|
2016-07-06 08:00:18, szerda
|
| |
| |
7. Az apa lakomája
,,...hallotta a zenét és a táncot."
Ha hiszünk az evangéliumban, és Jézusban békességre, új énre és új istenkapcsolatra találunk - akkor hogyan tovább? Hogyan változik meg az életünk, ha arra alapozzuk, amit Jézus mond a kegyelemről, a bűnről és a reményről?
Ézsaiás az új égről és új földről szóló próféciájában azt hirdeti, hogy mint minden hazaérkezést, úgy a végső hazatalálást is egy óriási ünneplés jelzi majd. Jézus is folyton úgy beszél az üdvösségről, mint egy hatalmas buliról: ,,sokan eljönnek napkeletről és napnyugatról, az asztalhoz települnek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában"( Mt 8,11 ). Továbbá úgy rendelkezik, hogy az üdvösség jele egy étkezés legyen - ezt hívjuk ma eucharisztiának vagy úrvacsorának. Természetes, hogy az elveszett fiúk példázata is egy nagy lakomázással végződik, amely Isten végső vendégségét szimbolizálja - a mennyegzői ünnepséget az idők végén. Vajon miért fogalmaz így Jézus? Mert ennél gazdagabban és életszagúbban nem lehet kifejezni azt, hogy mit jelent a Jézustól nyert üdvösségre alapozott élet.
Egy ünnepi lakomát négy síkon élünk meg, ahogyan Jézus üzenete is négyféleképpen formálja át az életünket.
Az üdvösség élményszerű
A lakoma betölti az étvágyunkat és az érzékeinket egyaránt - eltelünk az ízekkel, az illatokkal, a hangokkal, a látvánnyal. János evangéliumának 2. fejezetében van szó arról az esküvőről, ahol elfogy a bor. Mind az ifjú házasok, mind a násznagy, a ceremóniamester óriási blamázsnak néz elébe. Istentől kapott erejét Jézus úgy mutatja meg először a nyilvánosság előtt, hogy több hordónyi vizet borrá változtat. Különös, hogy Jánosnál úgy jelenik meg ez a csoda, mint ,,jel", amely Jézus küldetésének leglényegét előjelzi. De hogyan? Miért azzal jelzi előre Jézus megváltói feladatát, hogy majd hatszáz liter vizet kiváló minőségű borrá változtat, és ezzel megmenti a bulit?
A válasz az, hogy Jézus azért jött a világba, hogy ünnepi örömet hozzon. Ő az igazi ceremóniamester, a lakoma ura.
Azt tudjuk, hogy helyettünk vette magára bűneink büntetését. Ezért aztán a teológusok az üdvösség jogi, bírói oldalát szokták hangsúlyozni, hiszen Jézus a felmentő ítéletet biztosítja nekünk. De az üdvösségről nem csupán objektív és jogi terminusokkal szólhatunk, mert az egyben nagyon is szubjektív és élményszerű. A Biblia érzéki nyelven beszél róla, azt kívánja, ,,ízleljük és lássuk" az Úr jóságát - ne csupán elmélkedjünk róla! Jonathan Edwards ezt mondja Szent és természetfeletti fényesség című híres prédikációjában: ,,Egy dolgo hinni, hogy Isten kegyelmes és szent, és más dolog a szív megújult érzékeivel érezni ennek a szentségnek és kegyelemnek a gyönyörűségét. A különbség aközött, hogy elhisszük vagy megízleljük Isten kegyelmét, pontosan annyi, mint aközött, hogy racionálisan belátjuk, vagy valóban érezzük, hogy a méz édes."
Az üdvösség Jézusban: ünnep. Amikor hiszünk és megnyugszunk Jézusban, ő valósággá válik a szívünkben a Szentlélek által. Szeretete olyan, mint a méz vagy a bor. Vagyis nemcsak hisszük, hogy szeret minket, hanem valósággal megéljük szeretetének szépségét és erejét. Jézus szeretete valóságosabbá válik minden más szeretetkapcsolatnál. Örömöt, energiát, vigasztalást ad. Felemel és megszabadít félelmeinkből, ahogyan senki más. Hát ebben áll a különbség. Ha szégyen és bűntudat emészt, ne csupán az Isten kegyelmének absztrakt eszméjében higgy - szükséged van rá, hogy érezd, a szíveddel ,,ízleld" a kegyelem édességét! És akkor megérzed, hogy ő elfogadott. Ha aggódsz, szorongsz, ne csak azon elmélkedj, hogy Isten a történelem irányítója! Arra van szükséged, hogy lásd - szíveddel - ragyogó nagyságát. És akkor tudni fogod, hogy minden az ő kezében van.
De vajon lehetséges-e megtapasztalni mindezt? Sokaknak ez nehezen megy, mert racionálisak, visszafogottak. Némelyek viszont annyira éheznek a misztikus megtapasztalások után, hogy minden erősebb érzést az ,,Úr sugallatának" tartanak. Szóval többnyire túlságosan akarjuk, vagy épp nem akarjuk eléggé azt, amit Jézus nyújt. Ez pedig az, hogy az Atya jelenlétében élhetünk. Vagyis most még ennek csak az előíze, amely hol felerősödik, hol elhalványodik életünk folyamán, miközben imádkozunk és keressük az ő arcát a Lélek által.
Az üdvösség materiális
Az evés fizikai, anyagi tapasztalat. Jézus úgy rendelkezett, hogy étkezéssel emlékezzünk rá, az úrvacsorával, és a történelem végpontja is egy lakoma, a Bárány mennyegzője. A feltámadott Krisztus együtt evett a tanítványaival, amikor találkozott velük (Lk 24,42-43; Jn 21,9). Mit jelent mindez? Többek közt azt, hogy Jézusnak fontos az anyagi világ.
A Teremtés könyve arról számol be, hogy amikor Isten megalkotta a világot, végignézett rajta, és látta, hogy az ,,jó". Isten szereti az anyagi létezőket, és gondoskodik róluk. Jézus feltámadása, az új ég és új föld ígérete mutatja, hogy mindez milyen fontos neki. Nem csupán az egyéni megváltástörténetek színtere a világ, amelyet félre lehet dobni, amikor végül mind eltávozunk a mennybe. Nem - Jézusnak nemcsak az egyéni üdvösség és bocsánat a célja, hanem a világ megújítása, kigyógyítása a betegségekből, a szegénységből és a halálból. A történelem végpontja nem egy magasabb rendű testetlen tudat, hanem az ünnep. Isten színes, ízes, fényes, illatos, hangokkal teli világot alkotott, melyben rengetegféle létező él egymással összekapcsolódva. Ez a világ tönkrement és bemocskolódott - ám Isten nem nyugszik, míg rendbe nem teszi megint.
Ha az anyagi világ illuzió, ahogy a keleti filozófiák mondják, vagy átmeneti másolata az ideák világának, ahogy Platón tanítja, akkor nem számít igazán, mi történik ebben a világban vagy ebben az életben. Csak a lelki és szellemi dolgok számítanak. De Jézus nemcsak lélekben, hanem testben is feltámadt. Isten lelket és testet teremtett, és mind a kettőt meg fogja váltani. Jézus szolgálatának minden mozzanata erre utal. Ő nemcsak igét hirdetett, hanem meggyógyította a betegeket, megetette az éheseket, és gondot viselt a szegényekre.
Máté evangéliumának 25. fejezetében Jézus az ítélet napjáról beszél. Sokan fogják őt majd akkor ,,Úrnak" szólítani, de Jézus azt mondja, hogy ha nem szolgálták az éhezőket, a jövevényeket, a betegeket, a bebörtönzötteket, akkor őt magát sem szolgálták. Ez nem mond ellent annak, amit Jézustól a tékozló fiú parabolájában hallottunk. Nem arról van itt szó, hogy csak a szociális munkásoké a mennyország. Hanem azt mondja itt Jézus: ha te pontosan tudod, hogy kegyelemből megmentett bűnös vagy, akkor szociális lelkiismereted érzékennyé válik, és támogatni fogod a szegényeket. Ehhez a fiatalabb testvérek túlságosan magukkal vanak elfoglalva, az idősebb testvérek pedig túlságosan önigazultak.
Talán a keresztyénség a leginkább anyagcentrikus a világvallások sorában. A jézusi csodák nem a természet rendjének felforgatását, hanem a helyreállítását célozták. Az Isten által teremtett világ nem a vakság, a lepra, az éhezés és a halál világa volt. Jézus csodatettei azt jelzik, hogy egy napon a teremtés megromlott állapota helyreáll. Egy keresztyén ember így említheti egy lapon a lelkek megmentését és a közösségi ellátórendszerek kiépítését, a biztonságos utak és óvó otthonok kérdését - hitelesen.
Jézus gyűlöli a szenvedést, az igazságtalanságot, a gonoszt és a halált. Azért élte át mindezt, hogy legyőzze és egy napon kitakarítsa a világból. Ezek után a keresztyének nem nézhetik közönnyel az éhezést, betegséget, a kiszolgáltatottságot. Marx a nép ópiumának nevezte a vallást, olyan altatószernek, amely érzéketlenné tesz az egyenlőtlenségre, mert ,,jön majd a sült galamb". Ez olyan vallásokra lehet igaz, amelyek azt tanítják, hogy az anyagi világ lényegtelen vagy illuzórikus. A keresztyénség viszont azt vallja, hogy Isten annyira ellene van a világ szenvedésének és elnyomásának, hogy közbelépett, és tett ellene. A keresztyénség semmiképpen sem ópium - inkább repülősó!
Az üdvösség egyéni
Az étkezés táplál, a táplálék serkenti a növekedést. Az úrvacsora avagy eucharisztia az Isten kegyelmében való növekedést is jelképezi. Az élethez és a növéshez rendszeresen enni és inni kell. Ezt kell az Isten igéjével is tennünk. A legszemélyesebben kell elsajátítanunk, hogy egyre inkább mindannak a középpontjába kerüljön, amit látunk, gondolunk, érzünk. Így lehet spirituálisan növekedni - bölcsességben, szeretetben, örömben, békében.
A vallásos gondolkodás alapformulája: ,,mivel engedelmeskedem, ezért Isten elfogad". Az evangéliumi gondolkodás alapformulája: ,,mivel Isten Jézus által elfogad, ezért engedelmeskedem".
Ahogy láttuk, az ember először úgy lép kapcsolatba Istennel, hogy hiszi az evangéliumot. Ebből egy újfajta istenkapcsolat és egy új én sarjad. De ne gondoljuk, hogy ha egyszer elhittük, már több dolgunk nincs is az evangéliummal! Luther egyik alapvető meglátása az volt, hogy a ,,vallás" az emberi szív alapműködése. A számítógépünk alapműködése csak akkor változik, ha átállítjuk. Luther tehát azt mondja, hogy az ember szíve még a megtérés után is visszaállhat az alapállapotba, ha nem állítjuk át direkt, és ha kell, többször is az evangéliumi állapotba.
Az ember újra és újra, szinte ösztönösen más dolgokban - és nem Istenben - keres jóváhagyást, reményt, biztonságot, visszaigazolást. A felszínen hiszünk az evangéliumban, egy mélyebb szinten már nem. Az emberek visszajelzése, a szakmai siker, a hatalom, a ,,törzsi" identitás: ezek a dolgok jóval inkább a szívünk ,,működési hiteleként" szolgálnak, mint Jézus áldozata, és ezért még mindig a félelem, a harag és az önuralom hiánya határozza meg az életünket. Ezeket nem lehet csupán akaraterővel vagy bibliai igazságok bebiflázásával megváltoztatni. Csak úgy lehet tartósan változni, ha az evangélium áthatja a gondolkodásunkat és a szívünket. Belőle kell táplálkoznunk, részünkké kell hogy váljon. Így növekedünk.
De hogy működik ez? Sokféleképpen. Adakozóbbá akarsz válni? Ez nem akaraterő kérdése. Inkább azon kell elgondolkodnod, mi tart vissza attól, hogy többet, radikálisabban adj. Sok embernek a pénz a tisztelet és az elismerés elnyerésének eszköze, ami azt az érzést adja meg, hogy mi irányítjuk az életüket. A vagyonba helyezzük reményünket és bizodalmunkat. Nézzük meg, hogyan segít Pál a korinthusbelieknek, hogy adakozóbbakká váljanak! Nem gyakorol rájuk nyomást, nem mondja, hogy ,,én vagyok az apostol, és ti tartoztok nekem ennyivel". Az érzelmeikre sem apellál, nem mesél nekik szívfacsaró történeteket a szegényekről, nem mondja, hogy a korinthusbelieknek sokkal több mindenük van, mint a nélkülözőknek. Ehelyett Pál így szól: ,,ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok" (2Kor 8,9). Visszavezeti őket az evangéliumhoz. ,,Gondoljatok a kegyelem árára - mondja -, erre gondoljatok, és úgy adjatok, ahogyan ő adott nektek!
Meg akarod erősíteni a házasságod? Az Efezusbeliekhez írt levél 5. fejezetében Pál a házastársakhoz, különösen a férjekhez szól. Pál sok olvasója vitt át egykori pogány életéből rossz viszonyulásmódot a házasságába. A többségi társadalomban a házasságot alapvetően gazdasági aktusnak tekintették - ,,jól" kellett nősülni, rangban és vagyonban egyaránt. A szexuális kielégülést máshol keresték. A férfiakat úgy szoktatták, hogy lebecsüljék a nőket, ne tekintsék őket barátnak, társnak. Pál viszont arra bátorítja a férfiakat, hogy ne csak hűségesek legyenek, hanem becsüljék a feleségüket, viseljék gondját, támogassák személyes és spirituális növekedésében. Ez a házasságnak egészen új megközelítése volt. Nézzük meg, hogyan motiválja Pál az olvasóit! Nem ijesztgeti és nem is buzdítja őket, és nem hoz egyetlen szemkápráztató példát sem. Ehelyett Jézus megváltó tettét egy szerető férj áldozatvállalásához hasonlítja: ,,Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat", és ,,így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc". Jézus nem azért szeret minket, mert szépek vagyunk - hanem Jézus áldozatos szeretetén át válunk széppé. Ő a legvégsőbb értelemben vett házastársunk, a bibliai vőlegény.
A fösvénységre a megoldás: Krisztus bőkezűségétől indíttatva átrendezni az életünket, aki az evangéliumban mindenét a lábunk elé szórta. Nem kell halálra aggódnunk magunkat a pénz miatt, mert a kereszt Isten törődésének jele. Jézus szeretete olyan státusszal ruház fel, amit pénzen lehetetlen megvenni.
A házasság nehézségeire a megoldás: átrendezni életünket Krisztus szeretetének fényében, amely az evangéliumban radikális hitvesi szeretetként jelenik meg. A ,,Ne paráználkodj!" az evangélium kontextusában, Jézus - a hű vőlegény és férj - szeretete fényében válik értelmezhetővé, és különösen a kereszt fényében, ahol Jézus a végsőkig hűséges volt. És ez a tudat segít ellenállni a szexuális kísértésnek. Jézus szeretete betölt, ezért már nem kell a szexualitásban keresnünk azt, amit csak Jézus adhat.
Mi tehát a lényeg? Nem attól lesz valaki hűséges vagy adakozó, ha minden erejét megfeszítve igyekszik betartani az erkölcsi előírásokat. Ezek a változások abból fakadnak, hogy mélyebben megértjük a Jézusban elnyert üdvösséget, és a megértésből fakadó szívbéli változások szerint élünk. Az evangéliumban való hit átrendezi motivációinkat, önértelmezésünket, identitásunkat, világlátásunkat. A viselkedés szintjén megnyilvánuló törvénytisztelet a szív megváltozása nélkül felszínes és mulandó.
Az evangélium tehát nemcsak a keresztyén élet ábécéje, hanem az alfája és ómegája. Abból fakad a legtöbb bajunk, hogy nem térünk vissza rendszeresen hozzá, hogy beépítsük magunkba és megéljük kifelé. Ezért írta Luther: ,,Az evangélium igazsága a keresztyén tanítás alaptörvénye... A legfontosabb, hogy ezt ismerjük, ezt tanítsuk."
Sokan ilyenkor a következőt szokták felhozni. ,,Azt mondod, ahhoz, hogy Krisztusban növekedjünk, azt kell ismételgetnünk magunkban, hogy szeret és elfogad? Ez nem tűnik a személyes haladás megjobb útjának. A vallásosság negatív módon, de legalább hatékonyan ösztönöz. Azt mondja, hogy engedelmeskedni kell Istennek, mert ha nem teszed,nem hallgatja meg az imáidat, és nem üdvözít. De ha nincs ez a félelem, ha csak ingyen kegyelem van és teljes elfogadás, akkor milyen ösztönzés marad a helyes életre? Úgy tűnik, hogy ez az evangéliumi életmód nem fog Istenhez maradéktalanul hű és neki kérdés nélkül engedelmeskedő embereket létrehozni." Igen ám, de ha valaki azonnal felhagy az engedelmes élettel, mihelyt a büntetéstől való félelem már nem motiválja, vajon mit árul az el eredeti motivációjáról? Csakis azt, hogy egyedül a félelem motiválta. Létezhet-e egyáltalán más, hiteles ösztönző erő? Igen, a hálás, gyönyörködő szeretet.
Néhány évvel ezelőtt találkoztam egy nővel, aki elkezdett járni hozzánk, a Redeemer presbiteriánus gyülekezetbe, ahol szolgálok. Azt mesélte, olyan gyülekezetben nőtt fel, ahol azt hallotta, Isten csak akkor fogad el, ha erkölcsösek, jók vagyunk. Most először hallotta azt, hogy Isten a puszta kegyelem által Jézuson keresztül elfogad, függetlenül attól, hogy mit tettünk és mit teszünk. ,,Ijesztő gondolat! Jó értelemben ijesztő, de mégis félelmetes!" - mondta a nő. Kíváncsi lettem. Megkérdeztem, miért annyira ijesztő az ingyen kegyelem, ami nem az érdemektől függ. Valami ilyesmit válaszolt: ,,Ha a jó cselekedeteim üdvözítenének, akkor lenne határa annak, hogy Isten mit várhat el tőlem, vagy mit tehet az életemmel. Olyan lennék, mint az adófizető, akinek jogai vannak. Teljesítem a kötelességem, és ezzel kiérdemlek egy bizonyos életszínvonalat. De ha tényleg igaz, hogy ingyen kegyelemből üdvözített bűnös vagyok, akiért Isten végtelen árat fizetett, akkor ő bármit, de bármit kérhet tőlem." Ez az asszony egyből felismerte, hogy az üdvösség és kegyelem minden elképzelést fölülmúlóan szép tanítása valójában kétélű. Elmetszi a szolgai félelem kötelékeit - Isten szabadon szeret bennünket, hibáinkkal és hiányainkkal együtt. De felismerte azt is, hogy ha Jézus mindezt valóban megtette őérte, akkor ő már nem a maga ura. Nagy árat fizettek érte.
Szolgálatom évei során sokaktól hallottam az alábbi kifogást: ,,Ha abban hinnék, hogy a kegyelem üdvözít, és nem a jó cselekedeteim, akkor úgy élnék, ahogy csak akarok." Aki így gondolkodik, annak számára a tékozló fiú példázatának csak az első felvonása létezik, a második nem. Isten kegyelme ingyenes, igen - de egyben végtelenül drága is. Dietrich Bonhoeffert elborzasztotta, hogy a német egyházak már a harmincas évek elején behódoltak Hitlernek. Válaszul megírta nagy művét, a Követést. Ebben mutatott rá annak a tanításnak a veszélyeire, amit ő ,,olcsó kegyelemnek" nevezett, s amely arra helyezi a hangsúlyt, hogy a kegyelem ingyen van, így aztán nem számít, hogyan élünk. Bonhoeffer azt mondta, hogy nem a törvényeskedéshez kell visszatérni, hanem arra kell összpontosítani, hogy Isten milyen komolyan vette a bűnt, és milyen hatalmas árat fizetett azért, hogy kiváltson belőle minket. Ha valaki ezt megérti, megváltozik az élete. Ezek után nem tud majd gyáván, önzően élni. Ki fog állni az igazságért, és áldozatot fog hozni embertársaiért. És nem törődik a Krisztus-követés árával, mert ő végtelenül többet fizetett a mi váltságunkért.
Jézus a Máté 13-ban beszél a magvetőről. Ahhoz hasonlítja az igehirdetőt. Három csoport részesedik az igében, de kettőnek változatlan marad tőle az élete. Ezek közül az egyiknek nincs elég kitartása és türelme a szenvedést kibírni, a másik pedig folytatja gondterhelt, anyagias életét. Az egyetlen csoport, amelyik változni kezd, nem a szorgosaké és az engedelmeseké, hanem azoké, akik hallják és értik az igét. Bonhoeffer szerint a változatlanul maradt élet azt jelzi, hogy elmaradt annak a megértése, milyen sokba került Istennek a kegyelem - elmaradt az evangélium teljes megértése. Aki így él, annak van egy elképzelése az univerzális isteni szeretetről, de nem érti a bűn súlyosságát és Krisztus értünk hozott áldozatának nagyságát.
Végső soron Luther foglalja össze mindezt a legszebben: ,,egyedül hit által üdvözülünk (és nem cselekedetek által), de ez a hit nem maradhat egyedül". Semmivel sem tudjuk kiérdemelni Isten kegyelmét, szeretetét - csak hihetünk abban, hogy ő ezt nekünk adta Jézus Krisztusban. És ha valaki tényleg hiszi ezt, és bízik abban, aki áldozatával bennünket szolgált, akkor megváltozik - olyan emberré válik, aki áldozatosan szolgálja Istent és embertársait. Ha azt mondjuk, hiszünk Jézusban, de ez nem hagy nyomot az életmódunkon, akkor nem az a gond, hogy nem fejtünk ki elég vallásos erőfeszítést, hanem az, hogy nem igazán értjük, nem igazán hisszük őt.
Az üdvösség közösségi
A lakomázás mindig közösségben történik. Minden családi ünnepen, esküvőn, nagyobb összejövetelen, társasági eseményen együtt eszünk, anélkül nem teljes az együttlét. Ha valakit vacsorára hívunk, akkor együtt vágyunk megpihenni, beszélgetni. Sok kultúrában a közös étkezésre való meghívás egyben a barátság felajánlása is.
Olyan kultúrában élünk, ahol az egyéni vágyak és érdekek megelőzik a családi és közösségi érdekeket. Az emberek többsége úgy akar spirituálisan fejlődni, hogy közben ne csorbítsa a függetlenségét egy gyülekezet vagy egy intézmény. Többnyire ez áll annak a gyakran hallható kijelentésnek a hátterében, hogy ,,hiszek, de nem vagyok vallásos", ,,szeretem Jézust, de nem szeretem a keresztyénséget". Sok spirituális keresőnek volt rossz tapasztalata az egyházzal, és ezért hallani sem akarnak róla. Szeretnének kapcsolatban lenni Istennel, de az intézményi kereteken kívül. Már írtam róla ebben a könyvben, hogy miért tudnak olyan kellemetlen hellyé válni az egyházak és a vallási intézmények. Tele vannak idősebb testvérekkel. De csak ezért elkerülni ezeket a helyeket ugyancsak az önigazultság egy megnyilvánulása. A legnagyobb lelki növekedést a hívő közösségben tapasztalhatjuk meg. Nem lehet keresztyén életet élni keresztyén barátok nélkül, a hívők befogadó családján kívül maradva.
C.S.Lewis egy híres baráti kör, az úgynevezett Inklingek tagja volt - ide tartozott A Gyűrűk Ura szerzője, J. R. R. Tolkien is, valamint egy harmadik író, Charles Williams, aki aztán elesett a II. világháborúban. A szeretet négy arca című könyvében Lewis egy megrázó meditációban emlékezik rá, a Barátság című fejezetben:
,,Minden barátomban van valami, amit csak egy harmadik barát hívhat tökéletesen elő. Önmagamban nincs elég hatalmam ahhoz, hogy a teljes embert mozgásba hozzam, mások más szemszögből vetnek rá fényt. Mióta Charles meghalt, nem láthatom Ronald (Tolkien) reakcióit Charles vicceire. Charles halála óta nemhogy nem kapok többet Ronaldból, jóllehet ,,egészen az enyém lehetne" - Ronald inkább kevesebb lett. (...) S ez a barátság dicsősége, hogy ,,hasonlóság általi közelséget" mutat a mennyek országával, ahol az áldott lelkek sokasága (akiket egyetlen ember sem képes megszámolni) növeli minden lélek Istennel való beteljesülését. Mert minden lélek, aki a maga módján látja Istent, megosztja egyéni látomását a többiekkel. S ezért kiáltják a szeráfok Ézsaiás látomásában egymásnak: ,,Szent, szent, szent" (Ézs 6,3). Minél inkább megosztjuk egymással a mennyei eledelt, annál több jut mindegyikünknek."
Lewis tehát azt mondja, hogy egy személy megismeréséhez közösségre van szükség. És mennyivel inkább igaz ez Jézus Krisztusra! A keresztyének gyakran mondják, hogy kapcsolatban akarnak lenni Jézussal, ,,jobban meg akarják ismerni" őt. De ez egyedül nem megy. Szeretetközösségre, felelősségvállalásra, erős kötelékekre van ehhez szükség egy keresztyén közösségben, gyülekezetben. A hívők közösségében, ahol a tagok azt keresik, hogy közeledjenek Jézushoz, hogyan szeressék, hogyan szolgálják, hogyan váljanak hozzá hasonlatossá, lehet a legjobban megismerni őt és növekedni ebben az ismeretben.
Babette lakomája
Jézus példázata a tékozló fiúról összefoglalja az egész Bibliát és az emberi nem történetét. A parabolában Jézus azt tanítja, hogy a két legáltalánosabb emberi út spirituális zsákutca, és megmutatja, hogy élettörténetünk hogyan találhat rá egyedüli boldog alakulására őbenne. Isak Dinesen (Karen Blixen írói álneve) nagyszerű regénye, a Babette lakomája, melyből kitűnő film is készült, ugyancsak ünnepséggel zárul, és bemutatja a két közkeletű életmód kudarcát, majd pedig felvázol egy harmadik lehetőséget.
Dinesen története két idős hölgyről szól, Martináról és Philippáról, akik egy nagyon vonalas lelkész leányai. A lelkész egy kis vallási szektát alapított a falujában. Felnövekedve mindkét leányt megérintette az érzéki élet lehetősége. Martinának egy fess hadnagy udvarolt, aki magával akarta vinni. Philippa iránt pedig a Párizsi Opera igazgatója érdeklődött, akit elkápráztatott a lány makulátlanul tiszta hangja. De aztán mindkét lány elfordult a világi örömöktől, hogy apjuk küldetésében segédkezzenek. Az apa halála után immár lányai folytatták a szigorú vallási és erkölcsi elvek mentén élő közösség irányítását, és ott maradtak a kicsi faluban, a kietlen jütlandi partvidéken, Dánia nyugati részén.
De a közösség korántsem virágzott. Olyan fagyos és terméketlen volt, mint a szürke, szeles jütlandi táj. A városkában mindenkinek volt legalább egy haragosa. Az emberek sérült büszkeségüket és sérelmeiket hordozták magukban, keserűségük elviselhetetlenné duzzadt. A falu teljességgel örömtelen hellyé vált.
És ekkor Martina és Philippa befogadott egy politikai menekültet, Babette-et, aki szolgálóként élt náluk. Amikor Babette váratlanul nyert a lottón, felajánlotta, hogy saját költségén egy lakomát rendez a lelkész apa születésnapja alkalmából. Kiderült, hogy Babette az egyik legkitűnőbb séf volt Párizsban, és ínyencségeket készül feltálalni a falusi lakomán.
Az ünnepség napján érkezni kezdtek a vendégek. Löwenhielm asszony, aki a falu közelében lakott, azzal tisztelte meg a lelkész emlékét, hogy meghívta az unokaöccsét is a vacsorára. Ő pedig nem volt más, mint Martina egykori csinos hadnagya, immár nagy karriert befutott tábornok. Tiszti hintón érkezett, és elmélázott a múlton. Úgy érezte, hogy minden sikere ellenére nem találta meg a boldogságot. Eszébe jutott Martina és az ő lelki komolysága, és azon gondolkodott, vajon nem mulasztotta-e el azt, ami valóban fontos az életben. Viszont Martina és Philippa sem érte el, amire vágyott, amiben reménykedett, noha ők a vallásos szolgálat útját járták.
Ezután mindenki leült enni. És egyből elkápráztatta őket a feltálalt étel kitűnő minősége és hibátlan elkészítése. A lakoma hatása kezdte áttörni az emberek lelki védfalait. A valaha volt ellenségek a csodálatos ételek és italok hatása alatt elkezdtek megenyhülni egymás iránt. Olyan ízesen szóltak egymáshoz, mint amilyen édes-ízes volt az étel. Bocsánatot kértek és bocsánatot adtak. Megbékültek, nevettek és megáldották egymást. Végezetül Philippa énekelni kezdett gyönyörű, tiszta hangján - mindenki őt hallgatta, és emlékezett. Ekkor szóra emelkedett a tábornok. A 85. zsoltárt idézte. ,,Szeretet és hűség találkoznak, igazság és béke csókolgatják egymást." A vacsora közben jött rá, mondta el, hogy mégis együtt járhat erkölcsiség és öröm, ethosz és érzékiség.
Isak Dinesen szépen zárja le a történetet. A falubeliek megélik a közösség gyógyító hatását. Babette maga is átalakul. Eddig kívülállónak érezte magát, most viszont hazatalált, nem menekült többé. A tábornok sem azzal a lemondó szomorúsággal távozik, amellyel érkezett.
A történet ugyanakkor nem ad választ arra a kérdésre, melyet oly szépen tett föl. Sem a világias élet érzéki örömei, sem pedig a vallásos élet erkölcsi szigora nem adja meg az emberi szívnek azt, amit keres. Kierkegaard, a nagy dán filozófus, aki hatással volt Isak Dinesen műveire, ezt a két utat ,,esztétikainak" és ,,etikainak" nevezte. Kierkegaard szerint egyik sem vezet maradéktalanul eredményre. De akkor mi az igazi alternatíva? Babette lakomáján a vacsoravendégeknek van egy pillanatnyi misztikus megtapasztalásuk, amikor e kettő, az öröm és az igazság találkozik. Dinesen tehát hisz benne, hogy a két lehetőségen túl van még egy, ami más, mint az esztétikai stádium önössége és az etikai stádium keménysége. És ezt leginkább egy csodálatos lakomával tudta kifejezni.
Jézus példázata válaszol a Babette történetében feltett kérdésre. Jézus ezt mondja: ,,én vagyok a mennyei kenyér". Elmeséli, hogyan vezetett zsákutcába mind az ifjabb, mind pedig az idősebb testvér útja. És megmutatja a harmadik utat, önmagán keresztül. Ennek az útnak, a krisztusi megváltásra támaszkodó életnek a végállomása pedig a nagy vendégség lesz a történelem végén. A jövőbeli üdvösség előízét most is megérezhetjük a már említett módokon, imádságban, szolgálatban, evangélium inspirálta belső változásban és gyógyuló kapcsolatainkban. De ez csak ízelítő abból, ami ránk vár.
,,Készít majd a Seregek Ura
ezen a hegyen minden népnek
lakomát zsíros falatokból,
lakomát újborokból,
zsíros, velős falatokból,
letisztult újborokból.
Ezen a hegyen leveszi a leplet,
amely ráborult minden népre,
és a takarót, amely betakart
minden nemzetet.
Véget vet a halálnak örökre!
Az én Uram, az Úr
letörli a könnyet minden arcról.
Leveszi népéről a gyalázatot
az egész földön. - Ezt ígérte az Úr!"
(Ézs 25,6-8)
Timothy Keller |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A tékozló Isten... |
|
|
|
Címkék: megtapasztalások, bebörtönzötteket, gondolkodásunkat, természetfeletti, ellátórendszerek, meggazdagodjatok, egyenlőtlenségre, viszonyulásmódot, összekapcsolódva, kapcsolatainkban, istenkapcsolatra, törvénytisztelet, megtapasztalásuk, efezusbeliekhez, prédikációjában, keresztyénséget, helyreállítását, visszaigazolást, élettörténetünk, engedelmeskedem, eucharisztiának, életszínvonalat, világlátásunkat, engedelmeskedni, legáltalánosabb, mindegyikünknek, megnyilvánulása, tapasztalhatjuk, összpontosítani, ceremóniamester, házastársakhoz, embertársaiért, bebiflázásával, elgondolkodnod, radikálisabban, istenkapcsolat, végső hazatalálást, óriási ünneplés, hatalmas buliról, asztalhoz települnek, mennyek országában”, üdvösség jele, étkezés legyen, elveszett fiúk, nagy lakomázással, mennyegzői ünnepséget, idők végén, ünnepi lakomát, üdvösség élményszerű, lakoma betölti, érzékeinket egyaránt, ifjú házasok, Jonathan Edwards, Isten Jézus, Ehelyett Pál, Urunk Jézus Krisztus, Ehelyett Jézus, Dietrich Bonhoeffert, Jézus Krisztusban, Gyűrűk Ura, Charles Williams, Mióta Charles, Jézus Krisztusra, Isak Dinesen, Karen Blixen, Párizsi Opera, Amikor Babette, Viszont Martina, Végezetül Philippa, Seregek Ura, Timothy Keller,
|
|
Offline
