|
2012-11-20 18:50:55, kedd
|
| |
| |
|
|
| |
Kohut Katalin: Az utolsó idők
Az utolsó időket hullámzó lelkiállapotban élem. Hol felülkerekedem fájdalmaimon rövidke időre, néha napokra is, ilyenkor ugyanolyan vagyok, mint régen, segítőkész és kedves mindenkivel. Néha elég egy jellemtelenség, s napokra kiüt egy jól irányzott ütéssel, mely eltalál egy tüskét, vagy egy rég berozsdásodott szöget testemen, vagy szívemen. Emlékek halmazai, melyeket feldolgozni képtelenség és értelme sincs, hiszen a legtöbb úgy ért, mint égből a villámcsapás, óvatlanul, semmiről sem tudóan, védekezésre képtelen állapotban.
Ma is ember csömöröm van. Elég volt az, hogy az egyik pletykába kevert, a másik rám akarta kényszeríteni erőszakos természetével azt, ami ellenkezik igazságérzetemmel, s már lemerülök, elvész az akaraterőm, ami az egyetlen életerőként munkál bennem. Nincs energia utánpótlásom, az emberek ereje a szívéből áradó szeretetben gyökeredzik.
Már nem tudok tűrni, mint egykor régen oktalanul bámulva a közönségest, hagyni, hogy megalázzon. Nem akarok robbanni miattuk, mert ha nagyfeszültségbe kerülök, rázkódik minden idegszálam. Megszámoltam tegnapelőtt, az utóbbi öt évvel kezdődő betegségek sorozatában hányféle karmikus bajt kaptam. Hatalmas bűneim lehetnek, ha ezt mind megérdemeltem!
Csak emlékezem a szépség harmóniájára, mely kívül-belül megnyilvánult. Mennyien irigykedtek rám! De a legnagyobb ellenségeskedést az emberséggel, a másoknak való tiszteletadással szereztem. Nagyon sok irigy, rosszindulatú él ebben a kis országban, s még a számomra eddig ismeretlen kárörvendőkről nem is beszéltem. Ezek a vallásosoknál még nem halálos bűnök, de én már egy szívet sértő szót is régen oda soroltam be, mert a szavakkal ölni lehet, meg lehet alázni, el lehet venni az emberi tartást, hiszen ez a szándékuk a szavak elindítóinak is.
Hogy is lehetne letenni ezt a megrontott testet és örökre eltávozni innen? Ilyenkor elgondolom, mivel lehetne véget vetni életemnek, hogy ne kerüljek kórházba, biztosan meghaljak, nekem az jelentené a szabadulást börtönömből.
De nem, a halál elfut tőlem, innen tudom, hogy a börtönőrök nem a halált sürgetik, csak betegségeim számát növelik, a tönkremenésben, csúfságban, a deformációban gyönyörködnek.
Minden iszonyatot megkaptam, akadályok tornyosultak minden célom, szándékom, pályám elé, s ezek nem hatalmas kövek, hanem ismeretlen eredetű óriási hatalommal bíró erők, melyek életemet végigkísérték.
Meg lehet birkózni az árral, a széllel, a tűzzel, a vadállatokkal, de van, ami ellen nincs védelem, mert lehetetlen önvédelmet folytatni az ellen, ami ismeretlen, nem látom, csak érzem állandó jelenlétét, óriási fullasztó, tűzben járó erejét.
Egyesek sajnálnak, már ezt is elértem, de a sajnálkozásuk olyan érzéssel párosul, hogy szegény bűnös lélek, megérdemelte ezt a szenvedő sorsot, neki ezt osztották, biztosan előző karmikus életében sok rosszat követett el mások ellen.
Még megfázva sem voltam sohasem, egészségem tökéletes volt. Egy kávét sem ittam meg soha, a tiszta oxigéndús levegő volt az éltetőm és a kristálytiszta forrásvíz. Erre szívesen emlékszem, tudom, milyen tisztán élni az életet.
Már mindegy! - legyintek, s várom, hogy a halál megtaláljon, magához vegye testemet, de nem tart igényt rá, neki sem kellek, különben sincs még vége a szenvedés sorozatomnak, még szörnyűséges rémségként is közlekednem kell majd mindenki szeme láttára. Nem akarok öreg lenni. Az öregség áldás a családnak, nagymamák, kik segítenek az unokáknak, kiknél összegyűlnek hétvégente, várják a családot finom házi süteménnyel. Nekem nincs pénzem vendéglátásra, csak a legolcsóbbakra, még az unokáim is lenéznek, mint általában mindenki. Ezt az alárendeltséget hoztam anyámtól születésem óta, minket nem szabad volt szeretnie, míg a karmikus népek a legnagyobb szeretetben nőttek fel. Fordított világot éltünk, az emberi szív szenvedett, a lelki betegek csodálatos életet éltek.
Néha erőt vesz rajtam a türelmetlenség, győzedelmeskedik fölöttem a beteg ember életuntsága, lemondása, pesszimizmusa. Álmaim szertefoszlott apró virágmagokként hulltak szét a világmindenségben, talán fészket raknak majd valakik gondolataiban, talán megfogan belőle egyszer egy hozzám hasonló kisleány, aki elkápráztatja énekével, kedvességével majd a hazáját, akinek örülni fognak, büszkék lesznek rá, s óvják majd, mint a szemük fényét.
Mikor megcsömörlök az emberektől, nem kívánok velük egy közösségben, társaságban lenni. Nincs olyan érzése az embereknek, amelyet ne éreztem volna, nincs olyan gondolat, melyet ne gondoltam volna, nincs olyan tett, melyet ne ismernék, s minden megnyilvánulásuk leplezi előttem önmagát. Talán ezt nevezik tapasztalatnak, melyet a szeretetben eltöltött egészséges öregkor végén éreznek az emberek, amikor előszedik a fényképeket, előjönnek a régmúlt emlékei. Ilyenkor már távozni készülnek. Én így készülök naponta, de minden reggel szembe kell néznem a valósággal, hogy ezt a napot is végig kell szenvednem, piti ügyek miatt bosszankodnom, végzem monoton házi munkámat, mely már nyolc esztendeje egyáltalán nem érdekel. Most már csak szükséges rossznak könyvelem el én, aki addig nem feküdtem le soha, míg minden rendben nem volt a házban, képes voltam késő éjszakáig fenn maradni, annyira ügyeltem a patyolat rendre, tisztaságra. Nagyon ritkán tudok megvenni egy-egy drága tisztítószert. A napi monotonság, a garasoskodás hozzátartozik adott életemhez.
Tizennégy esztendeig tartott életben a remény, a csodavárás, ma már csak a halálom idejét sürgetem, ha hallja, jöjjön el, szabadítson meg a további betegségtől.
Igazság szerint az Internet tart életben, ez adja az erőt ahhoz, hogy érdemes felkelnem, várnak rám, fontos vagyok valahol valakinek, aki még nem ismer.
Kezdetben minden jól megy, amíg meg nem ismerjük egymást, míg el nem árulom, hogy beteg lettem. Ez a szó egyenlő a cserbenhagyásos baleset esetével, néha ott maradnak, de csak jelképesen, éreztetve fensőbbrendűségüket az egészség és jólét képviselői. Már nem álmodom a szerelemről, nem várok arra, hogy bekopog az ajtómon. Azelőtt sem tettem, mert a válásom után Mici mackós önbizalomhiányom lett, de a külső megjelenésem mindezt leplezte, meg a tartásom, aminek maradványaiból csemegézem.
Más dolgom nincs, mint nyomot hagyni magam után, de nem olyat, amilyet a repülő hagy az égen és eloszlik a felhők fölött pár perc múlva. Nekem ez maradt, az igazság elbeszélése. Már nem tudok szépen mesélni, nem színezek történeteket, nem gyönyörködöm a harmonikus szavakban csak időnként, amikor mástól olvasom őket. Rájuk csodálkozom, s tudom, mit jelent boldogként élni a világban. Fiatalabb koromban ilyenkor könnybe lábadt a szemem és magamban kérdeztem: nekik jár, nekem miért nem?
Vonszolom egyre nehezebben gyalázatossá tett testemet, már senki sem ismer fel, s akik most léptek be életembe nem véletlenül, azoknak én egy olyan személy vagyok, aki elhanyagolja a sportolást, aki már nem jár kosztümökben, elegánsan a boltba is, aki nem tipeg tűsarkú cipőben, vagyis elhagyja magát. Nemrég Icus, a klubvezető beállított a tükör elé, nézzem meg magam, hogy szép arcom van. Nem érti, hogy ez nem én vagyok, ez egy meghízott arc felpuffadt testtel, mely óriási fájdalommal járó szenvedés reggeltől addig, míg el nem alszom. Ha nem veszem be a nyugtatómat, hatalmasra duzzadok. Furcsa betegségem ez is, hogy erőszakkal kell nyugtatót bevennem, különben megdagadok.
Van, amit leírni sem lehet, magamban titkon gondolok rá, amikor mások szemrehányását hallgatom, még a saját lányomét is: - Egyik sem halálos betegség, csak elhagyod magadat! Nem is tudom, melyik a rosszabb, fájdalmasabb, ülni, vagy feküdni összegörnyedve, melleimet féltőn óvó kezekkel.
Az EKG vonal cikk-cakkban mutatkozik, mérni lehet, van még megbénult szívemben valahol nagyon mélyen élet, a hullámzás az óceánra emlékeztet, melyet soha nem állt módomban megpillantani, hallgatni a mélység erejének nyugtató zúgását. Kőbe zárt világban élek elevenen befalazva, tégladarabokkal körberakva, magas erők állják el utamat, kitörni belőle lehetetlenség. Ma is él még magos Déva vára legendája, mindig ismétli magát a történelem, nem akar elszakadni a múlttól a jelen.
2012. november 20.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kohut Katalin |
|
|
|
Címkék: győzedelmeskedik, megnyilvánulásuk, tiszteletadással, ellenségeskedést, önbizalomhiányom, nagyfeszültségbe, alárendeltséget, lelkiállapotban, cserbenhagyásos, tégladarabokkal, virágmagokként, jellemtelenség, szertefoszlott, szemrehányását, maradványaiból, kárörvendőkről, tapasztalatnak, összegörnyedve, tönkremenésben, berozsdásodott, felülkerekedem, legolcsóbbakra, kristálytiszta, türelmetlenség, megnyilvánult, pesszimizmusa, természetével, megérdemeltem, lehetetlenség, bosszankodnom, vallásosoknál, hozzátartozik, tisztítószert, rosszindulatú, megpillantani, vendéglátásra, utolsó idők, utolsó időket, egyik pletykába, egyetlen életerőként, emberek ereje, szívéből áradó, szépség harmóniájára, legnagyobb ellenségeskedést, másoknak való, számomra eddig, szívet sértő, szavakkal ölni, emberi tartást, szavak elindítóinak, megrontott testet, szabadulást börtönömből, Kohut Katalin, Nemrég Icus,
|
|
Offline
