|
2016-04-16 20:30:28, szombat
|
| |
| |
GEISZ LÁSZLÓ KÖLTŐ EMLÉKÉRE
Geisz László (venyige) 1952 április 17 - 2011. 02. 18., gépészmérnök költő, az Irodalmi Rádió örökös tagja. Sopronban élt. 2011-ben örökre eltávozott közülünk, utolsó versében /Visszaszámlálás/ még elbúcsúzott tőlünk. Holnap lett volna 66 éves!
Több irodalmi portálon olvashattuk csodálatos verseit. Szeretete, emberek, és mindenki iránti tisztelete verseiből, és csodálatos gyermekverseiből is érezhető.
Az egyik irodalmi portálon rövid bemutatkozásában, ezt olvashatjuk:
",Soproni amatőr költő vagyok.
Eredeti szakmám gépész üzemmérnök és mérnök üzemgazdász. Kb. 5 éve írok rendszeresen. Több fórumon ott vagyok, eltérő néven. Szerepelek antológiákban és pályázatokon.2009 év karácsonyára jelent meg első -100 verset tartalmazó-kötetem, - Suttogó fakoronák - címmel."
Link
Link
CSODÁLATOS ŐSZ
Csodálatos őszi kora este
ezer színben pompázik a táj.
Az ég alján a Nap fáradt teste
fejét lehajtva
pihenne már.
Őszi szellő suhan át a téren
meglebbentve fák rőt levelét,
és az egyre halványuló fényben
dallamát zengi
erdő és rét.
Lábam alatt lyukas dió roppan,
enyhe szellő ringatja a fát.
Árokszélen vadgesztenye koppan, 
levetni készül
tüskeruhát.
Nap sugarát szűk marokkal mérik,
harang kondul a domb tetején.
Őszi lankán édes szőlő érik,
nem éhezik már
a seregély.
Őszi égen felgyúlnak a fények,
levelet már nem kerget a szél.
Éjféltájban elhalkul az élet
és a természet
pihenni tér.
CSUPA DALLAM EZ A NYÁR
Csuda csoda ez a nyár,
szinte dalol a határ,
csupa zene ez a rét,
ugye, hallod e zenét?
Harang kondul valahol,
távol vonat zakatol,
bárányfelhőt visz az ég,
ugye, hallod e zenét?
Fűben tücsök ciripel,
hangját szellő viszi el,
zenél árnyék és a fény,
ugye, hallod e zenét?
Tavon nádas susogás,
éjjel bagolyhuhogás,
béka hívja a nejét,
ugye, hallod e zenét?
Fákon madár csicsereg,
vagy, ha eső csepereg,
ember becsukja szemét,
ugye, hallod e zenét?
Üde forrás, csobogás,
nyári napfény, ragyogás,
csupa dallam ez a lét,
ma még - hallom e zenét.
CSERNOBIL
Húsz éve immár,
Hogy Csernobil nevét
A Világ megjegyezte.
Palackjából
Szabadult halál,
Máig ott lebeg felette.
Alkotó ember,
Kell, hogy mementóul
Belevésd az eszedbe:
Csecsemődnek,
Ha lenne keze,
Akkor az égre meredne.
EPILÓGUS
Életemnek ketrecében
Jó pár évet töltöttem,
Örömeim rég feléltem,
Mindenem elköltöttem.
Néha voltak jobb éveim,
Mi számomra kedvező,
De tudjátok, barátaim,
Akkor nem volt meglepő.
Erre járnak szürke árnyak,
Ha kaszások rám találnak,
A koporsóm lezárul,
Eltűnök e világból.
A boldogság tengerébe
Vizet én is öntöttem,
Az igazság érdekében
Volt, hogy másként döntöttem.
Voltak megváltó terveim,
Mi talán megérthető,
De tudjátok, kortársaim,
Ez már elfelejthető.
Erre jártak szürke árnyak
A kaszások rám találtak
A koporsóm lezárult,
Eltűntem e világból.
ESTI GONDOLATOK
Közeleg a naplemente,
olyan jó, hogy jő az este.
Égen csillagomat nézem,
földi létem újra élem.
Lesz tán holnap, van tán múltam,
volt óhajom, volt, mit untam.
Idők titkát elfeledem,
már csak ritkán lelkesedem.
Ami izzott, lassan lehűl,
már a szív is elcsendesül.
Öröm, kétség, messze csengett,
élvezem az esti csendet.
Behunyt szemmel, elpihenve,
életemmel számot vetve,
pihekönnyű pilleszárnyon,
halk léptekkel jő az álom.
ÉN ITT VAGYOK, NEKED
Én itt vagyok neked,
Ha kéred itt legyek,
Én itt vagyok veled,
Ha ez erőt ad neked.
Én nem vagyok próféta,
Csak egy porszem vagyok,
De itt vagyok, ha kéred,
Ha kéred, itt vagyok.
Semmit sem kérhetek,
Hisz' nincs mit, adhatok,
De akarom, hogy tudjad,
Neked én itt vagyok.
Én itt vagyok neked,
Hallgatom bánatod,
S mert itt vagyok veled,
Nekem elmondhatod.
S ha nem kéred, hogy itt legyek,
Egy szavadba kerül,
Akkor tudomásul veszem,
Itt vagyok, egyedül.
ÉN NEM TUDOM
Én nem tudom, hogy mit susog az erdő,
és éjszakánként, hogy alszik a rét,
csak azt tudom, hogy egyszer talán eljő,
és véget ér e méla földi lét.
Én nem tudom, de biztosan van válasz,
miért élnek a Földön emberek,
de gondolom a felelet talán az:
szeressük egymást, ameddig lehet.
Én nem tudom, miért kísért rémálom,
miért nem lelhetem nyugalmamat,
de úgy érzem, hogy a kanosszát járom,
más embereknek bűnei miatt.
FÜRDIK A HOLD
Ballag az este és hallgat a fény,
csobban a halk szavú bárka.
Libben a fénye a víz tetején,
fürdik a Hold a Tiszába'.
Barna uszály mondja: mára elég,
loccsan a horgonynak ága.
Folyónak partja már a menedék,
reggelig tarthat az álma.
Lebben a szellő a part fövenyén,
halk zene csendül a bárban.
Pirkad a hajnal az ég peremén,
Surran a szürke homályban.
HOLDAS ÉJ
Szép holdas éj,
mesélj nekem!
Mit ér a lét,
az életem?
Minek az árny,
s miért a fény?
Erről mesélj,
szép holdas éj!
Szép holdas éj,
megkérdezem,
hogy élni kell
ki dönti el?
És hogyha kell
mondd meg miért?
ezt tudnom kell
szép holdas éj!
Szép holdas éj,
kérlek, felelj!
Minek jönni,
ha menni kell.
Vagy földi lét
csak büntetés?
Áruld el már
szép holdas éj.
Szép holdas éj
tudod talán
a túlparton
mi vár reám?
Kérdésem ez,
kérlek, mesélj!
Mi vár reám,
szép holdas éj?
HŐSÉG
Eső nem volt már oly régen,
Bárányfelhő sincs az égen,
Aszály borult már a tájra,
Szomjazik a búzatábla.
Nap sugara hőjét ontja,
Rőt pipacs a szirmát bontja.
Napraforgó, mint egy sapka,
Bámul rá a tűző napra.
Rég volt, hogy a mező ázott,
Vizet a fő régen látott.
Tehéncsorda is így érzi,
Száraz kórót búsan nézi.
Réti sasnak is van gondja,
Vizet kémlel szekérnyomba'.
Esőnek nyoma sem látszik,
Út porával szellő játszik.
Dőlő úton, árokparton,
Lomhán érkezik az alkony.
Napkorona tudja helyét,
Horizontra hajtja fejét.
Szellő járja át a tájat,
Felélénkül növény s állat.
Álmodják a csodaszépet:
Eső áztatja a rétet.
IMÁRA KULCSOLOM KEZEMET
Imára kulcsolom kezemet,
Kell, hogy csodát tegyen a szeretet.
Hallgasd meg uram, szívünknek égbe kiáltását,
Add vissza költő testvérünk látását.
Ne hagyd, hogy szemét betegség bántsa,
Hogy saját írását ő maga ne lássa.
Nem vétett ő sohasem ellened,
Kell, hogy csodát tegyen a szeretet!
ITT A NYÁR
Itt a nyár,
Kék az ég,
Dől a fény,
Zöld
a rét.
Nincs veszély,
Higgy nekem,
És ha félsz,
Fogd kezem.
Hogyha tombol a nyár,
Vagy ha rideg a tél,
Őszi leveleket
Kerget tavaszi szél,
Nincs már semmi veszély,
Hisz' itt vagyok neked,
És ha bármi is ér,
Én majd fogom kezed,
Hogyha kopár a nyári táj,
Vagy ha sivár a földi lét,
Nem is tehetnénk mást talán,
Meg kell fognunk egymás kezét.
És ha valami mégis bánt,
Nékem azt is elmondhatod.
Odafigyelek én is rád,
Boldog lesz majd a holnapod.
Itt a nyár,
Zúg a szél.
Táncra kél
Sok levél.
Nincs veszély,
Hinni kell.
Léted még
Táncra kel.
Ugye, elhiszed már,
Rád is árad a fény.
Látod, tombol a nyár,
És még messze a tél.
Nékem már az elég,
Hogy Te itt vagy velem.
Engem bármi is ér,
Most már elviselem.
Lassan az időm már lejár,
Hisz' oly rövid a földi lét.
Mégse öltsél fel gyászruhát,
Érezd az élet szépségét.
Gondolj azért majd néha rám,
Ha rád tör az emlékezet,
Hiszen oly rövid volt a nyár,
Tudom, nékem ezt megteszed.
Volt egy nyár,
Elmúlt rég.
Csodaszép,
Álomkép.
Nincs több fény,
Menni kell.
Beérem,
Ennyivel.
KÁNIKULA
Tűzforró nyári melegben
Izzik a Nap sugara,
Eső rég érte a földet,
Tombol a kánikula.
Bújnál a Napnak nyilától,
Hűs helyet mégsem találsz,
Tábláján tengerként lengve,
Érik a búzakalász.
Hőségtől szomjazó állat
Járja a tar legelőt,
Száraz kóróra merengve,
Várja a nyári esőt.
Földúton egy szekér ballag,
Felverve az út porát,
Porfelhő libben utána,
Jelzi az útvonalát.
Nádnak nincs vízben a lába,
Éppen ezért kesereg,
Kiszáradt tónak medrében,
Búsul a békasereg.
LÉLEKHARANG
Nemsokára kondul
A lélekharang,
Sírgödörből szólít,
Túlvilági hang.
Jobbra úgysem fordul
Már az életed,
Lidércsikoly mondja:
Köztünk van helyed!
Nem számít alázat,
Nem számít a rang,
Öreg varjú lettem,
Bár szívem galamb.
El semmit sem viszek,
Hogyha meghalok,
Most már csak az számít,
Amit itt hagyok.
Agyamból pár morzsát
Elhintek talán,
Szomorú enyészet
Sivár asztalán.
NE ADD URAM
Ne add Uram,
Hogy kérnem kelljen azoktól,
Kiknek eddig én adtam.
Ne add Uram,
Ha erre kényszerűlnék
A Föld nyílna meg alattam.
Ne add Uram,
Hogy mások megláthassák rajtam,
Most már alig bírom.
De add Uram,
Hogy ne lássa senki
Már tíz körmömmel ásom sírom.
Ne add Uram,
Hogy szűrke állományom
Kifehéredjen
Ne hagyd Uram,
Hogy nálam bűnösebbek
Törjenek pálcát felettem.
Ne bánd Uram,
Hogy két diplomával
Munkanélküli lettem.
Tudom Uram,
Hogy a történelmet
Mások írják helyettem.
Tudod Uram,
Hogy már csak azt szégyellem,
Hogy mindezt már nem is szégyellem.
NEGYVEN ÉV MÚLTÁN
Emlékszel még
a nyári délutánra,
mikor megleltük
ezt a kispadot?
Mikor a szívünk
sarkig volt kitárva,
és egy bárányfelhő
az égen ballagott.
Kék volt az ég
míg itt ültünk mi ketten,
erzsébet-kerti
kis platán alatt.
Én emlékszem még,
oly´ szerelmes lettem,
hogy ki sem hevertem
a negyven év alatt.
A kis platán
mára nagy fává érett,
emlékeimet
még ma sem hagyom.
Látod, hogy milyen
rövid ez az élet?
Őszen üldögélek,
most itt a kispadon.
ŐSZI VERS
Ősz kószál a dombokon,
rozsdabarna lombokon
szellő lebben, ringató.
Búcsúzik a nyárutó.
Fényevesztett subáját,
fák lehullott ruháját
fújja a szél, táncra kél.
Hajnaltájban jő a dér.
Hordóban a hegy leve,
már pihenni kellene.
Meg is tenném, nem lehet.
Meg kell várni a telet.
Fél árbócon lóg a nap,
gólyák szárnyat bontanak.
Eső koppan, hallgatom,
őszre zárom ablakom.
SUTTOGÓ FAKORONÁK
Szélben suttogó fakoronák alatt
Ülök, és elmerengek.
Nézem a nap szomorú távozását
És hallgatom a csendet.
Mi végre vagyok, és minek,
Kellek-e még valakinek?
Még parázslik életem szikrája,
Élet ez még, vagy csak délibábja?
Felnézek a reménytelen égre,
Döntsem el én, mikor legyen vége?
Ki hiszi el, ha itt fekszem holtan,
Hogy nem diliztem be,
Hogy még eszemnél voltam?
SZERELEM MÚLTÁVAL
Mint kihunyt tűzhányó
krátermúmiája,
elcsituló vihar,
mi az erdőt járja,
elillanó harmat,
napsütötte réten,
nászból megmaradt toll,
az elárvult fészken. 
Rég megbontott pezsgő,
mi sokáig állott,
szilaj mén után por,
ami alászállott.
Eldobott hegedű,
elszakadt húrjával,
olyan a mi létünk
szerelem múltával.
SZERETEM SZEMEDET
Szeretem szemedet,
Szerelmes szellemed.
Keresem kedvedet,
Kedvelem kellemed.
Hangodat hallgatom,
Hevemet hallatom.
Látom a létedet,
Lesem a léptedet.
Türelmem temérdek,
Tervem van tevéled.
Vágyamat váratod,
Várom a válaszod.
SZÜZESSÉGEDÉRT
Feltöretlen szűzföld,
Lakatlan sziget,
Ember sosem járta
Virágzó liget,
Éledő tűzhányó
Ismeretlen hegyen,
Vágyaktól táguló
Világegyetem,
Fa első gyümölcse,
Mit még le sem szedtek,
Égből hullott manna,
Miből még nem ettek,
Titokzatos mélység,
Marianna-árok,
Testednek temploma,
Hová alászállok,
Nászt még át sosem élt
Szeplőtelen matrac,
Nekem adtad azt, mit
Másnak már nem adhatsz.
TAVASZI SZELLŐ
Libben a szellő
Halk piheszárnyon.
Hallgat az erdő,
Csendes a táj.
Suhanva eljő,
Majd tovatáncol,
Ballag a felhő
Nap-nap után.
Enyhe fuvallat
Rezzen az ágon,
Ad majd nyugalmat,
Egyszer talán.
Majd tovaballag
Úgy, ahogy máskor,
Semmi sem jelzi
Létem nyomát.
TÉLI ERDŐ
Friss hó takarja az erdőt,
Ami mindent ellep,
Havat ringat a fenyőág,
Hallani a csendet.
A pihenő erdő mélyén
Nagy nyugalom árad,
Szél kergeti a hópihét,
Amíg el nem fárad.
Szarvas nyomok a friss hóban,
Amott meg nyúl szaladt,
Nem kell félni a vadásztól,
Mert ma otthon maradt.
Madár ül egy havas ágon,
Aztán tovareppen,
Gyönyörű a téli erdő,
Festő sem fest szebben.
TÉLI HANGULAT
Hajnali szélnek hangja zenél,
hótakaró ül a domb tetején.
Hallani vélem az ablakon át,
friss puha párnát ringat az ág.
Szánon a csengő dallama szól,
pinty szava válaszol rá valahol.
Hólepedőből még nem elég,
engedi gyöngyeit szórni az ég.
Szél muzsikál, már szinte dalol,
lágy zene hallik a kertek alól,
tétova felleget kerget a Hold.
TÉLI ERDŐ
Friss hó takarja az erdőt,
Ami mindent ellep,
Havat ringat a fenyőág,
Hallani a csendet.
A pihenő erdő mélyén
Nagy nyugalom árad,
Szél kergeti a hópihét,
Amíg el nem fárad.
Szarvas nyomok a friss hóban,
Amott meg nyúl szaladt,
Nem kell félni a vadásztól,
Mert ma otthon maradt.
Madár ül egy havas ágon,
Aztán tovareppen,
Gyönyörű a téli erdő,
Festő sem fest szebben.
TÉLUTÓ
Még zúg a szél,
mert nem henyél
a tél, még nem pihen,
de Télkirály
is érzi már,
a végén menni kell.
Foltokban áll,
csak hó ma már,
hideg sem reszkető,
a napsugár
is rád talál,
szívet melengetőn.
A hó helyett
kapott helyet
eső, megérkezik,
virág dalol,
ki föld alól
előmerészkedik.
TÓPARTI TAVASZ
Tó vizét béka fodrozza,
elballag a felhő,
fűzfaág a haját mossa,
táncot jár a szellő.
Zsombék zsendül, nádas susog,
elrejti a szárcsát,
tó tükrében a napsugár
áztatja a lábát.
Parti föveny zöld ruhát vesz,
hisz' tavasz van végre,
a tavaszi virágcsapat
bámulhat az égre.
A sík tavon emelt fejjel
egy sikló cikázik,
öreg ladik leng a vízen,
csend nagyokat ásít
.
UTÓSZÓ
Szertefoszlott álmok,
Halványodó fények,
Múlt idéző máglyán
Porladó emlékek.
Megtépázott hittel,
Tömegben is árván,
Mint szakadt vitorla
Hajótörött bárkán.
Csepegtetett öröm,
Ködbe vésett árnyak,
Nehéz hétköznapok,
Keserves vasárnap.
Nem maradt már semmi,
Semmi, ami éltet,
Életregényemnek
Utószavát kérted.
Már kezdek rájönni,
Létem, ím elszaladt,
Hogy az utószavam,
Regény nélkül maradt.
ÚTRAVALÓ, UNOKÁMNAK
2009.06.18-án hajnalban, megszületett első unokám!
Sok éve már, e pillanatra várok,
s gyakran hittem, nem érem meg talán.
Most meghatottan, itt, előtted állok,
hisz' megszülettél, első unokám!
Az ősz fejemnek ajándék a léted,
tudom, ma még ezt meg nem értheted.
Tán nem leszek már mikorra megérted,
ezért most mondom mindezt el neked.
Ne szidd a sorsod, ha rosszabb a vártnál,
s az élet gyakran nem kegyes veled.
Ha gyémánt helyett csak szenet találtál,
a boldogságod még meglelheted.
Ne tévesszen meg ékszer csillogása,
a gyémánt csak egy rideg drágakő.
A szeretetnek nincsen földi mása, 
s a szénnek hője szívmelengető.
Vedd észre léted sok apró csodáját,
ha vadvirágon pille megpihen,
mikor tavasz felölti új ruháját,
vagy szellő leng faágon szelíden.
Sok mindent kell majd megtanulni néked,
a szerzés mániája gyötrelem.
Az aranyalmát is rághatják férgek,
s a túlzott jólét ritkán bűntelen.
Ne irigyeld a gazdagok világát,
hisz' árnyék nélkül fény meg nem terem.
Én tudom, hogy sok szeretet, mi vár rád,
a fő csak az, hogy egészség legyen.
ÜNNEPVÁRÓ
Ma-holnap itt a karácsony,
száncsengő dallama száll,
lágy szellő szunnyad az ágon,
hóleplet ringat a táj.
Télapó rázza szakállát,
hinti fehér lepelét,
mindenki megleli párját,
álmodik csendben a rét.
Szunnyad a hópihe párna,
árad a hű szeretet,
halk ima, béke és hála,
várjuk az ünnepeket.
VISSZASZÁMLÁLÁS
Sohasem féltem
attól, hogy egyszer rám talál.
Tükörbe néztem,
s a halál nézett vissza rám.
Készülj az útra!
Kaphatsz rá néhány percet.
Jöhetsz velem,
hisz' már kiérdemelted.
Nincs mit sajnálnod,
mit ért néked e földi lét?
Nem kell már várnod,
hogy végre egyszer célhoz érj.
Semmit sem hozhatsz
odaátra magaddal.
Hagytál nyomot?
Nem lehetsz biztos abban.
Ott túl tán vár rám
egy sokkal szebb és jobb világ.
Elhunyt rokonok
s nemrég elhunyt Csetresz cicám.
Most ér végére
e földi kóborlásom.
Szeretteim,
már csak őket sajnálom.
Sopron, 2011. 01. 25.
ZENGEM ZENÉJÉT
Lomha levélnek
lobban a lángja,
porlad a parlag
pőre palástja.
Tombol a tavasz,
tél tovatáncol,
virágzó vesszőn
veréb viháncol.
Hallani hangját
helyi harangnak,
szendergő szöcskék
szerteszaladnak.
Darazsak döngnek,
dölyfösen délben,
szúnyogok szállnak
szembe a széllel.
Zendül a zápor,
zúg a zenéje,
csendesen csordul
csorba cserépbe.
Vilcsek Adrienne: A NAPPALOK SZÉTESTEK
Geisz László emlékére
A nappalok szétestek!
Ölembe hullott a hold.
Csillagköd borítja a meztelen holnapot
Emlékek remegnek, dacosan integetnek,
ahogy rájuk terítem a hófehér leplet.
Szívem teletűzdelve koporsószögekkel,
sikoltva húzom ki oszladozó kezemmel.
Csepp, csepp, véremmel mintázom a szemfedelet,
sietve, hisz nincs sok időm!
Hamarosan temetnek !
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Geisz László |
|
|
|
Címkék: bemutatkozásában, gyermekverseiből, koporsószögekkel, visszaszámlálás, szerteszaladnak, életregényemnek, szüzességedért, szertefoszlott, előmerészkedik, pilleszárnyon, szívmelengető, krátermúmiája, antológiákban, fényevesztett, kényszerűlnék, bagolyhuhogás, lidércsikoly, rendszeresen, csepegtetett, pályázatokon, bárányfelhőt, elfelejthető, kiérdemelted, vadgesztenye, szekérnyomba, gépészmérnök, megszülettél, teletűzdelve, megszületett, éjszakánként, hajnaltájban, karácsonyára, kifehéredjen, meglebbentve, világegyetem, csecsemődnek, egyik irodalmi, egyre halványuló, domb tetején, égre meredne, koporsóm lezárul, boldogság tengerébe, igazság érdekében, koporsóm lezárult, esti csendet, porszem vagyok, szavadba kerül, felelet talán, kanosszát járom, halk szavú, part fövenyén, szürke homályban, Geisz László, GEISZ LÁSZLÓ KÖLTŐ EMLÉKÉRE, Irodalmi Rádió, CSODÁLATOS ŐSZ, CSUPA DALLAM EZ NYÁR, Hogy Csernobil, ESTI GONDOLATOK, FÜRDIK HOLD, HOLDAS ÉJ, IMÁRA KULCSOLOM KEZEMET, Hogy Te, Tudom Uram, Tudod Uram, NEGYVEN ÉV MÚLTÁN, ŐSZI VERS, SUTTOGÓ FAKORONÁK, SZERELEM MÚLTÁVAL, SZERETEM SZEMEDET, TAVASZI SZELLŐ, TÉLI ERDŐ, TÉLI HANGULAT, TÓPARTI TAVASZ, ZENGEM ZENÉJÉT, Vilcsek Adrienne, NAPPALOK SZÉTESTEK,
|
|
Offline
