|
|
|
2008-10-31 21:42:10, péntek
|
| |
| |
Szentpétervárról indult el.
Amerikai Magyar Népszava Szabadság
Tulajdonos: Atlantic Publishing & Holding Corp., 250 W 57th Street, Suite 732. New York, NY 10107
Kiadó: Olívia Media & Publishing Corp. 250 W 57th Street, Suite 732. New York, NY 10107-0732
Főszerkesztő: Különös anyagból gyúrt Bartus László részére!
Szentpétervárról indult el.
Kilencven éve, 1918. október 31-én, budapesti házában négy ?különös anyagból gyúrt" ember agyonlőtte gróf Tisza István miniszterelnököt. A merénylőknek kapcsolatuk volt a bolsevik barát ?vörös gróf" Károlyi Mihállyal. Tisza özvegye nem is engedte Károlyi Mihály koszorúját a sírra helyezni. Zinaida Hyppiusz grúz költőnő 1918-ban Szentpéterváron írta: ?Mintha idegen csapatok szállták volna meg a várost, pedig a mi katonáink egyenruháját viselik. Egy három-négy év körüli kisleány a hentesbolt falán lévő táblát rugdosta sírva, amelyre kolbászok és egyéb húsféleségek voltak festve. Miért rugdosod? ? kérdeztem tőle. Mert nem hagyják elvenni magukat ? zokogta a leányka." Ma is elmondhatjuk: mintha idegenek szállták volna meg az országot, pedig a mi anyanyelvünket beszélik. Demokrácia, szabadság, egyenlőség, ?nagy a jólét," ?dübörög a gazdaság," ?ugrál a pannon puma," ?beindultunk," vannak felfestve, de nem hagyják elvenni magukat.
"Mi, kommunisták különös anyagból vagyunk gyúrva" - így szól a lenini önmeghatározás. Lenin, a különös anyagból gyúrt ember 1918 januárjában. Hogy szervezzük meg a versenyt? Cikkében versenyt ajánlott az orosz föld "rovartalanítására": börtönözzék be a középosztályt, az értelmiséget, a papságot, a parasztságot, dolgoztassák halálra, vagy lőjék agyon őket. Majd tízezrével tartóztatták le a más pártok tagjait. "Az ilyen emberek enyhén szólva csak utunkban vannak. Azért takarítjuk el őket az útból, hogy meg ne botoljunk bennük..." Gorkij tiltakozni próbált, de Lenin 1919. szeptember 15-én azt tanácsolta az írónak, hogy "ne pazarolja erejét a rothadt értelmiség miatti nyafogásra". Aztán következtek a diákok, "mert kritizálták a fennálló rendszert", majd azok az emberek, akik más párttal mertek rokonszenvezni. A húszas években sok ember azt hitte, megmenekül a likvidálástól, ha tömeggyűléseken üvöltözik: Halál rájuk! Halál rájuk! Nem is sejtette, nemsokára már az ő nevét is "hitvány csőcselékként" hurcolják meg. Becslés szerint, a lenini Párt különös anyagból gyúrt emberei, Szentpétervár lakóinak egynegyedét irtották ki.
Szentpétervárról világhódító útjára indult a szovjet szocialista típusú bűnözőállam. A legf?bb gonosz, amelynek semmilyen vívmánya nincs, ami meg védhetné. A különös anyagból gyúrt lenini Párt internacionalista ügynökei, háborús módszerekkel politizáltak mindenütt a világon. Az orosz lövészárkokban szerzett előtanulmányokat átvitték a politikába: a kegyetlenséget, az erőszak megszokását, a vak engedelmességet, az általánosítást, a szélsőséges szenvedélyek naivitását, az individuális alárendelését a közösséginek, a hasztalanul meghozott áldozatok vállalását, az intézményesített terrort és garázdaságot. A különös anyagból gyúrt kommunista pártok, legfőbb háborúikat a saját népeik ellen vívták, amely százmillió halálos és több százmillió szabadságuktól, vagyonuktól, emberi méltóságuktól megfosztott áldozatot követelt.
A kommunizmus fekete könyve (Le Livre noir du communisme) 1997 novemberében jelent meg. Egy irgalmatlan "bűnügyi vádirat" 100 millió ember meggyilkolásáért, "egy kolosszális, teljesen megbukott társadalmi, gazdasági és pszichológiai kísérlet halottainak számbavétele". A kommunizmus számlájára mintegy 100 millió civil áldozat írható (s ezek csak a halálos áldozatok): Szovjetunió: 20 millió áldozat; Kína: 65 millió; Vietnam: 1 millió; Észak-Korea: 2 millió; Kambodzsa: 2 millió; Kelet-Európa: 1 millió; Latin-Amerika: 150 000; Örményország: 1 millió; Lengyelország: 1 millió; Magyarország: 0,5 millió; Afrika: 1,7 millió; Afganisztán: 1,5 millió;
Miért nem folytatták még le a kommunizmus nürnbergi perét? Stephan Courtois a kommunizmus fekete könyvében kifejti, hogy az egyes kommunista államok bőségesen kimerítették mind az emberiség elleni bűntett, mind a háborús bűntett, mind pedig a béke elleni bűntett fogalmát. Miért használjuk ezeket a kifejezéseket csak a nácizmus áldozatai, illetve különböző etnikai indítékú mészárlások kapcsán? Hiszen a számok magukért beszélnek Courtois szerint: a nácizmus számlájára mindent összevetve körülbelül 25 millió áldozatot írhatunk, míg a kommunizmuséra ennek a négyszeresét. Courtois elismeri, hogy okoz bizonyos nehézséget egyszerre történészi, tényfeltáró munkát végezni és ítélkezni, az áldozatok számának nagyságrendje miatt mégis jogosnak véli a felelősség kérdésének felvetését. Nemcsak közvetlen felelősségről kell beszélnünk szerinte, hanem vizsgálnunk kell a nyugat-európai kommunista pártok felelősségét is: bátorították-e mindezt; de ezen túlmenően még az események szándékos ignorálását is bűnnek tekinti. Courtois szerint számos oka van annak, hogy a kommunizmus áldozatai kisebb helyet foglalnak el Nyugat-Európa történelmi emlékezetében, mint a nácik áldozatai: kevesebb információ áll rendelkezésünkre, sok a még feldolgozatlan archívum. Megemlíti a kommunista sajtókampányokat a "kipakolók" ellen, a nem-kommunista, előbb náci-, majd amerikaellenes baloldali értelmiség szándékos közönyét, valamint azt, hogy a holocaustot a róla megemlékezők a világtörténelem egyedi eseményének tekintik, így közvetett módon lehetetlenné teszik, a még nagyobb méreteket öltő kommunista genocídiumról az őt megillető módon beszéljünk. Vae victis ? az egyik legismertebb latin szállóige, jelentése: ?Jaj a legyőzötteknek". Történelmi tény: mindig a győztesek lesznek a bírák, a vesztesek meg a vádlottak!
1945 után zajlott le a magyar történelem legradikálisabb elit likvidálása, amely máig tartó katasztrofális következményekkel jár. A szovjet-szocialistagyarmatosítók visszafordíthatatlan változást, ?magyar elit helyett szovjet nómenklatúrát kényszeríttetek ránk fegyveres terrorral.
?Zavard el a pásztort és szétszéled a nyáj" elv alapján, könyörtelenül, megsemmisítették a települések és egyéb közösségek természetes struktúráit. Végül föloszlattak minden maradék civil szerveződést a dalárdákig lemenően. A régi vezetőréteg kezéből kivették a társadalom erőforrásaival való rendelkezés jogát, az embertelen osztályharc jegyében aljas bitangnak bélyegeztek mindenkit, aki korábban példaképnek számított, és a közös életstratégia meghatározásában szerepet játszott. Az alkotó értelmiség színe-java külső vagy belső emigrációba kényszerült. A marxi?lenini doktrína alapján diktatúrát hoztak létre, a valósággal, a normálissal minden kapcsolatot az utópikus ideológia jegyében megszakítottak, s a tényeket minden vonalon szovjet mintára tagadták, az ország szovjet gyarmati voltát is csak burkoltan intézményesítették.
A Magyar Népköztársaság szovjet típusú bűnözőállam volt: olyan gaztetteket követett el, törvényesített s kényszeríttet ki alattvalóitól, amelyek mindenkorban gyalázatnak számítottak ? a kitelepítésektől, a gyilkosságokon, és a hazaáruláson keresztül a szervezett rablásig.
A műveltség kapásból töröltetett, mivel az új felső vezetés elsöprő többsége műveletlen volt. Aki véletlenül érettségizett, az eltagadta, amit tanult, mivel az összes tudomány helyettesítője a marxizmus lett, ami természetéből következően összeférhetetlennek bizonyult egyrészt az ún. klasszikus műveltséggel, másfelől pedig a legkorszerűbb ismeretekkel. A nyelvtudás ténye potenciális bizonyíték lehetett egy bármikor bekövetkezhető kémperben. Megsemmisítették a kétkezi emberek sokgenerációs munkakultúráját is. A téeszcsék, a sztahanovizmus, a liszenkói agrár-szélhámosság rendszerében a munkások és a parasztok régi elitjének tekintélye összeomlott, tisztessége, tudása, szorgalma nevetségessé lett. A helyzet a szó szoros értelmében alig leírhatóvá vált, mert olyan ? tolvaj ? nyelvet vezettek be, ami egyrészt a marxista zsargon ostobaságaiból, másrészt megszépítő hazugságokból építkezett, s megakadályozta a józan, paraszti ész járását.
Kiesett a műveltségből a természetes erkölcsi érzék ápolásának és csiszolásának igénye is, hiszen az új vezetők egy része például a nyilaskeresztes mozgalomból, vagy Moszkvából jött, ugyanakkor ők is, a többiek is minden gondolatukat alá kellett rendeljék a Párt gyakran változó érdekeinek, s rendszeresen el kellett árulniuk barátaikat, rokonaikat. Jellemző, hogy a nomenklatúra képzőben, a pártiskolákon, majd a marxista esti egyetemen ? népszerű nevén a foxi-maxin, mely a káderek számára osztott ?diplomát" ? kizárólag ideológiát oktattak, azt is csak évi egyetlenegy tantárgy erejéig! Sőt, a legfőbb pártfőiskolákon sem tanítottak nyelveket, vagy olyan tudományokat, melyeknek lett volna tárgyuk! Aminek ellentétben a ?tudományos szocializmussal" volt, például a filozófiatörténetnek, abból pontosan a tárgyat dobták ki: nem Szent Tamást vagy Hegelt olvastatták, hanem a róluk összehordott marxista értelmiségi kitalációt, ami a lényegét tekintve, ? szövegömlesztéssel való észelzárás volt.
A kereszténység a szocialisták természetes ellensége. A marxizmus a sikertelenség filozófiája, a tudatlanságra alapított hit és az irigység igéje, eleve ateista, politikai gyakorlata pedig olyannyira ideologikus és kizárólagosságra törekvő, hogy kiirt maga mellől minden más eszmét. Harmadrészt pedig a kommunizmus gyökeresen új világot akart teremteni, vadonatúj embert formálni. A nevelésből kiiktatták a régi erkölcsi és esztétikai célokat. A szovjet-szocialista új ember lehetett volna-e más, mint gyökértelen, erkölcstelen osztályharcos? Aki följelenti osztályellenség szüleit, ha azok hátráltatják a szocializmus építését, mint Pavlik Morozov? Ez a gyerek volt az összes úttörők példaképe, a Szovjetunió hőse. S lecke korosztályom oroszkönyvében. Morozov ? a köréje szőtt legenda szerint ? apját koncentrációs táborba juttatta, mert a papa állítólag akadályozta a kolhozszervezést. A történelem során először tiszteltek tettéért egy apagyilkost.
A hazafiság, a hajdani alapérték szintén antagonisztikus ellentétben állt a szovjet-szocialista imperializmus érdekeivel, hiszen az ország a Szovjetunió gyarmata volt. Ezt magyarul nem mondták ki csak burkoltan: minden fontosabb jogszabályban, vezércikkben, tankönyvben szakadatlanul hangsúlyozták a Szovjetunió vezető szerepét, a szovjet vezérek, pártjuk, tudományuk, sportjuk példakép mivoltát. A legfőbb állami ünnepnek az ország oroszok általi elfoglalásának napját tették meg. A káderutánpótlás szovjet egyetemeken nevelődött, függetlenül attól, hogy azok többségének színvonala meg sem közelítette a magyar felsőoktatásét. A nomenklatúra kiválasztásában az első szempont a Moszkvához való hűség volt. A legfontosabb főnököket ? a pártfőtitkárt, a Politikai Bizottság tisztségviselőit ? egyenesen a Kremlben jelölték ki.
Az MKP, MDP, MSZ(M)P, mint az ország tényleges, formalizált és fegyverrel ránk erőszakolt ?élcsapata" hazaszeretet helyett hazaárulásra szocializálta kádereit ? leginkább azokat, akik karriert akartak csinálni. A párt szerepéből következően a demokratikus társadalmakban megkülönböztethető gazdasági, politikai, ideológiai, sajtó-, művészeti stb. elitről nemigen beszélhetünk, hiszen a főnökök és élen állók mindenütt a megfelelő szintű pártvezetés ?hatásköri listájáról" kerültek ki, és abszolút dzsókerként szökkentek szakmáról szakmára.
Az apparátusi káder egyszer az ávónál serénykedett, máskor a nehéziparban, majd az Állami Operaháznál, hogy aztán nagykövetként tűnjék föl Koppenhágában vagy a Népszabadság főszerkesztőjeként Budapesten. A többségről ki derült, hogy bűnöző, vagy nyilas volt, ámde a bűnözőállamban csak a politikai hibák számítottak véteknek, ezért a tolvajok, hazaárulók, a szadisták, a garázdák, nyilasok, nem pottyantak ki a vörös kasztból, csak olykor-olykor s átmenetileg lejjebb csúsztak, ha nem az elvárt lelkesedéssel szolgálták a pártot és a megszállókat.
A szovjetfosztogató csőcselékmentalitás országszerte elhatalmasodott. A nomenklatúrát a Párt politikai bizottsága szovjet mintára próbálta kontraszelekcióval összehozni, melynek során a hitvány, a hazaáruló kerül felülre, a jó alulra. Ma már nevetségesnek hat, de a hatvanas években tényleg egy suszter volt az igazságügy-miniszter, és ő oktatta a professzorokat jogtudományra. Ettől lett a jogrend olyan, amilyen, ?semmilyen.
A példakép-pozíciónál semmi sem hat erőteljesebben a reá fölnézni kényszerülőkre. A köznép tanácstalan nézte a kontraszelektált iskolázatlant odafönt, s azt mondta: ez hajszálra olyan, akárcsak én, nosza, lessük el a trükkjét! A szovjetfosztogató csőcselékmentalitás országszerte elhatalmasodott. Az enyveskezű, munkáját nem értő igazgatók és tanácselnökök körül hasonszőrűek sündörögtek. Már diplomások ugyan, de együtt züllöttek és káromkodtak gazdáikkal ? a hajdani kocsisok szégyellték volna a társaságukat.
A hagyomány megőrzéséről és az új megalkotásáról rengeteg szó esett, de a valóságban viszont az történt, hogy az államosítással, a téeszesítéssel, a terv- és békekölcsönökkel, a külföldi hitelekkel összezabrált mérhetetlen vagyon a suszterek, a bukott segédszínészek meg a szakmájukból kikopott varrógépműszerészek kezén sárrá vált. A Magyarország és Ausztria közti, háború előtti különbség szakadékká mélyült, s az ország szinte minden modern mutató tekintetében elmaradt azoktól az országoktól, melyeket annak előtte megelőzött Európában.
A kontraszelektált szocialista lumpenértelmiség környezetében megtorpant az alacsonyabb rétegek szociális-morális felemelkedése. Vajon miért tanuljon vagy dolgozzon valaki, ha bármi mással előbbre juthat? Legfürgébben úgy, ha utánozza a szovjet nomenklatúra disznóságait. S ugyan miért gyógyuljon meg a beteg, ha a táppénz és a fekete munka többet hoz? Valaha virágzó falvak lakói lettek alkoholistává, kertjeiket az óta is fölveri a gaz, segélyből veszik a zöldséget, az italt és nem szedik föl a lehullott gyümölcsöt sem pálinkának.
A forradalom utáni terrorban az ország ismét elvesztette lehetséges elitjének színe-virágát. A negyedmillió menekült és bebörtönzött túlnyomó része diák volt, fiatal értelmiségi, vállalkozó kedvű munkás. A megtorlás velejárója volt, hogy a restauráció után élre került hazaárulóknak kötelező volt valamilyen módon ? például az ellenforradalom szó kimondásával ? meggyalázni a 20. századi magyar történelem legdicsőségesebb eseményét. A kádári konszolidáció lényege így a korrupció lett. 1956 és általában a hazafiúi érzés elfeledése fejében a lakosság engedélyt kapott a korlátlan önkizsákmányolásra, a szocialista összeköttetések kiépítésére, valamint a mértékletes lopásra és más bűntények elkövetésére. Az ilyesféle bűnözést köznyelven ügyeskedésnek nevezték. A következő évtizedekben a vezetés lassacskán föltöltődött szakismeretekkel és némi általánosnak mondható műveltséggel is. Hála az időnek, amely új generációkat hozott fölszínre, és a viszontagságok ellenére is a remek iskolarendszerünket nem verték szét.
Hazafiság és általában morál tekintetében hasonló nem mutatható ki. A gyarmati helyzet, a bűnözőállam struktúrája változatlan maradt; a rendszer továbbra is a hazugságra épült. A szovjet szocializmus egyetlen ponton sem érintkezett a valósággal. A nomenklatúrához tartozóknak pedig állandóan példát kellett mutatniuk. Folyamatosan liturgikus hazudozásra kényszerültek, ugyanakkor munkájuk megfelelő elvégzéséhez be kellett kapcsolódniuk a szocialista összeköttetésnek nevezett korrupciós hálózatba, ami nélkül a társadalmi erőforrások elérhetetlenek maradtak volna számukra és a rájuk bízott emberek vagy vállalat részére.
Az örökös hazudozás vagy elbutítja, vagy cinikussá teszi az elkövetőt. A kontraszelektált szocialista nomenklatúra mindenkor gyanúsnak tartotta ? ha éppen nem üldözte ? a művészi, a tudományos, a technikai újításokat. A kor nehéz embereknek nevezte azokat, akik ilyesmire ?vetemedtek." Ahelyett, hogy támogatta és maga köré vonta volna őket.
A nyolcvanas évek elejére már nem akadt épeszű ember, aki hitt volna a szocializmusban. A nómenklatúra élelmesebb tagjai Moszkva helyett már New Yorkban, Bostonban próbálták iskoláztatni gyermekeiket, és pozíciójuk vagyonra váltásán mesterkedtek. Sikerrel. Meg is kaparintották az ország belföldi tulajdonban maradt vagyonának túlnyomó részét s a vele járó kapcsolati tőkét. A szocialista összeköttetés hálózatát ügyesen megerősítették a nyugati beruházóknak tett szolgálatokkal szerzett friss kötelékekkel. Olykor bizony az ország kárára. Ezen nem is gondolkodtak igazán, mert egész életükben idegen érdekek kiszolgálására szocializálódtak. Mindehhez bírják a zömmel az ő soraikból kikerült és az ő támogatásukból élő média propagandisták rokonszenvét. Más szóval rendelkeznek az erőforrásokkal, s megszabják az életstratégiát a tőlük függők számára. Sőt, a huncut, fürge fordulattal az elit harmadik fő ismérvét, az újat alkotást is megvalósítják a nép szemében.
Az 1990-es választás során a szovjet-szocialista nomenklatúra veszített politikai hatalmából! A veszteségeket azonnal pótolni kezdte a régi szovjet média propagandisták kezében maradt sajtó, mint a posztmodern ?szellemi" elitgyártás első számú műhelye. Futószalagon készültek világhírű írók, filozófusok, közgazdászok, pénzügyi zsenik. Finom erkölcsi tekintélyek, akik azonnal készséges eszközei lettek átöltözött, régi kenyéradó zsarnokaiknak. Elég utalni az első fél év hadműveleteire: a ?kommunisták pedig nincsenek" kampányra, valamint a ?keresztény kurzusra", a ?neonáci veszélyre" zúdított össztűzre meg a taxisblokádra. Ezzel egy időben a demokratikusan választott kormány oldalán álló értelmiséget minden eszközzel diszkreditálni, vagyis elithelyzetéből kiszorítani igyekeztek. Akit csak lehetett, antiszemitának, fasisztának, mucsainak, bélyegeztek, s műveiket, gondolataikat kicenzúrázták a nekik alárendelt fórumokról. Gyakorlatilag mindenünnen. Ezzel a művelettel elérték, hogy újra szellemi elit pótlék lett a régi szovjet-szocialista ?haladó értelmiség" a nómenklatúra..
Ma is a nomenklatúra néhány tucat embere tematizálja a közbeszédet. Televíziós műsorokban beszélgetnek, cikkeket publikálnak, könyveket írnak, egyetemen oktatnak, vitákban szólalnak fel, petíciókat írnak alá, együtt ebédelnek. Ők azok, akik 1945-ben azt hirdették, hogy a Szovjetunió maga a paradicsom és a tömeggyilkos Sztálin dicsőségét zengő verseket írogattak.
Ők azok, akik 1960-ban azt hirdették, hogy a gyarmati rendszer felbomlása csodásan megoldja a tengeren túli népek gondjait.
Ők azok, akik 1965-ben a tömeggyilkos Fidel Castro, Ho Si Minh és Mao jogos harcát üdvözölték.
Ők azok, akik 1968-ban azt hangoztatták, hogy a jólét a mindenféle kötöttség eltörléséből keletkezik.
Ők azok, akik 1975-ben tömeggyilkos Pol Pot kambodzsai hatalomátvételétől voltak elragadtatva.
Ők azok, akik 1992-ben meg voltak győződve arról, hogy a nemzetállamnak vége.
Ők azok, akik 1999-ben kijelentették, hogy a család és az erkölcs elavult fogalom.
Ugyanebben az időben más gondolkodók tudták, hogy Sztálin, Mao vagy Pol Pot bűnös tömeggyilkos rendszert irányít. Más gondolkodók azt hangsúlyozták, hogy a forradalmi szakítás mítosza soha nem vezetett máshoz, csak katasztrófákhoz. A nemzeteket, a hagyományokat, a kultúrákat és a vallásokat nem lehet egy tollvonással eltörölni. De az értelmiségi nomenklatúra mindig boszorkányüldözést indított be a másként gondolkodók ellen.. Ez az értelmiségi nomenklatúra szellemi terrorizmusa.
Az igazság létezik, a hazugságot ki kell találni, ez a bal-liberális ?haladó értelmiség" fizetett feladata. Még ma is a ?haladó értelmiségiek" hazugsággyárai gyártják a ?javakat," az életszínvonal emelésére, a népboldogítására, mint a volt szovjet gyarmati időkben. Már a múlt század első felében csalódnunk kellett az értelmiségben. Az okokat részletesen elemezte Julien Benda híres könyvében, Az írástudók árulásában. Iskolapéldái azok a nyugati értelmiségiek, akik luxus turistautakat tettek a Szovjetunióban, majd dicshimnuszokat zengtek róla. Készségesen cáfolták, hogy éhínség volna Ukrajnában, amikor ott éppen milliók haltak éhen; hogy létezne a Gulag; hogy a kirakatperek vádlottjai hamis vádak áldozatai.
Az ukrán nemzetbiztonsági szolgálat (SZBU) olyan levéltári dokumentumokat tett közzé, amelyek azt bizonyítják, hogy Sztálin szovjet vezető és alárendeltjei a felelősek az éhínségért. Az áldozatok pontos száma körül továbbra is vita van, az ország vezetői tízmillió halottról beszélnek. "A levéltári dokumentumok egyértelműen tanúsítják, hogy az 1932-33. évi éhínség-népirtás a totalitárius kommunista rendszer tervezett bűncselekményeinek a következménye" -áll az SZBU közleményében. A dokumentumok utasításokat tartalmaznak azok megbüntetésére, akik ellenállnak az erőszakos kollektivizálásnak és megtagadják a termék-beszolgáltatást, valamint részleteket közölnek az ukrán nemzeti szervezetek felszámolására indított kampányokról. A szovjethatóságok Moszkvából generált éhínséggel akarták rábírni Szovjetunió-szerte a parasztokat, hogy adják fel saját földjeiket és csatlakozzanak a kolhozokhoz..
Ma már tudjuk a KGB s elődei irataiból, hogy Bernard Shaw-t, Louis Aragont és a többieket a szovjet propagandisták belső följegyzéseikben ?alkalmazható idiótáknak" nevezték. A típus két ?korszerű," hazai alakja Konrád György író és Lengyel László közgazdász. Mindketten futószalagon bocsátanak ki jóslatokat a régi elit érdekeinek szolgálatában. Próféciáik azonnal rendkívüli nagy nyilvánosságot kapnak. Egyik lap adja a másiknak, mindenütt vitatják, fölerősítik, hírlelik. Társutas kollégáik lihegnek. Egészen a határidő leteltéig. Akkor kiderül, hogy nem vált valóra. Sebaj, máris itt a következő jövőbe látás, és még egy és még egy. Hogy mind hamis? Hogy a ?valósággal egyetlen ponton sem érintkeznek"? Ez nem számít. Ugyanazon lapok ugyanazon olvasói ismét és ismét hisznek, s nem röhögnek. Sőt, alig várják, hogy a következő prófécia ismét a bolondját járassa velük.
Az árulás és opportunizmus örök, a nyugati baloldalon is. A nyugat-európai balos értelmiség még mindig gyűlöli a Nyugatot és cserébe bárkit hajlandó imádni, legyen szó agresszorról vagy egy közönséges diktátorról. Csak legyen minél inkább kapitalizmus és Amerika-ellenes, annál jobb.
Ignacio Ramonet - ő az, aki sokáig főszerkesztette az érthetetlen módon Magyarországon is etalonként számon tartott Le Monde Diplomatique-ot, aki nem átallott kommunista kiáltványt fabrikálni egy külpolitikai havilapból, aki mind a mai napig Castro "óriási morális és etikai érzékéről" ömleng, és nevét adja egy kommunista diktátor öntömjénező propagandakönyvéhez.
Ramonet gondolatvilágán keresztül feltárul előttünk a nyugat-európai baloldal opportunizmusának valóságos mélysége. Ők azok, akik körömszakadtáig védik a jóléti ellátórendszert (amit a második világháború után a Marshall-segélyből lehetett kiépíteni), halálra sápadtan sikítanak fel a GDP legkisebb töredékének hadseregre történő fordításakor (persze, a tengerentúlról eddig is megvédték őket, miért ne lenne így továbbra is?), a világ minden bajáért az Egyesült Államokat (és a zsidókat) teszik felelőssé (miközben a balkáni válságot 1990 óta egyszer sem sikerült helyi szinten kezelni), és vadul prédikálják a nyugati civilizáció alsóbbrendűségét és dekadenciáját (aminek volna is igazságtartalma, ha közben nem borulnának térdre jószerével minden keleti despota előtt).
Ami az erkölcsöt illeti, a nómenklatúra folyamatos morális vákuumba él. Az MSZP számára természetes szövetségesnek bizonyult az SZDSZ liberalizmusa a maga kényelmes, perverz esze ment relativizmusával és erkölcstelen pragmatizmusával. Amíg politikai haszon létezik, addig az erkölcsi aggályokat félre kell tenni. Sőt, a jogot is át kell alakítani különösen a kábítószer és korrupcióellenes rendelkezéseket.
Alig akad tisztességes normálisan gondolkodó ember Magyarországon, aki ne bírálná a rendszerváltás módját, hatékonyságát, sőt, némelyek még a tényét is kétségbe vonják. Keserűen emlegetik, hogy minden átalakult azért, hogy ami lényeges, az maradjon a régiben.
2006 októberében még mindig az embereket megtámadó nómenklatúra számnélküli gyakorlóruhásai nyíltan vadászhattak a nemzeti zászlót hordozó emberekre, s kíméletlenül bántalmazhatták őket. Gaztetteiket a nómenklatúra kormányfője elismeréssel nyugtázta. A nómenklatúra értelmisége ?erkölcsileg szentesítette". A nómenklatúra számnélküli gyakorlóruhásai folyamatosan tagadnak, s falaznak egymásnak. A nómenklatúra igazságszolgáltatása tessék-lássék vizsgálódik, s eszköztelenségét hangoztatja.
A magyar elit újjáalkotásához hosszú évtizedek szükségeltetnek. Az elmúlt rendszer hatalmas szellemi űrt hagyott ránk örökül. Nem volt engedélyezve az igazi filozófia, pénzügy, közgazdaságtan, történelemtudomány, politikai tudományok, polgári irodalom, helyettük marxista ?haladó értelmiségi" kitalációk léteztek, így a valós humán tudományok kimaradtak az általános műveltségből. Nemzedékeknek kell elmúlniuk, hogy a vagyonhoz, a hatalomhoz, csatlakozzék a tudás, a teljesítmény, az ízlés, az erény, az alkotásvágy.
A bal-liberális politikusoktól, propagandista ?haladó értelmiségiektől" vagyis a nómenklatúrától sokszor hallani, hogy ők maguktól civilizálódnak. Ez nem igaz. Civilizálja őket a kényszer, hogy egyre több a civil szerveződés, a civil ellenállás, olyan civil emberekkel ülnek szemben, akik késsel-villával esznek. Így a bal-liberális nómenklatúrának egyre nehezebb rávetni magát a húsra, puszta kézzel zabálni a hatalmat, falni az önkényt, s vedelni az állam javait.
FREEDOM IS NOT FREE. Amerikában szeretik az igazságot leegyszerűsített szlogenekben megfogalmazni. Például autókra ragasztott matricákon hirdetik: ?Freedom is not free", azaz a szabadság nincs ingyen. Amerikában is hosszú folyamat volt, a ma ismert demokratikus rendszer ki építése, sőt még polgárháborúhoz is vezetett. Reméljük, Magyarországon erre nem kerül sor.
Az ország mély gazdasági, társadalmi, lelki válságba sodródott bele, és ezért sok más történeti és jelenkori tényező mellett, elsősorban az országot irányító, vagy éppenséggel irányítani képtelen liberál-bolsi politika a felelős. De az elmúlt évek történéssorában minden kártékony zűrzavar ellenére megcsillant a kibontakozás reménye is.
1989-1990-ben az ország jól és ígéretesen startolt. A demokrácia és a piacgazdaság intézményrendszerének kialakításában, a kelet-közép-európai térségben az elsők között voltunk. Ami a demokráciát illeti, kiépült az egymást ellensúlyozó, autonóm intézmények rendszere, ami előfeltétele egy demokratikus rendszer jó működésének.
A liberál-bolsi kormányok azonban hamarosan rongálni kezdték ezt a még törékeny rendszert; ahol lehetett, szűkítették, csorbították az intézmények autonómiáját, és egyre inkább a maguk kezébe összpontosították a hatalmat. Megindult az egész politikai rendszer oligarchizálódása. A demokrácia még gyenge intézményrendszere nem tudott ellenállni. Nem alakult ki a társadalmi és a gazdasági szereplők, és érdekek megfelelő egyensúlya. A liberál-bolsi irányító réteg politikai és gazdasági klienseinek rabja lett.
Ébrednek a magyar polgárok. Kezd fölébredni a magyar társadalom, főleg a 2006 október huszonharmadika brutális rendőr terrorja óta. Mikor is a Párt, újra magán hadseregeként használta a rendőrséget és saját hatalma védelmében a jogszolgáltatást.
Másfél évtizeden át abban a tévhitben élt a magyar nép, hogy készen kapjuk a demokráciát. A modell nyugaton jól működik, nekünk csak importálnunk kell, és kész; csak az a dolgunk, hogy négyévente elmenjünk szavazni. A negyvenöt évi gerinctörő külföldi és belföldi ?embertől keletre" kettős elnyomás után nem lehet az egyik napról a másikra felelősségteljes nyugati polgárrá válni, s így alakult ki az a torz képződmény, amelyet a szakma szakemberei "demokraták nélküli demokráciának" neveznek. És ez a rozoga képződmény az évek folyamán egyre rosszabbul működik, a régi, az országot csődbe vezető, volt szovjet orosz gyarmati adminisztráció hazaáruló embereivel.
Az elmúlt években azonban megindult valami. A társadalom egyre szélesebb rétegei, mozdultak meg, próbáltak kitörni a volt gyarmati adminisztráció embereinek a szorításából. Megpróbálták a maguk módján, hallatni a hangjukat, megvédeni jogaikat és érdekeiket, számadásra kényszeríteni politikai vezetőiket. A népszavazás óta, mintha a liberál-bolsi politikusok egy részének a fejében is kezdene leesni az a bizonyos tantusz. Az, hogy nem tehetnek meg tetszésük szerint bármit; hogy nem packázhatnak az emberekkel úgy, mintha még mindig itt volna a Szovjet Vörös Horda. Az hogy komolyan kell venniük a társadalomtól kapott megbízásukat; hogy az eddiginél sokkal jobban oda kell figyelniük az ország érdekeire.
Persze nehéz kibújni a bőrükből, az ?embertől keletre" szovjet gyarmatosítók kontraszelektív gondolkodás módjából, nehéz kiszabadulni klientúrájuk szorításából, a magán és pártérdekek ragacsos szövevényéből. Sokan próbálják még folytatni álságos, mézes-mázos retorikába burkolt, önmentő, ravaszkodó, az ország érdekeit semmibe vevő játékaikat. A válság mélyebb, mint hinni szeretnénk. A romlás, amelynek gyökerei messze visszanyúlnak az szovjet orosz gyarmati múltba, a szovjet vörös urak és magyar szolgáik országának, a jogfosztottság országának, az államalkotópárt közösségeket és emberi tudatokat roncsoló múltjába, ez a romlás az egész társadalmat áthatja. Az ?embertől keletre" bolsevista, kommunista, szocialisták által generált félelem, a gyűlölködés, a felelőtlen önzés, a bizalom hiánya, a szolidaritás és méltányosság, a közérdek, a közszellem hiánya elszívja a társadalom alkotó energiáit.
Mindez nem jelenti azonban azt, hogy a helyzet reménytelen. Többé-kevésbé reális lehetőségek egész sora indíthatja el az országot felfelé. Minden ország történetében vannak hullámvölgyek és hullámhegyek. Mi most egy hullámvölgy mélyén vagyunk. Az ország olyan kritikus helyzetbe került, hogy a veszély felismerése sokkhatásként érheti a társadalmat, nem utolsósorban a liberál-bolsi politikusokat. Bármennyire is nehéz ez, nem tehetnek mást, mint feladják eddigi ?embertől keletre" politikájukat.. Évek óta sodródik az ország, az átgondolatlan, kapkodó döntések ide-oda rángatják. Az emberek meg a fejüket kapkodják, mert nem tudják, hogy merre tartunk, és mi értelme van annak, amit a liberál-bolsik csinálnak.
Nem felelőtlen hazaárulóként kell rögtönözni, mint az elmúlt hatvankét évben, hanem komoly munkával ki kell dolgozni egy útitervet, mai divatos angol szóval élve "roadmap"-et. A társadalom széles rétegeivel együttműködve meg kell határozni az elérendő célt, egy jövőbeli Magyarországot, lépésről-lépésre ki kell dolgozni a teendőket, és határozottan s következetesen végig kell járni a kijelölt úton, de erre a hazaáruló volt szovjet orosz ?embertől keletre" gyarmati rendszer emberei képtelenek.
Hazaáruló szovjetfosztogató parazitapolitizálásuk, Kun Bélától, Rákosin és Kádáron keresztül Gyurcsányig nem erre készítette fel őket. 1919-ben, 1945 után és ma is, a különös anyagból gyúrt ?magyar" embernek a legfőbb dolga, hogy ellentétet szítson, és az ellenség kategóriáját kiterjessze a honfitársakra is, megossza a társadalmat: TETTESEKRE és ÁLDOZATOKRA.
"A kommunistáktól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt!" Márai Sándor.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: megsemmisítették, szocializálódtak, miniszterelnököt, szovjethatóságok, kitelepítésektől, kizárólagosságra, békekölcsönökkel, pragmatizmusával, korrupcióellenes, leegyszerűsített, meghatározásában, kontraszelektált, relativizmusával, meggyilkolásáért, legdicsőségesebb, értelmiségiektől, tisztségviselőit, jogszolgáltatást, felelősségteljes, előtanulmányokat, szakismeretekkel, sajtókampányokat, népboldogítására, kolhozszervezést, nemzetbiztonsági, összeköttetésnek, szentpétervárról, eszköztelenségét, alsóbbrendűségét, följegyzéseikben, lumpenértelmiség, intézményesített, rendelkezésünkre, osztályellenség, huszonharmadika, elhatalmasodott, merénylőknek kapcsolatuk, bolsevik barát, sírra helyezni, hentesbolt falán, pannon puma, lenini önmeghatározás, különös anyagból, orosz föld, ilyen emberek, rothadt értelmiség, fennálló rendszert, húszas években, lenini Párt, szovjet szocialista, orosz lövészárkokban, erőszak megszokását, Amerikai Magyar Népszava Szabadság, Atlantic Publishing, Holding Corp, Olívia Media, Publishing Corp, Bartus László, Tisza István, Károlyi Mihállyal, Károlyi Mihály, Zinaida Hyppiusz, Stephan Courtois, Magyar Népköztársaság, Szent Tamást, Pavlik Morozov, Politikai Bizottság, Állami Operaháznál, Fidel Castro, Julien Benda, Bernard Shaw-t, Louis Aragont, Konrád György, Lengyel László, Ignacio Ramonet, Monde Diplomatique-ot, Egyesült Államokat, FREEDOM IS NOT FREE, Szovjet Vörös Horda, Márai Sándor,
|
|
|
|
|
|
| merénylőknek kapcsolatuk, bolsevik barát, sírra helyezni, hentesbolt falán, pannon puma, lenini önmeghatározás, különös anyagból, orosz föld, ilyen emberek, rothadt értelmiség, fennálló rendszert, húszas években, lenini Párt, szovjet szocialista, orosz lövészárkokban, erőszak megszokását, szélsőséges szenvedélyek, individuális alárendelését, hasztalanul meghozott, intézményesített terrort, saját népeik, kommunizmus fekete, kommunizmus számlájára, halálos áldozatok, kommunizmus nürnbergi, egyes kommunista, emberiség elleni, háborús bűntett, béke elleni, kifejezéseket csak, nácizmus áldozatai, számok magukért, nácizmus számlájára, kommunizmuséra ennek, áldozatok számának, felelősség kérdésének, nyugat-európai kommunista, események szándékos, kommunizmus áldozatai, nácik áldozatai, kommunista sajtókampányokat, róla megemlékezők, világtörténelem egyedi, egyik legismertebb, győztesek lesznek, magyar történelem, dalárdákig lemenően, régi vezetőréteg, társadalom erőforrásaival, embertelen osztályharc, közös életstratégia, alkotó értelmiség, normálissal minden, utópikus ideológia, tényeket minden, ország szovjet, hazaáruláson keresztül, szervezett rablásig, műveltség kapásból, összes tudomány, marxizmus lett, legkorszerűbb ismeretekkel, nyelvtudás ténye, bármikor bekövetkezhető, kétkezi emberek, parasztok régi, marxista zsargon, természetes erkölcsi, része például, nyilaskeresztes mozgalomból, nomenklatúra képzőben, marxista esti, káderek számára, legfőbb pártfőiskolákon, tárgyat dobták, róluk összehordott, lényegét tekintve, szocialisták természetes, sikertelenség filozófiája, tudatlanságra alapított, irigység igéje, kommunizmus gyökeresen, nevelésből kiiktatták, régi erkölcsi, szocializmus építését, gyerek volt, összes úttörők, köréje szőtt, papa állítólag, történelem során, hajdani alapérték, szovjet vezérek, legfőbb állami, ország oroszok, káderutánpótlás szovjet, magyar felsőoktatásét, nomenklatúra kiválasztásában, első szempont, legfontosabb főnököket, ország tényleges, párt szerepéből, , ,
|
|
|
|
|
2024. április
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | |
| 29 | 30 | |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
0 db bejegyzés |
| e év: |
0 db bejegyzés |
| Összes: |
64003 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1117
- e Hét: 4881
- e Hónap: 8626
- e Év: 162122
|
|
|
Offline
