|
2016-01-08 22:45:07, péntek
|
| |
| |
Babits Mihály: ŐSZ ÉS TAVASZ KÖZÖTT
Elzengett az őszi boros ének.
Megfülledt már hűse a pincének.
Szél s víz csap a csupasz szőllőtőre.
Ludbőrzik az agyagos domb bőre,
elomlik és puha sárrá rothad,
mint mezitlen teste egy halottnak.
Este van már, sietnek az esték
álnokul mint a tolvaj öregség
mely lábhegyen közeledik, halkan,
míg egyszercsak ugrik egyet, s itt van!
Nem tudjuk már magunkat megcsalni:
óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
Leesett a hó a silány földre,
talán csak hogy csúfságát befödje.
Most oly fehér, mint szobánkban este
fekhelyünk, ha készen vár megvetve,
puha dunnánk, makulátlan párnánk:
s mintha a saját ágyunkon járnánk,
mint a pajkos gyerekek, ha még nem
akaródzik lefeküdni szépen,
sétálnak az ágy tetején, ringva,
mig jó anyjuk egyszer meg nem unja
s rájuk nem zeng: "Paplan alá! Hajjcsi!"
Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
Már az év, mint homokóra, fordul:
elfogy az ó, most kezd fogyni az új,
s mint unt homokját a homokóra,
hagyja gondját az ó év az újra.
Mennyi munka maradt végezetlen!
S a gyönyörök fája megszedetlen...
Türelmetlen ver a szivünk strázsát,
mint az őr ha tudja már váltását.
Idegesen nyitunk száz fiókot.
Bucsuizzel izgatnak a csókok.
Öreg öröm, nem tud vigasztalni:
óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
Olvad a hó, 
tavasz akar lenni.
Mit tudom én, mi szeretnék lenni!
Pehely vagyok, olvadok a hóval,
mely elfoly mint könny, elszáll mint sóhaj.
Mire a madarak visszatérnek,
szikkad a föld, hire sincs a télnek...
Csak az én telem nem ily mulandó.
Csak az én halálom nem halandó.
Akit egyszer én eleresztettem,
az a madár vissza sohse reppen.
Lombom, ami lehullt, sohse hajt ki...
Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
Barátaim egyenkint elhagytak,
akikkel jót tettem, megtagadtak;
akiket szerettem, nem szeretnek,
akikért ragyogtam, eltemetnek.
Ami betüt ágam irt a porba,
a tavasz sárvize elsodorja.
Száradt tőke, únt tavalyi vendég:
nekem már a tavasz is ellenség!
Csak te borulsz rám, asszonyi jóság,
mint a letört karóra a rózsák,
rémült szemem csókkal eltakarni...
Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
(1936. dec.)
Babits Mihály: Ősz és tavasz között /1936/ Elmondja: Mensáros László
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Babits Mihály |
|
|
|
Címkék: eleresztettem, visszatérnek, megszedetlen, egyszercsak, megtagadtak, türelmetlen, vigasztalni, makulátlan, eltemetnek, fekhelyünk, szőllőtőre, szobánkban, bucsuizzel, végezetlen, megfülledt, csúfságát, elhagytak, megcsalni, közeledik, lábhegyen, egyenkint, eltakarni, ragyogtam, elsodorja, szeretnék, szerettem, lefeküdni, halottnak, akaródzik, szeretnek, gyönyörök, elzengett, ludbőrzik, homokóra, sétálnak, homokját, őszi boros, csupasz szőllőtőre, agyagos domb, tolvaj öregség, silány földre, saját ágyunkon, pajkos gyerekek, gyönyörök fája, szivünk strázsát, madarak visszatérnek, tavasz sárvize, letört karóra, Babits Mihály, TAVASZ KÖZÖTT, Mensáros László,
|
|
Offline
