|
2020-05-02 10:16:54, szombat
|
| |
| |
|
|
| |
Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek*Idézetek |
|
|
|
Címkék: toporzékoltam, ordítottam, teregetett, nyafognék, keringtek, kosárral, padlásra, szálltak, fényesen, nyikorgó, serényen, gondolok, megállva, suhogva, őszinte, magosba, szidott, vizében, dagadt, nézett, vigyen, mamára, hagyja, voltam, szürke, ölében, milyen, lebben, mindíg, látom, óriás, énrám, ruhák, kékít, némán, másra, hete csak, dagadt ruhát, ruhák fényesen, József Attila,
|
|
Offline
