|
2016-07-09 11:55:23, szombat
|
| |
| |
Aki Istentől született, az nem cselekszik bűnt" vagy A két természet
Most valamivel részletesebben kell foglalkoznunk a legutolsó igehellyel, amelyet bizonyítékul idéznek a megszentelődés tanítói. Lássuk azért most az 1János 3-at:
,,Aki bűnt cselekszik, törvényszegést követ el, mert a bűn törvényszegés. (,,Valaki a bűnt cselekszi, az a törvénytelenséget is cselekszi; a bűn pedig a törvénytelenség" - Károli.) Azt pedig tudjátok, hogy Ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és hogy Őbenne nincsen bűn. Aki benne marad, az nem vétkezik; aki vétkezik, az nem látta Őt és nem ismeri Őt. Gyermekeim, senki meg ne tévesszen titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan Ő is igaz. Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. Aki Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az Ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert Istentől született. Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, az nem Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét" (1Jn 3,4-10).
Mindjárt az elején felhívjuk az olvasó figyelmét két dologra: Először is ez a szakasz mindazok tulajdonságáról beszél, akik Istentől születtek. Nem a keresztyének egy kiválasztott, előrehaladott csoportjáról, akik már eljutottak a tökéletességre, vagyis elnyerték a második áldást. És merő ostobaság azt állítani - amit a megszentelődéstan legelszántabb képviselői tesznek -, hogy csak az előrehaladott hívők, akik elérték a tökéletes megszentelődés állapotát - születtek Istentől, míg a többiek csupán Istentől ,,fogantattak". Ez a felfogás egy pillanatig sem tartható, mert ugyanebben a levélben olvasható az az egyszerű kijelentés: ,,Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Istentől született"
(5,1).
Másodszor, ha ez az igeszakasz azt bizonyítaná, hogy mindazok a keresztyének, akik megszenteltettek, teljesen bűn nélkül élnek, akkor egyértelmű, hogy ez a szakasz túl sokat bizonyít; mert ugyanitt olvashatjuk azt is, hogy ,,aki vétkezik, az nem látta Őt, és nem is ismeri Őt." A megszentelődéstan hirdetői készek-e elismerni, hogy mindazok, akik az ő köreikből ,,elvesztették az áldást" és visszaestek, azok - e szerint az igehely szerint - sohasem ismerték Istent, hanem egész idő alatt képmutatók voltak? Ha pedig nem hajlandók elbukott testvéreikkel szemben ilyen magatartást elfoglalni, vagy még önmagukat is ezzel az igével szembesíteni - hiszen alkalmanként ők is elbuknak -, akkor a logika szerint el kell ismerniük, hogy ,,vétkezni", ill. ,,nem vétkezni" itt nem érthető abszolút értelemben, mintha az egyik kifejezés azt jelentené: ,,bűnbe esni", a másik pedig: ,,soha semmi vétket el nem követni".
Ha némi figyelmet szentelünk a második fejezetnek - amelyről előző fejezetünkben már szóltunk -, akkor szövegünk értelmezésénél az megóv minket mindenféle téves radikalizmustól. Ez az igehely ugyanis egész egyértelműen tanítja a hívő embernek a bűnre való képességét, és azt, hogy Jézus mint pártfogónk nem engedi, hogy az elkövetett bűn nyomán a hívő ember kétségbeessék. ,,Ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál; az igaz Jézus Krisztus." Semmilyen magyarázat, amely ezt a verset figyelmen kívül hagyja, nem lehet helyes.
János levelében éles ellentéteket találunk, azonkívül számos elvont kijelentést. Azt már láttuk, hogyan állítja szembe egymással a világosságot és a sötétséget. A kettő közötti kiengesztelődés, vagy a kettő összevegyülése lehetetlennek látszik. János nem ismer félhomályt. Ugyanígy szembeállítja egymással a levél a szeretetet és a gyűlöletet. Nem léteznek langyos érzelmek. Vagy forró valaki, vagy hideg.
Ugyanez a helyzet a bűnnel és az igazságossággal. Mindig az lesz kiemelve, ami jellemző egy dologra. Így a hívő ember lényénél fogva igaz: igazságot cselekszik, és nem vétkezik. Ez mindenesetre azt jelenti, hogy életének jellemzője: jó, igaz módon él, következésképpen nem bűnös módon él. A hitetlenekre ennek ellenkezője áll. Tehet sok jót is (ha csak felebarátaival való kapcsolatát látjuk), életének jellemzője mégis a bűn. Élete végső soron bűnös. Így különböznek tehát egymástól azok, akik Istenhez tartoznak, és akik a Sátánhoz tartoznak.
A bűn lényege nem a törvény áthágása, hanem a törvénytelenség. Bűn az, ha valaki csak a maga akaratát cselekszi - ez a törvénytelenség. Törvénytelenség volt minden ember tulajdonsága, mielőtt elérte őt a kegyelem. ,,Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért" (Ézs 53,6). A Bűntelen úgy jelentetett ki nekünk, mint aki bűneinktől megszabadít - mégpedig mind a bűn adósságától, mind annak hatalmától. ,,Őbenne nincs semmi bűn." Csak Ő igényelhette joggal ezeket a szavakat. ,,Eljön a világ fejedelme - mondta -, és felettem nincs hatalma."
Mi pedig, akiket kegyelme által megnyert és a magáévá tett, többé nem cselekesszük a bűnt. Minden valóban megtért lélek számára gyűlöletes és idegen a bűn. ,,Aki vétkezik (szó szerint: bűnt cselekszik/, az nem látta Őt, és nem is ismeri Őt." Nem mehetünk el könnyelműen e vers mellett. Éppúgy szóról szóra értendő, mint minden más ebben az igeszakaszban. Aki egyszer már megismerte Jézust, nem vétkezhet tovább úgy, mintha semmi se történt volna. Előfordulhatnak visszaesések, amelyek sajnos gyakran meg is történnek. A visszaeső azonban Isten hatalma alatt van. Isten túlságosan is szereti őt ahhoz, hogy megengedje neki a tovább vétkezést. Ezért előveszi a fegyelmező vesszejét, és hogyha ez sem elég, véget vet az ilyen keresztyén életének, és az ügyét Krisztus ítélőszéke elé utalja (1Kor 3,15; 11,30-32; 2Kor 5,10).
János úgy érvel, hogy aki szántszándékkal bűnben él, az nem Isten gyermeke, nem is volt az soha. Az, aki hitben az egyetlen Igazhoz tartozik, az maga is igaz. Aki folyamatosan megmarad a bűnben, az az ördögtől való, ,,aki cselekszi a bűnt kezdettől fogva" - a Gonosz egész élete bűnös és gonosz volt.
A 9.vers tárja elénk az egész ügy magvát, és tulajdonképpen nagyon könnyen érthetővé tesz mindent: ,,Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az Ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert Istentől született." Itt az a hívő ember van előttünk, akit az új természet jellemez, amely nem tud vétkezni. Nagyon is igaz, hogy még magában hordozza a régi, ádámi természetet, és ha még annak uralma alatt állna, akkor még mindig a bűnben élne. Az új természet azonban, amely az újonnan születéskor beléplántáltatott, ,,nem romlandó, hanem romolhatatlan magból" való, és uralkodik egész élete fölött. Ez a romolhatatlan mag immár benne marad, és ezáltal nem cselekedheti többé a bűnt. Olyan lesz, mint az, akinek gyermekévé lett.
A két természetről szóló tanítást gyakran megtaláljuk a Bibliában, és háttérként ott áll minden kijelentése mögött. Ha ezt nem értettük meg, akkor a lélek mindig zavarban marad ama konfliktusok felől, amelyek előbb vagy utóbb minden hívő életében kikerülhetetlenül jelentkeznek.
Ezt a minden hívőben előforduló konfliktust a Biblia a legvilágosabban a Galata 5,16-17-ben tárja elénk. Számos intés után - amelyek teljesen értelmetlenek volnának, ha a címzettek bűntelen férfiak és asszonyok volnának - ezt olvassuk: ,,Intelek titeket: a Lélek szerint járjatok, és a test kívánságát ne teljesítsétek. Mert a test kívánsága a Lélek ellen van, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek." A ,,testen" itt az Ige nem a hívő ember fizikai testét érti, hanem az emberi természetet. Maga az Úr is így értette ezt, amikor ezt mondta Nikodémusnak: ,,Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek" (Jn 3,6-7). Itt is, mint a Galatákhoz írt levélben a két természet szöges ellentétét látjuk. A test mindig a Lélek ellen van. Az új természet a Lélek által született, és a Szentlélek kormányozza; és ennek a jellegének megfelelően írja le az Ige. A kettő sohasem juthat megegyezésre, ugyanakkor nem találunk utalást arra nézve, hogyan kell megsemmisíteni a testiességet. Egyszerűen felszólítja a keresztyén embert, hogy Lélek szerint járjon. Ha ezt teszi, akkor nem fogja véghezvinni a test kívánságát. És éppen ez a keresztyén az, aki ,,nem vétkezik".
Róma 7. fejezete írja le ezt a konfliktust a maga teljes egészében. Ezzel az igeszakasszal már foglalkoztunk. Akiről ez szól, az kétségkívül Isten gyermeke - noha ezt számosan vitatják. Egyesek úgy látják, hogy itt egy olyan zsidó emberről van szó, aki megpróbál a törvény megtartása által igazzá lenni. Azonban a megigazulás kérdését már tárgyalta eme levél első öt fejezete. A 6. fejezettől kezdve a téma: szabadulás a bűn hatalmából. Azonkívül a 7. fejezetben leírt ember ,,gyönyörködik az Isten törvényében a belső ember szerint". Ugyan melyik meg nem tért lélek beszélhetne így? A ,,belső ember" nem más, mint az új természetünk. Aki Krisztus nélkül él, az semmiképpen nem örülhet Isten törvényének. A ,,belső ember" harcol a másik törvény ellen, amely az ember tagjaiban van, amely nem lehet más, mint a régi természet, a test hatalma. Itt is - mint a János 3-ban és a Galata 5-ben - szöges ellentétet látunk a régi és az új természet között.
Pál itt arról a kikerülhetetlen konfliktusról ír, amelyet minden egyes hívő megtapasztal, mihelyt megkísérli, hogy a törvény szerint szent életet éljen. Ösztönösen érzi, hogy a törvény lelki, ő azonban - önmagának megmagyarázhatatlan okból - testi, a bűn szolgálatában. Ez a felfedezés a legmélyebbre ható élmények egyike, amelyet a keresztyén ember valaha is megtapasztalhat. És még sincs keresztyén, akinek ezt élete során valamikor meg ne kellene tapasztalnia. Látja, hogy olyan dolgokat cselekszik, amelyekről pontosan tudja, hogy helytelenek, és amelyektől lelke mélyén irtózik. Amit szívesen megtenne, azt nem tudja elérni, helyette azt teszi, amit gyűlöl.
Ez azonban csak első része annak a leckének, amelyet mindazoknak meg kell tanulniuk, akik Isten iskolájában akarnak megérni. A lecke így szól: ,,Ne helyezzünk semmilyen bizalmat a testünkbe." Amíg ezt a leckét meg nem tanultuk, addig nem lehetséges igazi előrehaladás a megszentelődésben élni. Fel kell ismernünk, hogy a test javíthatatlan, és az is marad, és azután leszünk készek saját ,,énünktől" Krisztushoz fordulni, és tőle, akitől a megigazítást reméltük és kaptuk, a megszenteltetést is elfogadni.
Miután a lecke első részét gondosan megtanultuk, a 16. és 17. versben két végső következtetést olvashatunk: Elsőként elismerem, hogy a törvény jó, másodszor fokozatosan felismerem azt is, hogy én magam a törvény oldalán állok, de van bennem egy hatalmasság, amellyel nem szeretném azonosítani magamat, mert visszatart annak cselekvésétől, amit helyesnek ismertem föl. Ezzel megtanultam megkülönböztetni új énemet a bennem lakó bűntől. A bennem levő bűn gyűlöletes betolakodó még akkor is, ha egykor úr volt minden dolgom fölött.
Így tehát a 18. versben eljutottam odáig, hogy tudom: két természet van bennem; de azt még mindig nem tudom, hogyan is vigyem véghez a jót. A tudás önmagában nem segít a továbblépésben. Még mindig a rosszat cselekszem, amelyet tulajdonképpen gyűlölök, és nem vagyok képes megvalósítani a vágyamat, a jó cselekvését. Ugyanakkor, ha már képes vagyok magamban különbséget tenni a két törvény vagy a két természet között, akkor jó darabot tettem meg előre az úton. Belső emberem gyönyörködik Isten szent törvényében. ,,De tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban levő törvényével" (23. v.). Szüntelen csődjeim annyira kétségbeejtenek, hogy úgy érzem magam, mintha egy halott testhez odaláncolt fogoly volnék - ez a halott test azonban félelmetesen uralkodik rajtam. ,,Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?" Ez a kétségbeesett kiáltásom meghozza a segítséget, amelyre szükségem van. Mindaddig én magam próbáltam magamat megszabadítani. Most felismerem, hogy ez lehetetlen, és külső segítség után kiáltok. Ebben a pillanatban Krisztus kijelenti magát lelkemnek, én pedig felismerem, hogy egyedül Ő - aki kezdetben megmentett engem - tud a bűn hatalmából megszabadítani. ,,Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus által!" Őneki kell az én megszentelődésemmé, üdvösségemmé és megigazulásommá lennie.
Bensőmben, az új természettel Isten törvényének szolgálok. De testemben, a régi természettel a bűn törvényének szolgálok. De ha nem magamra, hanem Krisztusra nézek, akkor látom, hogy ,,Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztusban vannak, mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztusban a bűn és a halál törvényétől" (Róm 8,1-2).
Ezért nem szükséges többé megszentelődésért küzdeni. Csak föl kell tekintenem Isten Krisztusára, és Lélekben kell járnom, biztosan a győzelemben, miközben lelkem Ővele foglalkozik, aki nekem mindenemmé lett. ,,Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben, hogy a törvény követelése teljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint" (8,3-4).
Mily nagy szabadulást jelent az, amikor a sok hiábavaló kísérlet után, amelyekkel ki akartam irtani a bűnt a testből, végre megértem, hogy Isten elítélte a bűnt a testben, és engem meg is szabadít majd tőle a maga idejében, amikor az Úr visszajövetelekor tökéletlen testünket megváltoztatja, és hasonlóvá teszi az Ő dicsőséges testéhez. Akkor a megváltás tökéletes lesz. Lelkem megváltása már megtörtént a múltban, és ennek teljes szívből örülhetek. Testem megváltása azonban még hátravan. Ez majd akkor következik el, amikor az Úr Jézus visszajön, és ezt a halandót halhatatlanba öltözteti.
A jelenben az Istentől született ember nem vétkezik, ha hitben jár. Élete igaz Isten előtt. De mindig nagyon ébernek kell lennie, és imádkoznia, nehogy a lelki figyelmetlenség egy pillanatában a régi természet ismét cselekedhessen, és így a hívő ember bizonyságtétele kárt szenved, Ura pedig gyalázatban részesül.
Szeretném egy képpel befejezni, amelyet gyakran használnak és amely alkalmas lehet az 1János 3-mal kapcsolatban még fennálló minden nehézség eloszlatására. Tegyük fel, hogy valakinek a kertjében magról nevelt narancsfák vannak, és szeretne helyettük Naval-narancsokat termelni. Ezért elhatározza, hogy narancsfáit beoltja. Levágja a fák valamennyi ágát egészen a törzsig, és helyükbe beoltja a Naval-narancsok vesszőit. Erre a régi gyümölcs teljesen eltűnik, és most új gyümölcs terem a fákon, amelyekbe beoltották az új narancsfajta új természetét. Ez a megtérés képe.
Néhány esztendő elteltével ez az ember végigvezet bennünket a kertjén. Valamennyi fája roskadozik a kiváló narancstól. Megkérdezzük, milyen fajta narancsokat termel. ,,Ezek mind Naval-narancsok" -feleli. ,,Magról nevelt narancsok nem léteznek már?" ,,Nem - feleli emberünk -, beoltott fák nem hozhatnak többé magról narancsokat." De amíg még beszél, észreveszünk egy kicsiny narancsot, amelyik egy vékonyka ágon függ, egészen alul a törzsön. ,,És ez mi?" - kérdezzük. -"Nem magról nőtt narancs?" Vendéglátónk erre azt feleli: ,,Ó, most látom, hogy a munkásaim nem voltak nagyon gondosak, megengedték, hogy a régi törzsből is kihajtson egy ágacska. Ez még, a fának a régi természetéből való, ezt azonnal le kell metszenem." S miközben így beszél, előhúz egy metszőkést és levágja a hajtást. Vajon szemére vetheti-e bárki is, hogy hazudott, amikor azt mondta, hogy beoltott fái csupa Naval-narancsokat teremnek? Nem. Mindenki megértené, hogy a fa lényegéről beszélt.
Éppen ez a helyzet a hívő emberrel. Miután újonnan született, régi élete befejeződött a számára. Most már szégyelli a test gyümölcseit. Már nem a régi úton jár. Egész élete megváltozott. Most már a Szentlélek gyümölcse valósul meg, és többé nem vétkezhet, mert Istentől született (1Jn 3,9).
Ugyanakkor mindvégig szüksége van önmaga megítélésének metszőkésére. Különben megint munkába áll a régi természet, amely nem irtatott ki, hanem megmaradt, miként a magról nevelt gyümölcsfa törzse a beoltatás után. Ezért kell a hívő embernek önmagát mindig Isten Igéjének alárendelni és kíméletlenül megítélni. ,,Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!"
Aki a régi természet jelenlétét tagadja, az számolhat a vereséggel. Az olyan, mint a kertész, aki lehetetlennek tartja, hogy a régi törzsből régi hajtások nőhetnek. A bölcsesség megtanít bennünket, őrizkedjünk attól a veszélytől, hogy túl kevéssé használjuk a metszőkést. Ugyanígy ostobaság tagadni, hogy van bennem bűn. Ha ezt elfelejtem, máris megcsaltam magamat, és kiteszem magamat sok rossz dolognak, mert nem ismertem fel, mennyire szükséges naponta Istenre hagyatkozni. Csak ha Lélekben járok, csak ha naponta alázatosan föltekintek az Úr Jézusra és megítélem önmagamat, akkor fogja életemet a megszentelődés jellemezni. (folyt. köv.)
H. A. Ironside |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Megszentelődés |
|
|
|
Címkék: megkülönböztetni, következésképpen, megszenteltettek, megszenteltetést, kiengesztelődés, figyelmetlenség, tulajdonságáról, megtapasztalhat, legvilágosabban, kikerülhetetlen, radikalizmustól, bizonyságtétele, előfordulhatnak, szántszándékkal, törvénytelenség, igazságossággal, megigazulásommá, kétségbeejtenek, megszentelődés, megsemmisíteni, felebarátaival, tökéletességre, tulajdonképpen, összevegyülése, értelmezésénél, következtetést, megváltoztatja, megszabadított, továbblépésben, cselekedhessen, törvényszegést, részletesebben, megszabadítani, előrehaladott, fejezetünkben, kétségbeessék, legutolsó igehellyel, megszentelődés tanítói, 1János 3-at, bűnt cselekszi, igazságot cselekszi, ördög cselekszi, bűnt kezdettől, ördög munkáit, ördög gyermekei, elején felhívjuk, olvasó figyelmét, szakasz mindazok, második áldást, megszentelődéstan legelszántabb, előrehaladott hívők, tökéletes megszentelődés, Isten Fia, Jézus Krisztus, Csak, Urunk Jézus Krisztus, Isten Krisztusára, Isten Igéjének,
|
|
Offline
