|
2020-09-02 23:04:27, szerda
|
| |
| |
Kérlek, Uram, kérlek
Hazafelé jövet három lány jött szembe,
S tudva, hogy az egyiket
Oly rég nem ismerve is ismerem,
Ötlött eszembe villámcsapásként az ismeret:
Intenzíven internális az isteni ítélet.
Csend lett, de bennem dúlt a vihar,
Magamban már sorokat szőttem,
Mikkel megmagyarázhatom, miért mentem el,
Nem a helyszínről el, a pincébe le,
Magamra zárva az ajtót a kulcsot végleges megemésztettem.
S ha nevetve versem olvasná bármely halandó
- Tudom hallatlan ily hamis emberítélet -,
Hogy is hihetne mást, minthogy hülyére hazudtam magam,
Betegesen kényszeres, ki ily ingernek önként enged,
Hogy más jövőjébe jelenszerűen jelesőt kérve beletenyereljen.
Betegség mind, ahogy ráksejtek burjánoznak el a testben,
Úgy a lélek is a tudatlanság téveszméjébe baljóslóan beleremeg,
Haragom letöröm, mégis eszeveszett éberségem életvesztést érzékel,
S mikor nyílesőként nyilall lelkembe a bizonyosság,
Biztosat bár bolondként nem bizonygatok,
Feltekerem a vaskaput, azon a bizonyságot bocsátom be,
Hogy bizonyosat ő beszéljen el,
Nem fogadhatom el a leállásra szólító érveket.
Most kötözzetek meg,
Haldoklókként haldoklókat haladéktalanul magatokkal rántó hiénák,
Bezzeg ti tudjátok az igazság állását, de nem hiszitek hatását,
Liturgiátok a humanizmus és ateizmus ocsmány hitvesi ágya,
Törvénybe foglaljátok hogy rend legyen,
Mindenkinek szabad akarata szerint lehessen igazat tettetnie,
Hinnie mit akar, mi kényelmét kielégíti,
Így égeti a szemeket a vakság szelleme,
És szele a léhaság dögszagát szállító dögvésznek.
Jogrendszer a támasz,
Ősi törvénykönyv az álhősi önámítás szakadékba végződő völgye,
Ejtőernyőt vesznek magukra, másokra akaratlanul is aggatnak,
Elmarad a biztonsági ellenőrzés,
Elfogy a szakember ki a szakadást szemügyre vehetné,
Így mikor a felszerelést félve felvenné,
Nem tudja, nem látja, nem érzi, elhinné,
Hogy minden rendben van,
Közelget a nagy vész, szakadékhoz érve minden elvész,
Mikor minden erős kéz tömlöcbe vetve egy más szempárra néz,
Ó, hogy jön a félsz, mikor megállíthatatlanul szabadesés kezdődik,
Azt mondják, csak edződik, ki földet érve végtagjait töri,
S azt hazudják, mi nem öl meg, csak megerősít,
Ám a paralízis nem vigasztal, elkésve ér a sokk - a vezetés megvezetés volt.
Feddik a feddhetetlent félőt - "ki vagy te, hogy így elítélsz minket?",
Kezét törik a kézbesítőknek, s a vádat nem veszik be,
Nem érdekli őket az igazság ignorálásáért való megintetés,
Csak zajlik a sóhintés, a hír emlékét is lehintik,
Így nő gyom s tövis a helyére, a között növekedve nyak köré inda fonódik,
Eltelhet hetven év, a nyomor továbbra sem oldódik,
Későn fogják fel,
Önimádat igéjét hirdető híradós hitelten adósként ugyanúgy elpusztult,
S a tovább délibábja lepusztultság kánaánja,
Gyümölcshöz hozzáérve érintésre elporlad,
Foszladozik fekhelyen a ködcsomó,
Tikkad a test, szomjas a szív, kiszárad a torok,
Ingyen van a víz, de az oázishoz lépve kiszárad belőle minden csepp,
Gőzként tovapárolog minden csepp.
Évek óta igazság forrásából olvasok - ezért olvadok eggyé az akarattal,
Hogy végre szembe nézzek a haddal,
Jobb magaddal leszámolni, míg a magad meg nem alapozza alapodat,
Aztán azt veszed észre, alattomosan anesztéziába igazítja enervált jelenlétedet,
Szép lassan elveszíted eszméletedet,
Értelmedet démoni muszájért mártírságra kárhoztatod,
Véleményedet válságos időkben egyik pillanatról a másikra változtatod,
De hiába pálfordulás Apollósról Pálra, egyik se a Krisztusi ajánlat,
Külső sajnálat mit se sejt,
Hogy résből rettegtető rémmesébe való kiérésed óta
Részvétet elvető megvető részvételeddel
Készakarva kiveszed részed Barabást követelő népsereg révületében
Azzal, hogy hamis istenimádatot regnáló részed
Ártatlan vértenger átokszűrő áldásában naphosszat áztatod.
Ezért egyszerűen nem tűrhetem,
Nem szemlélhetem tűrve a béke fülsüketítő félrehangoltságát,
Hisz ha így teszek önmagam emésztem, s Megváltóm személyét
Emberek személyére óemberi oldalam megidézésével lecserélem,
Ezt nem tehetem - inkább fogok tébolyultként a placcon ténferegni,
Révedezni a szívbe ragadt rémségen, kőkeménységet képző kötőanyagon,
Az anyagon, mely kívánatos mű Michelin-csillagként a mázat bevonja,
S a figyelmet az alatta bújó tartalomról szüntelenül elvonja,
Megvonja a felismerést, mézédesen méregölő beismerést,
Hogy elfonnyad a test, s az elme is elhal,
Csak a lélek örökléte szikrázik,
De mázfeltörés nélkül csak félősen várakozik,
Az ítélethirdetéstől meg-megrázkódik,
Mert odalenn ki mindig csak elzárkózik az énöléstől,
Odaát már későn alázkodik, legvégén nem marad más - elkárhozik.
Ezért gondolok tisztán arra, tisztaságot még megtartó szempárból:
Felnő még gazdája, s a test gazdag vágyálomszéfjéből
Szertelenül szívszaggató szívgyógyszereket vesz ki,
De a mellékhatások részt el nem olvassa,
Megfogadja, hogy a szerelem, a család, a hírnév, a munka s az életöröm
Minden határt eltöröl, nem veszi észre, a határon túl nincs más
Csak létvesztő vészözön, s ha erősebb is a túlélőösztön,
A végcél a "hallgass a szívre" királyi koronát kínáló börtön,
S alternáló alternatíva is csak boldogulást feladva lehetséges,
Gyászosan sokaknál esedékes az abba menekülés lételfeledése,
De ily kiútkeresésnek semmi esélye,
Ily útlevágás nem ad gyógyírt tátongó sebek megfertőzödött sejtjeire,
Minden hiába,
Ha csodára várva csodáról lemondva az elmúlás lesz a térképen az X helye,
Csomózódik a kötél, a kupak a gyógyszeresüvegről lehullik,
Borotvapenge csomagjából kibomlik, ablakpár magasságra kitárulkozik,
Gyorsulásra bocsátkozik a pedál, lélekelvesztésre a tiltakozó konyhai kés,
Gyullasztásra öngyújtóban előbújik kicsiny fény,
Golyó mondja ki utoljára, hogy "elég", vonat által közelget a vég,
S CO az utolsó lélegzetvesztő.
Nem nyugodhatok, nyaggathat nyár nyüstölése,
A háborút a Fiú már úgyis megnyerte,
Ki hisz benne a hervadhatatlan koronát előre elnyerte -
S én hiszem, hogy kegyelemből ezt elhittem,
De nem nyugodhatok, hálómat viharos óceánközépen vetem ki,
Addig maradok, míg csontomról a hús le nem szárad egészen,
Mert pánikolva menekülnek a halfolyamok, nem tudva,
Hogy jobb vizeken lehet csak örömteli örökké tartó megnyugvásuk,
S épp ezért, mivel őszintén - bűnömet nem titkolva, nem hazudva -,
Fiúknál s férfiaknál jobban szeretem a lányokat - kicsiket s nagyokat,
Mikor szemem oly szembogárba téved, mely lélektükröm felkavarja,
Lelkiismeretem megzavarja, akkor tudom, Isten akarja,
Hogy egész lényem zavarja s áthassa a gyötrődés,
Határozat születik - végigkísérhet utamon a nyomor s megvetés,
De addig nem fogok nyugodni,
Míg te, te és ötvenkilencedikként te is,
Nem fogod a Krisztusi áldozatot elfogadni,
S az isteni, gyermekké gyógyító kegyelmet magadénak tudni. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kovács Ábel versei |
|
|
|
Címkék: lélekelvesztésre, megmagyarázhatom, villámcsapásként, beletenyereljen, kiútkeresésnek, megemésztettem, részvételeddel, megfertőzödött, lelkiismeretem, lélegzetvesztő, haladéktalanul, hervadhatatlan, haldoklókként, istenimádatot, feddhetetlent, ignorálásáért, lepusztultság, kézbesítőknek, kőkeménységet, megidézésével, lételfeledése, mellékhatások, végigkísérhet, tébolyultként, gyullasztásra, óceánközépen, életvesztést, jelenszerűen, téveszméjébe, törvénykönyv, megnyugvásuk, borotvapenge, véleményedet, szívszaggató, szemlélhetem, jelenlétedet, isteni ítélet, kulcsot végleges, tudatlanság téveszméjébe, bizonyságot bocsátom, leállásra szólító, igazság állását, vakság szelleme, léhaság dögszagát, álhősi önámítás, biztonsági ellenőrzés, szakadást szemügyre, felszerelést félve, nagy vész, vezetés megvezetés, feddhetetlent félőt, igazság ignorálásáért, Apollósról Pálra,
|
|
Offline
