|
2019-06-15 17:23:41, szombat
|
| |
| |
A 30. ÉVFORDULÓRA: Az én 1956-om, avagy a túlélő áldozatok igazsága
Amikortól az elégtelen, vagy kettes előre ki volt készítve
Azt a tizenhárom napot az 1848-as ifjak hevületével éltem meg, majd amikor leverték a forradalmat, nagyon nehezen törődtem bele...
Vagy talán sohasem tudtam igazán elfogadni azt az "égbekiáltó igazságtalanságot", ami akkor hazámat érte! (Akkor még 'mit sem tudtam Trianonról!) Elkeseredésem határtalan volt és ismét nem volt egyetlen ember sem a környezetemben, akivel mindezt megoszthattam volna, mert apa ismét nagy szótlanságba burkolódzott!
*
A téli szünetet és a karácsonyt KUNSZENTMIKLÓSON töltöttem.
Nem értettem, hogy miért kell nekem anya- apa és a húgom nélkül Kunszentmiklósra utazni, amikor anyáék is összecsomagoltak tele reménnyel... és csak engem raktak föl a vonatra, mint egy csomagot.
Az állomáson valaki várt szekérrel és már sötét volt, amikor megérkeztünk. Nagyon csalódott és szomorú voltam, ellenben nénikém csak úgy ragyogott. Még valahonnan egy nagy boróka ágat is kerített, amire nem volt semmilyen dísz és szomorúan kérdeztem, hogy nincs szaloncukor sem?
Nénikém erre kikerekezett biciklivel TASSKERTESBE, a nővéréhez, akinek ugyanaz volt a lányneve, mint nekem, és akivel együtt megfőzték a szaloncukornak valót.
Pedig, sokkal jobban örültem volna annak, ha velem maradt volna, mert annyira árvának éreztem magamat!
Nagymama gyászolt, mert tiszta feketében volt és némán zokogott. Befelé sírt, mint a háború után magukra maradt feleségek és édesanyák. Akkor még nem tudtam, hogy volt egy ZSIGA nevű fia is, aki eltűnt a forradalomban, és akit ugyanúgy nem tudott soha ELTEMETNI és ELGYÁSZOLNI, mint a II. világháborúban- az Erdélyért vívott harcok során- a Tordai szorosban eltűnt JÓZSEF nevű fiát!
Ezekről soha senki nem beszélt nekem. Csak amikor szüleimet ápoltam és módom volt kutakodni náluk, ezekre vonatkozó iratokat találtam....
Egy kicsit megvigasztalódtam, amikor szép színes sztaniolpapírt vett elő nénikém és nagymamával hármasban becsomagoltuk a szaloncukrokat. De én nem tudtam ennek sem igazán örülni.
Egyre az otthoniak jutottak eszembe és, hogy mit követtem el, mi rosszat, ami miatt engem anyuék nem vittek magukkal?
http://furaila.xfree.hu/278076
A téli szünetet követően nem kezdődött meg a tanítás, mert ,,szénszünet" következett, amit apa KISKUNHALASON élő kolléganőjénél, vagyis a szüleinél töltöttem.
A forradalom leverését követően apa oda menekített, mert Pesten nem volt biztonságos. Ugye LÁTTAM AZOKAT A RÖPLAPOKAT még AUGUSZTUSBAN!l Apa is belekeveredhetett a forradalomba, mert a szövőgyárban megalakult a NEMZETŐRSÉG, aminek apa is tagja lett. Meg akarták védeni a gyárat a ,,huligánoktól". Ezt - és semmi többet - még apa mesélte...
Forradalmi hevületem Kiskunhalason csak akkor csitult el, amikor éjszakánként nem lehetett a szovjet harckocsik rettenetes zajától aludni, mert szűnni nem akaró áradatként vonultak (demonstráltak) az alföldi utakon. Másnap félelmetes barázdák és kátyúk árulkodtak még az aszfaltozott részeken is!
Ez a demonstráció olyan félelemmel töltött el, hogy lassan-lassan kihunyt lelkemben a harci kedv, a "szabadság" utáni vágyakozás.
A család, ahol akkor éltem, olyan szeretettel és türelemmel vett körül, (pedig velük dacoltam a tankok helyett), hogy azóta is minden évben, ahogy közeledik október 23-a, szeretném megköszönni a hölgynek és családjának azt az oltalmazó szeretetet, amivel körülvettek. Erre azonban soha nem kerülhetett sor, mert akkora titok vette körül őket, aminek még 1990-et követően sem akart vége szakadni.
1957-ben, amikor újra beindult a tanítás, apa kénytelen volt visszavinni Pesterzsébetre...
Anya azonban nem volt otthon. Azt mondták, hogy ,,szanatóriumban" van. Levelet írtam neki, amire rárajzoltam a Kossuth-címert... Ugyanezt tettem a füzetemben is. Minden házi feladat dátuma mellé odarajzoltam a Kossuth-címert. A kerítésünkre még 1957-ben is olyanokat irkáltam krétával, hogy: "Éljen október 23!", Meg: ,,MÚK!" Ami annyit jelentett, hogy: Márciusban Újra Kezdjük!
Azután gyorsan elzárták a krétát és évekig, - még a tanároknak is(!) a portástól kellett vételezni!
Nem voltak tanárok. Osztályfőnökünkre is azt mondták, hogy ,,szanatóriumban" van... Ezért aztán még a portás is tanított. Vagyis megpróbált felügyelni ránk.
Mi, pedig meg voltunk teljesen vadulva!
Aztán kezdtek megjelenni furcsa ,,tanerők" az iskolában, akik kifejezetten ellenségesen viselkedtek pár gyerekkel az osztályból. Köztük voltam én is.
Az történt, hogy újsütetű földrajz tanárunk kiküldött (kis) Magyarország térképe elé felelni a ,,kettesért"! Akkor, amikor még nem is volt semmilyen jegyem földrajzból! Meg kellett (volna) mutatnom a három részre szakadt Magyarország területi részeit.
A három rész közül meg kellett volna mutatni Erdélyt is, amit percekig keresgéltem a térképen és mondanom sem kell, hogy hiába! Egy idő után megszólalt - gúnyos mosollyal az arcán:
- Szerencséje apádnak, hogy nem tudod megmutatni! Viszont, téged ez sem ment meg a bukástól! - mondta az újsütetű földrajztanár.
http://furaila.xfree.hu/259949
Abban a félévben megbuktattak földrajzból! Ott éktelenkedett az elégtelen a bizonyítványomban. Amikor apával alá akartam íratni, zokogva mondtam el neki, hogyan jártam. Azt hittem, hogy megért majd és tanáccsal lát el. Azonban csak annyit mondott, ,,jó, majd aláírom"... Soha többé nem állt szóba velem! .
Pedig, nagy szükségem lett volna arra, hogy kiálljon mellettem, mert az összes többi tanár is örökösen alulértékelt. Például, amikor matematikából megírtam a hibátlan dolgozatot, a javítást felírta a tanárnő a táblára, hogy az alapján javítsuk ki a hibáinkat... Amiért nekem nem volt hibám, és mégis elégtelen éktelenkedett a dolgozatomon, dacosan bevágtam a füzetet a padba és karba-font kézzel, felszegett fejjel szabotáltam a javítást. A tanárnő hatalmas pofonja, ami csattant az arcomon, döbbentett arra rá, hogy semmi értelme semmiféle tiltakozásnak a még oly nyilvánvaló igazságtalanság ellen sem!
Ez a negatív megkülönböztetés velem szemben még napjainkban is tart!
Ez az egész azért is bánt oly nagyon - így az utolsó életszakaszomban - mert nem hagyhatok semmi mást örökül utódaimra!
*
(Folyt.köv.)
*
Bóna Mária Ilona
*
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
