|
2016-08-11 20:00:38, csütörtök
|
| |
| |
KISS JUDIT ÁGNES
Kiss Judit Ágnes (Budapest, 1973. május 11. -) magyar költő, író, oboista és drámatanár. Az írás mellett színházcsináló, jelenleg a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolában tanít.
P o r t f o l i ó
Nézd, itt vagyok, mint táncos a színpadon.
Test, lélek egy. Tudd, ritka e pillanat.
Hogy mindig így maradjon, semmi
Nem bizonyulna elég nagy árnak.
Itt már zenészként lógok a hangszeren.
Látod, zavar még mindig a pódium.
Jó vicces lett, ahol tanítok
mesterien szigorú pofával.
Láthatsz szinésznek, mert az is én vagyok
más bőrbe kötve. Ott meg, a másikon
épp verset írok bamba képpel.
Jól retusált, de hazug fotó mind.
Vágyat sugárzom? Védelemért eseng
kisgyermek énem? Ostoba álca csak.
így játszik az, ki megtanulta:
meztelen önmaga úgyse kéne.
Link
DALSZÖVEG A HŰTLENSÉGRŐL
A hűtlenséget meg ne bánd,
Ha több mint részeg pillanat.
Hagyd meglebbenni néhanap
Az elvarratlan szálakat.
Legyen talonban mindig egy-két
Mindenre kapható régi szerető,
De hogyha nem akad új kaland,
Őket csak akkor szedd elő.
Trallaléra, trallatiritomm,
Mindenre kapható régi szerető,
Trallaléra, trallatiritomm,
Őket csak akkor szedd elő.
Ha csábítasz, csak légy erős,
Ne torpantson meg a bűntudat,
S ha érzed, hogy csábítanak,
Csak sóhajts, és add meg magad.
A hűtlenség oly jólesik,
Mint jéghideg sör egy nyári nap,
A hűtlenség oly fűszeres,
Az íze napokig megmarad.
Trallaléra, trallatiritomm
Mint jéghideg sör egy nyári nap,
Trallaléra, trallatiritomm,
Az íze napokig megmarad.
A biztonság csodás dolog,
De sokkal jobb az izgalom,
Csiklandozd véle meg magad,
Mihelyt adódik alkalom.
S ha végleg elkerült a vágy,
Nem találsz rá se ott, se itt,
Mint drága kincset, dédelgesd
A hűtlenséged perceit.
Trallaléra, trallatiritomm
Nem találsz rá se ott, se itt,
Trallaléra, trallatiritomm
Őrizd a hűtlenség perceit.
A FÁJDALOM
A fájdalom hogy mért tesz nemesebbé,
azt majd valaki magyarázza meg.
Csak azt tudom, hogy válok én is azzá,
ha egyre elviselhetetlenebb.
A tudat, mit mindennél jobban őrzök,
a fényes érzék ilyenkor teher,
és megalkudnék szánalmasan, gyáván,
csak múljon el, bármikor bárkivel.
A fájdalom hogy lehet áldozat,
hogy lehet szép, azt sajnos nem hiszem.
Csak bűnbe visz: a nyöszörgés nyomában
az édenkerti kísértő sziszeg.
Nem volnék jó hősnek, se vértanúnak,
porban pondróvá tesz a fájdalom,
és bevallok és megtagadok bármit,
és ha kell, kínzóm csizmáját nyalom.
A fájdalom a test végső győzelme,
a fájdalomnak sem hite, sem elve,
a fájdalomban másnak nincs esélye -
Istenem, ne vígy ilyen kísértésbe!
GEOMETRIA
Az vagy nekem, mi magadnak sosem,
és én benned magamnak idegen
alakként tükröződöm. Szüntelen
felfogni vágylak, s nem lehet. Hiszen
ahol te kezdődsz, ott nekem már végem,
mit érzel, az te és nem én vagyok.
Utánad nyúlnék, s csak magamat érem,
és nem veled, magammal harcolok.
Minek tagadjam? Közös útra vártam,
vagy legalább egy kereszteződésre,
ahol egymásba nyílnánk... Magyarázzam?
Hiába tágulunk bele a térbe,
mindez csak látszat, lázálom, mese,
mert síkjainknak nincsen metszete.
GYEREKFÉRFIAK BALLADÁJA
Ha nő vagy, férfiként szerethetsz
macsót, lovagot, szépfiút,
végül úgyis a gyermeked lesz,
öledbe vágyik, s nincs kiút
ebből a kényszer-anyaságból,
szívedből szívja a tejet,
és mint vak kismacska, nyivákol -
a férfi mind csak kisgyerek.
Mint óvodás a homokvárat,
épít izmot vagy karriert,
de kérj egy apróságot, fáradt,
unott lesz rögtön és ijedt.
Nem lesz társad és nem lesz hősöd,
magad vagy csatába menet
utóvéded és előőrsöd,
a férfi mind csak kisgyerek.
Most rád hasal, harapja nyelved,
magáról úrként álmodik,
ha nedve kiömlött, elernyed,
s már alszik, nyála is folyik.
Mert nő vagyok, oltalmat vágynék,
de megtanultam, nem lehet,
hiába szerelem, jó szándék,
a férfi mind csak kisgyerek.
Herceg, ha sértő, amit mondtam,
hajtsd az ölembe a fejed,
csak altató volt, mit daloltam,
hogy minden férfi kisgyerek.
HALÁLOS VILLANELLA
"Hogyan létezhet ennyi fájdalom?"
A négy szó, mint a csikk, bőrömbe égett,
mi elhangzott azon a hajnalon.
Mit ér a test? Az ócska-drága rom,
mit oly soká építgettek az évek?
Hogyan létezhet ennyi fájdalom?
Csak kérdés van, de nincsen válaszom,
csak Isten ellen súlyos vádbeszédem,
mi elhangzott azon a hajnalon,
mert nem vagyunk több: hulló, sárga lomb,
áramütés alatt vonagló féreg,
hogyha létezhet ennyi fájdalom.
A kártyák mind kiosztva, nincs talon,
Semmim se volt, de megadtam a tétet,
mi elhangzott azon a hajnalon,
és vesztettem. Túl sok volt egy lapon,
anya, nem tudlak megmenteni téged.
(hogyan létezhet ennyi fájdalom?)
Lehámlott rólad ölelő karom,
ahogy arcodról mállott le az élet.
Mi hangzott el azon a hajnalon?
Hogy nem létezhet ennyi fájdalom.
HOGYHA A SZERELEM ELKERÜL
Hogyha a szerelem elkerül,
többé nincs hova menned,
a látszat muszlinfüggönyei
kőfallá merevednek.
Rád bogozódva a ráncaid is,
vénasszonyra a kendő,
ébred a szörnyed, utánad ered,
az árnya mögötted megnő.
Hogyha a szerelem elkerül,
ronggyá bénul a lábad,
úgy bújsz önmagad árkaiba,
mint vackára az állat.
Vedleni vágysz, de a bőröd alatt
nincs, ami képes az újra,
vergődsz csak, de törött üvegen,
felsebzed magad újra.
Hogyha a szerelem elkerül,
a napok rád kövesednek,
fűrészporral az éjszaka jön,
kínálgat: nesze, edd meg!
Néz a tükörből a maszkod, az arc,
nincs aki már leszeresse,
hogyha a szerelem elkerül,
hóval vagy betemetve.
HULLADÉK
pár vacak vers és egy-két rossz kamaty,
úgy hamvad el, hogy nem is vet lobot,
de mégis, mint a halom ócskavas,
értékké válik, mihelyst eldobod,
s belőle újraöntheted magad:
éveket a kicsorbultak helyett,
s a vérért, ami bőrödhöz tapad,
önthetsz irgalmasabb ítéletet.
semmid sincs már, sem arcod, sem neved,
az isten emléke is megkopott,
pucér testedre fázón öleled
néhány éjszakád, hitvány verssorod.
ILLATOK
Tán egy-két illat, ami ismerős.
Leginkább a tavaszi éjszakáké,
és ott a kávé vagy a csokoládé,
mit nagymama vasárnap délre főz,
mert elhitették, hogy otthon vagyok,
és megrettenek, mikor föleszmélek,
a kétely rág rajtam, almafán a féreg,
mutatnak-e utat az illatok?
megtartanak-e miben bízom, abban?
átvisznek-e a végső, mély vízen
oda, ahol e világ előtt laktam?
Ők vezetnének, nem kell kérni sem,
elindulhatok minden pillanatban,
de hogy hazajutok, már nem hiszem.
IRGALMASVÉRNŐ VISSZATEKINT
Voltam már elhagyatva,
meg persze én is fájtam,
próbáltam az egyensúlyt
tartani a világban.
Lehullott, elrothadt már
vagy harminchárom évem,
egész művészi lettem
a csinált szenvedésben,
s egészen profi abban,
hogy úgy nézzek magamra,
ahogy a gyűjtő tekint
a preparált rovarra,
ahogy a tudós néz egy
boncolt patkány agyára,
okosan, részvét nélkül,
a végeredményt várva.
Voltam alul és felül
a harcban és a szexben,
kit magam alá gyűrtem,
másnap lenyomott engem.
Jó voltam szeretőnek,
És hitvány minden másra,
lassacskán berekedtem
a kéj után kiáltva.
Elpazaroltam mindent,
s nincs kinek számot adnom,
hogy többre voltam szánva,
mégis hiszem és vallom.
Óvszerre nem költök már,
csak néha altatóra,
nézem a hintaszéket,
hol nagymama lettem volna.
ITTMARADÓ
Hét éve őrizlek,
Hét évig nem látlak.
Hét év után, ha visszajössz,
Két karomba zárlak.
Kezembe vennélek,
Számban tartanálak,
Mégsem kérlek, hogy itt maradj,
Nézek csak utánad.
Kék egek elvisznek,
Zöld vizek elzárnak,
Sosem vettél az öledbe,
Mégis visszavárlak.
KESERŰ WHISKYDAL
Ó, fiatalság! Még amikor hittünk az egészben:
Úgy Pegazus szárnyában, mint az örök szerelemben,
Meg hogy a Parnasszus csúcsát majd egyszer elérjük.
Ültünk mestereink lábánál, s éltek a holtak,
Mert megidéztük finnyás szellemüket szavainkkal.
Tiszteltünk mindent, ami vers volt, mint pap az oltárt,
S tudtunk írni hibátlanul egy-egy hexametert is.
Esténként a lepukkant kocsmák pultjai mellett
Kérdések tutaján hánykódó hősi szivünket
Ringatták lassú mámorba a bölcs borozások.
Itthon ülünk most, házunkból, amit összevakartunk
Megzápult szavainkkal, régesrég ki se lépünk.
Mestereink koszorús fényképe tekint le a falról
Feddőn, míg a Chivas Regalos poharat nyalogatjuk,
S megbotlik a tollunk mindegyik hexameterben.
Kolbászt töltöttünk Pegazusból, azt falatozzuk,
S elhittük, hogy a Parnasszusra lanovka repít föl.
Nem kell már szerelem, csak a franciaágyban a kqrás,
S mint kültelki vagány, aki mással látja a nőjét,
Régi dicsőségünk késel csak az éji homályban.
MACSKA TÉLIRE
Vegyél egy macskát. Vagy fogadj örökbe.
Egy félvak, lekoszvadt is megteszi,
vagy egy tépázott fülű csatakandúr,
ki éppen hitvány zsákmányát eszi
egy belvárosi, sötét kapualjban,
vagy egy autó alól pislog ki rád,
vagy elnyúlik az őszi napsütésben -
csak az a fontos, hogy legyen cicád.
Lehet girhes, vagy kövér, mint egy hurka,
öklömnyi szőrgombóc, még kékszemű.
Akár ajándékba is kérhetsz egyet,
macskához jutni roppant egyszerű.
Mert tél jön mindjárt, és hideg, és
mi lesz veled, ha nincs cicád?
Ki bújik be, hogy melengessen,
melléd a takaró alá?
Ki dorombol füledbe éjjel?
(mancsát arcodra fekteti)
Ki kelt hajnalban nyávogással,
hogy rögtön enni adj neki?
Ki kaparja a bezárt ajtót,
mikor hazaérsz, ki örül?
Kunkorodó farkkal ki rajzol
nyolcasokat bokád körül?
Legyen egy macskád. Míg kávézol reggel,
öledbe mászik, éles karmai
behúzva, puha tappancsokon sétál
az életedben. Alig hallani.
Bundájából kipattognak a szikrák,
ágyadra gömbölyödik és dagaszt.
Bújj mellé, tanulj dorombolni tőle,
ketten könnyebb kivárni a tavaszt.
MIMIKRI
Hová hívtál el, Istenem?
Miféle különös szeánszra,
mely szentebb, mint egy nászmise
és sötétebb, mint a sátán bálja?
Hová dobtál ki, Istenem,
mint egy ejtőernyős ügynököt?
Tudtad-e, amikor kilöktél,
hol szállunk, milyen föld fölött?
Most itt vagyok, nem kérdezek már
semmit, ami a múltról szólna,
elvégzem mindazt, amit rám bíztál,
vagy szolgaként, vagy uralkodva,
csak tudnám, mi az. Most jó volna
emlékezni, mit is kell tennem.
Hallgatok addig, és próbálok
túlélni rejtőszínekben.
NEGYVEN UTÁN
Hogyha eléred a negyvenet, ember,
gyűlnek a ráncok a homlokodon.
Túl a kudarcokon, annyi szerelmen,
túl haveron, túl vérrokonon
jól tudod azt, hogy mennyi az annyi,
a szembejövőről, mennyit is ér,
s nem tudsz már könnyekre fakadni,
mert egy nagyfőnök kikísér.
Hogyha kirúgnak, már nem akadsz ki,
lelsz más társat, más kenyeret,
orrod alatt szaporodna a ,,baszki"
de mert gyereked van, visszanyeled.
Megtanulod használni az Excelt,
rajta beosztani pénzt és időt,
nem vacakolsz, csak olykor a szexszel,
aztán, mint a fa törzse, kidőlsz.
Negyven után még bírod a tempót,
már ha a térded nem reumás,
nagy sikerekre legyintesz: ,,E' megvót!"
Csökken a becsvágy, nő a tudás.
Mind gyakrabban lát a fogorvos,
kardiológus, majd a szemész,
végül rájössz, túl sok a dolgod,
s mind leszarod: jó így az egész.
Negyven után minden nap ajándék,
hát örömödben fogj madarat!
Van mese is, csoda is, mire várj még,
tán száz évre való is akad!
ÖREGES
Az éveket már érzik pusztulásra
váró sejtjeim, odvasul fogam
a szétrágott s le nem nyelt mondatoktól,
vastagszik méhem, nehezen fogan,
a mész gyűlik orvul az érfalon,
gyomrom finnyás lett ételre és szóra,
egyre ritkábban pezsdíti fel vérem
a testi vágy, mint ócska bort a szóda,
a várandósságnak csak kínját érzem,
"nem kellett volna időben egy küret?"
fut át rajtam, míg félpercnyi szünet
áll be két fájás közt a vérző térben.
Kit mégis százszor újra megszülök,
ne hagyj el, vers, mikor megvénülök.
RÁOLVASÁS
a lélek vékony pókfonál
a testet lassan átszövi
az őrizetlen sarkokat
aztán az ajtót-ablakot
míg lassan minden szürke lesz
tapadós fényes és puha
míg nem lesz olyan mozdulat,
mitől a háló nem remeg
akármit kérdez már a test
úgyis a lélek válaszol
öröklét csöndes zsarnoka
a test körötte csak fogoly.
RINGATÓ
Nem nyugalom, nem küzdelem,
Nem meredek, rögös út,
Én a halált úgy képzelem,
Mint egy nagy takarót.
Lágy puha tollból van, meleg,
Elfeledett anyaöl,
Rád borul, elringat, befed,
Megvéd bármi elől.
Szárnyai vannak, az égbe ragad,
Szállj vele, szállni ne félj,
Karjából kitépni magad
Nincsen, nincsen esély.
SZÓ
Hazádból, hogyha még bírod,
Ne menj el, ó, magyar.
Hogy menekülj, lesz mindig ok,
És mindig, hogy maradj.
Itt áldozat, s vajon mi ott?
Bevándorló lehetsz,
Nem tudhatod, végül melyik
A súlyosabb kereszt.
Ez a föld régóta ugar,
Terméketlen, sivár,
De van még, ki zenét szerez,
És színházat csinál,
Szeret és harcol semmiért,
Mert másként nem tehet.
Hogy itt vagy, erőt ad nekik,
S ők itt vannak veled.
Lehet, hogy nem jön jobb soha,
Ki itt él, mélyrepül.
Megúszhatják a vétkesek,
S te bűnhődsz vétlenül,
Míg annyi jóval van tele
A másik serpenyő,
Ha baj van, ki ne mentené,
Ami még menthető?
De itt van szükség rád nagyon,
Sötétben lenni fény,
Hogy fölemeld, ki megrogyott,
És bátorítsd, ki fél.
Maradj, mert meg kell védeni,
Kinek nincs is hova,
Legyen szegény, hajléktalan,
Zsidó, meleg, roma,
Vagy bárki más, aki alól
Kihúzták a talajt.
Légy fül, ha semmit nem tehetsz,
Ki hallja még a jajt.
Ez frontvonal, ez harcmező,
S még így is otthonod,
Rád simul minden rég bejárt
Tered, kamaszkorod.
Taposhatnak röhögve mind
Az összes elveden,
De szétolvadnak a szavak
Az anyanyelveden.
Ne hidd, hogy semmi eszközöd,
Fegyver vagy te magad,
Mind különleges ügynök az,
Ki mégis itt marad
Maradj tövisnek, bőr alatt,
Ha bírod még, magyar,
Légy viszkető seb, mit a kéz
Álmában is vakar.
Itt áldás is, másutt csak egy
Bevándorló lehetsz.
Ki mondja meg, végül melyik
A súlyosabb kereszt?
TÜKÖR ELŐTT
Már nem hiányzol. Tornacipőd nyomát
hó befújta bennem, a hangod is
zörejjé torzult, ócska magnó
játssza le mindig a régi számot:
"Tartson halálig! Én soha nem fogom"
- így szól a refrén - "önt elereszteni!"
A versszakokról nem beszélek,
"végzetem, angyalom" és hasonlók,
mikből kitelt pár lírai szösszenet,
bakfisnak emlékkönyvbe való sorok.
De hogy nekik bedőltem én is
ennyi idősen, az egy kicsit gáz.
Leszek harmincas, negyvenes is talán,
mint kiskamasznak, egy hülye szó elég,
hogy lépre csaljon. Hidd el, édes,
itt ülök, és röhögök magamban.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: KisJenő,József,Judit,Irma,Rea |
|
|
|
Címkék: muszlinfüggönyei, kereszteződésre, trallatiritomm, színházcsináló, rejtőszínekben, várandósságnak, összevakartunk, anyanyelveden, versszakokról, szembejövőről, irgalmasvérnő, franciaágyban, gyerekférfiak, újraöntheted, elpazaroltam, harminchárom, hűtlenségről, vénasszonyra, visszatekint, visszavárlak, tappancsokon, kiskamasznak, fűrészporral, megúszhatják, kicsorbultak, hexameterben, emlékkönyvbe, elindulhatok, parnasszusra, szétolvadnak, végeredményt, szenvedésben, visszanyeled, nyávogással, szánalmasan, dicsőségünk, írás mellett, elvarratlan szálakat, biztonság csodás, hűtlenséged perceit, hűtlenség perceit, fájdalom hogy, fényes érzék, nyöszörgés nyomában, édenkerti kísértő, test végső, fájdalomban másnak, vagy nekem, gyermeked lesz, férfi mind, kártyák mind, szerelem elkerül, Kiss Judit Ágnes, KISS JUDIT ÁGNES, Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolában, DALSZÖVEG HŰTLENSÉGRŐL, GYEREKFÉRFIAK BALLADÁJA, HALÁLOS VILLANELLA, HOGYHA SZERELEM ELKERÜL, IRGALMASVÉRNŐ VISSZATEKINT, KESERŰ WHISKYDAL, Chivas Regalos, MACSKA TÉLIRE, NEGYVEN UTÁN, TÜKÖR ELŐTT,
|
|
Offline
