|
2021-06-30 20:45:51, szerda
|
| |
| |
UTASSY JÓZSEF VERSEI 
Utassy József (Ózd, 1941. március 23. - Zalaegerszeg, 2010. augusztus 27.) József Attila-díjas és Kossuth-díjas magyar költő, műfordító.
1941. március 23-án született Ózdon, 1969-ben egyike volt a Kilencek nevű költőcsoport alapítóinak. Betegsége 1974 óta akadályozta a munkában, ennek ellenére megkerülhetetlen lírai életművet hozott létre. 2005-től élt a Zala megyei Rédicsen, ahol súlyos betegségéből felépülve még öt éven át alkotott. Ebben az időszakban két önálló kötete jelent meg, Farkasordító és Ezüst rablánc címmel. 69 éves korában, Zalaegerszegen, a pózvai külső kórházban érte a halál 2010. augusztus 27-én.
Utassy József: Tüzek tüze - Összegyűjtött versek (1957-1997)
Link
ÁMULAT
Ha tóra nézel, égre látsz,
vonuló nagy vizekre.
Napot fáraszt a vén halász,
fölé feszül az este.
És fúj a szél, és leng a nád,
egy sirály vízre csattan.
Micsoda csók, micsoda vágy,
micsoda alkonyat van!
ÁPRILIS
Száműzött színét
világgá kiáltja ím,
az aranyeső.
Vidáman sárgáll,
mert bánata nincs még a
szomorúfűznek.
A háztetőkön
galambok balladáznak:
"Nézz a fejembe!"
Nagy önfeledten
mitugrász verébcsapat
fürdik a porban.
Hirtelen fényes
zápor zúdul nyakunkba,
friss, kikeleti.
Taxi ront bele
a tükrös tócsákba: zsupsz!
Csupa ég lettem.
Nap, sugaradtól
kifeslenek a bimbók,
rügyek repednek.
Evoé, Húsvét!
Krisztus nem, de föltámadt
lelke, a lágy szél.
Rigók, torkosak!
Bezzeg télen nem volt még
egy kukkotok sem.
Zengj csak, Nyitnikék!
Mennyi, de mennyi ajtót,
zárat nyitni kék.
CEZAROşESCU
Vezír, te vak vagy?!
Mintha vakon hinnél a
hazudós tapsnak?
Számít is neked,
ha csontok csöndjét dúrják
a bulldózerek!
Számít is neked,
ha dől a templomtorony,
hol Isten honol!
Számít is neked,
zsarnokok zsarnokának,
ha néped remeg:
mit számít neked!!!
Országod néma nemzet,
hol spicli hemzseg.
De száll, fölfénylik
suhogtában az ének:
hitnek, reménynek.
S vacogsz alatta
őszen, göndören, görbén:
óriás törpém!
CSAK ÉLTEM!
Ma sem csináltam semmit:
csak éltem ezt a verset.
Ez okozott örömöt,
gyötrelmet, keservet.
Mert a verset nem írják: 
a verset élve élik!
Ezért időtlenül a szó,
és fénylik, fénylik, fénylik.
A CSEND HINTÁJA
Kijárok a játszótérre.
Szeptember van, még zöld a csend,
Isten őszi remeklése.
Magányosan egy hinta leng.
Egy hinta leng magányosan,
benne a drága Senki ül,
arcán bánat, talán mosoly,
de nem beszél csak senkiül.
Hát akkor: senkiül egy hangot!
Nézdel maga elé, mereng.
Ne raboljátok el, harangok!
És leng a csend hintája, leng.
EGYEDÜL
Házacska, hóval.
Vacog a téli égbolt,
nagy telehold van.
Egyedül vagyok.
Nézek a vidám tűzbe.
Nagy szemem ragyog.
A Nemzeti dalt
zengem kifulladásig.
Kiscicám ásít.
A suszterájban
öregek bólogatnak:
itt kupleráj van.
Anyukám elment
nagymamámékhoz fonni,
meg panaszkodni.
Ha engem itthagy,
hazavezeti talán
egy fényes csillag!
Lángok lobogó
árnya táncol a falon.
Félek, de nagyon.
Odakint hó, jég.
Szívem fölött kiscicám
dorombol. Jó éjt.
EGY KIS KONYHA TÁRSASÁGA
Kedd. Éjfél előtt.
Utcalányként kínálja
magát a befőtt.
Mint az elefánt,
a kávéfőző fröcsköl,
gőzt fú, remeg, ráng.
A teáskannán
hatalmas fedő barnáll.
Kész mexikói!
Szódásüvegünk,
ez a pocakos liebling:
kiköpött pingvin.
Összeborított
kocsonyás tányér pulzál,
mint pufók ufók.
Ni, ez a páfrány
szakasztott, mint a polip!
Les, uralkodik
Szemetesvödröm
tátog a hulladékra,
akár a béka.
Éjjeli lámpám
hattyúnyakát fölibém
hajtja. Vigyáz rám.
ÉVSZAKOK
Almafavirág.
Kukac menyasszonya mind,
bár gyönyörűek.
Tengerlik a rozs.
Hajóért kiált, s jön egy
otromba kombájn.
Forr a bor, ősz van. 
Két részeg imbolyog, sír,
nem talál haza.
Ezüst gyümölcsös.
De álomban nyílnak az
almavirágok.
FAGYŰZŐ
Csúf tél, ki veled,
vacogtattál eleget!
Szívem didereg
Csúf tél, ki veled,
sír az eresz, pityereg!
Ég, föld kinevet.
Csúf tél, egykomám,
szedd a lábad szaporán!
Úgy-úgy, úgy biz ám.
Dúl-fúl a hideg,
szívem tája bizsereg.
Pajtás, hiszed ezt?!
Csúf tél, ég veled,
sárcipőm is viheted!
Itt a kikelet.
HADD NÉZZEK RÁD
Mama, várj egy pillanatra,
hadd nézzek rád, mint a napra,
mint a napra, mint a holdra,
mint kezedre: csillagomra!
HAVAK BIRODALMA
Ragyog a dombhát.
De jobban ragyog nála
tizenhárom srác!
Lobog kabátunk,
sálunk a suhogó szél:
sítalpon szállunk.
Anyóka, amíg
te az időt csepülöd:
ródlin repülök!
Szomjasan, éhen
korcsolyázok egész nap
a jeges réten.
Még ilyen viccet!
Nem bírom elengedni
a rézkilincset.
Sírok, didergek:
kezem a kályha fölött
lassan kienged.
Anyám nevetve
paprikás forralt borral
kínálgat egyre.
Estére megnő
az eresz jégszakálla.
Peng éjszakámba.
Havak tonnái
nyögetik a gyümölcsöst.
Fújj, szél, süvöltözz!
Álmunkban olykor
beszélnek a havas fák.
Hozzád: Szabadság!
HULL A HÓ . . . . . 
Zirr, zurr, zurrogó!
Sziszeg a szél, hull a hó.
Zirr, zurr, zurrogó!
Ragyog a sok hógolyó.
Zirr, zurr, zurrogó!
Játszani jaj, de jó!
Zirr, zurr, zurrogó!
Állj be közénk, Télapó!
ILLEGÁLIS NÁSZÉJSZAKA
Olyan sötét van itt már,
mint egy pasztásdobozban.
Fekszem hanyatt az ágyon.
Fekszel hanyatt az ágyon.
Kint, a betonküszöb alól,
hallucinált tücsök dalol.
Ujjad között, leégve lakkig,
cigarettavég csillaglik.
Megszívod. Látom a melled.
Alatta két nagy árnyéksarló.
Nem beszélünk. Dunnánk
felleg.
S vonul az ágy lassan,
virrasztón.
Illegális nászéjszaka!
Hajad arcom holdudvara.
Testünkön csillagok
teremnek.
- Jó?
- Jaj, nagyon!
- Szeretsz?
- Szeretlek.
Holdfény és porpaplan.
Horkol Magyarország.
Magányos vonatfütty.
Alszol. Megcsókolom szád.
Csönd. Cirpel a csengő.
Ásítva nyit kaput
a jámbikus léptű
öreg házmesternő.
S te félálomban morgod:
húzd föl hatra a csörgőt.
Utassy József: Illegális nászéjszaka - Videó: Előadó: Szilágyi Tibor
Link
IMMÁRON ÖTVEN
Immáron ötven
esztendő szakadéka
tátong mögöttem.
De hol a palló,
az az egyszál, amin én
idáig jöttem?!
Ing-leng törötten.
Valóságos csoda, hogy
embert nem öltem!
Csak jöttem, jöttem,
ballagtam sarki fényben,
caplattam ködben,
s nem könyörögtem
soha senki fiának,
nem könyörögtem - - -
Állok itt gyöngyben.
Ajkamon csönd lakatja.
Törd fel, Szerelem, törd fel!
ISTEN FAGGATÁSA
Úristen, hát hol élek én?!
Valóban ez a föld hazám?
Mért nem ölel akkor magához
Úgy igazán?
Uram, te láttad apámat!
Agyamon derengés fut át:
Valahol Minszben kaparták el.
mint a kutyát.
Fiam szélfútt zsendülő ág.
Örök barbár: letörted őt.
Hizlalod vele a rédicsi
köztemetőt.
Számomra mit eszeltél ki?!
Miféle döghalált, Uram?
Bűzlök, de mégis téged szánlak
szomorúan.
Mert nincs esély, Uramisten,
Föltámadásra nincs esély!
Gyere, ültess föl térdeidre,
s hazudj, mesélj.
-
KETTEN
Én magam akartam cipelni
a költészet keresztjét!
Álltál előttem sejtelmesen,
mint egy Máriás szentkép:
én magam akartam cipelni
a költészet keresztjét.
Csodára vártam csak, csodára
reggeltől estelig.
Hetvenhetedik nőcske voltál,
a hetvenhetedik!
S én vártam a csodák csodáját,
hogy hátha megesik.
Megesett! Te estél meg, Erzsók!
Meg én, a csődöröd.
Láttam, derül rajtunk az égbolt,
alant a föld röhög,
mert itt csak te estél meg, Zsókám,
meg én, a csődöröd.
Hogy szidtalak! Hogy szentségeltem!
Izzott a levegő
körülöttünk, fehéren izzott,
mint nászi lepedő:
úgy káromkodtam, szinte zengett,
szikrázott az idő.
Én magam akartam cipelni
a költészet keresztjét!
És most kifosztva, megrabolva:
ketten nyögjük a terhét,
s visszük, visszük a Golgotára
a keresztek keresztjét.
MÁJUS . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 
Meggyfavirágok!
Nálatok fehérebben
íme, itt állok.
Hull a hajamra,
szakad a szirom-zápor,
meg a virágpor.
Honnan e bánat?
Torkolattüze villog
a tulipánnak.
Május. Orgonák
mélylila illata leng,
liliom mereng.
Immáron ötven
esztendő van mögöttem,
immáron ötven.
Láttam, s ez rávall:
láttam az Ararátot
örök havával.
S íme: december
a három fagyosszenttel
gyilkolja kertem.
Sír a barackfa,
zokog a vén diófa:
csönd hull majd róla.
Állatok alattuk
fejem lehajtva mélyen,
s faggatom, kérdem:
miért, miért törsz
az ártatlanokra, Tél,
miért, miért ölsz?!?
MÁRCIUS
Csetteg a rigó,
köszörüli már torkát,
hisz fütyülni jó.
Lány örömű Nap:
tükröd itt minden tócsa,
oly gyönyörű vagy.
Füzek fodrásza,
szél fésüli hajukat
fényesre, lágyra.
Nyesik a sövényt,
metszik a meggyfaágat,
park füve lázad.
Drága kökörcsin:
millió éve te vagy
itt az örök csíny!
Virrasztok veled,
márciusi hold, látod,
én, vén barátod.
Csillag-garázsban
álmodó autók alatt
macskák bagzanak.
Hiába várom:
nagy szemem tábortüzét
nem oltja álom.
Negyvenhét éve,
hogy kijajdult magából
anyám a fényre.
Rügyek sortüze
ragyogta hírül jöttöm:
éljek örökkön.
MOTIVUM . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 
Küszöbén az estnek,
csillagfakadáskor
dalba fog az ember,
ha már fáj a sorsa:
nagyon szépen fájjon,
küszöbén az estnek,
csillagfakadáskor.
NŐK
Karcsúak vagytok,
gömbölyűek,
hosszúcsókúak,
nagyölűek:
a vaknak is gyönyörűek!
NYÁRUTÓ
Hát csudaszép ez a nyár: csupa fény, csupa árny, csupa
ritmus!
Berkenyebokrok alól
sárgarigózene szól.
Hangos a völgy, tele van még szilvaszedőkkel a hegyhát.
Fülledt lombok alatt
zsendül az őszibarack.
Őszül a zöld fűszál, libanyáj pepitázza a tarlót.
Vedlik az ostorom is,
szál sihederkorom is.
Meg-megroggyan a zsák, hazagondol már a malomból.
Szérűn tyúkjaival
szunnyad a szalmakazal.
Csönd van. Fényes csönd. Gyönyörű harkály veri mellem.
Hej görögök, latinok!
Kopp, kipikopp, kipikopp.
ÖNARCKÉP
Szorong a tenger.
Magánya mord. Partján: sem
isten, sem ember.
Fekete-tenger!
Szőke boszorkányt bűvölsz
csuromkék szemmel.
De ha nincs kint a parton,
dúlsz-fúlsz, dühöngsz, haragszol.
Egy részeg bolgár
pisál vizedbe s röhög.
Loccs! hanyattlököd.
Nem mondhatnám, hogy
suhan a vízen, siklik
vízibiciklid.
Német turisták
ejtőernyőznek. Bosszant.
Kiköpött desszant.
Várnára három
hadihajó vonszol nagy
estéli homályt.
Éj, holddal jöjj, derűvel!
Szép álom, ne kerülj el.
Ó tenger, tenger!
Sirályhinta hullámod
remegem, rengem.
Partodon zeng az élet!
Boldog vagyok, hogy élek.
Tücskök, ti tücskök,
ti tengerparti tücskök:
hazáig űztök!
Érik a füge.
Legyen hullásom, tenger
csak kettőnk ügye!
Füstöl, ködöt ont,
páráll a rengeteg víz.
Hurrá, jön a komp!
Őrli, csak őrli
partját a tenger, őrli.
S ő: orrát törli.
Tenger, hadd lássam,
hogyan mosod meg lábam,
ágyékom, hátam!
Milyen is, ha elmerül,
s minden sejtem tengerül?
ŐSZÖK HÚRJAIRA
Az iskolába
ballag három fiúcska.
Mind csupa táska.
Szél hátán fölszáll,
és leng lassan, ezüstlőn,
len az ökörnyál.
Az őszi tarlón,
hosszán a dűlőútnak,
levél barangol.
Ördögszekeret
kerget a puli, prüszköl
a dértől, füsttől.
Már hazagondol
a juhász: hömpölyög a
nyáj az akolból.
A jegenyéket
varjúcsapat szállja meg.
Oda az ének
Hullnak a lombok,
hullnak, emberek halnak.
Ősz, ravatalszag.
ŐSZ VAN SZERELMEM
hosszán az útnak
lombok tovasárgulnak
bánatnak búnak
meglátszanak már
fákon a madárfészkek
üres mind nézhedd
mondd ördögszekér
hány bukott angyalt fuva-
rozol te ledér.
Száll az ökörnyál
elpattant gordonkahúr
brong vonótlanul
miért nyögsz ezüst húr
kérdezd utassy apót
utazik a pók
lassúdad eső -
ólom egekből hull rád
a szomorúság
látod szememben
barna bánat bandukol
ősz van szerelmem
PATAKPARTON
A Tarna-patak
homokja süt, szikrázik,
perzseli a nap.
Idejár úszni
öt-hat fiúcska. Cingár
nyakukban csúzli.
Kézzel halásznak.
Aztán sütkéreznek, mint
réten a vásznak.
Arrább egy csokor
lány fürdik. Nagy szemektől
izzik a bokor.
Most aztán van ok:
meresztgetik a fütyköst.
Kié a nagyobb?
Sütik a krumplit.
Majd hajbakapnak. Karcsi
gyepálja Gusztit.
Valaki kiált.
Csönd lesz, nagy csönd. Elszívják
a békepipát.
A patakparton
öt-hat fiúcskát mindig
ott lel az alkony.
PILLANATKÉPEK
Zúdul a hólé.
Riadalom a völgyben.
Kerteket önt el.
Bozsog a pázsit.
Kökörcsint méh csókolgat,
kisliba ásít.
A rét csöndjére
kiteregetett vásznak
szinte szikráznak.
Kakas meg sas küzd.
Szalad, kiált a gazda:
"Üssed a gazt, üsd!"
Fogtam egy gyíkot,
de nem vittem messzire.
Úgy vert a szíve.
Zengj, békakoncert!
Vidítson szimfóniád:
bánat öl, gond ver.
Harmat a bokrot,
füvet és fát megeste.
Altass el este.
REZSEG A LEVEGŐ
Zúg a cséplőgép
Okádja a szalmát és
falja a kévét.
Kazal tetején
hancúrozgatunk hárman.
Nagy, szőke nyár van.
Combja kivillan,
hajlong a kévevágó
asszony bugyitlan.
És mi hasalunk,
lesünk, micskézünk hosszan
a forró porban.
Majd elinalunk.
Lopott dinnyénkről hallgat
zölden a parlag.
Gubacs pipából
szívjuk a bablevelet:
vad gyerekek.
S ahogy alkonyul:
ki-ki libáival a
mezőre vonul.
Pacsirták zengve
dicsérik, hisz olyan szép
a naplemente.
Egy egérlyuknál
pamutpuha macska ül:
les, fülel, úgy vár.
S messzire hangzó,
érces hangjával haza-
hív a harangszó.
SZEMFEDŐ FÖLD
,,Sírtól sírásig lengve, derengőn
zörgök itt kint a fejfaerdőn.
Nem világítok gyertyalánggal,
kezemben csipkebokorág van.
Előre hallom, amit mondok,
oly hangosan súgnak a csontok.
Csillagok árvája, Ember, figyelsz?!
Őst keresel és apádra se lelsz.
Szív dobol így vagy a temető döng?
Tenger nép volt az Őssejtig ősöd!
Magyar vagy, mert lengyel a lengyel,
mongol a mongol és dán a dán.
Intsen partjához, s mosson a tenger
tisztító, nagy tüzek hajnalán!"
Szemfedő föld - MIHI
Link
SZÉLKAKAS
El-eltűnődöm ezen
a szélkakas emberen:
mi lesz vele, uramisten,
ha egyszer beáll a szélcsend!
SZÉP LASSAN
Rombol már az idő, rohamozzák arcom a ráncok,
gesztenyebarna hajam zúzmara-vert, odavan.
Kopnak a porcok is, elmeszesednek a nyűtt csigolyák mind:
fújnak az őszi szelek, fájnak a gyöngy idegek.
SZÉP NAPKELTŐ HOLNAP
Hová röpítitek
ifjúságom,
percek?
Meg-megáll a tollam,
töpreng,
tovaserceg.
Én az elmúlásnak
vagyok fia,
herceg:
bánattal oltom be
büszke rózsakerted.
Add meg piros hitét, 
hitelét dalomnak,
lámpásomul
lengess
nagy,
virrasztó holdat,
csillag-drótsövényen
ha kell,
átragyogjak
hozzád,
egyetlenem:
szép napkeltő holnap!
SZÜRET UTÁN
Pihen a prés.
Mustszag bódít.
Zenél a csönd,
hallgatom.
Szőlőszem és 
részeg darázs
hempereg az
udvaron.
TAVASZ VAN, KIKELET
Vidulj szívem, ujjongj,
éjjel csoda történt:
tetszhalott fán új lomb
híreli a törvényt.
Hogy örülne Isten,
ha létezne, volna!
Bejárnánk a májust
egymásba karolva.
Félre minden vakhit,
únt káprázat, fétis!
Tavasz van, kikelet,
virágzik a hérics!
Vagyok a föld fia.
Hűséges-e? Döntsd el!
Faggatok egy vén fát,
de csak zöldell, csöndell.
TEREMTŐ NÉLKÜL
Van egy szent fogadalmam:
a vérengző vadállatot
legyűröm önmagamban.
Van hitem. Van hatalmam.
Én a teremtő nélkül is
feltámadok a dalban:
föltámadok a dalban!
TÉLÉJSZAKAI SÉTA
A téli éjben
süt a hideg a falból.
Nincs menedékhely.
Igazolhatják.
Bunda zaciba téve.
Vacog szegényke.
Nézd azt az embert!
Álma fűti a vagont.
Arca csupa gond.
Ó, pályaudvar!
Óvd a hidegtől, védd meg
minden szegényed!
Mert itt az időt
ím, egy féllábú férfi
mankója méri.
S a váróterem
homályából panaszlón
fölsír egy asszony.
TÉLI MINIATŰRÖK
A tó zsebtükrén
féllábon állva alszik
gunaram, ludam.
Színezüst plakát:
tündökölteti a Nap
a domb oldalát.
Didereg Isten.
Vacognak a vének is
a tömjénfüstben.
A tisztelendő
fele fej, fele bendő:
csúszkál. Esendő.
Hátrál, fut, rohan,
az óceánba hőköl
a hó boldogan.
A Tarna patak
csupa hólé, csupa gally,
csupa sár, latyak.
Láncon eb ugrál,
nyújtózkodik a macska.
Ragyog február.
Benn tehén méláz,
kívül a jégcsapokat
feji a fény madár.
Siess, kikelet!
Ne ámíts, ne hitegess!
Vérem bizsereg.
TOMBOL A TAVASZ
Szélben és fényben
tenger hóvirág tüntet
az erdőszélen.
Nyit a tőzike.
Meg-megszagolja szirmát:
szarvas, őzike.
Füzek, fényesek,
szeleburdiak, barnák
ontják a barkát.
Tán el se hinnéd:
megfutamították a
telet a cinkék!
Hólé szivárog.
Hódítják a füvek az
egész világot.
Árad a Tarna.
Gallyat sodor, feketét.
Gyors vize barna.
Vén cinkos a Nap.
Kirajzanak a fénye
férgek, bogarak.
Csupa gólyahír,
csupa kökörcsin a rét: 
némát szóra bír!
Szántanak, vetnek.
Kankalin-koszorút kap,
Krisztus, kereszted.
Dongók, ődöngők
dörmögnek a virágnak
tavaszköszöntőt.
Méhkas a meggyes.
Nem figyel a kisdiák:
egyest kap, egyest.
De gyűjti pénzét,
s a moziba beváltja:
Király Irénkét!
Tombol a tavasz.
Ám a magvak szívében
irdatlan csönd van.
ÜDVÖZLET SZÓFIÁBÓL
Micsoda nő
fekszik hanyatt
a Vitosán,
felleg alatt:
micsoda nő,
micsoda akt!
Szófiában
már a tavasz
tombol, de az ő
melle havas,
ezer szikrától
parazsas.
Tárt öle, térde,
mindene az!
Remegek érte,
mint egy kamasz,
mert: te vagy az,
jaj, Te vagy az!
VARJÚLAKODALOM
A gyémántló égen
suhogó nagy fényben
varjúlakodalom vonul
Tiszta feketében.
A menyasszony fázik,
Fátyola szikrázik,
Dideregnek a menetben
Varjúnénik, bácsik.
A vőfély boldogan
károgat a sorban,
jobbjában egy fényes flaskó
abban piros bor van.
Kardvirágon harmat:
A vőlegény hallgat.
Töri fejét a menyasszony:
Ugyan, mit akarhat?!
Kacsint a násznagynak:
bort a zenekarnak!
Rázendít a rezesbanda,
csakúgy csujjogatnak!
S a gyémántló égen
suhogó nagy fényben
elvonul a varjúlagzi
tűnő feketében.
ZÚG MÁRCIUS
Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kelj föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a kétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Utassy József |
|
|
|
|
|
Offline
