|
2020-05-31 22:55:24, vasárnap
|
| |
| |
II. prédikáció
Hogyan folytassuk napunkat az Istennel?
,,Minden nap várlak téged"
(Zsolt. 25: 5)
Ki tudja közülünk őszintén azt mondani, hogy ,,Mindennap várlak téged"? Kinek van olyan kapcsolata az Istennel, hogy az átszövi egész életét, és ennyi boldogsággal tölti meg azt? Mennyire szűkölködünk Dávid lelkületében, habár nekünk sokkal jobb segítőnk van az Istennel való járásban, mint abban az időben volt a szenteknek, Krisztus világos közbenjárása? Ennek ellenére, azok a keresztyének, akik valóban átérzik saját gyengeségüket, nem kell miatta elcsüggednünk, hanem emlékezniük kell, hogy Dávid sem mindig volt abban az állapotban, mikor ezt mondta; neki is voltak tökéletlenségei, de ennek ellenére Isten szerint való férfiú volt. Nekünk is megvannak a hiányosságaink, és ha mi őszintén sírunk felette és küzdeni fogunk ellenük, és ha nekünk egyre megszokottabbá válik, hogy meghajtsuk szívünket Isten és az és előtt, akkor mi el leszünk fogadva Krisztusban, mert nem a törvény, hanem a kegyelem alatt vagyunk.
Mindazonáltal Dávid vallomása, amely le van írva ebben a szövegben, megmutatja nekünk, hogyan kell fellépnünk, - Istenre kell hagyatkoznunk minden nap.
1.
Dávid vallomása az Isten kegyelmes eljövetelének türelmes várásáról szól, ezért a ,,minden napon" kifejezést képszerűen kell értelmeznünk minden időre, amelyre a kívánt és el nem ért kegyelem félre tétetik. A vers első részében Dávid imája az isteni irányításról és tanításról szól: ,,Vezess engem a te igazságodban és taníts engem..." Dávid pánikban volt és nagyon tudni akarta, hogy Isten mit akar, hogy tegyen; és kész volt azt meg is tenni. De Isten feszült várakozásban tartotta őt, és Dávid még nem tudta pontosan, mi Isten akarata és célja, milyen úton kellene járnia, és mire kell felkészülnie. Ez azonban azt jelentené, hogy készülhetett isteni irányultság nélkül? Nem. ,,Minden nap várlak téged" - mint ahogyan Ábrahám is korán reggeltől naplementéig áldozatot mutatott be, mindaddig, amíg Isten feleletet nem adott neki az örökös kérdésében (1 Móz. 15: 5,12). Ahogyan Habakukk is a bástyán állt, hogy meghallja Isten üzenetét látomás által (Hab. 2: 1). Habár a válasz nem feltétlenül jön azonnal, annál inkább, végül meghalljuk, és nem leszünk félre vezetve.
Az előbbi szövegben Dávid az Urat szabadítása Istenének nevezi, Istennek, Akitől az üdvössége függ, mind az ideiglenes, mind az örök, Akitől szabadítását várja mostani szenvedéseiből, szívének azon gyötrődéseiből, amelyek megszaporodtak (Zsolt. 25: 17) ellenségei kezéből, akik már készen álltak romlását ünnepelni, akik gyilkos gyűlölettel gyűlölték őt (Zsolt. 25: 19). Azt várva, hogy Isten legyen a Szabadítója, elhatározta, hogy Benne fog bízni minden nap, Jákób igaz fiához hasonlóan, akinek rettenthetetlen vallomása volt - ,,Szabadításodra várok, Uram" (1 Móz. 49: 18). Néha Isten kegyelmének áldásaival azelőtt figyelmezteti népét, hogy azok segítségül hívták volna az Ő nevét; Ő már válaszol is nekik. Ő népe között van, hogy segítsen nekik, ahogyan a zsoltáríró is mondja: ,,Az Isten ő közepette van, ..., megsegíti Isten virradatkor" (Zsolt. 46: 6). Más időben úgy tűnik, hogy Isten távol van, hogy Ő félreteszi a szabadítást, és arra kényszeríti gyermekeit, hogy várjanak, sőt hogy feszült várakozásban legyenek. A fény se nem fényes, se nem sötét, az ilyen felhős és ködös napokon is egész estig várjanak Rá. Míg világos van, addig remény is van, hogy eljön a vigasztalás, amelyet egész nap feszülten vártak, de nagyon valószínű, hogy nem jön el éjfélig. De éppen éjfélkor volt a kiáltás: ,,Ímhol jön a Vőlegény!" (Mt. 25: 6). Az Egyház bajaiból való szabadulása, gyötrelmeinek vége, az ettől való megpihenés, a tisztátalanok vesszejétől való menekvés, valamint Isten ígéreteinek betöltése, amit Egyházának tett, az a valami, amit nekünk alázatosan, bizalommal és türelemmel kell várnunk Tőle.
a) Habár ez lehet egy hosszú nap, habár nekünk hosszú ideig kell várnunk, ha ez túl is haladja számításainkat, akkor is várnunk kell. Habár már talán sokat vártunk, és rá vagyunk kényszerítve, hogy még többet várjunk, vagy megszabják nekünk, mint a próféta tette szolgájának, hogy folytassa ezt akár kétszer is (1 Kr. 18: 43), egész addig, míg meg nem látjuk az eljövendő kegyelem legkisebb jelét is. Láthatjuk, hogy Ő az, Aki megszabadította Izraelt, mégis csalódottak vagyunk. ,,Elmúlt az aratás, elvégződött a nyár, és mi nem szabadultunk meg!" (Jer. 8: 20). Az idő telik; több annál, a lehetőségek kicsúsznak kezeink közül: az aratás nyara, mikor imáink minden termését össze gondoltuk szedni, a szenvedés és türelem ideje lejár, és mi még mindig mesze vagyunk a szabadítástól. Az idő, amelyet a szövetség ládája Kirját-Jeárimban töltött, hosszú volt, sokkal hosszabb, mint az előre megmondható lett volna, mikor ott elhelyezték. Eltelt két év, mielőtt visszatért volna Izrael háza az Úrhoz, és az Úr megszabadította volna a filiszteusok kezéből (1 Sám. 7: 2).
Habár egy nap lehet hosszú, mégis csak egy nap; és az ismert az Úr előtt (Zak. 14: 7). Hosszúnak tűnik, mikor azt várjuk, de a boldog szabadulás képességet ad nekünk úgy emlékezni rá, mint egy szempillantásra. Nem lett hosszabb, mint azt Isten elrendelte, és meg vagyunk arról mindnyájan győződve, hogy az Ő rendelt ideje a legjobb számunkra. Az Ő kegyelme megéri, hogy várjunk rá. Az idő hosszúra húzódik, de semmi sem hasonlítható az örökkévalósághoz, amikor azok, akik hosszútűréssel rendelkeznek, mint jutalmat kapják az örök üdvösséget.
b) Habár lehet ez sötét nap, annál inkább bízzunk Istenben egész nap! Habár muszáj várnunk Isten sötétségben való lépését, - mert nem tudjuk, Isten mit fog tenni, mi lesz a legjobb számunkra, annál inkább legyünk megelégedve akkor is, ha a sötétségben kell várakoznunk. Habár semmi jelet nem látunk, és senki sem tudja megmondani, mennyit kell várnunk, annál inkább határozzuk el, hogy várni fogunk, bármilyen hosszúra is nyúlna a várakozás. Habár jelenleg nem tudjuk, hogy Isten mit tesz, annál inkább, engedelmeskedjünk, hisz megtudjuk ezt azután, ahogyan Isten tervei megvalósulnak.
Soha ember nem volt olyan szorult helyzetben, mint a szegény Jób: ,,Ámde kelet felé megyek és nincsen ő, nyugat felé és nem veszem őt észre" (Jób 23: 8 ). Ettől függetlenül, Jób tűr, egész nap Istent várva. Habár Jób nem ismeri az Ő útjait, meg van győződve arról, hogy Isten tud mindent: ,,De ő jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany" (Jób 23: 10). Isten hasonlít az ötvöshöz, aki ügyel arra, hogy az arany ne legyen tovább az olvasztókemencében, mint arra szükség van. Amikor Isten útja a tengeren vezet keresztül úgy, hogy nem lehet azt követni, akkor is tudjuk, hogy az Ő útjai szentek, és megbízhatunk bennük (Zsolt. 77: 14, 20). Amikor borús az ég, és sötétség van körülöttünk, a méltányosság és az ítélet akkor is a Mindenható trónusa előtt van.
c) Habár ez talán viharos nap, akkor is Istent kell várnunk egész nap. Habár nemcsak nyugtalankodunk, nem haladunk előre, a szél szembe fúj, és hátrafelé tol minket, lehet féktelen, az Egyház belekerülhet viharába, és pusztulás fenyegetheti, annál inkább hinnünk kell a jobban; türelemmel kell várnunk a vihar elvonulását. Vigasztalásunk abban van, hogy Krisztus a csónakban ül; az Egyház ügye így a Krisztus saját ügye. Ő a Vőlegény, az Egyház Hozzá tartozik. Ő egy csónakban evez népével, ezért ne legyetek félénkek, és ne kételkedjetek abban, hogy a csónakotok révbe ér. Valamikor úgy látszik, hogy Krisztus az adott pillanatban alszik, tanítványainak imái azonban mindig felébresztik Őt, és Ő lecsendesíti a szelet és a hullámokat. Habár a bokor olthatatlanul ég, de nem lesz elpusztítva Isten jelenlétében. Annál inkább, Krisztus nemcsak egyszerűen a csónakban van, hanem a kormányrúdnál áll. Ezért bármi is fenyegetné az Egyházat, le lesz győzve Jézus Krisztus által, és javára lesz fordítva.
Ezt fejezi ki csodálatosan George Herbert:
Félre a csüggedéssel, kegyelmes Istenem hall engem,
Mikor szél és hullám ostromolja gerincem,
Ő megvéd, mivel a Mindenható élénk,
Még akkor is, ha imbolyog csónakom.
A hullámok hatalménak és erejének diadala,
Szíve mindig velünk van, ha arcát el is rejtené.
Ezek a szavak sosem időszerűbbek, mint egy viharos napon. Az, hogy Isten mit tett velünk, nem tudjuk megmondani, de meg vagyunk győződve arról, hogy Ő igazságos Isten, végtelenül bölcs és méltányos, ezért pedig ,,boldogok mindazok, akik Őt szolgálják" (Ézs. 30: 18). Ő dolgait a maga módján és a maga idejében teszi. Mi visszafordulhatunk a pusztába, amikor már a Kánaán határán állunk; jogosan szenvedünk hitetlenségünk és zúgolódásunk miatt; de Isten bölcsen jár el, és meglátjuk, hogy Ő hűséges ígéreteihez. Van idő, mikor megítéli népét, és bánkódik szolgái felett, amikor azt látja, hogy nincs erejük; ez látható volt az Úr hegyén és újra meg lesz mutatva. Ezért folytassuk a várakozást. Kapaszkodjunk a hitbe és türelembe, mert az a jó, amikor az ember reménykedik, és nyugodtan várja az Úrtól a szabadítást.
2.
Dávid vallomása arról tesz bizonyságot, hogy az Úrhoz való állandó fordulásunk - kötelességünk. Ezért a napot szó szerint kell értelmeznünk, mert a MURLB egész napot, vagy minden napot jelent. Ez hasonlít ahhoz a parancshoz, hogy ,,hanem az Úr félelmében legyél egész nap" (Péld. 23: 17).
Biblikus alapelv
Nem elég Istennel kezdenünk a napot, Rá kell támaszkodnunk minden nap és egész nap.
Ahhoz, hogy kibontakozzon ez a tanítás, meg kell mutatnunk:
mit jelent reménykedni Istenben, és
miért kell reménykednünk Benne egész nap és minden nap.
Első.
Meg kell tudnunk, mit jelent Istenben reménykedni. Már eleget hallhattátok, hogy kötelességünk őszinte imában reggel Hozzá fordulnunk. De jelentheti ez azt, hogy elég nekünk egész napra? Nem. Szükségünk van arra, hogy állandóan Benne bízzunk, mint Abban, Akivel mi nagyon közeli rokonságban vagyunk, és Akinek nagyon le vagyunk kötelezve. Bízni Istenben azt jelenti, hogy úgy élünk, hogy vágyunk az Ő rokonságára, örülünk Neki és Benne, függünk Tőle, hűségesek vagyunk Hozzá.
1. Reménykedni Istenben azt jelenti, hogy úgy élünk, hogy közel vagyunk Hozzá. Bíznunk kell Benne, mint ahogyan a szegény bízik a jótevőjében, őszintén tőle várva a segítséget; bízni, mint ahogyan a betegek és tehetetlenek a Bethesda tavánál, amikor várták a víz felzavarodását azzal a vággyal, hogy segítséget kapjanak és meggyógyuljanak. Amikor a próféta azt mondta, hogy ,,mi vártunk Téged ítéleted ösvényén", éppen azt akarta kifejezni, hogy ,,az én lelkem bensőmben is Téged keresett" (Ézs. 26: 8-9). Nemcsak arra kell törekednünk, hogy azokban az áldásokban részesüljünk, amit Isten ad, hanem maga Isten után kell vágynunk, az Ő kegyelmére és szeretetére, hogy kijelentse magát nekünk, és lássuk az Ő áldását rajtunk. Akkor bízunk az Úrban, mikor lelkünk epekedik utána, az Ő kegyelme által; akkor szomjúhozunk az Isten, az Élő Isten után. ,,Oh, bárcsak látnánk Isten szépségét! Oh, csak kóstolnánk meg Isten kegyelmét! Oh, bárcsak képesek lennénk Őt visszatükrözni, és teljesen azonosulnánk az Ő akaratával! Mert nincs senki sem a mennyekben, sem a földön, akire úgy vágynék, mint ahogyan Utána vágyom. Oh, bárcsak jobban ismerném Őt, jobban szeretném Őt, jobban közelednék Hozzá, és jobban hasonlítanék Hozzá"; ezért lelkünk szent kívánságainak szárnyán kell felemelkednünk Istenhez, feljebb és feljebb a mennyekbe.
Nekünk nemcsak komolyan kell reggel imádkoznunk, hanem azt a vágyat, ami az imádság élte és lelke, állandóan forrón kell tartanunk, hasonlóan az oltáron levő tűzhöz, amely mindig kész az áldozathozatalra. Lelkünk minden törekvésének és hajlandóságának Istenre kell irányulnia; mindennel Őt kell szolgálnunk, amit teszünk, mindenben ajándékában Általa kell gyönyörködnünk. A parancsban, amely nekünk adatott, éppen ez az elv van lefektetve: imádkozni mindig, megállás nélkül, állandóan benne lenni. Akkor is, mikor nem fordulunk Istenhez, Felé való vágynak kell szívünkben lennie, mint amilyen az egészséges emberben van, aki habár nem eszik állandóan, a belsejében mégis mindig hajlandóság van teste megerősítésére és kényeztetésére. Ezért úgy kell mindig Istenre hagyatkoznunk, mint Legfőbb Jóra, és közelednünk kell állandóan Felé.
2. Az Istenben való reménykedés azt jelenti, hogy vágyunk Istenben gyönyörködni, mint ahogyan a szerelmes a szerelmét várja. A szeretete mozgása a vágy, mint ahogyan a madár repül; a gyönyörködés a szeretet békéje, mint ahogyan a madár ül a fészkén. Habár kívánságunknak folytonosan Isten felé kell törekednie, még jobban kell vágynunk Isten után, Istenben való gyönyörűségünknek olyannak kell lennie, hogy soha ne vágyjunk jobbra és nagyobbra, mint Isten. Abban a hitben, hogy Isten mindenre elégséges, Benne kell teljesen megelégíttetnünk. Isten legyen az enyém, és ez legyen elég nekem. Szeretjük-e Istent? Örömet jelent-e nekünk az, hogy Ő Isten, hogy Ő olyan, amilyennek kijelentette magát, hogy Ő Teremtő Istenünk, és ezért úgy rendelkezhet velünk, ahogyan Neki tetszik, hogy Ő szövetséges Istenünk, és ezért mindent a legjobb módon rendelt el számunkra. Azt jelenti mindez, hogy jó kedvvel mindig Reá támaszkodhatunk.
Minden embernek van valamiféle mércéje, amin leméri magát, vagy egy meghatározott élethelyzete, amire épít. Mi ez? Isten vagy a világ? Számunkra mi az érték? Mivel dicsekszünk? A világi emberek pozíciója abban merül ki, hogy gazdagságukkal és erejükkel dicsekednek (Zsolt. 49: 7), kemény kezeikkel, amely, mint ők gondolják, elhozza számukra a bőséget. Az istenfélő emberek pozíciója abban van, hogy minden nap Istenben dicsekednek (Zsolt. 44: 9). Ez az Istenben való bizakodást is jelenti, a belső megelégedést, amellyel mindig Reá tekinthetünk, mint ahogyan az emberek tekintenek arra, aki dicsőséget készít számukra.
Mivel jártunk saját kedvünkben, mit vállaltunk jókedvvel, miben találjuk meg békénket, amit megszerezve, gratulálunk magunknak, mert birtokoljuk mindazt, amit szerettünk volna? A Világi ember azt mondja, mikor csűrjei tele vannak gabonával, hogy ,,Én lelkem, tedd magad kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél"! Az istenfélő ember addig ezt nem tudja mondani, míg meg nem látja, hogy szíve tele van Istennel, és Krisztussal, és kegyelemmel; csak aztán mondja, hogy ,,Menj be a békeségbe, én lelkem, itt találj békességet". Istenben megpihenve, a kegyes lélek otthon érzi magát, Benne tökéletesen megelégszik. Bármi is nyugtalanítaná őt a világban, Isten annyira betölti, hogy ez megszabadítja őt félelmeitől.
3. Istenben reménykedni, azt jelenti, hogy Istentől függő életet élünk, hasonlóan a kisgyerekhez, aki bízik atyjában, aki gondoskodásának árját önti ki rá. Istenben reménykedni azt jelenti, hogy áldását várjuk, ami Tőle indul ki, Akitől minden áldás fakad, és Aki minden gonoszságtól megvéd minket. Dávid szavait (,,Csak Istenben nyugodjál meg, lelkem" (Zsolt. 62. 6)) lehet úgy is magyarázni, hogy ,,Csak Benne bízom; senki másnál nem keresem az áldást, amelyben szűkölködöm, mert tudom, hogy minden más csak teremtmény és nem nagyobb áldás számomra, amennyire ezt Ő teszi számomra, és Tőle függ minden ember sorsa". Felemeljük-e tekintetünket a hegyekre? Vajon onnan várjuk-e a segítséget? Vajon nem felülről származik- e a harmat, amely a halmokról leszállva megnedvesíti a völgyeket? Vajon jövünk-e és felemeljük-e tekintetünket a felhőkön keresztül a mennyekre? Önmagukban tudnak-e ők esőt adni? Nem. Ha Isten nem hallja meg az egeket, akkor nem hallja meg a földet sem. Ezért nekünk a hegyek fölé, az égbolt fölé kell tekintenünk, mert minden segítségünk az Úrtól van. A király is azt mondja, hogy ,,Ha nem segít meg téged Isten, hogyan segítselek én meg? A szérűről vagy a sajtóról?" (2 Kir. 6 :27).
Ha Istentől várjuk az áldásokat, ha várakozásaink az Ő Igéjére épülnek, meg lehetünk győződve arról, hogy ezek az áldások eljönnek, csak alázattal és hittel ki kell várnunk őket. Tudnunk kell, sőt meg kell róla győződnünk, hogy Isten szava nem hiábavaló, a szegények reménysége nem vész el. A hitetlenek azt mondják javaiknak, hogy ,,Én bizodalmam!" (Jób. 31: 24), és gazdagságuknak, hogy ,,Te vagy reménységem", mert a gazdagnak a vagyona az ő kőfala (ld. Péld. 18: 11). De az istenfélő embernek mégis csak Isten az egyedüli Menedéke és Osztályrésze. Az élők földjén csak Neki mondják, hogy ,,Te vagy az én reménységem, Te vagy az én bizodalmam" (ld. Zsolt. 71: 5). A teremtmény teljes figyelme Reá van irányítva, mert Ő mindenkihez kegyelmes. De igazán mégis az Ő szentjei tekintete van Hozzá felemelve, mert Ő irányukban különösen kegyelmes és jó. Az övéi ismerik az Ő nevét, bíznak Benne, és diadalmaskodnak Vele, mint az, aki tudja, hogy semmi sem szégyeníti meg a reménységüket.
4. Istenben reménykedni azt jelenti, hogy Istennek szenteljük magunkat, mint teszi ezt az a szolga, aki nem pusztán szolgál urának, hanem kész bármilyen akaratát végrehajtani, elvégezni bármilyen munkát, mindenben ura javát védve, és keresve tisztességét. Istennek szolgálni azt jelenti, hogy teljesen és készségesen az Ő bölcs és szent parancsait és akaratát elfogadom, alázatosan, készségesen egyet értek Vele és engedelmeskedek Neki. Az urának szolgáló szolga nem maga választja ki az utat, hanem lépésről lépésre ura nyomdokain halad. Így kell nekünk is Istennek szolgálnunk, amint azoknak, akiknek nincs saját akaratuk, hanem csak olyan, amelyik teljesen megegyezik az Ő akaratával. Ezért meg kell tanulnunk engedelmeskednünk az Ő akaratának. Az Úr által megváltottak természete ilyen: a Bárányt követik, bárhová is megy, teljes hittel és engedelmességgel. Mint ahogyan a szolga tekintete ura kezére irányul, és ahogyan a szolgálóleány szemei asszonya kezein függnek, úgy kell nekünk is Istenre tekintenünk; cselekednünk, ahogyan Ő parancsolja, és elfogadni mindent, amit Ő rendelt számunkra, azt tudva mondani, hogy ,,Atyám, legyen meg a Te akaratod. Uram, legyen meg a Te akaratod".
A szolga nemcsak azért engedelmeskedik urának, mert neki szolgál, hanem azért is, hogy megadja neki a tiszteletet. Nekünk is azért kell az Urat szolgálnunk, hogy neve megdicsőíttessék és magasztaltassék. Végcélunknak az Ő dicsősége kell legyen, amelynek elérése egész lényünket bele kell adnunk mindent, amivel rendelkezünk és amit képesek vagyunk megtenni. Az Ő libériáját kell hordanunk, az Ő palotájában kell lennünk, és követnünk kell Őt, mint szolgái, azért, hogy Isten mindenben meg legyen dicsőítve.
Istennek szolgálni azt jelenti, hogy az Ő akaratát életünk szabályává tesszük.
1. Istenek szolgálni azt jelenti, hogy Isten akaratát szabállyá tesszük életünkben, és úgy teljesítsük minden kötelességünket, hogy emlékezzünk erre. Neki kell szolgálnunk, az Ő parancsolataira figyelve, késznek lenni az engedelmességre, bármennyire ellentmond is ez romlott hajlandóságunknak és evilági érdekünknek. Úgy kell Neki szolgálnunk, mint ahogyan szent angyalai teszik, akik mindig látják az Atya arcát, mint azok, akik teljesen alá vannak rendelve és készek az Ő akarata kinyilvánításának legkisebb jelére elindulnak, bárhová is küldené Isten őket. Nekünk is így kell betöltenünk Isten akaratát, mint ahogyan az angyalok teszik a mennyekben, mint azok a szolgák, akik Neki megelégedést okoznak, és az Isten trónusa előtt állnak állandóan, hogy végrehajtsák akaratát.
Dávid azért imádkozott, hogy Isten mutassa meg az utat, igazgassa, tanítsa, őrizze és irány a jó úton, igazgassa kötelessége végrehajtásában. A ,,tebenned bízom minden nap" úgy hangzik, mint felhívás, amely megerősíti ezt a kérést; kész vagyok elfogadni a Törvényt a Te szádból, és mindenben követni a Te parancsolataidat. Továbbra is elénk van adva, hogy megértsük, hogy azok, csak azok várhatják, hogy Isten által tanítva lesznek, akik készek és vágynak arra, hogy az Ő akaratát töltsék be úgy, ahogyan Ő mutatja. Ha valamelyik emberek engedelmes lesz Isten akaratának, és szilárd döntést hoz az Ő kegyelméből, és be akarja tölteni az Ő akaratát, tudni fogja, mi Isten akarata. Dávid úgy imádkozik, hogy ,,Add értenem a Te határozataidnak útját", aztán pedig azt ígéri, hogy ,,Oktass, hogy megőrizzem a Te törvényedet" (Zsolt. 119: 27, 34). Hasonló módon keresi a szolga is az ő urának akaratát. Az, aki várakozással jön Isten házába, hogy megtanulja Isten útjait, alázatos döntést kell hoznia, hogy az Ő útjain fog járni (Ézs. 2: 3). Uram, a Te tűzoszlopod és felhőoszlopod menjen előttem, mert én határozottan eldöntöttem szívemben, hogy követlek Téged. Benned bízom, én Istenem, minden nap!
2. Istennek szolgálni azt jelenti, hogy az Ő gondviselő akaratát tesszük meg türelmünk mércéjének, erre emlékezünk vissza, amikor nyomorúságokat szenvedünk. Meg vagyunk győződve, hogy Isten az, Aki mindennel rendelkezik életünkben, csak azt adva nekünk, ami el van számunkra rendelve. Meg vagyunk győződve róla, hogy minden, amit Isten tesz, az jó, és javára szolgál mindazoknak, akik szeretik Őt. Ennek megfelelően alázatosan egyet kell értenünk, és el kell fogadnunk Isten teljes tanácsvégzését. Reménykedni Istenben azt jelenti, azt mondjuk, hogy ,,Ő az Úr, tegye velem azt, ami Neki jónak tetszik, mert Neki csak az tetszik jónak, ami a valóságban is jó". Akkor látjuk meg ezt, mikor Isten munkája teljes szépségében kibontakozik. Ez azt jelenti, azt mondjuk, hogy ,,Ne ahogyan én szeretném, hanem ahogyan Te, mert nem ennek kell lennie az én kívánságomnak"? Ez azt jelenti, hogy értelmemnek meg kell békülnie azzal a helyzettel, amelyben most vagyok, és meg kell őriznem a nyugalmam és türelmem, hogy bármi is történik velem, az ne okozzon nekem nyugtalanságot.
Ezért alázattal kell elhordoznunk a szerencsétlenséget, bármilyen legyen is az, mert ez az Isten akarata, ez az, amit számunkra rendelt Az, Aki mindent az Ő akarata bölcsességéből tesz. Ilyen a keresztyén türelem: ,,Helytálltam, nem nyitottam ki számat, nem azért, mert nem lett volna okom panaszra, hanem azért, mert Te tetted ezt, ezért nincs okom panaszkodni". Ez a döntés mindennel megbékéltet minket, bármi is történne, mert ez Isten akarata; beleegyezésképpen nem egyszerűen hallgatnunk kell, mert ez az Ú szuverén akarata - ,,Jaj annak, aki Alkotójával perbe szállt" (Ézs. 45: 9), - hanem nekünk meg kell elégednünk Isten akaratának jóságával és bölcsességével. Bármilyen is lenne az isteni gondviselés azokról, akik Benne bíznak, meg lehetünk győződve arról, hogy Isten nem tesz nekik rosszat, mert Ő nem kíván nekik kárt okozni. Annál inkább, Isten jó még akkor is, amikor szorongattatunk egész nap, és meg vagyunk minden reggel, bármit is gondolnánk erről. ,,Noha megöl engem, mégis Benne bízom" (Jób 13: 15).
Elmagyarázhatnám, mit jelent Istenben bízni, felhasználva más igeverseket is a Szentírásból, amely ugyanazt mondja, amit a 25. zsoltár, és nagymértékben leírja az engedelmességet, amit Felé kell mutatnunk, és azt a Vele való közösséget, aminek megőrzése javunkat szolgálja. Közösségünk az Atyával és az Ő Fiával, Jézus Krisztussal való közösség.
Reménykedni Istenben azt jelenti, hogy Istent helyezzük előtérbe (Zsolt. 16: 8 ); Reá tekinteni, mint Arra, Aki mindig mellettünk van, jobbunk felől, és Aki mindig figyel ránk, bárhol is vagyunk, és bármivel is foglalkozunk. Annál inkább Reá kell tekinteni, mint Arra, Akiben élünk és mozgunk, és létezünk, Akivel érintkeznünk kell, és Aki előtt felelősséggel tartozunk. Ez az isteni engedelmesség magyarázatának nagy elve: ,,Előttem járj és legyenek utjaid feddhetetlenek". Az igazságosság abban áll, hogy Isten előtt járjunk minden időben, és tanuljunk meg megjelenni Előtte.
Reménykedni Istenben azt jelenti, hogy tekintetünket állandóan az Úrra kell emelnünk, ahogyan a Zsolt. 25: 15-ben ki is van fejezve. Habár nem látjuk Őt eltávolodásunk és sötétségünk miatt, annál inkább Reá kell emelnünk tekintetünket, oda, ahol Isten dicsősége székel, mint azok, akik kívánják megismerni Őt, és az Ő akaratát, és akik mindent az Ő dicsőségének akarnak szentelni. Célunk Isten dicsősége legyen, amire törekedni kell. Azért kell dolgoznunk, hogy kedvesek legyünk mindig Előtte. Reménykedni Benne azt jelenti, hogy mindenben követnünk kell tekintetünkkel Őt, amikor Ő megmutatja magát, és elfogadjuk az Ő létének és tökéletességének kinyilatkoztatását.
Reménykedni Istenben azt jelenti, hogy meg akarjuk ismerni Istent minden utunkban (Péld. 3: 6). Az élet minden megnyilvánulásában és mindennapi gondjában nekünk Isten kezébe kell lennünk, és Őt kell követnünk ösvényein. Minden vállalkozásunkban Reá kell támaszkodnunk az irányt és eredményt illetően, hittel és imádsággal kell oda szentelnünk útjainkat Neki, hogy kijelentse magát nekünk. Mindenhova Őt kell magunkkal hívnunk, bárhova is mennénk: ,,Ha a Te arcod nem jár velünk, ne vigyél ki minket innét" (2 Móz. 33: 15). Minden szerencsénkben az Ő segítő kezét kell látnunk, amit nekünk adott, minden nehézségünkben ezt a kezet kell látnunk, amely ránk nehezedi, hogy megtanuljuk elfogadni a jót és rosszat egyaránt; hogy magasztalni tudjuk az Úr nevét akár ad, akár elvesz.
Istenben reménykedni azt jelenti, hogy követjük az Urat mindenben, ahogyan ezt Káleb tette (4 Móz. 14: 24). Ez az Istennek való engedelmességet jelenti, parancsai iránt való tiszteletet jelenti, az Ő akaratának tökéletes betöltését jelenti. Bárhova is vezetne Isten minket, követünk kell Őt, mint drága gyermekek, a Bárány után kell mennünk, bármerre is jár, és Benne kell bíznunk, hogy minden útjainkon Ő igazgasson minket.
Az Istenben való bizalom mindezt is jelenti.. Azok, akik így lépnek fel, örömmel várhatják Őt, mert Isten feltétlenül csatlakozik a megfelelő időben örömükhöz, és akkor Salamon szavai (,,aki az ő urára vigyáz, tiszteltetik" (Péld. 27: 18)) áldást hoznak nekünk. Krisztus azt mondta, hogy ,,Ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is (Jn. 12: 26).
Második.
Megmutatva nektek azt, mit jelent Istenben reménykedni, áttérek arra, hogy megmutassam, mit kell tennünk minden nap; egész nap.
1. Minden nap Istenben kell reménykednünk. Omnie die, so some. Ez mindennapi munka, amelyet a maga napján kell elvégezni, mert ezt a kötelességet várja el tőlünk el tőlünk minden nap. A király udvarában a szolgáknak rendelt heteik vagy hónapjaik vannak, és ők kötelesek uruk elé járulni ezeken a meghatározott napokon. De Isten szolgáinak mindig készen kell lenniük, rendelt idejük minden napján, harcunk és munkánk minden idejében e földön. Várnunk kell arra, mikor szólít minket az Úr (Jób 14: 15). Nem azt kell kívánnunk vagy várnunk, hogy felmentessünk ez alól a látogatás alól, míg nem kerültünk a mennybe, ahol úgy fogunk szolgálni az Istennek, mint az angyalok, közelebb Hozzá, és állandóan Neki.
2. Istennek kell szolgálnunk minden nap.
a) Úgy az Úr napján, mint a hét többi napján, Istennek kell szolgálnunk. Az Úr napja arra van rendelve és felállítva, hogy az Isten házának tornácaiba jöjjünk, ahol szolgálnunk kell Neki, dicsőséget adva Neki, parancsokat kapva, és kegyelmet vennünk Tőle. A szolgálattevőknek szolgálniuk kell szolgálatukkal (Róma 12: 7). Más embereknek is szolgálniuk kell, mint ahogyan tette ezt Kornéliusz is barátai felé: ,,Most azért mi mindnyájan az Isten előtt állunk, hogy meghallgassuk mindazokat, amiket Isten neked parancsolt" (Csel. 10: 33). Ez segít Isten tiszteletére buzdítani azokat, akik Isten trónjának zsámolyához kívánnak járulni. Az Úr napját (kivéve azt az időt, amit szükséges és irgalmas feladatokkal töltünk) Istennek való szolgálattal kell tölteni. A keresztyének lelki papok, és az a kötelességük, hogy a rendelt időben Isten házában szolgáljanak.
Ez azonban nem elégséges. Nekünk minden más napon szolgálnunk kell Istenünket, mert minden nap arra vágyunk, hogy Isten elárasszon minket kegyelmével. Feladataink vannak, amiket feltétlenül meg kell tennünk Érte. A Neki való nyilvános szolgálatunk a hét első napján arra van rendelve, hogy felkészítsen, és késszé tegyen minket a Vele való közösségre az egész előttünk álló hétre. Szolgálatunk nem felel meg az Úr napja követelményeinek, ha ezek a benyomások nem maradnak meg bennünk, és nem kísérnek el bennünket egész héten, és nem lesznek állandóak szívünk gondolataiban. Az Úr egyik napjától a másikig nekünk egy kegyelemmel megtöltött szent állapotban lennünk. Lélekben olyanoknak kell lennünk az Úr napján, hogy egész héten Lélekben tudjunk járni.
b) Mind a hétköznapokban, mind a nyugalom napján Istenben kell reménykednünk. Életünk némely napjai a munka és a sietség napjai, amikor kötelességeink több erőfeszítést és igyekezetet követelnek tőlünk. Nekünk azonban nem kell azt gondolnunk, hogy ez felment minket az Isten előtt való lét alól. Még akkor is, mikor világi környezetben dolgozunk, szívünk Istenre támaszkodhat, nézhetjük Reá és az Ő gondviselésére, mint a mi világi elfoglaltságunkra éppúgy, mint régen. Vele kell lennünk minden dolgunk közepette. Az, aki korán kel és későn fekszik le, és a figyelmesség kenyerét eszi, miközben világi teendőit végzi, ugyanúgy Istenre kell támaszkodnia, mert másképp minden törekvése és erőlködése semmit sem fog jelenteni, munkája kárba vész (Zsolt. 127: 1-2), dolgai tűzben fognak megégni.
Életünk egynémely napjaiban elfoglaltságainkban megnyugszunk, és élvezzük a szabadidőt. Sokaknak közülünk van idejük a kikapcsolódásra, de amikor félre teszik fontos dolgaikat, nem kell félre tenniük az Istenre való támaszkodást. Amikor derűsnek fogjátok érezni magatokat, mint ahogyan tette ezt Salamon is, és azt mondjátok, hogy élvezitek az örömöt, a bölcsesség társatok maradjon (Pr. 2: 1,3), szemetek legyen Isten felé fordítva, legyetek óvatosak, nehogy elhanyagoljátok a Vele való közösséget a barátaitokkal való ,,ártatlan" fecsegés miatt. Akár hétköznap, akár a nyugalom napján az Istenben való reménységhez hasonlót nem találunk, hogy az megkönnyítené a nehéz munkát, vagy vigasztalóvá tenné pihenésünket. Ezért mindegy, akár sok dolgotok van a világban, akár kevés, nekünk Istenben kell reménykednünk, hogy védve legyünk a kísértésektől, amelyek meglátogatnak minket mind a kis, mind a nagy dolgaink közepette.
c) Mind a jószerencse, mind a szerencsétlenség napjaiban Istenben kell reménykednünk. Üdvözöl-e, csábít-e a világ? Annál inkább forduljunk el tőle, hogy Istenhez jöjjünk, hogy Előtte boruljunk le. Még akkor is, ha nagy gazdagságunk van ezen a világon, nem mondhatjuk azt, hogy nincs szükségünk Istenre, nincs ok, hogy Hozzá forduljunk. Emlékezzetek, hogy Dávid sietett azt mondani, mikor jól ment dolga, hogy nem inog meg sosem; de hamarosan meglátta vétkét; Isten elrejtette arcát, és Dávid szorongatott helyzetbe került (Zsolt. 30: 7-8). Amikor dolgaink virágoznak, és kezeinket Isten túláradóan megtölti, úgy kell Benne reménykednünk, mint hatalmas Urunkban. Kérnünk kell Őt, hogy áldja meg, amivel rendelkezünk, hogy állandóan Reá támaszkodjunk, és Benne vigasztalódjunk. Reménykednünk kell abban, hogy Isten ad nekünk bölcsességet és kegyelmet, hogy helyesen rendelkezzünk azzal, amivel ezen a világon rendelkezünk, és bármilyen gazdagságban vagyunk is megelégíttetve, mindenek között Istenben reménykedjünk, nemcsak arra nézve, ami jót e világ adhat, hanem abban is, ami Ő maga ebben a világban. ,,Uram, ne hagyj magamra; segíts mindig Rád támaszkodni".
Amikor a világ feltámad ellenünk, és dolgaink nagyon rosszul mennek, nem kell aggódnunk, hogy a világ kifejezi elégedetlenségét irányunkban, és megpróbál megijeszteni minket, hogy nem reménykedhetünk Istenben. Éppen ellenkezőleg, használjuk ezt fel arra, hogy közeledjünk Hozzá. A szenvedések azzal a céllal küldettek hozzánk, hogy a kegyelem trónusához vigyenek minket, hogy megtanítsanak minket imádkozni, és hogy Isten Igéjének áldásait drágává tegye számunkra. A nyomorúság napjaiban Istenben kell keresnünk a megnyugvást, amely elégséges lesz arra, hogy befedezze bánatunkat. Jób könnyek között leborult és imádta Istent, Aki adott és elvett. A félelem napjaiban abban kell reménykednünk, hogy Isten elküldi bátorítását, amely elégséges lesz arra, hogy elhallgattassa félelmeinket. Jósafát szerencsétlenségében Istenben reménykedett, és nem hiába: az Úr megerősítette az ő szívét. Dávidnak is tiszta volt a szíve, amely ahhoz a döntéshez vezette, ami lelkének drága horgonya lett: ,,Mikor félnem kellene is, én bízom te benned" (Zsolt. 56: 4).
d) Istenben kell reménykednünk mind az ifjúság napjaiban, mind öreg korunkban. Az, aki fiatal, nem tud elég korán Istenhez jönni. Krisztus örömmel fogadta a gyerekek dicséretét a jeruzsálemi ünnepi bevonulás után. Ifjú napjaiban, mikor Salamon trónra lépett, bölcsességet kért Istentől, ami Istennek tetsző dolog volt. ,,Emlékezem reád gyermekkorod ragaszkodására, mátkaságod szeretetére, - ezt mondja Izrael Istene -, amikor követtél engem a pusztába, a még be nem vetett földön" (Jer. 2: 2). Istenben reménykedni azt jelenti, hogy Alkotómról mindig megemlékezem, és erre a legmegfelelőbb idő az ifjúság kora (Pr. 12: 1). Az, aki Istenben reménykedik, annak azt időben kell megtanulnia; a legmegfelelőbb ajtónállók azok, akik a pitvarban nevekednek fel.
Krisztus idősebb szolgái fel lehetnek-e mentve a Neki való szolgálat alól? Nem. Jelenlétük még mindig kívánt, és elfogadott; öregségükben nem lesznek Uruk által elűzve, ezért ne hagyjanak fel a Neki való szolgálattal. Amikor valamilyen erőtlenségük által már nem képesek dolgozó szolgák lenni Isten családjában, még mindig reménykedő szolgák maradhatnak. Az, aki Barzillajhoz hasonlóan már nem képes a földi királyok udvarába menni, még mindig jöhetnek megelégíttetni Isten udvarába. A léviták, mikor betöltötték az ötvenedik életévüket, felmenttettek szolgálatuk fárasztó része alól. De ennek ellenére tovább szolgáltak Istennek, erejükhöz mért szolgálatban tisztelték Őt, vigasztalást kapva Tőle. Azok, akik betöltötték Isten akaratát, és szolgáltuk végéhez értek, türelemre van szükségük, amely képessé teszi őket a reményre; míg meg nem öröklik az ígéretet. Minél közelebb van a boldogság, amelyet vártak, annál drágább számukra az, hogy Istennel lehetnek, Akinek szolgálnak, és abban reménykednek, hogy hamar Vele lesznek, örökké Vele.
3. Istenben kell reménykednünk egész nap. Minden nap reggeltől estig következetesen és folyamatosan Istenre kell támaszkodnunk. Bármilyen változás menne is végbe abban, bárhogy is rendelkezik Ő velünk, a Benne való reménység lelkünk állandó állapotát kell jellemeznie, állandóan Elé kell járulnunk, és tekintetünket Reá emelnünk. Semmilyen esetben nem szabad magunknak megengednünk, hogy eltávolodjunk Tőle, vagy hogy Rajta kívül más felé forduljunk, mert azok az előírások, amiket teljesítünk, akaratának megfelelően az Ő dicsőségére, Neki kell teljesítenünk.
a) Mindennapi gondjaikat Reá kell helyeznünk. Kicsiben vagy nagyban, minden egyes nap új nap gondokat hoz; minden reggel velük kelünk fel, nem kell a holnapi nap gondjait várnunk, mert minden napnak megvan a maga baja. Mindnyájan, akik nagykereskedők közülünk a világban, megvan a magunk gondja, amelyek meglátogatnak minket minden nap. Habár ti magatok is elboldogultok vele, annál inkább, hogy felkelnek és lefekszenek veletek, kimennek és bejönnek veletek, mégis nagyobb terheket jelentenek számotokra, mintsem azok gondolnák, akikkel beszélgettek. Némelyek, lelkük gyengeségén keresztül alig tudnak bármilyen döntést hozni, azt is félelemmel és rettegéssel hozzák.
Legyen terhetek az Úrra helyezve, hogy az Ő gondviselése kiterjedjen minden dolgunkra, minden eseményre, ami minket érint, és minden körülményre, még a legjelentéktelenebbre is, amely véletlennek látszik; hogy időtök az Ő kezében legyen, és minden utatokkal Ő rendelkezzen. Higgyetek Isten ígéreteiben, hogy az Út szeretőknek minden a javukra van, hivatkozzatok erre az ígéretre a Vele való beszélgetéskor, kérve Őt, hogy mindenben úgy lépjen fel veletek szemben, ahogyan a legjobbnak tűnik az Ő szemében. Legyetek megelégedve azzal, hogy így jártatok el, és határozzátok el magatokat, hogy megbékéltek Isten akaratával. Hozzátok gondjaitokat Istenhez a reggeli imában, ,,terítsétek szét" nehézségeiteket Előtte, és utána egész nap lelketek frissességében és visszafogottságában az mutatkozzon meg, hogy gondjaitokat Nála hagytátok. Annáról vegyetek példát, aki imádkozott, és elment ,,az ő útjára és evett, és arca többé nem volt szomorú" (1 Sám. 1: 18). Adjátok útjaitokat az Úrnak, és engedelmeskedjetek Neki, habár ez át is húzhatja várakozásaitokat. Erősítsétek meg magatokat azzal a meggyőződéssel, amelyet Isten adott nektek, hogy Ő fog gondoskodni rólatok, mint ahogy ezt a szerető atya teszi gyermekeivel.
b) Teljesítenünk kell naponkénti kötelességeinket az Úrnak, gondviselésére tekintve, amely kötelességeinkben hív és vezet minket. Az Ő áldásaira tekintünk, mert ez becsületes dolgaink előrehaladásának elengedhetetlen feltétele, ami emlékeztet minket arra, hogy az Ő dicsősége a legfőbb cél mindenek felett. Ez megszenteli mindennapi dolgainkat, amelyekkel Isten felé fordulunk, dolgainkat megtölti jó illattal, és kellemessé teszi őket számunkra. Ha Gájusz el is kíséri barátait útja egy részén, akiktől később elbúcsúzik, ez csak a szokásos előzékenység kifejezése. Helyesen cselekszik, ha elbocsátja őket, ahogyan ez illő az Istenért. Az Ő nevéért ezzel fejezi ki tiszteletét irántuk, mert Krisztushoz tatoznak. Tegye ezt azért, hogy még szorosabb kapcsolata legyen velük, hogy cselekedete a keresztyén istenfélelem szerves részévé váljon (ld. 3 Jn. 1: 6). Ennek az általános szabálynak kell vezetnie mindennapi keresztyén életünket. Minden, amit szóban vagy tettben teszünk, az Úr Jézus Krisztus nevében kell tennünk (Kol. 3: 17). Közbenjárónk nevében, és Közbenjárónk által kell Istennek szolgálnunk.
Különösen fontos az szolgáknak megjegyezniük, hogy habár munkájuk nem tekintélyes, és feladatainkat az ő testben való uraik jelölik ki nekik, ennek ellenére úgy végezzék szolgai munkájukat, mint Krisztus szolgái, mint akik mindezt az Úrért teszik, és nem embereknek, szívük egyszerűségében, mint Krisztusnak. El lesznek fogadva Általa, és az Úr fogja jutalmukat kirendelni (Ef. 6: 5-8; Kol. 3: 22,24). Támaszkodjunk nap mint nap Istenre, amikor naponkénti feladatainkat végezzük, híven és lelkiismeretesen munkálkodjunk, hogy Megváltó Istenünket tanítását tudjuk ékesíteni, arra törekedve még a legmindennapibb dolgokban is Őt magasztaljuk. Azért dolgozunk, hogy megkeressük a mindennapi kenyerünket, amit meg is fogunk kapni, hogy meg tudjunk élni; és nem azért fogunk élni, hogy magunknak éljünk, és a magunk kedvében járjunk, hanem hogy Istennek éljünk, és az Ő kedvében járjunk. Úgy munkálkodunk, hogy jól tudjuk időnket felhasználni, és elfoglaljuk megfelelő helyünket a világban, mert Isten, Aki megteremtett minket, és fenntartja életünket, békét adott nekünk, hogy dolgozhassunk, és el tudjuk látni feladatainkat.
4. Tőle kell elnyernünk mindennapi vigasztalásunkat; Reá kell támaszkodnunk, mint Jótevőnkre. Tekintetünket reá kell emelnünk, hogy Ő adja meg eledelünket a megfelelő időben, hogy amit ad nekünk, azt képesek legyünk összegyűjteni. Úgy kell Benne reménykednünk a mindennapi kenyér tekintetében, mint Atyánkban, mert Nála el van rendelve, hogy kérjünk még akkor is, ha a kért eledel ott van otthonunk asztalán. Neki kell szolgálnunk a szövetség által, ami engedélyezett és szükséges is, amelyeken keresztül az áldásokat kapjuk, és amin keresztül megelégíttetünk. Konkrétan szóval és imádsággal szolgálunk Istennek, őrizzük meg közösségünket Vele. ,,Mert Istennek minden teremtett állata jó, ... megszenteltetik Istennek Igéje és könyörgése által" (1 Tim. 4: 4-5) tulajdonsága változik a ,,minden tiszta a tisztának"-ra (Tit. 1: 15). Ezért az a kevés, amellyel az igaz ember rendelkezik, sokkal jobb, mint sok tisztátalan ember gazdagsága, sokkal értékesebbé és vigasztalóbbá válik.
Legerősebb kívánságunknak annak a törekvésnek kell lennie, hogy amit kapunk, azt becsületesnek kell lennie, értelmesen használjuk fel, és adjuk oda belőle az Istennek járó részt, mert minden, amire szükségünk van az Isten kezéből, ránk van bízva, hogy sáfárkodjunk vele, el kell vele számolnunk. Ha felismerjük, hogy ennek a gondolatnak arany zsinórként kell húzódnia minden napunkon; minden kenyér, amit megeszünk és minden csepp víz, amit megiszunk, az isteni vigasztalás ajándékává válik életünkben. Az Ő kegyelme állandóan segíteni fog nekünk, hogy Benne bízzunk, mint ahogyan a szamár is bízik gazdája jászlában, akkor munkája dupla örömet fog neki szerezni. Isten kegyelme az Ő együttérzéséből fakad, amelyről meg van mondva, hogy minden reggel újra meg fog újulni. Hetente nem egyszer kell nekünk Benne bízni, mint azok az emberek, akik kimennek a piacra egész hétre bevásárolni, hanem nekünk minden nap és egész nap Benne kell bíznunk, mint azoknak, akik minden napot megküzdenek, de annak ellenére békében élnek.
5. Ellent kell állnunk a mindennapi kísértéseknek, áldásának ereje által el kell végeznünk mindennapi kötelességünket. Minden napnak megvan a maga kísértése, és Urunk tudta, és azt tanította minket, mennyire fontos, hogy imádkozzunk a mindennapi kenyerünkért. Ugyanolyan fontos imádkozni védelemért, hogy ne essünk bele ezekbe a kísértésekbe. Nincs olyan ügy, amellyel foglalkozunk, és nincs olyan kikapcsolódás, amibe részt veszünk, hogy ne lenne bennük csapda, amely segítségével a Sátán támadhat minket, és arra próbál késztetni, hogy vétkezzünk. A bűn nagy gonoszság, és nekünk folytonosan ellene kell állnunk, ahogyan Nehémiás is beszélt róla: ,,Azért volt felbérelve, hogy megrettenjek, így cselekedve vétkezzek" (Neh. 6: 13). Nincs más módszerünk, hogy biztonságban legyünk a Sátántól, egész nap Istenbe kell vetnünk bizalmunkat. Ezért nemcsak reggel kell az Ő jóságának védelmébe hozni magunkat, hanem egész nap el kell fedeztetnünk magunkat az Ő leplével. Nekünk nem egyszerűen haladnunk kell előre, hanem csak annyira kell előre haladnunk, amennyire ezt a kegyelem megengedi. Az a kegyelem, amelyről Ő azt mondta, hogy elég lesz nekünk, amely gondoskodik arról, hogy ne legyünk erőnk felett kísértve, csak annyira, amennyit elhordozhatunk. Istenünkben való bizodalmunk ellát minket a legjobb biztosítékokkal, amelyeket csak a kísértésnek ellenállva felhasználhatunk, és erővel, amelyre feltétlenül szükségünk van erre a napra. Az apostol azt mondja, hogy ,,Legyetek erősek az Úrban, az Ő hatalmas erejében" (Ef. 6: 10).
Kötelességeink vannak, amiket el kell végeznünk, jó dolgokat tennünk és beszélnünk; de látnunk és értenünk kell, hogy önmagunkban nem vagyunk képesek semmilyen jóra, még arra sem, hogy gondoljunk a jóra. Ezért Istenben kell bíznunk, Hozzá kell közelednünk, és Tőle kell függenünk, hogy elegendő fény és tűz, bölcsesség és buzgóság legyen számunkra; hogy az Ő jóságából nemcsak megerősödjünk minden gonoszsággal szemben, hanem hogy fel tudjuk ékesíteni magunkat minden jósággal. Abból a teljességből, amely Jézus Krisztusban van, hittel merítenünk kell kegyelmet kegyelemért, kegyelmet az irgalmas cselekedetekért, kegyelmet a segítséghez minden időben és minden szükségben. A kegyelemre kell támaszkodnunk, vezetve kell lennünk általa, engedelmeskednünk kell utasításainak, és képlékenyekké válnunk alatta, mint viasznak a pecsét alatt.
6. Úgy kell elhordoznunk mindennapi szenvedéseinket, hogy engedelmeskedünk Isten akaratának. Ő figyelmeztetett minket, hogy nyomorúságunk lesz e testben; minden nap az történik, ami felbosszant minket: valami a kapcsolatainkban, valami a munkánkban; történnek szomorú események, amelyek családunkat vagy barátainkat érintik; lehetséges, hogy minden nap fájdalmat hordozunk testünkben, és szenvedünk a betegségek gyötrelmeitől. Lehetséges az is, hogy nehézségeket élünk át és megfáradtunk ügyeinkben... Mindebben mégis Istenre kell támaszkodnunk. Krisztus minden tanítványától azt követeli, hogy naponta hordozzák keresztjeiket (Mt. 16: 24). Nem kell önhatalmúlag magunkra dönteni a keresztet, de hordoznunk kell, amikor azt Isten ránk helyezi, és egy lépéssel sem térhetünk le vagy hajolhatunk el Isten adta utunkról. Nem egyszerűen hordoznunk kell a keresztet, hanem fel kell vennünk, meg kell békülnünk vele, és egyet kell értenünk vele Isten akaratából. Ne mondjátok, hogy ,,ez szerencsétlenség, és nekem hordoznom kell, mert nem tudok tőle megszabadulni"; hanem ítéljétek meg úgy, hogy ,,ez szerencsétlenség, és nekem hordoznom kell, mert ez Isten akarata".
Úgy kell minden szerencsétlenségre tekintenünk, amelyet Mennyei Atyánk küldött, amelyben fel kell ismernünk az Ő kiigazító kezét, ezért bíznunk kell Benne, hogy megtudjuk, mily okból harcol Isten velünk, milyen bűnért vagyunk ezzel a szerencsétlenséggel megfenyítve, melyek azok a tökéletlenségek, amelyeket ezzel a szerencsétlenséggel kell orvosolni, hogy Isten elérje célját bennünk ezeken sérülések keresztül, hogy ilyen módon az Ő szentségének részesei tudjunk lenni. Figyelemmel kell kísérnünk a Gondviselést Atyánkra emelt tekintettel, amikor kifejezi nemtetszését, hogy megtudjuk, mi az Ő óhaja, és milyen engedelmességet kell megtanulnunk nyomorúságaink által. Istenre kell támaszkodnunk, hogy megerősítést nyerjünk terheink cipelésében; Reá kell bíznunk sorsunkat és meg kell maradnunk az Ő örök kezeiben, amelyeket kinyújt gyermekei felé, hogy megtartsa őket. Hozzá kell jönnünk szabadításért is. Nekünk nem szabad törekednünk arra, hogy valamiféle bűnös vagy gonosz módon szabadítsuk ki magunkat, vagy valamilyen teremtményben keressünk megkönnyebbülésünket, hanem addig kell Istenre támaszkodnunk, míg Ő könyörül rajtunk; alázatosan hordoznunk kell terhünket, míg Isten meg nem szabadít tőle az Ő kegyelméből (Zsolt. 123: 2). Ha a szerencsétlenség meg van hosszabbítva, akkor is az Úrban kell bíznunk, még akkor is, ha Ő elfedezi előlünk orcáját (Ézs. 8: 17), bízva abban, hogy ez az Ő haragjának tüze miatt ment végbe, és csak egy szempillantásig fog tartani (Ézs.. 54: 7-8).
7. Az isteni Gondviselés eseményét és újdonságát naponta örömmel és teljes alázattal kell fogadnunk. Míg ebben a világban élünk, még mindig csak reménykedünk, erősen reménykedünk a jóban, félvén az szerencsétlenségektől; nem tudjuk, mit hoz az eljövendő nap vagy éj, vagy a következő óra (Péld. 27: 1), de meg lesznek töltve valamivel, és mi képesek vagyunk feleslegesen törni gondolatainkat, az eljövendő eseményekről elmélkedve, amelyek egészen másként mennek végbe, mint ahogyan mi azt elgondoltuk. Ezért minden tervünk közepette Istenre kell támaszkodnunk.
Reménnyel tudunk-e a jó hírekre és a jó dolgokra tekintenünk? Hadd bízzunk úgy Istenben, mint Abban, Aki azt a jót adja, amit mi várunk, és legyünk készek arra, hogy azt elvegyük az Ő kezéből. Várjuk Őt a megfelelő buzgalommal, amikor Ő úgy közeledik hozzánk, mint Kegyelmes Isten. Bármilyen legyen is az a jó, amit várunk, csak az Istenre, az Ő bölcsességére, erejére és jóságára helyezzük bizodalmunkat. Ezért várakozásainknak alázatosaknak és szerényeknek kell lenniük, az Ő akaratának megfelelően. Csak azt ígérhetjük meg meggyőződéssel magunknak, amit Isten megígért nekünk, és nem többet. Ha így támaszkodunk várakozásainkban Istenre, akkor reménységünk be fog teljesülni, és nem fogja szívünket gyötörni; még ha nem is fog beteljesedni, Isten, akire mi támaszkodunk, jobban elrendez mindent. Amikor a betöltetik a várakozás úgy, ahogyan mi azt Istentől kértük, úgy kell az Ő szeretetének cselekedetére tekintenünk, mint az élet fájára (Péld. 13: 12):
Félünk-e a rossz hírektől, szomorú eseményektől és rossz döntéseinktől? Istenre támaszkodjunk, hogy Ő szabadítson meg minket minden félelmünkből, mindtől, amiktől félünk, és a minket kísérő veszélyektől (Zsolt. 34: 5). Amikor Jákóbnak nyomós oka volt Ézsaútól, az ő bátyjától, félni, Istenben bízott, megosztotta Vele félelmeit, imádkozott Hozzá, és szabadulást nyert! ,,Mikor félnem kellene is, én bízom Te benned" - mondja Dávid (Zsolt. 56: 4), azaz ,,Tebenned reménykedek". Ebben kell meggyökereznie a mi szívünknek is, ebbe kell belekapaszkodnunk, hogy felül tudjunk kerekedni a hírektől való félelmünknek.
Ha a remény és a félelem szorításában vagyunk, amikor ez vagy az kerít minket hatalmában, akkor bízzunk úgy Istenben, mint Aki az élet és halál minden kérdését igazgatja, Akinek kezében van az ítélet, és Aki minden embert teremtett, és béküljünk meg csendesen az forgatagában, bármilyenek is legyenek azok, elhatározva, hogy megbékülünk velük. Tehát reménykedjetek a jobban, legyetek készek a legrosszabbra, és fogadjátok el azt, amit Isten küld nektek.
Alkalmazás
Első.
Engedjétek meg nekem, hogy továbbra is kötelességetek teljesítésére buzdítsalak benneteket, hogy bízzatok Istenben nap mint nap, olyan konkrét példákon keresztül, amellyel naponta találkoztok ügyes-bajos dolgaitok végzése közben. Gyengék és feledékenyek vagyunk, szükségünk van arra, hogy minden alkalommal emlékeztessenek minket kötelességeink teljesítésére, amikor eljön a cselekvés ideje. Ezért elhatároztam, hogy tanításomban olyan részletes leszek, hogy az emlékeztető tudjon lenni számotokra.
1. Amikor reggel családtagjaitokat üdvözlitek, kérjétek Isten áldását rájuk, jöjjetek Hozzá kegyelmét magasztalva, amelyet házatok népével együtt kaptatok az eltelt éjszakára. Nektek és házatok népének az Urat kell szolgálnotok, Benne kell bíznotok. Gondolkozzatok el azon, hogy Istent együtt magasztalva, Aki családotok Alkotója és Atyja, otthonotok megtelik az öröm és a megváltás hangjával. Bízzatok Benne, hogy Ő folytassa a közös életet veletek, hogy tudjatok egymás számára vigasz lenni, Ő adjon erőt, hogy be tudjátok tölteni családi kötelezettségeiteket, és hogy meghosszabbítsa jó szerencsétek napjait. Minden beszédben, amely családotok körében elhangzik, mindennel, amivel ellátjuk házunk népét, és minden döntésben, amelyet családunk körében hozunk, úgy kell Reá hagyatkozunk, mint arra az Istenre, Aki minden család Istene.
Minden családtag, aki részesül családunk áldásaiból, járuljon Istenhez ezekért az áldásokért, hogy be tudja tölteni szerepét a családban; bármilyen torzsalkodás történne is a családon belül, ahelyett hogy megterhelné, vagy felbosszantaná lelkét, járuljon Isten elé. Buzdítson ez Istenben való reménységre, Aki képes vagy helyreállítani az elégedetlenséget, vagy megvigasztalni minket, és erőt kapni mindezek elhordozására.
2. Amikor arra törekedtek, hogy jó oktatást adjatok gyermekeiteknek, kicsinyeiteknek, akik gyámságotok alatt vannak, Istentől kérjetek jóakaratot, hogy Ő tegye a ti tanításátok eszközét sikeressé. Amikor magatok tanítjátok őket az életre vagy kegyességre, általános vagy konkrét feladataitokra, amikor reggel iskolába külditek őket, vagy feladatokat adtok nekik, kérjétek Istent, hogy értelmet és jó képességeket adjon nekik feladatok elvégzésében, mert egyedül csak Isten adhat bölcsességet. Ha lassabban haladnak előre, mint ahogyan azt elvárnátok, akkor is Istenre támaszkodjatok, várva, hogy Ő előrehaladást ad, és elküldi irgalmát a megfelelő időben. Amíg türelmesen reménykedtek Benne, ez a bizalom serkentsen titeket velük együtt iparkodni, irányukban türelmesnek és nyájasnak lenni. Ha valamiben hasznosak, vagy vigasztalás akartok lenni ebben a világban, akkor könyörögjetek Istenhez bölcs és megértő szívért, ahogyan ezt Salamon is tette, és egész nap Benne bízzatok, hogy a bölcsességben folyamatosan növekedjetek, ahogyan fizikailag is növekedtek Isten és az emberek előtti jóakaratban.
3. Amikor munkahelyeteken dolgoztok, kérjétek Istent, hogy veletek legyen. Munkátok megkívánja, hogy állandóan jelen legyetek, minden nap és egész nap. ,,Tartsátok fenn boltotokat, és az eltart benneteket". Olyan állandó legyen Isten jelenléte hivatásotokban, mint amilyen a ti jelenlétetek a hivatásotokban! Minden alkalommal figyelmezzetek Isten gondviselésére, mikor látjátok azt kifejezésre jutni. Ha üzletben dolgoztok, nyissatok ki azzal a gondolattal, hogy kötelezettségeitek végzésébe léptek, és szükséges, hogy Isten ebben megáldjon bennetek. Amikor vevőket vártok, reménykedjetek Istenben, hogy Ő segítsen tenni dolgotokat, azokat a képességeteket használva, amelyeket Ő rendelt ki számotokra. Azokat, akiket ti egyszerűen véletlen vásárlóknak neveztek, át kell neveznetek a Gondviselés vásárlóinak, úgy kell az általuk és rajtuk keresztül kapott előnyökről beszélni, hogy ,,az én Uram, Istenem küldte őket hozzám".
Amikor eladtok, vagy vásároltok, tudjátok, hogy Isten figyelemmel kísér benneteket, becsületesek és igazságosak vagytok-e dolgaitokban, ezért ne bánjatok rosszul azokkal, akikkel dolgotok van. Tekinteteteket irányítsátok Reá, mert Isten nemcsak a földműveseket oktatja munkájukban, hanem a kereskedőket is (Ézs. 28: 26), és olyan értelmet ad, amely meghatározza az utat, amelyen az igaz ember ügyeit vezetheti; mivel az az áldás, amely meggazdagít, és nem hordoz magában szomorúságot, csak a tisztességes haszon, amelyet csak a becsületes munkaszeretettől lehet elvárni.
Bármivel is foglalkoznál - mezőgazdasággal, városi ügyekkel, hajózási vállalkozással vagy egyszerűen háztartási munkával, - Isten előtti félelemmel tedd, bízd Rá magad, hogy Isten tegye sikeressé ügyedet, hogy kezed alatt a munka kivirágozzon. Ezzel felfegyverzitek magatokat sok kísértéssel szemben, amelyek körbefonják az üzlet világát. Istenben bízva szabadok lesztek minden aggódás és nehézség alól, amelyek minden nagy dolgot kísérnek; értelmetek felülkerekedik a jelentéktelen benyomásokon és elfoglaltságotokon, és akkor is Istent fogjátok szolgálni, amikor leginkább el vagytok foglalva ügyeitekkel. Mikor kezeitek telve lesznek mindennapi dolgaitokkal, Isten akkor is lakozást fog venni szívetekben.
4. Amikor Isten Igéjét kezetekbe veszitek, vagy bármi más hasznos és jó könyvet, Isten irgalmát kérjétek, hogy Ő adjon nektek képességet, hogy áldást nyerjetek olvasásuk által. Némelyek közületek elég sok időt töltötök naponta olvasással, és remélem, hogy senki nem engedje meg magának eltelni a napot az Írás egyéni vagy családi olvasása nélkül. Legyetek körültekintőek, hogy az idő, amelyet olvasással töltötök, ne legyen elvesztegetett. Ez történik akkor, ha haszontalanságot, komolytalanságot, pusztaságot olvastok; ez történik akkor is, ha olyan könyvet olvastok, ami önmagában jó, még Isten Igéje is, de nem gondolkodtok el felette, és nem követitek, és nem törekedtek arra, hogy az olvasottak valamilyen hasznot hozzanak nektek. Istenben reménykedjetek, Aki segít lelketeknek, hogy az olvasás valóban hasznos legyen számotokra. Így tett az etióp kincstárnok, mikor kocsijában Ézsaiás próféta tekercsét olvasta, és Isten azonnal odaküldte számára azt, aki meg tudta neki magyarázni az olvasottakat.
Minden bizonnyal ti is olvastok néhanapján eseményekről szóló történeteket, amik a múltban mentek végbe. Ezeket az eseményeket megismerve, Istenre kell néznetek, és arra a bölcs és irgalmas Gondviselésre, amely ezt a világot eddig is irányította, és megtartotta az Egyházat. Éppen ezért még mindig bízhatunk abban, hogy Ő mindent a javunkra tesz, mivel Ő a Királyunk, ahogyan az Ószövetségben Izrael Királya volt.
5. Amikor asztalhoz ültök, Istenben bízzatok, törekedjetek meglátni az Úr kezét, amely megterítette és előkészítette számotokra az asztalt, barátaitok körében nem fordítva figyelmet ellenségeitekre. Emlékezzetek meg mindig az ajándékokról, amelyeket Isten ősatyánknak, Ádámnak adott, és benne - nekünk is, a föld eledelének formájában. ,,Íme, nektek adok minden maghozó füvet az egész föld színén, és minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van; az legyen nektek eledelül" (1 Móz. 1: 29). Még egy ajándék volt adva az özönvíz után Nóénak, második ősatyánknak, és benne - nekünk is: ,,Minden mozgó állat, amely él, legyen nektek eledelül; amint a zöld füvet, nektek adtam mindazokat (1 Móz. 9: 3). Lássátok meg mindebben, milyen bőkezű Jótevője Ő az emberiségnek, ezért Benne bízzatok.
Isten dicsőségére kell ennünk és innunk; következésképpen, Benne kell reménykednünk, hogy eledelünk és italunk legyen. Megerősítést kell kapnia testünknek, hogy a léleknek szolgálva, Isten dicsőségére szolgáljunk ebben a világban. Meg kell ízlelnünk a szövetség szerelmét a mindennapi áldásokban, és szeretni kell Alkotónkat, amikor az Általa teremtett dolgokban részesülünk. Nekünk az Isten szájából kijövő áldásoktól kell függenünk, hogy tegye az eledelt táplálóvá számunkra. De még ha táplálékunk silány is lenne, ezt a hiányosságot hittel kell betöltenünk, Isten ígéreteire támaszkodva, és Benne örülve, mint a mi Szabadító Istenünkben, habár még nincs itt a fügeérés ideje, és a szőlőtőkék nem roskadoznak a fürtök súlya alatt.
6. Amikor barátaitokat felkeresitek, vagy ők látogatnak meg benneteket, támaszkodjatok Istenre. Szemeiteket Felé fordítsátok hálaadással ismerőseitekért és barátaitokért, akikben vigaszotok van; hálaadással azért, hogy nem a sivatag és a lakatlan puszta menedéketek és otthonotok; azért, hogy nemcsak békességben éltek otthonaitokban, hanem hogy jóban lehettek szomszédjaitokkal, hogy nem vetettek ki benneteket az emberi társadalomból, és nem vagytok utálat és megvetés tárgya a titeket körbe vevők között. Ha nemcsak olyan ruhátok van, amivel elfedezhetitek testeteket, hanem ünnepi is, - ez kegyelem, amellyel nem kell dicsekednünk, hanem Istennek kell köszönetet mondanunk. ,,És felöltöztettelek hímes ruhába, ... és megszépültél felette igen..." (Ez. 16: 10-13). Ha van otthonotok, bútorotok és eszközeitek nektek és barátaitoknak is, - ez kegyelem, amelyben fel kell ismernünk Isten kezét.
Amikor társaságban vagyunk, Istentől kell bölcsességet kérnünk, hogy úgy tudjunk viselkedni, hogy sok hasznot hozzunk, és ne legyenek ránk hatással azok, akikkel eszmecserét folytatunk. Isten kegyelmét kell kérnünk, hogy Ő vezesse nyelvünket, és Általa legyen minden erkölcstelen beszélgetés visszaverve, abban fogunk találtatni, ami jó és hasznos az épülésre, és képes a hallgatók javát szolgálni, hogy ajkunk sokakat legyen képes táplálni.
7. Amikor jótékonysági munkával foglalkozunk, vagy áldozatot hozunk, Istenre támaszkodjunk, tegyük ezt úgy Érte, mint a szegényekért is, mert Krisztus róluk is gondoskodik. Ezt ne az emberek dicséretéért tegyük, hanem Isten dicsősége miatt, mindezt tiszta kézzel és igaz szívvel ajánljuk fel Neki. Áldozatotok, ahogyan imáitok is, legyenek hasonlatosak Kornéliusz imáihoz, amely felment emlékezet okáért az Isten elé (Csel. 10: 4). Kérjétek Istent, hogy fogadja el azt, amit mások javára tesztek, hogy ajándékaitok tényleg önkéntes áldozatok legyenek (Csel. 24: 17), hogy olyan legyen, mint kedves illat, kellemes és az Úrnak tetsző áldozat (Fil. 4: 18).
Vágyjatok arra, hogy áldozni valótokon Isten áldása legyen, hogy vigasztalás tudjon lenni mindenki számára, aki kapja. Még ha az, amit adni tudtok, nem is sok, hasonlóan az özvegyasszony két filléréhez, annak ellenére Isten áldásával megtöbbszöröződhet, és csodálatosan fel lehet használva, mint a sareptai özvegy kevés lisztje és olaja.
Istenben reménykedjetek, hogy támogassa azt, amiben teljes erőtökkel iparkodtok, és bőkezűen jutalmazzon majd meg benneteket a szentek feltámadásakor. Bízzatok abban, hogy Ő már itt, a földi életben megjutalmaz benneteket. Ez legyen a ti kenyeretek, amely vízbe lett engedve, hogy sok nap elteltével újra megtaláljátok azt. Kísérjétek figyelemmel Isten gondviselését, nem hoz-e bőséget jó cselekedeteitekre, híven az Ő ígéreteihez, hogy még jobban megértsétek az Úr szerető jóságát, és hűségét azokhoz a szavakhoz, amiket kimondott.
8. Amikor híreket hallotok, Istenre támaszkodjatok, Reá tekintsetek. Ha tényleg aggódtok az Ő királysága terjedéséért a világban, akkor ez szívetekhez közeli dolog legyen; ha együtt éreztek az emberiséggel, az emberek lelkével és életével, de különösen az Isten népével, akkor érdeklődjetek az ilyen hírek felől. Ne úgy tegyétek azt, mint az athéniek, nemcsak azért, hogy pusztán érdeklődéseteket elégítsétek ki, és örüljetek egy-két órát, hanem azért, hogy tudjátok a megfelelő irányba fordítani imátokat és hálátokat, hogy megbéküljetek félelmeitekben és reménységetekben, és képesek legyetek úgy megérteni az idők jeleit, hogy tudjátok, mit kell tennetek nektek, és a többieknek.
Ha a társasági ügyeitek örömteljesek és kellemesek, kérjétek Istent, hogy Ő folytassa és teljesítse be ügyét, és ne bízzátok magatokat semmilyen teremtmény bölcsességére és erejére. Ha a dolgok sötétek és lehangolóak, kiáltsatok Istenhez, hogy fordítsa el a veszélyt az Ő népéről, és álljon ki értük, mikor látja, hogy elfogyott az erejük. Az Egyház legnagyobb térhódításakor és más ügyek sikerekor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nem kell Istenre támaszkodnunk. A legnagyobb kiábrándulások idején is, amikor az ügyek teljesen zuhanóban vannak, nem hihetjük azt, hogy értelmetlen Istenre támaszkodni, mivel a teremtmények nem élhetnek Nélküle, de Ő képes nélkülük élni.
9. Amikor útra keltek, bízzatok Istenben; az Ő védelmét keressétek, bízzátok magatokat az Ő gondjaira, és kérjétek Őt, hogy parancsolja meg angyalainak, hogy kezükben hordozzanak benneteket, amikor úton vagytok, és járjanak tábort ott, ahol éppen tartózkodtok. Meg kell látnotok, hogy milyen sokkal tartoztok az Ő nagylelkű gondviselésének azokért a vigasztalásokért és kényelemért, amellyel körül vagytok utatok közben véve. Ő rendelte el, hogy olyan országban éljünk, amely nem hasonlít az Arab-sivatagra; országunkban veszélytelen és kitaposott utak vannak; és főútjaink nincsenek telve a háború borzalmaival. Hálásak lehetünk azért, hogy az állatok nekünk szolgálnak; hogy igenis Ő őrzi a mi ki- és bejövetelünket, amikor külföldön vagyunk, nem száműzöttek vagyunk, hanem szabadokként bármikor hazatérhetünk; amikor pedig otthon vagyunk, nem vagyunk korlátozva személyi szabadságunkban, és jogunk van külföldre utazni.
Ezért Istenre kell tekintenünk, amikor útra kelünk, úgy imádkozva, hogy ,,Uram, légy velem ott, ahová tartok"; az Ő védelme alatt kell utaznunk, az Ő gondjaira bízva magunkat, ezzel megerősödve minden veszedelem közepette, amivel mi csak találkozhatnánk. Isten nagylelkűségére kell magunkat bíznunk, minden csontunkkal azt kell mondanunk, hogy ,,Kicsoda olyan, mint Te, Uram?" (Zsolt. 35: 10), mivel Ő őrzi meg csontjainkat, és egy sincs közülük megtörve.
10. Amikor lakatlan helyre megyünk, hogy egyedül legyünk, ha a mezőkön csatangolunk, vagy szobánkban pihenünk, Istenre kell támaszkodnunk. Még akkor is fenn kell Vele tartanunk a közösséget, mikor saját szívünkkel tanácskozunk. Amikor magunk vagyunk, nem kell magányosnak lennünk, hisz az Atya velünk van, és mi - Vele. Sokszor még az egyedüllétben is felfedezhetjük a kísértést: a Sátán akkor környékezte meg Megváltónkat, amikor egyedül volt a pusztában. Egyedüllétünkben is képesek vagyunk ellenállni, ha tudjuk, hogyan kell ezt tennünk, hogy legyen kegyes és istenfélő elmélkedésre lehetőségünk, amely a legjobb eszmecsere magányunkban. Megtörténik, hogy egyedül maradunk és hallgatunk, elhatárolódunk ügyektől és beszélgetésektől. Ha megtanítjuk szívünket arra, hogy ezeket a szabad perceket megtöltsük Istennel, és az Ő nagyságos dolgaival, akkor időnk töredékeit összeszedjük, hogy semmi se hulljon a porba, akkor megértjük, mit jelent egész nap az Istenben bízni.
Második.
Engedjétek meg, hogy arra buzdítsalak benneteket, hogy így győzzelek meg benneteket arról, hogy az Istennel való közösségben éljetek, egész nap Benne bízva.
1. Elmélkedjetek azon, hogy Isten mindig figyelemmel kísér bennetek. Amikor azokkal vagyunk, akik feletteseink, és azt látjuk, hogy figyelnek ránk, ez arra kötelez minket, hogy figyelmünket feléjük fordítsuk. Vajon nem kell-e nekünk Istenre figyelnünk, Aki szemmel tart minket, Aki belelát az emberek fiainak veséibe? Ő látja szívünk minden szándékát, és örömmel tekint ránk, ha szíveink Felé fordulnak. Ez arra kötelez örökké minket, hogy Őt magunk előtt lássuk.
A szolga, habár néhanapján gondatlan, ennek ellenére, amikor gazdája figyelemmel kíséri, mindig a helyén áll és végzi feladatát. Sokkal szorgalmasabbnak kell lennünk, nehogy munkánkat örömtelenül végezzük, míg Mennyei Gazdánk figyelemmel kísér minket.
2. Az Isten, Akire támaszkodunk, az egyedüli, Akinek elszámolással tartozunk (Zsid. 4: 13). Minden, még a gondolatotok és szívbeli óhajotok is fedetlenek és nyitottak az Ő szemei előtt, Akinek számadással tartozunk; PROS ON EMINO LOGOS, Akivel közös ügyünk és közösségünk van, Akinek mondanivalója van számunkra; vagy ahogyan némelyek gondolják ezt, Akinek elszámolni valója van velünk. Egy folyószámlánk van Vele, és mindegyikünknek számot kell adnia magáról és mindarról, amit földi élete során végzett. Éppen ezért mindig Reá kell támaszkodnunk, hogy minden nap elvégezzük mindazt, ami ránk van bízva. Ha elgondolkoznánk azon, mennyire Istenre vagyunk utalva minden nap, sokkal állhatatosabbak és buzgóbbak lennénk imáinkban.
3. Isten, Akire támaszkodunk, állandóan keresi a lehetőséget, hogy irgalmas legyen irányunkba. Mindig jó tesz velünk, figyelmeztet minket az Ő kegyelmének jóindulatából, naponta elhalmoz minket jóságával, és nem szalasztja el a lehetőséget, hogy gondoskodjon rólunk, mikor veszedelmek között vagyunk. Isten irányunkban nagylelkű, mikor szükséget szenvedünk, és gyengéd velünk, mikor el vagyunk csüggedve. Az Ő figyelmes gondviselése szolgálatot tesz nekünk minden nap, vigyázva ki- és bejövetelünkre, könnyebbülést küldve nekünk a megfelelő időben, hogy lábunk az Úr hegyén álljon. Több annál, az Ő szerető kegyelme minden nap körülvesz minket, hogy segítségünkre legyen minden időben és minden szükségben, hogy megerősítsen minket az eseményeknek és szükségeinknek függvényében. Ha Isten ennyire kész jót tenni nekünk, akkor miért késlekedünk-e, és örömtelenek lehetünk-e az Ő szolgálatában?
4. Ha Istennek fogunk szolgálni, akkor az Ő szent angyalainak meg lesz parancsolva, hogy szolgáljanak nekünk. Ők arra vannak rendelve, hogy szolgáló lelkek legyenek, hogy hasznot hozzanak azoknak, akik öröklik az üdvösséget. Ők sokkal több jó szolgálatot tesznek nekünk, mint amire mi gondolnánk. Milyen megtiszteltetés, milyen kiváltság, hogy a szent angyalok szolgálnak neked! Milyen biztonság, hogy a jó lelkek segítséget nyújtanak a gonosz lelkek fondorlataival szemben! Ebben a megtiszteltetésben mindazok részesülnek, akik Istenben bíznak egész nap.
5. Ilyen az Isten közösségében élt élet, amely az állandó Neki való szolgálatból, és a Benne létezésből áll! Ez nem más, mint a földi mennyország! Ez a mennyei munkánk betöltése, és az Ő akaratának való engedelmesség, amit azok töltenek be, akik a menny polgárai. Feladatuk abban áll, hogy állandóan Atyánk előtt álljanak. Ez a mennyei üdvösség lényege, annak a bevezetője, az arra való felkészülés; ez a mennyek után való vágyakozás, ahonnan Megváltónkat várjuk. Üdvözítőnket várva, Reá kell tekintenünk, mint Urunkra, ezáltal szíveink Vele vannak, amely szilárd alapot ad várakozásunknak, hogy nemsokára mi is ott leszünk.
Harmadik.
Engedjétek meg, hogy néhány útmutatással szolgáljak arra nézve, milyen módon vagyunk képesek egész nap Istenben bízni.
1. Fedezzétek fel Istent minden teremtett dolgában. Nézzetek szét magatok körül, és vegyétek észre, a csodák milyen sokrétűsége, a vigasz milyen bősége vesz körül benneteket, és engedjétek, hogy mindezek Ahhoz vigyenek benneteket, Aki a létezés Forrása és minden jó Adományozója. Minden forrásunk Benne van, Tőle van minden felénk áradó jó, és mindez arra kötelez bennünket, hogy Benne bízzunk, mivelhogy minden teremtett dolog Róla tesz bizonyságot. Ilyen formán ugyanazok a dolgok, amelyek elválasztják a testiesen gondolkodó szívet Istentől, a fegyelmezett lelket Hozzá viszik. Mivelhogy az Ő minden cselekedete dicsőségére van, mostantól az Ő szentjei állandóan keresni fogják a lehetőséget, hogy Őt magasztalják.
Azt mondják, hogy akármilyen örömben is részesültek az ókor kegyes zsidói a teremtett dolgok által, a Teremtőt magasztalták érte. Egy virágot megszagolva azt mondták, hogy ,,Legyen magasztalva Az, Aki ennek a virágnak jó illatát teremtette"; ha egy darab kenyeret ettek, akkor azt mondták, hogy ,,Legyen áldott Az, Aki elrendelte a falatot, hogy megerősíttessék az emberi szívet". Ha ugyanilyen módon mindazt, amit észreveszünk, mindabban az Úr irgalmát fogjuk látni, és minden szükségünket az Ő bőkezűségének forrásából fogjuk meríteni, akkor állandóan Tőle fogunk függeni, mint ahogyan a csecsemő függ anyja táplálékot adó mellétől.
2. Értsétek meg, hogy minden Teremtmény semmi Isten nélkül. Minél inkább megértjük a világ pusztaságát és haszontalanságát, és minden benne való örömüket, valamint azt, hogy csak tökéletesen képtelen arra, hogy boldoggá tegyenek minket, annál inkább Istenhez fogunk közeledni, annál drágább kincsnek fogjuk tartani a Vele való közösségünket. Akkor meg fogjuk szerezni azt a békeséget a Lelkek Atyjában, amelyet hiába kerestünk a kézzel fogható dolgokban. Mekkora esztelenség, hogy a teremtett dolgoknak szolgálunk, amelyektől - meg vagyok győződve - üres kézzel fordulunk vissza, mikor a Teremtő a mienk, Akihez jöhetünk, Aki telve van a kegyelem gazdagságával mindazok felé, akik Hozzá fordulnak, Akiben a teljesség van, Aki tökéletesen szuverén és hűséges hozzánk. Mit várhatunk a hamis csillogástól? Miért is erednénk a nyomára, és vetnénk meg a számunkra rendelt kegyelmet? Miért kellene nekünk valószínűtlen támaszt keresnünk, amikor Krisztus a mienk, reménységünk alapja? Miért kellene nekünk repedezett kutakból merítenünk, mikor minden vigasztalás Isten a mienk, Aki minden örömünk forrása?
3. Támaszkodjatok hittel az Úr Jézus Krisztusra. Nem tudunk másképp meggyőződéssel Istenben bízni, csak a Közbenjáró által, mivel Isten csak Fia által szól hozzánk, és meghallgat minket. Minden, ami az igazságos Isten és a szegény bűnösök között zajlik, az áldott Közbenjáró kezén megy át, Aki kezeit kettejük közé veti (Jób 9: 33); minden ima tőlünk Istenhez, és minden Istentől jövő áldás ezeken a kezeken mennek keresztül. Jézus Krisztus arcán Isten sugárzó dicsőségét és jóságát láthatjuk. Éppen Krisztuson keresztül van menetelünk az Istenhez, hogy megelégítsen minket, ezért az Isten szentségére kell támaszkodnunk, egyedül csak Reá. Éppen ezért állandóan az Ő jelenlétében kell lennünk, Istennel lakozva egész nap. Állandóan Attól kell függenünk, Aki mindig Isten jelenlétében van érettünk; mindig kész a Mennyei Atya előtt közbenjárni értünk.
4. Gyakran, és őszintén kell Istenhez könyörögnötök. Istenben bízva, gyakran beszélgetnünk kell Vele, ki kell használnunk minden lehetőséget a Vele v aló beszélgetésre. Amikor nincs lehetőségünk, hogy ünnepélyesen Felé forduljunk, Ő elfogadja a Hozzá való gyors fordulást, ha az őszinte szívből ered. Dávid ebben egész nap Istenre támaszkodott: ,,Hozzád emelem, Uram, lelkemet!" (Zsolt. 25: 1), vagyis ,,Feléd fordítom lelkem minden kegyes vágyakozását, Feléd". Istenfélő imáinkban bűneink bocsánatát kell kérnünk, erőt a romlottság legyőzéséhez, győzelmet a kísértés felett, mindez nem lesz hiábavaló. Ez állandó, folytonos imádságot jelent. Nem fontos, hogy az ima hosszú vagy ékesszóló lesz, Isten nem erre tekint, hanem az imádkozó szív őszinteségére. Az ilyen könyörgés kedves lesz, habár az ima lehet rövid, vagy akár sóhaj is, amit nem lehet kifejezni.
5. Úgy fogadjatok minden napot, mint azok, akik nem tudják, nem lesz-e ez az utolsó napjuk. Az Emberfia abban az órában jön el, amelyre nem gondolunk, és ezért reggel nem lehetünk biztosak abban, hogy megérjük az estét. Az utolsó időben gyakran hallunk olyanokról, akik váratlanul távoznak az örökkévalóságba. Akkor mennyire szent és kegyes embereknek kell lennünk beszédeinkben és cselekedeteinkben! Habár nem tudhatjuk pontosan, mégis úgy kell élnünk, hogyha meg lennénk győződve arról, hogy ez az utolsó napunk, mert előbb vagy utóbb eljön az Úr napja, ezért minden erőfeszítésünket a Benne való bizalomra helyezzük. Mert kire is támaszkodhat a szegény haldokló teremtmény, ha nem az élő Istenre?
A halál mindegyikünket Isten elé vezet, hogy megítéltessünk Általa. Minden szentet Hozzá vezet, és ők meglátják Őt, és betelnek a Vele való közösségben. A halál Ahhoz visz el minket, Akihez menni készültünk, Akivel lenni szeretnénk, Akiben bízunk, Akinek ismeretében növekedünk. Ha többször gondolnánk a halálra, akkor többször lennénk közösségben Istennel. A mindennapi halódásunk elég nyomós ok, hogy naponta meghajtsuk térdünket Előtte. Ezért bárhol is vagyunk, legyünk közel az Istenhez, mert nem tudjuk, a halál hol talál meg minket. Ez hatással van halálunkra (Énókról, aki Istennel járt, azt tudjuk, hogy nem látott halált) és meghatározza azt, mivel állunk meg sírunk mellett. Ha továbbra is Istenben bízunk, minden nap és egész nap, újabb tapasztalatokban lesz részünk, és miden bizonnyal egyre inkább megértjük az Istennel való közösség hatalmas titkát. Így utolsó napjaink a legjobb napjainkká válnak, utolsó dolgaink legjobb dolgainkká, utolsó vigasztalásaink pedig a legeslegjobb vigasztalásunkká. Ezen elmélkedve fogadjátok meg a próféta tanácsát: ,,Térj hát vissza a te Istenedhez; őrizd meg a az irgalmasságot és az ítéletet, és bízzál szüntelen a te Istenedben" (Hós. 12: 6). Ámen.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Matthew Henry prédikációi |
|
|
|
Címkék: örökkévalósághoz, felhasználhatunk, munkaszeretettől, várakozásainknak, megelégíttetnünk, komolytalanságot, várakozásainkban, reménységetekben, haszontalanságot, követelményeinek, áldozathozatalra, engedelmeskedünk, egyedüllétünkben, szerencsétlenség, parancsolataidat, vigasztalásunkká, várakozásaitokat, elégedetlenséget, engedelmességgel, kötelességeinket, vigasztalásokért, előrehaladásának, elmagyarázhatnám, tapasztalatokban, szorgalmasabbnak, beszélgetésektől, erőfeszítésünket, felöltöztettelek, érdeklődéseteket, következésképpen, megdicsőíttessék, vigasztalásunkat, kapcsolatainkban, elégedetlenségét, haszontalanságát, lelkiismeretesen, átszövi egész, időben volt, kegyelem alatt, vers első, isteni irányításról, örökös kérdésében, bástyán állt, előbbi szövegben, üdvössége függ, ilyen felhős, ettől való, tisztátalanok vesszejétől, próféta tette, eljövendő kegyelem, lehetőségek kicsúsznak, aratás nyara, Mindazonáltal Dávid, Ahogyan Habakukk, Néha Isten, Habár Jób, Amikor Isten, Egyház Hozzá, Jézus Krisztus, George Herbert, Bízni Istenben, Reménykedni Istenben, Legfőbb Jóra, Szeretjük-e Istent, Teremtő Istenünk, Csak Istenben, Csak Benne, Jézus Krisztussal, Célunk Isten, Reménykedni Benne, Mindenhova Őt, Isten Igéjének, Izrael Istene, Higgyetek Isten, Megváltó Istenünket, Mert Istennek, Istennek Igéje, Ezért Istenben, Jézus Krisztusban, Mennyei Atyánk, Gondviselést Atyánkra, Várjuk Őt, Kegyelmes Isten, Amikor Jákóbnak, Bízzatok Benne, Amikor Isten Igéjét, Isten Igéje, Ószövetségben Izrael Királya, Jótevője, Szabadító Istenünkben, Szemeiteket Felé, Kérjétek Istent, Ezért Istenre, Mennyei Gazdánk, PROS ON EMINO LOGOS, Lelkek Atyjában, Jézus Krisztusra, Éppen Krisztuson, Állandóan Attól, Mennyei Atya,
|
|
Offline
