|
2016-07-03 13:57:49, vasárnap
|
| |
| |
4.Az elveszettség újraértelmezése
,,...megharagudott, és nem akart bemenni."
Harag és felsőbbrendűség
Jézus, mikor a bűnről és a megváltásról beszél, gyakran használja ezt a két metaforát: ,,elveszett" és ,,megtaláltatott". A Lukács evangéliumának 15. fejezete három olyan példázatot is tartalmaz, amelyet Jézus vallási vezetőknek mond el. Az első a pásztorról szól, aki észreveszi, hogy eltűnt a nyájából egy bárány. A második az asszonyról, aki észreveszi, hogy eltűnt egy pénzérméje. A harmadik pedig, ahogy már láttuk, a két elveszett fiúról szól. Máshol Jézus úgy írja le a küldetését, mint egy mentőakciót: ,,az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet" (Lk 19,10).
Mit jelent a spirituális elveszettség? A tékozló fiú példázatában az ifjabb testvér elveszettsége akkor válik látványossá, amikor a disznóólban köt ki. Elfogyott a pénze, az összes barátja, mindenét elherdálta élveteg, fegyelmezetlen, egzaltált viselkedésével. Teljesen összeomlott az élete. Ekkor rádöbben, hogy elveszett, és hazatér, hogy újjáépítse életét.
Ám e parabolával Jézus az elveszettség egy rejtettebb, ám ugyanilyen pusztító formáját kívánja megmutatni. Ha megértettük Jézus mélyebb bűnértelmezését, akkor tudni fogjuk, miről van szó. Hívjuk ezt az ,,idősebb testvér elveszettségének"! Épp annyi bánatot és viszályt hoz a világba, mint a másik fajta elveszettség. Nézzük meg hát közelebbről, miből áll!
Látjuk, hogy az idősebb fiú ,,megharagudott". Szavaiból árad a sértettség. Onnan tudhatjuk, hogy megvan bennünk az idősebb fiú lelkisége, hogy nem csupán elszomorodunk, hanem megkeseredünk és dühbe gurulunk, amikor nem úgy alakul az életünk, ahogyan szeretnénk. Az idősebb fivérek azt hiszik, hogy ha jól élnek, akkor jó életük lesz, Isten tartozik nekik egy sima életúttal, hisz nagyon erősen igyekeznek megfelelni az elvárásoknak.
Mi történik tehát akkor, ha valaki idősebb testvérként él, és hirtelen elkezd rosszul menni a sora? Aki úgy érzi, hogy megfelel saját erkölcsi mércéjének, ilyenkor megharagszik Istenre. Azt fogja mondani, hogy nem ezt érdemelte, hisz mindent beleadott, hogy decens módon éljen. És mi történik akkor, ha elkezd rosszul menni a sora, de tudja, hogy nem felelt meg saját erkölcsi elvárásainak? Akkor elkezd magára dühöngeni, öngyűlölettel és fájdalommal telik meg. Ha pedig legyőzik a rossz körülmények, ám nem tudja eldönteni, elég jó volt-e, akkor a kér véglet közt fog ingadozni: ,,gyűlölöm őt" és ,,gyűlölöm magamat".
Az idősebb testvérek azért képtelenek feldolgozni a szenvedést, mert erkölcsösségük eredménycentrikus. Nem azért törekszenek a jóságra, mert örömüket lelik a jó cselekedetekben, hanem számító módon a környezetük irányítására igyekeznek. Elisabeth Elliot felidéz egy apokrif történetet, amely nincs benne a Bibliában - a történetben Jézus megmutatja az eredményorientált önzőség és a szeretetből fakadó hűség különbségét.
Egy nap Jézus így szólt a tanítványaihoz: ,,Szeretném, ha hoznátok nekem egy követ." A tanítványok elkezdtek keresgélni. A praktikus gondolkozású Péter a lehető legkisebb követ választotta. Végül is Jézus nem mondta meg, milyen méretű követ kér, gondolta. Úgyhogy berakott a zsebébe egy kavicsot. Jézus ekkor azt mondta: ,,Kövessetek engem!" Elindultak. Dél körül Jézus mindenkit leültetett. Keze egyetlen intésére minden kő kenyérré vált. ,,Ebédeljünk" - mondta. Péter pillanatok alatt megette a kenyerét. Később Jézus megint kért egy követ a tanítványoktól. Péter megint próbált ravasz lenni. Keresett egy kisebb fajta sziklát, és a hátára vette. Nehéz volt, alig tudott lépni vele. ,,Legyen már vacsora" - mondta Jézusnak, de Jézus így szólt: ,,Kövessetek engem!" Útnak indultak. Péter alig bírta tartani a többiekkel a lépést. Vacsoraidőben Jézus egy folyóhoz vezette őket. ,,Most mindenki dobja be a követ!" - mondta. Bedobták. Aztán így szólt: ,,Kövessetek engem!" És elindult. Péterék döbbenten nézték. Jézus sóhajtott. ,,Emlékeztek, mit mondtam? Kinek kértem azt a követ?"
Ha nem számítunk arra, mint Péter, hogy megfizetődik a jóságunk, nem fog összezavarni és feldühíteni, ha ez mégsem történik meg. Ha azt gondoljuk, hogy jósággal ki lehet érdemelni a jó életet Istentől, akkor meg fog emészteni a harag, hiszen az életünk sosem megy úgy, ahogyan szeretnénk. Állandósul az az érzés, hogy többet érdemlünk, mint amennyit kapunk. Mindig lesz valaki, akinek jobban megy, és ezért mindig piszkálni fog bennünket a kérdés: ,,Miért ő és mért nem én - azok után, amit tettem!" Ez a neheztelés belőlünk fakad, mi tehetünk róla. Nem a másik ember boldogulása okozza, hanem saját erőfeszítésünk, hogy a teljesítményünkkel kontroláljuk az életünket. A belső haragáradat még nem tesz gyilkossá, mint Salierit, de elsodorhatja a lábunk alól a talajt.
Azt is láttuk, hogy a nagyobbik fiú erős felsőbbrendűségi tudattal rendelkezik. Hangsúlyozza, mennyivel tisztább erkölcsiséggel bír, mint az, aki prostituáltakhoz jár. Az öccsét már nem is nevezi testvérének, lekicsinylően veti oda - ,,ez a fiad". Az idősebb testvér önképe arra épül, hogy szorgalmas, erkölcsös, az elit klubba tartozik, okos, megvan a magához való esze és így tovább. Felsőbbrendűnek érzi magát azokhoz képest, akik nem rendelkeznek ilyen tulajdonságokkal. Folyton összehasonlítja magát másokkal, mert így tud meggyőződni önnön fontosságáról. A rasszizmus és az osztálytudat ennek az önmegváltó mesterkedésnek egy-egy formája. Ez a viszonyulás akkor aztán különösen elmérgesedik, amikor az idősebb testvérek a vallásosságuk miatt tartják többre magukat másoknál. Ha egy csoport tagjai azt gondolják, hogy tanhűségükért, istentiszteletükért, erkölcsösségükért Isten jobban kedveli őket másoknál, akkor a máshogyan működő csoportokkal szemben ellenségessé válhatnak. Önigazultságukat elrejtik a szlogen mögött, hogy ők Isten ellenségeivel harcolnak. Ha az ő szemüvegükön át nézzük a világot, könnyen megokolhatóvá válik az igazság nevében a gyűlölet és az elnyomás. Ahogy Richard Lovelace írta:
,,az az ember, aki nem biztos abban, hogy Isten, teljesen függetlenül vallásos teljesítményétől, szereti és elfogadja őt Jézusban, tudat alatt gyökeresen bizonytalan... Bizonytalansága büszkeségében, igazsága heves és védekező hangoztatásában, mások kritizálásában nyilvánul meg. Gyűlöletet táplál más kultúrák, rasszok iránt, így igyekszik visszanyerni magabiztosságát és kiadni a visszafojtott haragot."
Az idősebb testvérek önigazultságából nemcsak rasszizmus és osztálygőg, hanem az egyén szintjén ítélkező, megbocsátani képtelen lelkiség származik. A példázatban a báty nem tudja megbocsátani, hogy az öccse gyengítette a család társadalmi státusát, megbecstelenítette a család nevét, elvett a vagyonból. Kiemeli, hogy a kisebbik fiú prostituáltakhoz járt, míg ő otthon tisztán élt. ,,Én ilyesmit soha nem tennék" - mondja magában. A keserűség foglyul ejti, mivel nem látja, hogy ő is a bűnösök közösségének tagja. Nem tudsz megbocsátani, ha nagyobbnak hiszed magad a másiknál.
Ha olykor elvesztjük az önuralmunkat, és látunk valakit, akivel ugyanez történik, meg tudunk bocsátani neki, mert tudjuk, nem vagyunk jobbak nála - ,,hogy róhatnám fel neki, ha én is éppen ilyen nyomorult vagyok?", valami ilyesmit gondolunk. De az idősebb testvérek bűnössége és Istennel szembeni ellenérzése az önuralom és az erkölcsösség rétegei alatt a mélyben rejtőzik, ezért aztán könnyen érzik magukat jobbnak bárkinél. Ha látnak egy hazudós vagy házasságtörő embert, vagy valakit, aki nem imádkozik, egyszerűen lenézik. Ha valaki a lenézettek közül meg merészeli bántani őket, akkor az idősebb testvérek úgy érzik, makulátlan magaviseletük miatt joguk van mélységesen felháborodni és szüntelenül emlékeztetni az elkövetőt hibájára.
Ez a helyzet hasonlíthat arra, amikor egy házaspár egyik tagja nem iszik, a másik viszont alkoholista. Az alkoholproblémás ember folyamatosan csalódást okoz a családjának, méghozzá a lehető legdrámaibb módokon. A házastársában pedig a sok átélt szenvedéstől hatalmas önsajnálat és erős önigazultság alakulhat ki. Az alkoholistát a társa folyton kimenti, és mégis folyton a fejére olvassa bűneit. Emiatt az alkoholista egyre jobban gyűlöli magát, és ettől még inkább iszik. Magába rántó, pusztító örvény ez. Ahhoz, hogy fenntartsa önmagáról alkotott képét, az idősebb fiúnak lehet, hogy szüksége van egy széthulló életű öccsre, akit kritizálhat. Az idősebb önelégültsége még akadályozhatja is a fiatalabbat problémái elismerésében és a változásban. Amikor a fiatalabb testvér felhagy a tagadással, és az apja szeretettel fogadja, a báty dühödten ismeri fel, hogy összezavarodott
a dolgok eddigi rendje.
Ha a báty ismerné saját szívét, így szólna: ,,épp olyan önző vagyok és éppen annyi bánatot okozok apámnak, mint az öcsém - csak én máshogyan. Nem érezhetem magamat felsőbbrendűnek nála." S akkor meglenne a szabadsága arra, hogy éppúgy megbocsásson az öccsének, mint az apjuk. De az idősebb fiúk képtelenek így látni magukat. Saját maguknak eszkábálnak börtönt.
Szolgai lelkület
Az idősebb testvérek lelkiállapotára gyakran jellemző az örömtelenség és a félelemből fakadó szolgálatkészség. A példázatban a báty dicsekedve emlegeti, hogy ő milyen engedelmes fiú, ám a rá következő megjegyzése rögvest leleplezi mögöttes szándékát: ,,látod, hány esztendeje szolgálok neked." Igaz, hogy vállalt feladataink hűséges teljesítése nem képzelhető el kötelességtudat nélkül. Gyakran érezzük úgy, hogy nincs kedvünk teljesíteni a kötelezettségeinket, mégis megtesszük, mert ezt követeli a becsület. De a bátyról az derül ki, hogy neki az engedelmesség csupán kötelesség és semmi több. Nem leli örömét benne, nem tekinti jutalomnak, hogy boldoggá teheti az apját.
Az idősebb testvérek minden erejükkel igyekeznek betartani az erkölcsi normákat, megvalósítani a hagyományos családmodellt, teljesíteni közösségi és társadalmi kötelességeiket. De mindezt rabszolgaként, örömtelen robotolással teszik. A szolgaság fogalma többek között arra utal, hogy valaki erőszak hatására engedelmeskedik, és nem meggyőződésből. A rabszolga félelemből dolgozik - fél a ráerőszakolt következményektől. Ez gyökerében érinti az idősebb fiú motivációit. A nagyobb testvérek jóságát, erkölcsös életvitelét a félelem, nem pedig az öröm vagy a szeretet táplálja.
Egyik barátom egy nagyon jó egyetem közgazdasági karára járt, és elmesélte, mit tanult a gazdasági etika című kurzuson. A professzor két dolog miatt ajánlotta az átlátható becsületes üzletmodellt. Egyfelől, mondta, aki hazudik vagy csal, azt elkaphatják, és ez árthat az üzletnek. Másfelől, ha a cég dolgozói tudják, hogy cégük becsületesen üzletel, akkor javul a hozzáállásuk, mert úgy fogják érezni, ők jobbak másoknál. Mindenképp hasznos tehát a becsületesség. De vegyük észre, hogy ez az érvelés valójában a félelemre és a becsvágyra alapoz! Az alkalmazottakat vagy a félelem motiválja, a szorongás, hogy veszteséget okozhatnak, vagy a becsvágy, hogy lekörözzenek másokat.
,,Mondj igazat - előnyöd származik belőle!" - így hangzik a jó tanács.
De mi van akkor, ha az igazmondás óriási veszteséget okozna? Vagy amikor elképesztő nyereséggel járna a hazugság? Ilyenkor elpárologhat az eltökéltség a becsületességre. Az elmúlt évtized nem egy nagy részvénytársasági botrányába prominens egyházfiak is belekeveredtek.
Az idősebb testvér engedelmessége a törvény betűjének szolgai betartásához vezet. Nem mindegy, hogy önös érdekből vagyunk-e őszinték, vagy az Istenért és az ő igazságáért, a körülöttünk élők iránti szeretetből vagyunk azok. Akit a szeretet mozgat és nem a félelem, az nemcsak hűséges lesz a törvény betűjéhez, hanem például fáradhatatlanul igyekszik majd az átlátható és tisztességes üzleti élet megvalósítására.
A világban jelen lévő rossz gyökerét, vagyis az emberi szív radikális önösségét a félelmen alapuló tisztességtudat nem képes kiirtani. Sőt, inkább erősíti, hisz az idősebb testvérek a saját érdekükből erkölcsösek. Lehetnek kedvesek, lehetnek adakozók, de egy mélyebb szinten ezt az áldás kicsikarásáért teszik - amennyiben vallásosak, ha pedig nem vallásosak, akkor azért, hogy feddhetetlennek és bőkezűnek gondolhassák magukat. Van egy mese, amely kitűnően illusztrálja mindezt:
Volt egyszer egy kertész, akinek kertjében egy hatalmas sárgarépa nőtt. Kihúzta és elvitte a királyhoz. Így szólt: ,,Uram, ez a legnagyobb sárgarépa, amely valaha kinőtt nálam. Ennél nagyobb répám sosem lesz. Hűségem és szeretetem jeléül hadd ajándékozzam neked!" A király meghatódott a kertész kedvességétől. Mivel látta, mi lakik a szívében, utánaszólt, amikor az kifelé indult. ,,Várj! Te jó gazdája vagy a földnek. Nekem van egy kertem a tied mellett. Neked ajándékozom - műveld meg azt is!" A kertész boldog álmélkodással tért haza. Egy nemes a királyi udvarból meghallotta az esetet, és így tűnődött magában: ,,Ha ez jár egy sárgarépáért, akkor vajon mit lehet kapni valami jobbért?" Úgyhogy a következő napon egy pompás fekete mént vezetett a király elé. Mélyen meghajolt, és így szólt: ,,Uram, én lovakat tenyésztek, és ez a legjobb lovam, ennél jobb nem lesz soha. Hűségem és szeretetem jeléül hadd ajándékozzam neked !" A király látta mi lakik a nemes szívében, ezért megköszönte a lovat, és elbocsájtotta. A nemes elképedt. Ekkor a király ezt mondta neki:,,Hadd magyarázzam meg! A kertész a répát nekem adta, te pedig magadnak adtad azt a lovat."
Az idősebb testvérek sok jót cselekedhetnek, de nem a tett öröméért, nem szeretetből vagy azért teszik, hogy Istent megörvendeztessék. Valójában ők nem az éhezőknek adnak ételt és a szegényeknek ruhát, hanem önmaguknak. A szív eredendő énközpontúságát élteti és táplálja a félelmen alapuló morál. És ez olykor kitörhet - és ki is tör, méghozzá megdöbbentő módokon. Vajon miért fertőzött meg oly sok gyülekezetet a pletyka, a belharc? Vajon sok erkölcsös ember miért követ el óriási botránnyal járó bűnöket, noha előtte köztudottan tiszta életet élt? Az önzetlen
felszín alatt ott lappang az énközpontúság.
A vallási és morális elkötelezettség olykor hatalmas, összegörnyesztő terhet jelent. Sokan elfojtják, letagadják ebből fakadó frusztrációjukat. Az idősebb testvéreken nagy a nyomás, hogy mások és maguk előtt is boldognak, elégedettnek tűnjenek fel. És végül ez vezet oda, hogy közülük számosan felborítják, felrobbantják az életüket, elhajítják kötelezettségeik béklyóját, és úgy kezdenek élni, mint a fiatalabb fiúk - ezzel pedig megrázkódtatást okoznak az őket ismerőknek.
Az idősebb testvéri lelkület utolsó jele az, hogy a fiú nincs meggyőződve az apa szeretetéről. A nagyobbik fiú ezt mondja: ,,nekem sohasem rendezel ünnepséget". Az idősebb fiú és atyja kapcsolatában nincsen tánc, nincs ünneplés. Amíg az üdvösségedet úgy akarod élni, hogy a jóságoddal uralod Istent, sosem leszel meggyőződve arról, hogy elég jó vagy-e neki - egyszerűen nem leszel biztos benne, hogy szeret, hogy örömét leli benned.
Mik a jelei e meggyőződés hiányának? Egyet már említettem: az, ha a nehézségekkel, meg nem hallgatott imádságainkkal szembesülve arra gondolunk, hogy ez azért van, mert nem élünk elég rendes életet, nem teljesítünk elég jól valamilyen téren. A másik jel az, ha a kapott kritika nem csupán fájdalmat okoz, hanem egyenesen romba dönt, mert Istenről alkotott képünk túl absztrakt, nem járja át eléggé az életünket, és ezért folyton pozitív visszajelzésekre van szükségünk ahhoz, hogy értékesnek tudhassuk magunkat. Ide tartozik a feloldhatatlan bűntudat is, amely még a bűnbánat után hosszú idővel is kínoz egy-egy elkövetett hiba miatt. Sohasem lehetünk biztosak benne, hogy elég mély-e a bűnbánatunk, és ezért újra és újra feltépjük lelkiismereti sebeinket.
A megerősítés hiányának legegyértelműbb tünete a sivatagos imaélet. Az idősebb testvérek lehetnek nagy imádkozók, mégis hiányzik a rácsodálkozás, az intimitás, az öröm az Istennel folytatott dialógusukból. Gondoljunk három emberre - egy üzlettársra, akit nem igazán kedvelünk, egy barátra, akivel szeretünk együtt csinálni dolgokat, és a szerelmünkre! Az üzlettárssal folytatott társalgásunk célorientált lesz, nem fogunk erről-arról elbeszélgetni vele. A barát előtt feltárjuk a szívünket, néhány bensőbb gondunkat megosztjuk vele. De a szerelmünkkel beszélgetve erős késztetésünk lesz arra, hogy elmondjuk neki, mi az, amit szépnek találunk benne. Ez a háromféle beszédmód háromféle imaformának felel meg: könyörgésnek, megvallásnak és imádásnak. Minél több a kapcsolatban a szeretet, annál személyesebb a dialógus, és annál inkább jelen lesz
a másik megerősítése, a magasztalás. Lehet, hogy az idősebb testvérek imaélete rendszeres és fegyelmezett, de többnyire a saját kéréseiket és könyörgéseiket sorolják imáikban, nincs bennük spontán, gyönyörködő dicsőítés. Számos idősebb testvérnek látványos vallásossága mellett sincs
saját, privát imaélete, amíg valami félre nem siklik az életében. Akkor aztán elhivatottabban imádkoznak egy darabig. Imáikkal inkább a körülményeiket akarják kontrollálni, és nem az őket szerető Istennel való meghitt kapcsolatra vágyakoznak.
Kinek kell tudnia ezt?
Miért fontos tudnunk, hogy Jézus az idősebb testvéri elveszettségről azt mondja, hogy az éppoly destruktív, éppoly rossz, mint a kisebb testvér elveszettsége? Mert az idősebb testvéreknek hatalmas szükségük van rá, hogy ebben a tükörben meglássák önmagukat. Jézus a farizeusoknak szánta ezt a példázatot, hogy magukra ismerjenek és hogy változtassanak. Ahogy láttuk, a kisebbik fiú tudta, hogy eltávolodott az apától - de a nagyobbik testvér nem így látta önmagát. Ezért olyan veszélyes az ő elveszettsége. Az idősebb testvérek nem könyörögnek Istenhez azért, hogy kigyógyulhassanak állapotukból. És az éppen ezért halálossá is válhat. Aki tudja, hogy beteg, elmehet az orvoshoz - aki nem tudja, az nem megy el, és belehalhat.
De az ifjabb testvéreknek is tudniuk kell mindezt. Amikor látjuk, hogyan viselkedik a történetben a báty, hirtelen megértjük, mi lehetett az egyik oka a fiatalabb testvér távozásának. Ma sok ember azért hagyja el az egyházakat, mert azt látja, hogy tele vannak idősebb testvérekkel. Arra jutnak, hogy a vallás túl sok viszályt és bajt okoz a világban. És mit mond erre a példázatban Jézus? Azt, hogy ez így is van. Az idősebb testvérek haragossága, felsőbbrendűsége bizonytalanságukból, félelmükből, belső ürességükből fakad, és így létrejön egy rossz lelkiismeretű, szorongástól vezérelt, spirituálisan vak tömeg, amely aztán társadalmi egyenlőtlenségek, háborúk és erőszak okozójává válik. Akik hátat fordítanak a vallásnak, gyakran így látják a keresztyénséget. Olyan gyülekezeteket láttak, ahol hemzsegnek az idősebb testvérek. ,,A keresztyénség is csak egy vallás", ez a tipikus reakciójuk. De Jézus azt feleli, hogy ez nem így van. Mindenki tudja, hogy az evangélium arra hív, hogy hagyjuk hátra a fiatalabb fiú feslettségét, de kevesekben tudatosul, hogy az ige egyben a moralizáló idősebb testvér mentalitását is elutasítja.
A nagyvárosok tele vannak fiatalabb testvérekkel, akik elmenekültek az idősebb testvérek által uralt egyházakból. Amikor New Yorkba költöztem a nyolcvanas évek végén, hogy új gyülekezetet hozzak létre, azt hittem, sok világi gondolkodású emberrel fogok találkozni, aki egyáltalán nem ismeri a keresztyénségét. Ez így is volt, de meglepetésemre épp annyi olyan emberrel találkoztam, aki vallásos nevelést kapott, és azért jött New Yorkba, hogy a lehető legtávolabbra kerüljön a gyülekezetétől és a hívő családjától. Egy év szolgálat után két-háromszáz ember látogatta a gyülekezeti alkalmakat. Amikor megkérdeztek: ,,De ki jár a te gyülekezetedbe?", azt válaszoltam, hogy egyharmad nem hívő, egyharmad hívő és egyharmad ,,gyógyuló hívő" - a fiatalabb testvérek. Sokuknak olyan sérülést okoztak az idősebb testvérek, hogy már ők maguk sem tudták, s én sem tudtam, nem vesztették-e el teljesen a hitüket.
Többnyire fiatal felnőttekről van szó, akik Amerika konzervatív vidékeiről érkeztek New Yorkba, egyetemre. Itt aztán olyan emberekkel találkoztak, akiktől addig óva intették őket: olyanokkal, akik liberálisan gondolkodtak a kultúráról, a szexről, a drogokról. És a híresztelésekkel szemben kedvesnek, okosnak és nyílt szívűnek bizonyultak. Amikor a diákok gondolkodása változni kezdett, otthon, főleg a gyülekezetükben, nagyon sok agresszív és bigott visszajelzést kaptak. Lassanként kezdték elutasítani régi nézeteiket és hitüket. Az idősebb testvérek ifjabb testvért csináltak belőlük.
Azt vettük észre ugyanakkor, hogy a fiatalabb testvérek azért hajlandóak eljárni a mi gyülekezetünkbe, mert látják, hogy világosan megkülönböztetjük az evangéliumot és a vallásos moralizálást, és az egész más megvilágításba helyezi a keresztyénséget. Az ifjabb testvérek gyakran hiszik, hogy az idősebb testvéri mentalitás és a keresztyénség ugyanaz. De Jézus ezt cáfolja. A példázatban Jézus azt a vallásosságot építi le, amely oly sok problémát okoz a világban. ,,El tudod fogadni annak lehetőségét, hogy az evangélium, az igazi keresztyénség valami egészen más, mint a vallás?" - kérdi Jézus. És ez sok embernek reményt ad arra, hogy meg lehet ismerni Istent anélkül is, hogy bigottá, moralizálóvá válnánk.
Van még egy csoport, amelynek érdemes megérteni az idősebb testvérek elveszettségét. Nagy a különbség egy idősebb testvér és egy evangéliumban hívő, valódi keresztyén közt. Ám van sok valódi hívő is, akiket folyamatosan környékez az idősebb testvéri lelkület. Ha úgy jöttél Krisztushoz mint fiatalabb fiú, akkor fennáll a veszélye, hogy visszacsúszol a szenvedélyfüggőségbe vagy más fiatalabb testvéri bűnbe. De ha úgy jöttél Krisztushoz, mint idősebb testvér, még nagyobb a veszélye, hogy visszacsúszol a régi viszonyulásmódodba, a lelkileg halott állapotba. Hacsak mélyen meg nem ragadod az evangéliumot, visszatérhet az ítélkezésed, szorongásod, bizonytalanságod, örömtelenséged, haragod.
Az idősebb testvérek mélyen elzárva haragot hordoznak magukban életkörülményeik miatt, hosszan és keserűen neheztelnek, lenézik a más fajhoz, valláshoz tartozókat, a más életmód szerint élőket, örömtelen rabszolgamunkának tartják az életet, imádságukban nincs intimitás, nincs felszabadultság. Bizonytalanok magukban, ezért túlzottan érzékenyek a kritikára és az elutasításra, ám keményen és kegyetlenül tudnak elítélni másokat. Elég borzasztó a kép. De ennél nem jobb alternatíva a lázadó fiatalabb fiú útja sem.
Sokan vannak, akik az egyéni beteljesedés és önfelfedezés filozófiája szerint élnek, és nem teszik tönkre úgy az életüket, mint a fiatalabb testvér. És sok hívő, aki azt hiszi, Isten a morális erőfeszítéséért fogja üdvözíteni, nem válik olyan szívtelenné és haragossá, mint az idősebb testvér. Vajon nem túloz a példázatban Jézus? A válasz: nem Ő arról beszél, hogy noha a legtöbb ember nem válik ennyire szélsőségessé, mégis, mindkét életfilozófia tartalmaz olyan mozzanatokat, amelyektől pusztítóvá válhat, és eltaszíthatja követőit a Jézus által oly pontosan leírt irányokba.
A figyelmes hallgatót nehéz dilemma elé állítja ez a példázat. Jézus élénk színekkel vázolja fel a világ két nagy spirituális útját: hogyan kínálnak boldogságot, Istenre való rátalálást, problémákkal való megküzdést a követőiknek. De mindkettőt alapvetően tévesként mutatja be, zsákutcaként. Azt akarja, hogy radikálisan más utat válasszunk. De melyiket? És hol keressük azt? A választ akkor találjuk meg, mikor észrevesszük, hogy Jézus valakit szándékosan kihagyott a történetből, azért, hogy mi magunk keressük meg, és ha megtaláltuk, végre hazatérhessünk. (folyt. köv.)
Timothy Keller |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A tékozló Isten... |
|
|
|
Címkék: visszajelzésekre, teljesítményétől, egyenlőtlenségek, tulajdonságokkal, híresztelésekkel, prostituáltakhoz, szolgálatkészség, felsőbbrendűsége, felsőbbrendűségi, önigazultságukat, bizonytalanságod, kötelezettségeik, frusztrációjukat, elveszettségének, életkörülményeik, önigazultságából, alkoholproblémás, kötelességeiket, felsőbbrendűség, fáradhatatlanul, tisztességtudat, hangoztatásában, magabiztosságát, bűnértelmezését, felsőbbrendűnek, összegörnyesztő, elhivatottabban, összezavarodott, feddhetetlennek, keresztyénségét, elveszettségről, lelkiállapotára, erőfeszítéséért, elkötelezettség, felszabadultság, összehasonlítja, elveszettség újraértelmezése, megváltásról beszél, pásztorról szól, harmadik pedig, spirituális elveszettség, ifjabb testvér, összes barátja, másik fajta, idősebb fivérek, sima életúttal, rossz körülmények, idősebb testvérek, környezetük irányítására, apokrif történetet, történetben Jézus, eredményorientált önzőség, Máshol Jézus, Elisabeth Elliot, Később Jézus, Vacsoraidőben Jézus, Ahogy Richard Lovelace, Amikor New Yorkba, Timothy Keller,
|
|
Offline
