Enneagram - Egyes Archetípus Szintjei - Egyes Archetípus Szintjei,Richard Riso,Russ Hudson,Lényegi Minőségek,Mahatma Ghandi,Jack Kornfield,Thomas Fuller,John Stuart Mill,Isteni Törvénnyel,Némely Egyesek,Közerkölcsök Legfőbb Védelmezőjénél,Sóskuthi György, - eposz Blogja

Továbbiak »

Belépés

			eposz.blog.xfree.hu
(Merkúr: Csillagjegy: Szűz: Föld) (Nap: Aszcendens: Oroszlán: Tűz) "Isten létezhet Sátán nélkül, Sátán nem létezhet Isten nélkül." Eposz			Lauter Szabolcs 1987.09.04 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Enneagram - Egyes Archetípus Szintjei

2019-01-29 11:47:16, kedd

	(Don Richard Riso / Russ Hudson - Személyiségtípusok) Egyes - Reformer Bűnök: Mentális: Neheztelés Asztrális: Düh Lényegi Minőségek - Erények: * Tökéletesség * Nyugalom Az Egyes archetípus rövid személyiségrajza Egészséges: Lelkiismeretes, erős személyes meggyőződései vannak: mélyen érzi, mi helyes és mi helytelen, kiváló érzéke van a személyes és erkölcsi értékekhez. Racionális és ésszerű akar lenni, önfegyelemre vágyik, mindenben érett és mértékletes. / Elveihez nagyon szigorúan ragaszkodik, arra törekszik, hogy igazságos, objektív és etikus legyen: alapértéke az igazság és az igazságosság. Felelősségérzete és nagyfokú személyes integritása miatt és mert magasabb célokat tart szem előtt, gyakran lesz az igazság tanítója vagy tanúja. Legjobb formájában: Rendkívül bölcs és józan ítéletű. Mivel elfogadja a valóságot, transzcendens realitásérzékre tesz szert, minden helyzetben tisztán látja, mi a legjobb megoldás. Emberséges, lelkesítő és reményteli: tudja, hogy az igazság meghallgatásra talál. Átlagos: Elégedetlen a valósággal, ezért fennkölt idealistává válik, úgy érzi, neki kell mindent jobbá tennie. Keresztes vitéz, szószóló, kritikus, "ügyeket" karol fel és rámutat, hogyan "kellene" a dolgoknak lenni. / Fél, hogy hibát követ el: azt szeretné, ha minden összhangban lenne az ideáljaival. Rendszeretővé és jól szervezetté válik, de ugyanakkor személytelen, merev, érzelmileg beszűkült lesz, szigorúan kordában tartja érzéseit és ösztönkésztetéseit. Gyakran munkamániás - "anális kényszeres", pontos, pedáns és finnyás. / Rendkívül kritikus önmagával és másokkal szemben: aprólékoskodó, ítélkező, perfekcionista. Makacsul ragaszkodik a nézeteihez mindennel kapcsolatban: helyreigazítja az embereket és zaklatja őket, hogy azt tegyék, ami szerinte helyes. Türelmetlen, soha nem elégedett semmivel, ami nem az ő előírásai szerint történik. Moralizáló, megfedd másokat, nyers modorú, tele van méltatlankodó haraggal. Egészségtelen: Igen dogmatikus, képmutató, intoleráns és rugalmatlan lehet. Minden abszolúttá válik a számára: csak ő tudja "az Igazságot", senki másnak nem lehet igaza. Másokkal szemben súlyosak az ítéletei, saját tetteit viszont racionalizálja. / Kényszeresen foglalkoztatja a tökéletlenség és a többi ember szabályszegései. Ellentmondásosan kezd viselkedni: álszent módon éppen az ellenkezőjét teszi annak, amit hirdet. / Mindenkit elítél, büntetővé és kegyetlenné válik, mert megakar szabadulni attól, ami idegesíti. Hajlamos a súlyos depresszióra, az ideg-összeroppanásra és az öngyilkossági kísérletekre. Fő indítékai: Szeretne helyesen látni mindent és helyesen cselekedni, teljes, kiegyensúlyozott személyiséggé akar válni, magasabb célok felé törekszik és másokat is jobbá akar tenni, meg akar felelni az eszményeinek, önigazolást keres, kritikán felül akar állni, hogy senki ne ítélhesse el. (Don Richard Riso / Russ Hudson - Az Enneagram bölcsessége) "Küldetésem van az életben!" Jelzők: * A tökéletességre törekvő * A tanító * Az aktivista * A keresztes lovag * A moralista * A perfekcionista * A szervező "Keserű tapasztalatból tanultam meg a legfőbb leckét: meg kell őriznem haragomat, mert ahogy a megőrzött hő energiává alakítható, ugyanúgy az irányított harag is olyan erővé alakítható át, amely az egész világot megtudja mozgatni." (Mahatma Ghandi) "A még fel nem ébredt elme hajlamos rá, hogy hadakozzon a dolgok fennálló rendje ellen." (Jack Kornfield) "Soha nem lesznek barátaink, ha hibátlannak szeretnénk találni őket." (Thomas Fuller) "Az igazság legnagyobb előnye az, hogy ha egy vélemény igaz, eltiporhatják egyszer, kétszer vagy akár sokszor is, de az idők során szinte mindig lesznek olyanok, akik újra meg újra felfedezik." (John Stuart Mill) Fő félelem: Az, hogy "rosszak", hibásak, gonoszak, romlottak. Fő vágy: Jónak, erényesnek, kiegyensúlyozottnak lenni - elérni az integritást. A felettes én üzenete: "Akkor vagy jó, ha azt teszed, ami helyes." (Don Richard Riso / Russ Hudson - Személyiségtípusok) Fejlődés és leromlás szintjei 1. szint: A bölcs realista A legegészségesebb Egyesek hagyják, hogy emberi mivoltuk a maga teljességében megmutassa magát, mert rájönnek, hogy késztetéseik egyáltalán nem olyan kaotikusak vagy fenyegetőek, mint hitték. Érzéseiket és szükségleteiket nem fojtják jobban el, mint amennyire ez az egészséges működéshez minden embernél szükséges. Így aztán azok a személyiségrészek, amelyeket felettes énjük irracionálisnak és kaotikusnak bélyegzett és messzire száműzött, most egyensúlyba kerülnek pszichéjük többi részével és integrálódnak személyiségük egészébe. Szubjektív oldaluk összhangba kerül az objektív valósággal, így rendkívül realisztikus és elfogadó módon tudnak viszonyulni az élethez, sőt önmagukhoz is. Mert annyira reálisan látják önmagukat, a legegészségesebb Egyesek szokatlanul éretté és kiegyensúlyozottá válnak. Ugyanúgy ideálokhoz kötődnek, viszont már nem egyoldalú, fojtogató parancsnak tekintik őket, hanem olyasvalaminek, amit ők személy szerint kielégítőnek találnak. Nincs már szükségük arra, hogy mindent tökéletessé tegyenek, sem pedig arra, hogy ők maguk váljanak abszolút tökéletessé. Ráadásul az Egyesek felettes énjük merev szabályaitól és kategóriáitól megszabadulva azt is belátják, hogy nem lehet egyetlen olyan eszmény- és szabályrendszert sem találni, amely minden helyzetre alkalmazható lenne. Ez reménytelen vállalkozás lenne, ezért igazából nem is erkölcsi parancs. Éppen elég komoly feladat számukra, hogy teljes emberi lénnyé váljanak. Márpedig paradox módon azáltal, hogy teljes emberi lénnyé válnak, az Egyesek olyan közel kerülnek a tökéletességhez, amennyire az emberileg csak lehetséges. Amikor ennyire egészségesek, az Egyesek "csak kicsit kevesebbek az angyaloknál", s nagy lelki nemességről tesznek tanúbizonyságot. Az összes személyiségtípus közül a legegészségesebb Egyesek a legbölcsebbek, mivel - hála annak, hogy elsősorban nem az eszményeikhez, hanem a valós világhoz kötődnek - rendkívüli ítélőképességgel rendelkeznek. A logikus érvelésen is túllépve állapítják meg, hogy az adott helyzetben - bármilyen legyen is az - mi a leghelyesebb cselekvési útvonal. Mint ahogy a legegészségesebb Ötösök látják át és értik meg a legmélyebben a világot, a legegészségesebb Egyesek képesek a legvilágosabban megérezni, hogy mikor mi a leghelyesebb és legmegfelelőbb cselekvés a világban, ezért a legtöbb ember gyakran fordul hozzájuk útmutatásért. A legegészségesebb Egyesek önmagukkal és másokkal szemben is nagyon elfogadóak és toleránsak. Tolerancia alatt a legtöbb ember valójában megengedő hozzáállást ért, vagyis azt, hogy mindenkinek engednie kellene, hogy azt tegyen, amit csak akar. Csakhogy a többi emberrel szembeni tolerancia és elfogadás nem azonos az engedékenységgel. Az igazi tolerancia az a képesség, hogy tiszteletben tartsuk más, tájékozott és jó szándékú emberek eltérő véleményét. A toleráns, protestáns Egyesek például hajlandóak ugyanolyan szabadságot adni az Isten imádására a zsidóknak, a katolikusoknak, a muzulmánoknak vagy éppen a hinduknak, mint amilyet ők élveznek. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy a toleráns Egyesek szerint a többiek vallásos nézetei mind helytállóak vagy a vallási különbségek mit sem számítanak; csak azt jelenti, hogy az Egyesek szerint mindenkinek szabadságában áll egyedül, a maga módján felfedezni az igazságot. Látják az egymással ellentétes álláspontok és nézetek mögött húzódó mélyebb igazságokat, és ezeket úgy tudják továbbadni másoknak, hogy egyik oldal javára sem részrehajlók. Ráadásul a legegészségesebb Egyesek úgy képesek elmondani az igazságot, hogy azt mások könnyen megértsék. Az Egyesek eszményei semmiféle fenyegetést nem jelentenek másokra nézve. A legegészségesebb Egyesek azért tudnak ennyire toleránsak lenni, mert szemük előtt magasabb rendű értékek lebegnek. Mivel az egészséges Egyesek látják a transzcendens, szellemi birodalmat, sokkal szélesebb rálátást nyernek a valóságra, és ez azzal a képességgel ruházza fel őket, hogy mindent a saját értelemszerű kontextusában tudnak szemlélni. Ítélőképességük annyira elmélyült, hogy az egészséges Egyesek bármely helyzetben képesek a valóban legfontosabb dolgokra koncentrálni. Szinte egyetlen pillantás is elég nekik annak megállapításához, mi lenne a "nagyobb jó". (De ha mégsem, tudatlanságuk akkor sem okoz riadalmat az egészséges Egyeseknek, mert ki tudják várni, amíg a valóság megadja a választ.) Annyira meg vannak győződve arról, hogy valóban létezik igazság és hogy a transzcendens értékek objektívak, hogy elismerik mások jogát a tévedésre. A legegészségesebb Egyesek olyan mélyen hisznek az erkölcsi rendben, hogy még azt is megengedik másoknak, hogy - az ő nézőpontjuk szerint - tévedésben éljék le az életüket, mivel hisznek abban, hogy a tévedés végső soron nem győzedelmeskedhet az igazság felett. Hisznek abban, hogy az igazság mindig győz, mivel az igazság magának a valóságnak a természetéből fakad. Ezért van az, hogy aki tökéletesen realista, az igazi bölcs. A bölcsesség több, mint a józan ész, mert elfogadja az irracionálist, és számításba is veszi. Bölcsnek lenni annyi, mint meglátni a dolgok valódi rendjét, és ebből kifolyólag mindig tudni, mi a jó, mi a helyes. A legegészségesebb Egyesek tehát transzcendens realisták, mert túlléptek saját személyes valóságértelmezésükön, és belátták: egy alapvető, igen mély szinten, amit sem megérteni, sem kifejezni nem lehet, minden rendeben van - "a világmindenség úgy halad tovább, ahogy kell". 2. szint: Az ésszerű ember Sajnos az egészséges Egyesek nem mindig ennyire egészségesek. Erőt vehet rajtuk a félelem, hogy kiegyensúlyozatlanná, megrontottá, "rosszá" válnak, és kompenzációként arra kezdhetnek vágyni, hogy mindenben igazuk legyen. Teljes feddhetetlenségre vágynak: helyes kapcsolatban szeretnének lenni a világgal, a többi emberrel és magukkal. Énérzésüknek az az alapja, hogy mindig ésszerűek és lelkiismeretesek. Az egészséges Egyesek tényleg az ésszerűség megtestesítői. Rendkívül értelmesek és körültekintőek, a józan ész példaképei. S bár a 2. szinten már egy kicsit kevésbé egészségesek, mint az előző szinten, még mindig kivételesen jó az ítélőképességük, ami lehetővé teszi a számukra, hogy szinte minden körülmények között meg tudják állapítani, mi fontos és mi kevésbé fontos. Világos rendet tudnak teremteni a különféle kérdésekben (különösen az erkölcsiekben), mivel nagyon tisztán látják minden lehetséges döntés következményeit. Nem félnek az értékítélettől sem: annak kimondásától, hogy "Ez helyes vagy helytelen", "Az jó vagy rossz", s mind ítéleteikért, mind az azokból következő cselekedetekért vállalják a felelősséget. Ítélkezésük folyamata így leírva egyébként logikusabbnak fest, mint amilyen valójában. Ítéleteik valójában a meggyőződés mélyen átélt érzéséből fakadnak, a zsigereikből. A jó és a rossz ő számukra nem elvont kategóriák, hanem szenvedéllyel átfűtött kérdések és alapvetően fontosak a kiegyensúlyozott és jó élethez. Az Egyesek úgy hiszik, hogy a kiegyensúlyozott életvitel nélkülözhetetlen annak az objektivitásnak a megőrzéséhez, amit ők helyes ítéleteik alapjának tartanak. Az egészséges Egyesek nem akarják, hogy egyéni szeszélyeik és érzéseik megakadályozzák őket a helyes és helytelen közti objektív különbségtételben. Az egészséges Egyesek annyira objektívak, hogy képesek önmagukat kívülről szemlélve saját cselekedeteiket, attitűdjeiket és érzéseiket is kiértékelni. Nem akarnak tévedni, de ha mégis észreveszik egy hibájukat, azt rögtön, készségesen beismerik. Úgy érzik, hogy semmit sem nyerhetnek azzal, ha ragaszkodnak téves elképzeléseikhez. Az őszinteség és a becsületesség az, ami fontos a számukra, nem pedig az, hogy büszkeségből kitartsanak esetleges helytelen véleményük mellett. Az Egyesek azért tudják - a személyiségük és kultúrájuk adta kereteken belül - megkülönböztetni a helyeset a helytelentől, a jót a rossztól, mert egészséges lelkiismeretük van. Lelkiismeretük motiválja őket, hogy azt tegyék, amit helyesnek hisznek. Az egészséges Egyesek tisztában vannak a bennük rejlő esetleges önzéssel, kicsinyességgel vagy szeszélyes szenvedélyekkel, és szeretnék, ha az effajta érzéseket jobban egyensúlyban tudnák tartani. Amikor erényesek, akkor békében vannak önmagukkal, és ha mégis vétkeznek, azért természetesen megbánást éreznek. Az Egyesek mindenekelőtt tisztességesek szeretnének lenni, és amikor egészségesek, akkor azok is. Ráadásul úgy tisztességesek, hogy nem gondolnak rá állandóan - és persze nem is képmutatóak. A tisztesség nem feltétlenül jelenti a hagyományos értelemben vallásosságot. Ennél tágabb fogalomról van szó: az Egyesek igazak és felelősségteljesek akarnak lenni, olyan emberek, akik összhangban vannak az Isteni Törvénnyel és a természet rendjével, akárhogy látják is ezeket. Az egészséges Egyesek tisztességét talán a kínai taoista filozófia ideálja fejezi ki a legjobban: olyan személyek, akikben egyensúlyban van a Menny, a Föld és az Ember. E cél elérése érdekében az Egyesek mértékletes, becsületes életet kívánnak élni. Amikor megértik, hogy milyen nagy értéke van életükben a józan észnek, a mértéktartásnak, az önmérsékletnek és a pártatlanságnak, az egészséges Egyesek már nem érzik úgy, hogy a személyiségükbe beépült megszorítások bármi módon korlátoznák őket. Sőt, úgy vélik, hogy a lelkiismeret megszorításai nélkül maga az emberi társadalom sem létezhetne. A civilizáció legértékesebb eredményei közül sok csak úgy jöhetett létre, ha az emberek a magasabb rendű, hosszú távú célok megvalósítása érdekében hajlandók voltak lemondani személyes érdekeik azonnali érvényesítéséről. Az Egyesek nem képzelik azt, hogy az erényeik vagy a jóságra való törekvésük megmenthetné őket az életben felbukkanó gonoszságtól és szenvedéstől. Nem kötöttek szerződést Istennel, amely az erényességükért cserébe mennyei áldást biztosított volna számukra, és abban sem hisznek, hogy a jóhoz való vonzódásuk miatt mentesülhetnének az élet nehézségeitől. Nem történhet például olyan dolog másokkal, amelyről az Egyesek azt gondolnák, hogy ne történhetne meg velük is. Ahelyett, hogy az élet csapásait elszenvedve azt kérdenék: "Miért éppen én?", valószínű, hogy inkább azt a kérdést teszik fel: "Miért ne lehetnék én?" Nem várják el, hogy az élet könnyű vagy gondtalan legyen, de az egészséges Egyesek nem is pesszimisták - egyszerűen csak realisták. 3. szint: Az elvhű tanító Lelkiismeretüknek köszönhetően az egészséges Egyesek kiemelkedően etikus és hasznos életet képesek élni, mivel nem érik be azzal, hogy igazuk legyen, helyesen is akarnak cselekedni. A gyakorlatban is meg szeretnék valósítani objektív értékeiket, és arra törekszenek, hogy szenvedélyeik ne ingathassák meg őket, mivel így - amennyire az emberileg egyáltalán lehetséges - azt tehetik, ami objektíve helyes. Az előző szinten a tisztesség volt a legfőbb erényük, de a képben most az igazságkeresés és az igazságosságra való törekvés is megjelenik. Az egészséges Egyesek számára most már rendkívül fontos, hogy a többi ember méltányos bánásmódban részesüljön. Gyűlölik az igazságtalanság minden formáját, függetlenül attól, hogy annak ők maguk, a barátaik vagy teljesen idegen emberek az áldozatai. Az egészséges Egyesek szinte lángolnak az igazságért és a tisztességért - számukra ezek nem száraz elvek, hanem valóságos szenvedélyek. Az egészséges Egyesek minden más személyiségtípusnál határozottabban kiállnak erkölcsi nézeteik mellett, és inkább elviselik az őket érő igazságtalanságokat, semhogy ők viselkedjenek igazságtalanul valaki mással szemben. (Ebben a tekintetben az egészséges Egyeseket össze lehet téveszteni az egészséges Nyolcasokkal.) Az egészséges Egyesek rendkívül becsületesek és erkölcsösek: szinte elképzelni sem tudják, hogy csaljanak vagy hazudjanak. Nagyon szigorúan ragaszkodnak az elveikhez, személyes normáiktól nem térnek el, döntéseiket általuk ésszerűnek és objektívnak tartott alapokon hozzák meg, s amikor cselekszenek, figyelmen kívül hagyják pillanatnyi, önös érdekeiket. Egészséges önfegyelemmel rendelkeznek, és képesek átgondolni tetteik hosszú távú kihatásait is. A választásokon például a lelkiismeretük, nem pedig az anyagi érdekeik alapján szavaznak. Szülőként is olyan döntéseket hoznak, amelyek az egész közösség érdekét szolgálják, nem pedig csak saját gyermekükét. Ha vallásosak, hitük elvei szerint cselekszenek, még ha ezzel összeütközésbe kerülnek is a polgári hatóságokkal. Az Egyesek ebben a tekintetben hihetetlen bátrak lehetnek: az elveikért akár önmagukat, a vagyonukat, a hírnevüket, sőt, még az életüket is hajlandók veszélyeztetni. Azért nem akarják feláldozni az elveiket, mert azzal a becsületükön ejtenének csorbát, és ha a becsületükön csorba esne, azzal valami valami alapvető dolgot tennének tönkre: a jóságra és erényességre való képességüket, pedig ezek gyakorlása mélységes elégedettséggel tölti el őket. Az Egyesek mindenekelőtt azt szeretnék érezni, hogy valamit jót adtak a világnak, s gyakran igen erős küldetéstudatuk van - úgy érzik, komoly célt kell teljesíteniük az életben. Mivel becsületesek, igazak és küldetéstudattal is rendelkeznek, rendkívül felelősségteljes és megbízható emberek. E tekintetben nagyon hasonlítanak az egészséges Hatosokhoz, de míg a Hatosok többnyire önmagukon kívülről várnak jóváhagyást és megnyugtatást azzal kapcsolatban, hogy a helyes úton járnak, addig az Egyesek inkább saját belső erkölcsi iránytűjükre bízzák magukat. Felelősségtudatuk forrása ugyanaz a belső késztetés, amely az eszményeik és életcéljuk elérésére hajtja őket. Ez egyben nagy összeszedettséget és hajtóerőt is biztosít nekik ahhoz, hogy megvalósítsák céljaikat (ebben az egészséges Hármasokra emlékeztetnek). Az egészséges Egyesek egyik legfeltűnőbb tulajdonsága az önfegyelmük. Képesek arra, hogy céljaik elérése érdekében megmaradjanak a kijelölt úton, és ne törődjenek sem más dolgokkal, sem saját kényelmükkel, sem pedig a könnyű megoldások csábításával. Az Egyesek ezen a szinten kiállnak azért, ami helyes, mások lelkiismeretére, jó szándékára és tisztességére apellálnak, világosan és félelem nélkül adnak hangot meggyőződésüknek, tekintet nélkül arra, hogy kinek tetszik ez és kinek nem. Következésképpen az egészséges Egyesek azzal is rendkívül nagy hasznára vannak a társadalomnak, hogy erkölcsre tanítanak másokat és tanúságot tesznek az igazságról, tehát átadják a többieknek az elveiket és erkölcsi eszményeiket. Ez talán a lehető legmagasabb rendű tanítás: nem korlátozódik egy adott tudásanyag egyszerű továbbadására, hanem megismerteti az embereket az egyensúlyon alapuló élet eszményével. Az Egyesek attól félnek, hogy ha nem volna egyértelmű elképzelésük jóról és rosszról, valamint a helyes és helytelen cselekvés következményeiről, akkor nem volna, ami irányt mutasson nekik az életben és nem is találhatnának ilyen segítséget. Az egészséges Egyesek legfőbb ismertetőjele azonban az, hogy lelkiismeretük elsősorban hozzájuk szól, nem próbál kötelezettségeket kényszeríteni a világra. Az egészséges Egyesek személyes példájukkal tanítanak, nem pedig prédikációikkal. Bíznak abban, hogy akár hallgat rájuk a többi ember, akár nem, az igazság szavát mégiscsak meghallják majd, mivel az igazság olyan hangon szól a lélekhez, amit egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni. 4. szint: Az idealista reformátor Mivel az Egyeseket egyre nagyobb mértékben a felettes énjük irányítja, mindig bűntudatot és szorongást éreznek, ha engedetlenül viselkednek. Ha valami okból attól kezdenek félni, hogy a többi ember közömbös az elveikkel szemben és hogy az erőfeszítéseiknek semmi eredménye, akkor még magasabbra emelik a mércét mindenben. Mindent jobbá akarnak tenni. Idealistákká, reformátorokká és keresztes lovagokká válnak, olyan emberekké, akiknek "ügyük" van, s mindenkit - önmagukat éppúgy, mint a többi embert - állandó javulásra, fejlődésre buzdítanak. Az egészséges Egyesek és az átlagos Egyesek között az a különbség, hogy az utóbbiaknak meggyőződéssé válik, hogy csak ők ismerik a választ minden kérdésre. Csak ők tudják rendbe tenni maguk körül észlelt rendetlenséget. Személyes lelkiismeretük olyan intenzív lett, hogy már a kötelességüknek érzik, hogy mindenben az eszmény elérésére törekedjenek. Az átlagos Egyesek ezért elkezdenek az erkölcsi felsőbbrendűség pozíciójából érintkezni a világgal, mintha csak azt mondanák: "Tudom, hogyan kellene lennie a dolgoknak, úgyhogy rám kell hallgatnotok, rám." Kezdik úgy érezni, hogy a többi ember kevésbé összetett, kevésbé rendelkezik világos irányítással, mint ők, és eszményeik fennköltsége alapján egyfajta "noblesse oblige" érzés tölti el őket. Az átlagos Egyesek által meghatározott eszmény lesz a teljesítendő norma mindenki számára is. Szent meggyőződésük, hogy pontosan tudják, mi lenne a legjobb - minden területen. Kezd kellemetlen súlyuk lenni az erkölcsi parancsoknak: nemcsak az Egyeseknek kell vagy tilos ezt vagy azt megtenniük, hanem mindenki másnak is. Úgy érzik, az ő feladatuk minden rossz kijavítása és helyrehozatala, nekik kell tanítaniuk a tudatlanokat, irányítaniuk a céltalanokat, megismertetni másokat a "helyes" állásponttal. Az a baj, hogy nem bíznak meg abban, hogy mások képesek helyesen cselekedni. ("Ha én nem teszem meg, ugyan ki fogja?") Az átlagos Egyesek olimposzi magasságból tekintenek az emberi természetre, önmagukat mindenki másnál megfontoltabbnak, józanabbnak tartják. Éppen ezért kötelességüknek érzik, hogy az emberiség törvényhozói legyenek és olyan szabályokat alkossanak, amelyeket mindenki másnak is követnie kell. Semmi sem túl apró vagy személyes ahhoz, hogy elkerülje a figyelmüket és értékítéletüket. A dohányzás, az alkoholfogyasztás, a biztonsági öv használata, a televízió-műsorok minősége, a pornográfia és a rockzene csupán néhány a megszámlálhatatlan téma közül, amelyről az átlagos Egyesek szívesen vitatkoznak másokkal. Ezen a szinten még nem feltétlenül agresszívak ezekben a kérdésekben, de gyakran éreznek kényszert arra, hogy "rámutassanak" különböző dolgokra és megmagyarázzák mások cselekedeteinek a kihatásait. (Természetesen könnyen lehet, hogy igazuk van, de nem bíznak abban, hogy az emberek maguktól ráébrednek bármire is.) Állandóan azt figyelik, mennyire sikerült megközelíteniük eszményüket, ezért a fejlődés különösen fontos fogalom a számukra: nagyon szeretnék lemérni - ha mással nem, legalább saját erkölcsi mércéjükkel - azt, hogy mennyit fejlődtek az őket érdeklő területen. Tehát rendkívül céltudatosak, mindig valamilyen magasabb cél lebeg a szemük előtt. Előfordulhat például, hogy úgy érzik: szórakozásból nem nézhetnek tévét, csak azért, hogy tanuljanak belőle, mivel állandóan fejleszteniük kell önmagukat, mindig valami "érdemlegeset" kell csinálniuk. Ezért van az is, hogy az átlagos Egyesek oly szívesen csatlakoznak nemes célú ügyekhez és gyakran azok vezetőivé is válnak - az ügy éppúgy lehet a külföldi idénymunkások jogaiért szervezett ülősztrájk, mint a szomszédok meggyőzése valamely politikai párt támogatásáról, valamilyen környezetvédelmi cél támogatása vagy szavazatok gyűjtése adók kivetéséhez a helyi iskolák támogatására. A reformátorként és keresztes lovagként fellépő átlagos Egyesek minden kérdésben pontosan tudják, hol állnak, és egy hittérítő hevületével védelmezik álláspontjukat. Általában meglehetősen világosan beszélnek, nagyon szeretnek vitatkozni és nézeteiket igen hatásos módon tudják előterjeszteni. Mivel pedig őszintén hisznek álláspontjuk helyességében, igen nagy önbizalommal rendelkeznek: úgy tekintenek a világra, mint a szobrász, aki alig várja, hogy a kezébe vehesse az alaktalan agyagtömböt. Természetesen pontosan itt kezdődnek igazi problémáik - és itt kezdődnek mások problémái is az Egyesekkel. A világ és különösen az emberek nem tekinthetően alaktalan agyagdarabnak, amelyet az Egyesek újító elképzeléseik szerint formázhatnak. A valóságnak már megvan a maga formája, az átlagos Egyesek mégis szeretnének új formát adni neki. 5. szint: A rendszerető ember Mivel az idáig eljutott Egyesek már egész biztosan nyilvánosságra hozták álláspontjukat és véleményüket, még ha csak a családjuk vagy a barátaik előtt is, nem akarják, hogy bármiféle eltérés legyen legszemélyesebb érzéseik és hivatalos, idealista álláspontjuk között. Életük minden területét ellenőrzés alá akarják vonni, különösen a saját késztetéseiket és érzelmeiket. Egészséges önfegyelmük odáig torzul, hogy elkezdenek katonásan és előírásosan viselkedni. Az átlagos Egyesek azt akarják, hogy mindenen a rendszeretetük uralkodjon. Szigorú felettes énjük szembeszáll érzéseikkel és vágyaikkal, nyilvánvalóvá válik pszichéjük kettőssége. Mindent feketén-fehéren látnak: valami vagy jó, vagy rossz, vagy helyes, vagy helytelen; valamit vagy jól tettek, vagy nem. Nincs és nem is juthat hely a szubjektív preferenciáknak, ezeket ők amúgy is léhaságnak tekintik. A személytelen fegyelem és a rend válik az átlagos Egyesek fő eszközévé önmaguk, a többi ember és a környezetük kézben tartására. Nagy aprólékossággal és alapossággal fognak hozzá, hogy a világot szabatos kategóriákra osszák fel (ugyanolyan szigorúan, ahogy belső életüket ellenőrzik vagy szeretnék ellenőrizni). Igen nagy figyelmet fordítanak a legapróbb részletekre is, terveket készítenek minden elképzelhető lehetőségre, mert így (A valóságot úgy közelítik meg, mintha folyamatábrát készítenének.) Bár nem minden Egyes kényszeresen rendszerető, mire idáig jutnak, már mindegyikük számára nagyon fontos az állandó szervezettség. Az élet minden területén rendet akarnak: listákat készítenek és gondosan megtervezik a napirendjüket, hogy ne vesztegessék az időt. Az idő rendkívül fontos a számukra, és az átlagos Egyesek mindig pontosan el tudnak számolni vele. Mindig mindenhová időben érkeznek, és megkövetelik, hogy mások is pontosak legyenek. Nincs még egy olyan személyiségtípus, amely ennyire jól testesítené meg a protestáns munkaerkölcsöt és azt a felfogást, hogy az életet komolyan kell venni. Kötelezettségeik teljesítése közben ritkán tartanak szünetet, alig akad olyan pillanat, amikor úgy éreznék, hogy lazíthatnak egy kicsit, és azt tehetnek, amit akarnak. Gondolkozásmódjuk is rendkívül szabályos. Módszeresek és mindig precízek, ezért kiválóak a logikai különbségtételben. A kétértelműséget zavarónak találják, ezért mindig arra törekszenek, hogy sikerüljön feketén-fehéren, teljesen egyértelműen látni a dolgokat. Sajnos a valóságban kevés dolgot lehet ilyen könnyen besorolni, ám az átlagos Egyesek semmiféleképpen sem akarják, hogy a valóság bizonytalan legyen. Elméjükben hierarchiákat építenek fel, kidolgozzák a módszereiket, amelyekkel mindent megítélhetnek, s amit megítéltek, azt automatikusan be is sorolják, ki is értékelik, mintha csak azt mondanák: "Ez jobb, mint az." Kicsit olyan, mintha szabadságon lévő tanárok lennének, akik még itt sem képesek abbahagyni az osztályozást. Az átlagos Egyesek szerint minden jelenségnek kell hogy legyen logikus magyarázata, és valósággal dühbe gurulnak, ha valaki a nézeteiknek ellentmondó információt közöl velük. Kézzelfogható magyarázatokat keresnek az eseményekre, hogyan lehetne felelőssé tenni az embereket a tetteikért? Hogyan lehetne jutalmat és büntetést osztani? Összegezve tehát az átlagos Egyesek ezen a szinten a valóság bírái, könyvelői és kritikusai, megfelelnek Freud anális típusának. Egyértelmű prioritásaik vannak, és életük kevésbé fontosnak tekintett területei szervezőtevékenységükből is kisebb mértékben részesülnek. Ezzel szemben a fontosnak tartott területeknek igen nagy figyelmet szentelnek. E kérdésekben az átlagos Egyesek arra vágynak, hogy minden rendes, tiszta és rendezett legyen, semmi ne lógjon ki a helyéről, ne legyenek elvarratlan szálak. Céljuk az óramű-pontosság. Az Egyesek rendszeretetének persze nagyon sok előnyös következménye is lehet, különösen a nekik munkát adó szervezetek, illetve a társadalom egésze számára. A szervezettségtől minden simábban működik, az üzleti megbeszélésektől kezdve a vasúti menetrendeken át a karácsonyi ajándékok becsomagolásáig. Az emberek nagyon kevés dolgot végeznének el, ha nem támaszkodhatnának a világban bizonyos fokú rendre, és azokra, akiknek ez a rend köszönhető. Csakhogy mint minden másnál, a rendszeretetnél sem mindegy, hogy mikor és milyen mértékben alkalmazzák. Jó lenne, ha az átlagos Egyesek néha lazítanának is egy keveset. Ritkán engedik meg maguknak a spontán viselkedést, de még olyankor is van bennük valami merevség és erőltetettség: olyan, mintha úgy döntöttek volna, hogy ideje spontánnak lenni. Személyes kapcsolataikban illendően, ugyanakkor kissé formálisan "helyesen" viselkednek: az illemszabályokon és az etiketten keresztül fejezik ki önmagukat. A helyes modor alkalmazásával az átlagos Egyesek úgy vehetnek részt a társadalom életében, hogy közben nem kell személyes érzéseikhez fordulniuk. Mivel az önuralom az egyik legfőbb vágyuk, az átlagos Egyesek szembeszállnak késztetéseikkel: éppen az ellenkezőjét teszik annak, amit tenni szeretnének, mintha csak személyes hajlamaik valahogy "gyanúsak" lennének. Ha kedvük támad valamihez, például moziba menni, akkor lemondanak róla, mert úgy érzik, hogy idejüket komolyabb dolgokra kellene fordítaniuk. Másfelől ha nem akarnak megtenni valamit, például nem akarnak a hétvégén is dolgozni, akkor mégis rákényszerítik magukat, mivel ezt érzik a kötelességüknek. A helyzet iróniája, hogy mivel az átlagos Egyesek állandóan a késztetéseiknek állnak ellen, minden addiginál sokkal inkább az irányításuk alá kerülnek. Jellemüket ugyan nagy mértékben befolyásolja a színezetük (vagyis hogy melyik altípusba tartoznak), az átlagos Egyesekben mégis mindig van valami aszketizmus, szigorúság és sterilitás - különösen akkor, ha az élvezetekről és a vágyaikról van szó. Némely Egyesek különösen fenyegetőnek találhatják szexuális késztetéseiket, amelyek nem elég, hogy irracionálisak, még tiltott természetűek is lehetnek, és így ellentétesek szigorú lelkiismeretükkel. Izomzatuk gyakran van feszült állapotban: ajkukat összeszorítják, fogukat összeharapják, arcuk és nyakuk megfeszül. Ezen a szinten a viselkedésük java része és érzelmi életük is elég pontosan jellemezhető a feszült, feszes, merev és rideg szavakkal. Noha hidegfejűek, ritkán látják magukat ilyennek. Az átlagos Egyesek pontosan tisztában vannak azzal, hogy vannak irracionális késztetéseik és tiltott vágyaik. Úgy látják, hogy szívességet tesznek a világnak azzal, hogy rendszeretőek és hatékonyak. Ámde nemcsak erről van szó: meg is védik a világot a szenvedélyeiktől, amelyek, ha elszabadulnának, súlyos károkat tudnának okozni. Attól félnek, hogy ha valaha is megengednék maguknak, hogy azt tegyék, amit akarnak, akkor érzelmeik irányíthatatlanná válnának, vad ösztöneik elsodornák őket, és elkerülhetetlenül a szív legsötétebb bűneibe esnének. Ki tudja, mi lakik a tudattalanban? Az Egyesek szerint jobb ezt nem bolygatni. Ez a szint fordulópontot jelent leromlásukban, mivel az élet korántsem olyan rendezett, ahogy azt az Egyesek szeretnék, és ők maguk sem olyan rendezettek, amilyenek lenni szeretnének. Korlátok közé szorított ösztönkésztetéseik újra meg újra áttörnek az elfojtás torlaszain. Az Egyesek ettől a szinttől kezdve még az eddiginél is rosszabb ellenőrzés alatt próbálják tartani önmagukat és környezetüket, hogy az általuk felállított tilalmak ne engedjék előtörni irracionális késztetéseiket. A belső és külső rend iránti vágyuk nem csökken, de immár az is kezd a rögeszméjükké válni, hogy nekik kel kiirtaniuk a rendetlenséget - mindenhonnan. Eposz megj.: Drakonida- drákói szigor (Drakon, Dragon) 6. szint: Az ítélkező perfekcionista Minél szorosabb ellenőrzés alatt próbálják tartani késztetéseiket, az átlagos Egyesek annál inkább úgy érzik, hogy most már egy pillanatra sem lazíthatnak. Ráadásul attól is kezdenek félni, hogy mások felforgatják azt a rendet és egyensúlyt, amit ők oly fáradtságos munkával hoztak létre. Belső hangjuk, amelytől ideálokat és útmutatást kaptak, immár metszővé és kritikussá vált. A rendezettség most már nem elég: tökéletességre van szükség. Rendkívüli fenyegetettségként élik meg azt, ha az önmagukban és környezetükben is olyannyira óhajtott rendezettség és önuralom mégsem válik valóra. Gyakori, hogy az Egyesek ebben az állapotban kíméletlenebbek önmagukkal, mint a környezetükkel szemben, bár ezt nem könnyű észrevenni. Felettes énjük nyerssé és követelőzővé változott, és az az általános attitűd jellemzi, hogy "soha semmi nem elég jó" - ezt annak idején a védelmező figurától hallották. Szemtelenül kritizálják a dolgokat, semmit sem képesek annyiban hagyni, s a mások általi megítéléstől való félelmüket túlkompenzálva ők maguk válnak mások "bíráivá". Az egyetlen érzelem, amelyet gyakran megengednek maguknak, a harag, méghozzá több formában is: türelmetlenség, bosszúság, megbántottság és méltatlankodás. Különös módon az Egyesek sokszor maguk sincsenek tisztában haragjuk mértékével - sőt, néha azzal sem, hogy egyáltalán haragszanak. Hangosnak lenni annyi, mint rendezetlenül és irracionálisan viselkedni, és erősödő felettes énjük nem engedi meg számukra, hogy tudomást vegyenek efféle érzéseikről. Rendkívül kritikusak mindennel szemben, beleavatkoznak mások dolgaiba, udvariatlanul félbeszakítják őket, állandóan megmondják nekik, mit csináljanak, rámutatnak a hibáikra és arról prédikálnak nekik, hogyan válhatnak jobbá. Az ítélkező Egyesektől gyakran hallani, hogy "Én megmondtam" és "Ha rám hallgattál volna, ez nem történhetett volna meg". Semmi sem kerülheti el a bírálatukat: didaktikusak, ex chatedra nyilatkoznak, mindenkit rendreutasítanak és megrónak. Apróságok miatt is hamar kijönnek a sodrukból, szigorú fegyelmezők, türelmetlenek, szőrszálhasogatók és könnyen meglegyintenek valakit - szó szerinti és átvitt értelemben is. Az átlagos Egyesek a körülöttük lévő többi embert lustának és felelőtlennek tartják. ("Mit szórakoznak itt, amikor én olyan keményen gürcölök?") Mindenről megvan a véleményük, de azt nem személyes vélekedésként, hanem az egyedüli üdvözítő Igazságként tárják mások elé. Az ítélkező Egyesekben fel sem merül, hogy esetleg nincs igazuk. (Udvariasságból vagy álszerénységből néha ugyan mondják, hogy esetleg tévedhetnek, ámde ezen a szinten ezt egyáltalán nem gondolják komolyan: megvannak győződve saját tévedhetetlenségükről.) Ráadásul szinte soha nem változtatják meg a véleményüket, mivel a véleményeik az eszményeiken alapul, eszményeik pedig nem mozdulnak el, olyanok, mint az iránytű, amelyek segítségével mindig, minden kérdésben rá tudnak mutatni a "helyes" megoldásra. Életük másból sem áll, mint hogy végeérhetetlenül az eszményt különféle konkrét helyzetekre, állandóan hibákat javítanak ki, folyamatosan hozzák helyre, amit más először rosszul csinált meg. Felháborítja és bosszantja őket, hogy másoknak hibái vannak és nem tökéletesek, mintha a többi ember viselkedése személyes sértés lenne a számukra. Személyük elleni támadásnak tekintik, ha valaki szemetel az utcán, vagy ha egy ismerősük nem fizet adót vagy megcsalja házastársát. Még ha jogosan is kritizálnak másokat, a modoruk olyan nyers és irritáló, hogy szinte automatikusan dacot vagy engedetlenséget vált ki. A személytelen hatékonyság náluk vakbuzgó dogmatizmussá silányult. Ám ez sem számít: a kritizáló Egyeseket nem az érdekli, hogy a többi ember elégedett legyen velük, hanem az, hogy mindenki azt tegye, ami helyes. Saját életükben a munka megszállottai, s ha nem dolgoznak állandóan, bűntudatot éreznek. Csakhogy a perfekcionista Egyesek annyira odafigyelnek minden apró részletre, hogy az ironikus módon már munkájuk hatékonyságának a rovására megy, s gyakran kevesebbet érnek el, mint kevésbé megszállott társaik. (Előfordulhat, hogy néhány apró hibát eltüntetendő addig dörzsölgetik a bútort, hogy végül a fényezést is sikerül leszedniük.) Állandóan mutatósnak tűnő újításokat vezetnek be, nem mintha szükség lenne ezekre, hanem mert létjogosultságuk igazolásához állandóan jobbítaniuk kell valamit. A többi ember persze megőrül az állandó tökéletességre törekvéstől, hiszen emiatt roppant nehéz az Egyeseknek dolgozni (velük dolgozni pedig egyszerűen lehetetlen). Rendkívül sértődékenyek, rosszul tűzik a kritikát. Nem szívesen adják át másoknak a feladatokat vagy a döntéseket, mivel úgy érzik, hogy senki sem végezhet olyan jó munkát, mint ők. Úgy érzik, tovább tartana valakit betanítani, mint ha ők maguk végeznék el az adott munkát. A perfekcionizmus természetesen minden tevékenységükből kiöli az örömet, hiszen soha semmi nem lehet elég jó. A dolgok nincsenek készen, amíg nem tökéletesek, és tökéletessé tételük - ha ugyan lehetséges - nagyon sokáig tart. A munkamániás Egyesek ezért konfliktushelyzetbe kerülnek: nem élvezik a munkát, de a tétlenséget sem. Nem mernek leállni. Személyes konfliktusaik is szaporodnak, mert az Egyesek mindenre tudják a választ és senki nem mondhat nekik semmit. Ráadásul szokásukká válik, hogy olyan dolgokról is magabiztosan nyilatkozzanak, amelyekről valójában szinte semmit sem tudnak. Leereszkedően kezelik a többi embert, s olyan stílusban magyarázzák el nekik a dolgokat, mintha kisgyermekek lennének, akik segítség nélkül semmit sem tudnak jól megcsinálni. Feljogosítva érzik magukat arra, hogy megmondják másoknak, mit tehetnek és mit nem, tilalomfákat állítanak elébük, mint a pap, aki házaséletre okítja a fiatal párokat, vagy a gazdag újságíró, aki takarékossági tanácsokat ad a szegényeknek. Ebben az állapotban már szinte lehetetlen kiengesztelni felettes énjüket. Alig tudnak olyat tenni, amely elnémítaná a könyörtelen, bíráló belső hangot. Kétségbeesetten igyekeznek bebizonyítani, hogy megfeleljenek a rájuk kiszabott követelményeknek, csakhogy a követelmények egyre magasabbak lesznek. Nem csoda, hogy az ebből fakadó állandó önbecsmérlés hatására az Egyesek türelmetlenek és kritikusak lesznek másokkal szemben - már csak azért is, hogy ezzel az önmagukra halmozott fájdalmas rosszallásnak legalább egy részét kiszorítsák. Az Egyeseknek most már egy időre el kellene szakadniuk perfekcionizmusuktól és önbírálatuktól, de ahelyett, hogy ezt konstruktív módon tennék, titkon azon az élvezetek kezdnek megnyugvást jelenteni a számukra, amelyeket felettes énjük a legjobban elítél. Az Egyesek rákaphatnak az italra, nagy éjszakai mulatozásokba, fokozott költekezésbe, szexualitásba, pornográfiába vagy más "gyönyörökbe" menekülhetnek felettes énjük könyörtelen nyomása elől. E tevékenységeiket azonban a lehetőségeikhez mérten titkolni igyekeznek mások előtt, nehogy rajtakapják őket az oly határozottan hangoztatott nézeteikkel ellentétes viselkedésen. Amint azt az Áttekintésben is láttuk, az Egyesek maguk is zokon veszik, hogy tökéletesnek kell lenniük. Igazságtalannak tartják, hogy a tökéletesség terhéből több jutott az ő vállukra, mint másokéra. Persze még mindig ad némi enyhülést a tökéletességre való törekvés és azok a pillanatok, amikor valóban tökéletesnek is érzik magukat, és tudják, merre kell keresniük a tökéletességet. Ettől függetlenül valamit nagyon ingerel bennük a többi ember szabadsága. Ha már nekik nem jutott túl sok élvezet, akkor másnak miért jusson? 7. szint: Az intoleráns embergyűlölő Az egészségtelen Egyesek nem engedhetik meg maguknak, hogy az objektív tények vagy egy másik személy érvei bebizonyosodjon róluk: tévedtek. Mélységesen megvannak győződve arról, hogy bármit tesznek vagy mondanak is, mindig igazuk van. Eszményeik erőteljes és félelmetes abszolútumokká válnak, és az egészségtelen Egyesek teljesen rugalmatlanul viszonyulnak hozzájuk. Eszményeik merev dogmákká váltak, amelyektől jottányit sem térhetnek el. Mindent és mindenkit az abszolútum fényében látnak: helyes vagy helytelen, jó vagy gonosz, üdvözült vagy kárhozott. Nincs középút, nincs szürke tartomány és nincs lehetőség a kivételekre sem. Elgondolkozni sem hajlandók azokon a körülményeken, amelyek az abszolút tökéletesség helyett a kompromisszumos megoldásokat is megengednék. Az ő szemükben már a legkisebb tökéletlenség is tönkreteszi az egészet, s ezért könyörtelenül ki kell irtani minden hibát. Ámde az abszolútumok szerinti élettel szükségszerűen együtt jár önön emberi mivoltuk tagadása is. Minél magasabbra kapaszkodnak, emberi vonásaik annál nagyobb hányadát hagyják maguk mögött. Olyan embergyűlölővé válnak, akik szeretik ugyan az emberiséget, de utálják az egyéneket. A perfekcionista átlagos Egyesek és az intoleráns egészségtelen Egyesek között az a különbség, hogy az előbbiek bírálatai - legalább néha - önmagukra is kiterjednek, és mert ők bűntudatot éreznek, amikor nem sikerül elérniük a tökéletességet. Az egészségtelen Egyeseknél azonban már nem ez a helyzet: ők kivonják magukat a megrovás alól. Az egészségtelen Egyesek hihetetlenül képmutatóak: úgy érzik, hogy a tökéletesség legszigorúbb eszményéhez való ragaszkodásuk akkor igazolja őket, ha az eszményt nem ültették át a gyakorlatba. ("Igazam van, ezért minden, amit mondok vagy teszek, helyes.") A helyzet az, hogy az Egyesek felettes énje mostanra olyan destruktívvá és mérgezővé változott, hogy pszichológiai túlélésük érdekében másokra kell zúdítaniuk annak minden maró kíméletlenségét. Ha semmi nem elég jó, amit az Egyesek tesznek, akkor lehet, hogy már csak mások rendezetlenségének és "nagyobb rosszaságának" észrevétele hozhat számukra enyhülést. Az egészségtelen Egyesek ezért egyre inkább mások rossz cselekedeteire fordítják figyelmüket, hogy megmeneküljenek az internalizált védelmező figura haragjától. A harag marad a legfeltűnőbb és talán egyetlen érzelmük. Az egészségtelen Egyesek szeretnék azt hinni, hogy teljesen személytelenül osztanak igazságot a vétkesek között, pedig indítékaik között félreismerhetetlenül megjelenik a bosszúvágy is, bár ezt nemhogy másnak, de még önmaguknak sem tudják beismerni. Törékeny énképük épsége függ attól, hogy önmagukat teljesen jónak és egyenesnek lássák, így kompenzálva szélsőségesen negatív felettes énjüket. Egyszerűen nem tudnak a tökéletes indítékokon kívül mást elismerni. Valójában teljesen intoleránsok mások meggyőződéseivel és viselkedésével szemben, és aki nem ért velük egyet, azt erkölcstelennek és gonosznak tekintik. Saját nézeteiket dühösen ráerőszakolják másokra, mert úgy gondolják, hogy a többi embert rá kell venni a helyes viselkedésre, amely természetesen az ő meghatározásuk szerint értendő. A vallást, az igazságot és az igazságosságot - eszményeik bármelyikét vagy mindegyikét segítségül hívhatják, hogy megtámogassák saját álláspontjukat, és mások úgy érezzék, tévedésben vannak vagy bűnösök. Eközben azonban az egészségtelen Egyesek groteszk módon különös helyzetbe hozzák magukat, hiszen olyan doktrínákat hirdetnek, amelyek csak álokoskodással védhetők meg. Állíthatják például azt, hogy egy falut a megmentése érdekében akár porig is lehet bombázni. Vagy azt, hogy az embereket akár rabszolgának is el lehet adni, ha meg akarják őket téríteni az igaz vallásra. Esetleg azt, hogy a meg nem született magzatok életének védelmében akár felnőtt életek is kiolthatók. Hiába jönnek rá, hogy érvelésük álokoskodás, ez egy pillanatra sem tartja vissza az egészségtelen Egyeseket, mivel pszichológiai túlélésük azon áll vagy bukik, hogy képesek-e mindent racionalizálni, amit tesznek, függetlenül attól, hogy mennyire mondanak ellent a tetteik az általuk hirdetett nézeteknek. Csakhogy annyira heves dühöt éreznek mások ellen, hogy haragjuk irracionalitása még magukat az egészségtelen Egyeseket is zavarja, noha ők természetesen teljesen jogosnak vélik haragjukat. Biztos, ami biztos, megpróbálnak még jobban uralkodni magukon, nehogy a haragjuk valamilyen módon kezelhetetlenné váljon. Ezáltal azonban az egészségtelen Egyesek furcsa módon minden addiginál kevésbé tudnak uralkodni magukon. Annyira feszültek, hogy éppen a feszességük miatt szolgálnak villámhárítóként ahhoz, hogy elfojtott érzéseik és vágyaik váratlanul kitörjenek. Érzéseik és ösztönérzéseik erőteljes elfojtása a fentiek mellett tartós és súlyos depressziós időszakokat idéz elő az egészségtelen Egyeseknél, amelyek élesen elütnek haragos "megszállott" időszakaiktól. Az egészségtelen Egyesek, bármennyire is szeretnék, nem tudják felettes énjük támadásait és haragjukat teljes mértékben áttolni másokra. A harag és a támadások egy része saját maguk ellen fordul, amitől az Egyesek elvesztik illúzióikat és kimerülnek. Ilyenkor nem ritka, hogy az alkoholban vagy a kábítószerekben keresnek menedéket, illetve hogy hirtelen hanyagolni kezdik otthonukat vagy munkájukat. 8. szint: A kényszeres hipokrita Az egészségtelen Egyeseknél most már kényszerré (neurotikus kényszergondolattá) válik, hogy azzal foglalkozzanak, ami magára vonta a haragjukat, de a haragot az önuralom szükséglete miatt nem tudják közvetlenül kifejezni. Ennek eredményeként kényszeresen kezdenek cselekedni, ami azt jelenti, hogy irracionális késztetéseik minden korábbinál nagyobb mértékben irányítják tetteiket. Ebben az állapotban már feltűnőbbé válik az Áttekintésben megemlített kétféle ellentétpár is. Egyfelől hasadás van az ösztönkésztetéseik és az ezek elfojtásának fenntartásához szükséges erők nagysága között. Másfelől hasadás mutatkozik abban is, hogy egyrészt uralkodni kell magukon, másrészt vannak pillanatok, amikor ez az önuralom teljesen semmivé foszlik. A kényszergondolatok és kényszercselekvések arra szolgálnak, hogy segítségükkel kordában lehessen tartani az irracionális gondolatokat és tetteket; emellett annak a tünetei is, hogy az önuralom, amelyre törekszenek, kezd összeomlani. Elméjükben újra és újra felbukkannak a kényszergondolatok. A kényszergondolatok azért különösen fenyegetőek tudatosan vallott meggyőződéseikre nézve, mert gyakran obszcének, szentségtörőek vagy kegyetlenül erőszakosak. Kényszergondolataik hevessége annyira gyötrő lehet a neurotikus Egyesek számára, hogy néha úgy érzik, mintha démonok szállták volna meg őket. Bizonyos tekintetben a neurotikus Egyeseket valóban megszállta valami, de az ő démonaik azok az elfojtott késztetések és érzések, amelyeket letiltottak magukban. Ezek a kényszergondolatok gyakran olyan teljesen hétköznapi vágyak és szükségletek, amelyek a folyamatos, intenzív elfojtás miatt szinte a felismerhetetlenségig eltorzultak. Most azonban az Egyesek énje már nem elég erős ahhoz, hogy továbbra is visszatartsa elfojtott ösztönkésztetéseik áradatát: a másokkal szembeni elkeseredett, sértett gyűlölet, amit különösen azok iránt éreznek, akiket felelősnek tartanak kínjaikért. Ezért tehát meglehetősen sok időt töltenek azzal, hogy próbálják megfékezni a gondolataikat, nehogy még nyugtalanítóbb gondolatok kerítsék a hatalmukba őket. Hogy ne a valódi problémáikra kelljen gondolniuk, a neurotikus Egyeseknél kényszerré válhat a tisztaság, vagy az, hogy kiirtsanak minden olyan "mocskot" és rendezetlenséget, amely valamilyen módon összefügg elfojtott késztetéseikkel és érzéseikkel. A szexuális érzésekkel és a test feletti uralommal kapcsolatos kényszergondolatokat például az ételekre tolhatják át, ez anorexiás vagy bulimiás tünetek kialakulásához vezethet, vagy pedig ahhoz, hogy böjtöléssel és beöntésekkel kényszeresen "tisztítják" a szervezetüket. Az is lehetséges, hogy kényszeres tisztálkodásba vagy számlálásba menekülnek; cselekedeteik kényszeres természete groteszk ellentmondásban van megszokott rendezettségükkel és önuralmukkal. A kényszergondolatok azonban különös módon az alkalmazkodást szolgálják, mivel a neurotikus Egyesek nem engedik be őket teljesen a tudatukba, ugyanakkor nem is teljesen a késztetéseik hatása alatt cselekszenek. Másfelől viszont kényszergondolataik nagyon zavarják őket, és éppen eleget fordítanak belőlük cselekvésbe ahhoz, hogy kényszeressé - önkényessé, ellentmondásossá és álszentté - váljanak. Amikor a neurotikus Egyesek tudtukon kívül a feltörő ösztönkésztetéseik irányítása alá kerülnek, akkor hirdetett meggyőződéseikkel ellentétes módon kezdhetnek cselekedni; ha például az abszolút szexuális tisztaság erényéről prédikálnak, előfordulhat, hogy ők maguk kényszeres szexuális tevékenységeket folytatnak. Azt teszik, amit elítélnek - mint a cenzor, aki "kénytelen" pornográf filmeket nézni, vagy a szexológus-kutató, akinek végig kell hallgatnia egy sor erőszaktevő szörnyű beszámolóit, vagy a bíró, aki lop a boltban. A kényszeres Egyesek akár még szándékosan is kitehetik magukat a kísértésnek, hogy ezzel bizonyítsák: erkölcsi erejük elég nagy ahhoz, hogy kiállja a próbát. Így aztán mindkét oldal előnyeiből részesednek: eljátszadozhatnak a bűnnel, sőt, néha engedhetnek is neki, hiszen mindezt az erény nevében teszik. Ez persze további fenyegetést jelent a helyzetükre, hiszen az ilyen kényszeres viselkedés előbb-utóbb magára vonja a többi ember figyelmét, ami botrányhoz és a hírnevük tönkretételéhez vezethet. Természetes, hogy a romlottság bármely megnyilvánulása sokkal megdöbbentőbb a Közerkölcsök Legfőbb Védelmezőjénél, mint egy hétköznapi embernél. A neurotikus Egyesek azért hajlamosak a perverzitásra, mert érzéseik teljes elfojtása közben addig tagadták és forgatták ki az érzelmeiket, míg azok el nem torzultak. A neurotikus Egyeseket és késztetéseiket inkább érzelmi életük torzulásai teszik veszélyessé, nem pedig maguk az eredeti késztetések. 9. szint: A bosszú angyala Valaki vagy valami olyan elfogadhatatlan érzéseket kavart fel a neurotikus Egyesekben, amelyekkel nem képesek közvetlenül foglalkozni. Most már szó sincs arról, hogy eszményeik motiválnák őket; legfőbb indítékuk az a mindennél erősebb szükséglet, hogy helyreállítsák önuralmukat, még mielőtt kényszergondolataik és kényszercselekvéseik teljesen irányíthatatlanná válnának. Csakhogy a kényszergondolatok nem szüntethetők meg más kényszergondolatok segítségével, mint ahogyan a kényszercselekvések ellen sem hatnak a kényszerek. Ezért aztán az Egyesek úgy "oldják meg" neurotikus konfliktusaikat, hogy megpróbálnak elbánni azzal, amiben a zavaraik okát látják, féktelen haragra gerjesztik magukat mások vélt rossztettei miatt, holott a saját épelméjűségük a tét. Ellentmondásaik annyira mélyek, kényszergondolataik annyira erőteljesek, kényszercselekvéseik pedig annyira fenyegetőek, hogy a neurotikus Egyesek már nem táncolhatnak vissza. A lehetőség, hogy esetleg tévedhettek, elviselhetetlen széthullóban lévő énjük számára. Most minden eddiginél nagyobb szükségük van az önigazolásra. Nem elég bebizonyítani, hogy a többiek tévednek, meg is kell büntetni őket. És mivel a többi ember fertelmesen gonosz, bűntudat nélkül lehet elmarasztalni és elpusztítani őket. Semmi szeretetet, semmi könyörületet vagy emberi együttérzést nem tanúsítanak azok iránt, akik erényes megtorlásuk céltábláivá váltak. A neurotikus Egyesek embertelenül kegyetlenné válnak, és minden hatalmukat arra fordítják, hogy mások szenvedjenek. "Csak azt kapják, amit megérdemelnek!" - hangzik harcba hívó csatakiáltásuk, és mivel a cél szentesíti az eszközt, semmilyen eszköz alkalmazásától nem riadnak vissza. Mivel teljesen könyörtelenek és semmit sem bocsátanak meg, különféle igazságtalanságok és kegyetlenségek folyamatát indíthatják el, majd ezeket valamiféle személytelen erő műveként állítják be. A neurotikus Egyesek úgy viselkednek, mintha az igazságosság lenne a felelős azért, hogy szadista módon megbüntetnek másokat. Torz erkölcsiségük most már azt is megengedi, hogy másokat börtönbe vetessenek, megkínoztassanak vagy máglyán elégettessenek. Az a személyiségtípus, amelyik fél, hogy nehogy elítéljék, könyörtelenül elítéli a többi embert. Az a személyiségtípus, amely egykor oly fontosnak tartotta az igazságosságot, most szörnyű igazságtalanságok elkövetőjévé válik. Az a személyiségtípus, amely egykor maga volt a megtestesült józan ész, immár teljesen ésszerűtlen lett. Zárógondolatok Ha visszatekintünk a neurotikus Egyesek leromlására, láthatjuk, hogy pontosan azt idézték elő, amitől a legjobban félnek. Annyira intoleránsak és kegyetlenek, hogy ezzel elkerülhetetlenül magukra vonják mások elmarasztaló ítéletét - sőt, még a saját lelkiismeretük is elmarasztalja őket. Az igazság most már nem értük hanem ellenük dolgozik. Azt is láthatjuk, hogy az átlagos és egészségtelen Egyesek prédikációiban objektív igazságként felvezetett tételek legalábbis részben személyes preferenciák. Dogmáik nagy részének igazsága általában egyáltalán nem olyan magától értetődő, mint ahogyan azt az Egyesek képzelik. Ez nem jelenti azt, hogy nem a meggyőződésük szerint kellene ismerniük, milyen szerepe van életükben a szubjektív és irracionális elemnek. Végül is nem a ráció az ember egyetlen adottsága, és ha az Egyesek az eszüket szembeállítják az érzéseikkel, bajba kerülhetnek. Ha csakis az eszükre hagyatkoznak, olyan kelepcébe kerülnek, amely ésszerűtlen viselkedéshez vezet, mivel nem veszik figyelembe az emberi természet egyéb oldalait. Dilemmájuk lényege egy alapvető ellentmondás. Az Egyesek minden másnál jobban vágynak az integritásra, gondolataik, szavaik és tetteik összhangjára. Az integritást azonban csak úgy érhetik el, ha integrálódnak, vagyis teljessé válnak. Az integritás teljességet jelent; csakhogy az Egyesek abban a pillanatban, amikor személyiségük egy részét elfogadhatatlannak bélyegezték és elfojtották, elveszítették a teljességüket, az integritásukat is. A megoldást pedig nem az hozza meg, hogy állandóan kiértékelik önmagukat, ítélkeznek önmaguk felett, hiszen ez az út csak egyre újabb belső konfliktusokhoz és megosztottsághoz vezet. Csak úgy nyerhetik vissza a teljességüket, ha elfogadják önmagukat - ha belátják, hogy úgy is elég jók, ahogyan itt és most vannak. A típus legegészségesebb képviselőivel ellentétben azonban az Egyeseket az a mögöttes félelem is motiválja, hogy ha nem ragaszkodnak mindig a legszigorúbb eszményekhez, akkor menthetetlenül belezuhannak a bűnösség szakadékába. Az életet egy mély hasadék feletti kötéltáncnak látják: egyetlen rossz lépés is elég ahhoz, hogy sorsuk megpecsételődjön. Ebben az életfelfogásban azonban olyan kevés a remény és az öröm, hogy az Egyeseknek nincs mit csodálkozniuk azon, hogy mások nem szívesen követik őket. Ha megértik, hogy nincs százszázalékos garanciát nyújtó szabályrendszer, amely átvezetné őket az életen, és még hogy az általuk megismert legnagyszerűbb elvek sem alkalmazhatók minden helyzetre, akkor talán az Egyesek is felfedezik, hogy felettes énjük szabályain és parancsain túl van valami mélyebb, nyugodtabb bölcsesség is. Olyan bölcsesség ez, amelynek lényege az élő kapcsolat minden egyes pillanat igazságával, és amely túlmutat az elveken. Ha az Egyesek kezdik elfogadni önmagukat és visszafogadják magukba pszichéjüknek a felettes én által száműzött részeit, akkor ráébrednek, hogy ez a bölcsesség mindig hozzáférhető a számukra. Amikor pedig elkezdenek ebből a belső, mélyebb igazságból táplálkozni, azt is felismerik, hogy többé már nem kell másokat meggyőzniük saját életmódjuk helyességéről. A többiek nagyon is szeretnének tanulni tőlük, és vágynak arra, hogy megérintse őket az Egyesek igazi bölcsessége. Fordította: Sóskuthi György

0 komment , kategória: Általános

Címkék: legegészségesebb, illemszabályokon, szervezettségtől, személyiségtípus, kötelezettségeik, megkínoztassanak, engedékenységgel, rendszeretetének, ellentmondásosan, megbeszélésektől, szabályrendszert, meggyőződéseivel, tevékenységeiket, követelményeknek, villámhárítóként, ellentmondásossá, rendezetlenséget, kiegyensúlyozott, meggyőződéseikre, tevékenységükből, ítélőképességgel, szenvedélyeiktől, rendreutasítanak, létjogosultságuk, végeérhetetlenül, lelkiismeretesek, megkülönböztetni, környezetvédelmi, megpecsételődjön, személyiségrajza, felelősségérzete, megfontoltabbnak, mentesülhetnének, megosztottsághoz, elképzeléseikhez, küldetéstudattal, igazság tanítója, legjobb megoldás, igazság meghallgatásra, dolgoknak lenni, nézeteihez mindennel, többi ember, ellenkezőjét teszi, súlyos depresszióra, öngyilkossági kísérletekre, tökéletességre törekvő, keresztes lovag, legfőbb leckét, irányított harag, egész világot, dolgok fennálló, igazság legnagyobb, Egyes Archetípus Szintjei, Richard Riso, Russ Hudson, Lényegi Minőségek, Mahatma Ghandi, Jack Kornfield, Thomas Fuller, John Stuart Mill, Isteni Törvénnyel, Némely Egyesek, Közerkölcsök Legfőbb Védelmezőjénél, Sóskuthi György,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]