2020-03-17 19:04:43, kedd
|
|
|
|
|
|
Faludy György(1910-2006) - Tanuld meg ezt a versemet
Tanuld meg ezt a versemet, mert meddig lesz e könyv veled? Ha a tied, kölcsönveszik,
a közkönyvtárban elveszik, s ha nem: papírja oly vacak, hogy sárgul, törik, elszakad,
kiszárad, foszlik, megdagad, vagy önmagától lángra kap,
kétszáznegyven fok már elég — és mit gondolsz, milyen meleg, egy nagyváros, mikor leég?
Tanuld meg ezt a versemet. Tanuld meg ezt a versemet, mert nemsokára könyv se lesz,
költő se lesz, és rím se lesz, és autódhoz benzin se lesz, és rum se, hogy leidd magad,
mivel a boltos ki se nyit,
s kivághatod a pénzedet, mert közeleg a pillanat, mikor képernyőd kép helyett halálsugarat közvetít,
s mert nem lesz, aki megsegít, ráébredsz, hogy csak az maradt tiéd, mit homlokod megett
viselsz. Ott adj nekem helyet.
Tanuld meg ezt a versemet. Tanuld meg ezt a versemet, s mondd el, mikor kiöntenek
a lúgtól poshadt tengerek,
s az ipar hányadéka már beborít minden talpalat földet, akár a csiganyál, ha megölték a tavakat,
s mankóval jön a pusztulás, ha fáján rohad a levél, a forrás dögvészt gurguláz, s ciánt hoz rád az esti szél:
ha a gázmaszkot felteszed, elmondhatod e versemet.
Tanuld meg ezt a versemet, hogy elkísérjelek. Lehet, s túléled még az ezredet, s pár kurta évre kiderül,
mert a bacilusok dühödt revánsa mégse sikerül,
s a technológia mohó hadosztályai több erőt mozgatnak, mint a földgolyó —
memóriádból szedd elő,
s dúdold el még egyszer velem e sorokat: mert hova lett a szépség és a szerelem?
Tanuld meg ezt a versemet, hadd kísérlek, ha nem leszek, mikor nyűgödre van a ház,
hol laksz, mert nincs se víz, se gáz,
s elindulsz, hogy odút keress, rügyet, magot, barkát ehess, vizet találj, bunkót szerezz,
s ha nincs szabad föld, elvegyed, az embert leöld s megegyed —
hadd bandukoljak ott veled, romok alatt, romok felett, és súgjam néked: tetszhalott,
hova mégy? Lelked elfagyott, mihelyst a várost elhagyod.
Tanuld meg ezt a versemet.
Az is lehet, hogy odafenn már nincs világ, s te odalenn, a bunker mélyén kérdezed:
hány nap még, míg a mérgezett levegő az ólomlapon meg a betonon áthatol?
S mire való volt és mit ért az ember, ha ily véget ért?
Hogyan küldjek néked vigaszt, ha nincs vigasz, amely igaz?
Valljam meg, hogy mindig reád gondoltam sok-sok éven át, napfényen át és éjen át,
s bár rég meghaltam, most is rád néz két szomorú, vén szemem?
Mi mást izenhetek neked?
Felejtsd el ezt a versemet.
Elképesztő és kegyetlen ez a vers, pont olyan katasztrofális jóslat, mint amikor Zolnay Pál Nagy Lászlóval készített portréfilmjében megkérdezte a költőtől, hogy mit üzen az ezredforduló utáni nemzedéknek és Nagy László azt válaszolta, ‘csókoltatom őket, ha lesz emberi arcuk...'
|
|
|
0 komment
, kategória: Faludy György |
|
Címkék: portréfilmjében, közkönyvtárban, katasztrofális, kétszáznegyven, kölcsönveszik, elkísérjelek, halálsugarat, hadosztályai, ezredforduló, technológia, megkérdezte, bandukoljak, nemzedéknek, tetszhalott, elmondhatod, csókoltatom, memóriádból, válaszolta, gázmaszkot, elképesztő, kivághatod, nemsokára, felteszed, mérgezett, izenhetek, kiöntenek, elindulsz, nagyváros, kegyetlen, napfényen, gondoltam, képernyőd, ráébredsz, ólomlapon, hányadéka, bacilusok, közkönyvtárban elveszik, maradt tiéd, lúgtól poshadt, ipar hányadéka, forrás dögvészt, esti szél, gázmaszkot felteszed, bacilusok dühödt, technológia mohó, földgolyó —, embert leöld, várost elhagyod, bunker mélyén, mérgezett levegő, betonon áthatol, ezredforduló utáni, Faludy György, Zolnay Pál Nagy Lászlóval, Nagy László,
|
|