Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
Hugh Olivér: A karácsonyi ajándék
  2020-12-26 20:06:28, szombat
 
 

Egész álló nap havazott, sűrű hópelyhek lepték be az ajtókat, ablakokat, fehér kárpittal vonták be a mezőket, és valahol a kanadai préri egyik magányos farmján egy gyermek készült erre a világra jönni.
John, az apa nyugtalanul járkált fel-alá a nappali szobában. Jessie a felesége, harmadik órája vajúdott első gyermekükkel. Nem volt már éppen fiatal, de nagyon akarta ezt a gyermeket.
- Remélem a Doktor időben ideér - gondolta John - csak ez a sok hó ne esett volna!
Később így morfondírozott:
- Aggodalomra semmi ok, évezredek óta így történik és Jessie anyja is fenn van, hogy segítsen neki, ha kell!
Odakinn a sötét csendben, csak a hópelyhek halk suttogása hallatszott és csak néha jajdult fel egy-egy fa jeges terhe alatt. John a fahasábokat nyaldosó lángokat nézte elmélyülten, amikor kopogtattak. Gondolta a Doktor érkezett meg, de meglepetésére, egy idegen állt az ajtóban.
- Bejöhetek? - kérdezte. John habozott kis ideig, de látva átfagyott, szomorú ábrázatát, és a haját, melyben jégcsapokká állt össze a ráolvadt hó - beengedte. Havas ruháit lesegítette és helyet készített a tűz előtt, ahol az éjszakát tölthette a jövevény. Vacsorát is adott, amiért nagyon hálás volt az idegen.
- Mit kerestél odakinn ilyen havas éjszakában? - kérdezte John.
- Nagyon sok dolgom van - felelte az idegen - Nagyon sok helyre kell mennem.
- De hát hová kell menned ilyen időben?
- Bárhová, - mondta a különös idegen - mindenhová elmegyek ezen a világon, ahol szívesen látnak. John nem igazán értette mit beszél, de nem faggatta tovább, az idegen pedig csendben melegedett tovább a tűz előtt. Később John elmondta, hogy felesége éppen most ad életet első gyermeküknek.
- Tudom - felelte az idegen.
- De hát honnan tudod?
- Már odakinn hallottam a sírást.
John nem értette, hiszen ő semmit sem hallott.
Hajnal kettő volt, mire megszületett, élettelenül. Jessie kimerülten mély álomba zuhant. Az anyja, - aki végig mellette volt - tette a halott csecsemőt a bölcsőbe, csak ez után ment le elmondani, hogy mi történt. Johnon dermedt kétségbeesés lett úrrá. Látva az asztalt borító ajándékokat, a történtek után már nem volt képes hinni a karácsonyi csodában.
- Lány volt, vagy fiú?
- Fiú. - felelte Jessie anyja- Akarod látni?
- Igen. Aztán elviszem, nem akarom, hogy Jessie így lássa.
John szeretettel nézett a sápadt, mély álomban lévő feleségére. Hálás volt Istennek, hogy legalább őt meghagyta neki. Majd pár pillanatig meredten nézte a szánalmas kis testet a bölcsőben, aztán óvatosan karjaiba vette és lement vele a lépcsőn. Ahogy állt, csendben tartva a gyermeket, végtelen bánat fogta marokra a lelkét. Az idegen törte meg a csendet, kérte, hogy foghassa meg a fiút. John szó nélkül átadta. Karjába véve, ringatni kezdte és megcsókolta a fiúcska homlokát.
- Miért csinálja ezt, hiszen halott? - kérdezte Jessie anyja.
- Meleg kell neki!
- De hát meghalt! - mondta, szinte kiabálva a nagymama.
Az idegen azonban, csak mosolygott és tovább ringatta a gyermeket. John arra lett figyelmes, hogy a kicsi fiú szeme kinyílik, és halkan sírdogálni kezd.
- Csoda! Hiszen csodát tettél! - kiabált John - Visszahoztad a halálból a fiamat!
- Nem volt halott. - válaszolt a férfi - Nem halhat meg, aki még nem is élt!
A nagyanyja karjaiba tette a gyereket: - Gyorsan, tegye az anyja mellé, mielőtt felébredne! Azután Johnhoz fordult: - Mennem kell tovább.
John azt sem tudta hirtelen mit is tegyen, sírjon, nevessen, vagy csókolja össze az idegent?
- Maradnod kell, maradj velünk, kérlek - örökre!
De az idegen vette a kabátját és már az ajtóban állt.
- Akkor legalább a Karácsonyt töltsd velünk! - kérlelte John - Nézd teli az asztal mindenféle jóval, szívesen megosztjuk veled! Hiszen a legnagyobb ajándékot tőled kaptuk.
Az idegen azonban nem maradhatott. Megköszönte a szíves marasztalást, de mennie kellett. Halkan becsukta maga mögött az ajtót és lassan elindult a friss havon.
Elállt a hóesés. John állt az ajtóban és nézte-nézte, a vendéget, amíg eltűnt a messzeségben. Befelé indulva döbbent rá, hogy a távolodó idegen léptei nem hagytak nyomot a frissen esett hóban.
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Egyszer, valamikor régen...
  2020-12-16 17:16:44, szerda
 
  Egyszer, valamikor régen, mikor még Isten angyalkái lent jártak a Földön, történt, hogy egy szép, nagy kertben hangos sóhajtozás támadt. Egy égszínkék szemű, napsugárhajú angyalka éppen arra járt, és megkérdezte: - Ugyan ki sóhajtozik akkorákat?
A kopár fák - mert télidőben történt - nyújtózni kezdtek. Megrecsegtették üres ágaikat.
- Mi vagyunk, édes kis angyalka.
- No, és mi a kívánságtok?
Egyszerre száz fácska kiáltott feléje:
- Szépek akarunk lenni! Szépek!
- Friss zöld köntöst akarok, és rügyező bimbócskákat! - rendelkezett az egyik.
- Én hófehér virágokat szeretnék himbálni az ágaimon. De olyan könnyűek legyenek, mint a nyári ég opálos felhőcskéi, nehogy roskadoznom kelljen alattuk! - mondta a másik.
- Én is virágokat kérek, olyan rózsaszínűeket, mint a hajnalhasadás az égen! - tolakodott az angyalka elé a harmadik fácska.
- És kinek akartok ennyire tetszeni? - kérdezte csodálkozva az angyal.
- A napsugárnak, hogy aranyos uszályát ránk terítse. A színes szárnyú pilléknek, hogy körüllengjenek bennünket. A kis éneklő madaraknak, hogy csodálkozzanak, és irigyeljenek.
Az angyalka fejét csóválta, de azért beleegyezőleg intett:
- Meglesz a kívánságtok.
Tovább ment, és tűlevelű törpefenyőcskét látott, hóval, zúzmarával borítottan.
- Hát te? - csodálkozott feléje. - Talán bizony semmit sem kívánsz, hogy ilyen csöndes vagy? Szomorúnak is látszol. Ugyan, mi bajod van?
A tűlevelű fácska halkan sóhajtott és előadta a bánatát.
- Egy kisleányka ment erre, megérintett, és hegyes tűleveleim felsebezték az ujjacskáját. Ezért bánkódom, jó kis angyal. Oh, ha jóvátehetném önkéntelenül elkövetett hibámat, és megajándékozhatnám őt valamivel! Síró arcocskája bizonyára mosolyra gyúlna megint. Igen, igen! Ajándékot szeretnék adni neki, és a többi kis gyermekeknek is, hagy nevessenek, kacagjanak! Az angyalka erre a kis törpefenyő mellé állott.
- És mondjad csak, fenyőfácskám, nem panaszolnád fel a terhet, ha teleaggatnám gyönge kis ágaidat?
- Oh, nem, nem, bármennyire is roskadoznék az ajándékok súlya alatt, szívesen vállalnám a terhet, csakhogy megörvendeztessem vele a gyermekeket.
Az angyalka erre könnyű mozdulattal kiemelte a földből a fácskát.
- Úgy hát gyere velem!
És vitte magával a mennyországba. Odafent éppen nagy sürgölődés, forgolódás volt. Az angyalkák ezüstös, aranyos papírosba diót, almát csomagoltak. Babákat fésülgettek, lovacskákat nyergeltek fel. Az angyalka eléjük állította a fácskát.
- Íme, nézzétek, mit hoztam! Ő a legszerényebb fácska. A többi mind csupán azért kívánt cifrálkodni, hogy irigyeljék, és gyönyörködjenek benne. Könnyűszárú fehér és rózsaszínű virágokat kértek, hogy szépek és díszesek legyenek. De terhet viselni nem akarnak. Csupán ez a szerény kis fácska ajánlkozott, hogy minden terhet szívesen vállal, csakhogy ajándékokat osztogathasson. Díszítsétek hát fel, kis testvéreim!
Nosza, rávetette magát az angyalsereg a fenyőcskére. Egyik aranyhajat szórt rá, másik ajándékokkal aggatta teli. Egy harmadik gyertyácskákat szúrt a levélkéibe. - Elbírod, nem túl sok? - kérdezte az angyal, aki felhozta őt a mennyországba. - Bírom, bírom. - felelte vígan a fácska. Oh, bárcsak annyi ajándékot vihetnék le, hogy minden kisgyermeknek jusson belőle!
Az angyalka erre két kezébe fogta a telerakott fácskát, és a Jóisten elé vitte.
- Íme, édes, jó Istenem, itt van az ajándékfácska, melyről beszéltem. Megengeded, hogy levigyem a földre?
- Vidd le, édes kis angyalom! - mondta a Jóisten, miközben megáldotta a fenyőfácskát, melyen egyszerre kigyúltak a gyertyák. Nagy fényesség áradt szét, és bevilágított mindent. Mire leértek a földre, éppen karácsony estéje volt. Midőn a főbbi fácskák látták a fényesen kigyúlt törpefenyőt, és a körülötte boldogan örvendező gyermekeket, megbánták, hogy csak szépek, díszesek akartak lenni, és hangosan felsóhajtottak. Az angyalka éppen lenézett a mennyországból, és mindjárt megkérdezte őket:
- Ugyan miért sóhajtoztok, hiszen mondtam, hogy megtesz a kívánságtok!
- Csakhogy mi is ajándékozni szeretnénk ám, mi is örömet akarunk szerezni a gyermekeknek!- kiáltottak fel a fácskák.
Az angyalka erre édesen elmosolyodott, és azt felelte:
- Örülök, hogy még jókor eszetekbe jutott, hogy a külső hivalkodás nem sokat ér, és igazi öröme csak annak van, aki másokat is örülni lát. Legyen meg a kívánságtok. Édes, zamatos gyümölcsöt fogtok hordozni ágaitokon, és megajándékozzátok vele a gyermekeket. Nos, meg vagytok így elégedve?
- Igen, igen! - ujjongtak a fácskák. És boldogan várták, mikor kerül rájuk a sor, hogy maguk körül örömet, jókedvet, vidám, kacajt teremtsenek.
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Kohut Katalin: „Havazás”-Spencer szonett
  2020-12-16 06:33:05, szerda
 
  Hirth Éva emlékére
Spenser szonett ABAB BCBC CDCD EE

Kohut Katalin: ,,Havazás"

Hosszú a tél, elment a nyár régen,
sziszeg a hó, pelyhe, mint meteor
merénylet a csillagszőtte égen,
dúdol a csend, akár egy hőstenor.

Megtisztítja szívem a misebor,
patyolattiszta karácsonyt várok,
jöjjön végre egy jobb világ, jobb kor,
ne fogjon rajtam semmilyen átok.

A lelkiismeret olyan zálog,
amelynek jutalma csodás jövő,
titkos utakat ezért feltárok,
remény a rend, szép terveket szövő.

Havazik, átölel a szeretet,
fehérség tükrözi a szemeket.

2020. december 16.







 
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Kohut Katalin: Boldogság közelít
  2020-12-14 06:50:54, hétfő
 
  Kohut Katalin: Boldogság közelít

Megadott szavak:
csillag , álom, mutat, mennyei, hiszem, váró, út, könnyebben, este, fény

Könnyebben telik el álomban életed,
mikor nincsen kiút, csak a rosszat észleled.
Azt hiszem, a rossz út végéhez közeleg,
többé már sohasem leszek majd réveteg.

Karácsonyt váró év nemsoká beérik,
reményt Csillag mutat, átjutok a révig,
mennyei fény jelzi az Idő végtelenjét,
boldogság közelít, a balsors csak emlék.

2020. december 14.


 
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Kohut Katalin: Forrás életvize
  2020-12-13 22:10:28, vasárnap
 
  Kohut Katalin: Forrás életvize

Esik az ég könnye, megáldja a Földet,
ellene bármilyen hatalom is törhet,
patakok, kis erek, folyók felduzzadnak,
oxigéndús vizet mindennek juttatnak.

Utam már eggyévált tiszta forrásvízzel,
hirdetem fenségét szomjúzónak hittel:
Életnek nektárja, vándor, hörpintgessél,
bölcseknek kútja ez, ebből merítkezzél!

Sorsomnak vonata egyszer kettészakadt,
füstokádó város fogadott köd alatt,
ittam a csapvizet, vagyis ittam volna,
megvalósult itten az embernek rémálma.

Hiába kortyoltam, nem enyhített semmit,
oxigén hiányzott, nem láttam értelmit,
életem erejét meg is gyöngítették,
s ritkán jött könnyeső, elmaradt a vendég.

Védik már oly' sokan a nagy gazdagságot,
nektár forrásvizet, mint egy orvosságot,
meggyógyítja szíved, duzzasztja az erőt,
őrzi az életed, Földnek az eljövőt.

Mert a víz cseppje mind tökéletest teremt,
nélküle nincs semmi, csak puszta idelent.
Jelszavunk egy lehet: tiszta szív, egészség,
s örök korforgásban életvíz, az egység.


2020. december 13.


 
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
A Biker Mikulás
  2020-12-07 14:08:48, hétfő
 
  Leparkoltam az autómmal a bevásárló központ előtt. Kiszálltam, és akkor észrevettem, hogy egy elképesztően jó motor mellett állok. Elkezdtem bámulni ezt a kétkerekű csodát. A motor másik oldalán egy kis család: anya, apa és egy kisfiú nyüzsgött a csomagokkal: pakolták a nagy bevásárlás ,,szerzeményeit " az autóba.
Nem tudom, honnan, de egyszer csak ott termett a motor tulajdonosa... Nagytermetű férfi, bőrnadrágban, csizmában, bőrmellényben, az egyik karján ZZ TOP, a másikon AD/DC tetoválással, hosszabb ősz hajjal és sűrű, fehér, majdnem köldökig érő szakállal.
A kisfiú szinte sikítva kiabálta:
- Anya, Anya !!! Nézd!!! A Mikulás !!!
Az Anya azt mondta:
- Nem kisfiam, az csak egy...
- ...Biker! - Az Apa némi féltékenységgel fejezte be a mondatot.
A kisfiú nagyon elszomorodott.
A motoros férfi a kisgyermek felé fordult, leguggolt, és mosolyogva azt mondta:
- Szia, igazad van, valóban a Mikulás vagyok!
- És hol van a piros ruhád?? És miért motorral jársz??? - kérdezte meglepetten a kisfiú.
- Mivel most nyári szünet van, járkálok ide- oda, figyelem a gyerekeket, nézem, hogy viselkednek, és így tudom, hogy kinek milyen ajándékot vigyek majd decemberben. És azért motorral járok, mert a rénszarvasok pihennek, legelnek, télen majd rengeteg munkájuk lesz.
- És hol vannak a segítő Manók?
- Napoznak a tengerparton.
- Ebből nem lesz bajuk???
- Nem. Szeretik a napot.
A motoros férfi kinyitotta a nagy táskáját, amely tele volt plüss macikkal. Kivett egyet, és a kisfiú kezébe adta:
- Jó legyél és hallgass a Szüleidre! Télen majd visszatérek Hozzád valami szép ajándékkal.
A fiú szinte sírt a boldogságtól.
A motoros odafordult hozzám, kacsintott és azt suttogta:
- Ez a harmadik ma.
Felült a motorra és integetve elhajtott.
Az Anya és az Apa is mosolygott, a kisgyermek ringatta a maciját. Néztem a napot, és csak arra tudtam gondolni, hogy MILYEN SZÉP AZ ÉLET!!!

(Po Pierwsze Ludzie, fordítás: M.K.)
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Advemt - A négy gyertya
  2020-12-06 19:21:23, vasárnap
 
  Volt egyszer négy gyertya. Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek.
Azt mondta az első:
- ÉN VAGYOK A BÉKE!
De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem el fogok aludni.
A második azt mondta:
- ÉN VAGYOK A HIT!
Sanos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem.
A következő pillanatban egy enyhre fuvallat kioltotta a lángot.
Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:
- ÉN A SZERETET VAGYOK!
Nincs már erőm tovább égni!
Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám. Erre ki is aludt.
Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát felkiáltott:
- De hát mi történt?
Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt.
Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:
-Ne félj! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát.
ÉN VAGYOK A REMÉNY!
A gyermek szeme felragyogott, megragadta a még égő gyertyát, s lángjával új életre keltette a többit.
Legyen a REMÉNY eszköz a kezünkben, amely segít ébren tartani szívünkben a hit, szeretet és béke lángját
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
B. Radó Lili: Három fenyőfa
  2020-12-05 22:28:33, szombat
 
  Három fenyőfa állt egy dombtetőn.

A legnagyobbik fa szép és egyenes volt, erős, messze nyúló ágai voltak. A kisebbik fenyő nem volt olyan terebélyes, de napról napra fejlődött és növekedett. A harmadik fenyő azonban igazán nagyon kicsi volt, vékony törzsű és egészen alacsony.

- Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb fenyő. - sóhajtotta ez a kicsike fa.

Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó. Karácsony közeledett.

- Bárcsak eljönne értem Télapó, és elvinne karácsonyfának! - sóhajtott a Legnagyobb fenyő.

- Bárcsak engem vinne! - mondta a Kisebbik fenyő.

- Bárcsak engem választana! - kívánta a Harmadik Fácska.

Egy napon fázós kismadár jött szökdécselve feléjük. Megsérült a szárnya, s ezért nem tudott repülni.

- Kérlek Legnagyobb fenyő, itt maradhatnék az ágaid közt? - szólította meg félénken a kismadár a fát.

- Nem lehet! - mondta a Legnagyobb fenyő - Nem tarthatok madarakat az ágaim közt, mert éppen karácsonyfának készülök.

- Pedig úgy fázom - panaszolta a kismadár, a Legnagyobb fenyő azonban nem is válaszolt.

Így hát a törött szárnyú kismadár odább ugrált a Kisebbik fenyőhöz.

- Kedves Kisebbik fenyő megengednéd, hogy itt maradjak az ágaid között? - kérdezte.

- Nem! - felelte a Kisebbik fenyő. - Nem ringathatok semmiféle madarat az ágaim között, mert hátha éppen most vinne el valaki karácsonyfának.

Ekkor szegény didergő kismadár tovább ugrált a Harmadik Fácskához.

- Drága kicsi fenyő, itt maradhatnék az ágaid között? - kérdezte

- Hogyne maradhatnál kismadár - felelte a Harmadik Fácska. - Búj csak egészen hozzám. Majd megmelegítelek, amennyire csak tőlem telik.

A kismadár felugrott a Harmadik Fácska ágai közé, ott nyomban el is aludt. Hosszú idő múlva a Harmadik Fácska édes, halk csengettyűszót hallott. A hangok egyre közeledtek, már egészen ott hallatszottak a dombon. Elhagyták a Legnagyobb fenyőt, elhaladtak a Kisebbik fenyő előtt is, de amikor a Harmadik Fácska elé értek, elhallgattak. Mind a három fácska látta az apró csengettyűket. Egy rénszarvas húzta szép, kicsi szánkón csüngtek, amelyből most kiszállott az utasa.

- Télapó vagyok- mondta - Karácsonyfát keresek egy nagyon kedves kicsi gyermek számára...

- Vigyél engem! - kiáltotta a Legnagyobb fenyő.

- Engem vígy! - ágaskodott a Kisebbik fenyő.

A Harmadik Fácska azonban meg sem szólalt.

- Te nem szeretnél eljönni? - kérdezte tőle a Télapó.

- Dehogynem! Nagyon szeretnék - felelte a Harmadik Fácska - De hát itt kell maradnom , hogy vigyázzak erre a beteg kismadárra. Éppen elaludt.

- Kicsike fa - mondta a Télapó - te vagy a legszebb fácska a világon! Téged viszlek magammal. Azzal gyöngéden kiemelte őt a földből, olyan óvatosan, hogy az ágai közt megbúvó kismadár fel sem ébredt. Aztán szánkójába állította a csöpp fenyőt a kismadárkával együtt, majd maga is beült mögéjük. És a kicsi szánkó ezüstös csengettyűszóval tovasuhant velük a karácsonyi havon ...
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
2020.11 2020. December 2021.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 8 db bejegyzés
e év: 29 db bejegyzés
Összes: 6965 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 22
  • e Hét: 196
  • e Hónap: 2728
  • e Év: 50833
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2021 TVN.HU Kft.