|
2019-03-25 16:04:15, hétfő
|
| |
| |
|
|
| |
Gősi Vali : Évszakok királynője
Ahogy fordul a föld, és vele az éjszakába a nappalok, lágyan, lassan,
észrevétlenül suhanva, úgy fordul a zord tél a törtfényű tavaszból egyre
perzselőbb nyárba, hogy onnan a mézszínű, lombhullató, krizantémillatú,
elmúlást idéző ködös, őszi táj, bújával megint átszenderüljön a fagyos tél
hótakarója alá.
Anyanyelvünk varázslatos szavakkal idézi a négy évszak, - a tavasz, nyár,
ősz, és a tél -titokzatos hangulatát és folytonosságát. Ha néha befelé
figyelünk, lelkünk is szinte hallja, hogy mindegyik szó - az évszak
hangulatát idézve, lágyan, hevesen, mélabúsan, majd keményen, fagyosan -
muzsikál.
A legszebb szó - és évszak is - közülük, számomra a tavasz, és a hozzá
kapcsolódó csodálatos kifejezések: a rügyfakadás, rigófütty, pipitér,
gólyahír, pázsit, és a tavasz hónapjai, - a március, április, május - melyek
számomra mind-mind az életet hirdetik.
Hallgasd csak: tavasz! Lágyan muzsikál a szó, s ha becsukod a szemed egy pillanatra, lehet bármilyen sötét és zord a tél, lelked azonnal átlényegül.
Felengedsz fagyos mélabúdból, egyszerre megérzed a sarjadó fű friss illatát, becsukott szemeid mögött lombkoronát varázsol a tar ágakra a képzelet, hallod a rigók rekedt, riadt, erőtlen, hajnali énekét, a halkan surranó kis patak ébredő neszét, látod a tarka rétek színpompás virágait, a falusi udvarokon tipegő pelyhes kiscsibéket. Érzed, ahogy ébred a természet, újraéled fű, fa, virág, s tavaszt idézel így a lelkedbe is. Enged a fagyos szorítás a szíved körül, élni akarsz, újjászületni a rügyfakasztó tavaszban, ahol a földből remegve bújik elő az első hóvirág, majd az ibolya, s a háztetőkön újra ott kelepel a gólya is.
A tavasz jöttével újraélednek lelkünk derűs hangjai. A langyos napsugártól
átmelegszik szívünk, újra élünk, mosolygunk, szeretünk, erőtől duzzadunk,
mint a kipattanó barkaág.
S míg lágyan suhanunk a múló idővel, hagyjuk, hogy a körforgásban hosszan öleljen a forró, mézillatú nyár, hogy felhevült testünket lágyan simogassák hűs folyók habjai. Ha ilyenkor a végtelen nyári ég csillagsátorára pillantunk, megállni látszik a tűnő idő is, míg lábunk elé nem hull egy kósza csillag, amely az időtlenségből felriaszt.
Aztán múlni kezd testünkből a nyári láz, esténként néha borzongva bújunk
össze már. S míg bódultan szívjuk az őszirózsák, dáliák illatát, menekülünk a kósza ökörnyál pajkos, ragacsos csókja elől, addig hátunk mögül belopódzik újra az elmúlást idéző ősz. Halott lombkoronájukért még reccsenve lehajolnak néha a kopár fák vacogó, meztelen karjaikkal, de mindhiába. Fagyos, októberi szélben gyertyák lobbannak megint a holtakért, akiknek sírjain büszke, duzzadó virágú krizantémok dacolnak a faggyal az életért.
A végtelen körforgásban már hó és jég borít mindent, a kérlelhetetlen tél
álomra int, hófehér takarót borítva a halott világra, hogy mély álmából
zsongó, új tavaszra, a királylány csókjára ébredjen megint.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: lombkoronájukért, krizantémillatú, csillagsátorára, átszenderüljön, kérlelhetetlen, folytonosságát, észrevétlenül, időtlenségből, rügyfakasztó, újjászületni, anyanyelvünk, körforgásban, átmelegszik, lombhullató, napsugártól, rügyfakadás, újraélednek, varázslatos, kiscsibéket, krizantémok, kifejezések, lombkoronát, felengedsz, lehajolnak, testünkből, mélabúdból, kapcsolódó, háztetőkön, simogassák, hótakarója, királylány, átlényegül, pillantunk, karjaikkal, belopódzik, perzselőbb, törtfényű tavaszból, négy évszak, tavasz hónapjai, életet hirdetik, rigók rekedt, halkan surranó, tarka rétek, falusi udvarokon, fagyos szorítás, szíved körül, rügyfakasztó tavaszban, földből remegve, első hóvirág, háztetőkön újra, tavasz jöttével, langyos napsugártól, Gősi Vali,
|
|
Offline
