|
2012-11-29 18:07:52, csütörtök
|
| |
| |
Marton Pál: ÉGI ITÉLŐSZÉK
Fent a felhők felett az Ég magasában
Örökös napfényben egy ragyogó vár van.
Szivárvány a fala, a teteje végig
A tornya felér a legmagasabb égig.
Öröktől fogva áll e fényes palota,
Földi szem idáig nem láthat el soha.
Itt mérik az időt, egy perc egy évezred,
De kezdete és vége a végtelenbe terjed.
Az égi palota legragyogóbb terme
Napsugár-szőnyeggel van beteregetve,
S a teremben szemközt a nagy emelvénnyel
Hatalmas könyv előtt maga Clió székel.
Nemzetek és népek élete és sorsa
Be van írva abba, hófehér lapokra.
Dicsőséggel szerzett s vértől ázott képek
Itt búsongó gyászdal, amott hősi ének.
Nagy ítélőszék van összehívva mára
Jönnek már a bírák csillogó talárba'.
Legelöl az elnök, maga a zord Végzet,
Közvetlen utána az Igazság lépked,
Aztán a Szeretet követi őt halkkal,
Végül Mars hadisten és a Békeangyal.
Fellépnek a fényes magas emelvényre
Int az elnök, - s Clió ígyen kezd beszédbe:
"Égi ítélőszék! Vádolok egy népet,
Amely ősi jussát s mindent elfecsérelt
És a többi nép közt rongyossá lezüllött
S honszeretet helyett politikát űzött!
Fegyelmet nem ismer, összeférhetetlen,
Ma butaságig tűr, - holnap vad, kegyetlen.
Pazarló és léha, a versenyben renyhe,
Szalmaláng csak minden lelkesedés benne.
A lelke mélyén meg csupa önzést látok,
Örök gyűlölködés rajta ősi átok,
Hogy jobban gyűlöli honfitársát, vérét,
Amiként számtalan esküdt ellenségét. -
Pártoskodó, lusta, konok és munkátlan,
Irigy és törtető, hitetlen, hálátlan,
Még most is veszekszik, bűnét másra tolva
Mikor a hazája széthullt darabokra.
Íme ez a kép a jelenkor magyarja!
Hiába volt e népnek annyi hőse, nagyja,
Nem hallgatott rájuk, - de sőt megkövezte, -
S inkább demagógok frázisait nyelte!
Feljegyeztem mindent! - A számadást várom.
Betelt már a mérték, - túl sok van rováson.
Nincs helye a földön hitvány nemzedéknek,
Töröljétek le a térképről e népet!"
...Mély csend támadt erre a kegyetlen vádra,
Rideg szigor ült ki a bírák arcára.
- Jaj ha mindez igaz, amit Clió állít -
- Jaj ha e súlyos vád ítéletté válik.
De lebben az ajtó - s a félelmes csendbe
Most a geszti Mártír lép be a terembe.
Oda tart egyenest a nagy emelvényhez,
S fátyolozott hangján halkan kezd beszédhez:
"Bírák! - Kik méritek nemzeteknek vétkét,
S tudjátok, hogy mi az igazságos mérték, -
Ne csak azt nézzétek mi a magyar máma,
Hogy széttörve-tépve ősi szent hazája!
Hisz a jelen - s mit egy emberöltő láthat
Örökkévalóság rövid perce már csak.
S magyarnak a vétke nem olyan nagy vétek,
Fölötte a pálcát hogy már eltörjétek. -
Hát az herdálta el ősi örökségét
Akit kiraboltak, kifosztottak végképp?
Akit letiportak, megejtettek csellel,
S évekig titokban mérgezték métellyel?
Ha hibázott népem, az nem volt gonoszság,
Hitvány álpróféták elbolondították!
Hiszékeny volt csupán, s ez a nagy hibája,
Hogy hitt Wilson ravasz, csábító szavába.
A kegyetlen önzés, bosszú és irigység
Nyugatot kelettel aljas frigybe fűzték. -
Szegény hazámat csak úgy tehették tönkre
S ma közös bűntudat tartja őket össze.
Vetélkedő rablók jó cimborasága
Ez volt elleneink erkölcsi palástja!
S tán hazám földjével fizessük meg nékik
Orgyilkos barátunk árulása bérit?
Mi küzdöttünk bátran, becsületben, hitben -
Örömöd volt benne Vitéz Mars hadisten!
Mikor lépre-csaltak s eldőlt szent határunk
Te szelíd Szeretet - Téged ott nem láttunk!
S aztán viaskodtunk hiéna-hadakkal,
S Te elkéstél onnan fehér Békeangyal!
Végül ránkszakadt a trianoni gazság,
Hol voltál Te akkor pártatlan Igazság?
Vagy tán a bűn nem bűn, ha a győző tette
Aki az ártatlant máglyára vetette?
Ha győz is a földön az ármány s gonoszság,
De itt fenn az Égben legyen hát igazság!
Minket csak a balsors lángostora vág csak,
Vér áztatja földjét Nagymagyarországnak!
Szűnjön meg a csapás! Bízva nézek rátok -
Nem kegyelmet kérek, - igazságot várok!"
...Menydörgéssé vált már a szónokok hangja,
Mely az ég felhőit szerte űzi, hajtja,
S amint felszakad a fehér fellegfátyol,
Magyarország látszik az ég magasából.
Feltűnik a gyászos Muhi puszta képe,
Távolabb Mohácsnak vérázott vidéke.
Amott sóhajtozik a majtényi róna,
Mintha visszhangjából tárogató szólna!
S feltűnik Aradnak véres golgotája,
Majd a geszti kripta álmodó magánya.
Csupa mérföldkő, mely a sors útját jelzi, -
Ezerszer fájdalmas emlék valamennyi!
S az elrabolt Kárpát komor zúgásában
Annyi néma bánat, fájó imádság van.
Rab székely rónákon zokogó szél támad,
S magyar álmok sírján lengeti a fátylat.
A komor bíróság halk tanácsba mélyed,
Mély halotti csendben megszólal a Végzet:
És mintha szemébe egy könnycsepp lopódzna,
Ítéletet mond ki - a védőhöz szólva:
"Vértanú halálod legyen hát a Váltság,
Lásd meg innen hazád új feltámadását.
S hogy megmutathassa méltó-e a létre,
Próbára bocsátjuk, - még egy ezredévre!"
Marton Pál - Égi ítélőszék
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Marton Pál |
|
|
|
Címkék: összeférhetetlen, elbolondították, visszhangjából, megmutathassa, örökkévalóság, kifosztottak, feltámadását, magyarország, feljegyeztem, fellegfátyol, legragyogóbb, menydörgéssé, legmagasabb, fátyolozott, elfecsérelt, emelvényhez, nemzeteknek, nemzedéknek, beteregetve, honfitársát, emelvénnyel, becsületben, ránkszakadt, honszeretet, gyűlölködés, viaskodtunk, cimborasága, megejtettek, dicsőséggel, versenyben, végtelenbe, kiraboltak, hallgatott, szalmaláng, megkövezte, veszekszik, felhők felett, teteje végig, tornya felér, legmagasabb égig, végtelenbe terjed, teremben szemközt, nagy emelvénnyel, bírák csillogó, zord Végzet, fényes magas, versenyben renyhe, lelke mélyén, hazája széthullt, jelenkor magyarja, számadást várom, földön hitvány, Marton Pál, Végül Mars, Vitéz Mars, Távolabb Mohácsnak,
|
|
Online
