|
2019-10-24 14:41:37, csütörtök
|
| |
| |
Huszonhárom éve vagyok nős. A feleségemet nagyon szeretem, de már
régen nem olyan a kapcsolatunk, mint fiatalabb korunkban.
Nem hiszem, hogy ezt szégyellnem kellene, meggyőződésem, hogy sokan
vannak ezzel így. A nejem még mindig nagyon jó fej, jól és többé-kevésbé
kiegyensúlyozott életet élünk. Gyerekeink már felnőttek, és bár még otthon
lakik mind a kettő, de ennek leginkább anyagi okai vannak.
Pár hónappal ezelőtt megismertem egy nőt. Eszem ágában sem volt
félrelépni, a csajozásról is leszoktam egy ideje régebben voltak kisebb
stiklijeim(szerintem a feleségemnek is), de meg tudtunk bocsátani
egymásnak, szerencsére. Szóval elhihetik, most már nem a vérem hajtott
igazából, csak rám jött ez az érzés, nem is értem, hogy miért és hogyan,
de nagyon elragadott.
A barátnőm nagyon fiatal. Huszonnégy éves. Ennek ellenére éretten komoly
gondolkodású. És gyönyörű. Nem tudok neki ellenállni, ha a közelemben van.
Nem az a férfifaló típus. Okos és kedves, egyszerűen elbűvöl, pedig nem egy
szexi maca. Legalábbis abban az értelemben nem, ahogy az emberek általában
gondolják.
Igen, szerelmes vagyok, mint egy tinédzser. És ő is szeret. És persze szeretné,
ha felvállalnám. De én, bármennyire is akarom őt, nem bírom elölről kezdeni az
életemet. Elválni, új családot alapítani, gyerekeket felnevelni én ezeken a
dolgokon már túl vagyok, ő viszont még előtte van. Bár most azt mondja, hogy
ha vele lennék, az sem érdekelné, ha papír nélkül, tervek nélkül élnénk együtt,
de nem tudok hinni neki. Alighanem hamar megváltozna a véleménye.
Tudom! Ilyenek a nők és ez nem is baj csakhogy én már ehhez öreg vagyok.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek az életből 1. |
|
|
|
|
|
Offline
