|
2019-10-09 10:01:32, szerda
|
| |
| |
Simon István: Falevelek a földön
Megrázza magát, nézd, a sok fa,
hullik le a száraz levél,
s mint távoli, arany vitorla,
úgy lebeg, ha fújja a szél.
Pirosan ellepi a földet,
vastag, fekete sárra hullt.
S tőle lett már színpompás szőnyeg
fasorok oldalán az út.
Szántáson magányos diófa,
alatta kerek tócsa vér.
S a deret rózsaszínné oldja
a hulló, száguldó levél.
Kopog az ősz arany esője,
kalapom tetején pereg.
Úszik a folyón is előre
a levél, a kivénhedett.
Rázza magát, nézem, a sok fa,
mintha akarva ejtené
öregségét, hogy rőt vitorla
vigye az enyészet felé.
De ág-karjukat égre tartják -
mint naphoz esdeklő kezek,
kérnek vissza már, fiatalság,
tavasz, virágzás, tégedet. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ősz |
|
|
|
Címkék: kivénhedett, rózsaszínné, színpompás, szántáson, fiatalság, öregségét, falevelek, száguldó, enyészet, virágzás, magányos, karjukat, megrázza, szőnyeg, pirosan, vitorla, fasorok, tartják, tégedet, kalapom, tetején, esdeklő, oldalán, vastag, fekete, alatta, földet, folyón, istván, ellepi, naphoz, távoli, száraz, tavasz, hullik, vissza, száraz levél, deret rózsaszínné, enyészet felé, Simon István,
|
|
Offline
