|
2018-12-20 16:15:35, csütörtök
|
| |
| |
|
|
| |
Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
csak szeressék!
Jaj! Úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,
hogy ne szeressék!
Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell,
hogy legalább a szíve tessék!
Fél egyedül. Csak karolják!
- s már eltűri, hogy a szíve ne is tessék.
Megszelídül a magánytól,
s csak annyi kell végül már, hogy meg ne vessék.
Egyedül az éjszakákat?!
- Ó, nem, inkább eltűri, hogy meg is vessék.
Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat,
ezüstös karácsonyestét?
Egyedül felérni ésszel a múlást,
azt, ami van, és azt, mi lesz még?!
Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
- azt se, hogy szeressék.
Ó, végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még,
szeressen még.
Legyen aki megengedje: rágondolva tölthessen el
egy-egy estét. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
Címkék: karácsonyestét, megszelídül, kapaszkodik, betegséget, éjszakákat, tölthessen, rágondolva, csapásokat, megengedje, szeressen, szeressék, magánytól, valakire, karolják, legalább, menekül, valakit, egyedül, felérni, ezüstös, megérni, legyen, semmit, tessék, múlást, ésszel, eltűri, vessék, inkább, vágyik, végül, azért, itten, estét, annyi, szíve, ember semmit, szíve tessék, Váci Mihály,
|
|
Offline
