|
2020-01-08 23:11:27, szerda
|
| |
| |
|
|
| |
Kép: Törőcsik Mari és Maár Gyula 1976.
Már nem mondja magáról, hogy masszív csaj vagyok. Fogytán az ereje. Néha úgy érzi, alig van. Máskor meg igen. De olyankor sem dalol örömében, csak éppen jobban élvezi a napot. Könnyebben mozog, jobban engedelmeskedik a keze. A bal. Mert a jobb több mint tíz éve nem hallgat rá. Engedetlen. Csak van. Velemi házát ritkán hagyja el. Az udvarra legfeljebb kinéz. Az ablakon. Szeretett diófája alatt alig ült a nyáron. Inkább bent, az utcára néző, hűvös szobában. Ahol hangosan perlekedik néha Maár Gyulával. Olykor-olykor mond is valami szaftosat. Tiszta szívből, ízesen. Azt írom le csupán, ami utána szakad ki belőle. ,,Miért hagytál itt, Maár Gyula? Hogy tehetted ezt velem? Mit gondolsz, meddig bírom nélküled?"
Törőcsik Mari novemberben volt nyolcvannégy éves.
Már nem jön ki elém, mint régen. Velemi házának kapuja sosem volt zárva, de mostanában már zárni kell néha, mondja, mert vannak, akik képesek benyitni, beleselkedni, hátha látják őt. Csendes a falu, kora délután nem is látni embert az utcán. Ha nem tudnám, hányas szám alatt lakik, nem is volna senki, akitől megkérdezhetném. Talán a Pittyesben, a helyi kisvendéglőben, ahová mindig szívesen járt. Elbeszélgetni, megvitatni ügyes-bajos dolgokat, és igen, felhajtani egy Unicumot, mert azt is szívesen. Öreg barátai vannak a faluban, ő nevezi így őket, és a szomszédai, akik szeretik, s akiket ő is nagyon szeret. Velem nem a világ vége. Csak Budapesttől van messze. Szombathelytől és a magyar-osztrák határtól nincs. Más itt a tempó, de mások az emberek is, mint Pesten vagy Budán. Itt nem szalad az idő, nem akarja megelőzni magát, a falu lakói pedig emberibb életet élnek, mint százvalahány kilométerrel odébb, a fővárosban. Itt még a fű is zöldebb, a fák meg lombosabbak. Főleg a ,,zöld templomok", a gesztenyefák. Nincs párja a méznek, amelyet itt vehet az ember. Fenséges az íze, de az illata is.
A színésznő kertjében a diófa a csoda. Micsoda érzések, micsoda vallomások szem- és fültanúja lehetett! ,,Már nem visz oda a lábam" - mondja Törőcsik Mari.
Lassú, megfontolt léptekkel tipeg be a szobába. Át a konyhán, az előszobán, egészen a barna bőrkanapéig. Ott megpihen egy percre, felsóhajt, s csak utána ül le. Fogni kell őt, tartani, megvárni, míg jelzi a testének, hogy most! Nem titkolja, megkönnyebbülve keresi meg azt a testhelyzetet, amely a legkényelmesebb neki. Most minden korábbi hír, helyi jelentés idejétmúlt állítás. ,,Kórházba került." ,,Baleset érte." ,,Az intenzív osztályon lábadozik." ,,Gyógyszerelvonás miatt lett rosszul." ,,Nagyon rossz állapotban van." ,,Infúziót kap." ,,Tágítani kell a nyelőcsövét." ,,Állandó fájdalom gyötri." ,,Folyamatos ellenőrzés alatt áll." ,,Havonta megy rutinvizsgálatra." ,,Elesett az otthonában." ,,Ismét kórházba került." ,,Stabilizálódott az állapota." ,,Megviseli az időváltozás." Ilyeneket írtak róla. És hogy: ,,Kivételesen gazdag életműve elismeréseként 2019. március 15-én Kossuth-nagydíjat kapott." Nyilatkozta is utána többször: nagyon szeretne újra játszani, menne vissza a Nemzetibe, ha lenne hozzá ereje. Ez hiányzik neki ma is a legjobban. Hogy nem játszhat, mert nehezére esik a beszéd.
Most itt ül mellettem. Tamás, a gondozója, aki nemcsak a két kezével, a szívével-lelkével is támogatja, kint tesz-vesz a konyhában, de a szeme is, füle is bent van a szobában. A legapróbb óhaját is azonnal teljesíti a ház asszonyának. Több éve már, hogy vigyázza őt, éjjel-nappal ott van a közelében. Nála lakik, az ő vállán a háztartás. Odaadás, türelem, empátia, folyamatos odafigyelés, amit mérhetetlen szeretet táplál. Az pedig adott, megkérdőjelezhetetlenül.
Körben a falon Maár Gyula festményei. Még a szemközti szék támláján is. Törőcsik Mari észreveszi, mit nézek.
,,Maár Gyula, jól kib...l velem! Elmentél. Magamra hagytál." És elmeséli, amit már sokszor elmondott, hogy első férje merő tévedés volt. Nem is tartott tovább a házasságuk, csak egy napig. A sors iróniája: hat évvel a Körhinta után, ő, akinek a nevét sem mondja ki, rendezte a Házasságból elégséges című filmet, amelyben már Bodrogi Gyula játszotta a férjét. Hozzá egy híján tíz év kötötte, és erős lelki béke, de a nagy szerelem, a mindent elsöprő szerelem Maár Gyula volt. Negyvenegy évig voltak házasok.
,,Nem tudtam sírni a temetésén - meséli. - Mindenki nézett, hogy milyen erős vagyok, de senki sem tudta, mi játszódik le bennem. Maár Gyula, te akartad, hogy én maradjak, hát itt vagyok, de majd beledöglök, hogy elmentél! Nem adja ingyen a sors ezt a pluszéletet. Elrakom az összes képet rólad, hogy ne is lássalak, mert annyira fáj a hiányod. Aztán meghalok..."
Halkan beszél, sokszor alig érthetően engedi el a szavakat, de a dühe színtiszta. ,,A k...a életbe, Maár Gyula, szörnyű ez így nélküled!" - csattan fel hirtelen a hangja. Nem tudok megszólalni. Szaggatott lélegzése ott marad kettőnk között, de a köhögési rohama a ház túlsó végében is riasztja Tamást.
A szombathelyi kórházban fenntartanak neki egy szobát, tudom meg később. Azután, hogy Törőcsik Mari elmeséli: a kórház igazgatója a nyáron elvitte a testvéréhez, aki neurológus, hogy vizsgálja meg ő is. De annyira elfáradt az autózástól, hogy alig bírt kiszállni a kocsiból. Ezért nem utazik már fel Pestre. És ezzel kapcsolatos a másik nagy bánata is. Hogy már nem játszhat, nem léphet színpadra. Ha bejárhatna a Nemzetibe, nem gondolna annyit Maár Gyulára, mondja, és könnyebb lenne az élete. Lekötné a munka. Iszonyatosan hiányzik neki a színház. Ezt többször is a tudomásomra hozza. ,,Engem ott mindenki szeret - ragyog fel a szeme. - A díszletezők, a világosítók, az öltöztetők, a fodrászok, mindenki. Nagyon hiányoznak az emberek. És Jiří Menzel is hiányzik. Két testvért kaptam a pályától, ezt is tudja már a világ. Bara Margit volt az egyik, Jiří Menzel a másik. Felhívná nekem?"
Olinkát hívom, az Oscar-díjas filmes feleségét. Ő értesíti a tolószékbe kényszerült rendező ápolónőjét, hogy perceken belül keresni fogom a férjét, mert szeretett magyar színésznője hallani szeretné őt.
,,Drága! Imádom magát, hiszen tudja. Kevés ember áll annyira közel hozzám, mint maga - tolmácsolom csehre Törőcsik Mari szavait. - Azok közé tartozik, akik engem elkísérnek a sírig."
,,Marika! Biztos vagyok benne, hogy mi még találkozunk" - hangzik el a vonal túlsó végén.
,,Sajnos, már csak a túlvilágon - reagál a reményt keltő szavakra Törőcsik Mari. - Nem szívesen beszélek az állapotomról, de annyit elmondhatok, hogy nem vagyok jól. Csak az vigasztal, hogy vannak emberek, akik velem maradnak, amíg élek. Ilyen Maár Gyula, és ilyen maga is, Jiří Menzel. Velem marad, mert annyira imádom magát! Emlékszik a pécsi találkozásunkra? Egyedül volt, tolmács nélkül. Maga nagyon okos ember, megtanult több nyelvet, én csak magyarul beszélek. Kézzel-lábbal magyaráztam valamit a mozi teraszán, és maga értett engem. Megértett. Én ezt azóta sem felejtettem el. Mert ha két ember nagyon akarja, akkor is megérti egymást, ha nem találnak közös nyelvet."
Ez volt a lényege kettőjük beszélgetésének. A végén mindketten ahojjal búcsúztak. A cseh rendező egy könnyed ahojjal, Törőcsik Mari sötétebbel, fájóbbal, és mégis élettelibbel.
Percekbe telt, míg megnyugodott. Nem volt felkészülve arra, hogy hallani fogja választott fivérét. De szemmel láthatóan boldoggá tette, hogy sikerült, hogy elmondhatta neki mindazt, amit még el akart mondani neki. Amíg ő hallgat, én a lányáról, Terézről és a fiáról, Sonról készült gyerekkori képet nézem és a bekeretezett cannes-i oklevelet. Van egy nagyméretű fotó is a Körhintáról, rajta ő és Soós Imre, pontosabban Pataki Mari és Bíró Máté, ahogy ég és föld között a szerelem szárnyán repülnek. Kiszámolom: hatvannégy évvel ezelőtt készült a film, és még mindig érvényes. S bár forgatott még több mint száz filmet, ez lesz az, Fábri Zoltán legendás alkotása, amelyet elsőként említünk meg vele kapcsolatosan, amíg élünk.
Mérhetetlen emberi tartás, óriási lélekerő, áradó szeretet. Ha fizikálisan nincs is túl jó állapotban, szellemileg teljesen rendben van. Pályája lezárult. Végérvényesen. Játszani már csak a szív tud. A test nem.
,,Holnap jön Teréz, nagyon várom" - mondja, és megpróbál felállni. - Még élek, na! Még mindig itt tart a Jóisten. Csak tudnám, mire készül velem..."
Szabó G. László
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Belső kör |
|
|
|
Címkék: gyógyszerelvonás, rutinvizsgálatra, stabilizálódott, találkozásunkra, megkérdezhetném, engedelmeskedik, beszélgetésének, megkönnyebbülve, legkényelmesebb, kisvendéglőben, elismeréseként, szombathelytől, kapcsolatosan, végérvényesen, elbeszélgetni, testhelyzetet, nyolcvannégy, beleselkedni, bekeretezett, iszonyatosan, fenntartanak, szombathelyi, százvalahány, állapotomról, kilométerrel, gesztenyefák, élettelibbel, megnyugodott, kényszerült, felejtettem, magyaráztam, világosítók, novemberben, találkozunk, színésznője, elmondhatok, jobb több, udvarra legfeljebb, utcára néző, helyi kisvendéglőben, világ vége, falu lakói, színésznő kertjében, barna bőrkanapéig, legkényelmesebb neki, intenzív osztályon, legapróbb óhaját, pedig adott, falon Maár, szemközti szék, sors iróniája, nagy szerelem, Törőcsik Mari, Maár Gyula, Maár Gyulával, Csak Budapesttől, Bodrogi Gyula, Maár Gyulára, Jiří Menzel, Bara Margit, Ilyen Maár Gyula, Soós Imre, Pataki Mari, Bíró Máté, Fábri Zoltán, Szabó,
|
|
Online
