|
2020-03-28 21:03:21, szombat
|
| |
| |
Gondolat magjával megajándékoztak, amit magamhoz hajlítottam, formáltam, növekedését óvtam...
Emlékszel - 2020 márciusa volt, kint lágy szellő fújt, utcák még nem néptelenedtek el, kisebb boltok, szalonok, fájdalmas önbezárást választották; mégis sokan merészkedtek ki a még most is békét jelentő szabadba. Bevásárlóközpontok teltek meg, pánikban égett a nép, áruk tűntek el...
- Mindezt, tavasz még nem sejthette!
Reggel sápadt fénye óvatosan szűrődött be az ablakon, családok újra tanultak kenyeret gyúrni és sütni, apró süteményeket készítettek; rügyek pattantak ki, törékeny virágok mosolyogva nyújtózkodtak a tavaszi napfényben, lassan visszajöttek a fecskék, felébredtek a méhek, ég kékjét habfelhőkkel pettyezte a teremtő...
Még mindig 2020 márciusa volt,
ám a tavasz, még most sem sejthette!
Fiatalok online tanultak, délutánonként otthon játszottak, ablakaikból kommunikáltak egymással, imigyen múlatták a nyakukba szakadt kényszer szülte szabadságot. Tanárok keresték a megoldást, miként adják át a kívánt tudást... Munkahelyek rendeltek el félelem szülte kényszerpihenőt, ami biztos volt, bizonytalanná vált.
Kórházak lassan megteltek, ápolók, orvosok fáradságot nem ismerve, azon dolgozzak, gyógyult emberek hagyják el féltő kezüket. Életek tértek vissza, vagy távoztak, gyúltak gyertyák... Boltok polcai üresen ásítoztak, nem értették, mi folyik odakint a nagyvilágban, eladók elfeledték a szót - pihenés, mi hálát rebegtünk, azt köszönetben mérve...
- Mindezt, tavasz még nem sejthette!
Tudod, még mindig 2020. márciusa volt, rendelet született, mindenkit karanténba zártak, ellenőrzött kijárás. Sokan féltek, féltették ami még volt, ami már nem tér vissza, minden nap hasonlatossá vált az előzővel. Világunk ismét távolodni látszott, országok zárták le határaikat, turizmus visszahúzódott elfeledett csigaházába. Megjelentek az első tankok, csendben legelésztek, honvédek esténként beterelték őket a városokba, védeni jöttek a rendet - majd csend lett.
Újra felfedezték magukat az emberek, meglepetten álltak az érzés előtt - jó együtt lenni. Ráébredtek, ott a kincs, ott volt eddig is, fantáziának semmi sem szabhat határt - addigi unalomból, félelemből, kreativitás tört magának utat, akár a mag, ha nedvesség éri. Többen elkezdtek tanulni, olvasni, festeni, sportolni... egyetemisták vizsgáikra készültek. Egyikük másikuk észrevette, nem is olyan távoli múltban, eltávolodtak a való élettől, próbáltak visszatalálni...
- Mindezt, tavasz még nem sejthette!
Feledtük volna... még mindig a 2020-as évet írtuk, annak is a tavaszát, teltek a napok, hetek... valamit mégis tanultunk, talán csak a kényszer szülte. Ráébredtünk, kellett, mekkora kincs az egészség, milyen fájdalmas a szenvedés, sokan találtak rá új hivatásukra. Úgy tetszett, megállni látszik a világ, megroppanni a gazdaság - ám az nem szűnt meg létezni, csak várt, várta az eltervezett órát...
- Tavasz, lassan sejteni kezdte!
Minden, mindenki éberen figyelt.
Virágok helyén gyümölcsök kezdett növekedni, élet ismét utat tőrt magának - beintve a halálnak, magánynak, sírásnak, gyásznak...
Ès eljött, eljött a szabadulás napja!
Tapssal üdvözöltük az újjászületést.
Tévében, rádióban bemondták, itt is hírül adták, vészhelyzetnek vége, vírus ismét vesztesen távozott a hadszíntérről, mi mind együtt győztünk, összefogás megteremte gyümölcsét. Óvatosan kimerészkedtünk az utcákra, terekre, maszkot, gumikesztyűt félretettük, enyhén párás tekintettel, félelem súlyát letéve, átöleltük szomszédainkat, barátainkat, mint rég nem látott szeretett testvért.
Megérkezett a nyár, elengedte a tavaszt, éjjelente a száztagú tücsökzenekar húzta a nótáját... ahogy az lenni szokott, lassan, kissé bátortalanul - mindenütt, igen,
mindenütt vissza tért az élet.
Hajnal boldogan üdvözölte az emberiséget, ég alja tűzben égett, ám óva intett - ne feledd az elmúlt heteket!
fotó: internet |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Elgondolkodtató gondolatok |
|
|
|
|
|
Offline
