|
2017-07-29 12:51:41, szombat
|
| |
| |
Görzsönyi Vargha Gyula : Káva, 1853. nov. 4. - Budapest, 1929. máj. 2., statisztikus, költő, műfordító
Görzsönyi Vargha Gyula
Költöző lelkek
Kik rég előre mentetek,
Apám, anyám, s ti jó barátok,
Szárnyam suhog, már fönn lebeg,
De hol találhatok reátok?
A lelkek, mint a vadludak,
Foltokban úsznak egyre délnek.
Vágy hajtja, vonja szárnyukat,
Szebb, boldogabb hazát remélnek.
Én, idegen folt vándora,
Szeretnék hirtelen kiválni,
Repülni, mint a gondolat,
S szeretteimre rátalálni.
De hátha csal a sejtelem
Ők régesrégen célhoz értek?
S jajgatva hasztalan szelem
Magamban a zord szürke léget?
A néma hómezők felett
Egyszer csak összecsuklik szárnyam,
S az álmodott fény-hon helyett
Ott vár a vég a ködvilágban?
Forrás: Internet
Gyöngyesz által
Görzsönyi Vargha Gyula
A magyar szó szárnyán
Lelkem folyvást viharzik,
Árad, dagad,
S fölötte egyre rajzik
Kép, gondolat.
Madárraj a viharzó
Tenger felett,
S mindannyi a magyar szó
Szárnyán lebeg.
Forrás: Internet
Gyöngyesz által
Link
Görzsönyi Vargha Gyula
Szürke madár
Te tollakopott, vén szürke madár,
Dalolj, ha komor, ha sötét is a táj.
Nem hallja ezer fül? Az mért szomorít?
Elhallik a szomszéd egy-két bokorig.
S ha senki se hallja, zavarja: köszönd;
Áhítatosabb tele szívnek a csönd,
A csönd, a magány, meg a hallgatag éj,
Hol nem csataráz a veréb, seregély.
Tetszés-alamizsnák koldusa ne légy,
Boldog kebel az, ki magának elég.
Úgyis, ki hevülne ma tiszta dalon?
Tennen kebeledben vár csak jutalom.
S az becsesebb ezrek hiu tapsainál,
Ily dús adományt sosem oszt a király.
Még a keserű könny s a bú is a dal
Arany poharából mézédes ital.
Enyhíteni gondteli nappalodat:
Halk éji magánnyal bíztat, csalogat,
S bezengve sötét komor éjjeledet:
Szívedben a gond tövisét feleded.
Fényben szelíd árnyék, árnyban ragyogás.
De úgy a hogy' érzed, nem érezi más;
Ha megérint is tán pár méla szívet,
A mi lelkedből forrt, egyedül a tied.
Hát azt se nagyon bánd, ha árva dalod
Csak a lelkedben sír, s ott szunnyad el, ott.
Zene, lágyan zengő, halk, álmodozó,
Az ringat el, az, nem a szó, nem a szó.
Forrás: Internet
Gyöngyesz által
Görzsönyi Vargha Gyula
Magasság, mélység
A képzelet taván hajózom,
A friss levegő csupa ózon;
Megittasulok, mint a bortul,
Teli a szívem, majd kicsordul.
Havasok hava látszik-e távol,
Vagy fehér fodros felhőtábor?
Alant a kék tó, fenn a kék ég,
Csoda magasság, csoda mélység.
Megfürdik a lelkem a tóban,
A napsugárt szikráztatóban,
Majd kék havasok tetején fenn,
Fürdik az ég kék tengerében.
A testem is, ha volna szárnya,
Föl, föl, a kék magasba szállna,
Magasan, föl egészen az égig ...
Nincs szárnya! Merüljön a mélybe fenékig.
Forrás: Internet
Gyöngyesz által
Görzsönyi Vargha Gyula
Őszi esső
Szél neveli a ködöt,
Köd az essőt hozza,
Szélnek, ködnek, essőnek
Se vége, se hossza.
Gyászol a föld, sír az ég,
A kifosztott bús vidék
Magát siratozza.
Rügyfakasztó permeteg
Zendülő kopáron,
Záporontó fergeteg
Napaszalta nyáron:
Ébredés az, éledés,
Újul fű, fa és vetés
Az egész határon.
Könnyeit az őszi felhő
Minél jobban ontja,
Annál jobban hull az erdő
Dérütötte lombja.
Összeolvad sár a köddel,
Egy homály az ég a földdel,
Ami szép volt, oda mindaz,
S vissza hogy' is jönne,
Őszi esső meddő, mint az
Öregember könnye.
Forrás: Internet
Gyöngyesz által
Őszi eső - Jónás János festménye
Görzsönyi Vargha Gyula
Álmatlan éjek
Elég a nappal gyötrelme, gondja,
Várom az éjt, mely fátylát kibontja;
Várom az éjt, de hiába várom,
Mit ér, ha nem száll szememre álom.
Mind, ami zaklat, háborgat ébren,
Megsokasodva támad az éjben,
Repdesve, mint az éj denevéri;
Rút szárnyuk folyvást homlokom éri.
Vergődöm kínos, álmatlan ágyon,
Pedig pihenni, feledni vágyom;
Hogy ne gyötörjön a gond marása:
Jöjj tavaszomnak tiszta varázsa.
Nyílj, színes álmok mák-koszorúja,
Képek a múltból, keljetek újra.
Ringassatok árnyak, lebegve, szállva,
Álomba, dalba, vagy a halálba.
Forrás: Internet
Gyöngyesz által
Görzsönyi Vargha Gyula
Belenézek az éjbe
Belenézek az éjbe, mely elnyel,
Belenézek.
Jön-e hajnal az éji homályra?
Vagy mint a nap esti sugára
Elenyészek?
Bíborra te fested a felhőt,
Esti sugár.
Ni, a felhők fodra miként ég,
S megszépül a föld, az imént még
Puszta, kopár.
Búcsúzó lelkem is így néz
Vissza reád,
Sanyarú ínséggel ijesztő,
De újra derengeni kezdő
Puszta világ.
Fényt hint le a lelkem az ég s föld
Pereméig.
Maradna tovább, de hiába,
Beleolvad az éjbe, az árnyba,
S elenyészik.
Forrás: Internet
Gyöngyesz által
Görzsönyi Vargha Gyula
Szent Margit galambjai
A szűz királylány hűs szigetjén
Galambok isznak a Dunából.
Megszomjazott s leszállt a földre
A fönn kerengő légi tábor.
Házak s tornyok felett csapongva
Negédesen szelték a léget,
Sokszínű fényes tarka tolluk
A napsugárban szinte égett.
Szelíden állnak most a parton,
Félénken néznek a nagy árra,
Piciny csőrük hegyét a roppant
Folyam vizébe be-bemártva...
Hajdanta hány szép várkisasszony
Élt boldogan, kevély örömben;
Táncolt, dalolt, fénylett, sugárzott
Zenétől harsogó teremben.
De hány volt, aki kéj s öröm közt
Egyszerre csak nagy szomjat érzett,
S ment, hol szűz Margit gyönge teste
Szeges övtől sebezve vérzett.
S az ige végtelen vizéből,
Világból elvonulva, távol,
Úgy ittak égő szomjas ajkkal,
Mint a galambok a Dunából.
Forrás: Internet
Gyöngyesz által
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek 3 |
|
|
|
Címkék: szikráztatóban, várkisasszony, megszomjazott, rügyfakasztó, megsokasodva, szeretteimre, megittasulok, összecsuklik, statisztikus, ködvilágban, napsugárban, tollakopott, ringassatok, áhítatosabb, tavaszomnak, régesrégen, tengerében, királylány, összeolvad, elenyészek, napaszalta, felhőtábor, szárnyukat, alamizsnák, kifosztott, nappalodat, találhatok, kebeledben, elenyészik, záporontó, poharából, koszorúja, szeretnék, galambjai, dérütötte, tapsainál, zord szürke, néma hómezők, álmodott fény-hon, mért szomorít, szomszéd egy-két, becsesebb ezrek, keserű könny, gond tövisét, képzelet taván, friss levegő, napsugárt szikráztatóban, mélybe fenékig, essőt hozza, egész határon, őszi felhő, nappal gyötrelme, Görzsönyi Vargha Gyula, Jónás János, Szent Margit,
|
|
Offline
