|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
|
|
2021-03-24 22:04:46, szerda
|
| |
| |
Először is el kell felejtenünk azt a mondatot, hogy ,,én akarok". Először várnunk kell, míg Isten a Szentlélek által megtanítja nekünk, hogy ezt új módon és helyesen mondjuk. A mondat, ,,akarok", éppen a jámborság dolgaiban tudja a legnagyobb rosszat okozni. ,,Jámbor akarok lenni, szent akarok lenni, meg akarom tartani a parancsokat." Először is alapjában véve azt kell megértenünk, hogy ezekben a dolgokban sem a mi akaratunknak, hanem Isten akaratának kell teljesednie. Le kell tudnunk mondani saját jámbor énünkről azért, hogy Isten be tudja bennünk teljesíteni művét. Különben a mi ,,én akarok" gondolatunkra biztosan csőd következik. Ha azonban Isten kegyelme által abbahagyjuk azt, hogy ezt hangoztassuk, ,,én akarok", és engedjük, hogy Isten elindítsa velünk az újrakezdést Jézus Krisztusban, és az ő útjára lépjünk, akkor lemondunk a mi akarok és nem akarok dacos kifejezéséről, akkor a Szentlélek kezd hozzánk beszélni, és egészen új és más módon, mint eddig, tudjuk kimondani: ,,akarok". ... Meg akarom tartani parancsaidat (Zsoltárok könyve 119, 8). Nem kényszerítve teszem ezt, mert Te szabaddá tettél engem, hogy akarhatok, akarhatom, amit gyűlöltem, és Te az akaratomat útmutatásaidhoz kötötted. Maga Isten, a Szentlélek az, aki bennem igazzá teszi, ami egyedül Krisztusra érvényes: az én akaratom, amit Te üzensz. De mivel nem a Szentlélek, és nem az Úr Jézus Krisztus vagyok, ezért az ,,én akarom" helyett hozzá kell kapcsolnom a gyors kérést, ,,ne hagyj el túlságosan" (Luther 1521).
Dietrich Bonhoeffer |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Rövid építő írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-03-24 21:59:45, szerda
|
| |
| |
A nagy jelentőségű óra
A jelen Isten velünk töltött felelősségteljes órája.
Minden jelen, ma és a holnap, a jelen a maga teljes valóságában és sokoldalúságában. Az egész világtörténelemben mindig csak egy fontos óra van, ez pedig a jelen. Aki elszökik a jelenből, az Isten órái elől szökik el. Aki az időből menekül, az Isten elől menekül. Szolgáljátok az időt. Az idők ura Isten, az idők fordulópontja Krisztus, az idők szelleme a Szentlélek. Minden időpontban a hármasság rejtőzik. Hogy Istent elismerem életem urának, hogy Krisztus előtt, életem fordulópontja előtt, eljutok az ítéletről a kegyelemhez, és meghajolok előtte. A Szentiélekben pedig, az idők szellemei közt megpróbálok neki teret és erőt teremteni. ... Az időt szolgálni nem jelenti azt, hogy rabszolgái leszünk az időnek, nem jelenti azt, hogy mindent helyeslünk, ami korszerű, csak azért, mert korszerű. A szolgálathoz a saját akarat erőssége és a saját gondolatok tartoznak, nem pedig az utánafutás, utánzás gyengesége, az együtt kiabálás. Ez a sor nem azt jelenti, hogy szolgáljátok a divatot, hanem szolgáljátok az időt. A divat olyan, amilyenné mi emberek tesszük. Ez ugyanúgy lehet megvetendő is. Az idő az, amit Isten tesz. Nem az embereket kell szolgálni, hanem Istennek kell szolgálni, ez pedig azt jelenti, hogy az időket szolgáljuk.
Dietrich Bonhoeffer |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Rövid építő írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-03-24 07:41:48, szerda
|
| |
| |
Az örök Ige
Múljanak bár évszázadok és ezredek,
zúgjanak bár viharok és fergetegek
és dúljanak nemzetek, királyok,
vesszen bár a föld és az ég:
Krisztus beszédi semmikép
elmúlni nem fognak!
Temessen el mindent a rohanó idő
Krisztus beszéde lesz az elevenítő,
s ha mindenre fekete éj borult,
ha már csak halott emlék lesz a múlt,
beszéde fénylik dicsően
s élni fog minden időben
a szíveknek mélyén.
Hisz elmúltak már századok és ezredek,
hisz zúgtak már viharok és fergetegek
és földúlták az egész világot,
de az Igének ez mitsem ártott,
fénye még dicsőbb és nagyobb,
Krisztus örök erőt adott
a győzelmes Igébe.
Mit használt a kereszt és a nagy üldözés?
Mit használt a cirkusz s az agyonkövezés?
Mit a sok máglya s a gályarabság?
- Győzelmet aratott az Igazság!
Mert az Ige él s élni fog,
a Mesterrel föltámadott
örök dicsőségre!
És tapodja bár a gőgös, büszke ember
megvetéssel azt, mit tanított a Mester,
az aranynak a sár mitsem árthat,
fenséges Igéje mindent áthat
s egykor megérti a világ,
hogy igaz élet s boldogság fakad ez Igéből.
Tekints vissza a múltba, óh emberiség,
mi voltál, míg nem ismeréd e szent Igét?!
Nézd csak akkori hitvány éltedet,
hová hozott az Ige tégedet!
Vezérelt, tanított, nevelt,
éltetett, gondozott, emelt,
- Mi lennél nélküle?...
S miként a múltban élt, úgy él a jövőben,
a legdrágább kincsünk lesz minden időben.
Én hiszem, hogy sok keresés után
és csalódások évei múltán
az emberek visszatérnek
fényében e szent Igének
Krisztus lábaihoz!
Betkó András |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-03-24 07:36:25, szerda
|
| |
| |
,,Én vagyok az Uram...?"
Ki Téged rútul, gonoszul elárul,
ha ölébe ezért csillogó ár hull,
aljas elvért ki önlelkét eladja,
hitvány bérért ki Urát megtagadja,
ki alszik békén, míg küzdöd harcodat
s véres verejték önti el arcodat,
ki sátán mosolyát gyáván koldulja
s hogy sok hiú ábrándját fel ne dúlja,
még tapsol is a bűnnek és hízeleg,
Krisztus-gúnyolásban vele együtt nevet,
ki hitvány-magáért feláldoz Téged
s nem ismer ilyenkor erényt, jót, szépet,
ki a nemes hacban Tőled elsuhan, -
Megdöbben szívem: én vagyok az, Uram?...
Ah, nem!... nem!... De jaj, a lelkem felzokog,
szívem fájni kezd, szemem könnyet ejt,
gonosz múltam, mint előttem elrobog,
érzek vállamon gyötrő bűntehert...
És vonszolom lelkem, rabját a bűnnek,
kereszted alá, hogy véred érjen,
hol megtisztulok, bűneim eltűnnek,
itt van szívem, hogy kegyelmet kérjen,
mert ki elárul sokszor rút-gonoszul,
aljas elvért ki lelkét eladja,
ki sátán mosolyát vágyja koldusul,
ki áldott Mesterét megtagadja,
ki behunyja szemét bűn-orgiákon
s a nemes harcban Tőled elsuhan,
ki magát keresi csak a világon, -
oh, irgalmazz!... Én vagyok az, Uram...
Betkó András |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-03-24 07:31:04, szerda
|
| |
| |
Év határán
És megáll a vándor.
Megáll, hogy pihenjen,
új határkő mellől
a megtett nagy útra
hogy visszatekintsen.
Nézi a múltat,
a letűnt napokat,
mind egy-egy lépés,
mely viszi előre,
örök célja felé,
boldog pihenőre.
Mind egy-egy láncszem:
Bölcsőtől a sírig
egmásbafonódva
egy élet-egészben
megmaradtak néki
az emlékezésben.
Visszanéz a vándor.
Mit átélt a múltban,
előtte lepereg,
és hálatelt szívvel,
égreemelt szemmel
ajka imát rebeg:
Oh, Istenem!
Amint múltba tekint szemem,
örök kegyelmed látom ott,
mely ösvényemen hordozott.
s hol szegény szívem oly árva volt:
A rideg magányban átkarolt.
Mikor tombolt köröttem bősz zivatar,
Te ott voltál.
Mikor rabúl ejtett gyáva félelem,
szabadulást hoztál.
Mikor kétség tépett komor éjeken,
felvidult lelkem új, égi fényeken,
mik lényedről sugároztak felém
s vezettek engem a gyász kopár terén.
És mikor könny homályosítá szemem,
oh nem volt az nékem fájó gyötrelem,
kegyelmed napja tört át a bús ködön
s drágagyönggyé vált akkor a könnyözön.
És mikor fáradt, elernyedt karokkal
csüggedésbe roskadtam a lét-mezőn
s úgy véltem: mit törődöm én azokkal,
kik önpoklukat készítik vakmerőn,
mikor úgy véltem, hogy hiába a harc,
mert nincs győzelem és nincs magasztos cél,
hisz láttam: az előtt bókol minden arc,
ki az árral úszik és a percnek él,
mikor úgy véltem: nincs szent hivatás,
éltemet nem én, véletlen formázza,
akkor jött szívembe égi biztatás
s újraéledt bennem nagy tettek vágya.
Jött Jézus. Láttam kereszttel a vállán,
nehéz volt az, de hordta, vitte tovább,
könnyet nem ejtett maga fölött gyáván,
mások üdvéért járta a Golgotát.
Jött Jézus, s tűnt a sorvasztó csüggedés,
ihlette lelkem, s ím újra itt a cél
s édes a küzdés, mit nyújt a küldetés,
Mester! Lényem veled érez, veled él!
És mikor homály rejté el előttem
a holnapot, mit elérnem kellett,
bizonytalanságán én nem tépődtem,
lépésről-lépésre vitt kegyelmed.
És mikor,... - de ah, hogy is tudhatnám
elmondani mind, mit velem tettél?
Oh, vajha pályám megfuthatnám,
melyet részeműl bölcsen rendeltél,
vajha végigélném Jézusom nyomdokán,
napról-napra, évről évre követve Őt
s enyhítsek társaim bűnszülte nyomorán,
hogy hozzád emelhessek sok-sok szenvedőt!
Oh, Istenem!
Múltba tekint szemem
s örök kegyelmed látva ott,
keblemben új vágy támadott
és elindulok új határkő mellől,
újult erővel újabb küzdelmekre,
országodat vinni szívből-szívbe!
Oh, Jézusom! Vezessen fényed
s ihlesse lényem, töltse be keblem
a Te dicső, isteni lényed!
Betkó András |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
2021. Március
| | |
|
|
| ma: |
1 db bejegyzés |
| e hónap: |
232 db bejegyzés |
| e év: |
2303 db bejegyzés |
| Összes: |
35938 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 533
- e Hét: 23177
- e Hónap: 52489
- e Év: 240291
|
|
|
Offline
