Belépés
lilagondolatok.blog.xfree.hu
Keresd meg azt az embert, aki mosolyt csal az arcodra, mert csak egyetlen mosoly kell ahhoz, hogy fantasztikussá tegyen egy rossz napot.Találd meg azt, akitől s... Papp Györgyné
1944.11.25
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
SzepesMária Csendesebb utakon..
  2020-02-25 13:11:03, kedd
 
 




SzepesMária Csendesebb utakon..


Boldog vagyok Uram, hogy
kiállhattam a sorból, hogy mindenki
előttem rohan és hagyom már, hogy
félrelökjenek és minden konc után az
enyémnél gyorsabb kezek nyúljanak...

Nehéz volt először megállni a dolgok
áradó sodrában, a lárma fülledt
ütemében, ó mert forró, halálos
izgalom hörgött a rohanók hangjában és a
város lobogó, fénylő öléből gigászi
kapuk tárultak tüzes öleléssel...

Most, hogy az elhagyott úton felismertem a
Békét, a virágok szelíd arcában az
Örömet és a fák égfelé ringásában az
imákat, messze kerülöm a hangos,
fényekben izzó várost és az éjszakát a
csendes ég alatt töltöm inkább, hol
csodálatos álmok és örök sejtelmek
hajolnak hozzám a csillagokból...


Kép:Benson szoborpark- Coloradó


  
 
0 komment , kategória:  Szepes Mária  
Ha elestél...
  2020-02-25 13:05:44, kedd
 
 




HA ELESTÉL KERESZTED SÚLYA ALATT, FORDULJ ISTENHEZ....

Sok ember hordoz nagy keresztet . A nagy kereszt súlya alatt könnyen elbotlik, földre esik az ember . Jézus minden földön lévő emberre irgalmas szemmel tekint . Ő aki a vesékbe , tudja azt is , mi magunk mennyire tehetünk arról, hogy elestünk. Viszont nem az a helyes út , ha azt mondjuk a föld porában elterülve , hogy mi ugyan egyenesen járunk, és minden rendben , hanem valljuk meg őszintén , ha besározódtunk , és Jézus segítségét kérve igyekezzünk újra és újra talpra állni , és az általa mutatott úton végigmenni .

Csaba testvér.

  
 
0 komment , kategória:  Böjte Csaba testvér  
Miért hordjuk a jeggyűrűt ott?
  2020-02-25 08:32:37, kedd
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Elgondolkodtató gondolatok   
Orvosi szempontból nincs remény…
  2020-02-25 08:25:20, kedd
 
 




Orvosi szempontból nincs remény...


A lány 17 éves volt. Télen a barátnőivel síelni ment a hegyekbe, és ott olyan szerencsétlenül esett, hogy úgy vitték le hordágyon a völgybe. Ilyesmi gyakran megtörténik a hegyekben. A lány nem törte el sem a kezét, sem a lábát, mozdulni mégsem tudott többé. Először az esés közben bekövetkezett sokk hatására gondoltak, de később megállapították: hátgerincének néhány csigolyája úgy összezúzódott, hogy minden kis mozdulás óriási fájdalmat jelentett a számára

Az eset reménytelennek tűnt. Megoperálni nem lehetett. A lány 2 évig feküdt nyakig gipszben. Csak a fejét mozdíthatta kissé.

Édesanyja vasárnaponként vonattal utazott lányához a kórházba. Útközben elnézte a kirándulók örömet sugárzó arcát, és azon gondolkodott, mit is mond majd szerencsétlen lányának. Befejező szavai minden látogatáskor ezek voltak:

- Kislányom légy bátor. Egy napon meggyógyulsz!

- Soha többé nem leszek én egészséges, mama... Felelte a lány.

Anyja erőltetve mosolygott, és biztatta:

- Dehogynem, az orvosok megígérték nekem....

Két év múlt el és a lány még nem gyógyult fel. Amikor betegtársai egymás után elhagyták a kórházat, elköszöntek tőle és ezt mondogatták:

- Te is itt hagyod egyszer a kórházat! Hinned kell ebben!

Az anyja pedig hozzátette:

- Gyermekem, higgy magadban, higgy a gyógyulásodban!

- Igen... igen... de hogyan...

A kórház otthonná tud változni. Ha valaki két évet tölt benne, elveszti reményét, hogy valaha is elhagyja. A lány már az ablakon sem tudott kinézni, azt is másoknak kellett megmondani:

- Már rügyeznek az orgonák. Pár nap múlva ki is virágoznak!

Máskor meg ezt:

- Milyen gyönyörűen nyílnak a rózsák a kertben!

A lány nagyon sok virágot kapott. A látogatók megrendültek a fiatal lány szerencsétlenségén és néhány szál virágot helyeztek ágyára minden alkalommal. A lány hálásan mosolygott. Mégis akkor örült a legjobban, amikor valaki szappant vitt neki ajándékba. Akkor a betegápoló nővér azzal mosdatta minden reggel és este. Ha a fejét megfordította, a párnáján érezte a levendula erős illatát, és közben a gyermekkoráról ábrándozott, amint szülőfaluja domboldalán virágot gyűjtögetett.

A nővér a lány körül foglalatoskodott, mert látogatónap volt, vasárnap.

- Nővér, megérkezett már az édesanyám? - kérdezte a lány.
- Igen, lent van és beszélget az orvossal.
- Az orvossal? Miért?
- Nem tudom.

Amikor a lány édesanyja a szobába lépett, arca szinte át volt szellemülve.

- Gyermekem! - mondta, és örömet mutatva ölelte át a gipsztömeget, amely a lányát körülvette.

- Gyermekem, gyermekem! - mondogatta, és könnyek árasztották el az arcát.
- Te sírsz, mama?
- Örömömben! Éppen most beszéltem az orvossal. Azt mondja, hogy néhány hónap múlva felkelhetsz. Csak erős akaratod legyen, és meggyógyulsz!

- Orvosi szempontból nincs többé remény - közölte valójában az orvos. Tegnap újra megvizsgáltuk a lányát. Ami a legrosszabb, teljesen elvesztette a reményét és átadta magát szerencsétlenségének. Mit csináljunk? Csodák sajnos nem léteznek...

Két emelet választotta el leánya szobáját a folyosótól, ahol az orvossal beszélgettek

Két szörnyű emelet. Az anya lassan, nehézkesen haladt felfelé a lépcsőkön. Azon gondolkodott mit is tegyen. Hogyan segíthetne gyermekén, hogy visszanyerje bizalmát, reményét, még ha sohasem gyógyulhat is meg.

Amikor gyermeke ágyára ült, minden tisztázódott előtte. Észrevette leánya arcán a hitetlenkedést: szemmel láthatólag nem hitt az orvossal való beszélgetés meséjében.

- Mama kérlek ne mondj hazugságokat!
- Miért hazudnék? - mondta csodálkozva az anya, és hangja másként rezgett, mint szokott. Jövő vasárnap majd meglátod, bebizonyítom, hogy hamarosan meggyógyulsz!
- Bebizonyítod? Hogyan?
- Hozok neked valamit, amit még a megbetegedésed előtt kívántál.

Amikor az anya hazautazott, otthon átkutatta az egész házat, összetörte az agyagmalacot, de nem sok pénzt tudott összeszedni. Minden héten el kellett mennie a kórházba, és nem mehetett üres kézzel, a csekély nyugdíjból pedig nem sokat takaríthatott meg. Gondolkozott. Azután levette jegygyűrűjét és megsimogatta. Akkor határozottan felállt és elment az ékszerészhez.

- Asszonyom, nagyon vékony - mondta az ékszerész
- Igen tudom, éveken át hordtam.

Az ékszerész leszámolta a pénzt. És az anya olyasvalamit vásárolt, ami lánya számára a legszükségtelenebb a világon: egy gyönyörű új kerékpárt. Amilyet a lánya mindig is kívánt.

És megint eljött a vasárnap. Az anya a kórház bejáratánál állt kimelegedve, kicsit kócosan. Hozta magával a csillogó új kerékpárt..

- Kerékpár, mama! - nyitotta tágra szemét a lánya a csodálkozástól. Te komolyan hiszed, hogy fel fogok kelni? Hát mégis igaz, amit az orvos mondott? Meggyógyulok mama, Ó milyen boldog vagyok!

A csoda elkezdődött. Amit nem tudott elérni az orvostudomány, azt véghezvitte egy csillogó kerékpár. Nyolc hét múlva a lány először hagyta el az ágyát. Milyenek voltak azok az első lépések...!

Ma már minden nehézség nélkül kerékpározik, azon a kerékpáron, amit édesanyja, maga is reménytelenségbe esve, utolsó pénzéből vásárolt...

Igen, így történt. Azóta az anya éjszakánként különleges mosollyal merül álomba, és arra gondol elmerengve, hogy "Ugye megbocsájtják nekem az égiek, hogy én magam sem hittem a dologban..." ?		  
 
0 komment , kategória:  Történetek, tanmesék  
Csukás István : A bűvös virág
  2020-02-25 08:19:05, kedd
 
  Búcsúzunk az ország mesemondójától, meghalt Csukás István!


Csukás István nevére mindenkinek felcsillant a szeme, legyen az gyermek vagy felnőtt: egyformán magával ragadott mindenkit a varázslatos mesevilág, amelyet ő szőtt körénk.
Nehéz felfogni, hogy nincs már közöttünk.

Magára hagyta mesefiguráit, akik történetein számos generáció nőtt fel.

Szerencsések vagyunk, akik ismerhettük, dolgozhattunk vele itt az Újszínházban. Csukás István mindig mosolygott, mindenkihez volt egy kedves szava és sohasem fogyott ki az ő semmihez sem fogható történeteiből.
Örömmel figyelte A Nagy Ho-ho-ho-horgász télen-nyáron című meséjéből születendő előadást. Fantasztikus élmény volt vele dolgozni.

Csukás István 83 évesen itt hagyott bennünket és kicsit mindannyian úgy érezzük, mintha árvábbak lennénk nélküle.
A meséibe kapaszkodunk, hiszen Süsü, a sárkány, Mirr-Murr kandúr kalandjai, Pom Pom meséi és természetesen a Nagy Ho-ho-ho-horgász örökre velünk marad, az életünk, gyermekkorunk részeként.

Csukás István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas költő, író 83 éves volt.

Fájdalommal búcsúzik tőle az Újszínház teljes társulata.







Csukás István : A bűvös virág (Süsü, a sárkány, 7. epizód)


Ha szereted, viszont szeret
Ha mosolyogsz, ő is ám!
Ha bánat ér, megosztozik
Szegény szíved bánatán.
Cirógatod, megcirógat
Becézgeted, örül ám,
Szíved örül, lelked röpül,
csodálatos illatán.
Orvosság ez minden bajra
Gondot s a bút űzi ám!
Szíved-lelked meggyógyítja,
míg merengsz az illatán!


Elment a nagy mesemondó, Csukás István! Ha nem ügyelünk, nem csak a meséket író - mondó emberek, de maga a mese is itt hagy minket!!

A költészet, a mese lassan összepakol és elhagyja világunkat, mert a se vége - se hossza politikai acsarkodás, végnélküli magunk dicsérete, más ócsárlása kiszorítja őket a televízióból, rádióból és az újság lapjairól is!!

István bátyánk emlékére a gyermekeinknek ma mondjunk egy mesét!! Őszinte részvéttel,

Böjte Csaba t.







Csukás István (1936.04.02 - 2020.02.24)

"Életem közepe felé beszabadultam egy csodálatos birodalomba, a gyerekirodalomba, ami nekem máig tartó örömöt, élményt, vidámságot, mosolygást és a gyerekek mellett mindenki szeretetét hozta. Ennél többet nem is lehet kívánni."
Csukás István: Annyiszor játszottam a boldogot

Annyiszor játszottam a boldogot,
most végre boldog lehetnék -
nyugtalanul figyelem magamat,
vajon mi hiányzik még,
mi hiányzik és honnan hiányzik,
a világból-e vagy belőlem,
hogy miért nem csurran a méz,
fanyarul megért szőlőszem;
vagy nincs is, csak a mesében,
elkopott idegeket simogató
szép hazugság, kábítószer,
és mindegy, rossz voltam vagy jó,
s a boldogot csak játszani lehet,
és az élethez ennyi is elég,
az üdvözült angyali boldogságot
nem ismerik, csak a hülyék.






Csukás István: Ülj ide mellém


Ülj ide mellém, s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett,
és hol van már az a felelet?
Leolvasztotta a Nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem,
de most szeretem az utat,
mely hozzád vezetett.

  
 
0 komment , kategória:  Csukás István  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
2020.01 2020. Február 2020.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
242526272829 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 80 db bejegyzés
e év: 939 db bejegyzés
Összes: 13015 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 293
  • e Hét: 5769
  • e Hónap: 23152
  • e Év: 140398
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.