|
2019-04-24 23:12:04, szerda
|
| |
| |
A gonoszság rabja
(,,De szabadíts meg a gonosztól...")
Megáll az ifjú.
Csábos varázsával
a fényes mulató
megköti lábait,
megáll és hallgatja
öröm várásával
vidám, gondoszlató
muzsika hangjait.
A kilincshez lép. Megfogja... elengedi...
Körülnéz, majd újra ráteszi kezét,
a mámor vad kacaját hallja csengeni
s valami undor tölti el bensejét.
Visszaugrik. ,,Ah nem, nem, nem szabad,
Ily bűnös helyre én be nem megyek!"
- Mintha űznék, gyorsan tovább halad -
,,Én is ily aljas élvhajhász legyek?
Nem, nem!" - És nagy sietve elrohan,
de csakhamar lassítja lépteit,
visszanéz. A fény még árad onnan
s látni véli Béliál szépeit.
Az utcasarkon megáll. ,,Visszatérjek?...
De hisz tudom én jól, hogy átkos e hely,
bűnös élv szül ott gyötrő lelki férget,
s erény-életet ott a mámorkehely.
Mégis visszamenjek?... Nem, nem akarok!"
S újra tovább indul. Egy-kettőt lép még,
aztán, mint akit vonnak titkos karok,
megint csak visszanéz s lassítja léptét.
,,De hát miért ne mehetnék oda?"
Megáll. ,,Hiszen bűnt nem muszáj tennem,
lehetek ott is erény bajnoka,
nem kell tán mindjárt aljasnak lennem?!"
Visszafelé indul. ,,Kicsit benézek.
Vagy menjek tán haza, munkámat végezni?
Eh! A folytonos robottal mit érek?
Gyerünk mámort inni, mennyet érezni!"
És bement. És itta a mámort.
Édes melegség gyúlt keblében.
,,Ah, ez a menny!" Ujjongott vadul
s örvendett a képzelt szebb léten.
Hajnalodott, mikor az utcára lépett.
Az alkohol megbénította eszét,
nem tudta, mit akar, hová is menjen,
inogva járkál s bambán néz szerteszét.
,,Ah, tudom már" - mondja - ,,haza kell mennem!
Persze, persze. Kocsis, gyorsan hajts velem!"
Ám a kocsit csak részeg feje látja,
az utca csendes, az utca néptelen.
,,Indulunk-e már? Várj, mindjárt beülök."
Le is ül az egyik ház lépcsőjére
s azt hiszi szegény, hogy kocsin megy haza,
Kalapját mélyen lehúzza szemére.
Majd megrezzen és föltekint:
,,Már megérkeztünk? Várj. Kiszállok legott."
Fölkel. Zsebéből pénzt dob a földre.
,,Ez tiéd" - mondja, bár senki sincsen ott.
Aztán ledobja kalapját, kabátját
s mintha otthon volna, meleg szobában,
végigfekszik a hideg, kemény kövökön,
nem tud, nem érez semmit mámorában.
Elaludt. De a nap még nem jött fel,
mikor fölébredt józanodó fejjel.
Fázik, didereg. Szemét dörzsöli,
kalap, kabát, pénz a földön hever,
ámul, csodálkozik: ,,Mi ez, mi ez?
Játszanak velem? Vagy démon keze ver?"
Fölveszi kabátját, kalapját, pénzét
és roham most már otthona felé
s mint szobájában egy székre roskad,
bűnös éje lép szemei elé.
Szegény fiú. Most érzi, hogy szívében
a pokol emésztő tüzét hordja,
mit önmaga szított gyötrelmes lánggá
S most ég, mar... Oh lesz-e, ki eloltja?
Érzi, hogy vétkezett. S van ennél fájóbb?
Érzi, a bűn férge lelkét rágja,
érzi, már hullani kezd sátáni kéztől
mocsokba, szennybe élete virágja.
,,Oh én nyomorult! Mit cselekedtem?
Mennyet kívántam s poklot szereztem!"
És hordja a poklot ifjú szívében,
de, hogy ne érezze szüntelenül,,
a józan élet nemes világából
a mámor karjaiba menekül...
Napról napra a mulatókat járja,
de az enyhülést mindhiába várja.
Szüleihez megy. Pénzt kér. De nem kap.
Az apja inti kemény beszéddel,
anyja, húga kérik javulását
s a fiú fölugrik dühös képpel:
,,Eh, mit beszéltek már nekem annyit!
Nem prédikációt, pénzt akarok!"
Az apa szemébe néz: ,,Pénzt akarsz?
Pénzt, hogy dőzsölhess? Azt nem, nem adok!"
,,Nem adsz?! - A fiú dühöngeni kezd,
ifjú szemében gonosz tűz lobog. -
De én mulatni akarok, pénz kell!
Nem adtok? Jól van! Akkor majd - lopok!"
Az anya felsikolt s leányával
a fiúhoz ugrik, átkarolja
s a vad oroszlánt az anyai könny
íme, szelíd galambbá varázsolja.
A fiú megtörten hull a székre
s megnyílik ajka könnyes beszédre:
,,Oh, ha tudnátok, ha ti éreznétek,
mi az, mikor poklot hord a kebel,
ha tudnátok, hogy az én szívem már
önmagát emésztő lángot lehel,
ha tudnátok!... De ti nem tudjátok,
Oh, azt csak én tudom, csak én érzem,
meddig tart ez még? Ki vált meg engem?
Ki? Hogyan? Mikor? Hiába kérdem.
Utálom az italt. A dőzsölést.
A mulatót. Minden bűnös élvet,
mégis rohanok mindig utána,
mert szívem enyhet ott remélhet.
Ott jön a mámor, s mindent feledtet.
Minden fájdalom mosolyra derül,
mert nem érzi vétke átkos terhét,
ki aljas vágyakkal bűnbe merül.
Értitek-e, hogy miért kell a pénz?
Muszáj! Értitek? A pokol éget,
oh jaj! szívem marja, elveszek!
Adjatok pénzt, pénzt!... Ah, megint érzem,
valaki húz a bűnös hely felé,
eresszetek! Mennem kell vele,
ah, szívemet a láng már elnyelé!
Tudjátok ki von? Tudjátok ki ő?
Az ördög! A sátán! A bűn apja!
Ó, ne higgyétek, hogy messze trónol,
itt van ő, itt, a gonosz szívet lakja!
Rabul ejtett, a szolgája lettem,
most parancsol, hív, a bűnre késztet,
megyek már, megyek! Hol van a pénz?
Adjatok, mert... mert lopok, ha késtek!...
Menni akar. Apja útját állja.
Az anyja szól: ,,Én szegény gyermekem!
Tudod-e, hogy ki válthat meg téged,
tudod, ki segíthet gyötrelmeden?
Jézus Krisztus." ,,Jézus?" - szól a fiú -
,,Jézus Krisztus? Ő megválthat engem?
Oh, hát miért nem jön akkor? Hol késik?
Miért kell a poklok kínját szenvednem?"
,,Fiam, ő jön. Borulj le Előtte,
jer, imádkozzunk." És térdre esnek.
Imázik apa, anya és leány
s a fiú szeméből könnyek peregnek:
,,Oh érzem, Jézus jön, Jézus itt van,
a pokol szűnik. Ő megvált a rossztól."
A fiú boldog s imázik hévvel:
,,Mi Atyánk... szabadíts meg a gonosztól!...
Betkó András |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
Címkék: végigfekszik, megbénította, visszamenjek, gyötrelmeden, visszatérjek, megérkeztünk, hajnalodott, imádkozzunk, mámorkehely, gondoszlató, cselekedtem, csodálkozik, visszaugrik, szüntelenül, prédikációt, varázsolja, kilincshez, lépcsőjére, visszafelé, gyötrelmes, megválthat, dőzsölhess, élvhajhász, szerteszét, eresszetek, varázsával, szobájában, szenvednem, utcasarkon, dühöngeni, átkarolja, felsikolt, éreznétek, visszanéz, csakhamar, vágyakkal, gonoszság rabja, fényes mulató, utcasarkon megáll, folytonos robottal, képzelt szebb, utcára lépett, alkohol megbénította, kocsit csak, utca csendes, utca néptelen, földön hever, székre roskad, pokol emésztő, poklot ifjú, józan élet, mámor karjaiba, Jézus Krisztus, Betkó András,
|
|
Offline
