|
2011-09-12 09:00:10, hétfő
|
| |
| |
|
|
| |
Rákosné Ács Klára - Laósz Mária: A lélek rajza
Göncöl Kiadó 1993.
Támogató: Szerencsejáték RT
Felelős kiadó: Szikói Gábor ügyvezető
Felelős szerkesztő: Doboss Gyula
Felelős nyomdavezető: Nagy Iván ügyvezető igazgató
Analízis
Erős egyéniség! Öntudatos. Nagyon tehetséges... (Remek a beszédkészsége, a szókincse, a formaérzéke, a stílusérzéke... Erős az intuitív készsége.)
Hallatlanul intelligens, s nagyon okos. (Intelligenciája - talán - mégis erősebb.)
Igen tág az érdeklődési köre, számtalan dolog érdekli. Sokféle területen ki is próbálta már magát. Szeret mindennek a mélyére nézni és azt analizálni. Önmagát is analizálja, s sokszor önmagával sincs megelégedve.
Erős kritikus! Véleményét - szinte kényszeresen - mindig ki is mondja! Ezzel sokszor meglepi környezetét! Ezt úgy enyhíti, hogy - mint említettem - önmagát aposztrofálja.
Hallatlanul gyorsan appercipiál, analizál, földolgoz mindent.
Ősi természetesség jellemzi. Semmi póz nincs benne! (Nem is tanácsolnám, hogy ezzel éljen. Nagyon idegen tőle!)
Nagyon is ösztömember! Ösztöneire hallgatva megdöbbentő dologra jött rá - de ő maga sem akarja hinni...
Valami látszólagos, bohém könnyedség van a lényében, de - ismétlem - ez csak látszólagos.
Kedvességét - mert kedves, udvarias is a modora - vigyáz, hogy ne értsék félre.
"Nagy szíve van2 - de nem akarja kimutatni - mindig fedezi magát.
Félelmet, nem, talán nem is félelmet, inkább erős szorongást látok benne... Ezt az embert belekényszerítették, belesodorták egy olyan helyzetbe, ami nem igazán neki való! Aholnem érzi otthon magát...
Mostani helyzetében rengeteg a kiszámíthatatlan motívum, alkalmazkodnia kell... Folyton mérlegelnie, egyensúlyoznia kell.
Nagyon kimeríti egy szituáció, amiben most él! (Kérem, fogadja meg a tanácsom, minimum tíz napra vonuljon el pihenni. Nagyon fontos lenne.)
Sokkal többre predesztinált, mint amit eddig elért.
Nagy adag hiúság s ugyanannyi szerénység is van benne... Kiegyenlítik egymást.
Nem tudom, miért, de folyton ez a mondat motoszkál az agyamban vele kapcsolatban: "Ha én egyszer kinyitom a számat..." És még valami: Erdély!
Erős a hite! Kapaszkodó számára a bajban.
Hisz a túlvilágban, a reinkarnációban, hisz a sorsban és a törvényszerűségekben. (Ritkán beszél minderről, mert azt gondolja, akkor gyengébbnek látják. Okosan teszi.)
Zsuzsa - nagyon öntudatos
Mari - kicsit bolondos, hullámzó
Dóca. Skizoid alkat
Egészség: Egyik lába bizonyosfajta gyulladásokra hajlamos.. Erei?
És a figyelmeztetés! Sörgősen pihenni!
Göncz Árpád
Sohasem hittem volna, hogy ilyen otthonosan, meghitten ülök valaha is ebben az épületben. Az enök rezidencián beszélgetünk, karácsony és újév között, egy késő délutáni órán.
Göncz Árpád idevarázsolta dolgozószobájába életének megszokott, személyre szóló kellékeit. Zsúfolásig telt könyvespolcok, a kedvenc képek, grafikák a falon, míves kisplasztika az íróasztalon, kazetták, lemezek, újságok, folyóiratok, Bolgár cserge a heverőn. A szomszéd szobában arányos, karcsú karácsonyfa.
-Emlékszik, Elnök úr! Japán útja előtt, amikor odaadtam Önnek Ács Klára analízisét és elolvasta, az első megyjegyzése az volt: Ez a nő vagy zseni, vagy boszorkány! Most végre le tudunk ülni, s beszélgetni hosszabban - azóta eltelt egy kis idő -, így megkérdezném, még mindig áll ez a véleménye?
Áll. Csak azt nem tudom, nem vagyok biztos benne, hogy ez vagy-vagy-e? Mert lehet valaki zseni és boszorkány, vagy épp azért boszorkány, mert zseni, s a boszorkányságában gyökerezik a zsenialitása.
Mindenesetre fantasztikus! A bal lábam reumás gyulladásra hajlamos, de hogy ezt az írásomból ki lehet olvasni, hát ez szinte hihetetlen!
- Rákosné hosszú éveken át kórházakban és klinikákon tanulmányozta különböző betegek kézírását. Óriási anyagot gyűjtött és rendszerezett.
Az, hogy személyiségképet rajzol, teljesen érthető. Ha valakiről van egy képem, akkor magam is meg merem kísérelni, hogy ellenőrizzem a személyes ismeretemet, hogy elátámasztja-e az íráskép az én benyomásomat. De hogy valakiben puszta ránézésből meginduljon egye asszociációs sor, az félelmetes!
De hát ez már akkor kiderült, amikor a történelmi grafológiai jellemzéseit olvastam. Rejtélyeket tett a helyükre egyértelműen. Eszembe sem jutott, hogy megpróbáljam ellenőrizni. Túllép a látható jelenségek síkján.
- Eszerint Ön is foglalkozott grafológiával?
Az túlzás, hogy foglalkoztam. Lefordítottam néhány grafológiai szakkönyvet. Többek között Klages grafológiáját, ami mély nyomot hagyott bennem. Láttam néhány olyan elemzést, amely más és más módszerrel - a francia és az angol iskola szerint - készült, de kilencvenöt-kilencvenhét százalékban egyezet. Ennek valószínűleg az intuíció a titka, de Klagesé logikusan felépített rendszer. Én abból indulok ki, és lépésről lépésre talán el tudom jutni valamilyen eredményre. De azt hiszem, a grafológiát lehet művészi fokon is űzni.
- "Igen tág az érdeklődési köre, számtalan dolog érdekli. Sokféle területen ki is próbálta már magát" - mondja Ács klára.
Mondjam magának azt, hogy egy műfordító a világ legáltlánosabban félművelt embere?
- Ön nemcsak műfordító volt. Tudom, a sors is rákényszerítette, így valóban sok mindennel foglalkozott már életében.
Mezőgazdasági, ipari és ételmiségi foglalkozások egész skáláját próbáltam végig.
- Beszélne ezek közül néhányról? A leghosszabb ideig űzött foglalkozásokról, vagy a legemlékezetesebbekről,
Nem tudom, mit mondhatnék még, ami nem közismert. Jogot végeztem. Közben már dolgoztam. Bankban. A Független Kisgazdapártnak voltam tagjaa. A" Nemzedék" című hetilap szerkesztője és a Fggetlen Ifjúság budapesti szervezetének a vezetője. Ez politikai munka volt. Aztán ez véget ért, s körülbelül egy évig munka nélkül maradtam. Ez is foglalkozás, és életforma is, csak meglehetősen kínos. Olyan szegények voltunk, hogy ha meglévő egyetlen gyerekünkkel - akkor még csak egy volt -, el akartunk menni a nagyszülőkhöz, feldobtuk a létező húszfillérest, hogy ki menjen villamossal - a kicsinek még nem kellett jegy - és ki az, aki gyalog.
Aztán következett egy ipari szakasz: segédmunkásként kezdtem, autogénhegesztőként folytattam, és csőlakatosként végeztem. Ötös bérosztályú autogénhegesztő voltam. Ez életem egyik legkellemesebb időszaka. Nem a munka, mert a szemem folyton gyulladásban volt, de az emberi környezet, az végtelenül kellemes volt.
- Baráti közösség alakult ki?
Az. Van,akivel még ma is tartjuk a kapcsolatot. Ott, a Vegyipari Gépgyárban olyan munkahelyi közösségbe kerültem, hogy jobbat az életben nem kívánok magamnak.
- Ez tényleg szerencsés véletlen.
Meleg emberi kapcsolatok, segítőkészség. Kiűnő szervezőkészségű csoportvezető. Szerencsémre, mert én tudtam, hogy milyen tehetségtelen vasmunkás vagyok, ők nem. Én mindig kénytelen voltam gondosan végiggondolni, megszervezni a munkámat, ellentétben a körülöttem lévő nem egy fiatal szaktársammal. Dolgozott mellettem egy inas, a munkája tízszer annyit ért, mint az enyém. Dalolt a kezében a munkadarab. Én csak néztem, magától elkészült. Én meg verítékeztem, mire megcsináltam...
- Abban azért biztos vagyok, hogy Ön sem maradt le mögötte.
Talán nem, de reálisan föl tudtam mérni a magam képességét az övéhez képest. Nekem erőfeszítésembe került, amit ő ösztönös biztossággal kidalolt magából. Ehhez is tehetség kell, és merem állítani, hogy egy lakatos csoportvezető legalább annyira értelmiségi munkát végez, mint egy osztályfőnök.
- Biztos. Hiszem, hogy minden munkát lehet művészi fokon csinálni.
Igen. Találkoztam egynéhány olyan emberrel, aki művészi fokon csinálta. Volt ott egy öreg drehás, az úgy dolgozott a régi szíjmeghajtású gépén, amelyik néhány századmillimétert kotyogott, hogy az eredmény abszolút élethű volt. Úgy ismerte a gépét, hogy még a gondolatát is kitalálta. Föltette a drótkeretes szemüvegét, nekiállt, és amit megcsinált, az jó volt. Aki sokkal modernebb munkaeszközzel végez ugyanilyen munkát, még az is mestere a szakmájának.
- Ezeket az embereket kéne megbecsülni.
Meg is becsülik. Az elkerülhetetlen. Olyan rajzot még nem csinálnak, amin ne volna hiba. Teszem azt, éppen ott felejtenek ki egy lyukat, ahol be kell nyúlni, meghúzni egy csavart. Ezt egy jó lakatos csoportvezető azonnal észreveszi - a rajz hibáját - és odateszi a lyukat, vagy pedig szól a szerkesztőnek. Az a gyártmányszerkesztő aki nem kérdezi meg a kivitelezőt, hogy jó-e az a rajz, vagy sem, az hülye.
- Eeredetileg jogásznak készült, pedig - Ács Klára tehetséggel kapcsolatos megjegyzései is megerősítenek ebben - azt gondoltam, az irodalom, a művészetek már akkor is fontosak voltak az Ön számára.
Ha egy szegény értelmiségi család gyereke akkortájt el akarta végezni az egyetemet, más útja nemigen akadt.
- Mehetett volna például bölcsészkarra.
A mellett nem lehetett dolgozni, s nekem szükségem volt rá, hogy dolgozzam.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy rettenetesen nagy indíttatást éreztem a jog iránt, de nem bátmam meg, mert a jog végső soron a történelem csontváza. Történelmi érdeklődés meg akkor is volt bennem. Ha az ember Echarnál tanult magyar jogtörténetest, az megtanulta a jog és a történelem kölcsönhatását.
Én a jogi gondolkodásmódot, jogfilozófiát Moórtól, közigazgatási jogot Magyaritól tanultam.
Magyrinál vizsgázni is kemény volt. Föladott először egy összefoglaló kérdést, amit könyvből nem lehetett megtanulni, mert számára az ember szemlélete, véleménye volt az érdekes, az, hogy van-e áttekintése a kérdésről. Utána kiválasztott valami kerek fejezetet, azon már a tudásanyagát mérte, nem csak a logikai képességét. Végül valami egészen apró részletet kérdezett, ami viszont már arról árulkodott, hogy kívül-belül ismeri-e a témáját. Büszke vagyok, hogy Magarinál jelesre vizsgáztam, és azt mondta, magától hallottam ma először eredeti gondolatot. Igen, erre nagyon büszke vagyok. A sírba is magammal viszem.
- "hallatlanul gyorsan appercipiál, analizál, földolgoz mindent" a pszichografológus ezt is látja írásából.
Beszéltünk már róla, mi mindent próbáltam az életemben. Ha az ember asszociáció-rendszere kialakult már, a gondolkodása voltaképpen több, mint asszociációsor, az már analóg módszer. Akkor rengtgeteg mindent képes ahhoz kapcsolni, amit addig tudott. Sok a szabad "emlékezetvégződése".
bevallom, szinte emberfelettinek érzem azt a tempót, és azt a széles skálát, amelyen - közjogi méltóságában - nap mint nap tevékenykedni kel. Sokszor félórás időközönként kell váltania. Egy távoli ország külügyminisztere, bányászok küldöttsége, mezőgazdasági probléma, kereskedelmi gondok, sportproblémák, egy művészeti tanács tagjainak sirámai és a többi.
Megpróbálok sporthasonlattal élni. A sportok közt is különbséget lehet tenni. Van olyan, például a hosszútávfutás amely hosszú és kitartó erőfeszítést igényel, az embernek egy holtponton kell túljutnia és ha tújjutott rajta, egy úgynevezett második lélegzettel teljesíteni tudja a távot. És az önmaga elé tűzött feladatot. És van olyan sport, ami hirtelen erőkifejtést igényel, például a súlyemelés: nagy koncentráció, egy nagy lökés, fölnyomom, elejtem. Nos, amit én most csinálok a félórás beszélgetések sosrán - amelyek többségének tétje is van, az olyan...
- Mint a súlyemelés.
Lehet, hogy a hosszútávfutásom - íráson - edződvén, a sorozatos rövid távot már könnyebben bírom, mert ez valami ilyesféle.
Vagy azt is mondhatnám, olyan, mint a lándzsavetés, íjászat...lő az ember, s vagy célba talál, vagy sem. Bizonyos hibaszázalékot megengedhet magának.
Amíg fordítottam vagy írtam, három-négy heteket volt, hogy két-három hónapot egyvégtében dolgoztam végig. A fordítás is akkor jó, ha egységes, ha az ember lehetőség szerint egy lélegzetre csinálja végig. Akár egy dráma, vagy még inkább egy regény. Nem vagyok biztos benne, hogy egy versnek vagy egy novellának nem kell-e néha szintén évekig érnie.
Nekem volt olyan novellám, amelyet egy éjszaka megálmodtam, és másnap leírtam húzás nélkül de volt olyan is, amelynek két-két és fél évig is újra meg újra nekimentem, amíg meg nem leltem a kulcsát. Egy emeri találkozás, egy beszélgetés megadta a kulcsot, s a szöveg "legurolt" egyetlen éjszaka. Szabály nincs.
Amit most csinálok, ilyen értelemben nem alkotómunka. Fogható nyoma alig marad, legfeljebb foghatatlan, bennem is, a másikban is, akivel érintkezem.
- Hála Istennek, számtalan egyeztetés, nézeteltérés elsimitítása is bizonyítja, hogy marad nyoma. Ács Klára "ösztönösségrsől" és "természetességről" beeszél. Ezek nem tipikus jogásztulajdonságok.
Az ösztönösséget nem lehet elválasztani a begyakorolt pragmatikus gondolkodástól.Ha z ember sokat próbált, sok mindent átélt, akkor a kérdésfeltevés-válaszadás magától értetődő gyakorlattá válik, immár ösztönszinten.
- Tehát az élettapasztalattal is összefügg.
Az élettapasztalattal biztosan, s itt megint csak az analógiára gondolok. Az analógiás gondolkodásmósra. Pontos analógia persze nincsen. De a gondolkodás egyik alapformája mégiscsak az. Öntudatlanul, gondolatban, végigtapogatom a rendelkezésemre álló adatsort, hogy hol találok kiindulópontot. Ez egy idő múlva ösztönössé válik. Érthető hát, hogy az embernek az élete legnehezebb, legkomolyabb és legjelentősebb műve a diplomamunkája, hisz számára akkor még minden új.
A börtönben volt egy műszaki tervező iroda, ahol építészmérnökök, stítikusok, belsőépítészek, épületgépészek dolgoztak együtt. Tekintve, hogy a belügy számára dolgoztak, hozzájutottak szakkönyvekhez, szakfolyóiratokhoz. Napi tizenhat órát éltek a szakmájukban, összezárva. Kicserélték, amit tudtak, az épületgépész megtanulta a statikát, a statikus kitanulta a belsőépítészetet. Mikor kijöttek - miután csak egyedi munkákat készítettek és mindegyik ismerte a szakma teljes skáláját -, sikerült messze túlnőniük minden szakbarbárságon. A műszaki intelligencájuk abszolút biztonságosan működött. Ösztönös és csalhatatlan biztonsággal. És nem is csak a műszaki intelligencájuk: meismerték az élethelyzetek analógiáját is, és ösztönösen alkalmazták. Követhetetlen, hogy hogyan működik a logika a fekete dobozban.
Az emberben két fekete doboz van. Például, amikor fordít. Az egyiken bemegy az eredeti szöveg. Fogalma sincs róla, hogy odabent mi történik vele, csak szétszedi, elemzi, értelmezi. Vele egyidejűleg működik a másik mechanizmus, amelyik az értelmezett szöveget magyarul megformálja, az eredetivel egyenértékű magyar szöveggé rakja össze. Ezért van az, hogy egy fordítással töltött nap után az ember olyan, mint egy kiürült edény. Anélkül, hogy tudná, hogy mit csinált. Mert nem tudja.
Gondolom, minden szellemi munkánál működik ez a mechanizmus. Minél szélesebb skálát fog az ember munkája, annál nagyobb a fekete doboz.
"Erős kritikus! Véleményét - szinte kényszeresen - mindig ki is mondja" Honnan eredeztethető ez a képesség, s mikor alakult ki Önben?
Minden gyermekkorban gyökerezik, és minden később fejlődik ki. Azt hiszem, az égvilágon minden szellemi munkának vagy minden gondolkodásfolyamatnak van egy megtanulható és begyakorolható és van egy ösztönös része.
Kritika? Nem tudom, nekem minden tetszik, amikor a kezembe veszem. Egy képre ránézek, s nagyon rondának kell lennie, hogy meg ne ejtsen. A zenének, ha hallom,nagyon üresnek.
- Nem gondolja, hogy ez kicsit túl jóindulatú hozzáállás mindenhez,
Ez talán annak a méltánylása, hogy a műbe valaki a lelkét beletette. A témából a tőle telhető legjobbat akarta kihozni. De megint csak analógiásan, az ember értékítélete végül kiszűri azt a teljesítményt, amit nem érez a maga mércéjével mérve igazán jónak.
Ha nem muszáj azt kimondanom, inkább nem mondom ki. Ha megkérdezik, nem tudom nem kimondani: azt hiszem, természettől fogva hazugságképtelen vagyok.
Végül is az ember nem tehet sem a tehetségéről, sem a tehetségtelenségéről. Sem ez, sem az nem érdem és nem bűn. Nem lehetek valakiről csak azért rossz véleménnyel, mert tehetségtelen. Ismétlem: a teljesítmény az a tény, hogy a tehetségéhez mérten a maximumot adta, az az, amit dicsérni tudok.
Az már más kérdés, hogy a mű tetszik-e vagy sem. Mindenesetre az első benyomásom, hogy ÚŐristen, ezt szeretnem kell, hisz ebben rengeteg becsület, munka rejlik.
Ha nem kényszerítenek rá, nem megyek el odáig, hogy ítéljek. Ha kényszerítenek, persze kénytelen vagyok. Például ha egy japán szöveget olvasok angol fordításban, az első benyomásom bizonyára az, hogy jó. Ha odakerülök, és le kell fordítanom, akkor lehet, hogy összecsikordul a fogam. Ha a lefordított japán író valóóban olyan jó, mint ahogy mondják, akkor az angol szöveg nem lehet igazán hiteles. Inkáb elhiszem, hogy az eredeti volt jó, akkor meg kell találnom az eredetit.
De ez már megint csak analógia kérdése. Mert az ember fölismeri a szövegből az írói alkotásmódot, és látja, hogy az írója ezt eredetileg így nem írhatta le. Ez a jező, ami itt angolul áll, az eredetiben nem szereplhetett, mert ebbena szövegkörnyezetben hamis. Egy jó szöveg a fordításon is átsüt. Az ügyetlen fordításon is. Igazán zseniális mű a pocsék fordításon is.
Nem vagyok biztos benne, hogy minden zseniális művet szeretek. Én már olyan ocsmány zsenialitással is találkoztam, hogy okádni tudtam volna tőle. De a zsenialitását az ember kénytelen elismerni...
- Ön szerint mi a zsenialitás? Tudná definiálni?
A zseninek valami módon az a jellemzője, hogy másként lát, másként gondolkodik, mint a normális, unalmas ember.
Hogy egy fura dolgot mondjak: a világot előrehajolva,a két lába között hátrafelé nézi, alulról. Szokatlan szemlélet, nem? Már-már a zsenialitással határos szemlélet. Ebből a szemszögből.
_ ön is nevetve mondja, nem gondolhatja komolyan. Szerintem mindez inkább formatilizmushoz vezet.
De megláthat valami lényegeset, amit a megszokott szemszögből sohasem venne észre.
Nem biztos, hogy egy műről nem mond-e többet, egy szoborról például, ha éles szögben megvilávítva látja egyetlen nézetből, mint ha körüljárja. Úgy teljsebbb lesz a nézete, hogy így sokkal hatásosabb. már persze, ha jól választotta meg a szöget...
- Szerintem is merni kell az intuícióra hallgatni. Néha fotósok nagy esélye. Persze van, aki bármeddig próbálgathatja megtalálni ezt a nézőpontot, nem sikerül neki.
Nézze, a jeles tanuló és a jó kisfiú általában nem zseniális.
- Ács Klára ezt állítja Önről: "Valami látszólagos, bohém könnyedség van a lényében."
Én nem látok önmagamban az égvilágon semmi bohém könnyedséget, de valószínűleg megtanultam úgy mosolyogni, hogy annak lássék. Persze - hadd tegyem hozzá - az az igazán jó kötéltáncos, aki úgy megy végig a kötélen, mintha nem is volna alatta szakadék.
"Nagy szíve van - de nem akarja kimutatni, mindig fedezi magát".
Fedezem magam? Nem hiszem. De az biztos, hogy van bennem valami védekezés. Nem szívesen szolgáltatom ki magam. Persze ha valakivel már olyan viszonyba kerültem, hogy ki merem neki szolgáltatni magam, akkor boldogan. De nem hiszem, hogy valamiféle "szívnagyobbodásban" szenvedék.
- Én pedig látom, érzem, hogy óriási szeretettartalékkal rendelkezik.
Mostani zaklatott, bizonytalan helyzetünkben, azt hiszem, valamennyiünkre fokozottan jellemző a szorongás. Ön hogyan vélekedik Ács Klára erre vonatkozó megállapításáról?
Hogy ez a szorongás mostani keletű, vagy korábbi, azt nem tudom megmondani. Nézze, én átmentem a félelmek és az életveszedelmek hosszú iskoláján.
Gyermekkorában, fiatalkorában az ember még könnyen tudja abszolválni a megpróbáltatásokat, jól működnek a reakciói, ezredmásodpercek alatt.
A börstönben már nehezebben. Ha működnek is az egészséges reakciók, akkor is olyan körülhatárolt körülmények között, hogy a szorongás, a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság érzése valami módon visszahat és szervül.
Hadd ismerjem be magának, hogy én, amikor a börtönből kijöttem, még hosszú ideig - a feleségem nagyon jól tudja - ha hirtelen ébresztettek, vagy mennydörgésre riadtam fel,ordítva ébredtem.
Évekig álmodtam azzal, hogy fölakasztanak, általában zongorahúzza akasztottak, vagy hegedűhúrra, ami nem különösen kellemes álom.
- Iszonyú, kitörölhetetlen nyomok.
Meg lehet szokni, van ennél rosszabb is. Szintén szorongós álom. Börtönálom. Az ember tudja, hogy zárásra vissza kell érnie, de képtelen rá, mert már bezárták a börtön kapuját, s hát a falon mászik be, a rácson át, mert muszáj...
De azt hiszem, ezzel semmi újat nem mondok, ilyet a bösrtönben mindenki álmodik. Nekem évekig izzadt a tenyerem a börtön után is, ha bárkivel találkoztam, akitől a legkisebb mértékben is függtem, mondjuk, a körzeti orvostól... Minden hivatalt ellenségemnek éreztem. Igyekeztem kikerülni minden olyan helyzetet, amelyben visszautasíthattak.
Az, hogy kérjek valamit, elképzelhetetlen volt. Ez nagyon mélyen belém gyökerezett.
Ha én ma szorongok is, nem érzem ezt a kiszolgáltatottságot. Jobban félek a magam ügyelkenségétől, téves ítéletétől, mint a rajtam kívül álló, meghatározó tényezőktől. De most is szorongok. Ostobaság volna letagadnom. Mondjam azt, hogy az embernek harmincéves kora után együtt kell élnie a maga neurózisával, Akkor is, ha ez a neurózis szorongásban jelentkezik. Ezt a neurózist azonban - így vagy úgy - az embernek a maga javára kell hasznosítania, mint ahogy a hibáit is.
- Sokan hadakoznak ezekkel a problémákkal...
Először is, soha nem vagyok biztos benne, hogy nekem van igazam. Ha teszek valamit, azért próbálom aztán olyan aggályosan összemérni a döntésemet az utóhatásaival és a következményeivel. Ez az egész nem kétszerkettő...
Én egy olyan szakmából jöttem, itt most a műfordításra gondolok, amelyet - úgy érzem - már igazán értek. Tehát hiányzott belőle minden bizonytalansági tényező. Pár évvel ezelőtt már eljutottam odáig, hogy minél nehezebb volt a szöveg, annál élvezetesebb volt a kihívás. A kihívás persze kihívás maradt, nyelvileg anyanyelvi szinten tudtam az angolt. Mindig kisebbrendűségi érzésem volt azokkal szemben, akik tökéletes kiejtéssel és szerzett biztonsággal beszéltek.
Ezt, hál'istennek, sikerült levetkőznöm. mert ami az angol szövegből átment magyarba, azért jót mertem állni, azt a magaménak mertem vallani. Ami a magam szövegét illeti, az csak természetes, hogy az ember először úgy érzi - amikor csinálja -, hogy pompás. Aztán gondolni sem tud rá, olyan pocsék az egész. Majd eltelik egy idő, s elcsodálkozik: jé, hogyan tudtam én ezt megírni? Ami megint csak nem esztétikai ítélet.
- Igen. Mindig benne van az emberben, de mindig más fajtája a szorongásnak...
Most viszont - ez egy ilyen fura szakma - a politika. Nagyn nehéz mérni a hatást, csak közvetve... Mindig van bennem valami bizonytalanság. Magam is ember vagyok, tehát szubjektív, és akikkel dolgzom, szintén szu bjektumok. Tehát két vagy több szubjektum közöztt a szikra kisülésnek kell valami objektívumot létrehozni, ami mérhetetlen... Ha ezt valaki szorongás nélkül megússza megeszem a kalapomat...
Akkor megérti, miért is idegenkedtem világéletemben a politikától?
- "Kakarán, nem gyáva,,,de nem harcias ember! Beszélgetnénk egy kicsit a harciasságról?
Volt már, hogy kijöttem a sodromból.
- Amikor igazságérzetében sértették meg?
Nem okvetlenül, Irracionálisan. Ordítottam. Szinte megijedtem saját magamtól. De ez semmiképpem nem harciasság, mindig indulat kérdése volt. Természettől fogva nem vagyok harcias, inkább a kompromisszum, inkább a hallgatás. Nem szoktam szégyellni magam, s nincs olyen fúlfejlett önérzetem, hogy ha sérelem ér, azt okvatlenül meg akarjam torolni...
Ha viszont úgy érzem, valamit okvetlenül meg kell tennem, megteszem az adott pillanatban, s csa később gondolkodom rajta, hogy valóban kellettt-e, vagy sem.
- "Sokkal többre predesztinált, mint amit eddig elért". Sejtem, miről van szó, de azért megkérdezem. Mi lehet több a legnagyobb közjogi méltóságnál?
Ács Klárának azt hiszem, tökéletesen igaza van. Én már nem is egyszer elmondtam - persze a számadat nagyon nehezen mérhető -, az én életem hatásfoka talán ha kétszázalékos, ami lehet, hogy az életem végére fölmegy öt százalékig.
- Nem pesszimista egy kicsit?
Nem. Gondolja végig, az életem kényszerpályák sokasága. Egy író esetében a kényszerpályák valami módon egységes úttá állnak össze. A szókincssemet, az élményvilágomat, a tehetségem hiányait, vagy szerénységét az élettapasztalat egészíti ki. A személyiségem csosrbáit, a már említett analógiás gondolkodásmód, nevezhetjük akár bölcsességnek is, ellensúlyozza.
Amikor megírtam a Persephonét, úgy éreztem, hogy voltaképpen mindent befejeztem. Eljutottam mondanivalómmal az élet és halál,a nő és a férfi viszonyának alapkérdéséhez. Mit tudok én még ehhez, ezután hozzátenni? Arról nem is beszélve, hogy mindent elmondtak már a régi görögök is.
Ötvenhét éves voltam, amikor az első saját művem megjelent. Tehát olyan nagyon sok időm nem volt írni. Mondjam, hogy alapjában véve kár értem? Az ember ilyesmit nem szívesen mond, de ha én idejében kezdtem volna, annak rendje és módja szerint, szakmaként az írást, akkor... Persze, ha "úgy ált volna a csillagokban", akkor elkezdtem volna...
- Ez az, amire nincs szabály... Nincs "rendje és módja".
Azt pedig, hogy egy ötesztendős, "gyönge elnöki" működésből ki tud-e az ember valami történelmet sajtolni, megint csak nem tudom. Hogy ez a név amely pillanatnyilag elég sokat szerepel itt meg ott meg amott, húsz év múlva érdekes lesz-e valakinek, nyomot hagy-e, ki tudná előre megmondani?
Az életem eddig a jól időzített véletlenek sorozata, amivel nem azt mondom, hogy elhivatottságérzés nincs bennem. Nehéz helyzetben van az ország - állok elébe és megpróbálom. De semmi garanciám nincs rá, hogy valóban sikerülni fog ebből az öt évből, személy szerint nekem, történelmet kisajtolnom. Egyedül semmi esetre sem. Tízmilliomodmagammal talán igen.
- Van ebben az elemzésben egy megjegyzés, mely szerint rájött vlamire, amit maga sem akar elhinni.
Megmondom én, mi ez. Ebben is tökéletesen igaza van Ács Klárának. Meglepett, hogy én ezt tudom csinálni. Mindennap újból és újból csudálkozom. Fogalmam sem volt, hogy ilyesmi rejlik bennem. Fogalmam sem volt, hogy erre képes vagyok.
- Mi ez a képesség, mi működik ebben a helyzetben?
Ha rákérdez, hogy mi ez, talán azt mondanám, hogy a ritmusérzékem, az időérzékem működik jól. Hogy időzíteni tudom, mit és hogyan mondjak és tegyek. A szó és a tett a politikában nagyon szorosan összefügg.
Ha akarja, hosszú névsort állítok össze magának azokról, akiknek a politológiai, közgazdasági, mezőgazdasági, alkotmányjogi, közjogi és történelmi ismeretei hasonlíthatatlanul mélyebbek, mint az enyémek...
Akik meg vannak győződve róla - sőt abszolút biztosak benne -, hogy igazában ők azok, akik formálják a történelmet. Akik történelmi szerepet tulajdonítanak önmaguknak. Lehet, hogy igazuk van.
- Azt hiszem, valahol ott kezdődik az ember, hogy kételkedik. És minél többet tud, annál több a kérdése.
Jól kell kérdeznie,ha jó választ akar. Persze jól kérdezni elég nehéz. Azt meg kell tanulni.
- Én most egey furcsát kérdezek: "Ha én egyszer kinyitom a számat..." Mi jut eszébe erről?
Fogalmam sincs, Ács Klára itt mire gondolt. Ez az egy mondat, amit nem tudok hova tenni.
- Hiába érdeklődtem, ő sem adott bővebb magyarázatot. Ez a monadt - megkérdeztem - nem a kabarészámra asszociálva jelentkezett nála. Emlékszik, ott titkokról van szó.
Nem tudok titkokat. Az információm kevés. Nem ismerem a politikustársaim magánéletét, én nem tudom, hogy a kommunizmus idején ki kitől lopott és miért, mennyit és mit. Nem ismerem az ÁVO kínzókamráinak titkait, és sorolhatnám hosszan, amit még nem tudok. Ezért igazán nem érdemes kinyitni a számat...
- És Erdély?
Erdély az életem nagy komplexusa. Hogy miről érzett rá Ács Klára, nem tudom. Itt a boszorkányság. Anyám erdélyi volt. Erdélyiségem, erdélyi identitásom, Erdélyhez kötődésem egészen mélyen gyökerező valami.
Egyéves koromban voltam Erdélyben. Később nem tudtam rávenni magam, hogy odautazzam. Énbennem Erdély maga a betokosodott fájdalom. Beszélni sem szoktam róla. Kicsit úgy vagyok vele, hogy Istennek nevét hiába ne vegyed...
- "Hisz a túlvilágban, a reinkarnációban, hisz a sorsban és a törvényszerűségekben..."
Ez megint az Édesanyámmal való kapcsolatomban gyökerezik. Embertelenül nehéz életet élt,. Teljesen árva volt. Édesapja meghalt, mielőtt ő megszületett volna, édesanyja pedig akkor, amikor ő megszületett. Árvaságát úgy hozta magával. Világéletében csak szolgált. Embert, engemet, mindent. Magával soha nem tudott törődni.
Ha nem volt apagyilkos az előző életében, ha nem jut ezek után a Nirvánába, akkor ezen a világon nem érdemes élni, mert igazság nem létezik.
Nem a nagy számok törvényéről beszélek, de kell léteznie valami erkölcsi igazságtételnek, mert sok emberi sorsot már nem magyarázhat meg, csak az általam nem ismert múlt és az általam nem ismert jövő. Mert így az emberi sors még a nagy számok törvényébe is beleillik.
Pontosan tudom, vagy érzem, hogy kik, mikor - mondjuk - fogják a kezemet. Itt, most, valahonnét odaátról. Nyilván Anyám elsőként, de barátok is vannak köztük. Ha ezt nem érezném, nem tudnék, nem mernék bármire is vállalkozni.
Fura módon maga most olyan dolgokat szed ki belőlem, maga meg Ács Klára, amiket soha az életben meg nem fogalmaztam volna.
Amit elmondtam, az valószínűleg az emberiség őskorától kezdve mindig is motoszkált az emberekben. Nem véletlen, hogy a vallások történetén mint vörös vonal húzódik végig a dualizmus is, a lélekvándorlás hite is.
Mint ahogy nem véletlen a predestináció tana sem, mert az is benne él az emberi lélekben. Nem véletlen az agnoszticizmus és a gnoszticizmus ellentéte, ami szintén. Valószínűleg mind a három vagy mind a négy fogalom egyszerre él mindaqnnyiunkban, mert ezek a fél és nemlét alapkategóriáival kapcsolatos őssejtések. Hogy melyik élethelyzetben mi kerül felül, azt nem tudom. Hogy a közéleti emberben más, és a nagyon intuitív és sprituális emberben más kerül fölül, hogy a nagyon erős morális giény megint csak mást hív életre, az biztos.
Azt nem mondanám, hogy ebben vagy abban hiszek, hogy mindez dogmaként értelmezendő. De a hit feltehetően - morális rendező elvként, afféle lecövekelt útjelzőként segít eligazodnom a világmindenségben.
- A öldszinten, a nagy tárgyalóterem faán láttam Bernáth Aurél egyik csodaszép tájképét. Ő rja napjójában a vallásról: "Amit a vallás akar, s amivé nevelni tudna, az bennem megvan, tehát nem szükséges vallásosnak lennem." Szabad megkérdeznem, Ön hogyan gondolkodik a vallásról?
Egész létemet meghatározza a kereszténységem. De nyilvánvalóan, másként határozza meg az embert a kereszténysége, ha mozgalmi ember, s megint másként, ha morális közelítést keres. nem hiszem, hogy a hitem dogmatikus és kizáró jellegű volna, vagy mai állapotában kifejezetten egy felekezethez kötne. Mondjak valami mulatságosat? Mit szól hozzá, hogy ha felekezeti hovatartozásomra kérdezne rá, és én ezt mondanám, hogy valdens vagyok.
Látom, elkerekedett a szeme. Elárulom, témaként találkoztam velük először, s nagyon megszerettem őket. Azután, hogy Illyés leírtaa, elírta előlem a katárokat.
- A Tisztákra gondol?
Igen. És én, a jámbor protestáns valdens- eretnekekre fanyalodtam. Személyesen 1986-ban találkoztam velük először New Yorkban. A 42-ik utcában van a templomuk, és ma is kapom az értesítőjüket, és a testvésrük vagyok. Nem hiszem, hogy 1401 óta akadna Magyarországon ember, akinek egy pillanatig is eszébe jutott, hogy ő valdens-eretnek.
- Érdekes találkozás, érdekes kapcsolat. Ha jól tudom, Olaszországban a piemonti hegyekben is vannak még valdens közösségek.
Néhány szót még a hitről úgy általában. A hit ősélmény. Még abban sem vagyok biztos, hogy emberré válásunk előtt, az ember előtti korunkban ne létezett volna. A rajtunk korlátlanul uralkodó természet világával szembesültünk anélkül, hogy szavakban meg tudtuk volna fogalmazni. Az élménynek léteznie kellett, különben nem született volna ősmítosz és nem keletkezett volna mitológia. Mint ahogy valószínűleg nem emlékeznénk a sárkányokra sem, márpedig emlékezünk. A sárkányok kihalása és az ember között évmillió telt el. Ez a sejt ősemlékezete.
- Ön római katolikus. A szertartások jelentenek Önnek valamit?
Át tudom élni a szentmise áldozatélményét. Át tudom élni az ünnepet. De nem az ünnepből és nem a szertartásból épül fel az élmény.
- Négy olyan személy nevét kellett a sémában leírnia, akikhez szoros érzelmi szálak fűzik. Az első Zsuzsa, a felesége. Róla, Zsuzsáról azt állítja Ács Klára, hogy nagyon öntudatos. Egyetért ezzel?
Nem ez a jellemző. Leéltünk együtt negyvenhárom évet, és tizenöt éves kora óta ismerjük egymást. Ha egyetlen jelzővel kéne jellemeznem, nem ezzel tenném.
- Szívesen hallgatnám még az írásairól. Mikor is kezdett írni?
Egészen korán, kamaszkoromban. írtam verseket is. Bár ne írtam volna, mert nem voltak igazán jók. Hogy az írás az én esetemben egy íráskészséggel megáldott, sok mindent átélt ember természetes megnyilvánulása-e vagy olyan művészi igény, ami a valóságot formálja, azt nem én vagyok hivatott megmonani. Egyben teljesen biztos vagyok: nyoma sincs bennem zsenialitásnak. Ne értsen félre! Valaki lehet nagyon rossz író és zseniális, vagy akár a fordítottja. Babits nem volt zseniális, de nagy író volt.
Amit eddig csináltam, az talán nem ízlésficam, s meglehetősen tömör kifejezése valaminek, amit vagy érdemes végiggondolni, vagy sem. szeretném hnni, hogy valami, ami hitelt érdemel.
Én még abban a "szerencsés" helyzetben is vagyok, hogy minden írásom - a Média kivételével, ami megírása után fél évre színpadra került - messze a fogantatási ideje után, tehát akkor került közönség elé, amikor már közvetlen aktualitását elvesztette.
A Mérleg megjelenése például három évet késett megírásának idejéhez képest, amikor mondanivalója izgalmat keltett volna.
ilyenkor az ember nagyon furcsa helyzetben van. Megéli-e, hogy a műve túlélte a születése korát, van-e anni pluszmondanivalója, hogy hatni tud később is, vagy sem?
a jelen helyzetem íróként megint csak teljesen skizopren, mert képtelen vagyok elválasztani a közjogi méltóságomtól. És sajnos nemcsak én, hanem a kritika s a közönség sem képes rá. Ennek következtében nem tudom, hogy az egyéb irányú szeretet vagy ennek épp az ellenkezője mennit ad hozzá írásom értékéhez, vagy mennyit vesz el belőle. Hogyha bemutatják vagy olvassák, mennyi a kiváncsiság és mennyi a hízelgés például a kritika esetében. vagy épp mennyi a politikai ellenérzés.
A külső körülmények teljesen lehetetlenné teszik számomra, hogy a magam írói tevékenységét másként értékeljem, mint hogy én megtettem, ami tőlem tellett. Persze, ezmegint morális értékelés, és nem esztétikai.
- Nehéz helyzet. Az idő adja meg a választ.
Orbán Ottónak volt egy zseniális mondás, ami, azt hiszem, egyszer s mindenkorra érvényes: "Ha nem vagy világhírú, ne izgasson, mert nem te tehetszróla. Ha világhírű vagy, ne légy büszke, mert nem te tehetsz róla."
- Ennek a játéknak nincsenek szabályai.
Talán a történelmi pillanatnak kell összetalálkoznia az ember írásával.
"Rosszkedvünk telét" éljük, s a következő év várhatóan még nehezebb lesz. Szükség van az Ön kiegyenlítő szerepére, embercentrikus politizálására.
Nem vaegyok egészen biztos benne, hogy rosszkedvünk nem indokolatlanul nagy-e. Ha egy kicsit is kívülről nézem az országot - az utóbbi időben volt rá módom - mondjam azt, hogy optimistábbnak kéne lennem, mint amilyen, ösztönösen, ebben a környezetben vagyok?
Vegyük csak a szubkulturális eltéréseket. Egy amerikai, teszem azt, pocsékul érzi magát, mint a kutya a kútban, de ha megkérdezik tőle, hogy van, ó pompásan - mondja, mert egyszerűen illetlenség nem jól éreznie magát.
A "gondolkodj pozitívan2 elve beleépült az amerikai életmódba. Az ember egyszerűen nem mer más lenni, mint optimista. De Magyarországon csak próbáljon meg optimistának mutatkozni! Oly mértékben illelen, hogy ha azt mondja, jól érzi magát, azt hiszik, hogy legalábbis sikkasztott. Ha nem próbálja túldobni a másikat panasz dolgában, az gyanús.
- Meg kéne próbálnunk végre, hogy normális körérzetet teremtsünk önmagunknak. Befejezésül megkérném Önt, mondja el, ami még eszébe jut az analízisről, összegezésképpen.
A jellemzésemben valami különös kettősséget, mérlegszerkezetet érzek. Hogy ilyen is vagyok, olyan is, és a kettő kiegyenlítődik. Fura dolog ez, mert én azt hiszem, a börtönt azért tűrtem jól, mert valahol az introvertált és extrovertált tipus között állok. Ha felültem a felső ágyra és behúzódtam a sarokba, el tudtam zárkózni az egész világ elől. Ugyanakkor képes voltam simán együtt élni egy zárkában olyasvalakivel is, aki korántsem volt a kedvemre való.
Ez a mérlegszerűség az egész életemben megmutatkozik. Lám: hiú, de szerény is. Úgy is lehet mondani, hogy se ilyen, se olyan, de továbbmegyek. Rajzoljon egy egyenest, s az egyik végére írja oda, hogy "nőiesség", a másik végére, hogy "férfiasság". Akár innét, akár onnét közelít az egyenes középpontjához, annál közelebb jut az "ember" fogalmához, és annál kevésbé jellemző a nemi jelleg.
Én, azt hiszem, valahol a középpont közelében helyezkedem el a férfiasság oldalán. Aki nem szégyenli az érzelmeit, legalábbis maga előtt nem, és nyugodtan mert meghatódni. Férfi létemre még feministának lenni és esetenként a nőknek adni igazat is merészel. Aki férfi, de a legjobb barátai mindig nők voltak. Aki soha nem igényelte, hogy mestere legyen és fölnézzen rá, s kötődései ilyen szempontból mindenkitől taszították.
S még sok más efféle. Ahogyan Ács Klára olyan pontosan felrajzolta.
- Elnök úr! Szeretném még egyszer megköszönni Önnek, hogy kevés szabad idejében, a pihenőidejében beszélgetett velem. Bevallom, kicsit furdall a lelkiismeret. Tudom - hosszú idő után először -, most adódott néhány napja a lazításra. Ács Klára már októberben aggódott: "Kérem, fogadja meg a tanácsom, minimum tíz napra vonuljon el pihenni! Nagyon fontos lenne."
Még egy pillantás a lépcsőfordulóban Göncz Árpád egyik kedvencére, Barcsay mester remekére, s máris a kertben vagyok. Korcsolyapályává változott a világ! Napközben zuhogott az eső, mintha dézsából öntenék. Estére visszajött a tél... Mintha tojásokon lépkednék, szinte araszolva közelítem meg a kocsit.... Sikerül elvágódás nélkül megúsznom. Visszanézek.
Az elnöki rezidencia eltűnt a rejtélyesen gomolygó ködben. A vattafehér reménytelenségből csupán - a bejárat sárgán szikrázó villanyfényében - Göncz Árpád búcsúzó arca sugárzik melegen.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: A lélek rajza |
|
|
|
Címkék: dolgozószobájába, lépcsőfordulóban, politikustársaim, korcsolyapályává, belsőépítészetet, megállapításáról, hovatartozásomra, összetalálkoznia, mindaqnnyiunkban, elképzelhetetlen, szervezőkészségű, ezredmásodpercek, gondolkodásmódot, összegezésképpen, rákényszerítette, legáltlánosabban, sporthasonlattal, személyiségképet, külügyminisztere, igazságérzetében, formatilizmushoz, hosszútávfutásom, foglalkozásokról, kiszámíthatatlan, hazugságképtelen, gondolkodásmósra, élményvilágomat, ösztönösségrsől, mondanivalómmal, erőfeszítésembe, élettapasztalat, kitörölhetetlen, elkerülhetetlen, villanyfényében, bizonytalansági, ügyelkenségétől, lélek rajza, intuitív készsége, érdeklődési köre, mélyére nézni, olyan helyzetbe, kiszámíthatatlan motívum, mondat motoszkál, agyamban vele, enök rezidencián, késő délutáni, kedvenc képek, szomszéd szobában, első megyjegyzése, boszorkányságában gyökerezik, személyes ismeretemet, történelmi grafológiai, Göncz Árpád, Rákosné Ács Klára, Laósz Mária, Göncöl Kiadó, Szerencsejáték RT, Szikói Gábor, Doboss Gyula, Nagy Iván, Önnek Ács Klára, Eszerint Ön, Független Kisgazdapártnak, Fggetlen Ifjúság, Vegyipari Gépgyárban, Hála Istennek, Énbennem Erdély, Nyilván Anyám, Bernáth Aurél, Orbán Ottónak, Ahogyan Ács Klára,
|
|
Offline
