|
2019-08-10 00:00:26, szombat
|
| |
| |
30 éve szabadon Emlékév
Érdekességek, furcsaságok a mosonmagyaróvári 1956-os emlékhelyek történetéből
1989-2019
Bevezetés
1956-tal kapcsolatosan a szabad emlékezés Mosonmagyaróváron igazából 1986-ban kezdődött, amikor is Ladányi-Lunczer István mosoni lakos, ötvenhatos menekült Amerikából itthoni családi segítséggel a mosoni temetőben elsőként állított emlékhelyet, szimbolikus síremléket a mosonmagyaróvári 1956. október 26-ai sortűz hősi halottainak.
Utána évekig Németh Miklós címfestő mester remekművével, az arany keretes táblára felírt mosoni ötvenhatos hősök nevei mellett tartották a megemlékezéseket. Évközben a keretes írás a mosoni temető kápolnájába volt kihelyezve. Aztán a kápolna újjá, nagyobbá alakítása után a mosoni plébános nem helyezte oda vissza.
2016-ban a Hansági Múzeum, már, mint a gyűjteményében lévő műtárgyat - kérésemre- az általam rendezett kiállítótérbe elővette, melyet méltó helyre, nemzeti koszorút alája helyezve állítottam ki. Az időszaki kiállítás végén az állandó ötvenhatos terem visszarendezése után a képet ott hagyták, s ma is látható. Köszönet ezért az alkotásért a Mesternek, aki díjazás nélkül készítette el anno.
A mosoni emlékhely falára egyébként 2008-ban került márványtábla a mosoni hősök neveivel. Állíttatta a Mosoni Polgári Kör és a Mosonmagyaróvári '56-os Egyesület.
A mosoni megemlékezések során még egy érdekességet jegyzek le. 2010-ben a temetői megemlékezés előtt valaki a kezembe nyomott egy négyrét hajtott papírt. Nem szólt semmit, ment tovább. A papíron Ladányi - Lunczer István verse volt régi írógéppel gépelve. Ma sem tudom ki lehetett a kézbesítő, de még 2010-ben is úgy érezte, hogy titokban kell megtennie. Köszönet és hála érte neki!
Ladányi-Lunczer István
Istvánnapi emlékek
Egy magyar szabadságharcos naplójából
Karácsony másnapján indulok az útnak.
Az égen foszforos fényrakéták futnak,
s mutatják az utat, hogy merre nem menjek.
Megállok fáradtan, hogy egyet pihenjek.
Előttem egy csoport menekülő magyar,
mindent elveszített, menekülni akar.
Géppuska tűz! Később morc, idegen hangok,
orvul, lesből lőttek rájuk a bitangok.
Ki a földön maradt, talán az a boldog.
Jó magyar véreim, a többiek foglyok.
Délnyugatnak veszem a szerencse útját,
útmutatóul a Gönczöl szekér rúdját.
S a csillagok útján, amerre most járok,
már nincsenek aknák, sem drótakadályok.
Csak az őrtornyok, mint üres olajkutak,
némán, elhagyottan, tarkítják az utat.
Motorzúgás! Levetem magam a földre,
két teherkocsi jön, menekülttel tömve.
Sakkban tartják őket, a rút géppisztolyok,
Jó magyar véreim, mindannyian foglyok.
A motorzaj elhal, messze a két árnyék,
síri a csend, mintha temetőben járnék.
Ázott cipőm hallat halk cuppogó hangot,
lágyan simogatva a jó magyar hantot.
Végtelen óráknak tűnnek most a percek.
Jobbról is, balról is zászlót pillantok meg.
Országhatár! Andau! Szívem nagyot dobban,
szabad földön vagyok, leborulok nyomban,
s remegő ajakkal, hosszan fohászt mondok,
Otthon a véreim, a magyarok foglyok.
Boldogasszony, Anyánk! Esedezve kérem,
ne szűnj segíteni, a rab magyar népen.
Űzd ki a pokolnak istentelen hadát
és tedd szabaddá a drága magyar hazát,
hogy újra magyar szüret legyen Tokajba
s a kunsági búzát a magyar arassa.
Feltámadás! Ebben hisz és bízik népünk.
Uramisten, Tőled segítséget kérünk,
hisz itt, a bőségben, egyikünk se boldog,
Amíg a véreink odahaza foglyok.
Sajnálom, hogy a vers nem jutott el hozzám előbb, mert akkor beletudtuk volna tenni a mosoni áldozatokról írott kiadványunkba. Később az ötvenhatos online kiadvány sorozatom Mosonról szóló hetedik részében már meg tudtam jeleníteni.
A jegyzetben szereplők sajnos már nincsenek az élők sorában, ezért írásommal rájuk is emlékezem.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
