Belépés
kalmanpiroska.blog.xfree.hu
Minden kegyelem. Kovács Kálmán
1968.04.24
Online
Profil képem!
Blogom, Képtáram,
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 72 
Légy kezdeményezője a jónak!
  2021-07-30 07:40:44, péntek
 
  Légy kezdeményezője a jónak!

Textus: 2Kir 4,8-13

Figyeljük meg a súnémi asszonyt. Látta, hogy Elizeus, Isten embere a falújába jött, Súnembe. Látta, hogy az Úr munkáját végezi és hogy nincs nála semmi étel. Nem várta meg azt, hogy Elizeus kérjen tőle ennivalót, vagy szálláshelyet. Nem, hanem ő kezdeményezett. Marasztalta, hogy egyék náluk. A marasztalni héber szónak van egy olyan jelentése is, hogy nem fogad el nemleges választ. Rámenősen marasztalta hogy egyék náluk. Néha ez a szó olyan értelemben van használva, hogy valaki szorosan megmarkol valamit és nem engedi el. Amikor Mózes botja átváltozott kígyóvá, akkor az Úr azt parancsolta neki (2Móz 4,4):

,,Nyújtsd ki a kezedet, és ragadd meg a farkánál!"

Egy másik példa az 1Sám 15,27-ben található. Sámuel közölte Saul királlyal, hogy engedetlensége miatt Isten megvetette őt, hogy ne legyen király Izráel felett. Majd Sámuel megfordult, hogy elmenjen és ekkor azt olvassuk:

,,Saul megragadta felső ruhájának szárnyát, és leszakadott."

A súnémi asszony kényszerítette Elizeust, hogy egyék az ételéből. Majd később, anélkül, hogy őt megkérdezte volna, ő és a férje építettek Elizeusnak egy kis felső szobát, hogy ott szálljon meg amikor a környéken járt. Az ok ami miatt fiat kapott Istentől, az ok ami miatt Isten feltámasztotta a fiát visszavezethető oda, hogy kezdeményezője volt ama szolgálat elvégzésének amit Isten eléje helyezett. Ez volt az egész kezdete.
Ugyanezt a kezdeményezést látjuk Elizeus prófétánál is. Ez az asszony és férje nagy szeretettel fogadták be az otthonukba. Elizeus nem várta meg, hogy az asszony kérjen tőle valamit, hogy kérje őt, hogy tegyen meg valamit érte. Hanem ő kezdeményezett és magához hívatta az asszonyt és megkérdezte tőle, hogy mit tehet érte. Azt mondta neki (2Kir 4,13):

,,Látom, hogy milyen figyelmesen gondoskodsz rólunk. Mit tehetek érted? Nincs-e valami, amiről szót válthatnék az érdekedben a királlyal vagy a hadseregparancsnokkal?"

Elizeus nem volt megelégedve a válaszával, amikor az asszony azt felelte neki, hogy meg van elégedve, hogy nincs szüksége semmire mivel itt lakik, a saját népe körében. Megkérdezte a szolgáját, hogy mit lehetne tenni érette, hogy nélkülöz-e valamit az asszony. Kezdeményezett és az első úttorlasz nem állította meg. Van itt egy dolog amit követnünk kell. Látjátok, hogy miről van szó? Mindegyikük kezdeményezte, hogy valami jót tegyen a másikért.
Néha a keresztyének azon gondolkodnak, hogy mi az Isten akarata velük, hogy mit vár tőlük Isten és közben elfelejtik ezt az alapelvet - végezd azt a munkát amit Isten elődbe helyezett.

Isten azt tanítja nekünk ebben az igeszakaszban, hogy:

Legyünk kezdeményezők a jócselekedetekben.

Annyira buzgó kell legyél a jónak megcselekvésében, hogy amikor látod, hogy ott van előtted valaki akinek szüksége van valamiféle segítségre, akkor megpróbálsz segíteni rajta. A Márk 5. részben látjuk, hogy Jézus ezt teszi. Jézus ment, hogy gyógyítsa meg Jairus lányát. Jauris odament Jézushoz és kérte, hogy gyógyítsa meg a lányát, aki haldoklott. Miközben Jézus és Jairus elindultak a Jairus háza felé, nagy sokaság követte őket és sokan tolongtak Jézus körül. Egy asszony aki 12 évig vérfolyásban szenvedett, hátulról odament Jézushoz és megérintette a ruhája szélét. Azt gondolta, hogy elég ha megérinti Jézus ruhája szélét ahhoz, hogy meggyógyuljon. És valóban elég volt. Azonnal meggyógyult. De amikor Jézus megérezte, hogy erő áradt ki belőle akkor megállt és megkérdezte, hogy ki érintette meg a ruháját. A tanítványai meglepődtek hogy ilyent kérdez Jézus, mivel sokan tolongtak körülötte. El tudjuk képzelni, hogy Jairus mit érezhetett akkor? Az ő lánya haldoklott, és Jézus megáll, hogy egy látszólag jelentéktelen dologgal foglalkozzék. De az nem jelentéktelen dolog volt. Jézus megállt, hogy foglalkozzék azzal az asszonnyal aki megérintette a ruháját. Az asszonynak nemcsak fizikai gyógyulásra volt szüksége. Nyilvánosan el kellett ismerje, hogy Jézus őt meggyógyította és tisztelnie kellett őt. Ezért tehát Jézus megállt és foglalkozott vele.

Ugyanezt a dolgot látjuk az irgalmas samaritánusról szóló példázatban. Az irgalmas samaritánus kezdeményezője volt a jónak, azáltal, hogy segített a megsebesült zsidó emberen. Azoknak akik utaznak néha szoros az időbeosztásuk. Zsúfolt a programjuk. Sok a tennivalójuk. Talán ez volt a helyzet a pappal és a lévitával akik elmentek a bajban levő ember mellett és nem segítettek rajta. Vagy talán féltek. Néha a rablók állítanak ilyenszerű csapdát. Talán a samaritánus is sietségben volt. De megállt és bekötözte a bajban levő ember sebeit, feltette őt a szamarára és elvitte őt a vendégfogadóba. Más tervei voltak, de amikor látta maga előtt a segítségre szorult embert, akkor azonnal a segítségére sietett. Kezdeményező volt a jónak megcselekvésében.

Ezt meg kell jegyezzük. A szükségben levőkre akiket Isten elénk helyez viseljünk gondot.

1973-ban a Princeton Egyetemen különleges kísérletet végeztek, teológia szakos hallgatók részvételével. A diákok úgy tudták, a vizsgálat a hivatásról és a vallásos oktatásról szól, ám a kutatók valójában egészen másra, a segítségnyújtási hajlandóságukra voltak kíváncsiak. Mégis hogyan? A kísérlet második felében a hallgatóknak vagy egy semleges témáról, vagy pedig az irgalmas samaritánus történetéről kellett előadást tartaniuk. Ez előtt a kísérletvezetők a vizsgált személyeket három csoportba osztották, attól függően, hogy mennyire kellett sietniük erre az előadásra. Voltak, akiknek azt mondták, nagyon sietniük kell, hogy időben átérjenek a másik egyetemi épületbe, illetve voltak, akiknek közepesen vagy kevéssé kellett sietniük. Menet közben a kutatók beépített embere szakadt ruhában és láthatóan bajba kerülve várta őket az út szélén. Vajon hány teológus hallgató állt meg, hogy segítséget nyújtson?
A nagy sietségben lévő személyek csupán 10 százaléka segített a bajba jutott emberen, míg ez az érték a közepesen sietők esetében 45, a nem sietők csoportjában pedig 63 százalék volt. Ez az arány meglehetősen szomorú, ha azt vesszük, hogy a kísérlet egy meglehetősen speciális (noha kevés számú) mintával dolgozott: olyan jövőbeni papokkal, akik az irgalmas samaritánus példázatáról terveztek beszélni! Az persze előfordulhatott, hogy a résztvevők már a nyilvános szereplésükre koncentráltak, így nem jól mérték fel a helyzetet. Ugyanakkor az utólagos interjúkból az derült ki, hogy a személyek nagyon is tudatában voltak annak, hogy szükség lett volna a segítségükre.
A felmérés elszomorító eredménye arra mutat rá, hogy ha valamit meg kell tanuljunk akkor az az, hogy segítsünk azokon akik ott állnak előttünk és segítségre szorulnak.
A Szentírás is ezt tanítja sok helyen. ApCsel 3-ban Péter és János felmennek a templomba imádkozni. Ott van egy sánta ember aki alamizsnát kér tőlük. Péter azonnal megragadja az alkalmat és beszél neki Jézusról és meggyógyítja.
Dávid elmegy az izraeliták táborába, hogy ennivalót vigyen a nagyobb testvéreinek. Miközben beszélget az emberekkel a táborban, meghallja amiket Góliát kiabál. Azonnal elhatározza, hogy kiáll Góliát ellen. Dávid ezt nem tervezte el előre. Ez az alkalom akkor adódott számára amikor ott volt és ő élt a lehetőséggel.
Készek kell legyünk elvégezni azokat a munkákat amiket Isten előnkbe helyez
Brownlow North egy kiváló evangélista volt, aki Skóciában élt az 1800-as években. Az 1859-es ulsteri ébredés egyik fontos szereplője volt. Tudjátok hogyan kezdett el prédikálni? Látszólag, mintha véletlenül történt volna. Életének nagy részében egy durva ember volt. 45 évesen tért meg. Megtérése után akart valamit tenni az Úrért ezért elkezdett traktátusokat osztogatni. Egyik nap egy nő elküldte őt az unokahúgához aki haldoklott. North elment ahhoz a fiatal nőhöz aki haldoklott és megtudta hogy a lány keresztyén. A haldokló lány azt mondta neki:
,,Ó, uram, ne törődjön velem. de mondjon valamit az apámnak, mert apa rossz ember."
North beszélt a lány apjával és a szavai megérintették őt és a feleségét aki hallotta amiket a férjének mondott. Két másik ember akik éppen akkor ott voltak, fültanúi voltak annak amiket North mondott és rájuk is nagy hatással voltak a szavai. Az apa keresztyén lett. A hír gyorsan elterjedt a környéken és a következő napokban amikor North meglátogatta a lányt - akkor a szomszédok összegyűltek a lány szobájában, hogy hallhassák North beszédét. Néhány nap múlva egy asszony arra kérte, hogy beszéljen a férjével:
,,mert ő is rossz ember és azt gondolom, hogy ön jót tehet vele."
North találkozott azzal a férfival és a végén arra kérte a férfi, hogy még látogassa meg őt és beszéljen neki és a barátainak Isten dolgairól. A férfi cipész volt és amikor North újra elment hozzá, akkor egy csomó cipész várta őt a házban. A végén arra kérték, hogy újból menjen el hozzájuk és amikor újból elment akkor több mint 50 személy várt rá. Sokan megtértek. Végül annyira híressé vált North hogy ezrek előtt prédikált. Miért történt mindez? Azért mert elvégezte azt a munkát amit Isten eléje helyezett. Elment, hogy beszéljen egy haldokló lánnyal és onnan jött az áldás.
Tudjátok, hogy ki nem végzi el a munkát amit Isten eléje helyez?
A gonosz ember!
Példázat a talentumokról. ,,Gonosz és rest szolga." Az úr parancsot ad a szolgáinak, hogy vessék ki a külső sötétségre. A juhok és kecskék történetében, az embernek Fia ezt fogja mondani a bal felől állóknak (Mt 25,41-46):
,,Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre! Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg. Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked? Akkor így felel nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg. És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre."
A pap és a lévita az irgalmas samaritánusról szóló példázatban. Ha nem teszed azt amit az Úr eléd helyez, akkor nem vagy a követője.
De ha azt teszed amit az Úr eléd helyez, akkor Isten megáld.
Az ember Fiának a jobb keze felől állók bementek a dicsőségbe. A súnemita asszonyt Isten megáldotta. Történetét minden nemzedék olvashatja. Korneliuszt és háza népét Isten megáldotta az evangéliummal és ezáltal üdvösséggel. Miért?
ApCsel 10,2;4: ,,Egész háza népével együtt kegyes és istenfélő ember volt, aki sok alamizsnát osztogatott a népnek, és szüntelenül könyörgött Istenhez... Erre az angyal ezt mondta neki: Imádságaid és alamizsnáid feljutottak az Isten elé, és ő emlékezik azokra."
Az ApCsel 9-ben olvasunk Tábitáról aki sok jót tett és bőven osztott alamizsnát. Meghalt. Isten feltámasztotta.
Az egyik ok, amiért kezdeményeznünk kell a jócselekedetet, az az, hogy:
Jézus kezdeményezett velünk szemben.
Megvoltunk halva a bűnökben és vétkekben és Isten megmentett minket. Amint az 1Jn 4,19 mondja:
,,Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket."
Látva hogy a mi esetünkben Isten kezdeményezett, nekünk is kezdeményeznünk kell és el kell végezzük azt a munkát amit Isten elénk helyez. Ámen.









 
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
Te ismersz minden emberi nyomorúságot
  2021-07-30 07:20:18, péntek
 
  Te ismersz minden emberi nyomorúságot

Úr Jézus Krisztus,
szegény voltál és nyomorult, fogoly és elhagyatott, akárcsak én.
Te ismersz minden emberi nyomorúságot,
velem maradsz akkor is, ha senki sem áll mellém,
nem felejtesz el, megkeresel,
azt akarod, hogy megismerjelek, és hozzád térjek.
Uram, hallom hívásod, s követlek.
Segíts nekem!

Szentlélek,
add, hogy higgyek olyan hittel,
mely megmenekít a kétségbeeséstől s a bűntől;
add, hogy Istent és az embereket olyan szeretettel szeressem,
amely eltöröl minden gyűlöletet és minden keserűséget;
add, hogy olyan reménységgel reméljek,
amely megszabadít a félelemtől és a csüggedéstől.
Taníts Jézus Krisztust megismernem és akaratát cselekednem.

Dietrich Bonhoeffer
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Mi most van...
  2021-07-29 21:49:46, csütörtök
 
  Mi most van...

Mi most van, mindig azt szidod keményen,
mint ó-zsidók a puszta kínjait,
hamar feledve, mit a múlt tanít,
ostort, börtönt, bitót s megannyi szégyent;

a ritkán mért húsos fazekak árát:
sok sűrűn gyilkolt magzat életét,
a Fáraó-párt "dicső" érdekét,
Aczél (kultúrát), vas (bilincs) országát.

Mint üres buborékok szétpattogtak
világmegváltó vörös jelszavak,
több lett a koldus, és több lett a "vak",
s az új pártok új csalódást okoztak.

De Isten terve megvalósul egyszer.
Új ég és új föld lesz a színtere.
S ha Jézus Atyja lesz az Istene,
az ember változik meg, nem a rendszer.

Balog Miklós
 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Leroskasztott...
  2021-07-29 21:42:51, csütörtök
 
  Leroskasztott...

Ma már nem bíró hirdeti
sötét színű talárban,
hogy előtte a papíron
felmentés vagy halál van.

Fehér köpenyben orvosok
közlik a betegséged,
sőt ennél többet is, ha kell:
halál vár rád, vagy élet.

Így voltam én is legutóbb,
fontos leletre várva,
mikor megérkezett a hír,
hogy szövettani negatív...
S leroskasztott a hála.

Balog Miklós
 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Lemondó pesszimista?
  2021-07-29 21:14:35, csütörtök
 
  Lemondó pesszimista?

A világban élsz, Isten helyezett téged ide, ebbe a világba, a mulandóság közepébe, s itt kell Isten akaratát cselekedned. Örülj annak, aminek örülhetsz, de ne kösd szívedet a világhoz, a szíved az örökkévalóságé, a szíved Istené.
Félreértené az ember a szöveget (János első levele 2,17), ha azt gondolná, hogy a keresztények pesszimisták, akik bármire tekintenek, a mulandóságukra gondolnak, és elcsüggednek.
Bizonyos, hogy a keresztények a világgal kapcsolatban pesszimisták, mert nem várnak túl sokat a világtól, nem rajonganak a kultúráért, ugyanakkor optimisták azzal kapcsolatban, ami a világban Istentől van, tudják, hogy Isten nekik ajándékozza az örökkévalóságot, ezért ők örvendező, derűs emberek - persze ebben a derűben mindig benne van egy kevés bánat és világfájdalom is. A keresztény ember a világban tevékenykedik. Itt kell a dolgokat megragadnia, együtt munkálkodnia, itt kell hatnia s tennie Isten akaratát, s ezért nem lehet lemondó pesszimista, hanem olyan valaki, aki keveset remél a világtól, és ezért már a világban is örvendező és derűs, mert számára az az örökkévalóság bevetett földje.

Dietrich Bonhoeffer
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
A világi és a keresztény valóság
  2021-07-29 21:04:29, csütörtök
 
  A világi és a keresztény valóság

A keresztény valóság nem azonos a világival, a természeti a természetfelettivel, a kinyilatkoztatott az értelemszerűvel, hanem közöttük sokkal inkább az az egység áll fenn, amely egyedül a Krisztus-valóságban - vagyis e végső valóságba vetett hitben - jön létre. Ez az egység azáltal ismerhető fel, ha a világi és a keresztény valóság stb. kölcsönösen kizárják annak a lehetőségét, hogy az egyik a másikkal szemben mereven függetlenné váljon, s ha egészséges vitában maradnak egymással, és éppen ezáltal tehetnek bizonyságot közös valóságukról, a Krisztus-valóságban létrejövő egységükről. Ahogyan Luther a világi valósággal érvelt a római egyház megszentelésével szemben, ugyanúgy szükséges, hogy a világi valóságnak - abban a pillanatban, amikor fennáll függetlenedésének veszélye, ahogyan az nem sokkal a reformáció után történt, s a kultúrprotestantizmusban tetőzött - azonmód vitatkozva ellentmondjon a keresztényi, a ,,szent" valóság. Mindkét esetben ugyanarról van szó, nevezetesen, hogy rá kell mutatni a Jézus Krisztusban létező isteni és világi valóságra.

Dietrich Bonhoeffer
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Az ember emberként Isten előtt
  2021-07-28 07:21:05, szerda
 
  Az ember emberként Isten előtt

Az egyháznak nincs kétféle parancsolata: egy a világ számára, egy másik pedig a keresztény
gyülekezet számára, hanem parancsolata Istennek a Jézus Krisztusban kinyilatkoztatott egyetlen parancsolata, amelyet az egész világ számára hirdet.
Ezt a parancsolatot hirdeti az egyház, amennyiben Jézus Krisztusról mint az ő gyülekezetének és az egész világnak az Uráról és Üdvözítőjéről tesz bizonyságot, és ezzel az ő közösségébe hív. Jézus Krisztus az Atya örökkévaló Fia mindörökké: ez azt jelenti, hogy egyetlen teremtmény sem gondolható el és lényegében nem érthető Krisztus nélkül, aki a teremtés közvetítője. ...
Jézus Krisztus, az emberré lett Isten - ez azt jelenti, hogy Isten testet öltve minden emberi sajátosságot elfogadott, hogy az isteni lényeg ettől fogva emberi alakban található meg, és nem másként, és Jézus Krisztusban az embert felszabadítja arra, hogy Isten előtt valóban ember legyen.
A ,,keresztény" minőség már nem az emberen túlit jelenti, hanem az emberi mivoltunk közepén kíván létezni. A ,,keresztényi" mivolt nem öncél, hanem abban áll, hogy az ember Isten előtt emberként élhet, és így is kell élnie.

Dietrich Bonhoeffer
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Pályaválasztás
  2021-07-27 20:34:24, kedd
 
  Előszó


Mindannyiunk fejében megfordult már a kérdés: Mihez kezdjek magammal? Még precízebben: Milyen hivatást rendelt el nekem Isten, milyen karriert, munkát szánt nekem?
Amikor ezen a kérdésen morfondírozunk, hajlamosak vagyunk zsákutcába jutni, avagy konkrétan megkérdőjelezni bizonyos mentálisan tapintható ajtók bizonyosságát - vagy egyáltalán nincs ötletünk, vagy vannak ötleteink, elképzeléseink, terveink, azonban bizonytalanok vagyunk azok realitásában, azok potenciáljában. A bizonyosság, a megnyugtató válasz elmarad, s kialakul egy ördögi kör, avagy inkább következményláncolat, amely képes magába rántani - elmélkedünk, arra a megállapításra jutunk, hogy nem tudjuk, mit akarunk, nem látjuk a jövőnket, nincsenek konkrét terveink, így aggodalmaskodni kezdünk a jövőnk felől, önnön képességeink, készségeink és rendeltetésünk idegensége miatt, vádolni kezdjük magunkat, haszontalannak érezzük és tituláljuk magunkat, engedjük, hogy mindez megrontsa közérzetünket, s a másokkal való kapcsolatainkat, sőt, napjaink színvonalát; elegünk lesz, így elhamarkodott, megfontolatlan döntéseket hozunk, csak hogy legyen már valami, csak hogy ne üljünk tétlenül (vagy épp ellenkezőleg, teljesen elmerülünk a tétlenség és lustaság mocsarába, s addig dédelgetjük az egonkat, míg egy elképesztően fájdalmas pofont nem kapunk valamilyen történés hatására), netalán valaki javaslatát szentírásnak vesszük, s mivel saját ötletünk nincs, más ötletét próbáljuk véghezvinni, közben aztán ráébredünk, avagy elkezdjük azt érzékelni, hogy rosszul döntöttünk, nem szívesen csináljuk azt, amit csinálunk, hogy nem tudunk örvendezni, nem tudunk hálásak és elégedettek lenni abban a munkában, melynek következtében feladjuk, kilépünk, s kezdődik elölről a folyamat (vagy nem adjuk fel, amivel önpusztítási, önleépítési, önkiégetési folyamatot indítunk el).
A Szentírásban nincs elrejtve a megoldóképlet, nyilván nem fogjuk megtalálni benne, hogy milyen hivatást kell válasszunk, hogy milyen karrier, milyen munka az, ami nekünk lett rendelve. Valószínűleg - bár nem elképzelhetetlen - Isten sem fog jeleket, embereket, álmokat küldeni, akiken/amelyeken keresztül világosan megüzeni, hogy erre a helyre menj, ezt a munkát vagy ezt az egyetemet válaszd, ilyen és olyan döntéseket hozz. Mindezek ellenére azonban Isten kétségkívül rendelkezésünkre bocsátott mindent, ami szükséges ahhoz, hogy meghozzuk azokat a döntéseket, amelyek által életünk fő célját, vagyis ,,Istent megismerni, azaz benne igazán hinni, neki engedelmeskedni, őt imádni, és neki hálákat adni" (avagy a Westminsteri Nagy Káté fogalmazása szerint ,,Istent dicsőíteni és teljesen benne gyönyörködni örökké"), aktív és tudatos cselekedeti vonatkozású munkavégzés mellett konstans módon aktualizálhatjuk. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a kérdést ne a társadalmi kényszer, avagy bármilyen extraperszonális1 nyomás hatására próbáljuk megválaszolni, s ne is oly módon, hogy minden más kérdést és tényezőt elhomályosítva, csak ezt a kérdést lássuk magunk előtt: Mi a hivatásom? Ezt a kérdést hadd előzzék meg egyéb kérdések, és hadd vizsgáljuk meg, bontsuk darabjaira először a hivatás kérdéskörének elméleti keretrendszerét, a választási előzményeket, belső elemeket, s próbáljuk meghatározni azokat a tényezőket és dilemmákat, amelyek elvezetnek bennünket a hivatás esszenciájához2, mélyebb megértést eredményezve relevanciáját3 és személyes vonatkozású megfejtésének szükségszerűségét illetően.
Ezeket a sorokat néha úgy írom, mintha magunkhoz, mint együttesen létező, gondolkodó és olvasó emberekhez szólnék, néha pedig úgy, mintha a 17-18 éves énemnek írnám, aki kiábrándítóan tanácstalan volt a jövőjét és hivatását illetően, aki nem igazán tudta még, mihez kezdjen magával, s aki bizonyára sok időt nyerhetett volna, jobb döntéseket hozhatott volna, ha tisztában van ezekkel az elemekkel, ha megfontolja ezeket a vizsgálati elveket és hivatásfelfedezés szempontjából releváns és potenciálisan prosperálást4 eredményező tényezőket.
Ezek a sorok egy szabad gondolatfolyam kivetülései, melyeket sem okításnak, sem salamoni bölcseletnek nem szánok, mindössze egy érdekfeszítő mentális dzsungeltúra beszámolójának, megosztásának, amelynek megtételére Éva dilemmája inspirált. Magam sem tudom, hova jutok, s mit fedezek fel a mélyben, épp oly kíváncsisággal lépek e sűrűbe, mint akik most olvassák vagy hallgatják soraimat. Mivel jelenlegi terveim nem teszik lehetővé, hogy igazán elmélyüljek e kérdéskör tanulmányozásában, mint ahogyan azt például egykor, talán nem is olyan rég a barátság témaköre esetében tettem, hangsúlyozom, ezek saját spontán, kusza kivetülései mentálbarangolásom elfogadhatóbbnak érzékelt, ám részleges és helyenként felszínes mozzanatainak.
Ennek tisztázása után, lássuk, jelenvalólétem jelenvalóságának5 aktuális, valósnak percepcionált6 fázisában mi az, amiről fontosnak tartottam volna, hogy elgondolkodjon a 17-18 éves, hivatását kereső, ám még nem ismerő énem, s ennélfogva, mindenki, aki tanácstalannak érzi magát a jövőjét, a hivatását illetően.

Gondolatok a hivatásról

Úgy vélem, ha a hivatásodat keresed, ha azon töprengsz, mihez kezdj az életeddel gyakorlati téren, munkavégzési szempontból, a kiindulópont Isten és a mély-én7 kell legyenek. Noha nyilvánvaló, amikor saját életünkre nézve feltett kérdésekre keressük a válaszokat, minden összefügg mindennel, így nem lehet meglepő, hogy Isten és a mély-énünk, valamint a közöttük lévő kapocs vizsgálata ugyancsak szerves része a hivatás keresési folyamatának. Ez önmagában azonban nem nyújt megnyugvást, hiszen konkrét, gyakorlati jellegű válaszok közvetlen módon, mintegy kézzel foghatón nem nyerhetők ki e két fundamentális tényezőből. No de közvetetten?
Az univerzumot csak rendkívül csekély mértékben ismered. Ugyanígy vagy Istennel és a mély-éneddel is. Ezen valós entitások8 felfogásának és megismerésének nehézsége már a felfogásnál és fogalmi szintű értelmezésnél elkezdődik - mentális kapacitásunknál fogva inkompatibilisek9 vagyunk kifejezhető, megfogható koncepciót alkotni Istenről vagy a mély-énünkről. Egy almáról tudjuk hogy néz ki, meg tudjuk fogni, kategorizálni tudjuk, különböző terminusokat használva le tudjuk írni, hogy mi is az, leírhatjuk az alakját, a formáját, a színét, az ízét, tehát teljes, komplex, nyelvi, fogalmi szinten kielégítő képet alkothatunk, fejezhetünk ki róla. Azt azonban nem tudjuk, hogy néz ki Isten, nem tudjuk, ki ő vagy honnan származik.
A tulajdonságainak egy részéről tudhatunk, döntéseinek, ígéreteinek, természetének egy részéről tudhatunk, azonban sem vizuális, sem nyelvi, sem semmilyen non-verbális kifejezőeszköz segítségével nem tudjuk meghatározni, hogy ki Isten, hogy mit jelent az, hogy Isten Isten, még csak közelébe sem tudunk érni gondolati szinten ahhoz, hogy felfogjuk, mit jelent az, hogy Isten Lélek, mit jelent az, hogy Isten az ő képére teremtett, hogy Isten mindenható és mindenütt jelenvaló, s hogy Isten mindent eleve elrendelt. Próbálkozunk, hiszen próbálkoznunk kell, azonban messze járunk még az igazság megismerésének teljességétől.
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy túlléphetünk korlátjainkon, hogy a technológia fejlődésével új szintekre juthatunk el, amelyek lehetővé teszik, hogy új koncepciókat alkossunk meg, új elképzeléseket hozzunk létre, amelyek segítségével közelebb kerülhetünk Istenhez, jobban megérthetjük az isteni és emberi természetet, a lélek és a Lélek anyagtalan, metafizikai szerkezeteit. Ám nem számít, hány évszázad telik még el, nem számít, ha odáig fejlődünk is, hogy új univerzumokba jussunk el, nyelvünket fejlesszük, fizikai és metafizikai10 ismereteinket új szintekre emeljük, az Isten lénye és a saját pszichénk teljes megismerésének kihívása minden univerzumnál távolabbinak fog mutatkozni. Jó, jó, de ha mindez felderíthetetlen terület számomra, mégis hogyan vizsgálódjak, s mi haszna lesz a vizsgálódásnak a pályaválasztásom szempontjából?
Ahhoz, hogy közelebb kerülj a hivatásod felfedezéséhez, először közelebbről kell ismerned Istent és az Ő akaratát. Ez az ismeret mindig is részleges és hiányos lesz, ugyanakkor emlékezz arra, hogy részleges és részleges ismeret között is hatalmas különbségek lehetnek, főleg, ha egy olyan meghatározhatatlanul hatalmas ismereti kört veszünk, mint Isten akarata és terve. Noha kétségtelenül a természet, az álmaink, illetve más emberek is lehetnek jelző indikátorok Isten személyesen ránk vonatkozó tervére nézve, annak valószínűtlensége, ritkasága és homályossága miatt most csak az Isten Igéjére és a mély-énből kiszűrhető belső sugallatra szorítkozom.
Először is, esszenciális támpontként fontos emlékezni néhány bibliai igazságra, néhány kijelentésére Istennek, amelyben gyermekeihez szól. A Jeremiás 29:11-ben azt mondja népének, hogy ,,Mert csak én tudom, mi a tervem veletek: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok".
A Példabeszédek 16:3-ban: ,,Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid". A Példabeszédek 19:21-ben: ,,Sokféle szándék van az ember szívében, de csak az Úr tervei valósulnak meg". A Máté 7:7-ben: ,,Kérjetek és adatok, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek". A Máté 6:34-ben: ,,Ne aggódjatok a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja". Az Apostolok Cselekedetei 16:7-ben: ,,Amikor Míszia felé mentek, Bitiniába próbáltak eljutni, de Jézus Lelke nem engedte őket". Az Apostolok Cselekedetei 20:22-ben: ,,És most, íme, én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe. Hogy mi ér ott engem, nem tudom". A Kolossé 3:1-2-ben: ,,Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel!". A 2 Timóteus 1:7-ben: ,,Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét". A Filippi 4:6-ban: ,,Semmiért ne aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt". Az 1 Korintus 10:31-ben: ,,Akár esztek tehát, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!".
Nézzük meg kicsit alaposabban ezeket az igeverseket, melyeken keresztül Isten szól hozzánk, s fontos igazságokra, alapelvekre mutat rá, amelyek segítségével máris újragondolhatjuk, felülvizsgálhatjuk a karrierválasztás dilemmájához való hozzáállásunkat.
1. Isten gyermekeként tudod, hogy Isten tökéletes, ahogy azt is tudod, hogy Istennek mindenre gondja van, és Isten jót, ahogy a Jeremiás 29:11-ben meg van írva, jólétet és reményteljes jövőt szán gyermekeinek. Ennélfogva Isten gyermekeként azok a kétségek, azok az aggodalmaskodást kifejező gondolatok, hogy ,,Jajj, nehogy rossz döntést hozzak", ,,Jajj, nehogy elvesztegessem az életemet", ,,Jajj, nehogy olyan munkát válasszak, amit utálni fogok" arra utalnak, hogy nem bízol eléggé Isten tökéletes tervében, nem vagy elég szilárdan meggyökerezve abban a bizodalomban, miszerint Isten vezetni fog földi pályafutásod során, hogy olyan döntéseket hozz, úgy válassz, hogy választásodban Őt szolgálhasd, örömöd legyen és a Tőle kapott képességeidet, tehetségedet, tálentumaidat kamatoztathasd.
Amit viszont mindig tanácsos észben tartanod: szemléletmódodat, kezdetleges és szimplifikált felfogásodat a ,,rossz döntésről" és az ,,elvesztegetett időről" vizsgáld felül és változtasd meg, amennyiben úgy gondolod, hogy a) te emberként nem hozhatsz rossz döntéseket; b) hogy a rossz döntések egyenértékűek az elvesztegetett idővel; c) hogy az általad hozott rossz döntéseket Isten nem használhatja fel az Ő terve szerint, azok által nevelve, fejlesztve, növekedést adva, közelebb vonva magához, tehát valami jót munkálva ki.
Végül pedig, az, hogy Isten szán valamit neked, nem azt jelenti, hogy ezt automatikusan meg is tapasztalod, ha ölbe tett kézzel ülsz és vársz. Ismered a példázatot, amelyben egy ember árvíz idején kiült a háztetőre, imádkozott, mire Isten azt mondta neki, hogy megszabadítja onnan, csakhogy amikor egy csónakban jött egy emberke, s hívta, hogy üljön be hozzá, azt mondta neki, hogy Isten majd megmenti, nem fogva fel, hogy Isten annak az emberkének a személyében küldte a kimenekedést. Ha nem állunk fel, és nem tesszük meg a szükséges lépéseket, Isten nem fog felhúzni minket, kitessékelni az ajtón, aztán elrepíteni a megfelelő helyre. Az élet veszélyes, és megkívánja, hogy kockázatokat vállaljunk. Ezt egy későbbi pontban részletesebben kifejtem.
2. A semmittevés és lebegő sült galambra való várakozás ellentétje, amikor úgy véled, birtokában vagy a bölcsességnek. Elég érett, okos, talpraesett, tisztánlátó vagy már, minden lehetőséget számba vettél, mindent alaposan megfontoltál, elterveztél, a hibalehetőség elenyészően csekély, biztos lehetsz a dolgodban. Ilyen esetben tudsz a legnagyobbat és legfájdalmasabbat esni, amikor nem bízod az Úrra dolgaidat, amikor a szándék ott van a szívedben, azonban tévesen úgy ítéled, hogy azok bizonyára ekvivalensek11 az Úr terveivel, tehát döntéseid egybevágnak az Ő akaratával. Aztán csalódsz egyszer, csalódsz kétszer, kapsz egy pofot, kapsz még egyet, kiderül, hogy alkalmatlan vagy az adott feladatra, avagy pozícióra, vagy utálod, amit csinálsz, nem tudod örömmel és hálaadással végezni, hogy teljesen kikészít a munka, elszívja életerődet, károsítja lelki életedet, kapcsolatodat Istennel.
Olyannyira biztos voltál a dolgodban, hogy nem vetted észre, az a bizonyos dolog, az a karrier, munka, élethelyzet Isten elé került, bálvánnyá vált életedben. Amikor pedig életed bármely szakaszában és döntésében a prioritás nem a Krisztussal való bensőséges kapcsolat építése, elmélyítése, ha a Máté 6:33 szerint először nem az Isten országát és az igazságát keresed, akkor a magabiztos, határozott és felkészült állapotból a csalódás, kétségbeesés és önemésztés állapotában fogod találni magad előbb vagy utóbb.
3. Az alapbeállítottság tehát az kell legyen, hogy az odafennvalókkal törődj, ne a földiekkel, és bármit is teszel, mindent Isten dicsőségére tegyél. Ez máris értékes útmutatóként, ösvényszűkítőként szolgálhat. Ha ugyanis egy olyan helyen, olyan beosztásban dolgozol, ahol például heti 7 nap, napi 12-14 órát kell dolgozz, majd hazamenve hullafáradtan belezuhansz az ágyba, rendkívül nehéz lesz az odafennvalókkal törődni, a gyülekezeti élet, a testvérekkel való személyes kapcsolat, és leginkább az Istennel való személyes kapcsolat fellazul, egyre silányabbá degradálódik12. Ugyancsak megfontolandó az, hogy az ember milyen ambíciókat dédelget magában.
Az Igében van néhány példa, amelyben azt láthatjuk, hogy Istennek egy hűséges szolgája valamilyen igen előkelő hatalmi pozíciót töltött be az adott nemzet, ország politikai hierarchiájában. Számos királyról tudunk, akik Istent szolgálták, azonban olyan esetekről is tudunk, amikor egy pogány társadalomban, idegen helyen jutottak magas pozícióba Isten emberei. Ott volt József, ott volt Dániel, és ott voltak sokan mások, akikre az elmúlt két évezred történelme során komoly felelősség hárult politikai tekintetben, hogy sokakat vezessenek valamilyen meghatározó államfői szerepkörben.
Napjaink társadalmi szerkezete, a politikai szféra összetétele és ideológiai13 mintázata, valamint a kapitalizmus megbonthatatlannak tűnő pillérjei teljesen más elvárásrendszert, teljesen más feltételeket állítanak a jelöltek elé. Immár elképzelhetetlen, hogy egy király vagy államfő gondoljon egyet, s egy átlagembert váratlanul jobb kezének fogadjon, s ha mégis, az jelenleg elképzelhetetlen következményekkel és felelőséggel járna.
Ilyenképp, ha politikai, gazdasági, tudományos vagy egyéb ambíciókat dédelgetsz, ha vezető szerepben akarnál tündökölni, ha azt gondolod, hogy Isten sokat bízott rád, nagy feladattal bízott meg, s valamilyen vezető pozícióban kell őt szolgálnod, noha nem lehetetlen eshetőségről van szó (a modernkorból gondolhatsz például Charles Dickensre14, Viktória királynőre, J. C. Maxwellre15, S. A. Kierkegaardra16 vagy épp C. S. Lewisra17), alaposan át kell gondolni, hogy mi az, ami még a józanság határain belül van, mi az, ami nem követeli meg, hogy feladd a gyülekezetben, s az Istennel töltött idődet, s az ,,emelkedés", hatalomnövekedés közben folyamatosan kérdőjelezd meg, hogy amit teszel, Isten dicsőségére teszed-e, vagy csupán a siker, a hírnév, az Isten helyére lépő bálvány (ami lehet valamilyen karrier, munka) ártalmatlannak nyilvánítása kedvéért meséled be magadnak és mindenki másnak, hogy jól vagy lelkileg, hogy virágzik a lelki életed, s bőven töltesz minőségi időt Istennel.
Persze a keresztények többsége nem kell attól tartson, hogy ilyen dilemmába kerül, ugyanakkor ezt jó tisztázni már az elején. Hiszen, végezetül, sok esetben egy-egy pozíció elérése, egy-egy munkahely megszerzése túlságosan sokat kíván, és nem biztosít lehetőséget arra, hogy azzal bármi módon Istent szolgáld. Ha például a világ legjobb séfjei közé akarsz kerülni a nulláról, az első néhány évben szükséges napi 16-18 órás, heti +100 órás munkaidő komolyan meggyengítheti a lelki életedet, s eltávolíthat Istentől. És rengeteg olyan munkaterület létezik, ami nemcsak időd nagy részét követeli meg, hanem elveid feladását, erkölcsi rendszered meggyengítését.
Ha például Wall Street-i tőzsdecápa akarsz lenni, amellett, hogy effektíve semmi másra nem marad időd, amíg feljutsz a csúcsra, mindig kész és hajlandó kell legyél arra, hogy embereket csapj be, azért, hogy sikeres légy, hogy egyre feljebb kerülj a ranglétrán. Soha ne gondold, hogy te majd megváltod a világot, hogy te bármilyen munkaterületen elhelyezkedsz, mert senki és semmi nem ingathat meg erkölcsi meggyőződéseidben, hogy te majd mindenki gondolkodásmódját és meggyőződését képes leszel megreformálni. Vagy téged fog tetszése szerint átformálni a világ, vagy - ha nem engedsz - elbocsátanak. Ha az odafennvalókkal való törődés jelenti számodra a prioritást, amikor fennáll az a lehetőség, hogy vasárnap is bemenj dolgozni valamennyi extráért, plusz összegért, nem fogsz élni vele.
4. De mi van akkor, ha nem tudom mit akarok? Ha voltak elképzeléseim, vagy egyáltalán nem voltak, de fogalmam sincs mihez kezdjek? Ha vannak dolgok, amiket szeretek, ha van, amiben valamennyire ügyes vagyok, ha értek ehhez-ahhoz, tisztában vagyok néhány elméleti vagy gyakorlati dologgal, de nem tudom, mit kezdjek mindezzel a tudással, hogyan hasznosítsam, vagy melyik területhez köthető tudást részesítsem előnyben? Ha sokan javasolnak sok mindent, de nem tudok magabiztos döntést hozni, ha úgy gondolom, hogy se ezt, se azt nem tudnám hosszú távon, odaadással végezni? Ha úgy érzem, hogy jól is vagyok ebben a mostani helyzetemben és nem is? Hálás vagyok azért, hogy itt lehetek, hogy sok mindenben részt vehetek, segíthetek ebben-abban, de valami többre vágyom, szeretném jobban hasznosítani magamat, magasabb hőfokon működni?
Először is: tanulj meg várni. Ne aggódj a holnapért, sőt, ne aggódj semmiért, hanem járulj minden nap Isten elé, keresd az Ő akaratát, elmélkedj és ne türelmetlenkedj. Lehet, hogy már nem lehetsz 14 évesen olimpiai bajnok tornász, mint Nadia Comaneci, de ha J. K. Rowlingnak18 32 évesen sikerült kiadatnia első könyvét, s vált ezáltal ismertté, neked is van még időd alkotni. J. W. von Goethe19 egyes források szerint ötvenhét éven keresztül írta ,,Faust" című grandiózus opuszát, mely időtartam, a kiadástól függő, de nagyjából 500 oldalas terjedelemre tekintve meghökkentőnek, sőt, kiábrándítónak tűnhet. Ám sok tettünknek, próbálkozásunknak, könyörgésünknek és munkánkhoz nem fogjuk látni gyümölcsét, kimenetelét e földi életünkben, ám hit által mégis biztosak lehetünk abban, hogy amit teszünk, ha hittel, Isten dicsőségére tesszük, lesz foganatja, legalább a lelki téren történő fejlődésünk szempontjából mindenképpen.
Természetesen nem lehetsz irracionális a várakozás képviseletében sem. Nem szolgáltathatsz magadban hamis megnyugvást oly hitegetéssel, hogy majd csak lesz valami, majd csak megszáll az ihlet, majd csak kapok szikrát, majd csak megpillantom egy nem várt helyen a megoldást. A türelmes várakozás nem egyenlő a lustasággal és fullasztó önhitegetéssel.
Végül pedig, a ,,Mi" és ,,Mit" kezdetű kérdés helyett a ,,Miért" kezdetű kérdésekkel kezdj. Ahelyett, hogy arra próbálnál rájönni ,,Mit akarsz?", avagy ,,Mi az én hivatásom?", olyan kérdésekre keresd a válaszd először, hogy ,,Miért vagyok tanácstalan?", ,,Miért aggodalmaskodom?", ,,Miért nem kockáztatok?", ,,Miért terhel meg ennyire ez a kérdés?". A legfontosabb kérdések mindig elbújnak a felszín alatt. A hivatás látható, ám a mélylélektani tényezők felfedezéséért alá kell merülni.
5. Pálról és munkatársairól semmiképp sem mondhatjuk azt, hogy sodródtak az eseményekkel, hogy úgy tettek, ahogy éppen kedvük tartotta, hogy oktalan és átgondolatlan döntéseket hoztak volna. A Szentírásból Pált, Istennek egy példaértékűen bölcs gyermekének ismerhetjük meg, aki vállalta a felelősséget döntéseiért, amelyek meghozatala előtt igyekezett kikérni Isten véleményét, az Ő akaratát kereste, és hallgatott a Szentlélek útmutatására. Láthatod tehát, hogy Pál apostol folyamatosan Isten elé járult imádságban, bölcsességet és útmutatást kért tőle, ugyanakkor ez nem azt jelentette, hogy nem vállalta a felelősséget minden meghozott döntéséért, ahogy azt sem, hogy ne használta volna Istentől kapott értelmét és logikáját a döntések meghozatalában és a tervek kialakításában.
Pál életéből és példájából tanulva, két fontos dolgot szűrhetsz le - többet is természetesen, de most kettőre koncentrálunk -, amelyek segíthetnek a pályaválasztás kérdésének vizsgálata során: a) Isten egészen konkrét adottságokkal és képességekkel ruházott fel, amikor megteremtett, és az Ő terve szerint megtapasztalhatod, ha kitartóan kutatsz, hogy bizonyos dolgok iránt jobban érdeklődsz, mint mások iránt, bizonyos területek jobban vonzanak, otthonosabban mozogsz azokon, s akár felfedezted már, akár nem, egészen bizonyos, hogy létezik olyan tevékenység, terület, amelyet szenvedélyesen szeretsz, vagy amely iránt egyelőre szenvedélyesen érdeklődsz. És valahol itt jön a képbe a mély-én jelzőrendszere.
Tegyük fel, van egy étel, vagy alapanyag, amit még soha nem kóstoltál. Egy alkalommal megkóstolod azt az ételt, érzed, hogy rosszul reagál a szervezeted, hogy nem esik jól, s ha tovább folytatod annak fogyasztását, hányni fogsz, így hát, amennyiben józan gondolkodásmóddal rendelkezel, abbahagyod a fogyasztását; megismerted, s megtanultad, hogy nem bírja a szervezeted, s ilyen tekintetben ez a tapasztalat hasznosnak bizonyult a jövőre nézve, de nem akarsz súlyosabb következményeket, józan módon visszakozol.
Hasonlóképpen, úgy érezheted, itt az ideje, hogy pénzt keress, hogy önállósodj, hogy megtapasztald, milyen dolgozni, s kihasználd az idődet oly módon, aminek lesz kézzel fogható eredménye is. Így hát sok helyen érdeklődsz, keresgélsz, telefonálgatsz, elmész néhány meghallgatásra, interjúra, majd egyszer csak siker koronázza próbálkozásaidat, felvesznek valahova. Korábban még soha nem dolgoztál, vagy legalábbis nem olyan helyen, nem olyan munkaterületen, s noha tisztában vagy azzal, hogy mit kell csinálj, előre nem tudod, hogy milyen lesz, milyen hatással lesz rád.
Ahogy telnek a hetek és hónapok rájössz, hogy valami nem stimmel. A kollégáiddal egyáltalán nem tudsz beszélgetni, a munkakörülmények szörnyűek, a munkahelyen többnyire unatkozol, bármennyire is próbálod megerőltetni magad, nem tudod örömmel végezni a munkádat, ráadásul amit csinálsz, hasztalannak érzed, talán egy gyárban a szalagsor mellett állsz, s ugyanazt a repetitív mozdulatsort végzed órákon keresztül. Az is lehet, hogy épp ellenkezőleg, teljes munkaidőben emberekkel foglalkozhatsz, azonban kommunikációs készségeid szinte a nullával egyenlők, nem tudsz érdemi társalgást folytatni, igazából csak létezel azon a helyen, mint egy szükséges, életlen és fénytelen eszköz, s nem mint egy buzgó, tudatos, serény és felkészült halász. Nem véletlen, s nem is elhanyagolandó a belső sugallat, miszerint ez így nincs rendben.
A mély-énből figyelmeztető jelzések érkeznek a felszínre, melyek összeállva azt az üzenetet közvetítik, hogy Isten nem ott akar látni, hogy az a munka soha nem lesz a szenvedélyed, soha nem tudod szíved, lelked beletenni abba, amit csinálsz, mert nem az lett neked szánva. Ekkor döntéshelyzetbe kerülsz.
Dönthetsz úgy, hogy kitartóan ignorálod a vészjelzéseket, összeszorítod a fogad, megembereled magad, és azért is elviseled a napi 8-10-12 óra kellemetlenséget, vagy csak egyszerűen közömbös közeget és érzésvilágot, mivel nem okozhatsz csalódást másoknak, mivel tartozol annyival szüleidnek, hogy dolgozz és pénzt szerezz, mivel gondolnod kell a jövődre, szükséged van az anyagiakra, s mivel nem mehetsz haza, ha már egyszer eljöttél onnan. Vagy dönthetsz úgy is, hogy teljesen új lapot nyitsz, hogy belátod, rossz döntést hoztál, tanulsz belőle, és szimultán még kitartóbban könyörögsz, még buzgóbban keresel, és még türelmesebben vársz.
Ne aggódj, Istenben kiteljesedő mély-énedből befogható jelek fognak érkezni, amikor valami nem stimmel, sőt, még akkor is, amikor úgy tűnik, hogy majdnem minden stimmel. Lehetséges, hogy életed adott periódusában határozott döntéseket hozol, átgondoltad a lehetőségeidet, s amennyire csak tudtál, meggyőződtél arról, hogy arra az egyetemre vagy munkahelyre akarsz menni, ahova mentél. És sikerül, összejön a dolog. Úgy érzed, jó döntést hoztál, s karriered szépen halad előre a kijelölt úton.
Elképzelhető, hogy egy olyan állásod lesz, ahol megbecsülnek, ahol könnyedén tudsz kommunikálni a munkatársaiddal, jó kapcsolatot ápolsz velük, ahol remek a fizetés, marad szabadidőd is, s nem gátolja a gyülekezetbe járásodat, sem a személyes kapcsolatod elmélyítését Istennel, sőt, még a családodra és emberi kapcsolataid fenntartására is jut bőven időd, ráadásul munkád egy részét még élvezed is. Ahogy azonban telik az idő, úgy lassan egyre erőteljesebben kezded azt érezni, hogy valami zavar, valami feszít belülről, hogy hiányzik a láng, a permanensen20 magas hőfokon való égés, hogy lényed aktív, internális21 totalitásának egy része kezd elhalni.
Úgy érezheted, hogy hálátlan vagy, semmi sem elég jó neked, hogy önző vagy és felszínes, hiába van jó sorod, hiába kaptál meg minden szükségeset, mégis valami többre vágysz, talán csak nem vagy eléggé meggyökerezve Krisztusban, talán túl nagyok az elvárásaid, és nem elég szilárd a reményed. De akkor hirtelen villámcsapásként vagy lassú áradásként, manifesztálódik22 benned a reveláció23, egy megfoghatatlan, intuíció24, avagy észbe kapás következik be, s meglátod, hogy régi szenvedélyed, a festés (a példa kedvéért), amiből nem tudtál megélni, s ezért a megélhetés, a munka kedvéért elhanyagoltál, mondhatni elengedtél, az az igazi szenvedélyed. Az által szolgálhatod Istent, s teljesedhetsz ki internálisan és externálisan egyaránt. S lehet, hogy az a szenvedély, legyen festés vagy bármi más, nem eredményez nagy sikereket, állandó anyagi jólétet, de mentális megszilárdulást és lelki megnyugvást és harmóniát mindenképp, ami messze felülír minden más tényezőt.
Nem tudod, mire vezet a Lélek, de azt már bizonyosan tudod, hogy a béke mezőire vezet, s te boldogan engedsz neki, legyenek azok a mezők gazdagon termők vagy szerényen zöldellők, a felszíni tényezők irrelevánsnak deklarálhatók a traszcendentalitás25 tróntermében.
b) (Ha még emlékszel a kiindulópontra) Nem engedheted, hogy ide s tova fújjon a szél tetszése szerint, tehát nem ugorhatsz fel ,,heurékázva" minden egyes megérzésed vagy pozitív megtapasztalásod hatására. Bölcsesség és lelki érettség hiányában a félelem és teljes visszafogottság ellentéteként a mindenbe fejjel előre történő beleugrás hasonlóan hasztalan, és ugyancsak vészjelzések létrejöttét eredményezi majd, melyek felszínre szállását tapasztalni fogod munkavégzésed közben.
Lehet, hogy úgy gondolod, szeretsz főzni, ezért beiratkozol egy főzőiskolába, elhatározod, hogy séf lesz belőled, de aztán hamar észbe kapsz, megunod, elmegy a kedved, rájössz, hogy nem vagy elég kitartó, nem neked való a szakma, és gyorsan kiszállsz. Aztán egy eset hatására azt képzeled, hogy a tanítás lett neked rendelve, ezért beiratkozol egy tanárképző szakra, ám gyorsan feladod, hiszen a sok elméletet és a bömbölő, engedetlen gyerekeket nem tudod elviselni. És a sor tetszőlegesen tovább folytatható.
Nincs sem elég időd, sem elég anyagi kereted ahhoz, hogy mindent kipróbálj, ami csak hirtelen vagy egy megtapasztalás hatására eszedbe jut. Mérlegelned és szelektálnod kell. Előnyös lehet, hogy több mindenbe belekóstolsz, de azt ne úgy tedd, hogy el is kötelezed magad, hiszen ha egyszer elkötelezed magad, azt csak úgy érdemes csinálni, ha előtte alaposan megfontolod a lehetőségeidet, az Úr elé viszed a dolgot, megbeszéled másokkal (pl. a szüleiddel), és szenvedélyt érzel magadban, hogy azt a munkát vagy tevékenységet éveken, évtizedeken keresztül örömmel, kitartóan és Istent dicsőítve végezd.
6. Végül pedig, ami az igei vonatkozásokat illeti, fontos megemlékezz arról, hogy Isten nem a félelem, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta neked. A karrieredve nézve, Isten akaratának megéléséhez bátorságra és kockázathozatalra van szükséged. Ha azt képzeled, hogy a terep alapos felmérése, minden lehetőség számba vétele, minden lépés előre eltervezése, és minden akadály félresöprése után úgy találhatod meg a számodra rendelt pályát, s úgy élheted meg hivatásodat, hogy semmilyen nehézségbe nem ütközöl, minden csalódást elkerülsz, s mindig biztos, pontosan kikalkulált, kockázatmentes döntésekre építheted fel a karriered, bizonyosan tévedsz, és önmagadat hamis reménységbe ringatod.
Természetesen a kockázathozatalt hallva, és belegondolva a végtelen lehetőségek egy adott, mentálisan feldolgozható halmazába, nem kell azonnal és mindenáron vad, őrült és egészen egzotikus, szélsőséges kockázatokra gondolj. Valószínűleg nem lenne foganatja annak, ha egyik napról a másikra gondolnál egyet, felkerekednél egy kevés összeggel, nulla ismeretséggel és nyelvi ismerettel, majd elmennél az amazonasi esőerdő mélyére, hogy egy olyan lokális26 törzsnek hirdesd az evangéliumot, amelyet nem ismersz, amelynek tagjaival nem tudsz kommunikálni. Sőt, az is megtörténhet, hogy sor se kerülne a találkozásra, pár napos túra végleg elvesztődnél vagy áldozatául esnél egy vadállatnak, természeti csapásnak, esetlegesen egy agresszív bennszülött közösségnek.
S ha fizikai tekintetben kissé biztonságosabb, földrajzi, gazdasági, kulturális és társadalmi tekintetben szofisztikáltabb példára tekintesz, gondolj azokra, akiket a tévében vagy az interneten láthatsz, akik különböző tehetségkutató showműsorokba jelentkeznek, s többségük megosztja, hogy nekik ez az álmuk, hogy híresek, sikeresek legyenek, hogy mindent feladtak, csak hogy ott lehessenek, hiszen nekik az éneklés (például) az életük. Ez ismételten egy figyelmeztető tartalmú véglet. Nem szabad mindent egy lapra feltenni, hiszen ha az embernek csak A terve van, amely ráadásul nem Istenben, nem az Ő akaratában gyökerezik, akkor annak jó eséllyel bukás és konzekvensen fatális27 kimenetelű lelki összeomlás lehet a vége. A kockáztatás nem egyenlő az elsietett, meggondolatlan, oktalan és egysíkú döntéshozatallal.
A kockázatvállalás lényege abban áll, hogy merj kilépni a komfortzónádból. Minden egyén élete korai szakaszában kialakít (nem tudatosan, hanem a környezete, a családja, s a vele történő események hatására) magának egy komfortzónát. Ha az egyént felnőtt koráig nem éri komolyabb trauma, nem kell szembenézzen komolyabb veszteségekkel, csalódásokkal, sokkoló tragédiákkal, ha nem kényszerül arra, hogy idő előtt önállósodjon, ha biztonságban érzi magát, családja szeretettel és gondoskodással veszi körül, vannak barátai, tehát mondhatni - jó esetben - személyiségfejlődése viszonylag zavartalanul zajlik, semmi nem indokolja, hogy kilépjen a komfortzónájából, legalábbis nem komolyabban; lehet, hogy időről-időre kinéz onnan, kibújik, körbenéz, aztán gyorsan visszalép a zónába, de semmiképp sem hagyja el azt hosszabb időre, s nem megy távolra attól. Idővel ez a kockázatvállalás elkerülhetetlenné válik (kivéve azokat az extrém eseteket, amikor valaki nagyon gazdag családban felnövekedne egész életében biztosítva van arról, hogy szülei ellátják, avagy szülei öröksége következtében nem kell kilépnie komfortzónájából).
Ahogy a próbák hasznodra vannak, úgy a kockázatvállalás is, hiszen egy probléma- és kockázatmentes folyamat során mégis hogyan, mi által fejlesztenéd, erősítenéd a ,,hitizmaidat", mégis mi kényszerítene rá arra, hogy egyre szorosabban ragaszkodj Istenhez. Jézus egyik tanítványának, egyik apostolának sem mutatta meg a jövőjét, mint egy térképet, hogy pontosan ezt és ezt fogod tenni, ezek a szolgálatok várnak rád, ekkor és ekkor itt és itt kell lenned, s ezeknek a próbáknak fogsz elébe nézni, ezeket a döntéseket kell meghozd. Jézus elhívta az apostolait a szolgálatra, hogy hirdessék az Igét mindeneknek, azonban nem látták maguk előtt a messzire kivilágított utat, amelyen haladniuk kell. Jézus lépésenként vezette őket a számukra elkészített úton, s olykor - ahogy ezt Pál példáján keresztül láthattuk - az Ő Lelke által üzent, hogy nem, oda most nem mehettek, avagy most egy másik helyre kell menjetek.
Itt és ebben kell megragadd a hit erejét, isteni ajándékát, melynek segítségével áthaladhatsz a remegő, ide-oda himbálódzó hidakon. Hit nélkül így vagy úgy - magadban bízva, vagy tévesen értelmezve Isten akaratát -, teljesen vakon vagy, márpedig vakon elkerülhetetlen, hogy megtántorodj, megbotolj, s a két szigetet összekötő hídon történő átkelés helyett vízbe ess. A hit kockáztatást kíván tőled. Ha egy barátod vagy testvéred megkéri, hogy hunyd be a szemed, mert valami meglepetés vár rád, hiszel neki, hiszed, hogy jót akar neked, hogy biztosan vezet, bízol benne, bízol a pozitív kimenetelben, s noha nem tudod előre, mi fog történni, nem is fontos, ha van hited.
Ábrahámnak csodálatos erejű hitre volt szüksége ahhoz, hogy kész legyen feláldozni egyetlen fiát. Belső gondolatviharjait, válaszkeresését és gyötrelmeit nem ismerhetjük, Isten úgy ítélte, hogy nem fontos tisztában legyünk azzal, mi játszódott le elméjében, ám biztosak lehetünk abban, hogy a) Ábrahám szerette Izsákot; b) hitt Isten ígéretében, miszerint annyi utódja lesz, amennyi csillag van az égen. Ennek a két tényezőnek az összeillesztése logikai szempontból azt a következtetést kellene eredményezze, mely szerint Isten nem akarhatja, hogy Izsák meghaljon. Csakhogy mi van akkor, ha Istennek mégis más tervei vannak, hiszen az Ő tervei kikutathatatlanok, s ilyenképp Ábrahámnak mustármagnyi hitre volt szüksége ahhoz, hogy kész legyen feláldozni fiát. Ábrahám biztosra is mehetett volna, nemet mond Istennek, hiszen ott van neki Izsák, akit lát, aki él, s aki által biztosan sok leszármazottja lesz majd. Ő azonban kockázatot vállalt, azáltal, hogy a legbiztosabb döntést hozta. Kockázatvállalás kockázat nélkül. Hiszen az Isten nélküli látható, biztosnak tűnő út és döntéssorozat kockázatosabb - tragikusabb következményhálót hoz létre -, mint a Krisztusban való hit általi döntéshozatal, melynek nem lehet rossz végkimenetele, sőt, még csak parciálisan sem lehet gyomtermése.
Persze jogosan teszed fel a kérdést: Ábrahám döntéshelyzetben volt, világosan ki volt jelölve számára az ösvény, meg volt mondva neki, mit tegyen, és - bármilyen nehéz is volt meghoznia a döntést - mégiscsak valami bizonyosra támaszkodhatott, Isten korábbi ígéreteire, számomra azonban nem jelentett ki semmi konkrétat Isten, mégis mire tudnék hittel támaszkodni? Nos, azokra a döntésekre, amelyeket hit által, Istenre támaszkodva hozol. Könyörögsz, majd elhiszed, hogy a döntés, amit hozol, Isten szerinti döntés, kedves előtte és azáltal aktívan hasznosíthatod, megsokszorosíthatod a tőle kapott tálentumokat. De hamarosan döntened kell, s közvetett módon döntő fontosságú, hogy milyen szívvel döntesz - hitetlen vagy hívő szívvel.

Isten vezet a mély-énünk aktivizálása által is. A mély-énből felszálló jeleket nem lehet blokkolni, ahogy konstatálás szintjén ignorálni sem. Noha megteheted, hogy észrevételük után egyszerűen figyelmen kívül hagyod azok tartalmát, veszélyjelző rendeltetését, azonban bármilyen magas toronyba is hágj fel, s bármennyire keményen barikádold is el magad a legrejtettebb zugban, a belső kiszáradás jelenségének érzete nem kerülheti el figyelmedet. Ilyenképp, józan és Krisztusban hívő individuumként28, az ígéretekre és megfigyelhető jelenségekre építő bizonyosság tudatosításának tromfolnia kell a kockáztatás félelmeit, dominálnia kell lényed belső árnyékának domináns törekvéseit, szilárdan megállva az árnyék előtt, s szilárdan szembefordulva az egoval, s azt mondva: ,,Nem, ego, nem fogok a magam bölcsességére támaszkodni, Isten tanácsát, a mély-énem jelzéseit figyelmen kívül hagyni, s nem fogom azt tenni, amit a világ elvárna, vagy ami nyereség szempontjából a legkifizetődőbb döntésnek látszik. De neked sem fogok engedni árnyék, nem fogok félelemben és elszigeteltségben élni, nem fogok életem végéig várni, míg valaki kézen ragad, s elvezet a megfelelő helyre."
Az értelmünk pedig nem az ösztöneinknek, reakcióinknak és érzéseinknek alárendelt értékjelző tükör, hanem egy önálló, iránytervező komplexum, amely működési elvénél és döntéshozásban megmutatkozó szerepénél fogva jó esetben az egyik elsőfokú hozzáféréssel rendelkező tényezővé teszi életvitelünkben. Ezt az igencsak korlátozott, és mégis megfejthetetlenül bonyolult és csodálatra méltó központi idegrendszeri fő központot nagy becsben tartsd, és használd ki, hatásfokát mindig maximumon kamatoztatva egy-egy fontos döntés meghozatala előtt és során. Ha értelmedet Istent tagadva isteníted, annak díszes homokpiramisait kénye-kedve szerint mossa el a rendszeres dagály, de még a víztől biztos távolságba épített monumentális, történelmi jelentőségű szerkezetekben sem lesz örömöd az emberek dicséretei és tisztelgései ellenére sem.
Isten szolgálatába állítsd értelmedet. Ha így teszel, ha hitedet, értelmedet és érzéseidet közös nevezőre hozod, ha e három egyedi és explicit halmaznak van közös tartománya életedben, akkor sem hited, sem értelmed, sem érzéseid nem fognak hamuvá devalválódni29 a hiábavalóság krematóriumában. Így hát, amikor ösztöneid, reakcióid vagy érzéseid egy irányba mutatnak, ne félj, s ne mellőzd használni értelmedet.
Lehet, hogy találkozol valakivel, aki felcsigázza érdeklődésedet, vágyat támaszt szívedben valamilyen szakma vagy hivatás iránt, netalán látsz egy videót az interneten, vagy elolvasol egy cikket, s rögtön repesni kezd a szíved, elsöprő vágy ébred fel benned, mely arra késztetne, hogy azonnal cselekedj, mert bizonyára felfedezted hivatásodat. Ilyenkor azonban időt kell hagyj magadnak, ha ugyanis látsz egy sorozatot, aminek következtében szimpatikussá válik például a sürgősségi betegellátás, van egy rokonod vagy barátod, aki már bő egy évtizede orvosként dolgozik, s nagyon tetszik neked az, amit csinál, s amilyen sikeres, illetve mindenki, akivel csak beszélsz, s meghallja, hogy leginkább az orvoslással szimpatizálsz, azonnal biztatni, sőt, szinte sürgetni és tolni kezd a még nem teljes bizonyossággal kijelentett pálya felé, ne felejts el elgondolkodni. Hiszen egyfelől senki nem találhatja meg helyetted a számodra rendelt ösvényt, egyetlen ember sem ismerheti áthatóbban múltadat, küzdelmeidet, személyiségedet és tulajdonságaidat, mint te, másfelől az érzések múlandók, a szem könnyen becsaphat, a szív csalárdsága pedig jól ismert.
Ha nem használod értelmedet, hogy elmélkedj az Igén, Isten akaratán, a mély-én jelzésein, s általánosságban a lehetőségeiden, a jellemvonásaidon és személyiségjegyeiden, szinte garantált az első tévútra térés bekövetkezte. Minden kérdésekkel kezdődik. Értelmedet használva tegyél fel magadnak kérdéseket, méghozzá próbáld feltenni magadnak a megfelelő kérdéseket, olyan kérdéseket, amelyek megválaszolása hatékony segítséget jelenthet a pályaválasztás dilemmájának megoldási kísérletében. Mi az, amiben viszonylag tehetségesnek mutatkoztál eddigi életed során, amiben dicséretes eredményeket értél el, avagy sok dicséretet kaptál nemcsak a családodtól és a barátaidtól, hanem idegenektől is?
Lehet, az életedben ilyen tevékenység, foglalkozás, terület a sport, konkrétabban mondjuk a vívás vagy az úszás. Ám elgondolkodsz ezen a lehetőségen, s megállapítod, hogy mivel soha nem jártál edzésre, sem komolyabb versenyekre, 18 évesen már felelőtlen és kontraproduktív30 döntés lenne összeszorított fogakkal megküzdened ezért azért az álomért, hogy sikeres úszó vagy vívó legyél, annak ugyanis vannak olyan életkorhoz kötött feltételei, amelyek már nem teljesülhetnek; lehet, hogy van tehetséged, ám a lényeg az, hogy elkéstél. Lehetséges, hogy a zene az a(z egyik) terület, ami komolyan foglalkoztatott eddigi életed során. Jó pár éve dobolsz, a hangodat is sokan dicsérték, zenei hallásod egészen impresszív31, nagyon szeretsz zenét hallgatni, és konyítasz valamit az elméleti szegmenshez is. Azonban miután alaposabban belegondolsz ebbe a lehetőségbe, bevallod magadnak, hogy nem szívesen gyakorolsz dobon, hogy rendkívül szégyenlős vagy, nem szeretsz mások előtt énekelni, és hiányzik belőled az a tűz, az a szenvedély, ami ahhoz szükséges, hogy valakiből komoly zenész, énekes vagy zeneoktató legyen.
Ám lehetséges, hogy a festészet az a művészeti ágazat, ami nagy hatással volt rád eddigi életed során. Talán már kora gyermekkorod óta folyamatosan festesz, különböző technikákat próbálgatsz, különböző stílusokba kóstoltál bele, és bármivel próbálkoztál a festészeten belül, mindig - vagy elnyomó többségben - azt érezted, hogy maga a munkafolyamat, a creatio ex nihilo32 festészetre vonatkozó jelensége, megélése, alkalmazása katartikus hatással volt rád, mintha a tudatállapot-specifikus, exluzíve Istenben létező, szellemi dimenziójú, intrakommunális konnektivitás metafizikai szentélyébe nyertél volna belépést azon temporális átszellemült állapotban33. Vagy egyszerűen csak mindig elemedben érezted magad, békét és kreatív kiteljesedést érzékeltél festés közben. S ha így van, értelmed analizáló34 folyamatainak végeztével bátran állíthatod, nincs más út, nincs más mód, ily módon dicsőíthetem a leghatékonyabban az Urat.
Ugyanakkor légy óvatos, mert ahogy a szív, s az érzések, úgy az elme is kétélű fegyver, nemcsak a prosperáló logika és konstruktivitást indukáló racionalitás (tudományos és teista kauzalitású, nem pedig ateista) eszközeit képes hatékonyan használni, hanem ezekkel ugyanúgy képes szembefordulni, s a büszkeség magjában felnövekedő hamis létrendszert priorizálni, mely részben azon a meggyőződésen alapul az egyén jövőjére nézve, hogy ,,Megérdemlem a legjobbat", avagy ,,Nekem is kijár a legjobb", s ezen elv által vezérelve, nem az anyagiakat ignorálni (szellemi motiváció tekintetében) hajlandó, Istent dicsőítő munkafolyamaton lesz a hangsúly, hanem a társadalmi hierarchia csúcsának meghódításán, az anyagi jólétben való dúskálás biztosításán, s a testi és bűnös szívbéli vágyak kielégítésén.
Ilyenképp, ha elszakadsz Istentől és az Ő tanításától, egy világi attitűdöt35 öltesz fel magadra, mely a pénz és hatalom szorításában leledzik, azok megszerzése jelenti a meghatározó drive-ot36, mely előre visz a munkafolyamatok során. Ha pedig a pénz, az evilági gazdagság, hatalom, hírnév és kikényszerített tisztelet vezérelnek a karrierválasztás- és építés során, a lélek elsorvad, a mély-én egy kietlen és puszta hellyé változik, ahol lassan, fokozatosan széttördeznek a száraz földdarabok, repedések keletkeznek, s hatolnak le egészen a mélymag centrumjáig, az énvesztés pedig lassan, fokozatosan, szinte észrevehetetlenül megy végbe.
Ahogy az Ige mondja, öldököld meg az óembert, s jelentősen megváltozik, kiszélesedik látásmódod az életről. Ez az öldöklés vagy alávetés azonban folyamatos küzdelmet kíván tőled, nem abszolválható37 ily kolosszális kihívás egyik napról a másikra, ez egy életen át tartó intenzív és hullámvasútszerű folyamat, mely állandó figyelmet, hitet, lelki felvértezettséget és a kockázati tényezők intraperszonális38 implementálását39 feltételezi a küzdelemre kész egyén részéről.
Ha pedig nem engedjük át a gyeplőt az egonak, ha nem félünk kockáztatni, és készek vagyunk meglátni a tudatfeletti, extrakozmikus, metafizikai origójú, predesztinált egzisztenciájú, kauzális szekvenciájú, a mély-én és a cselekedetrendszer közötti harmonikus dualitást (mely a Szentlélek jóváhagyása, avagy jóváhagyó jelzése által válik bizonyossá), nem lőhetünk mellé. Meg kell értsd, hogy ez nem egy tudatos létre hívás. Ám örülhetsz, ugyanis egy folyamatos visszajelzéssel járó döntéssorozatról van szó. Nem tudod biztosan kimutatni a neked rendelt hivatást semmilyen előzetes próbával, ahogy például a tirozint xantoprotein-reakcióval (fehérje kimutatása tömény salétromsavval történő hevítés által), azonban a Lélek egyértelműen és ismétlődő jelleggel (ha nem reagálsz elsőre) értésedre adja majd, hogy jól döntöttél-e.
Egy utolsó szempontot tárok fel még előtted: a pályaválasztás perspektívájában tekints túl jón és rosszon. Nem, nem azt javaslom, hogy feledkezz meg erkölcsi meggyőződéseidről, ideiglenesen tedd félre erkölcsi rendszeredet, és légy egy kicsit megengedőbb, ami az erkölcsi elveidet illeti. Erről szó sem lehet. Arról van itt szó, hogy ha például veszel egy olyan kérdést, egy olyan eldöntendő helyzetet, ami erkölcsi ítéletet követel meg, valamilyen módon, valamilyen erkölcsi értékrendre hivatkozva döntést kell hoznod. Ha találkozol egy ismeretlen dologgal, vagy szembekerülsz egy ismeretlen helyzettel, döntést kell hoznod; netalán egy elméleti vagy gyakorlati dilemmával kerülsz szemben, és döntened kell, akár csak önmagadban, hiszen gondolkodó lény lévén nem tudsz ellenállni a döntéslehetőségnek, akár nyilvánosan, mivel döntéshozó pozíciót töltesz be.
Tegyük fel, bíróként el kell döntened, hogy jó vagy rossz döntés életfogytiglanra ítélni azt az embert, aki halálos kimenetelű balesetet okozott, a bizonyítékok és tanúk pedig nem teszik egyértelművé, hogy szándékos volt-e a tette, illetve milyen tényezők vezettek annak az eseménynek a bekövetkeztéhez. Egy ilyen esetben ráadásul a végső döntés meghozatalában nem csupán erkölcsi vonatkozásban kell alaposan megvizsgáld azt, hogy mi lenne a jó döntés, bizonyos jogi előírásokat is figyelembe kell vegyél. De vehetünk egészen triviálisnak tűnő döntéshelyzeteket is, amikor például felmerül a kérdés, hogy jó vagy rossz megnézni egy filmet vasárnap, jó vagy rossz a való életben driftelni az autóddal (felfigyelhetsz rá, hogy szándékosan nem pontosítom a körülményeket és részleteket), jó vagy rossz édességet vacsoráznod, és végtelen mennyiségű olyan kérdést lehetne feltenni, amelyekre nem adható egyértelmű, minden hívő által elfogadott, erkölcsi tekintetben követendő válasz. Az élet sok esetben nem fehér-fekete, nem csak jó és rossz döntés, avagy válasz létezik.
Amikor pedig elrendelt hivatásodat kutatod, felejtsd el azt, hogy hozhatsz jó vagy rossz döntést, választhatsz számodra jó vagy rossz hivatást. Ha így gondolkodsz, szinte garantált, hogy a végtelenségig elodázod a választást, hiszen ekkor már reflexszerűen, mondhatni a tudattalan40 szintjén végbemegy az arányrealizáció, és amikor belegondolsz abba, hogy több ezer különböző pálya közül választhatsz, ám csak egy az, ami ,,jó" döntésnek minősíthető, inkább nem kockáztatsz. Ha pedig nem kockáztatsz, soha nem nyerhetsz új, aktív szolgálati lehetőséget és progresszív önhasznosítási és jellemfejlesztési módot. Anélkül, hogy belemennék a pályaválasztási jó és rossz etikai (vagy filozófiai etikai) vizsgálatába, valamint ezen etika hermeneutikai41 boncolgatásába, hadd tegyek fel két kérdést: Lehet-e valami önnön haszontermő potenciáljában egyidejűleg jó és rossz? Valamint, melyik jobb, a rossz döntés vagy a döntésképtelenség?

Először is, gondolkodj el azon, hogy mit lehet kijelenteni elméleti szinten egy olyan hipotetikus eset kapcsán, amikor is egy ember úgy dönt, hogy buszsofőrnek áll. Előzetesen nem gondolja át alaposan döntését, mondhatni kényszerű döntést hozott, hiszen fogalma sem volt, mihez kezdjen az életével, s sürgősen szüksége volt pénzre, hogy fenntartsa önmagát. Munkája monoton és feszültséggel teli, nem kap dicséretet, nem tud kommunikálni másokkal, nem él meg semmiféle személyiségfejlődést, belső kielégülést, nem kerül semmilyen transzcendens zónába, nem tapasztal meg semmiféle flow-élményt, egyszerűen csak kényszerből végzi munkáját, miközben belseje lassan kiszárad.
Egy napon azonban a buszban összeesik egy kisgyermek. A buszsofőr észreveszi, gyorsan megáll, hátramegy a gyermekhez, s mivel sem az anyja, sem egyetlen buszon ülő személy sem tudja, mit kell tenni ilyen helyzetben, miközben a többiek a mentőket hívják, ő elsősegélyt nyújt neki. A kisgyermek szíve leállt. Mellkaskompressziók, illetve befújás alkalmazásával sikerül újraindítania a légzését, míg a mentők kiérnek. Később megtudja, hogy a kisgyermeket bevitték a kórházba, majd hosszas vizsgálatok végeztével felfedezték, hogy valamilyen addig lappangó veleszületett szívrendellenességben szenved, amit így viszont időben felfedeztek, s megfelelő kezeléssel kordában tudnak tartani. A buszsofőr megmentette a kisgyermek életét. Addig tehát éveken keresztül nem volt semmilyen lelki, illetve látható gyümölcse munkájának, nem volt semmi, ami arra mutatott volna, hogy jó döntést hozott, amikor felcsapott buszsofőrnek, pár év elteltével azonban megmentette egy kisgyermek életét.
Hogyan lehet erre adekvát módon reagálni? Honnan induljunk ki? Vég nélküli spekulációkat és hipotéziseket szőhetünk, anélkül, hogy konszenzusra juthatnánk azt illetően, hogy jó vagy rossz döntést hozott ez az ember pályaválasztási szempontból, ha nem tudjuk előre, hogy ez az eset meg fog történni a pályafutása során. Egyáltalán számít az, hogy jó vagy rossz döntést hozott, vagy csak a tényekre és a következményekre érdemes tekinteni? Elméleti tekintetben milyen erkölcsi értékítéletet feltételez ez a döntés annak tudatában, hogy kitarthatott volna régi szenvedélye, a fényképezés mellett, mely nagy valószínűséggel örömöt és belső fejlődést eredményezett volna, sőt, mások szépérzékére és ambícióira is hatással lett volna, azonban az a gyermek, akit megmentett, meghalt volna?
Keresztényként értelemszerűen valószínűtlenné válik egy ilyen eset, tudva azt, hogy a belső jelzésekre figyelve egy rossz döntés esetén viszonylag gyorsan visszakozik az illető, és más pálya felé tekint. Ugyanakkor ne zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy létezhetnek olyan szükséghelyzetek, amikor egy keresztény személy sem dönthet teljesen szabadon a hivatását illetően, hiszen gondot kell viselnie valakiről, vagy mivel teljesen egyedül maradt a világban, el kell tartania magát. Az pedig, hogy keresztényként nem választjuk, vagy a túlélés, a mások iránti szeretet miatt nem választhatjuk azt a hivatást, ami irányába mindennél nagyobb szenvedélyt érzünk, nem jelenti azt, hogy el kell fogadjuk a status quo-t42, és bele kell nyugodjunk abba, hogy egész életünkben valami olyan munkát kell végeznünk, ami nem ad kielégülést, amely során nincs lehetőségünk megcsillogtatni képességeinket és tehetségünket. Tény, hogy a hozzáállásunkat folyamatosan formálhatjuk, de most nem térek ki arra, hogy megpróbálhatjuk megszokni, avagy megszeretni azt a munkát is, ami elsőre nem épp a legszimpatikusabb, avagy megpróbálhatunk szolgálni ott is, ahol nem érezzük úgy, hogy kiteljesedhetünk. Ez rendben is van, viszont most nem ez a hangsúlyos.
Vegyünk figyelembe két lehetőséget: a) az élet bármely szakaszában vissza lehet térni a pályaválasztás kérdéséhez, s bármikor meg lehet próbálkozni alkotni vagy elérni valamit azon a területen, ami iránt mindig is a legnagyobb szenvedélyt érzékelted... Talán Isten olyan próbákat, nehézségeket, betegségeket, tragédiákat enged meg életedben, amelyek következtében ellehetetlenül az, hogy már 18 éves korodtól hivatásként műveld legnagyobb szenvedélyedet, ami tegyük fel, hogy a zongorázás. Cziffra György - az egyik legnagyobb valaha élt zongoraművész - már egészen kis korától tudta, hogy a zongorajáték az élete, azonban 1942-ben, 21 évesen behívták katonának, majd szovjet fogságba került, és öt év kihagyás után térhetett csak vissza szenvedélyéhez, a zongorázáshoz. Megpróbáltatásainak azonban ezzel még nem szakadt vége; a kommunista korszak alatt, 1950-ben kényszermunkatáborba zárták, ami miatt három évet ismét zongora nélkül kellett eltöltenie, ráadásul keze eléggé megsínylette az ottani munkát. Mindössze 33 évesen jutott be a Zeneakadémiára, s csak ezután kezdődtek sikerei.
Lehet, hogy te más akadályokkal kell megküzdj a hivatásod elérésében folytatott harc során. Akár valami áldás is képezhet ilyen akadályt, például igen fiatalon megházasodsz, majd gyerekeid születnek43, s mivel az ő nevelésüknek szenteled időd és energiád javarészét, tehetségedet és karrierépítési lehetőségeidet hátra kell hagyd, de nem feltétlenül végleg, mindig vissza lehet térni, meg lehet próbálkozni azzal, aminél adott időben és helyzetben volt valami fontosabbnak ítélt kötelezettség, avagy ellehetetlenítő akadály.
b) A másik lehetőség, avagy inkább eshetőség, hogy az önfenntartás és anyagi boldogulás érdekében nem tudsz napi 10 órában zongorázni, hiszen egyelőre nincsenek felkéréseid, nincsenek ismeretségeid, tehát nem tudnál megélni belőle, azonban vállalhatsz egy olyan munkát, amelyből szerény körülmények között, de meg tudsz élni, viszont amely nem egy komolyabb potenciálú karriert sejtet, nem egy állandó fejlődést igénylő munkatípus, hanem valami, amit elég naponként elvégezni, s mellette marad idő a szenvedélyedben történő egyéni fejlődésre, s talán, hónapok vagy évek múltán adódnak olyan lehetőségek, ajánlatok és felkérések, amelyek azt eredményezik, hogy elhagyhatod a ,,kényszermunkádat", és reménység szerint nyugdíjba meneteledig, avagy földi utad legvégéig szenvedélyednek élhetsz Istent dicsőítve azáltal.
Séraphine Louis - 19-20. századi francia naiv festő - szegény családból származott, s már 7 éves kora előtt elveszítette mindkét szülőjét. Felnőve, majd felnőttként különböző egyszerű munkákat vállalt, pásztorlányként, majd házvezetőnőként kereste kenyerét, közben pedig titokban festegetett. 48 éves volt, amikor egy német műgyűjtő elsőként felfedezte a munkáját, azonban nagyjából még egy - bő - évtizedet várnia kellett a sikerre, arra, hogy kiállításra vigyék néhány munkáját.
Nem mindenki engedheti meg magának, hogy egész kiskorától utolsó földi évéig azt csinálja, arra összpontosítson, abból éljen meg, s elsősorban azáltal szolgálja az Urat, amit a legszívesebben, legnagyobb szenvedéllyel csinál (s bár lehet nagy szenvedéllyel profi gamernek, avagy videójátékosnak is lenni, de a szellemileg meddő és hasztalan tevékenységeket most hanyagoljuk). Vagy talán megengedheti magának, azonban csak fellelkesítő egyedüllétében, anélkül, hogy a világ elé tárhatná szenvedélye gyümölcseit.
Az is elképzelhető, hogy nem a kezdeti körülmények kényszerítenek arra, hogy egyelőre mellékvágányra helyezd a szenvedélyed, hanem a kezdeti tanácstalanság. Talán 40 vagy 50 évesen bizonytalanodsz el, s kérdőjelezed meg munkavégzésed szellemi potenciálját, azt, hogy azon a területen dolgozol-e, ahol leginkább szolgálni tudod Istent, s ahol leginkább kamatoztathatod tőle kapott képességeidet. Talán csak 40 vagy 50 évesen jutsz el oda, hogy az evangélium megosztásának elementáris44 erejű vágya, az Isten és embertársaid iránti szeretet, kitűnő kommunikációs készségeid, emberek iránti közvetlenséged, jó nyelvérzéked és példás tűrőképességed együttállása arra ösztönözzön, hogy ott hagyd munkahelyed, és Indonéziában hirdesd az evangéliumot valamilyen anyagi vonzatú, ugyancsak értékes munkavégzés mellett, például gyerekek tanítása mellett. Viszont legyen elképzelésed, mert konkrét elképzelés nélkül felelőtlen döntés lenne felmondanod a munkahelyeden csak azért, mert 20-30 év után egyszeriben azt érzed (ezen van a hangsúly, az érzésen), hogy más területen hatékonyabban szolgálhatnád Istent.

A premisszához45 visszatérve, ismételten hangsúlyozom - a döntés nem fekete-fehér típusú. Gondolj bele, a világon létező szakmák, állások és független tevékenységek többsége nem igényel kreatív alkotói folyamatot. Az emberek többsége nem rendelkezik kimagasló tehetséggel semmilyen művészeti ágazatban, semmilyen sportágban, sem semmilyen azonnal kamatoztatható, társadalmilag, a munkapiaci kereslet tekintetében kimagaslóan értékes érzékkel vagy készséggel (nyelvérzékkel, beszédkészséggel stb.). Ez azonban nem egy csüggedésre okot adó jelenség. A mai világban, napjaink társadalmaiban ugyanis nagy szükség van takarítókra, karbantartókra, vízvezetékszerelőkre, gépjárműszerelőkre, könyvelőkre, vagy éppen buszsofőrökre, s mindennél jobban szükség van Krisztusban gyökerező szülőkre és nagyszülőkre.
Ha mindenki lelkész vagy orvos vagy bíró vagy zeneszerző vagy festő vagy író lenne, összeomolna a jelenkori globális hálózat, a társadalmak nem tudnák fenntartani magukat, nem lenne áram, gáz, az utcákat ellepné a szemét, káosz és zűrzavar következne be, hiszen minden fogaskeréknek a helyén kell lennie, ahhoz, hogy a teljes szerkezet zavartalanul működhessen. Talán nem fogsz szenvedélyes alkotói szellemtől átitatva szolgálni takarítóként, de lehet, hogy Isten terve az, hogy hű és alázatos munkálkodásban néhány látó szem meglássa a feltámadott Krisztust. Talán nem fogsz milliókat megragadni és könnyeiket önkéntelenül a felszínre invitálni zeneműveddel, festményeddel vagy könyveddel, de lehet, hogy Isten tervében az szerepel, hogy fodrászként a hozzáállásodat, a körülmények ellenére állandó, zavarba ejtő örömödet és békés természetedet szemlélve érdeklődést válts ki néhány elepedett szívű keresőből, munkatársadból talán, a benned lakozó szellem kapcsán, vagy talán visszatérő klienseidnek megoszthatod az evangéliumot, amely egyszer termő földre talál Isten kegyelméből.
Olykor nincsenek álmok, s olykor az álmok megvalósíthatatlanok, hamis reményt ébresztenek, ám Isten gyermekeként, nyugodt, egyetértő mély-énnel és alázatos, hálaadó szívvel, a legközönségesebbnek titulált munka által is ugyanúgy szolgálhatsz Istennek, s az ugyanúgy válhat az Ő dicsőségére és sokak áldására, ahogy a legnagyobb becsben tartott foglalkozások. De ha minden kötél szakad is, s kényszerűségből egy olyan munka mellett kötelezed el magad, ami nem képez belső lángot, ami nem indítja be a szenvedély tüzét a munkafolyamat során, akkor sincs minden veszve, hiszen ami személyiségfejlődésünkben és belső virágzásunkban haszontalannak bizonyul, azt lehet (lehet, és nem biztos), hogy Isten oly módon használja fel, amit el sem tudunk képzelni, s a normatívától történő életmentő kitérést rejt magában. Ha úgy gondolkodsz, hogy a pályaválasztással, hivatással kapcsolatosan létezik egy nem erkölcsi vonatkozású dimenzió a jón és rosszon túl, bátor lehetsz, hogy a rossz döntéssel szembeni félelem helyett megtedd a ,,hit általi ugrást" a jón és rosszon túli ,,szükséges" felé, legyen annak bármilyen hosszútávú kimenetele is.
A második kérdésre gondolva pedig nem árt megfontolnod azt a szuppozíciót46, miszerint a döntésképtelenség (vagy egész pontosan, a döntéshozatal tudatos ignorálása) ab ovo47 egy megszakítás nélküli döntésláncolatból áll össze. Úgy döntesz, hogy nem döntesz, s ezzel máris meghoztad a legrosszabb döntést, a nemdöntés ugyanis nem egy önmegsemmisítő paradoxon48, sőt, még csak nem is egy logikai ellentmondás, ellenben egy teljesen észszerű destruktív49 működési elv alapján funkcionáló mentális inercia50, egy entrópikus51 ellenreakció (az aktív, cselekedeti szintű reagálás természetes kényszerével szemben).
Amikor azt mondod, hogy egyelőre nem szánod el magad a döntéshozatalra, bár kategorikusan felnőttnek minősülsz, akár arra apellálsz, hogy még nem látod tisztán a lehetőségeidet, akár arra, hogy még nem állsz készen mentálisan, lelkileg és/vagy érzelmileg, akár arra, hogy jól érzed magad úgy, ahogy van, nincs szükséged arra, hogy specifikusan pályát válassz (ami hangsúlyozom, nem általános döntésszükség), akár arra, hogy majd megházasodsz, azt meg megvárod, aztán alakulnak a dolgod, ahogy alakulnak, minden gondolatmeneted és ellenérved azt hangoztatja, hogy nem hozol döntést. S bár igazán csodálatos ívet írhatsz le úgy is, hogy nem hozol externálisan vízibilis döntést (erről majd később), tehát nem választasz egy konkrét, társadalmilag és államilag elfogadottnak tekinthető munkát, a legvalószínűbb háttérkép azt ábrázolja, hogy félsz és/vagy lusta vagy, és/vagy önző vagy, és nyilvánvalóan tanácstalan vagy. S keresztényként is ugyanúgy megeshet az, hogy bár nem hozol egyelőre döntést a pályaválasztást illetően, sokféleképpen aktívan szolgálsz, idődet meglehetősen jól kihasználod, és fejlődsz a lelkiekben, azonban az is megeshet, hogy valóban a félelem, lustaság, tanácstalanság és önzőség ragacsos hálójába tévedtél, s egyelőre nem látod, mi módon szabadulhatsz ki abból, és teheted hasznossá magadat.
Bizonyos lehetsz tehát afelől, hogy Isten mindent a kezében tart, neki terve van az életedre nézve, hogy az Ő akarata tökéletes, jót akar neked, bizonyos képességekkel és adottságokkal ruházott fel, amelyeket elvárja, hogy kamatoztass, neked pedig a félelmet és aggodalmaskodást levetkőzve hittel kell kapaszkodnod az Ő ígéreteibe, s igyekezned kell, hogy értelmedet használva, mély-éned jelzéseire figyelve, könyörögve és a tőle kapott bölcsességet aktivizálva olyan döntéseket hozz, amelyek nem a földi dolgok priorizálása, nem az anyagiakra való tekintés, a hatalomszerzés és tekintélyelvűség által motiváltak, hanem az Ő szolgálata, dicsőítése, az emberek segítése és a személyes fejlődés tényezőitől vezéreltek, és nem elhamarkodottság és külső befolyásoltságról tesznek tanúbizonyságot, ám a biztonságos és kényelmes élet érdekében el sincsenek odázva.
Mostanra talán még jobban elbizonytalanodtál. Továbbra sem látsz tisztán, ellenben újabb kérdések merültek fel elmédben. A befejező szegmenshez érve, lássunk végre néhány olyan, megfigyelésekből és tapasztalatokból leszűrt gyakorlati tanácsot, amelyek konkrétumokkal (is) szolgálnak, és segíthetik a lelki és mentális fejlődést, egyben önképzést, ebben a ,,köztes", várakozási időszakban.

1. Ahogy Dosztojevszkijnek, a Karamazov testvérek című regényében Zoszima mondja Pavlovicsnak: ,,Mindenekfelett, ne hazudj magadnak. Az az ember, aki hazudik magának, és saját hazugságaira hallgat elérkezik ahhoz a ponthoz, amikor már nem ismer fel semmilyen igazságot, sem önmagában, sem maga körül, s így elveszíti a maga és mások iránti tiszteletét. Mivel pedig nem tisztel senkit, megszűnik szeretni, szeretet nélkül pedig kedvteléseknek és közönséges élvezeteknek adja át magát azért, hogy elfoglalja és szórakoztassa magát, kicsapongásaiban pedig teljesen bestialitásba süllyed, s ez mind a másoknak és önmagának való folyamatos hazugságmondásból ered."
Ha tehát egyik fő célodnak tekinted, hogy megleld a számodra legmegfelelőbb hivatást, azt, amelyben leginkább kiteljesedhetsz szellemileg, először is, esszenciális, hogy ne hazudj magadnak. Ne hazudd magadnak azt, hogy ráérsz, előtted az egész élet, és ne hazudd magadnak azt, hogy nincs idő, most azonnal döntést kell hozz. Ne hazudd magadnak azt, hogy te egy semmihez se értő, haszontalan, fejletlen, mindenre alkalmatlan individuum vagy, és azt se hazudd magadnak, hogy te egy kimagaslóan tehetséges, intelligens, briliáns elme vagy, aki a legnagyobb akadályokat is játszi könnyedséggel fogja venni. Ne hazudd magadnak azt, hogy nem fontos, mit választasz, és azt se, hogy nem hozhatsz jó döntést, mert szinte lehetetlen, hogy megtaláld azt az egy számodra rendelt ösvényt.
Ne hazudd magadnak azt, hogy önmagában elégséges, ha örülsz annak, amit csinálsz, hiszen téged majd eltartanak, vagy megélsz a legmostohább körülmények között is, és azt se, hogy az anyagi jólét és világi elismertség primer szempontok a döntéshozatalban. Ne hazudd magadnak azt, hogy biztosan egy helyen kell leéld egész életedet, és azt se, hogy mindenáron ki kell törj az otthoni közegből, el kell távozz szülőföldedről, ahhoz, hogy kiteljesedj, és megtaláld hivatásodat. Ne hazudd magadnak azt, hogy nincs szükséged segítségre, tanácsra, közeli személyek véleményére, és azt se, hogy bárki más eldöntheti helyetted, mit válassz, avagy döntő nyomást gyakorolhat rád e kérdésben. Legfőképpen pedig ne hazudd magadnak azt, hogy Isten nélkül, igei ismeretek, buzgó könyörgés nélkül boldogulhatsz és jó döntéseket hozhatsz, és azt se, hogy Isten majd intézi a dolgokat, te nyugodtan ülhetsz ölbe tett kezekkel, lógathatod a lábadat, és várhatsz a szádba eső mennyei mannára.
Légy őszinte magaddal és Istennel szemben. Ha nem mersz szembenézni árnyékoddal, ha folyamatosan mellőződ félelmeidet, aggodalmaidat és bizonytalanságodat, azok lassan felőrölnek belülről, mondhatni terraformálják teljes belső látképedet, méghozzá nem pozitív irányba. Nem szégyen, és nem önostorozást megkívánó állapot a bizonytalanság, a kételyek és félelmek közötti passzív jelenvalóság, ha, és csakis akkor, ha beismered állapotodat, megvallod nehézségeidet Istennek, és aktívan harcolsz ezen sötét óriások ellen. Jobb egy őszinte parasztként csodálni a kibújt hóvirágot, mint hazug királyként az aranytömböket.
2. Tudd, hogy meddig vagy hajlandó elmenni, és ne engedj az elveidből. Talán teljesen valid52 ambíciókat dédelgetsz a színészi pálya iránt. Bár rendkívül nehéz, nem lehetetlen színészként szolgálni az Urat (elismert és foglalkoztatott hollywoodi sztárszínészként viszont igen), hiszen számos keresztény kategóriájú, keresztény szellemiségű, témájú, vonatkozású film készül, amelyekben hitelesebben és meggyőzőbben alakíthat egy bibliai vagy csak szimplán keresztény szereplőt egy istenfélő színész, de persze nem keresztény filmekben is remek példaként szolgálhat egy istenfélő színész jelenléte, magatartása, viselkedése.
Amikor azonban pályakezdőként belépsz a színi iskolába, előtte győződj meg arról, hogy a) az ottani követelmények nem ütköznek elveidbe; b) nem vagy hajlandó engedni elveidből, akkor sem, ha az azzal jár, hogy kicsapnak az egyetemről. S ha a színi iskolában, illetve a színházi vagy művészeti egyetemen nem is kerülsz olyan helyzetbe, ami próbára teszi elveidet, a karrierépítés során bizonyára fogsz. Amennyiben pedig a jó híred, s a jövőbeli karriered forog kockán, ha nemet mondasz egy olyan felkérésnek, amely egy olyan szerep elvállalására invitál, amelyben le kell vetkőzz, vagy intim közelségbe kell kerülnöd egy másik színésszel, lényed, mély-éned egy vitális53 darabját áldozod fel, ha igent mondasz, ha az Igére épülő elveidet feladod arra az időre, és elvállalod a felkérést. És lehet, hogy karrier szempontjából mindent elnyersz, lelki tekintetben soha nem fogod visszanyerni az elveszített darabot, s ha nem kapsz észbe, mély-éned, lassan, szilánkonként darabjaira hullik, a kár pedig helyrehozhatatlan lesz.
Erkölcsi tekintetben pontatlan állítás, hogy bárminek megálmodhatod magad, bármi lehetsz, mert te majd megállod a helyed, és nem engeded, hogy tetszése szerint formáljon a világ. Egyes munkaterületek doktrínái már szinte eleve kizárja az egyén erkölcsi nívójának megőrzését. Védőügyvéd például jó eséllyel nem lehetsz, ahogy celebfotós, újságíró vagy tőzsdeügynök, és nem azért, mert nem létezhetnek olyan körülmények, olyan hipotetikus szituáció, amelyben elképzelhető lenne az etikus helytállás, hanem azért, mert ahhoz, hogy munkát kapj ezeken a területeken, ahhoz, hogy sikeres és elismert légy, sőt, egyáltalán megtűrjenek, szinte garantált, hogy át kell formálnod gondolkodásmódodat. Sokkal megértőbbé kell válj az igazság-hazugság, tisztelet, becsület és alázat kérdésköreiben, sokkal lazábban, világiasabban kell értelmezd azokat.
Ha arra akarnak kötelezni a munkahelyeden, hogy már vasárnaponként is bemenj dolgozni, légy kész új munka után nézni. Egy prosperálást indukáló munkahelyen nem fogják megkövetelni, hogy olyant tegyél, ami összeegyeztethetlen elveiddel, vagy ami megpróbálja lerombolni axiómastruktúrádat54. Az intellektuális, békés és konszenzusra törekvő párbeszédeket támogató munkahelyen van létjogosultsága és pozitív eredménye az elveid megosztásának. Amennyiben azt érzékeled, hogy objektíve igyekeznek megalázni, kihasználni, megfosztani elveidtől, olyan dolgokra rávenni, amelyek erkölcsileg inkompatibilisek az Igével, ne próbálj Hős és Megmentő lenni, ne szenvedj azon elképzeléstől vezérelve, hogy valamiféle egyelőre beazonosíthatatlan, ám bizonyára létező nemes célt szolgálsz, s hogy idővel mindenki gondolkodásmódját megváltoztatod, vagy ha nem is, elnyered méltó jutalmadat azáltal, hogy lábtörlőként vagy jelen az adott munkahelyi közösségben.
Pál azt írta a galáciabelieknek, hogy ,,ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni", valamint a korintusbeliekhez ily feddést intézett a 2 Korintus 11:20-ban: ,,Mert eltűritek, ha valaki leigáz titeket, ha valaki élősködik rajtatok, ha valaki zsákmányul ejt titeket, ha valaki hatalmaskodik rajtatok, ha valaki arcul üt benneteket." Ez a feddése Pálnak nem áll szemben Krisztus tanításával a Lukács 6:29-ben, miszerint ,,Ha arcul üt valaki, tartsd neki oda a másik arcodat is."
Nincs itt semmiféle ellentmondás, tökéletes rendben és egyensúlyban helyezhető el egymás mellett az alázat és felebaráti szeretet, valamint az önmagadért való kiállás és környezetváltás, hiszen ,,ha egy helyen nem fogadnak be titeket, és nem is hallgatnak rátok, akkor kimenve onnan, még a port is verjétek le lábatokról, bizonyságul ellenük" (Márk 6:11). Több millió munkahely létezik a világon, és a 7,88 milliárd ember többségének hallania kell még (többször) az evangéliumot, s az egészen elenyésző, ám meghatározóan fontos hányada kész meghallgatni és elgondolkodni a hallottakon. Ne válj tehát se a saját, se mások ambícióinak áldozatává, akkor sem, ha az ellenállás komoly áldozathozatalba kerül esetenként.
3. A tartalmi jelentés írjon felül minden más tényezőt, amely hozzájárul választásodhoz. Heidegger - 20. századi német filozófus - szerint a világ jelentés-felépítettségű (tehát elsősorban jelentésből és nem anyagból áll össze), és az ember elsődleges interakciója a léttel, lényegében a jelentéssel történő interakciót jelenti. Ez nem csupán egy választás, ez egy belső szükséglet, így hát, amikor a forma, amikor az anyag, amikor a matéria fontosabbá válik a jelentéstartamnál, a díszes váz összeomlik.
Mindig erős lesz a kísértés, hogy saját javadat keresd, hogy a kedvtelés, a kényelmi szempontok, vagy az anyagi jólét legyenek a meghatározó tényezők a választásod, majd munkafolyamatod során. Szerkezeti destabilitást produkál a bármely jellegű, ágazatú, műfajú műalkotás folyamata és végeredménye, ha azt csupán, vagy elsődlegesen önérdekből, a hírnévért, a dicsőségért, a sikerekért és az önvalidációért teszed. Vonatkozik ez minden munkafolyamatra, hiszen a sepregetést is lehet megkeseredetten, a túléléshez, létfenntartáshoz szükséges fizetségért végezni, ahogy lehet hálás lelkülettel, az emberek elérésének lehetőségét, a szolgálati lehetőséget nyitott és éber szemekkel keresve, és a mozzanatokban, reakciókban és gesztusokban rejtőző jelentést értelmezve végezni.
A Statista 2014 őszén végzett átfogó felmérése azt mutatta ki, hogy a munkavállalási döntéshozatalban a munkakeresők 84%-ának a fizetés/az anyagi juttatások jelentik az egyik szempontot, ezzel szemben mindössze 34%-ának képezi az egyik szempontot az, hogy a cég vagy vállalat értékei megegyezzenek a saját értékeivel, és még kevesebb, a munkakeresők mindössze 28%-a mondta a munkából származó értelem érzetét az egyik döntési szempontnak. És akkor még ezt tovább kellene bontani, ha megállapítható lenne, hogy ennek a 28%-nak hány százaléka értelmezi helyesen, biblikusan az ,,értelmet", avagy ,,jelentést". Semmi baj nincs azzal, ha a döntéshozatalodban a szempontok között szerepel a fizetés, a stabilitás vagy munkaidő, sőt, vakság és naivitás lenne úgy aláírni egy szerződést, hogy nem vagy tisztában ezekkel és sok egyéb másodlagos tényezővel.
A katasztrófa tehát akkor is garantált, ha a biztos ismeretben szilárdan gyökerező psziché jelentésmentes diétával károsítja szervezetét, avagy mértéktelen cukorfogyasztással állítja kihívás elé máját, és közvetetten teljes szervezetét.
Ha bizonyos vagy benne, hogy például a botanika és a tanítás iránt szinte azonos szenvedéllyel rendelkezel, alaposan vizsgáld meg, amennyire külsőleg, s emberileg lehetséges, határozd meg, hogy melyik rendelkezik nagyobb létélénkítő jelentéspotenciállal; melyikben végezhetsz gyümölcsözőbb szolgálatot.
4. Döntsd el, hogy szenvedélyt vagy hétköznapi munkát keresel. Meglelheted társadalmilag hétköznapinak definiált munkában is a szenvedélyedet, akkor azonban az már a te életedre nézve nem nevezhető többé hétköznapi munkának, csak szenvedélynek. Ám mindig, mindenki perspektívájában létezni fog egy éles határ, amely kategorikusan elválasztja a hétköznapi munkákat a szenvedélytől (avagy szenvedélyektől, hiszen lehet valaki rendkívül tehetséges és szellemileg, mentális, érzelmileg invesztált több foglalkozásban, tevékenységben).
Megtörténhet, hogy szívesen tanítasz, s abból is keresed kenyered, de tudod, hogy igazi szenvedélyed a versírás, érzed, hogy amikor verset írsz, benne vagy a ,,flow"-ban - ahogy Csíkszentmihályi Mihály pszichológus fogalmaz -, ami egyfajta intenzív fókusznak és élesen érzékelhető átláthatóságnak/tisztánlátásnak fogható fel, egy olyan élménynek, amelynek során megfeledkezel magadról, elveszíted időérzékedet, s úgy érzed, valami nálad nagyobbnak a részese vagy. Ha pedig valamit tényleg szenvedélyesen művelsz, előbb-utóbb anyagi szinten is realizálódik az az átszellemülés.
Lehet, hogy ilyen tevékenység számodra a varrás, s a kezdeti időszakban csak otthon, csendes magányodban vagy családod közelségében fejleszted készségeidet, idővel azonban, ha tényleg fontos számodra az, amit csinálsz, lesz anyagi foganatja, lesz kereset iránta, hiszen a szenvedélytől vezérelve végigjárod a lépcsősort a munkaadói elfogadás és alkalmazás szintjéig, avagy egyéni, otthoni vállalkozás esetében a fogyasztói-vásárlói érdekeltség szintjéig. Ha viszont személyes definíciód szerint az, amit csinálsz elsősorban és leginkább hétköznapi munka, nem pedig szenvedéllyel végzett hivatás, tudd helyén kezelni a következményeket és szerkezeti elemeket, amelyek abból a tevékenységből és az azzal kapcsolatos döntéseidből létrejönnek és egymásra épülnek. Önmagában még nem feltétlenül negatívum, ha egy hétköznapi munkával rendelkezel, ám végezd azt hálás szívvel, s ne add fel a folyamatos kutatást a szenvedélykeltő hivatás iránt.
5. Ne képzelj semmit, támaszkodj a tényekre, s határold el magad a mérgező preszuppozícióktól és hazug áltatásoktól. Uralkodj elképzeléseiden és ötleteiden, ne engedd, hogy azok uraljanak téged. Túlságosan sokat képzelünk, sokat hasonlítgatunk, és keveset tudunk, kevés faktuális55 állítást fektetünk le alapként.
Egyszer azt képzelheted, hogy A személy nem rendelkezik olyan fejlett tudással és intellektussal, magas képzettséggel, gyors felfogással, szóval jól állsz. Máskor azt képzelheted, hogy B személy sokkal tanultabb, képzettebb, intelligensebb nálad, a nyomába se érhetsz szánalomra méltó buta kisemberként. Rengeteg tévhitet és hamis képzelgést hozunk létre elménkben, s hiszünk azoknak, avagy kezeljük azokat tényszerűen, noha egyfelől lehet, hogy nem is állhatnának távolabb a valóságtól, másfelől még ha megközelítőlegesen helyesek is lennének azok a képzelgések, hatalmas különbség van motiváló impresszió56, avagy tiszteletre és szeretetre épülő interpretálás, és az önveszélyes, vélemény-, avagy ítélethozatal között.
Nagyon helyes az, ha megfigyeléseidből azt a következtetést vonod le, hogy Krisztus tökéletes példakép számodra, hogy Páltól sok mindent tanulhatsz a keresztény életre és magatartásra nézve, hogy apád, anyád, testvéred, barátod, vagy bárki, akivel közelebbi kapcsolatban vagy, és elég régóta ismersz, és alaposan megfigyeltél, inspiráló hatással van rád, felnézel rá, elismered, tiszteled, és úgy véled, hogy lelkileg vagy értelmileg egy magasabb fokon áll, ami viszont számodra is elérhető, s érdemes küzdened annak eléréséért.
A probléma dualitása a szélsőségekben ragadható meg, az önhittség és önbizalomhiány (sőt, önutálat) kötelékében. A legtanácsosabb, ha igyekszel megfeledkezni magadról úgy, hogy közben pontosan tisztában vagy azzal, hogy mennyire kiterjedt tudástárral rendelkezel. Azért fontos, hogy megfeledkezz magadról, mert ha mindig magadhoz viszonyítva tudod csak kezelni, véleményezni és megfigyelni az embereket, megfigyeléseidből nem várható semmilyen fejlődési folyamat elindulása, sőt, a parabola nem pozitív, hanem negatív értékhalmazzal fog szolgálni. Ezen túlmenően, mások megfigyelése során sem az egyént, hanem az egyén mentális és lélektani komponenseit érdemes megfigyelned, s azok verbális, vagy non-verbális, nyelvi, vagy valamilyen kreatív formájú manifesztációit.
Nem lesz hasznodra az, ha kiszúrod, hogy valakinek eláll egy hajszála, fáradtak a szemei, vagy bizonytalanul beszél, ám sokrétű elmélkedésre szolgáltathat alapanyagot a bármely egyén által elmondott, leírt, létrehozott, elvégzett produktum, vagy tartalom, ha arra koncentrálsz a külső tényezők és a hasonlítgatás, illetve ítélkezés helyett. S hogy mindez hogyan járulhat hozzá a pályaválasztás dilemmájának feloldásához? Sokféleképpen.
Először is, lehet, hogy tanácsot kérsz valakitől, mely esetben nem mindegy, hogy hogyan tekintesz arra a személyre, mit képzelsz róla, hogyan vizsgálod és hasznosítod szavait. Lehetséges, hogy valaki példakép számodra, s ugyanazt szeretnéd csinálni, mint ő, de talán megvakít a felszín csillogása, a személyiségjegyek és az illető attitűdje, s nem észleled, hogy valójában nem azt akarod csinálni, mint ő, vagy legalábbis nem tudod, hogy mit akarsz csinálni, egyszerűen csak arról van szó, hogy olyanná akarsz válni, mint ő jellem és gondolkodásmód vonatkozásában.
Az is lehet, hogy beszélgetsz valakivel, és az illető egy életbevágóan fontos megjegyzést tesz, tanácsot vagy meglátást közöl, amit felhasználhatsz a pályaválasztás dilemmájának feloldásában, ha nem a külsőre figyelsz, nem képzelődsz és feltételezéseket szövögetsz hiábavalóan, és nem az illető személyére tekintesz, hanem arra, amit mond, s alaposan megrágod szavait, igyekezve beépíteni azokat gondolati struktúrádba. Az is megtörténhet, hogy azért vonakodsz egy területtől, mert több olyan személyt ismersz, aki azon a területen munkálkodik, s úgy véled, hogy az a munkakör nevetséges és lealacsonyító, vagy épp ellenkezőleg számodra elérhetetlen magasságokat testesít meg, szimplán azért, mert csak a felszínt látod, s azon személyeket már beskatulyáztad egy-egy zárt dobozba.
A másik csapda, amiért hangsúlyozandó a tényekre történő támaszkodás, az a hamis énkép. Itt is fontos, hogy megemlékezz a végletekről. Ha azt képzeled, hogy te sok mindenben kimagasló tehetség vagy, talán nem árt felülvizsgálni ezeket az elképzeléseket, sokak véleményét - főleg az adott területen jártas személyét vagy személyekét - kikérni, és minden eshetőség közepette alázatosnak maradni. Lehet, hogy te vagy a következő Da Vinci, aki több területen is kimagaslót alkothat, de ami valószínűbb, hogy ha azt gondolod, hogy te több területen géniusznak számítasz, az énképedet erőteljesen beárnyékolta az ego, s hamis tükörképet mutat feléd. Amíg nem rendelkezel konkrét eredményekkel, amíg nem alkottál semmit, nem értél el semmi jelentőset, érdemes alázattal várakozni, hiszen a géniuszi elme idővel úgy is megmutatkozik.
A másik véglet szerint sokan azt képzelik magukról, hogy nincs semmilyen tehetségük, vagy ha valamit szeretnek is csinálni, netalán értenek hozzá egy csöppnyit, mindig leszidják magukat magányukban, hogy ,,Ez nem elég jó", ,,Ez nevetséges", ,,Szánalmas vagy", ,,Mások sokkal jobbak". Először is, az önvádaskodás semmilyen pozitív eredményt nem szül. Másfelől, érdemes feltárnod mások előtt a munkádat, hadd véleményezzék olyanok, akik nem rendelkeznek utálattal irántad, akik nem tekintenek haszontalannak és tehetségtelennek, vagy akár idegeneknek, akik nem is ismernek.
Tény, hogy vannak egzakt eredményeket megkövetelő területek, például ha valamilyen matematikai, fizikai vagy kémiai területen próbálsz tevékenykedni, megállapítható lesz a szakértő kritikusok szemében, hogy van-e tehetséged, jövőd azon a területen. Ha azonban meglehetősen szubjektív és non-definitív véleményformálást megkövetelő ágazatról van szó, ne te legyél az, aki végérvényesen eldönti, hogy van-e kellő tehetséged, s van-e értelme folytatni azt, amit elkezdtél, küzdeni érte. Arról nem is beszélve, hogy olykor még az egybehangzó és elnyomó többségű negatív kritika sem indokolja, hogy feladd a küzdelmet. Bármilyen kulturális törekvésről, kreatív alkotást megkövetelő műalkotásról van szó, a szenvedély és Isten szolgálatának bizonyossága felülírhatja saját képzelgéseidet, de még mások véleményét is, hiszen a tények azt fogják mutatni, hogy kiteljesedsz az alkotás által, s az Istennel való kapcsolatod sok gyümölcsöt terem.
Van Gogh egész életén át küszködött a festményei eladásával, életében soha nem tapasztalhatta meg az általános elismerést, noha ma már egybehangzóan őt tartják a műkritikusok és művészettörténészek a festészet egyik legnagyobb hatású és legtehetségesebb alakjának. Egyes feljegyzések szerint Churchill mondott valami olyasmit, hogy ,,A siker kudarcról kudarcra történő, lelkesedéscsökkenés nélküli haladásból áll". Érdemes megfontolni azt a ,,sikerinterpretációt" miszerint a siker nem a birtokolt, elért dolgokban, teljesítményben ragadható meg, hanem abban, hogy hogyan élsz. Ha ugyanis az egész világot megnyered is, lelkedben azonban kárt vallasz, mit használ az neked (Máté 16:26a), nem sokkalta örvendetesebb az olyan siker, amikor munkádat talán nem ismerik el, vagy legalábbis nem oly mértékben és oly számban, mint azt szeretnéd vagy remélted, s mint ami a ,,világi siker" eléréséhez szükségeltetik, ám fejlődsz a folyamat során, lelkileg érettebbé válsz, megörvendeztetsz másokat, és Istent szolgálod.
Soha nem határozhatod meg, s láthatod át teljes potenciálodat, viszont aktívan küzdhetsz azért, hogy lépésről-lépésre haladj a szolgálat nemes és belső kiteljesedést indukáló57 ösvényén.
A hazug áltatásoktól és igazságszínezetű mérgektől óvakodj, hiszen soha nem fog megszűnni a kínálat, sőt, a kínálat egyre kiterjedtebb lesz, és egyre körmönfontabb lesz a tálalás. A marketingszakma újabb és újabb dimenziókba jut el, nincs megállás, ellenben drasztikus növekedés és tömeggyártás van, mind a reklámok, mind a hirdetések, mind a hírek, cikkek és promóciók által. Egyetemeket, szakmákat, munkahelyeket, karrierépítési lehetőségeket, vállalkozásokat, tanulási lehetőségeket, az ismeret- és pénzszerzési kínálat legjavát prezentálják rendkívül precízen és kívánatosan becsomagolva, legfőképpen pedig teljesen elfedve az esetleges negatívumokat, veszélyeket és fenyegetéseket.
Ám nemcsak az arctalan betűkombinációk, logóbirtokosok és jelgazdák hirdetik büszkén a lehetőségeket, hanem a különböző képviseletben álló egyének, akik többségét két különböző csoportba sorolhatjuk: azok, akik egyáltalán nem rendelkeznek meggyőződésekkel, vagy maguk sem ismerik igazán, maguk sem tudják pontosan megfogalmazni meggyőződéseiket, valamint azok, akik a hatalom, a pénz vagy valamilyen ideológia szolgálatában állnak, s nem az egyén javát keresik, nem abban próbálnak segítő kezet nyújtani, hogy neked, mint önálló akarattal és döntéshozatali képességgel rendelkező egyénnek mi lenne a legjobb, mi lenne a legmegfelelőbb választás, hanem azt keresik, hogy hogyan tudnak meggyőzni, leuralni és irányítani.
Csakhogy a legtöbben nem észlelik - s Isten kegyelme nélkül nem is fogják -, hogy nem ők rendelkeznek ideológiákkal, hanem ideológiák rendelkeznek velük, azok fogságába kerültek, úgy, hogy észre se veszik. Talán mindeddig egy jól behatárolható buborékban éltél, nem utaztál messzire, nem beszéltél más kultúrából, társadalomból származó emberekkel, nem vettél részt politikai vagy vallási vitákban, nem követted a globális híreket, s így nem szembesültél a status quo-val, azzal, hogy feje tetejére állt a világ, hogy beláthatatlan káosz alakult ki. Míg 60 éve kontrolált, szisztematikus elnyomás és jogfosztás uralkodott a világ nagy részén, most követhetetlen és tovább terjedő káosz destabilizálja a nemzeteket és leginkább az egyéneket.
Nemcsak az itteni, keleti, sőt, elsősorban nem is a keleti, hanem a nyugati oktatásra nézve tehető, empirikus58 és statisztikai kettős egységből levezetett teljesen valid megállapítás, miszerint az oktatási intézményekből távozó személyek, s főként gyerekek gondolkodásmódját vizsgálva az derül ki, hogy az oktatásügyi intézmények elképzelése, értelmezése a gyerekek hatékonyabb tanítását illetően nem fejlődött semmit az elmúlt három-négy évtizedben. Az oktatásügyi intézmények (és természetesen mehetünk feljebb, a rothadó hal fejéig) nagyrészt alkalmatlanok arra, hogy kifejlett személyiségű és önálló gondolkodású individuumokat képezzenek, avagy biztosítsák a szükséges technikákat, módszertant ahhoz, hogy kifejlett egyének távozzanak, amikor elérkezik az idő.
Park Yeon-mi, észak koreai defektus és aktivista, családjával együtt megszökött Észak-Koreából még, amikor tízes éveiben járt. Dél-Koreában telepedtek le, majd Park 27 évesen egy dél-koreai egyetemről átment az amerikai Columbia Egyetemre, amelyet a US News, 2021-es kiadásában a 3. legjobb nemzeti egyetemnek nyilvánította, s amely az elmúlt 100 évben 36 különböző Nobel-díjig jutó tanulót ,,mondhat magáénak".
Park, aki a világ egyik, ha nem legelszigeteltebb, legindoktrináltabb59, legkontroláltabb társadalmából származik, az amerikai helyzetet ,,káosznak", és ,,a civilizáció visszafejlődésének" nevezte. Még őrültebbnek látta a nyugati helyzetet, mint az észak-koreait. Azt a következtetést szűrte le tapasztalataiból, hogy: ,,Az emberek látnak dolgokat, de teljesen elveszítették a képességüket, hogy kritikusan gondolkodjanak. [...]. Nekünk, észak-koreaiaknak, nincs internetünk, nincs hozzáférésünk egyhez sem ezek a nagyszerű gondolkodók közül, semmit sem tudunk. De itt, miközben mindenük megvan, az emberek az agymosást választják, majd letagadják azt. [...]. Merre tartunk innen? Nincs jogállamiság, nincs moralitás, már semmi sem jó vagy rossz, teljes káosz az egész."
Káosz uralkodik odakint, szellemi és mentális terror felhője árnyékolja be a nyugat egykor példásan progresszív demokratikus égboltját. A szabadság, egyenlőség és igazság rigmusait kiáltozva, fiatalok milliói vetik el individualitásuk felbecsülhetetlen gyöngyszemét, s adják át magukat a szélsőséges politikai ideológiák uralmának, vakká lévén arra nézve, hogy a csoportidentitás szingularitása (az individuális szuverenitás feladása következtében), a testi önrendelkezés, a választható és változtatható nemiség, a meg nem sértettséghez való jog, és egyéb szélsőséges elvek dicsőítése és terjesztése révén az amoralitás és antimoralitás kétszeres sebességgel magába szívó örvényébe tévedtek, s ezeknek az újkeletű kulturális mintáknak a kialakulása és terjesztése, valamint a társadalmi szerkezetek teljes átalakulása orwelli disztópiát kezdenek idézni. A józan értelem sok helyen elvettetett, az igei alapú erkölcs felégettetett, a lélek pedig ideológiai üstben dezintegrálódott60, vagy legalábbis súlyosan deformálódott.
Ha Isten egy csoport hite szerint halott, s a vallás a tömegek ópiumjának klasszifikálva elvettetik, néhány millió embert nyugodtan félre lehet tenni a ,,dicső társadalom" kiépítése érdekében. Ha nincs erkölcs, nem a immanense létezőként hirdetett jó erkölcs fogja vezetni az emberi törekvéseket, hanem az igei igazságnak megfelelően, a bűn, a teljesen romlott szív és akarat. Dosztojevszkij lenyűgözően megjósolta az elkövetkezendőket, amikor felvetette, hogy az erkölcs elhagyásának eredménye a szabadság eszméjéért egy, még a múltbélinél is szélsőségesebb elnyomásformát fog eredményezni. Dosztojevszkij, Ördögök című könyvében ezt mondja Shigalyev, a történész és társadalomelméleti szakértő: ,,A következtetésem közvetlenül ellentmond annak az elképzelésnek, amelyből kiindultam. A korlátlan szabadságból indulva korlátlan despotizmushoz jutottam."
A személyes nihilizmus61 és kollektív érintettségű totalitarizmus62 két irányból próbálja összepréselni erkölcsi védelmedet, de te légy erős és légy veszélyes, erősen állj a hitben, s az Isten által adott fegyverzetet felöltve veszélyes harcosként küzdj a hazugságok és fatalitásba torkolló tanítások ellen oly módon is, hogy elszeparálod magad azoktól a pályaválasztásban (oktatásügyi intézmények, illetve munkahelyek és vállalkozások szintjén) jelentkező fenyegetésektől, amelyek közvetlen közelről való megismerése nem merészség, csak merő ostobaság.
Alekszandr Szolzsenyicin azt mondta egyszer: ,,Fél évszázada, még gyermekkoromban, emlékszem, hogy néhány idős ember a következő magyarázatot adta az Oroszországot ért nagy katasztrófákra: ,,Az emberek megfeledkeztek Istenről, ezért történt mindez." Azóta közel 50 évet töltöttem forradalmunk történetének megírásával; a folyamat során több száz könyvet olvastam el, több száz személyes tanúvallomást gyűjtöttem össze, és már nyolc saját kötettel is közreműködtem a felfordulás után hátrahagyott törmelék eltávolításának törekvésében. Ha azonban ma arra kérnének, hogy fogalmazzam meg minél tömörebben a mintegy 60 millió társunkat elnyelő, romboló forradalom fő okát, nem tudnám pontosabban megfogalmazni, csak megismételni: ,,Az emberek megfeledkeztek Istenről, ezért történt mindez." Te ne feledkezz meg Istenről, és ne vegyülj önként olyan társaságba, olyan munkaközegbe, amely megfeledkezett Istenről, s nem hajlandó megemlékezni az igazságról.
6. Bármi hivatássá fejlődhet, épp ezért légy kíváncsi, folyamatosan kutakodj, és szüntelen képezd magad. Légy tudatában annak, hogy rendkívül hiányos a tudásod, azonban igyekezz pontosan tudatában lenni ismereteid hiányosságának, s faktuálisan reprezentálni tudástáradat.
Ha egy életre bezárnának egy cellába, ahol az elmélkedés és létfenntartáshoz szükséges tevékenységek mellett az olvasásból állnának mindennapjaid, a megfelelő könyvek kiválasztása esetén jó eséllyel fejlettebb gondolkodás- és látásmóddal, átfogóbb tudástárral, tisztább belső perspektívával és ragyogóbb szellemi, valamint értelmi központtal rendelkeznél, mint a társadalom bármely tagja (ez nyilván csak egy extrém példa, amely nem veszi számításba a szellemi és mentális fejlődéshez szükséges kommunikációt, emberi kapcsolatokat és szabad mozgásteret). Ha még nem döntöttél egy hivatás mellett sem, vagy amennyiben most haladsz végig a szükséges folyamaton, vagy elbizonytalanodtál régóta végzett munkádban, vagy bármilyen köztes állapodban is legyél, az elmélkedés után, amit mindig tehetsz, az az, hogy olvasol.
A történelem során soha nem volt olyan jó lehetősége az embernek olvasni, mint most. Soha nem volt olyan széleskörű hozzáférése könyvekhez, mint most, és soha nem voltak oly könnyen elérhetők, beszerezhetők a könyvek, többségük pedig anyanyelven, mint napjainkban. Ha ezeket a sorokat olvasod, semmi nem akadályoz meg abban, hogy olvass. Ha pedig a megfelelő könyveket olvasod, azok egyfelől segítségedre lehetnek a pályaválasztás kérdésében is akár (közvetett módon feltétlenül, hiszen a szellemi és mentális fejlődés a pályaválasztás dilemmájában is megkönnyíti a mérlegelést és döntéshozatalt), viszont a munkavégzés és karrierépítés során határozottan. Az olvasás területén számos szempontot tanácsos figyelembe venni, melyek közül most csak az általam legfontosabbaknak vélt szempontokat említem meg.
Először is, tanulj meg olvasni. Nem, nem arra gondolok, hogy tanuld meg egybeolvasni a betűket, s hangosan - avagy elmédben hangosan - kimondani a szavakat szépen sorban egymás után, ahogy következnek. Nem mindegy, hogyan olvasol. Olvashatsz úgy egy könyvet, hogy minél gyorsabban a végére akarsz jutni, mert már unod, vagy épp ellenkezőleg, nem bírsz ellenállni a kíváncsiságnak, hogy hogyan fog végződni, netalán egy új könyvnek akarsz nekifogni, s ezért amennyire csak lehet, sietsz, nem rágód meg a magas tápértékű eledelt, csak elnyeled, ahogy szádba vetted. Minél komplexebb, minél tartalmasabb, minél elvontabb és bonyolultabb fogalomrendszert tartalmaz egy könyv, annál inkább szükséges, hogy lelassíts, és elgondolkodj minden egyes mondaton, sőt, akár félmondaton vagy szókapcsolaton. Egy figyelmesen, lassan, értelmező szemlélettel elolvasott könyv jobban megerősíthet, mint tíz végiglapozott, mentálisan elhadart, fél szemmel végigkövetett alkotás. A jegyzetelés, illetve idézetkimásolás ugyancsak hasznos technikának bizonyulhat olvasás során, ahogy az elolvasott mű után az adott műről írt élménybeszámoló, összefoglaló, sokrétű reflexió is.
Másodszor, csak nagyon ritkán engedd meg magadnak azt a luxust, hogy bizonytalan, kétesélyes alkotásokra fecséreld a drága idődet. Ha hetven éven keresztül minden egyes héten elolvasol két könyvet, a végső érték akkor is mindössze négyszámjegyű lesz. A mai napig megközelítőleg 129.864.880 könyvet publikáltak, és ez a szám napról-napra egyre gyorsuló tempóban növekszik. Hatalmas teljesítmény lenne, ha sikerülne életed végére 10.000 könyvet elolvasnod, ám még akkor is kevesebb, mint 0,01%-át olvasnád ki a valaha publikált könyveknek (sőt, addigra valószínűleg inkább kevesebb, mint 0,001%-át).
Éppen ebből a ténymegállapításból kiindulva fontos felismerned, hogy nem tanácsos semmilyen véletlenszerű választási módszert követned, nem ,,veheted le az első könyvet a könyvespolcról, ami a kezed ügyébe akad" (kivéve, ha kizárólag gyöngyszemek díszelegnek az adott könyvespolcon). A legújabb trendeket sem érdemes követned, s minden éppen felkapott, agyondicsért, díjazott könyvet egyetlen vélemény vagy értékelés alapján feltálalnod magadnak azonnali fogyasztásra. Nem azt javaslom, hogy minden modern alkotást reflexből utasíts el azon elvtől vezérelve, hogy az még nem állta ki az idő próbáját, azonban a prioritás ne az legyen, hogy felfedezd a legújabb, leghíresebb, legnépszerűbb regényeket, tudományos, filozófiai, vallási, történelmi és egyéb írásokat.
Azok az alkotások, amelyek kiállták már az idő próbáját, biztos választásokat jelentenek. Természetszerűen minden értékes alkotásnak voltak, vannak és lesznek negatív hangvételű kritikusai, azonban könyvek tekintetében szinte elképzelhetetlen, hogy egy értékes alkotásnak nagyobb legyen a negatív, mint a pozitív visszhangja évtizedeken, sőt, évszázadokon átívelően.
Kezd a klasszikusokkal, mindenekelőtt a Bibliával, avagy, ifjú gyermek lévén, valamilyen gyermekbibliával akár, majd bátran szemezgess különböző kategóriákból. Ne korlátozd le magad regényekre, ne riadj vissza az értelmezhetőbb, egyszerűbb megfogalmazású vallási, történelmi, tudományos művektől. Gondolkodj azon, hogy mi az, ami különösen érdekel, és ez szorosan összefügghet a pályaválasztás kérdésével. Ha például érdeklődsz a festészet, a rajz és az animáció iránt is, olvass olyan könyveket, kutatásokat, cikkeket, disszertációkat, amelyek ezeket boncolgatják. Talán az egyik ilyen alkotásban rálelsz arra a hiányzó elemre, ami végre elmozdít az egyik irányába. Vagy legalább indíthatsz blogot, ahol megoszthatod könyvélményeidet, mely sokak hasznára válhat.
Harmadszor, az értékes alkotásokat többször olvasd el. Hányszor olvastad már a Bibliát, vagy a kedvenc könyvedet - amennyiben az nem a Biblia -, vagy a második kedvenc könyvedet? Talán van rá esély, hogy nem egyszer. Ahogy arra is, hogy nem sajnálod, nem bántad meg, hogy már többször olvastál néhány könyvet. Az igazán értékes és tartalmas alkotások mibenléte abban is megnyilvánul, hogy többször elolvashatók, sőt, számos alkotás egyenesen megköveteli a többszöri elolvasást a mélyebb, többszintes megértés miatt. Ha a Bibliát elolvasod egyszer, számos összefüggést nem látsz még át, sok kérdésedet nem tudod megválaszolni, és az alapigazságokat sem feltétlenül tudod úgy visszaadni, ahogy azok írva vannak. Ha Dosztojevszkijt olvasol, elsőre még nagy valószínűséggel nem fogod érzékelni az elsődleges narratív szint alatt megbújó mélylélektani relációrendszert. Ha Platónt olvasol, elsőre jó eséllyel meg fogsz küzdeni a nyelvezettel és ókori közlésformával. Ha pedig mondjuk Hegelt olvasol, elsőre - sőt, talán tizedjére is, ha addig nem emeled fel a fehér zászlót - valószínűleg a nyelv, a szóláncolat felszíni rétege alatti teljes narratív struktúra idegennek és értelmezhetetlennek fog hatni. A lényeg, hogy bármely könyv esetén első olvasáskor összpontosíthatsz a szavakra, felfoghatod, értelmezheted azokat lecsupaszított valójukban, második alkalommal már érdemes lehet a különböző mondanivalókra, tanulságokra, igazságokra, valamint nyelvi, fogalmazásbéli és történetépítési sajátosságokra, jellemzőkre figyelni, a harmadik és további alkalmak során pedig már a lélektani, vallási, filozófiai, pszichológiai és történelmi tényezők felfedezése és értelmezése válhat a fő céllá, a hasonló jellegű, témájú, tartalmú alkotásokkal való alapos összehasonlításról nem is beszélve.
Negyedszer pedig, ha elsőre nem ragad meg egy klasszikus, feltételezd, hogy veled van a baj. Ha egy klasszikus másodjára sem mond semmit neked személyesen, feltételezd, hogy veled van a baj. Ha azt mondod, hogy a Biblia unalmas, tedd fel a kérdést magadnak, miért kellene izgalmas legyen? Nem egy regényről van szó, amelyből hiányoznak a nemzetségtáblázatok, nem azért íródott, hogy izgalmas, fordulatos, cselekményes regényszerkezetű legyen. Ha számodra izgalmas, annál jobb. Viszont a fontos, jelentős, tartalmas, építő, ébresztő, élénkítő, szemfelnyitó jelzők sokkal pontosabban körülírják azt, hogy milyen kell legyen egy olyan könyv, amit érdemes elolvasni.
Irodalmi tekintetben a Biblia nem egy shakespeare-i alkotás, nem olyan emberek írták, akik hatalmas szókinccsel vagy irodalmi szépérzékkel rendelkeztek, hanem akik ismerték az igazságot, és igyekeztek megosztani azt Isten Lelke által vezérelve. Ha pedig számodra nem különösebben fontos a Biblia, nem volt rád nagy hatással első olvasatra, olvasd el még egyszer, és még egyszer, és még egyszer, figyelmesen, alaposan, összpontosítva, egészen addig, ameddig Isten Lelke megszólít. Irodalmi tekintetben, akár ha csak a regényeket vesszük, számos klasszikussal tesztelheted ,,ízlési nívód" szubjektív objektumát.
Próbáld ki, amint teheted, menj el a könyvtárba, vagy könyvesboltba, vagy online könyvesboltba, és vedd ki vagy rendeld meg az 1984-et vagy a Háború és békét, vagy a Ne bántsátok a feketerigót, vagy a Szép új világot, vagy a Mester és Margaritát vagy a Karamazov testvéreket, és ha a választott alkotás nem nyeri el a tetszésedet, az első olvasás végeztével nem érzed fontos, tartalmas, jelentős műnek, olvasd el még egyszer, majd még egyszer, s ha véleményed nem változik, akkor az bizony igazán remek indikátor arra nézve, hogy szükség van látásmódod, sőt, talán teljes eszmerendszered újraértelmezésére és esetleges megreformálására, ahogy abban az esetben is szükséges intézkedés lenne ez, ha kétség és remegés nélkül azt mernéd deklarálni mintegy meggyőződéssel, hogy gyűlölöd saját elmédet vagy értelmedet.
Továbbá, a legjobb módja a kritikus gondolkodás tanulásának az írás.
Ha birtokában vagy a kritikus gondolkodásnak, koherens beszédnek és írásnak, végzetesen veszélyes vagy a hamisság képviselőire nézve, és végtelenül hasznos lehetsz számos szolgálati téren. Egy rendkívül kifejlett és veszélyes egyén vagy, ha birtokában vagy ezen specifikus készségeknek. Az akadályok elhárítása egyszeriben pihekönnyűvé válik. Ezek a legerőteljesebb szakmai fegyverek, amelyekkel rendelkezhetsz. Ezek hiányában viszont gyengének és könnyen hajlíthatónak, meggyőzhetőnek, elhallgattathatónak és befolyásolhatónak fogsz bizonyulni. Tanuld, hogy hogyan lehetsz artikulált, világos és kifejező. Legyen szó bármilyen vitakultúráról, bármilyen társadalmi közegről, nincs veszélyesebb az artikulált egyénnél, aki koherensen meg tudja fogalmazni és prezentálni az érveit.
Ahogy az Efézus 6-ban szó van az Ige kardjáról, úgy a világi ellenállásban, és legszűkebb értelemben véve erkölcsi sikerben az írás és a kritikus gondolkodás hasonlíthatok kardhoz vagy éppen golyóálló mellényhez. Az egyetemeknek ez lenne az egyik funkciója, fő feladata, ennek átadása, tanítása, azonban a valóság görbetükröt mutat, melyben az látható, hogy egyre kevésbé tanítják, sőt, egyre inkább akadályozzák, megnehezítik a tanulókat abban, hogy legalább valamilyen egyetemen kívüli módszerrel megtanulják azt. A magukat okosnak gondoló ostoba egyéneket, akik nem jelentenek intellektuális kihívást, akik nem kérdőjelezik meg a dolgokat és nem gyakorolják a kritikus gondolkodást, sokkal könnyebb befolyásolni és irányítani.
Írd le gondolataidat, nem számít miről és hogyan, nem számít, milyen esetlennek és összefüggéstelennek, csapongónak és követhetetlennek érződnek. Írd le magadnak gondolataidat akár egy ház kéményéről, akár egy pacsirta énekéről, akár egy fagylalt ízvilágáról, akár egy zenei motívumról, akár egy gyermek szemében megpillantott csillagrendszerről, akár arról, hogy képtelen vagy írni, akár arról, hogy néha olyan szívesen megölnéd magadat. Ha leírod gondolataidat, könnyebben reflektálhatsz azokra, bizonyos tekintetben szembenézhetsz magaddal, megkönnyebbülhetsz, fejlődhet íráskészséged és kritikus gondolkodásod is. Ne bátortalanítson el az a józan felismerés, hogy nem te leszel a következő Shakespeare, Tolsztoj vagy Dosztojevszkij. Lehetséges, hogy az írás nem lesz hivatásod szerves része, viszont személyiségfejlődésben mindenképp komoly szerepet fog játszani, ha komolyan veszed.
És ebben a fejlődési folyamatban számottevő elem lehet egyéb nagy potenciálú ágazat is, így a zene, a festészet, a filmművészet, a konyhaművészet, a fotográfia vagy, sőt, leginkább a mély, tartalmas emberi kommunikáció.
S ha az olvasásra vagy írásra gondolsz, s azt mondod, hogy ezek önmagukban még nem munkák, nem jelentenek karriert, gondolj bele, miért ne történhetne meg, hogy nem kell egy tisztán belátható irányba mutató döntést hozz? Hogy nem kell egy munkára, egy hivatásra mutass, mert más módon jutsz el a neked rendelt pályához? Ha aktívan élsz és keresel, minden válaszra rálelsz, amelyre szükséged van. Lehetséges, hogy rendkívüli nyelvérzéked van, pár hónap alatt képes vagy elsajátítani egy új nyelvet. Időd nagy részében nyelveket tanulsz, majd valamilyen lehetőséget megragadva külföldre utazol, esetlegesen egy viszonylag szegény, elmaradott országba, régióba, ahol remekül tudsz kommunikálni az emberekkel. Ők befogadnak, marasztalnak, szükségük van rád, biztosítják a megélhetőségedet, te pedig maradsz, és ezreket tanítasz, s válsz fontos eszközzé az elméjükben és szívükben bekövetkező fénygyújtásban.
És ha tényleg meg akarod lelni a legmegfelelőbb hivatást, számos opciód van még - kérdezősködj, gyűjtsd a megbízható információkat fáradhatatlanul, legyél púp az emberek hátán (csak észszerűen), ne várd, hogy elődbe menjenek a lehetőségek, menj te azok elejébe. Kóstolj bele sok mindenbe, próbáld ki magad különböző területeken, ameddig még ifjú vagy és nem szántad el magad valami mellett. Látogass el különböző helyekre, létesítményekbe, vállalatokhoz, hallgass meg informatív podcasteket és online előadásokat azon szakmákkal, foglalkozásokkal kapcsolatosan, amelyek iránt érdeklődést tanúsítasz. Vegyél részt ingyenes előadásokon, kurzusokon, bemutatókon, ismertetőkön, amelyeken jobban megismerheted az adott szakterületet, ágazatot, és kérdéseket tehetsz fel.
Ha egyetemekben gondolkodsz, menj el egyetemi napokra, kérj engedélyt egy-egy órára való betekintésre, vegyél részt külsősként valamilyen gyakorlaton, ami engedélyezett. Egyetemet igénylő vagy nem igénylő munkaterületek kapcsán keresd fel azokat az ismerős személyeket, akik azon dolgoznak, beszélj velük, kérdezgesd őket, s ha van lehetőség, kérj engedélyt arra, hogy személyesen is betekintést nyerhess az adott munkahely működésébe. A megszerzett információk, benyomások, észrevételek, tapasztalatok alapján minden egyes munka kapcsán tedd fel magadnak a kérdést: Csupán szimpatikus, kellemes, kedvelhető munkahelynek érzékelem azt, vagy olyannak, amit egy életen át szenvedélyesen és örömmel végeznék Isten szolgálatában?
Ha pedig már döntöttél is, nincs kizárva, hogy megnyíló mellékvágányokra kell áttérj ideiglenesen. Jung úgy vélte, hogy az első lépés az értelemnyerés mozzanatában a racionális ego-elmébe vetett bizalom attitűdje helyett egy újszülött baba attitűdjének magunkra öltése, amikor ugyanis a mély-énnel, a tudattalannal, a belső élettel dolgozunk, mindig alázatosaknak kell lennünk. Légy kész magadra ölteni egy újszülött attitűdjét, és gyermeki lelkülettel engedni a váratlanul megjelenő belső késztetésnek, akkor is, ha az egy másik irányba, vagy egy konkrét irányba szólít.
Friedrich Rückert - 19. századi német költő, műfordító és nyelvprofesszor - Kindertotenlieder című gyűjteményén belül 563 verset írt mindössze fél év alatt két legkisebb gyermekének, skarlátlázban történő elhunyta hatására. Noha Rückert ezeket a verseket soha nem engedte publikálni, halála után, egyik fia által mégis publikálásra kerültek versei, melyek inspiráló, megindító és elgondolkodtató hatásfokára számos példa és beszámoló létezik. Ott volt például Gustav Mahler - 19. századi cseh-osztrák zeneszerző -, aki ezen versek hatására alkotta meg azonos című hang- és zenekari dalciklusát63. Rückertben egy tragédia hatására feltámadott az alkotói szellem, s ő engedett a késztetésnek, ritka gazdag termékenységgel alkotott. Szenvedélyes gyászában megfogalmazott versei közül így szól az egyik (minden versfordítás elvesz az alapmű értékéből, szóval nyugodtan meg lehet tanulni németül):

,,Most értem én, mi villant oly sötéten
Olykor rám fénylő pillantásotokban,
Ti szemek, küzdve mindazért, hogy mostan
Együtt legyen erőtök mind, hogy értsem.

De nem értettem, mert csak ködbe néztem
A rám szőtt végzettől elvakítottan,
Hogy fényetek már arra visz, ahonnan
Minden fény származik e földön, égen.

Mert üzenet volt szemetek tükrében:
Be szívesen volnánk veled, de hol van
Szavunk a sors szavának ellenében?!

Pillantsál ránk, mert nemsoká távolban
Leszünk, s e néked kedves szempár fénye
Holnaptól ott ragyog a csillagokban."

Az ő döntése volt, hogy tétlenül gyászol és felemészti magát, vagy egyik nagy szenvedélyébe fojtja bánatát. Jó döntést hozott.
7. Végül pedig, mindig, minden történés közepette, minden munkavégzés, alkotói folyamat során, minden helyzetben és időszakban, Istent szolgáld mindenkor, mindenben. Az igazság egyetlen szavában több erő és öröm rejtőzik, mint a teljes, Istent trónfosztani akaró világban. Ha az Úrban gyökerezel, és Krisztus igazságára támaszkodsz, elutazhatsz a világ végéig, felfedezhetsz rejtőző népcsoportokat, elszenvedheted a rágalmakat és sértéseket, örülhetsz a kinevetéseknek és megvető tekinteteknek, fellelkesülhetsz a szülői vagy nagyszülői szolgálatban, megelégülhetsz a teli sorok, feszes húrok, rajztömbök, frizurák felett, s felvirágozhatsz a legszikárabb földön is, az istentelenség melegházában, felragyoghat fényed a legnagyobb sötét közepette, és megérinthet másokat az állatok simogatása, a seprűnyél mozgatása, az asztal összeillesztése vagy bármi egyéb közben.
Legyen egy kész és élesen kirajzolódó prioritási listád elmédben, légy mindig résen, s ha a karrier, a munka, a hivatás Isten elé, az Ő Igéje elé, a lelki jóléted elé vagy más emberek lelki jóléte elé kerül, azonnal reagálj.
Ne félj! Isten gyermeke vagy, s ettől a kiváltságtól nem foszthat meg semmilyen pályaválasztási döntés, ellenben garantálja, hogy minden a javadra lesz (Róma 8:28).

Kovács Ábel
 
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
A kereszténység összegzése
  2021-07-26 07:49:17, hétfő
 
  A kereszténység összegzése

Nem a vallás tesz minket jóvá Isten előtt, hanem egyedül Isten tesz minket jóvá, az ő tettén
múlik minden, amely előtt minden követelésünk semmivé válik. A kultúra, ahogy a vallás is, Isten ítélete alatt áll. Erkölcsösségünk és vallásosságunk indítékai lelepleződnek. Az Örökkévaló felett akartunk uralkodni, és most rabszolgák vagyunk. Csak egyetlen menekvésünk marad: Isten útja, amely a kegyelem. ... Nem vallás hanem kinyilatkoztatás, kegyelem és szeretet, nem az Istenhez vezető út, hanem Isten útja az emberhez - ez a kereszténység összegzése. Ez számunkra a nagy csalódás és a még sokkal nagyobb remény. Érdemeinknek, büszkeségünknek, becsületünknek ezzel természetesen befellegzett. Kezdetét veszi viszont Isten kegyelme, Isten dicsősége és tisztelete. Nem a mi vallásunk - még a keresztény sem! -, hanem Isten kegyelme a döntő, ez az egész kereszténység üzenete. Nem a mi koldulásra nyújtott kezünk a lényeges, hanem az, amivel Isten megtölti azt. Ez azt jelenti, hogy először is nem mi, nem a mi cselekedeteink, hanem Isten és Isten cselekedetei számítanak. A mi cselekedeteink annyiban számítanak, amennyiben teret engednek Isten cselekedeteinek, s amennyire lehetővé teszik, hogy Isten kegyelme kegyelemként működjön. Nem magunkra alapozzuk reménységünket, hanem Istenre. De mikor lehetne reménységünk szilárdabb, mint amikor Istenre alapozzuk?

Dietrich Bonhoeffer
 
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
A hála hitvallása
  2021-07-24 07:35:33, szombat
 
  A hála hitvallása

Bizonyságtétel, hitvallása a hála,
az Úr áldó hatalmát hirdeti.
Mily boldog az, ki bízva hisz neki,
mert nála van a szükség megoldása!

Csak öt kenyér és két hal volt az étel,
mikor az éhes száj, sok-sok-ezer.
Jézus hálájának Isten felel,
tettekkel győz meg ő, nemcsak beszéddel.

Aztán Lázár halálán keseregnek.
De mielőtt az sírjából kijött,
Jézus hálát ad, látva a jövőt,
hitet, reményt adván az embereknek.

Hálát ad Pál a tengeri viharban,
s biztatja társait, hogy egyenek.
Mindenki fél, ő bízik, nem remeg,
Istenre néz, nem a vészre riadtan.

Hitünket vonzóvá teszi a hála,
az életnívó bárhogy is zuhan,
a bajban is biztonságot sugall,
s a hitben járást más is megkívánja,

mert oszlik benne mind a régi kétely,
s ki eddig nékünk tán nem is köszönt,
most bátran Krisztus mellé lépve dönt.
Legyen hát hálánk is bizonyságtétel!

Balog Miklós
 
 
0 komment , kategória:  Versek  
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 72 
2021.06 2021. Július 2021.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 72 db bejegyzés
e év: 2303 db bejegyzés
Összes: 36988 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 566
  • e Hét: 1595
  • e Hónap: 11359
  • e Év: 569909
Szótár
 




Blogok, Szótár,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.