Oroszlán és Sas - A harmincéves háború 1618-1648 - Lajost Barcelona,György Vilmos,Frigyes Vilmost,Frigyes Vilmos,Német-Római Császárság,Johann Banér,Lennart Torstensson,Gusztáv Adolf,Maga Lipót,Francisco Melo-t,Dumas Három,Földi Pál, - eposz Blogja

Továbbiak »

Belépés

			eposz.blog.xfree.hu
(Merkúr: Csillagjegy: Szűz: Föld) (Nap: Aszcendens: Oroszlán: Tűz) "Isten létezhet Sátán nélkül, Sátán nem létezhet Isten nélkül." Eposz			Lauter Szabolcs 1987.09.04 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Oroszlán és Sas - A harmincéves háború 1618-1648

2019-03-21 09:20:44, csütörtök

	* Spanyolország összeomlása 1639-1643 Madridban a "kardinál infánst" tették felelőssé Breisach elestéért, jóllehet arra, hogy hogyan tudta volna fogyatkozó erejével felmenteni, nem adtak választ. Az általános elégedetlenség, amely már megjelent III. Fülöp alatt, most egyre hangosabban jelentkezett IV. Fülöp uralkodásának vége felé. Hatalmas infláció tette nehézzé az életet, és a spanyol tengeri uralmat is megroggyantották a hollandok. 1639-ben egy hatalmas, 77 hajóból álló arannyal, ezüsttel és fűszerekkel megrakott spanyol hajókaravánt a ragyogó képességű holland tengernagy, Tromp az angol semleges vizekre kergetett, és nem törődve az angol kormány tiltakozásával, ott megtámadott. Hetven hajót süllyesztettek el, vagy ejtettek zsákmányul és ez az óriási győzelem összeomlása volt a spanyol tengeri kereskedelemnek, amelyből többé nem tudott talpra állni. Richelieu időközben birtokba kerítette a határmenti Savoya hercegséget. Spanyolországban az összeomlóban lévő kormány még megőrizte az elképesztő pazarlásból eredő ragyogás külső látszatát, az öregedő és beteges király már a melankóliának és a vallásnak adta magát, azonban változatlanul öntötte a pénzt a maszkabálokra, bikaviadalokra, a szeretőkre és a bastardokra. Közben kialakult a francia védelem Flandriában és a Pireneusokban, a spanyol csapatok egyelőre a támadókat vissza tudták verni, de ez már csak időnyerés volt. 1640-ben nyílt forradalom robbant ki Portugáliában és Katalóniában, egy éven belül Braganza hercege, mint IV. János király, helyreállította Portugália függetlenségét, politikai szövetséget kötött Franciaországgal és megállapodást a hollandokkal, valamint kereskedelmi egyezményt az angolokkal és a svédekkel. A katalán forradalom is veszélyes volt, Richelieu nyomban felismerte ennek a jelentőségét, majd az új évben francia flottát küldött a segítségükre és viszonzásképpen megválasztották XIII. Lajost Barcelona hercegévé, amely független volt a spanyol koronától. Az összeköttetés Németalfölddel már régen elveszett, mivel a tengeri utakat a hollandok tartották ellenőrzés alatt, a franciák pedig Breisachot, Val Telline pedig már elveszítette stratégiai jelentőségét. A "kardinál infáns" volt az egykori nagy spanyol aranybirodalom egyetlen szilárd pontja, aki szakadatlan harcban verte vissza a hollandokat, de nem tudott mindenhol ott lenni, az állandó mostoha körülmények között lévő táborozás, a fizikai megerőltetés, a lelki megterhelés, a bizonytalan spanyol kapcsolat aláásták amúgy is törékeny egészségét, és 1641. november 9-én meghalt. Ezalatt unokafivére, III. Ferdinánd minden erejét a Habsburg-dinasztia megerősítésére fordította. Még mint magyar király a prágai békében lerakta a birodalom egységének alapjait, és mint császár most igyekezett az abban foglalt elveket végrehajtani. Egymás után a maga oldalára állította a még habozó birodalmi hercegeket, és megpróbált egyességre jutni a svédekkel is, felajánlva nekik Stralsundot és Rügent is. De Richelieu hamarosan véget vetett ezeknek a tervezgetéseknek, mert megvonta a svédektől a segélyeket, bebizonyította, hogy Svédország arra is gyenge, hogy önmagában különbékét tudjon kötni. Ferdinánd legjobb lehetősége lett volna megszabadulni a spanyol kötelezettségektől, legtapasztaltabb tanácsadója, Trautmansdorff is erre inspirálta, de az udvarban nagyon jelentős volt még a spanyol párt, amelyet a császárnő támogatott, és Ferdinánd ambiciózus öccse, Lipót főherceg. Hogy ennek a pártnak is valamit kedvezzen, a császár beleegyezett, hogy Lipót megkapja a főparancsnoki posztot. Ez rendkívül rossz választás volt, mert a főherceg mit sem értett a hadvezetéshez, annál inkább az intrikákhoz és az udvari cselszövésekhez. Egyébként is a csapatok mozgását nem a stratégia, hanem a szükség határozta meg. Minden fegyelem felbomlott, egész ezredek szakadtak el minden engedély nélkül, és rablásból, fosztogatásból tartották fenn magukat. Rongyos bandák ezrével áradtak szét a birodalomban, rettegésben tartva a népet, csak arra vigyáztak, hogy a svédeket és a franciákat elkerüljék. Lipótnak és helyettesének, a már teljesen szenilis Gallasnak semmi hatalma nem volt fölöttük. A hadsereg szétzüllése biztosan haladt a vég felé. Ferdinánd császár, hogy mentse a helyzetet, diétát hívott egybe Regensburgba, hogy egyesítse a birodalmat. Olybá tűnt, hogy ezt a törekvését siker koronázza, jóllehet 1641 januárjában az egész gyűlés veszélybe került. Banér megtudta, hogy a birodalom minden számottevő személyisége Regensburgban ülésezik, ezért egy svéd lovasezreddel váratlanul rajtuk akart ütni, hogy elfogja a császárt és a választó fejedelmeket. A szerencse azonban most Ferdinánd oldalára állt, az eddig befagyott Dunán zajlás indult, így Banér nem tudott átkelni rajta, és dolgavégezetlenül távozott. És úgy távozott Ferdinánd is, hogy sikerült biztosítania a német egységet, s már csak a svéd és francia hódítókkal kell szembeszállni. Ez volt politikája csúcspontja. De a diadal kérészéletű volt. Ugyanis még abban a hónapban meghalt az öreg György Vilmos brandenburgi választó, aki egy puhány, akaratnélküli opportunista volt, és akire a császár bizton számíthatott. Utódját, Frigyes Vilmost azonban egészen más fából faragták. Az ambiciózus fiatalember nem kívánt a császár vazallusa lenni, ő önálló királyságról álmodott, és ennek megvalósításához vaskézzel kezdett hozzá. Abszolutisztikus közigazgatást vezetett be, és rövid idő alatt sikerült Brandenburgot, Pomerániát és Preussen tartományt egybeforrasztva megalkotni Poroszországot. Frigyes Vilmos nem kívánta új államát kitenni a háború borzalmainak, követséget küldött a svédekhez és szeptemberben meg is kötötték a fegyverszünetet. A császár nem tehetett mást, tudomásul vette ezt a különbékét, és maga is megpróbált egyezkedni a svédekkel és a franciákkal. De Richelieu nem akarta a békét, mert számára elfogadhatatlan volt egy egységes, erős Német-Római Császárság léte, ezért csak látszat tárgyalásokat folytatott, és közben a svédeket támadásra buzdította. A birodalomban tevékenykedő svéd csapatok parancsnoka most Johann Banér marsall volt, egy régi nemesi család sarja, akinek apját annak idején lenyakazták, mert részt vett a IX. Károly elleni felkelésben. Banér nagyravágyó, lelkiismeretlen ember volt, de bátorságát és hadvezéri kvalitását nem lehetett elvitatni. Serege azonban eléggé lezüllött, mivel nem tudta fizetni őket, ami kétségtelenül a fegyelem rovására ment. Hogy csapatait a teljes szétzülléstől megmentse, még 1939-ben betört Csehországba, de Piccolomini nagyon ügyesen megvédelmezte Prágát, és a csehek sem voltak hajlandók ismét fegyvert fogni, így Banér rabolva és pusztítva visszavonta csapatait. Tevékeny elméje azonban nem nyughatott, a következő évben látványos előrenyomulást hajtott végre Erfurtba, de mivel Lipót főherceg titokban lefizette, visszavonta csapatait. Ezt követően próbálta meg egy villámgyors akcióval elfogni a regensburgi diétán résztvevő császárt és választó fejedelmeket, de mint fentebb említettük, a zajló Duna megakadályozta a merész terv végrehajtását. Így hát most Banér egyre jobban szétzüllő táborában maga is az alkohol rabja lett, parancsnoki kötelmeit elhanyagolta, naphosszat kockázott tisztjeivel, váltogatta a ringyókat a sátrában, és szinte sohasem volt józan. Egykori nagy tekintélye nullára redukálódott, parancsait nem hajtották végre, és személye a megvetés, és gúny tárgya lett. Már küszöbön állt táborában a lázadás, amikor teljesen váratlanul, 1641. május 20-án Halberstadtban, egy áttivornyázott éjszaka után meghalt. Utóda gróf Lennart Torstensson tábornok lett, aki Gusztáv Adolf alatt tanulta ki a katonamesterséget. Amint megérkezett Svédországból, mindjárt egy lázadással kellett szembenéznie, mert a katonáknak elege volt abból, hogy Banér nem fizette őket, és nem gondoskodott semminemű ellátásról. Torstensson megérkezése azonban véget vetett a válságos helyzetnek. Bár olyan súlyos köszvény gyötörte, hogy nem tudott lóra szállni, és hordszéken vitette magát, ez nem befolyásolta aktivitását. Hétezer svéd katonát hozott magával, és mérhetetlen erőfeszítéssel összegyűjtött annyi pénzt, hogy legalább a tiszteket kifizesse. Így megszilárdítva helyzetét hozzálátott a rendcsinálásnak. Az újonnan jött és hozzá rendíthetetlenül hű svéd legénységet - szinte tábori csendőrségként - felhasználva, drákói rendszabályokkal helyreállította a fegyelmet. Napirenden voltak az akasztások, agyonlövések és megkorbácsolások, majd kihirdette, hogy a nem svéd zsoldosok elhagyhatják a hadsereget, de pénzt nem kapnak, és fegyvereiket ott kell hagyniuk. Nagy meglepetésre csak kevesen választották ezt az utat, és Torstensson egészen rövid idő alatt Banér rabróbandává züllött csapataiból ütőképes hadsereget varázsolt. Torstensson lojalitása a svéd korona iránt megingathatatlan volt, és sokkal jobb organizációs képességekkel rendelkezett, mint elődje. Az új svéd fővezér megékezése a császár reményeit szétzúzta, mert 1962 tavaszán az immár gatyába rázott seregével Schweidnitznél súlyosan megverte a szász hadsereget, jelentős tüzérséget és lőszert zsákmányolt, majd akadálytalanul betört Morvaországba. Olmütz eleste után szabad rablást engedélyezett katonáinak, akik részegen randalíroztak a városban, mocskos egyenruhájukon arannyal átszőtt püspöki palástokban tántorogtak házról házra, nőket és kincseket keresve. Feltörték még a templomok kriptáit is, és halott főpapok kezéről levágták az aranygyűrűket. Előőrsei már 25 kilométerre közelítették meg Bécset, amikor a császári csapatok megérkeztek és felkészültek az ütközetre. Torstensson azonban nem akart mindent feltenni egy lapra, és lassan visszahúzódott Szilézia felé. A császári hadak fővezére, az ostoba Lipót főherceg ezt győzelemnek tekintette, és üldözőbe vette a svédeket, hogy mindörökre szétzúzza erejüket. A császáriak 1962. november 2-án Leipzignél érték utol a svédeket, de Lipót legnagyobb rémületére nem egy menekülő csürhét talált, hanem egy harcrendbe felsorakozott hadsereget. Rövid tüzérségi párbaj után a svédek támadásba lendültek, nem hagyva időt arra, hogy Lipót és alvezérei hadrendbe állítsák hadseregüket. Így aztán a svéd roham egy zavaros masszába vágott bele, és vad pánikot idézett elő. Maga Lipót futott meg elsőnek, míg Gallas egy parasztszekér aljába elrejtőzve úszta meg a fogságot. A császáriak veresége jelentős volt: 6000 halottat, 4500 foglyot, valamint 46 ágyút hagytak a csatatéren. Ez volt Torstensson első nagy győzelme, de korántsem az utolsó. Lipót, a gyáva emberek szokásához híven, hogy elhárítsa magáról a felelősséget, megmenekült tisztjei egy részét "gyávaság és árulás" vádjával felakasztatta, a legénységet pedig megtizedeltette. A vereség hatására a császár újra békekötéssel próbálkozott, egyenlőre nem sok sikerrel, mindenesetre a tárgyalások elkezdődtek. Eközben a spanyol monarchia egykor oly büszke és aranytól csillogó gályája is tovább süllyedt. Az öregedő Fülöp, Don Juant, egyik bastardját jelölte ki utódjának, akinek színésznő anyja éppen kedvenc szeretője volt, a "kardinál infáns" helyére pedig egy másik kedvencét, a végtelenül korrupt Don Francisco Melo-t nevezte ki, és ezzel Spanyol-Németalföldet végső katasztrófába döntötte. A francia és a spanyol háború mindinkább a franciák javára kezdett eltolódni, Richeileu bevezetett haderőreformjai egyre jobban éreztették hatásukat. A mennyiség helyett a minőség lépett előtérbe, megnövelte a fegyelmet, és megszabadította a hadsereget az őket követő csőcseléktől. Leváltotta a tehetségtelen, már szenilis agg marsallokat, és fiatal, energikus, becsvágyó tiszteket helyezett parancsnoki beosztásokba. Így lett marsall Turenne és Condé. A francia hadsereg most egy erős, ütőképes nemzeti érzelmű hadsereg lett, amelyet nem vizeztek fel idegen hadseregekből dezertált pénzéhes kalandorok. A bíboros ezt az utolsó nagy művét nem sokkal élte túl, 1642. november 28-án súlyosan megbetegedett, és törékeny teste nem bírta tovább a megfeszített munkát. Maga a király is eljött minisztere halálos ágyához, és ott volt akkor is, mikor december 4-én délben meghalt. Eltávozott hát a történelem színpadáról Dumas Három testőrének gonosz bíborosa, Franciaország talán legnagyobb államférfia. Senki sem szerette, de mindenki tisztelte. Amikor felvette az utolsó kenetet, gyóntatója megkérdezte, hogy megbocsát-e ellenségeinek? "- Nem - válaszolta a bíboros -, mert azok Franciaország ellenségei voltak." * Háború és béke között 1643-1648 * A béke és következményei * Az utókor mérlegén ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ...... ...... ........... ........... ........... ........... ........... ....... A protestáns oroszlán, és a katolikus sas harminc évig tartó véres marakodása végül nem eredményezett mást, mint halált és pusztulást. Ugyanakkor a vallás cégére alatt megszülettek a nemzetállamok. Földi Pál

0 komment , kategória: Általános

Címkék: rendszabályokkal, megroggyantották, rendíthetetlenül, megvalósításához, franciaországgal, legtapasztaltabb, megingathatatlan, abszolutisztikus, tervezgetéseknek, spanyolországban, megkorbácsolások, elfogadhatatlan, egybeforrasztva, fegyverszünetet, rendcsinálásnak, helyreállította, kereskedelemnek, megtizedeltette, haderőreformjai, megszabadította, lelkiismeretlen, megválasztották, viszonzásképpen, cselszövésekhez, megakadályozta, megszilárdítva, csendőrségként, erőfeszítéssel, halberstadtban, fosztogatásból, következményei, bikaviadalokra, elégedetlenség, bebizonyította, egyenruhájukon, visszahúzódott, általános elégedetlenség, spanyol tengeri, ragyogó képességű, angol semleges, angol kormány, óriási győzelem, határmenti Savoya, összeomlóban lévő, elképesztő pazarlásból, vallásnak adta, francia védelem, spanyol csapatok, támadókat vissza, éven belül, katalán forradalom, spanyol koronától, Lajost Barcelona, György Vilmos, Frigyes Vilmost, Frigyes Vilmos, Német-Római Császárság, Johann Banér, Lennart Torstensson, Gusztáv Adolf, Maga Lipót, Francisco Melo-t, Dumas Három, Földi Pál,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]