|
2020-07-12 03:50:51, vasárnap
|
| |
| |
H. Kohut Katalin: A kancsal Hold titka
Hiába várok én három éve immár,
nem történt semmi sem, és gyászol a gitár,
várja a gazdáját, hogy csendüljön a dal,
vigaszt nyújtna neki az örök diadal.
Ringatna szerelem, ujjongna az ég,
ha igazat kapna a szív és őszintét,
kimondva azt végre, mit tettek közösen,
végtelen búcsújuk kering rég vörösen.
Vérből áll a világ, már ki nem mosható,
tisztult a sötétség, hatalmas az adó,
kötbért nem fizetett, csak az éltet vette,
becsületet, szépet büntetlen sérthette.
Taroltak szüntelen, torral ünnepeltek,
temették a jókat, büntették az embert,
szíveket győztek le, üzentek szüntelen,
késő a segítség, késő a küzdelem.
Megnémult a bánat, tehetetlen tűrök,
ismét arra várok, egyszer majd megszűnök,
hiába itt minden, cinkosan hallgatnak,
elkerülnek ismét a boldog alkalmak.
Nem hirdetik fennen végre az igazat,
egyetlen áldozás óriási kamat,
összeragasztani nem lehet a testet,
nem szült még a jövő semmiféle tervet.
Álmatlanság gyötör, oda a reménység,
aszkéta cirkuszos tetemük ne nézzék,
ne nevesse senki az iszonyt, rémtettet,
csodákat képzelek, fennhangon intelmet.
Mondják hát ki végre hangosan nevemet,
táruljon fel minden fertelmes jelenet,
tetteiket írják lángpallosú tollal,
titkaikat súgja piros Hold, a kancsal.
Megvakított szemmel csak az Idő vezet,
várom a népemet, nem mondok már nemet,
elfogadom végre mások segítségét,
várom igazságom, szenteknek a békét.
2020. július 12.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kohut Katalin |
|
|
|
|
|
Offline
