Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Blogom, Képtáram,
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Orgoványi Anikó versei
  2025-01-19 21:00:08, vasárnap
 
 










ORGOVÁNYI ANIKÓ VERSEI




Orgoványi Anikó ( Bácsalmás, 1953. november 11. - ) képzőművész, költő, pedagógus. Számtalan gyerekvers szerzője. Művei a óvodások és iskolások életének fontos pillanatait örökítik meg.

Már gyerekkorában amikor a természettel ismerkedett, sok varázslatos pillanata volt. Rácsodálkozott, ahogyan az állatok közel engedték magukhoz, mint például a lepkék, szitakötők stb. Lepkeszelídítőnek érezte magát kicsiként. A gyermekei születése volt a legfelemelőbb pillanata mind közül. Csodaként élte meg találkozását egy csendes óceáni szigeten az ,,Kísérteties emberek törzse" indiánokkal, akik úgy fogadták őt, mint rég várt testvérüket. Írásban rögzítették a tiszteletbeli törzsi taggá avatását. Indián nevet is kapott tőlük: CHOO SHED azaz Fényes Csillag;

Legnagyobb eredményének azt tartja, hogy két alkalommal is tovább tudta adni az élet misztériumát, s gyermekei ma már értékes tagjai a nemzetnek. Emellett alkotási képessége a legkiemelkedőbb dolog, amivel maradandót tud alkotni.

Amibe belekezd, abba teljes szívvel lélekkel veti bele magát. Szerencsésnek érzi magát, hogy megszületett ezen a csodálatos bolygón, és találkozhat más, hasonló tér- és időintervallumban létezővel: csillaggal, kaviccsal, fával, szitakötővel, emberrel.;


Link








A FEHÉRBOR DICSÉRETE

A kamaszlányok friss kacaja,
ifjak mosolyában rejlő mámor,
a búzamező göndör illata,
e csoda mind te vagy, fehérbor.

Citrus-zamatok, méz-aromák ,
kelyhednek víg bájitala Ámor!
Szerelem-harmat, égi adomák,
titkok tudója vagy, fehérbor.

Szent álarc, mely rejti a rosszat,
de felfedi az igazat olykor,
jókedvében Isten is kóstolgat,
égi ajándék vagy, fehérbor!

Szent szövetség vagy földre s égre,
megújításra készen bármikor,
áldozatban Istenfia vére,
mennyei áldás vagy, fehérbor.







A HIMNUSZ SZÜLETÉSE


Szép örömünnepre gyűltek a múzsák,
csodatáncot járni Cseke fölött,
lélekmadarak röppentek magasba,
s a szellem csillaga feltündökölt.

Áldásként hullott az isteni szikra,
Kölcsey tollat, papírt ragadott,
csókkal illette a költészet múzsa,
s rímekbe szőtte a gondolatot.

Isten áldását kérte népünkre,
és rút bűneinkre bocsánatot,
békét, megnyugvást szenvedéseinkre,
s imája immár meghallgattatott.

Az isteni Himnusz dallamra vágyott,
s Erkel lelkében fellángolt a dal,
s azóta zengi nemzeti imánkat,
szerte a világon minden magyar.







A HÓEMBER

Hipp-hopp, eljött December,
csillagporos szakállában
csücsül ezer hópehely.
Megborzong és - HALIHÓ! -
hullik, kereng, vitorlázik,
szállingózik már a hó!

Futkosnak a gyerekek,
kergetik a pelyheket,
golyót gyúrnak, hengergetnek.
Hógombócok híznak, nőnek,
pocakossá gömbölyödnek
egymás tetejére ülnek.

Nicsak, van már szeme, szája,
sárgarépa az orrára,
fazék a feje búbjára,
kezébe még söprű kell,
s készen van már Frigyes mester,
a jókedvű hóember!







A MAGYAR BOR DALA


Pannónia
derűs cseppje,
Bacchus mámora!
Üdvöz' légy
Kárpátok
boldog kincse,
Magyar föld bora!

Istenek nektárja
Badacsony fénylő cseppje,
tó tükrében feredőző
szűzi látomás,
szürkebarátok zsolozsmás imája
kéknyelű fűszere
égi áldomás.

Szent Márton hegye,
bencések hűsége termi
Pannonhalma
dicső aranyát,
levendulaillatú szilváni,
ízes cserszegi fűszeres
áldozó italát.

Pilis szent hegye,
Pálosok ereje,
Boldog Özséb teremtő szaván
érlelt itt szőlőből
derűs nedvet,
mely csepegtetett aztán
hitet, erőt, s kedvet.

Bölcsek könnye olajozza
Somló megszáradt torkát
s idéz teremtést, életet, halált.
A föld egykoron izzó parazsát, porát
okádta e mit sem sejtő tájra,
mely érleli ma kemény,
robosztus borát.

Szélfútta lösz
borzos szőkesége
Szekszárd szelíd mámora,
nedűd egykor Liszt ízlelgette
s Pius őszentsége kedvét hangolta
oktávokkal szebbre-jobbra
pozsgás puttók népes hada,
s a kedélyes kadarka.

Aranyos vesszők földje
Villány! Gavallérok s dámák
öröme töltögeti nedűd
gömbölyded kelyhekbe
s derűsen őrködik mögötted
Szársomlyó dongája,
szobros kemencéje.

Hűség és szabadság városa
büszke Sopron!
Alpokalja fűszeres illata
erdei gyümölcsök íze,
s e föld tüzes indulata
érlelődik itt rubintos itallá.
Ez a kékfrankos délceg fővárosa!

Bíboros bikavér
hősök harcossága
bársony anyaméh titkot szövő álma,
selymes ragyogása,
zivataros idők, boldog barokk álmok!
Ez ad Eger borának
jó zamatosságot!

Tokaj! Borok Aranyanyja!
Mennyei mustból érlelt, angyalok itala!
Csillagok porával termékenyült nedűd
fényben-éjben,
tűzben-jégben,
búban-derűben ízesült
lélek zamata.

Magyar bor!
Kárpátok ölében ringó
szőlőfürtös életfák
fehérlő-pirosló mámora,
jókedvében teremtett
téged a Magyarok Istene
s Boldogasszonya!

Pomáz, 2010. szeptember 23.

A vers első díjat nyert 2010. okt. 30-án,,,A szőlészet és borászat a képzőművészetben és az irodalomban " című országos pályázaton.







A VÍZ


Víz, víz csillogó,
életadó tó, folyó,
patak, csermely,
forrás, ér,
folyam, tenger,
mennyit ér,
majd meglátod,
ha szomjaznál,
ha frissülnél,
ha tisztulnál,
ha hűsülnél,
ha gyógyulnál,
hogy egy csepp víz
mennyit ér,
s minden kincset odaadnál,
egyetlen korty friss vízért!

(március 22. a Víz Világnap







ALTATÓ


Csitt! Kicsi csillag
a Földre pillant,
ideje pihenni már!

Ne félj az éjtől,
bársony sötéttől,
varázslatos álom vár!

Méhecskeszárnyon
zümmög az álom,
virágról, virágra száll.

Csak a csend csendül
legeslegbelül,
a világ mára bezár.

Maci a polcon
álmosan morcog,
a bohóc sem hegedül.

Telihold bújik,
ágyadra hullik,
a lábadhoz penderül.

Pirkadat kúszik
kertekre úszik,
lassan a hajnal hasad!

Kis csillag látod,
az álmos világot,
elalszanak a szavak.

Ne félj, az éjjel
elfoszlik széjjel,
lámpása megszínesül.

Alszik a mese,
és anya szeme
is álomra szenderül.







ANYA, HÍVLAK!


Anya, Anya, sokszor hívlak,
foglalkozz megint velem,
olyan jó, ha együtt vagyunk,
tudod, fontos vagy nekem.

Hívlak, hogyha éhes vagyok,
hívlak, hogyha szomjazom,
pedig néha én se tudom,
hogy igazán mi bajom.

Hívlak nappal, hívlak éjjel,
hívlak minden napszakon,
mert megnyugtat, hogyha kedves
hangodat meghallhatom.

Boldog vagyok, ha átölelsz
ha érzem bőröd illatát,
s hozzád bújva figyelhetem
szívritmusod dallamát.

Hozzád bújok, mint egy cica,
öledbe kuporodom,
most már nem érhet engem baj,
nem lehet már rossz napom.

Te én vagyok, s én vagyok te,
nélküled nem létezem,
Édesanyám köszönöm,
hogy életet adtál nekem.







AZ ÉN ANYUKÁM A LEGSZEBB A VILÁGON


Az én anyukám a legszebb a világon,
az arca napsugár, szeme mesés álom,
homlokán a Holdnak ragyogását látom,
nincs nála gyönyörűbb kerek e világon!

Ölelése bársony, puha pihe karja,
haja omló selyem, arcom betakarja,
édes a mosolya, igazgyöngy kacaja,
nincs is a világon több ily édesanya!

Meleg párna öle, mikor hozzá bújok,
csak miénk a világ, ha fülébe súgok,
huncutul ránézek, visszakacsint reám,
nincs szebb nő a földön, mint az édesanyám!







ARANY SZÁRNYÚANGYAL (Karácsonyi mese)


A zúzmara-bajszos téli este kíváncsian lesett be az ablakon. Bálint és kishúga, Annácska a karácsonyi díszeket csomagolták ki a dobozokból. Serényen bontogatták ki a selyempapírba burkolt színes gömböket, behavazott házikókat, fénylő csillagokat. Izgatottan várták, melyikük bukkan rá kedvencükre, az aranyszárnyú angyal figurára. Ez a dísz régi öröksége volt a családnak. Még a dédnagymama kapta lánykorában és azóta minden karácsonykor ez volt a fa ékessége.
A gyerekek keze egyszerre csapott le egy kis csomag után, melynek vonalai már átsejlettek a papíron.
- Én bontom ki az angyalt! - kapott a csomag után Bálint.
- Én akarom, én! - kiáltotta panaszosan Annácska, és sírásra görbült a szája.
Ezzel elkezdődött is a szokásos huzavona. ,,Add ide! - Nem adom!" - Én találtam meg! - De én fogtam meg először! - Így folyt a civakodás a testvérek között, addig-addig, míg reccs! - az angyal szárnya letört.

A testvérek hirtelen elhallgattak. Az arany szárnyú angyal a legféltettebb dísz volt az összes közül. Nagymama gyerekkori emlékei fűződtek hozzá. Mi lesz most?
- Ragasszuk meg! - javasolta Bálint.
Elővették a papírragasztójukat és bekenték az angyal szárnyát, de amint elengedték, az megint leesett.
- Mondjuk meg a nagymamának! - javasolta bátortalanul Annácska.
- Azt már nem! - felelte Bálint - Nagyon elszomorodna! Inkább vigyük át András bácsihoz! Ő mindenhez ért, biztos meg tudja javítani.
Nagymama a konyhában sütött, főzött, nagyon lefoglalta őt a karácsonyi vacsora elkészítése. A két gyerek óvatosan kiosont a házból. Kint már alkonyodott, pedig még nem volt késő, csak így, karácsony idején korán besötétedett.
András bácsi a szomszédban lakott. Mindig segített, ha nagymama nem boldogult egyedül. Többször vigyázott a gyerekekre is, ha nagymamának dolga volt valahol. Ilyenkor az öreg fabrikált valami egyszerű játékot is nekik, amivel elüthették az időt.
A csengetésre senki sem felelt. A gyerekek bekukucskáltak az ablakon. András bácsi a kályha mellett szunyókált a fotelban.
- András bácsi! Engedjen be! Mi vagyunk azok! - kiabálták a gyerekek. Bentről hangos kutyaugatás hallatszott, ami felriasztotta gazdáját.
- Mi az? Mi történt? - kérdezte álmosan az öreg. - Á, ti vagytok azok? Gyertek be gyorsan, nehogy megfázzatok! - mondta barátságosan. - Mi járatban vagytok ilyenkor, karácsony este?
- Letört az angyal szárnya. Ez nagymama legkedvesebb karácsonyi dísze, és nem szeretnénk szomorúságot okozni neki. Tessék szíves lenni megjavítani! - kérlelték a gyerekek.
- Na, lássuk csak! - mondta az öreg, miközben ingatta a fejét. - Hajaj, itt komoly baj van! Ezt nem elég megragasztani, de össze is kell csavarozni! - azzal fogta a szerszámosládáját, fúrt, faragott, kopácsolt, szegecselt s láss csodát, az angyal megint olyan ép lett, mintha nem is történt volna vele baleset.
- Köszönjük András bácsi! Mivel tartozunk? - kérdezték a gyerekek.
- Ugyan már, semmivel! Örülök, hogy átjöttetek, így legalább nem voltam egyedül. Tudjátok, a fiam meg az unokáim külföldön élnek, és csak nagyon ritkán látogatnak haza. Így aztán leginkább csak a kutyámmal beszélgetek. Igaz-e Kócos? - kérdezte András bácsi, és megvakargatta a puli bodros fejét.
A gyerekek elköszöntek az öregtől, és amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan haza is futottak. Lábujjhegyen lopakodtak a házba, de nagymama már várta őket.
- Merre csatangoltatok jómadarak? Karácsonykor még a mókusok se dugják ki az orrukat az odúból!
- András bácsinál voltunk boldog karácsonyt kívánni.
- Az angyal szárnyát közben rendbe is hozta, ugye? - kérdezte mosolyogva nagyi, mert a nagymamák előtt nincsenek titkok. - Vigyetek át neki egy kis mézes süteményt cserébe a jóságáért! - biztatta unokáit.
- Nem hívhatnánk meg inkább vacsorára? - kérdezte Annácska. - Szegény, nagyon magányos, mégis olyan segítőkész volt velünk!
- Jó, nem bánom! - egyezett bele nagymama.
- Kócos is jöhet? - kérdezte lelkendezve Bálint.
- Az egész juhnyájat nem akarjátok vendégül látni? - nevetett nagymama.

András bácsi nem jött üres kézzel. Saját maga által faragott betlehemet hozott a fa alá. Aztán elővette hegedűjét és zenei aláfestéssel közösen elénekelték a Mennyből az angyalt. Még Kócos is közreműködött, hangos vakkantásokkal kísérte a családi kórust.

A gyertyafényben varázslatosan csillogtak a díszek, a kis angyal pedig arany szárnyaival intett a gyerekeknek. Legalábbis meg mertek volna esküdni rá, hogy így volt. S ha ők mondják, akkor tényleg így is volt.







EGY RÉGI KARÁCSONY


Mikor túl sötét az este,
mikor a csönd reszketve áll
az ajtó előtt, és az ünnep
bebocsátásra vár,

hótakaróért sír a föld,
és vacog a fekete éj,
hirtelen mégis felcsendül
egy hang a lelked mélyén,

és felsejlik egy régi kép:
egy karácsonyfa előtt állsz,
gyertyaláng meleg fénye lobban,
és család-illatú a ház.

És oly jó, mert szeretet van,
szeretek és szeretve vagyok,
és körbeállnak, mint kisdedet,
aranyszárnyú angyalok.







1.RÁKÓCZI FERENC EMLÉKÉRE

Rákóczi fejedelemhez


Tárogató hangja ostromolja
múltunk porózus várfalát,
ébredj Rákóczi fejedelem,
halld nemzeted hívószavát!

Látod-e, hogy bár megfogyva,
de él még utódod e hazán,
s gyümölcsöt terem a metszett ág
a szabadságvágy ősi fáján.

De mondd, hallod-e a milliónyi
meg nem született magzat sikolyát?
Lassan elfogy öngyilkos nemzetünk,
s a halál nyer itt becstelen csatát.

Kiszáradt sivatag a hazaszeretet.
Látod-e, fejedelem, mivé lett hazánk?
A hatalom lépcsőin ,,szinglik" törtetnek,
eldobható termék csak a család.

Ki, és mire nevel itt gyermeket?
Hol van ma olyan elszánt anya,
Ki életét, s fiát áldozni kész,
Mint egykor hős Zrinyi Ilona?

Van-e még vér és becsület?
Hol van oly hű, önzetlen barát,
ki örömben, s bánatban osztozik veled,
mint Bercsényi, ki sírig kísérte urát?

Jöjj, nagyságos Rákóczi fejedelem,
rázd fel, ébreszd fel népedet,
légy lángoszlop e hite vesztett éjben,
s mi követjük fényedet!







EURÓPA SZÍVE, CSODÁS BUDAPEST


Szív és Értelem szép harmóniában
hegy gyönyörködik a síkság arcában
lüktet az élet a Duna érfalában
jobb és bal part, mégis egy test!
A Szabadság Istennője köszönt
Európa szíve, csodás Budapest!

Boldog a nép, melyet ily ékszer koronáz!
Tiéd a leggyönyörűbb Országház!
A Mátyás templom gyémánttűje karcolja az eget
Szent királylányról álmodik a Margit-sziget
Fenséges jobbot őriz a Bazilika
Apostolkirályunk és szentek otthona.

Büszkeségünk, fényes Hősök tere!
Gábriel arkangyal üdvözli Boldogasszonyát
Árpád fejedelem szemléli büszkén honát
Körben királyok, fejedelmek kara
mosolyogják bölcsen az új idők ritmusát
mint gördeszkázik lábuk előtt a bohó ifjúság.

S hol évszázados platánok sora integet
boldog párában sakkozik a Városliget.
Az Andrássy úti paloták sorfala alatt
lent, a föld titkos méhében valahol
az öreg földalatti vasút zakatol
de fönt, ünnepre hangol a fényes Opera.

Csipkés palástot ölt a Halászbástya
ünnepi fénybe öltözik a Duna
tükrében felragyog a Lánchíd gyöngysora
a rakpart lépcsőjén gyönyörködik az est.
Rámosolyog a világra a gyönyörű hölgy
Európa szíve, csodás Budapest!

Pomáz, 2010. december 10.










ÉVFORDULÓ


Köszöntünk kedves új év,
s köszöntjük tizenkét
rakoncátlan gyermeked,
kiket féken tartani
nem éppen könnyű élvezet!
Január vacogósan ugrabugrál,
Február időnként szökni próbál,
Március friss szelekkel szaladgál,
Április haján csillog a napsugár,
Májusra a szerelem rátalál,
Júniust megöleli az ifjú nyár,
Július boldog, ha mezítláb jár,
Augusztus a hőségbe belefárad már,
Szeptember boldogan iskolába jár,
Október a leckét nem felejti el,
November sálat, sapkát köt, ha kell,
December hízik, mint a hóember.
S legvégül, mikor mindegyikük
szépen megszelídül,
mint Nap a téli fordulókor,
jön a gyönyörűséges Karácsony!
Szilveszterkor vége az évnek,
s kezdhetik elölről az egészet!







FAGY MÉG


Jégkristállyá szilánkosodtak
megbántásaim,
morcosan vacog a tél.

A Nap fázós lehelete
enyhülést hoz néha,
majd újra jégcsappá dermed a lélek.

Csikorognak a szószilánkok
fogaim közt,
bár engedne már a zár!

Jöjj, ó jöjj édes enyhülés,
nyíló kalitkámból
dalom kacagva szállj!








FÖLD NAPI TALÁLÓS

Tudod-e, hogy mi az?
Gömbölyű és gyönyörű,
kerek, mint egy labda,
kék, és zöld, és sokszínű.

Tenger is van rajta,
meg folyók és patakok,
a folyókban harcsa,
kövek között rákok.

Őserdők zöldellnek,
sűrű rengetegek,
a mélyükben vadak,
majmok, meg egyebek.

Magas hegyek, völgyek,
füstölgő vulkánok,
végtelen nagy síkok ­-
egyszer arra járok!

Városok és falvak,
házak, parkok, kertek,
köztük kicsik, s nagyok
igen tüsténkednek.

Vajon mit csinálnak,
miben serénykednek?
Ásnak és locsolnak,
kisfákat ültetnek.

Ki is takarítják
az erdőt, a parkot,
fellélegzik a föld,
azt hiszi, álmodott.

Kitaláltad-e már,
mit ünneplünk épp ma?
kerek-világszerte
ma van a Föld napja!







GYEREKNAP


Hurrá, itt a gyereknap,
olyan régen vártam!
A májusi napsütés
csiklandozza lábam.

Futás ki a szabadba,
ki lesz az én párom?
Indulhat a rollerverseny,
egy, kettő, há-rom!

Végre ma az lehetek,
ami csak akarok,
tűzoltó, vagy űrhajós,
mindent kipróbálok!

Mentőorvos is leszek,
vasutas meg rendőr,
vagy egy középkori várban
alabárdos testőr.

Várkisasszonyok a lányok,
tündéri boszorkák,
várják lovagjaikat, hogy
őket elrabolják.

Milyen kár, hogy gyereknap
csak egyszer van egy évben,
mikor játék a világ,
pont mint a mesében.







HOGY MONDJAM EL...


Édesanyám, hogy mondjam el,
mennyire szeretlek,
szóvirágom csak dadogás,
mit gagyoghat a gyermek.

Szeretem gyöngy kacagásod,
ölelő karodat,
aggódó tekinteted, mely
kíséri utamat.

Szeretem a szemed színét,
bőröd szép bársonyát,
gesztenyefény hajad selymét,
lelked napsugarát.

Szeretem, hogy szeretsz engem,
úgy, ahogy senki más,
s hogy szeretetünk lángjai
legyőzik az elmúlást.







ÍGÉRET


Szeretnék én is jó lenni,
szépen ülni,
csendben enni,
és nagy szemekkel figyelni,
hogy mit mesél az óvónéni.

De nem tehetek róla,
ha olyan érdekes a világ,
és érdekel engem még annyi más,
izgő-mozgó változás,
ugrálás, és futkosás,
evés közben sustorgás,
és a lomhán ülő csendben
egy jóleső kis kuncogás.

Ne haragudj óvó néni,
igyekszem majd jónak lenni,
már csak néhány év, és
sikerülni fog talán,
és ígérem, hogy egyszer még
nagyon büszke leszel rám.







INDIÁN NYÁR


Langyos szellők fogócskáznak,
Kéken bólingat a katáng,
felhő mögül kacsint a nap,
vízen ring az aranyló láng.

Nyargalászik az ördögszekér,
mézes illattal csalogat a rét,
este a vadlúdcsapat is hazatér,
s a tücsök húzza édes énekét.

Egy sárga levél vígan vitorlázik,
pörögve táncol, míg földet ér,
a molnárpoloska korcsolyázik
égszínkék pocsolya tetején.

Futnak a napok, a percek,
észrevétlen szökik a nyár,
hűvös hajnalok ölelik a völgyet,
piroslik, sárgul, barnul a határ.





KARÁCSONYI CSILLAG

Volt egyszer, hol nem volt egy icike-picike csillag az égen. Olyan kicsi volt, hogy még a csillagászok sem láthatták, hiába kémlelték az eget éjszakákon át, a legnagyobb távcsöveiken keresztül. A kis csillag igen magányos volt, sem hold, sem bolygó nem keringett körülötte. Még a száguldó meteorok is úgy suhantak el mellette, mintha ott se lett volna.

- Óh, bárcsak nekem is lenne egy barátom, akivel társaloghatnék időnként, vagy megbeszélhetném a világűr történéseit. - sóhajtotta.

Törte a fejét, hogy mit tehetne, hogy jobban érezze magát. Először pördült néhányat a saját tengelye körül, azután pedig huss, nekiindult világot látni. Repült, repült a sötét világűrben, és közben ezt figyelte, lát-e valami érdekeset. Elhaladt egy csomó égitest mellett, de azok mind csak kőből, és porból, esetleg mérges gázokból álltak. Egyszer csak megpillantott a távolban egy gyönyörű kék színben pompázó gömböt.

- Mi lehet ez? Talán egy labda? Megnézem közelebbről - gondolta.

Ahogy közeledett hozzá, a ,,labda" egyre nagyobb lett, és a csillag rájött, hogy ez bizony egy bolygó! De nem is akármilyen ám! Ereszkedés közben látta, hogy a kék óceánok között szárazföldek zöldellnek, a magas hegyek csúcsai kikukucskálnak a felhők közül, a városok utcái pedig gyöngysorokként világítanak. Egyre merészebben ereszkedett lejjebb és lejjebb, amikor egy kis falu utolsó háza fölé ért. Bekukucskált az ablakon. A szobában egy család éppen a karácsonyfát díszítette. Már felaggatták az ágaira a szebbnél szebb díszeket, a csillogó üveggömböket, a szárnyas angyalkákat, ám amikor fel akarták rakni a fenyő tetejére a csúcsdíszt, az véletlenül leesett és darabjaira tört. Sajnálkozott a család, hogy akkor most befejezetlen lesz a fájuk, és szomorkodva ültek az asztalhoz. Ám ekkor a kiscsillag gondolt egyet. Besurrant a szobába, és a fa tetejére ült. Olyan szépen illett rá, mintha oda teremtették volna! Úgy tündökölt, hogy fénye beragyogta az egész szobát, de még a ház is ünnepi fényben ragyogott! Ilyen szépet az emberek addig még sohasem láttak, ezért csodájára jártak. Így a kiscsillag sem volt már egyedül, és olyan boldogságot sugárzott magából, hogy aki rápillantott, annak a szívébe is boldogság költözött.

Az ünnepek elmúltával a kiscsillag folytatta vándorútját, de az emberek nem felejtették el többé. Ha karácsony közeledik, felnéznek az égre, és várják a karácsonyi csillagot, hátha ezúttal az ő házukba költözik. Legközelebb legyen a ti vendégetek!







KINCSES ÁPRILIS


Április van, április!
A morcos télnek végre vége!
Eltűnt, huss! Volt, nincs!

A domb hátán bizsereg,
szikrázik ezernyi kincs,
sárgállik a Nap csorgatott
aranya, a tavaszi hérics.

Pironkodik a kökörcsin,
ringatja fejét a szellőrózsa,
a nappali pávaszemet
kacsingatva csalogatja.

Zsong, bong a rét, az erdő.
Mily szívesen legelészne itt lent
egy kis bolyhos bárányfelhő!






KIS MÓKUSOK NAGYTAKARÍTÁSA


A mókus család a világ közepén álló öreg tölgyfa odvában élte vidám mókuséletét. Mókuspapa és mókusmama szorgosan dolgozott, miközben nevelték négy virgonc kölyküket. Bojtosfül, Fürgeláb, Csillagszem és Picurka bizony feladta a leckét gondos szüleiknek, hogy rendre szoktassák őket.

Munkába indulás előtt a mókusszülők figyelmeztették gyermekeiket, hogy távollétük alatt rendesen viselkedjenek. Ne veszekedjenek, ne rendetlenkedjenek, hanem mindegyikük végezze el szépen a rászabott feladatot. Bojtosfül ágyazzon be, Fürgeláb készítse el a reggelit, Csillagszem mosogasson el, Picurka pedig rakja el a játékaikat. A kiskókusok mindent meg is ígértek, de amint szüleik kitették a lábukat a lakásból, hatalmas hancúrozásba kezdtek. A párnacsatát Fürgeláb kezdte, de Bojtosfül se hagyta magát, aztán Csillagszem és Picurka is bekapcsolódtak a játékba. Volt nagy visítozás, szállt a toll mindenfelé! Aztán repültek a plüssök, és más játékok is. A nagy hadakozásban kiborult a kosár, szanaszét gurult a télire gyűjtött dió, mogyoró. Az egész odú úgy nézett ki, mint egy nagy csatatér. Mikor jól kihancúrozták magukat, Csillagszem kinézett az odú ablakán.

- Hűha! Ott jön mókusmama és mókuspapa! Gyorsan rakjunk rendet! - kiáltotta.

A kismókusok sebtiben nekiláttak a takarításhoz. A párnákat a takaró alá dugták, a plüssöket egykupacba dobálták, a szétgurult magokat a kosár alá rejtették, a szemetet pedig egyszerűen kisöpörték az odúból. Ártatlan képet vágva fogadták a szüleiket, mintha mi sem történt volna. Azok persze hamar észrevették a turpisságot.

- Nem lesz ez így jó gyerekek! Mindenki fogjon söprűt, lapátot, és fogjon hozzá a takarításhoz.

A mókusgyerekek pironkodva fogtak neki a munkának, de aztán egész belelendültek.

- Készen vagyunk! - jelentették büszkén a szüleiknek.

- Nem úgy van az! - pirított rájuk az apukájuk. - Mi lesz a szeméttel, amit kisöpörtetek az odúból? Gyorsan ereszkedjetek le a fáról, és csináljatok rendet körülötte is!

A mókuskák cseppet sem bánkódtak a feladat miatt, sőt! Vidáman csúsztak le a fa törzsén, és kezdték takarítani a környékét.

- Jaj, egy szellem! - kiáltott fel ijedten Picurka amikor egy nejlonzacskó meglebbent a szélben.

- Az csak egy műanyag vacak! Ne ijedezz, hanem hozd ide, legalább lesz mibe tenni a szemetet! - nyugtatta meg Csillagszem.

Ekkor kétségbeesett zümmögés ütötte meg a fülüket. Egy eldobott üdítős palackból jött a hang.

- Segítsetek! Nem tudok kijönni! - kiabálta Dönci dongó a palack belsejéből.

- Minek másztál bele? Kell neked mindig torkoskodni! - dorgálták meg a mókusok, de közös erővel addig rázták a flakont, mire Dönci végre kiszabadult.

Dönci megköszönte a segítséget, és elmondta, hogy bizony még sok mindent össze lehetne szedni, ami nem az erdőbe való. Felelőtlen emberek dobálták el azokat, és veszélyeztetik velük az erdő lakóit.

- Kevesek vagyunk ahhoz, hogy minden szemetet összegyűjtsünk! - sopánkodott Picurka.

- Hívjunk segítséget! - javasolta Fürgeláb.

Sebtiben összehívták az erdő lakóit. Jött is hamarjában mindenféle állat - süni, róka, szarvas, és hordták egy kupacba, amit találtak.Van egy ötletem! - állította le őket Bojtosfül. - Gyűjtsük külön csoportokba az anyagokat!

Így is tettek. Külön tették a papírt, a fémet, külön a műanyagot. A komposztálható hulladékot Guszti gilisztára bízták, hogy készítsen belőle porhanyós termőföldet. Éppen elkészültek, amikor hangos gyerekzsivaj ütötte meg a fülüket. Gyorsan fedezékbe vonultak. Kirándulók jöttek erdőbe, és észrevették a halomba rakott hulladékkupacokat.

- Ez a sok szemét hogy került ide? - néztek egymásra csodálkozva. - Legjobb, ha kivisszük az erdőből, mielőtt még bajt okoznának!

Azzal zsákokba rakták az anyaguk szerint összekészített kupacokat, és elszállították. Az állatok örömmel bújtak elő rejtekhelyeikről. Megdicsérték a mókusokat, hiszen az ő ötletük volt a takarítás, aminek következtében nem csak az odújuk, de még a tágabb környezetük is megszépült.







LOBOGJ MAGYAR ZÁSZLÓ!


Lobogj, lobogj magyar zászló,
lengedezz a szélben,
hirdesd most a szabadságot,
lubickolj a fényben!

Tündökölve mutasd fel a


piros, fehér, zöldet,
hirdess büszkén a világnak
magyar dicsőséget!







LOPÓZZ MELLÉM


Lopózz mellém szelíden, hajnalom
helyet adok neked az ágyamon
gombolyítsd le rólam a fonalat
mely a magányhálóban rám ragadt
testem tiéd, de lelkem nem adom
az kölcsönkapott égi jutalom.

Mennyit ér egy mozdulat, hogyha nincs
hiányból kovácsolt kényszerbilincs
fojtó gúzsba kötő kegyetlen perc
ha senki nem ölel, s te sem ölelsz
egyedüllétből ácsolt hatalom
ez a némán zokogó nyugalom.

Soha el ne hagyj engem, hajnalom
ringass még lágyan szép hullámodon.
Halkan lopózva a felhők alatt
lábujjhegyen oson hozzám a Nap
végigsimítja forró homlokom
s lassan-lassan megvilágosodom.







MEDVEBOCSOK, IDŐJÓSOK


Két kis pajkos medvegyerek,
brimme-brumma brumm,
unták már a hosszú telet,
brimme-brumma brumm.

Kikémleltek az odúból,
brimme-brumma brumm,
odakint mily idő lehet,
brimme-brumma brumm.

Mosolygott már a napocska,
brimme-brumma brumm,
a bocsokat csalogatta,
brimme-brumma brumm.

Kiszaladtak egy-kettőre,
brimme-brumma brumm,
boldog volt a világ tőle,
brimme-brumma brumm.

Ám az árnyék ijesztő volt,
brimme-brumma brumm,
az egyikük visszaszaladt,
brimme-brumma brumm.

De a másik nem ijedt meg,
brimme-brumma brumm,
a nézőknek integetett,
brimme-brumma brumm.

Kint is maradt, játszadozott,
brimme-brumma brumm,
közönségtől tapsot kapott,
brimme-brumma brumm.

A tudósok tanakodtak,
brimme-brumma brumm,
milyen időt jósoljanak,
brimme-brumma brumm.

Ha az egyik visszaszaladt,
brimme-brumma brumm,
de a másik meg kint maradt,
brimme-brumma brumm,

akkor bizony nem lehet más,
brimme-brumma brumm,
változékony időjárás,
brimme-brumma brumm.

Megnyugodott így a világ,
brimme-brumma brumm,
kiváló az időjóslás,
brimme-brumma brumm!







MEGLEPETÉS


Az ünnepre készülődve
rajzoltam egy képet,
anyák napja alkalmából
átadom most néked.

Lerajzoltam sok virágot,
mindegyik más fajta,
de a legszebb nyíló virág
mégis te vagy rajta.

Én meg kicsi bimbó vagyok,
a virág gyereke,
neked adom a rajzomat,
ölelést kapok-e?







NAGYMAMÁM


Tündérek küldötte,
hajnali nap fénye,
szelíd szellő szava,
az én nagymamám.

Angyalok követe,
kalács édessége,
szívem melegsége,
az én nagymamám.

Együtt kacag velem,
felszárítja könnyem,
mindig megért engem,
az én nagymamám.

Legszebb ajándékom
is tőle kaptam ám,
a legdrágább kincsem,
az édesanyám.







NOVEMBERI DAL


Fázik már a Nap,
viceg-vacog a foga,
felhő-paplanát
állig magára húzza.

Szürke most az ég,
mint a szomszéd szamara,
szomorú a rét,
kifakult a szoknyája.

Száraz ág szipog,
elhagyta a levele,
örvend a süni,
ágyát veti meg vele.

Zárja kapuját,
a csíkos csigacsalád,
reccsen a dió,
mókus tömi a hasát.

Lassan jár a dér,
megcsipkedi a kökényt,
szorgos gazdaként
teleszedi kötényét.

Didereg a Hold,
lilásvörös az orra,
megszánja a Nap,
paplanja alá vonja.






OKTÓBERI BÚCSÚSZÓ


Ezüst pókháló gyöngyharmatot ringat,
parányi cseppben ring a nagyvilág,
elpihen a tücsök, hegedűje hallgat,
tavaszig nem lesz itt jóvilág.

Elhagyja fa-anyját a sárga levél,
búcsút int a ringató ágnak,
színes paplan takarja a földet,
hűvös szelek nyargalásznak.

Helikopterezik a juharfa magja,
pörög-forog, míg földet nem ér,
libben egy madártoll, lassan vitorlázik,
s megül a mélykék tó tenyerén.

Messze járnak már a gólyák, a fecskék,
üres a fészek, csendes a táj,
szürkék a nappalok, fázósak az esték,
búcsút int tavaszig a darumadár.







OVIS BALLAGTATÓ
Búcsú az óvodától és iskolától


Szervusztok kisbarátaink,
elköszönünk tőletek,
gyorsan eltelt három év, az
oviból kinőttetek.

Izgalmas év vár majd rátok,
kezdődik az iskola,
megtanuljátok egyhamar,
mire jó a ceruza.

Milyen szépen lehet írni,
olvasni a sok mesét,
és megszámolni, hogy mennyi
négy meg öt, meg hat, meg hét.

Azért kicsit irigykedünk
rátok kedves cimborák,
mert nem kell átaludnotok
minden egyes délutánt.

Hiányozni fogtok, de van
egy hatalmas vigaszunk,
hogyha iskolások leszünk,
majd megint találkozunk.







PÓNI DAL


Kipi-kopi-kipp-kopp
szalad a kis póni,
de jó lenne egyszer
rajta lovagolni.

Sörénye lobogna
a hajnali szélben,
szőre megcsillanna
lemenő napfényben.

Négy kicsi patkója
szikrázna a lábán,
és ha eltévednénk,
én már azt se bánnám.

Vágtatna az égen
az én kicsi pónim,
bolyhos felhők hátán,
de jó lovagolni!







RÓZSACSOKOR


Emlékszel-e még a tündérkertre,
hol delet csilingelt a harangvirág,
és göcsörtös ujjak érintésére
megszelídült minden tövises ág,
ünneplőt öltött fű, fa és bokor,
mondd, emlékszel-e még, rózsacsokor?

Emlékszel-e a Duna-parti házra,
hol fényecsettel alkotott a Nap,
gyermekkacajt gyöngyöztek a falak,
végtelen öröm volt a pillanat,
az éterben bizsergett a fénykor,
mondd, emlékszel-e még, rózsacsokor?

Emlékszel-e a tisztes férfikézre,
melynek tenyerében elfért a világ,
s öt kicsi kéz menedéket talált,
kegyelem volt tőle az ölelés,
még az intő jel is áldás sokszor,
mondd, emlékszel-e még, rózsacsokor?

Emlékszel-e a festék illatára,
s teremtődre, aki megalkotott,
az ecsetre, mely az utolsó napon
derékba tört, s örökre elhallgatott,
hideg fény suhant akkor, búskomor,
mondd, emlékszel-e még, rózsacsokor?

Illatos nyarak szétfoszlottak sorra,
de te nem hervadhatsz többé már el,
szirmaid nem pöndörülnek a múltba,
maradsz véglegesen befejezetlen,
nem fog többé rajtad idő és kor,
lelkünk vásznán virulsz, rózsacsokor.







SÁNDOR, JÓZSEF, BENEDEK


Sándor, József, Benedek,
merre jártok gyerekek?
Elnyílt már a hóvirág,
csak rátok vár a világ!

Sándor napján, ha esik,
tavasztündér könnyezik,
de ha simogat a Nap,
gazdag termést tartogat.

József napján, ha derül,
tündér táncra penderül,
szivárványt fest az égre,
jó bort ígér jövőre.

Nicsak, itt jön Benedek,
kergeti a felleget,
zsákjában hoz meleget,
itt a tavasz, gyerekek!






SÉTA

Szerettek sétálni,
erdőt, mezőt járni,
csobogó patakban
vígan tapicskolni?

Virághoz hajolni,
illatát szagolni,
bársonyos fű között
jókat bogarászni?

Szeretsz kirándulni,
hegyet, völgyet járni,
csicsergő madarat
távcsővel meglesni?

Ugye jó túrázni
erdő sűrűjében?
Csak a sok hulladék
ne csúfítaná el!

Jaj, azt az öreg fát
ki ne vágja senki,
szeretnénk még soká
alatta hűsölni!

Ne szennyezze semmi
a kedves patakot,
mely halaknak, békáknak
békés otthont adott!

Legyen kristálytiszta
a folyónak vize,
tisztán szaladhasson
jó anyja ölébe!

Anyja, a tenger se
palackot ringasson,
hullámkeblén a nap
aranya ragyogjon!







SZERESD SZELÍDEN A VADVIRÁGOT!


Ne tépd le a vadvirágot,
akkor sem, ha szereted,
a virágnak ott a helye,
ahol éppen született.

Ha letépnéd, elpusztulna,
elhervadna kezedben,
és eltűnne a szépsége,
ami megvolt kezdetben.

Keresnék a barátai,
lepkék, dongók, méhecskék,


nekik kínálja kedvesen
nektárját, édes cseppjét.

Inkább térdelj hozzá csendben,
csodáld meg a szépségét,
szimatold meg az illatát,
simogasd meg levelét.

Mert szeretni úgy is lehet,
hogy nem lehet a miénk,
meg kell tanulnunk becsülni
mások szabad életét.






TAVASZ A KISKERTBEN

Az éj sötét leple alatt
surrant be a tavasz.
Láthatatlan lábanyomán
kizöldült a haraszt.

Pattogatott kukoricát
szórt a gyümölcsfákra,
így szökkent a kiskertemben
minden ág virágba.

Moccan a föld, gördül a rög,
vajon mi mozgatja?
Talán bizony vakond Dani
lapátol alatta?

Futkosnak a bodobácsok,
vígan fogócskáznak,
ketten összekapaszkodnak,
s vidám táncot járnak.







TÁNCOS FARSANG


Február, február,
itt a farsang, áll a bál!

Kisze báb, kisze báb,
vidd a rosszat már odább!

Ki szeret, ki szeret?
Mutasd a jelmezedet!

Táncoljunk, daloljunk,
jókedvünkben vigadjunk!

Űzzük messze a telet,
jöjjön el a kikelet!







TAVASZTÜNDÉR


Szedegeti a cókmókját,
búcsúzkodik már a tél,
szelek szárnyán, szellő lován,
belibben a tavasztündér.

Csillámporos pálcájával
varázsol új világot,
hó-itatta latyakföldre
csengettyűs hóvirágot.

Egyet suhint, felhő oszlik,
hunyorog a napsugár,
kettőt suhint, és a földön,
szétárad az illatár.

Hármat suhint, erdő ébred,
serénykedik sok madár,
fészek mélyén fiókahad,
ízes falatokra vár.

Suhint jobbra, suhint balra,
illatozik sok virág,
fussunk gyerekek a rétre,
ott vár ránk a jó világ!







TAVASZVÁRÓ


Ébredj kedves téltemető,
jön a tavasz, gyere elő!
Ébredezik a világ,
csilingel a hóvirág.

Azt csicsergi a cinege,
itt a tavasznak ideje!
Kéne már egy csinos lakás,
kezdődjék a fészekrakás!

Az lesz majd a legjobb móka,
fészek alján sok fióka!
Tátog, csipog, mocorog,
jöhetnek a kukacok!







TÉLTEMETŐ


Még hótakaró rejti a földet,
még furulyázgat a kósza szél,
de moccan már a mélyben az élet,
ébredezik, ki napot remél.

Megtöpped a fáradt hótakaró,
szipognak a könnyező pelyhek,
s a téltemető sárga bóbitái
a hóvirággal versenyt csilingelnek.







TÉLVÉGE


Vedli már bolyhos jégpikkelyeit
a lomha folyó
olvad a pelyhes bánat a számban
mint dombon a hó.

Lelkemet vékony hártya borítja
könnyen beszakad
könnyű álmot alszik az akarat
a lékek alatt.

Táblákba torlódó emlékeim
már elengedem
lassacskán szelídül a szorítás
borús lelkemen.

Zúzmara dermeszti szenvedélyem
megbocsátatom
enyhülés jön-e, vagy fagy-e újra
még nem tudhatom.







SZIMMETRIA SZIMFÓNIA


Kezdetben volt a Pont,
s a káoszból rend született:
az abszolút közép
teret nyert,
s kiteljesedett.
Az ősrobbanás átlényegült,
végtelenné szelídült,
s a kristályrács néma végzete
belelkesült.

S lőn egyensúly:
Igazság és Szépség
- tükör és képe -
Tudomány, s Művészet
forgástengelyének
közös mértékké
egyesült értéke.

S mint hajnali pára,
finom lepelként
borult a világra
a harmónia,
s madárdalként zengett föl
a Teremtés dala,
a Szimmetria Szimfónia!







VAKÁCIÓ!


Ó, ió, ció, áció, káció,
akáció, vakáció!
Tárd ki szárnyad aranykapu,
s jöjjön minden, ami jó!

Hívogat az erdő, mező,
és a csónakázótó,
lepkék, békák, gyíkok, sünök
virgonckodnak, hó-hahó!

Toporog a bicikli is,
a túrára készen áll,
robog a roller az úton,
játszótérig meg sem áll!

Szundít az ébresztőóra,
a táska is aludhat,
nincs több lecke, nincs több óra,
kipihenik magunkat.

Tolltartóban mocorognak
tollak, színes ceruzák,
titkon őrzött álmaikat
végre megrajzolhatják!

Pattog már a pöttyös labda,
és a foltos bőrfoci,
eljött most az ő idejük,
a szabadba uzsgyi ki!

Nyári napfény, hűs vizű tó,
kint játszani csudajó!
Ó, ió, ció, káció,
Éljen a vakáció!







VÁGTA


Vágtass, vágtass kicsi lovam!
Menjünk a csatába!
A szép magyar huszároknak
nyalka csapatába!

Ezüst patkó a lábadon,
hátadon bőr nyereg,
huszárcsákó a fejemen,
a kezemben kard leng!

Vágtass, vágtass kicsi lovam,
hív a magyar zászló,
menekül már az ellenség
a délceg huszártól!

Arany csillag homlokodon,
gyémánt az enyémen,
bátorság lobog szívemen,
miénk a győzelem!


















 
 
0 komment , kategória:  Orgoványi Anikó  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2024.12 2025. Január 2025.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 18 db bejegyzés
e év: 24 db bejegyzés
Összes: 4976 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1115
  • e Hét: 8687
  • e Hónap: 9915
  • e Év: 85497
Szótár
 




Blogok, Szótár,
© 2002-2025 TVN.HU Kft.