Belépés
klarika47.blog.xfree.hu
Ha érted a saját lényedet, érted mindenki lényét. Kiss Tiborné
1947.10.29
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Gyermekvédelemről
  2021-07-23 16:03:57, péntek
 
  Távol álljon tőlem a politizálás nem értek hozzá, de most kicsit hangosan
gondolkodom.
A gyermekvédelmi törvényről szükség van az érzékenyítésre!
Az én szemszögem azonban ebben a kérdésben a következő:
Abban a társadalomban, ahol még ma is megalázóan megbámulják, hova
tovább megszólják, címkézik, kibeszélik, megalázzák, kinevetik, megvetik,
lenézik, kiközösítik, ignorálják, verbálisan bántalmazzák stb. egymást az
emberek BÁRMIÉRT is, abban a társadalomban igenis szükség van az
érzékenyítésre szükség van a MÁSSÁG elfogadására.
Tudomásul kell vennünk, hogy a gyerek arra van ráhangolva, amilyenek
vagyunk, nem pedig arra, amit mondunk neki. Sőt. Klinikai tapasztalatok
azt mutatják, hogy a gyerekek közvetlenül felfogják a velük együtt élő,
számukra fontos felnőttek beállítódását, érzelmi állapotait, képzet
áramlását. /Vekerdy/
,,Ne mondd, mutasd meg!" - a gyermeknevelés alapja a felnőtt minta -
elsősorban a családból, illetve a tágabb szocializációs körből, mint pl. az
óvoda és az iskola.
Ennek ismeretében számomra nem az a kérdés, hogy szükség van-e
érzékenyítésre, hanem az, hogy kiknek van erre szükségük??!! Amennyiben
ugyanis a fentiekből indulunk ki, akkor elgondolkodtató - legfőképpen az
elmúlt hetekben, a gyermekvédelmi tv. kapcsán kialakult hol elfogadható, hol
ordenáré módon magából kivetkőzött módon megnyilvánuló vélemény
nyilvánítás kapcsán zajló, emberek (szülők, nagyszülők, leendő szülők)
közötti párbeszéd -c sak jegyzem meg ezt is, - mint minta!
Amikor az ,,elfogadás" jegyében óriási verbális arroganciával képtelen vagyunk
elfogadni a másik ember nézőpontját, amikor csak és kizárólag támadásnak és
személyes sértésnek fogadunk bármit, ami éppen együtt gondolkodást és
toleranciát kíván!
Véleményem szerint a felnőtt társadalom jelentős része rászorul az
érzékenyítésre!
Amikor pl. egy társaságban megszóljuk, aki ,,csak" egy tragaccsal jött, és panelban
lakik, vagy nem a Gucci kollekcióban parádézik, vagy amikor egy gyermek
közösségben kinevetés tárgya a nagymama által sütött girbe-gurba, ám nagy
szeretettel és törődéssel késztett torta, kontra a rendelt művészi cukrász csodával
szemben, - tönkretéve ezzel az ünnepelt szülinapi pillanatait, és a hozzá fűződő jó
érzéseit, amikor különbséggel illetjük a vidéki és a fővárosi embereket, nyilvánvalóan
pejoráló megkülönböztetéssel, amikor nevetséges egy iskolában, ha valaki ,,csak" a
Balatonnál nyaralt és nem világkörüli úton járt, amikor egy pl. nevelőtestületben
kirekesztődik valaki, csak mert a pl. turkálóból öltözködik, amikor nincs eszközünk
arra, hogy megakadályozzuk a szemüveges kisgyermek csúfolását, vagy a még
bepisilő kicsi kigúnyolását, amikor nem vagyunk képesek megakadályozni a
dadogós gyermek kinevetését, vagy lemondóan tudomásul vesszük, hogy a
közösség láthatóan BÁRMIÉRT kirekeszt valakit, és sorolhatnám vég nélkül a sort
még - nos, akkor azt gondolom, nagy szükség van a családokban a szülők
nagyszülők, a gyermekintézményekben a pedagógusok, illetve valamennyi ott
dolgozó felnőtt érzékenyítésére!
Hogy, hogyan legyünk MI FELNŐTTEK ELFOGADÓAK, hiszen a mi példánkon
keresztül, mindenféle érzékenyítés nélkül lesznek a gyermekink is el/befogadóak!
Most, ma a gyermekink egy őskáoszt látnak, egy megosztottságot, ahol mindenki
acsarkodva, egymást felfalva bizonygatja a maga igazát ebben a zűrzavarban
mintaképpen éppen nem az elfogadás az, amit a gyermekink megtanulhatnak
tőlünk nagyon nem! Azonban, ha az óvodákban, iskolákban a pedagógusok
képesek lennének azokat a helyzeteket kezelni, amiben a másság elfogadását
interpretálnák, sokkal előrébb lennénk csak egy példa:
egy 6 éves kisfiú - legyen Géza - láthatóan a nőies színek, női kiegészítők és a
női szerepek iránt érdeklődik, másol, jeleníti meg a játékában az inkább női
szerepekehez köthető mintákat. Imádja a csillogós karkötőmet minden nap odajön,
és óvatosan megjegyzi, nagyon szép. Én kedvesen reagálok: örülök és köszönöm,
hogy tetszik Neked. A többiek is tanúi ennek. Nincsenek más szavak, mosolyogva
megsimogatom és ennyiben maradunk. (Nem kezdem a gyermeket a masculin
erők felé tolni, és nem tartok előadást, hogy ilyet csak a nénik hordanak, fiúknak
ez nem való, menjél autózni) Másnap is csodálja, majd óvatosan megkérdez:
,,felpróbálhatom?" - én odaadom, és mosolygok rá. A többi gyermek tanúja ennek.
Egyvalaki a csoportból elkezd nevetni, majd többen követik, és mondják, a maguk
gyermeki módján: ,,Jaaahhhajjjdebéna! Ez olyan lányos...hahaha..."
A kisfiú láthatóan zavarba jön, a varázs megtörik, a karkötő visszakerül a karomra,
én pedig mélyen együtt érzek Gézával. A fejét lehajtja, zavartan toporog, a szégyen
teljes valójában, megsemmisülten áll a többiek előtt. Ekkor szólok a többeikhez:
Tetszik Neki a karkötőm szerintetek is szép? Kórusban mondják, hogy igen!
Szerette volna felpróbálni, és én megengedtem, mert örülök, hogy tetszik neki.
Ki szeretné még felpróbálni? - kérdezem. Végül a csoportból mindenkinek a
kezébe/kezére került a karkötőm igen, a fiúkéra is anélkül, hogy a nevetgélők
viselkedését bárhogyan is minősítettem volna a helyzet ennyiben maradt.
Elfogadtuk, hogy a karkötő szép, és BÁRKI felpróbálhatja, és BÁRKINEK tetszhet
is, ha fiú-ha lány is az illető. ELFOGADTÁK, hogy ez így is megengedhető, ennek
a kisfiúnak is megengedhető, túlléptünk egy sztereotípián. Elfogdás - fogadd el,
hogy őt érdekli, szereti, tetszik neki, stb.
Lényeges lenne, hogy a pedagógusok képesek legyenek kezelni olyan helyzeteket,
melyek megsegítik a másság elfogadását, hogy toleránsan kezeljenek helyzeteket,
hogy ne címkézzenek, illetve segítsék a közösségben azokat a gyermekeket, akik
BÁRMI miatt elfogadásra szorulnak.
Amennyiben ezt jól csináljuk, olyan társadalom alakul ki, ahol a ,,másság" kérdésének
elfogadásához nincs szükség direkt irányított, esetleg a szülők egy része által kifogásolt,
nem támogatott eszközökre és módszerekre, külső beavatkozásra!
Ám, amíg egy család szégyelli, hogy mozgásterápiára, vagy logopédiára kell járnia a
gyermekének, és ahol inkább szembe mennek a gyermek szükségleteivel, csak, hogy
benne maradjanak az áltatuk elegánsnak tartott és hőn áhított körben, ezért a rész
képesség zavaros gyermeküket inkább különböző divatos külön foglalkozásokba
kényszerítik bele, amíg mindehhez a pedagógusok asszisztálnak, és nincs, aki kiálljon
és MEGVÉDJE(!!!) ettől a gyermekeket, amíg kiközösítik az SNI-s gyermekeket nevelő
szülőket, amíg ciki egy nagyszülőnek fogadni a környezetében élő szomszédok/rokonok
miatt a fogyatékkal élő kisunokáját, amíg azért kell iskolába mennie az iskolaéretlen
gyermeknek, mert mit szólnak a rokonok, amíg egymás véleményét, érzéseit képtelenek
vagyunk elfogadni, amíg "komcsizunk, libsizünk, birkázunk, buzizunk" és különböző
méltatlan jelzőkkel illetjük egymást - addig a másság elfogadásának érzékenyítésére a
felnőtt társadalomnak van szüksége! Hiszen mi vagyunk a gyermekink számára a
követendő példa!

Fóris Marietta óvodapedagógus, családkonzulens nyilvános oldala





 
 
0 komment , kategória:  Történetek az életből 2.  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2021.06 2021. Július 2021.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 77 db bejegyzés
e év: 1418 db bejegyzés
Összes: 34468 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 179
  • e Hét: 978
  • e Hónap: 11918
  • e Év: 120562
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.