|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 6
|
|
|
|
|
|
2020-08-02 23:54:13, vasárnap
|
| |
| |
Gárdonyi Géza : Ének a Holdhoz
Köszöntlek, halvány szép fehér királynő,
köszöntelek, szelíd nyájas holdvilágom!
Tiéd a föld, a rét, a tó, az erdő,
tiéd az árny, a csöndesség, az álom.
Mikor az égnek kéklő magasságán
leomlik finom, ezüst fátyolod,
tündöklő kedves isten-arcod látván,
a mindenségnek szíve földobog.
Új fényre lángol a csillag az égen.
A fák egymásnak súgják a neved.
S a vadgalamb az erdő kebelében
hozzád a ringó lombról fölnevet.
A mezők, erdők milliárd virága
feléd fordítja illatos fejét;
a gyönyörben, hogy lát, reszket a nyárfa,
s a nádak ezre meghajlong feléd.
A tó tenéked tükröt tart remegve,
s te leemelve aranykoronád,
kibontod - reá jósággal nevetve -,
sugárzó hajad lengő sátorát.
A fűz a parton rádmélázva áll.
A sás térdelve hajlik le eléd.
A fülemüle hársfa-lombra száll,
s elkezdi hozzád édes énekét.
Mi szép is vagy te! Mindenki szeret,
mindenki csupán mosolyogni lát.
Békeangyalként jársz a föld felett,
fehér királynő, kedves holdvilág!
Én is szeretlek! Miért? Nem tudom én!
Boldog félálom mámorával nézlek,
az én szívem is tükröd, Égi Fény!
Te kedves jóság! te tiszta igézet!
...Mikor belépsz a felhő-palotádba,
az éj beborul: minden bús, setét.
A mezők, erdők millió virága
a fűbe hajtja harmatos fejét.
Kingyesi emlék...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-08-02 23:45:20, vasárnap
|
| |
| |
Válság - az iskolákban is
írta: Hildaságok
Még mindig sokan gondolják, hogy a pedagógusok folyton panaszkodnak, természetesen alig dolgoznak, hazasétálnak délben. A többit nem is részletezem.
De most már mindennap csattan az ostor a gyerekeken, pedagógusokon egyaránt. Fizikát, matekot, kémiát tanítót már lasszóval kell fogni. Mi lesz a felvételizőkkel?
Szép lassan egyre több alsós tanító mond búcsút a munkahelyének, mert valóban nem ezt vállalta. Nem is hitte, hogy bekövetkezhet a mostani állapot. Nem tud fejleszteni, nem tud megbirkózni a csomó ADHD-s gyerekkel, a magaviseleti problémákkal. Ha valaki részese az iskolai mindennapoknak, ha egy pillanatra betekint, döbbenten tapasztalhatja meg a változásokat. A megváltozott társadalmi körülmények azt eredményezik, hogy a szülők folyton beszólnak mindenért. Kéretlen tanácsokat osztogatnak a tanítónak a gyerekeikkel kapcsolatban.
Számon kérik az ültetést az osztályban, a tanmenet alkalmazásának sebességét, a fejlesztés hiányát, megkérdőjelezik a pedagógus hozzáállását. Mindezek mellett folyamatosan jelzik messengeren, a viberen és egyéb fórumokon, ha valamivel nem egyeznek. Egyre kevesebben érzik, hogy jó helyen van a gyerekük, és a szakmáját érti a tanár vagy tanító. Nagyon rossz vért szül, mert újabb tiszteletlenséget juttat felszínre. Ez valamiféle betegség lehet nálunk, mert hazánkban mindenki mindenkinek meg akarja mondani, mit hogyan kellene csinálni, szerinte. Vajon mikor változott meg annyira a társadalom, hogy hirtelen mindenki érteni kezdjen a mások munkájához? Egyre kevesebb elismerést tudnak kicsikarni magukból az emberek és itt nemcsak a tanításra gondolok. Nálunk, Magyarországon egyre gyakrabban válik szokássá, hogy a jót elfogadjuk, átugrunk rajta, mert természetes, de az általunk rossznak tartott tevékenységet, életformát ízekre szedve becsméreljük.
A fizetés, amelynek összegét kimondani is tilos lett, nem ösztönöz senkit arra, hogy iskolában dolgozzon. Sokszor máshol sem. A helyettesítés olyan méreteket ölt, amelynek jeleznie kellene a problémát. Mégsem történik meg, mert elhazudjuk a túlórát. Mert így kell. Egy nagyobb iskolában, amikor egy tanító idegen csoporthoz kerül délutánra, amit sok esetben váratlanul, aznap tud meg, nincs tisztában azzal, kik tartoznak hozzá. Nem látja át, hogy ki mikor mehet haza egyedül, szakkörre, úszni, a zeneiskolába. Közben meg összetett kézzel azért imádkozik, hogy minden gyerek meglegyen, ha bemennek az udvarról. Félelmetes érzés ez.
Az e-naplós munka, az adminisztráció, a felkészülés napi szinten óriási otthoni terheket ró az emberekre. A család biztosan háttérbe kerül, ha jól akarja végezni a munkáját. Pedig a család ebben az országban szent. Még sincs idő a közös játékra, a főzésre, takarításra, ha valaki szívvel-lélekkel tanítani akarna. Hiába a projektor, hiába számítógépes felszereltség, már ha lenne is, egyszerűen az időt nem kapja vissza senki.
A szülő áll tehetetlenül, nem érti, miért szenved a gyereke az iskolai körülmények között. A válasz annyi, hogy egyre kevesebb már az olyan ember, aki le tudja pergetni magáról a sok támadást. Az elvárás, a bírálat hatalmas. És az emberek váltanak. Nem elköltöznek, ahogy a sajtó írja, hanem elhagyják a pályát.
Természetesen máshol sem rózsás a helyzet, valószínűleg a buszsofőrök, orvosok, ápolónők, pékek, fuvarozók is tudnának bőségesen mesélni arról, miért is állnak fel és keresnek új lehetőségeket. De egy társadalom alappillérét mindig is két ágazat tartotta szilárdan. Az oktatás és az egészségügy. Nem kell magyaráznom, miért. Ott, ahol nincs becsülete a tudásnak, a műveltségnek, és annak az embernek sem, aki kézen fogja a mi gyerekünket és szíve minden szeretetével vezeti be a tanulás világába, ott vajon mi vár a jövő társadalmára?
Magyarország lassan ébred. Még mindig megy az egymásra mutogatás, még mindig nem értik meg sokan, hogy a család után az óvoda és az iskola adja a legtöbbet a felnövekvő generációnak. Hagyjuk, hogy felnőjön egy elpuhult, tesze-tosza nemzedék, amely nem tud önnön fontosságán túllátni.
Ez ország, amely rengeteg tehetséges, különleges embert adott a világnak, ahol annyi Nobel-díjas született és kapott jó alapokat a fejlődéshez, hallgat. Csendben nézi, ahogy meghal a tudás, a tanulás iránti vágy. Csak morog, veszekszik, szitkozódik, közben meg hagyja, hogy elsikkadjon a lényeg: ne csak merjünk nagyot álmodni. Változtassunk is azon, amin már a 24. órában végtelenül nehéz. Együtt: szülők, pedagógusok
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Iskola |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-08-02 17:53:50, vasárnap
|
| |
| |
Thom Gunn : Amit a testek tudnak
Ágyban is pózolok. Bár még lobog:
Vágyam mindegyre körülményesebb,
S egy okos lány látná is, úgylehet,
Hogy elmém nem, csak testem meztelen.
Sejted te is? És bánt, hogyha igen? -
Tudod, hogy én tudom, hogy te tudod.
Akinek vélsz, tudd meg: nem az vagyok;
A nagylelkű látszat-pogány helyett
Kétágú átlag-lény a partnered.
Ám a sötétben, ha csendes a ház,
Te hozzáértő pózolóra vágysz,
Kiből elég, ha látszatát tudod.
Megböklek, visszaböksz. Testünk forog,
Hogy előadja tragikus mesénk
Egyazon komikus jelenetét. -
Vagy netalántán szimplább e darab,
Fércmű, mely csak a könnyzacskókra hat,
Hol nincs rejtett motívum, nem-tudott?
Feküdj csak vissza. Szád zárja be csók,
Most még nincs kedvem, hogy öleljelek.
"Szívtől ajakig hosszú út vezet." És fejtől combig olyan hosszú visz,
Hogy lehetnénk az ágyon kívül is,
Hisz' mit itt tanulunk, tudott dolog.
Már nem hittem, hogy álmodozhatok,
Mégis álmodtam egy szép éjjelen,
Hogy nem vetlek meg s nem vetsz meg te sem.
S túladván pillám álom-garasán
Láttam: megront a szeretet-hiány.
S tudod, hogy én tudom, hogy te tudod.
Menj hát, hagyj békén engem, dadogót...
Vidd, ha van, sírd el másutt könnyedet,
Nincs érzés, mit megoszthatnék veled.
Unatkozom ellenérveiden,
s még ez is póz csupán, menj hát, hiszen
tudom: tudod.
Fordította : Tellér Gyula
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Erotikus versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2020-08-02 17:32:46, vasárnap
|
| |
| |
John Donne : Elégia a vetkőzésről
Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,
vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.
S mint harcos, ha ellenségre talál:
lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.
Öved délkörét oldozd meg hamar:
minden tájnál szebb földövet takar.
Pruszlidat vesd le, olyan feszesen
tapad; más nem lát bele, de nekem
hadd suttogja a susogó selyem
esése, hogy most lefekszel velem.
Fűződre régtől féltékeny vagyok,
de megnyugtató, mikor kikapcsolod.
Oly szép vagy, ha ruhád leengeded:
kibukkanó nap nyári kert felett.
Cipődet rúgd le gyorsan; várja lágy
talpadat nászi templomunk, az ágy.
S le fejdíszed filigrán, csupa fény
hálójával; hajad szebb diadém.
Ily fehér ingben égi angyalok
szállnak a földre; magaddal hozod
azt, mit Mohamed Paradicsoma
ígér nekünk, örök gyönyört, noha
a kísértet is vászoningben jár,
de főleg égnek nem a hajam áll.
Engedd szabaddá szeretőd kezét,
hadd nyúljon alád, mögéd és közéd.
Amerikám! Frissen fölfedezett
földem, melyet bejárok, fölfedek,
aranybányám, országom, hol mohó
kényúr vagyok, egyeduralkodó,
s boldog pionír, miközben sötét
kincseskamrádon ujjam a pöcsét.
A lélek úgy teljes, ha testtelen,
s a test akkor egész, ha meztelen.
Az ékszer nem kell, az csak elvakít,
mintha Atlanta kincseket hajít,
s a bolond férfi szeme ottragad
gyöngyön, gyémánton, mert azt látja csak,
ami képkeret, könyvön díszkötés,
amatőr-öröm. De ennyi kevés.
Nyak, arc, derék, kar, láb, comb, csípő, mell:
a szeretőnek a nő teste kell.
A bűn nem bűn, és itt nem incseleg
az ördög sem. Engedd le ingedet.
Tárd szét magad, ne félj tőlem, ahogy
föléd hajlok. Gondold: bábád vagyok.
Mezítelenül is gondoskodom rólad,
vagy nem elég egy férfi takarónak?
Faludy György fordítása
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Erotikus versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 6
|
|
|
|
2020. Augusztus
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
116 db bejegyzés |
| e év: |
1777 db bejegyzés |
| Összes: |
10005 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 210
- e Hét: 727
- e Hónap: 4477
- e Év: 73397
|
|
|
Offline
