|
2016-02-19 09:52:00, péntek
|
| |
| |
Tompa Mihály:
Az ibolya álma
Ah, én boldogtalan kicsiny virág!
Ki élek búsan, észrevétlenűl:
Nem jön énhozzám szellő, napsugár
A pillangó is rajtam átrepül:
Csak néha látom a kéklő eget,
Ki szeretettel adta színemet,
Fölé kinyúlnak a sötét gallyak:
Elém irigy, rút füvek állanak,
Még a szép világot sem láthatom:
Ah, én boldogtalan vagyok nagyon!
Szép tavasz-estén a kis ibolya
Sorsa felett imígy panaszola,
S irigylő gondolattal átfutott
Szegfűt, violát, rózsát s liljomot.
A hold fölebb fölebb, majd délre hág,
S még ébren van a merengő virág:
A lágy szellőben ingó bokrokon
Reszketve omlik szét az éji fény,
Végre elaludt e gondolaton:
Ah, bár vadrózsa tudnék lenni én!
Beteljesült. Álmában rózsa lőn,
Vadrózsa, nyílt s szellős halomtetőn:
Üdvözletére lepkék jöttenek,
Fejét ringatták dalló lágy szelek.
Előtte délibábos messzeség,
Felette a menny, nyájas, tiszta kék,
Az ég kék földjén arany súgarak,
Melyek reá, ragyogva omlanak.
Örült, hogy hintázhatta a szabad
Légben a karcsú, ékes ágakat.
Boldog volt a virág s szólt csendesen
Látván virágit, lombját, tövisét,
"Virág, lomb ékesít: a tüske véd,
Szépség, ifjúság, hatalom velem!"
De nemsokára a vidék felett,
Tornyosúltak setétlő fellegek:
A sebes zápor gyorsan megered,
Leverve róla szirmot, levelet.
Majd zúgó szél üvölt, - vadrózsa árva
Fejét a föld szennyes porába mártva.
S mig álmodnék kevélyen, boldogan:
Ifjúság, szépség, veszve, veszve van!
Ő puszta kóró, él, de halva van már,
Reá undok pók hálót kötni jár:
De íme látja, hogy csak álmodott...
Oh, - felsóhajt: vadrózsa nem vagyok!
És ujra csendes, holdas este lett,
És ujra mély ábrándba mélyedett:
Ah, a mező olyan vad, néptelen!
Belől a kertben jobb volna nekem:
Holott hű gond s szorgalmatos kezek,
Ápolgassanak és növeljenek.
A hajnalkának boldog élte van:
A gyámvesszőre felfut magasan,
Ha rút szél jön, megkapaszkodik...
S elszenderűlvén ígyen álmodik:
Hajnalka volt. Virággal teljesen,
Sugár szil ágait ölelte fenn,
Amelynek erős, lombos alkata
Zugó szelekkel zugva dacola.
És boldog ő! midőn virága hull:
Utána fájó szivvel nem sóhajt,
Eljő a hajnal, visszadaja majd...
S egy elvesztettért tízzel gazdagul.
De megdördűl az ég nagy hirtelen,
Villám cikázik bús felhőiben:
Egy pillanat...s az égi tűz lesújt,
Csapása tör, ront, - izzó lángja gyújt...
A büszke szilfa forgács és szilánk, -
Ledönté, meggyújtá az égi láng:
Szegény virág! indája fonnyad, ég...
De íme látja: hogy csak álmodék,
És hosszú, halk lélekzetet veszen:
Ah, jó, hogy nem vagyok hajnalka sem!
És harmadizben száll alá az est:
Ábrándba mélyed ismét örömest
Bokor tövében a kis ibolya,
S most a fehérliljomra gondola.
Ah, oly magasan nem jó állani!
Oda járnak az ég villámai,
Melyeket a fenség magára von...
Legyek én, legyek fehérliliom!
S meglőn. Álmában úgy látá magát:
Mint a kert karcsú fehérliljomát,
Magasan nem állott mások felett,
De látott napsugárt, kéklő eget.
S ő, ez átváltozásnak általa
Igen kevély, igen boldog vala!
Mert minden illat s bűbáj, ami csak
Kebledben rejlik, oh jó anyaföld!
S mit a napsugár szirmaikba szőtt
A tavasz ifjú szép viráginak:
Mindaz egy-magán egyesűlve van!
És a liljom áll büszkén, boldogan.
A kertbe három ifjú lány jöve,
Telvén a sok virágba öröme,
S megszólal az egyik ékes hajadon:
Ah! milyen bájos ez a liliom!
Ugyan törjük le...! s szörnyű félelem
Fogá el a hallott beszédeken:
Szorongásban telt az élete...
Ha nyílt az ajtó: ő már reszkete.
A kertbe majd egy gyászos nő belép,
Könnyek borítván bánatos szemét,
Málvát, rozmarint, szegfűt szaggata,
És - letörve volt a kert liljoma...!
Gyászos terítőn, benn halvány halott,
Halvány kis leányka nyúgodott, -
Ennek merev kezébe adta őt,
Hol irtózata s kínja egyre nőtt.
Keskeny koporsót hoztak azután,
Belezáratván a virág s leány:
Rögtön setét lőn...ő a holttal...ah!
- Hullván a hajnal hűvös harmata,
Felébredt, és szólt a virág, szegény:
Hála, hogy vagyok kis ibolya én!
Jobb nékem itt a bokrok enyhiben
Szerényen élni s észrevétlenűl:
Hol szaggató kéz és zápor nem ér,
És a vihar bántatlan átrepül.
Fedezz el, lágy fű leveles bokor!
Folyjon kis éltem, amikép folya:
Ne legyek én rózsa, vagy liliom:
Legyek illatos szerény ibolya!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tompa Mihály |
|
|
|
Címkék: elszenderűlvén, megkapaszkodik, fehérliljomra, fehérliljomát, észrevétlenűl, átváltozásnak, elvesztettért, gyámvesszőre, tornyosúltak, ápolgassanak, szorgalmatos, szorongásban, belezáratván, boldogtalan, hintázhatta, gondolattal, fehérliliom, harmadizben, üdvözletére, szeretettel, beteljesült, hajnalkának, visszadaja, növeljenek, halomtetőn, gondolaton, lélekzetet, beszédeken, szirmaikba, nemsokára, ringatták, szellőben, reszketve, délibábos, messzeség, csendesen, ibolya álma, kéklő eget, sötét gallyak, szép világot, hold fölebb, merengő virág, lágy szellőben, vidék felett, sebes zápor, föld szennyes, mező olyan, kertben jobb, hajnalkának boldog, gyámvesszőre felfut, elvesztettért tízzel, büszke szilfa, Tompa Mihály,
|
|
Offline
