2014-04-11 16:11:15, péntek
|
|
|
Akkoriban, amikor én voltam fiatal sem lehetett a problémákról beszélni, mert akkor magadra haragítottad a Párt ,,illetékesét": ,,miaznemteccikarenccer?" kérdést szegezve szerencsétlen elégedetlenkedőnek.
(Azért is gondoltam a rendszerváltozás elején, hogy minden körzeti szakorvosi rendelőben kellene működnie pszichológusnak is. Szörnyű, hogy MÉG MINDIG ideggyógyászatra küldik a lelkileg összeroppanó embereket! Talán, ettől merevedett meg a közgondolkodásban az a nézet, hogy aki lelki tanácsra szorul, az ,,BOLOND" és inkább nem panaszkodik...)
Van erre a problémára egy közismert szerelmespár esete: Domján Edit és Szécsi Pál. Mindketten a halálba menekültek az elviselhetetlen életérzés elől.
Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán is hasonlón mehetett keresztül. Latinovits ,,kiszállt", Ruttkai, meg belebetegedett és hamarosan belehalt.
Latinovits Emlékére:
József Attila:
LEVEGŐT!
Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.
Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.
Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
Hisz védekezni nincs semmi kedvem,
mig nyomorult vagyok.
Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam,
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok,
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.
És az országban a törékeny falvak
- anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.
Ó, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.
Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.
Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szívemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!
Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk míg vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd!
Szép, komoly fiadat!
Még az oly ,,dörzsölt" emberek is, mint Gobbi Hilda is azt mondta: ,,nagyon jól lehet élni ebben az országban, csak semmit ne akarjon az ember!" Ezt akkor mondta, amikor már belefáradt abba küzdelembe, hogy legyen a nemzetnek színháza, meg a színészeknek múzeuma és ,,otthona".
A középszer annyira rátelepedett a hatalmával mindenre és mindenkire, hogy egészen egyszerűen nem lehetett hova menekülni előle, csak a halálba. Vagy az alkoholizmusba, ami megint-csak egy elhúzódó agonizálással volt/van egyenlő.
Aztán jöttek a 80-as évek, és nálunk is végbement egyfajta szexuális ,,forradalom" és átestünk a ló tulfelire. Mert ez is - amolyan magyar-módra - történt. Amiért ekkoriban vezették be a vállalatok a GMK-kat, ahol lehetett másodállásban is húzni a belünket, legtöbben nem otthon, hanem a munkahelyükön szexeltek. Miskolc(z)i Miklós meg is írta az erről szóló szociográfiáját, a ,,Mindenki mással csinálja" címmel. A szakmunkások teljesítménybérben ledolgozták a napi kötelező nyooocórát, aztán, a másik nyooocat meg a fusiban és már csak arra maradt energiájuk, hogy a kocsmában emelgessék a poharakat, meg meg...ják az ott található, erre ,,szakosodó" női személyeket. Azt hiszem a Bikini Lojzija is erről énekel, amikor azt mondja: ,,Csókolom! Megszakadhatok?"
József Attila esete, viszont Önt* igazolja, mert Ő 1937-ben feküdt a sínekre. Akkoriban is a sznob középszert kellett volna ,,kiszolgálni". Az ,,igazat" mondd ne csak a ,,valódit" gondolatával árulja el magát. Azt, hogy mennyire elege lehetett a ,,valódi kutyabőr"-, meg ékköves aranyékszer-, meg szőrmebunda, meg miegymás ,,valódi" úrhatnám polgárból és dolgokból!
Attilát is az a szörnyű ambivalencia kergette az őrületesen elviselhetetlen életérzésbe, hogy nem kaphatta meg Flórát!!! Kristálytisztán átélhető minden gyötrelme, amit megírt Illyés Gyuláné a ,,József Attila utolsó hónapjairól" c. könyvében.
József Attila hatalmas intellektualitása sehova ,,nem fért be"! A ,,proletárok" is kiverték maguk közül, amikor szemináriumot akart tartani nekik Csepelen. (Csengey is megjárta ezzel.) Az ,,uraknak" nem volt elég úri, a munkaadóknak, pedig túlontúl okos volt. A verseit sem tudta úgy megjelentetni, hogy az folyamatos megélhetést biztosított volna számára. Egy ilyen ,,lángoló" elme számára elfogadhatatlan az a vegetálás, amire élete utolsó időszakában kényszerült testvére balatoni nyaralójában...
*Itt arra gondolok, hogy legyen az bármilyen társadalmi formáció, a középszer, a ,,középosztály", az előítéletes középszerű marad.
Bóna Mária Ilona
|
|
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
Címkék: ideggyógyászatra, rendszerváltozás, pszichológusnak, szociográfiáját, elviselhetetlen, kristálytisztán, elfogadhatatlan, megszakadhatok, alkoholizmusba, belebetegedett, szerencsétlen, megjelentetni, agonizálással, szemináriumot, másodállásban, munkahelyükön, gondolatával, munkaadóknak, szakmunkások, szerelmespár, színészeknek, kifoszthatna, haragítottad, problémákról, összeroppanó, telefonoztam, nyaralójában, balszerencse, ambivalencia, rátelepedett, középosztály, megélhetést, gyermekként, kiszolgálni, ledolgozták, hónapjairól, problémákról beszélni, rendszerváltozás elején, lelkileg összeroppanó, közismert szerelmespár, halálba menekültek, elviselhetetlen életérzés, gyepre éppen, őszi szél, lámpák felé, törékeny falvak, felnőtt balszerencse, nemzetnek színháza, színészeknek múzeuma, középszer annyira, hatalmával mindenre, elhúzódó agonizálással, József Attila, Domján Edit, Szécsi Pál, Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Latinovits Emlékére, Gobbi Hilda, Bikini Lojzija, Illyés Gyuláné, Bóna Mária Ilona,
|
|