|
2012-07-21 05:59:52, szombat
|
| |
| |
|
|
| |
TIBORCA története V. f. 3. r.
Továbbtanulási tilalom
Még mielőtt bárki szörnyűségesnek tartaná apa viselkedését, muszáj leírni az igazságot az ő házasságuk körül. Azért vagyok nehéz helyzetben emiatt is, mert csak elejtett félmondatok, szavak élnek bennem ebből az időszakból.
Minden esetre, mostanra világossá vált számomra, hogy anya és apa érdekházasságot kötöttek 1942-ben és a háború miatt nem tudtak elválni. Majd, 1945 után sem, mert olyan kemény politikai megtorlás és üldöztetés szakadt a magyarságra - és főleg a parasztságra és így rájuk is - hogy képtelenek voltak rendezni ezt a részét (és mást is) az életüknek.
Még 1956 előtt gyakran vitt engem anya magával azokra a kirándulásokra, amelyeken velünk tartott a szanatóriumba írott levelemben emlegetett ,,Józsi bácsi". Ezeket a kiruccanásokat, találkákat rettenetes volt végigszenvedni, mert amikor anyával voltam és az ő barátjával, akkor úgy éreztem, hogy ,,megcsalom" apát és fordítva... Nem tudtam együtt örülni anyával amikor, pedig olyan nyilvánvalóan boldog volt, ha Józsi bácsival találkoztunk... Addig még nevetni sem láttam, vagy hallottam. Apa is egészen megváltozott Ilona jelenlétében. Nem is ismertem őt addig erről az oldaláról. Aztán, hogy meghiúsult 1956 decemberében anya és Józsi bácsi disszidálási kísérlete - mert anyut elfogták a határon - és valójában börtön-féle lehetett az a ,,szanatórium", ahova küldtem azt a Kossuth-címeres levelet. Meg is vert miatta apa nadrágszíjjal. (Tiborca I., 6.f.)
Az egy olyan hely volt, ahol elektro-sokkolták... De ez sem biztos. Csak azt tudom, hogy anyának soha többé nem lehetett találkoznia Józsi bácsival és amiért apa továbbra is találkozgatott Ilonával, anya ,,elintézte" apa munkahelyén ezt is... Ilona kilépett a gyárból és apát nagyon sokáig nem láttam nevetni, de még mosolyogni sem, de sírni igen. Pont úgy sírt, mint ,,Borika" nénikém és nagymama. Csendben, befelé... De neki ott voltak vigaszul a galambok... Minden gyengédségét a róluk való gondoskodás közben élte ki.
Szüleimnek hitteknek nagyon-nagyon boldogtalan életük volt és közöttük vergődve minden percben azt kívántam: bárcsak válnának már el! De nekik nem lehetett elválniuk, mert olyan ellenőrzöttség alatt tengették életüket - mint utólag megtudtam: apa 1956-os tevékenysége miatt - hogy képtelenné vált számukra még a válás gondolata is. Na, meg ott voltunk mi is a húgommal és minket is ,,föl köllött" nevelniük...Én meg mit sem sejtve, ábrándos lélekkel tervezgettem az életemet Megírtam nyolcadikban a pályaválasztási dolgozatomat, melyben arról kellett írni: hogyan képzelem el a jövőt. Persze szerető férjet képzeltem magamnak, akivel legalább 4 gyerekünk fog születni és akivel szeretetben-békességben együtt fogjuk őket fölnevelni... és természetesen, mindketten tanulni fogunk...Én tanítónő leszek, mert már akkor éreztem azt a belső feszültséget, ami akkor keletkezett bennem, ha olvastam valami szépről, jóról, tudományosról, érdekesről... Minden érdekelt... és MINDENT elolvastam, ami csak a kezem ügyébe került. Apa hordta haza a gyári terjesztőtől a könyveket és így fordulhatott elő, hogy előbb olvastam az Odüsseát, a Kalevalát, mint Emese álmáról- vagy a Szent Koronáról szóló szépséges eredetmondáinkat...
Húgomat nem kötötte le igazán az én mesélésem. Valahogy olyan volt, mint aki be volt oltva ellenem. Talán attól a kettősségtől volt ez, amiben felnőttünk és amivel a szüleink kezeltek bennünket. Igaz, őt nem ,,fertőzhette" meg - mint engem - a nagyszüleink önállóság felelősségével megélt tanyasi életük.
Mit sem sejtve ábrándoztam a tanítónőségről, miközben 1957-től nekem soha többé nem lehetett jobb bizonyítványom kettes- hármasnál. Osztályfőnökünk ekkor már egy magyar szakos, zsémbes természetű női személy volt, aki elolvasván a dolgozatokat, mindenkit felállított sorban és közölte velünk, hogy kit- minek képzel el.
Emlékszem, hogy Mayer Feri református pap szeretett volna lenni és milyen nagyon kigúnyolta miatta. Feri szinte megsemmisülve, lángoló-piros fülekkel ült vissza a padba. Ugyanúgy jártam én is, akinek még arra sem adott lehetőséget, hogy elmondhassam mit is írtam a dolgozatomban. Azon nyomban megadta a személyemmel kapcsolatos elgondoláshoz az alaphangot és úgy közölte velem:
- ,,Na belőled egy jó fizikai munkás lesz majd, ahol szükség van az erőre a ,,fogd meg jól és vidd odébb-munkához!"."
Amikor látta a csalódottságomat, miközben lezuhantam ültő helyembe...akkor mondta utólag, hogy
- ,,Esetleg valamilyen szakmunkás is lehetnél."
Évtizedekig nem is sejtettem, hogy ez annak a bosszúnak a része, amit az ,,osztályidegen- reakciós elemek" gyerekeivel szemben éreztek és alkalmaztak. Fogalmam nem volt arról sem, hogy az én szövőmester- gyári-munkás apám, vagy a varrónő anyám is ezek közé tartozik. Azt sem tudtam, hogy apu 1956-ban, a forradalom alatt tagja volt a gyár védelmére megszervezett nemzetőrségnek - mondván: - "Nehogy széthordják a gyárat, mint a II. világháborúban...!"
Csak 1998-ban bekövetkezett haláluk utáni ,,hagyatékot" átnézve sikerült összerakni utólag ezeket az információkat.
Mindig akkor néztem nagyot amikor olyan vádak értek, hogy:
,,Azért tanulsz örökké, mert addig sé köll dolgozni!", Vagy: ,,te úgyis buta és lusta vagy végigcsinálni bármilyen iskolát... ,,.
Nem is sejtettem, hogy eldöntött tény volt: nem lehetek tanító semmiképpen és még a felvételik közelébe sem szabad engem engedni. Nehogy a végén, még majd beügyeskedjem magamat valamilyen középiskolába, vagy fölsőfokúba...
Nem tudtam, hogy mindezekhez ,,jó káderlap" is kell és az anyuék felelőssége volt, hogy nem mondták ezt el nekem, sőt: míg csak éltek, az érdemeimet is ellenem tudták fordítani és mindent elvitattak tőlem. Vagyis, nekem tudnom sem volt szabad azt, amit érettségizett, vagy diplomás kortársaimnak nem tudni is szabad volt!!!
Ezért örökösen lázadtam az ellen, hogy nem tanulhatok tovább, mint életem nagy szerelme: Jóska! Sajnos, azt sem tudtam, hogy apunak volt valamilyen bírósági ügye 56-os tevékenysége miatt és pont Jóska apja volt a népi ülnök az egyik tárgyaláson...
Így fordulhatott elő, hogy engem olyannyira tiltottak tőle, hogy a legszörnyűbb bűntényre is képesek voltak velem szemben, csakhogy lemondjak végre Jóskáról, aki nappalin érettségizett és majd katonatiszti főiskolára jelentkezett - sikerrel. (Tiborca I.f, 13. r.)
A ,,saját anyám" - vagyis, akit annak hittem szervezte meg mindezt és ezért fájt annyira, hogy úgy halt meg, ahogy... Nem mondta meg, hogy ki szenvedett engem erre a keserves világra... csak annyit árult el, hogy: ,,Nem én szültelek!". De én ezt mindig is éreztem, hiszen erről szól a Tiborca I-IV. fejezete mind és úgy tűnik, hogy erről fog szólni az V. is...
Már régen feladtam volna a kutakodást, ha nem szegeznék nekem örökösen a következő megjegyzéseket azok a vezetők, akiknél munkára jelentkezem:
1.) Mit tettél le a Nemzet Asztalára? Vagyis, mit csináltál mostanáig?
2.) Te mindent elkezdtél és semmit nem fejeztél be!
3.) Te csak magadra gondolsz örökké.
Hát, most megkísérlem a lehetetlent és megpróbálok válaszolni - legalább erre a három kérdésre.
Ahhoz, hogy én bármit letehettem volna a Nemzet Asztalára, a kompetenciát meg kellett volna szereznem diploma, vagy doktori-fokozatú tudás formájában. Vagyis, leginkább a papírt ezekről a tudásokról... Arra lett volna szükség, hogy fölsőfokú képesítéssel rendelkezek egy szakmában...
Csakhogy, nekem 14 éves koromban eldöntötték, hogy szabó-varró leszek és nekem azt kellett elsősorban teljesítenem.
Meg is szereztem a szakmunkás bizonyítványt, méghozzá úgy, hogy közben már első osztályt végeztem a dolgozók esti gimnáziumában és ott is 11 tantárgyból vizsgáztam le sikerrel... Mindezt úgy, hogy nem kaptam meg a varrodából a munkahelyi javaslatot a felvételi kérelmemhez és így nem járt nekem semmiféle tanulmányi szabadság, meg hasonló, ami mindenkinek járt, akit a munkahelye iskolázott be. Sőt, még fel sem vehetett volna a jóságos bácsi külsejű nyugdíjas igazgató! De ő látva az elszántságomat, azt mondta:
- Felveszem, mert aki ennyire akar tanulni, attól nem szabad megtagadni.
Ekkoriban kaptak amnesztiát az 1956-os elítéltek és annyira rettegett a hatalom egy bosszúnak még a lehetőségétől is, hogy átírták a Munka Törvénykönyvét és ettől fogva már NEM JÁRT ALANYI JOGON SENKINEK SEMMI, hanem a vállalatoknál működő - függetlenített pártbizottságok dönthették el, hogy kit iskoláznak be és kinek adható a munkaidő kedvezmény, a tanulmányi szabadság... stb. Erről, sajnos a nappalin tanulók semmit, de se semmit nem tudnak a mai napig!
Visszatérve a történetemhez, azt hiszem, hogy akkor döntötte el anya, hogy megállj-t parancsol nekem, amikor a szakmunkásvizsga után megmutattam neki a bizonyítványomat és ő leszidott, hogy
- ""Csak" hármas lett? Bezzeg, Boros Marikáé jelesre sikerült!"
Viszont, önérzetesen elővettem a gimnáziumi év-végi bizonyítványomat és felmutatván annak is a közepes átlagát, úgy mondtam, hogy:
- ,,Nekem van egyedül hatosom az egész varrodában!"
Ezt nem tudom bizonyítani, mert amikor áttért a varroda két műszakra, akkor a sok hiányzás miatt kizártak a dolgozók esti gimnáziumából, vagyis év-ismétlésre köteleztek és ott maradt az iskolában a bizonyítványom...
Nem mentem utána többé, mert akkor már sikerült engem holtvágányra lökni. De ezt is átvészeltem nagy-keservesen. Attól azonban teljesen padlót fogtam, amikor megtudtam, hogy azt híresztelték rólam:
,,Gimnáziumba járt, de ő inkább abbahagyta és férjhez ment..."
De ezt is csak évtizedekkel később tudtam meg, akkor amikor már nagyon beteg volt anyu és nem tudott többé elmenni kíséret nélkül a barátnőjéhez...
Megírtam Tiborca III. fejezetének, 21. részében. Elküldtem a listára: 2010.02.18-án.
Ezért, most utólag másolom ide az általános iskolai bizonyítványom utolsó oldalát, ahol látható minden iskola neve és pecsétje, ahol megkezdtem a tanulmányaimat.
Vége Tiborca V. fejezet 3. részének.
Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: bizonyítványomat, szakmunkásvizsga, csalódottságomat, eredetmondáinkat, osztályfőnökünk, szörnyűségesnek, érdekházasságot, pártbizottságok, pályaválasztási, találkozgatott, elszántságomat, végigszenvedni, nemzetőrségnek, ellenőrzöttség, kirándulásokra, világháborúban, függetlenített, törvénykönyvét, kiruccanásokat, bizonyítványom, tanítónőségről, tanulmányaimat, felelősségével, továbbtanulási, megjegyzéseket, elgondoláshoz, beügyeskedjem, gimnáziumában, nyilvánvalóan, végigcsinálni, szanatóriumba, gimnáziumából, megszervezett, lehetőségétől, osztályidegen, érettségizett, háború miatt, magyarságra –, szanatóriumba írott, határon –, róluk való, válás gondolata, életemet Megírtam, pályaválasztási dolgozatomat, belső feszültséget, kezem ügyébe, gyári terjesztőtől, kettősségtől volt, szüleink kezeltek, nagyszüleink önállóság, magyar szakos, személyemmel kapcsolatos, Tiborca, Szent Koronáról, Mayer Feri, Tiborca I-IV, Nemzet Asztalára, Munka Törvénykönyvét, JÁRT ALANYI JOGON SENKINEK SEMMI, Boros Marikáé, Megírtam Tiborca III, Vége Tiborca, Bóna Mária Ilona,
|
|
Offline
