|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 3
|
|
|
|
|
|
2019-08-24 10:07:11, szombat
|
| |
| |
VI. Az aranykor alkonya
* Henry Every, avagy Hosszú Ben
A legenda szerint Henry Every békés hajóskarrierjét akkor cserélte fel kalózkarrierre, amikor megtérve egyik útjáról, feleségét otthon egy férfival kapta rajta az ágyban. Persze e történet valóságértéke erőteljesen megkérdőjelezhető. A neve is többféle változatban szerepel, van, aki John Averyként emlegeti (vagy Evory, Jack Avery). Állítólagos beceneve, "Hosszú Ben" (Long Ben) sem illik teljességgel rá, hisz egy kortárs leírása szerint "középtermetű, hízásra hajlamos" emberről volt szó.
A ránk maradt adatok szerint Every a kalózkodást valamikor 1693-ban kezdte, nem sokkal azután, hogy egy rabszolgaszállító hajó kapitánya lett. Később a Charles II nevet viselő 46 ágyús hajó vitorlamestere lett, melyet a spanyolok béreltek ki a Karib-tengeren garázdálkodó francia kalózok ellen. Every azonban lázadást szervezett, hogy a hajót elfoglalják, és kalózhajóvá tegyék. Egyik éjszaka meglepték az alkoholista kapitányt a kabinjában, aki szokása szerint puncsot vedelt, és egy csónakba kirakva a sorsára hagyták. Állítólag a kapitányi kabinban ezek után így fordult a többiekhez: "Tudnotok kell, hogy ez a hajó már az enyém, és ez az én kabinom, tehát menjetek ki. Most Magadaszkár felé veszem az irányt, hogy szerencsét próbáljak, és akikben van bátorság, az velem tart." A legénység ezek után megválasztotta Every-t kapitánynak, a hajót pedig Fancy névre keresztelték át.
A következő két esztendő során Every több más kalózzal fosztogatta az Indiai-óceán hajósait, de nagyobb zsákmányra nem sikerült szert tenniük. Ennek ellenére neve egyre ismertebbé vált. Különösen egy 1695 februárjában írt levéllel vonta magára a figyelmet. E levelet, melyet az angol kapitányoknak címzett, egy bennszülött törzsfőnök közvetítésével jutatta célba. Ebben leírta, hogy eddig sohasem támadott meg angol hajókat, és a jövőben sem kíván ilyet tenni, viszont cserében arra kérte az angol kapitányokat, hogy hajóját a tatvitorlák lebontásával előre köszöntsék. A brit hatóságok e sértésre első számú közellenségnek kiálltották ki Every-t, viszont a szegények szemében hőssé, és "hazaszerető kalóz"-zá nemesedett. Ám hiába volt minden erőfeszítés, Hosszú Bent nem sikerült elkapni.
Leghíresebb rablását fél évvel a levél megírása után követte el. A Vörös-tengeren több más kalózzal szövetkezve az indiai mohamedán Mogul Birodalom flottáján ütött rajta, mely Mekkából hazatérő zarándokokat és temérdek kincset szállított. A flotta nagy része elmenekült, de két hajó, köztük a Mogul legnagyobb hajója, a 62 ágyús Gang-i-Saway leszakadt a többiektől. Először a kisebbik, kísérő hajót foglalták el, majd két órás ágyúpárbajt követően a Gang-i-Saway-t is sikerült lerohanni. A hajón 400 fegyveres és közel 600 utas tartózkodott, köztük sok nő. Állítólag azért sikerült a kalózoknak viszonylag könnyen győzemet aratniuk a túlerő felett, mert a mór kapitány nemigen törődött a védelemmel, csak a saját tulajdonában álló török háremhölgyeivel. A csata elején, ahelyett, hogy a védelmet irányította volna, lerohant a fedélközbe, és férfi ruhába öltöztette a hölgyeket. Persze, mint az sejthető volt, mindez nem ért semmit.
A hajót elözönlő kalózok, miután felszámolták az utolsó ellenállási gócokat is, a rémült utasokra vetették magukat. A férfiakat addig kínozták, amíg el nem árulták, hogy hova rejtették a kincseiket, majd ezek után megölték és a tengerbe hajították őket. A nők sem kerülhették el a sorsukat, valamennyiüket durván megerőszakolták, sokan bele is haltak. Mindezt Every egyik emberének később Angliában tett tanúvallomásából tudjuk. A zsákmány is hatalmas volt, minden egyes kalózra 1000 font és néhány ékkő jutott az osztozkodáskor.
Az angoloknak ezek után már végre lépniük kellett valamit. A Nagymogul ugyanis a Brit-Kelet-indiai Társaság kitiltásával fenyegetőzött. A brit kormány 500 fontos vérdíjat tűzött ki a Hosszú Ben legénységének minden tagjára. 1696-ban a legénység egy csoportja visszatért Angliába. Egyiküket például londoni szállásadónője adta fel, aki felfedezte az illető kabátjába varrt ékköveket. végül összesen 24 embert sikerült elfogni, közülük 6-ot felakasztottak. A legénység többségét, és persze Every-t sohasem sikerült elkapni.
Every eltűnése után különféle legendák keringtek további sorsáról. Alakja az alsóbb néposztályok körében igen népszerű lett, több könyv és egy színdarab (A sikeres kalóz) született róla. Anglia-szerte azt beszélték, hogy a Mogul lányával Magadaszkárra hajóztak, ahol összeházasodtak, és királyi párként élték le hátralévő életüket mérhetetlen gazdagság és luxus közepette. A valóság persze kicsit másként alakult. Every is visszatért Angliába, ahol a zsákmány rá eső részét orgazdák útján igyekezett tisztára mosni. Az orgazdák azonban becsapták a kalózt: a kincseket egy szerény összegű előleg ellenében magukhoz vették, hogy majd eladják, aztán persze egy további fityinget sem jutattak Every-nek. A kalózvezér ugyan megpróbálkozott azzal, hogy követelje a pénzét, de csak az arcába nevettek, mondván, ha sokat akadéskoskodik, feladják és akasztófára juttatják. Every akit a nép csak "szerencsés kalóz"-ként emlegetett, útszéli koldusként fejezte földi pályafutását.
(Földi Pál) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-08-24 09:46:30, szombat
|
| |
| |
VI. Az aranykor alkonya
* Edward England, a humánus kalóz
Edward England 1718-ban egy jamaicai szlup tisztjeként kezdte kalózpályafutását, miután hajóját megtámadták, és őt magát besorozták a kalózok közé. Nem sokkal később Woodes Rogers kifüstölte bahamai kalózfészküket, és Englandnek épp csak sikerült kereket oldania. A vele menekülő emberek őt kiáltották ki kapitányuknak. England a Bahamáról való menekülés után az afrikai vizekre tette át székhelyét.
Kis hajóját hamarosan sikerült egy nagyobbra "cserélnie", és egy esztendő leforgása alatt közel két tucat hajót fosztottak ki. Közülük az egyiket megtartották, és immár két hajóval, a Pearl-el, és az új szerzemény Victory-val járták a tengert zsákmány után kutatva. A második hajó megszerzése után Englandot a legénység "admirálissá" kiáltotta ki.
1720-ban a gazdagabb zsákmány reményében az Indiai-óceánra hajóztak. Itt England elfogott egy jól felfegyverzett, 34 ágyús hajót, és Fancy névre keresztelve megtette a Pearl helyett saját hajójának. Madagaszkár közelében végre rájuk mosolygott a szerencse. Három jókora angol és holland kereskedelmi hajót pillantottak meg, melyek India felé tartottak. A kalózok láttán két hajó elmenekült, de a harmadik, a Cassandra nevezetű John Macrae kapitány parancsnoksága alatt felvették ellenük a harcot. Órákon keresztül dörögtek az ágyúk, és a két jól felfegyverzett hajó félig ronccsá lőtte egymást. Ráadásul a csata hevében mindkét hajó zátonyra futott, ám még megfeneklésük után is ágyúzták egymást. Végül, mikor a Macrae már elvesztette 37 emberét, megadta magát. A kalózok vesztesége jóval nagyobb, 90 főnyi volt. Macrae vízbe ugrott, és úszva keresett menedéket a közeli parton, hátrahagyva hajóját és a 75000 font értékű rakományt. Tíznapi bujkálás után a viszontagságoktól meggyötört Macrae feladta magát, és kegyelmet kért. A bosszúszomjas kalózok egy része, Taylor kapitánnyal, England társával az élükön, meg akarta ölni Macrae-t. England azonban megkegyelmezett neki, és néhány pohár rum, valamint a zsákmány tetemes részének átengedése fejében Taylor is felhagyott gyilkos szándékával. Sőt, England még a súlyosan sérült Fancy-t is átengedte Macrae-nek, aki 30 megmaradt emberével rendkívüli nélkülözések között eljutott vele Bombayig.
Míg a Bombaybe vezető Macrae-t hősként fogadták, s aki később Madras kormányzójaként hatalmas vagyont harácsolt össze, Englandtől elpártolt a szerencse. A legénység, amiért Macrae-t elengedte, igencsak megharagudott rá. Leváltották kapitányi tisztéről, és Mauritius szigetén partra tették három hű emberével egyetemben. Közülük az egyiknek fél lába hiányzott, s mankó segítségével járt - állítólag e kalózról mintázta Long John Silver alakját Stevenson. England még ebben az esztendőben meghalt, utolsó napjait nagy szegénységben, más kalózok alamizsnájából élve tengette.
England, mint ez a Macrae-esetből is kitűnik, rendkívül humánusan bánt foglyaival. Általában nem engedte a foglyok bántalmazását, kivételt csak akkor volt kénytelen tenni, amikor már mással nem lehetett levezetni a legénység robbanásig feszült hangulatát, de ekkor sem engedte meg a megölésüket.
(Földi Pál) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-08-24 09:35:54, szombat
|
| |
| |
VI. Az aranykor alkonya
* Edward Teach, alias Feketeszakáll
Az észak-amerikai vizek leghírhedtebb és legbrutálisabb kalóza becenevét (Blackbeard - Feketeszakáll) arcát keretező hatalmas, bozontos fekete szakálláról kapta, melybe minden támadás előtt színes szalagokat és parázsló gyújtókanócokat kötött. Ruházatába három pár pisztolyt dugott, majd füstölgő szakállával és durrogó pisztolyaival eleven ördögként ugrott a megcsáklyázott hajó fedélzetére. Amilyen bátor és tehetséges vezető volt, annyira kegyetlen és szadisztikus is egyszerre. Egyszer egy elfogott kapitányt arra kényszerített, hogy megegye saját levágott ajkait, füleit és orrát. Máskor minden ok nélkül szétlőtte egyik embere térdét, puszta szórakozásból. Egy alkalommal pedig, hogy megtudja, milyen lehet a pokol, az egész legénységet a fedélközbe parancsolta, majd minden nyílás lezárása után ként gyújtott meg. Amikor már rajta kívül mindenki eszméletlen volt, ő még bírta, az utolsó pillanatban nyitotta ki a csapóajtókat.
Edward Teach valamikor az 1670-es években látta meg a napvilágot Angliában, Edward Drummond néven. Mint számtalan kalóz, ő is korzárként kezdte. Jamaicai korzárhajókon szolgált 1702 és 1713 között, a spanyol örökösödési háború idején. A háború végeztével a korzárokat szélnek eresztették, és sokuknak közülük nem fűlött a foguk rosszul fizetett kereskedelmi tengerésznek állni. Közöttük volt Drummond is, aki a kalózok között a Teach nevet vette fel, de hamarosan mindenki csak Feketeszakállként emlegette. Első önálló parancsnokságát 1716-ban kapta, Benjamin Horinghold egy kisebb hajót bízott rá. 1716-ban és 1717-ben együtt fosztottak ki több hajót a Karib-tengeren és az amerikai partoknál. 1717 végén egy igen jó építésű francia - Afrika és Martinique között közlekedő - hajót sikerült elfogniuk. A zsákmány szétosztása után a hajót Teach megtartotta magának, és a Queen Ann's Revenge nevet adta neki. Hajóját nem kevesebb, mint 40 ágyúval fegyverezte fel, s Horingholdtól elválva folytatta a kalózkodást.
Új hajójával először egy nagy háromárbócos angol kereskedelmi hajót fogott el, melyet kirablása után felgyújtott. Ezek után néhány kisebb szlup követezett a Crab-sziget, illetve Saint Kitts közelében. 1718 januárjában a vadászterületét Dél-Karolina partvidékére tette át. Amikor az angolok ezt megtudták, egy jól felfegyverzett hadihajót küldtek ellene. Ám az igen erős építésű, és szintén ágyúkkal bőven ellátott Queen Ann's Revenge túlságosan erős ellenfélnek bizonyult. A szétlyuggatott testű, törött árbócú hadihajó a találkozás után alig bírt bevánszorogni a legközelebbi kikötőbe.
A brit hadihajó vereségének hírére a dél-karolinai telepesek szívét rettegés töltötte el. Megpróbáltak a nemrég kinevezett új kormányzónál, Charles Edennél közbenjárni, hogy tegyen valamit a félelmetes kalóz ellen. Ám nem történt semmi. A szóbeszéd szerint ugyanis maga Eden is érdekelt volt, részesedésért cserébe gyakorlatilag hagyta őket szabadon garázdálkodni. Állítólag soha annyi kalóz nem nyüzsgött ezeken a forgalmas vizeken, mint Eden kormányzósága idején. A telepesek szívét némi reménykedéssel töltötte el, hogy I. György király, aki elhatározta, hogy véget vet a kalózkodásnak az amerikai vizeken, amnesztiát hirdetett. A kalózok közül sokan is éltek ezzel a lehetőséggel, de Feketeszakáll e hír hallatán blokád alá vette Charleston kikötőjét, hogy megmutassa a hatóságoknak, ki is az igazi úr a tengeren. Charleston előtt elfogott egy utasszállító hajót is, melyen a városi tanács néhány tagja is utazott. Értük 400 font váltságdíjat, valamint - követelésének megfelelően - egy láda gyógyszert kapott.
(Stede Bonnet által használt Jolly Roger)
Nem sokkal korábban állt össze az amatőr kalózzal, Stede Bonnet őrnaggyal. Az egyik éjszaka italozás közben nagy színészkedve előadta neki, hogy elege lett a kalózkodásból, és feladja magát a kormányzónál, élve az amnesztia lehetőségével, majd letelepszik Bath városában. Azt tanácsolta Bonnetnek, hogy kövesse példáját. A hiszékeny Bonnet másnap elrohant a korrupt kormányzóhoz, miközben Feketeszakáll ellopta a zsákmány Bonnetnek járó részét. Később a becsapott Bonnet bosszút fogadott, és megpróbálta visszaszerezni a zsákmányt Feketeszakálltól, de egy hadihajó elfogta, és felakasztották.
Miután Bonnettet ügyesen becsapta, tényleg feladta magát, és bocsánatot nyert. Ráadásul az egyik általa lopott hajót a bíróság még a törvényes tulajdonának is elismerte. Egy jókora házat vásárolt, átellenben a kormányzó házával, és feleségül vette az egyik gazdag ültetvényes 16 éves lányát (állítólag Feketeszakállnak egyszerre 14 felesége volt). A következő hónapokban a város megbecsült polgáraként együtt mulatozott a bath-i elittel, amíg pénze tartott. Bermudához hajózott, ahol elfogott két francia hajót. Az egyik dugig volt cukorral, a másik viszont üres volt. Feketeszakáll megkímélte a franciák életét, és nekik adta az üres hajót, a másikkal pedig visszatért Bath-ba. Hazatérve egy formális bírósági eljárás keretében törvényessé tették a zsákmányát. Cserébe a kormányzó 60, a bíró pedig 20 hordó cukrot kapott.
Virginia kormányzója, akit egyre jobban aggasztott a kalózok ténykedése, s nem mellékesen azt gondolta, hogy Feketeszakáll birtokában mesés kincsek vannak, proklamációjában magas vérdíjat tűzött ki Feketeszakállra és a többi kalózra. A proklamációt követően megindult a vadászat. 1718 decemberében két szluppal Maynard hadnagy és Gordon kapitány a brit haditengerészetből kísérelte meg becserkészni Feketeszakáll hajóját. A zátonyos, sekély vízben evezőkkel haladtak előre, miközben folyamatosan mérték a mélységet. Ennek ellenére Gordon kapitány hajója megfeneklett, és csak Maynard tudta folytatni útját a Pearl nevű szluppal. Miközben a kalózhajó közelébe értek, felvonták a brit lobogót. Feketeszakáll hajója fedélzetéről egy pohár pálinkával a kezében üdvözölte ellenfelét, majd átkiálltott neki: "Átkozott legyek, ha kegyelmet adnék vagy elfogadnék!" Ezek után kiadta a parancsot a szlup ágyúzására.
A Pearl legénységének szerencsétlenségére a szlup mellvédjei olyan alacsonyak voltak, hogy a kalózok sortüze borzalmas rendet vágott közöttük. Húsz halott maradt fekve a hajó fedélzetén. Ezt látva Maynard kiadta a parancsot, hogy a kormányos kivételével mindenki menjen le a fedélközbe, s álljanak készen, hogy parancsára azonnal előrohanhassanak. Majd a szlupot egyenesen a kalózhajó felé kormányozták, hogy a két hajó összeütközzön. Amikor a sűrű, szürke ágyúfüst eloszlott, a kalózok elégedetten látták, hogy a szlup fedélzetén mindössze két ember maradt állva. Diadalittas ordítással ugráltak át a szlup fedélzetére, hogy véres munkájukat befejezzék.
Természetesen Feketeszakáll volt az első, aki átvetette magát a másik hajóra. Még szinte a levegőben volt, amikor rásütötte pisztolyát Maynardra, aki viszonozta a tüzet. Feketeszakáll volt, aki hibázott, Maynard golyója a mellkasán találta a kalózt. Feketeszakáll súlyos sebesülése ellenére oroszlánként küzdött, szablyájával kiütötte Maynard kezéből a kardot, mely átrepülve a mellvéden a tengerbe esett. Szerencsére a fedélközből ekkor rontottak elő az eddig ott lapuló tengerészek, és az egyik matróz észrevette parancsnoka szorongatott helyzetét. Gyorsan odaugrott a kalózvezér mellé, és kardjával lesúlytott Feketeszakállra, újabb halálos sebet ejtve rajta. A kalóz ennek ellenére tovább harcolt, és széles övéből előhúzta az egyik tartalék pisztolyát. Elsütni azonban már nem volt ereje, remegő kezéből kihullott a pisztoly, majd gazdája összecsuklott és holtan terült el a véráztatta fedélzeten. A harc ezek után gyorsan véget ért, a kalózok megadták magukat. A sorsuk nemsokára beteljesedett, valamennyiüket halálra ítélték és kivégezték. A csata végeztével Feketeszakáll fejét levágták és az orrsudárra tűzték, testét pedig a tengerbe hajították. Miután legyőzték a kalózokat, nekiláttak a várt mesés kincs felkutatásának. Ám csalódniuk kellett, alig 2000 fontnyi értéket sikerült összekaparniuk Feketeszakáll hagyatékából.
Végezetül érdemes megemlíteni Feketeszakáll első tisztjét, Israel Hands-et, akinek nevét és alakját Robert Louis Stevenson tette halhatatlanná "Kincses sziget" (Treasure Island) című regényében.
(Földi Pál) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 3
|
|
|
|
2019. Augusztus
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
26 db bejegyzés |
| e év: |
868 db bejegyzés |
| Összes: |
868 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 80
- e Hét: 2297
- e Hónap: 4722
- e Év: 15656
|
|
|
Offline
