|
2016-10-31 20:30:34, hétfő
|
| |
| |
VERS a versről 
Antanas Driling: A VERS
Honnan jön A vers:
A csillagos égről,
A napos égről,
A beborult égről,
A te szemedből, az én szememből,
A te jókedvedből, az én jókedvemből,
Az utcáról, ahol lakunk,
Az egész életünkből:
Fogadjuk őt,
Óvjuk őt,
Melegítsük a leheletünkkel,
És sohase űzzük ki a házból,
Az életből!
Dabi István fordítása
Aranyosi Ervin: SZERETET HÍRVIVŐJE
Tudod a vers, mit írok,
nem csak tőlem ered.
Távoli hangok súgják,
s én elküldöm neked!
Lehet, hogy te is súgtad,
- álmodból szállt felém!
Így lett a leírt versem
közös: tied, s enyém!
A vers a lélek nyelve,
s csak az tud írni jól,
akit szeretet ihlet,
kiből a szíve szól.
Ha egy szív adni képes,
lesz egy, mely elfogad.
éppúgy sajátnak érzi,
mert lelkéből fakad.
Szavaink összekötnek,
a dal körülölel.
Körtáncba hív az élet,
s egy szebb jövő jön el.
Szeretet ritmusára,
egyre több szív dobog,
s akik itt összegyűlnek,
így lesznek boldogok.
Tudod a vers, mit írok,
egy apró láng csupán,
s remélem futótűz lesz,
egy szép nap hajnalán.
Szeretet hírvivője,
szívekben lángra kél,
s remélem velem tart majd,
mindaz ki él, s remél.
Babits Mihály: CIGÁNY A SIRALOMHÁZBAN
Úgy született hajdan a vers az ujjaim alatt,
ahogy az Úr alkothatott valami szárnyas
fényes, páncélos, ízelt bogarat.
Úgy született később az ajkamon, mint
a trombitahang, mint a trombitahang
katonák szomjas, cserepes ajkain.
De ma már oly halkan, elfolyva, remegve jön
mint beesett szemek gödreiben
remegve fölcsillan a könny.
Nem magamért sírok én: testvérem van millió
és a legtöbb oly szegény, oly szegény,
még álmából sem ismeri, ami jó.
Kalibát ácsolna magának az erdőn: de tilos a fa
és örül ha egy nagy skatulyás házban
jut neki egy városi zord kis skatulya.
És örül hogy - ha nem bírja már s minden összetört -
átléphet az udvari erkély rácsán
s magához rántja jó anyja, a föld.
Szomorú világ ez! s a vers oly riadva muzsikál
mint cigány a siralomházban.
Hess, hess, ti sok verdeső, zümmögő, fényes bogár!
Ha holtakat nem ébreszt: mit ér a trombitaszó?
Csak a könny, csak a könny, csak a könny hull
s nem kérdi, mire jó?
Babits Mihály: Cigány a siralomházban (1927) - Orbán György előadásában
Link
Bartalis János: CSAK A VERS ÉL
Egy sor írást,
vagy még azt se,
késő van már,
késő este.
Kint hull a hó,
szél lebegtet.
Szívem remeg.
A szobában
csend van nagyon.
Lehasaltak
az árnyékok.
Eloltottam
a tüzem is,
gáz sem lobog,
alszik Ő is.
Csak a vers él
a szívemben.
Örök lángja
ki nem lobban.
Lehasaltak
a csillagok.
Hunyó parázs
a kályhámban.
A Mindenség
tovább forog
Bartalis János: VERS: FÁJÓ SZÉPSÉG
Rovom naponta -
nekikezdve és megállva,
rovom a kusza sorokat,
suttogom az éjbe,
hogy megszülessék a Vers,
az egyetlen, a nagy.
de látom -
csak álom, vágy, akarat marad,
megfoghatatlan,
eloszló tündérzene.
Keresem a mezők csendjében,
keresem a gyárak zajában,
a Kedves szemében.
Megpeng egy hang a lelkemben,
s aztán elszáll messze,
ki tudja: hová?
Ki tudja: merre?
Mint gyermekláncfű
ezernyi légi gömbje,
ha kegyetlenül rátör a szél.
Ó, Vers! örök nagy Csoda!
Fájó szépség a lelkemben.
Akiért meghalok naponta,
elvérzek véres tüskén.
Kereslek, futok utánad.
Feltűnsz, megcsillansz.
,,Már megvagy!" - kiáltom.
Nyújtom a kezem ujjongva.
De csak a halvány párát
öleli karom.
...Sárból és égi fényből szőtt alak: Vers!
Vajon nem foglak meg?
Nem érlek be soha?
B.Radó Lili: VERSEK
Nekem vér és könny, izom és ideg,
nektek csupán szó: izzó vagy hideg.
Nekem egy villanás velőmön keresztül,
nektek röpke ötlet: pillátok se rezdül.
Nekem elérhetetlen vágy, mely elveszít,
tinektek könnyű sóhaj és jól esik.
Nekem vak szenvedélyek, kegyetlen várurak,
tinektek téli estén elfutó hangulat.
Ha vér, ha vágy, ha vád, ha könnyes szó, vagy nyersebb:
nekem az életem. Mindenki másnak: versek.
Lucian Blaga: A VERS
A villám sem él sokáig
fényében magányosan,
csupán addig, míg elérhet
felhőtől az első fáig,
mellyel egyesülni vágyik.
A vers maga is olyan.
Fényében magányosan
addig él, ameddig élhet,
felhőtől elér a fáig,
indul tőlem, s meglel téged.
Lengyel Ferenc fordítása
Jorge Luis Borges: A DÉL
Valamelyik udvarodból bámulni
a réges régi csillagokat,
az árnyék
padján ülve bámulni
ezeket a szórt fényeket,
miket tudatlanságom nem tud megnevezni,
se elhelyezni a csillagképek között,
átérezni a rejtett
ciszterna vízkörét,
a jázmin- és loncillatot,
az alvó madár némaságát,
a tornác boltívét, a nedvességet
- ezekből áll talán a költemény.
(Somlyó György ford.)
Charles Bukowski: A VARÁZSLAT MEGHATÁROZÁSA
A jó vers olyan, mint a hideg sör
mikor megszomjazol
A jó vers olyan, mint a forró pulykás szendvics
mikor megéhezel
A jó vers fegyver
amikor bekerít a tömeg
A jó vers valami amivel
keresztülsétálhatsz a halál utcáin
A jó verstől úgy olvad el a halál, mint a forró vaj
A jó vers bekeretezi a kínt
és felakasztja a falra
A jó verssel képes vagy talpaddal megérinteni Kínát
Egy jó vers szárnyalásra készteti a megzavart agyat
Egy jó vers megsegít, hogy Mozarttal kezet rázhass
Egy jó vers lehetővé teszi, hogy az ördöggel kockázz
és nyerj
Egy jó vers mindenre képes
és ami a legfontosabb
Egy jó vers tudja mikor kell
abbahagyni
Gyukics Gábor fordítása
Dorina Costa: VERS ÉS DAL
A vers
nem csak rím és fantázia,
egy kiáltás a csendben,
egy szél-fuvallat,
egy mosoly, szenvedély, szenvedés,
egy érzés,
mi megmozgatja a lelked s értelmed,
és hirtelen elvisz
egy virágzó rétre,
a végtelen égbolt alá,
a viharos tengerhez,
egy gyászünnepélyre,
miatta abbahagyod,
amit éppen teszel,
és éjjel is váratlanul felriadsz,
hogy kapkodva keress
egy lapot és ceruzát
hogy papírra vesd
életed egy pillanatát,
leírsz tíz vagy száz szót,
amiket később meghatottan olvasol újra
Így születik egy vers -
vagy egy dal
Dabi István ford.
Cseh Katalin: SZABAD GONDOLATOK A VERSRŐL
A vers a lélek pancsolása hangban, fényben, ízlelésben, tapintásban.
A vers önkitárulkozás, önkifejezés, az Én árnyalatinak fölvillantása.
A vers ünnep a hétköznapokban, képzeletbeli utazás szavak szárnyán vagy a csönd fedélzetén.
A vers tükör, melybe ha belenézek (beleolvasok), meglátom önmagam, és önmagamban a gyarlóság mellett a magasztosat, vagyis az örök emberit.
A vers repülés vagy éppen zuhanás: magasság és mélység érintése.
A vers a vágyak, álmok, benyomások, érzések, érzelmek, gondolatok kifutópályája.
A vers a szó és a szavakon túli, a szavak mögötti végtelen és kiszolgáltatott világ.
A vers áldás és átok, kegyelem és kárhozat, menny és pokol, az ellentétek békés egymásba csitulása.
A vers a felnőtt lélek gyermekien tiszta és őszinte játéka: bújócska az elmúlással...
A vers ajándék, melyet meg kell tanulnunk elfogadni és befogadni. Ez a folyamat egyszerre
gyötrelmes és gyönyörűséges. A kisgyermeknek viszont természetes, mert ő még lénye egészével a versben él, annak ritmusában, zeneiségében, szókapcsolataiban. A költészet varázsa nem kívülről hat rá, hanem belülről, a lélek határain belül.
Darvas Ferenc: KÖNNYEBB ÁLMOT ÍGÉR
Igen a vers könnyűbb álmot ígér
talán egy szép gyermekkort idéz
talán szerelmes időket hoz fel
talán ünnepek hangulatára figyelsz
talán egyszerűen a vers maga kell
talán a bánatot sikerül felejtened
talán a fenséges hangzatok miatt
talán emlékek ködébe elvivő vigasz
talán gyász miatt kell maga a vers
talán s mert egy rossz napot felejtsz
Igen, a vers könnyűbb álmot ígér
mely elvisz magosba és égig elérsz
mely bút, bajt napodból kisöpör
mely lezár, befejez sok gyatra pört
mely bajban mint különös gyógyír
mely ringató és kellemes jóhír
Igen, a vers könnyűbb álmot ígér
nem számít ki gazdag, ki szegény
nem számít milyen fekhely az ágy
nem számít viskód-e vagy palotád
nem számít a szoba, milyen a hely
nem számít ki mit hord, mit visel
Igen, a vers könnyűbb álmot ígér
talán újra szép gyermekkort idéz
talán szerelmes nyarakat hoz fel
talán ünnepi hangulatra ügyelsz
talán csak pusztán a vers maga kell
talán sikerül a bánatot elejtened
talán a különös hangzások miatt
talán lelkeden béke lesz és vigasz
talán lázban segít maga a vers
talán így egy rossz napot felejtsz
álmod úgy jön el, mint szép tündér
mert a vers nyugodt álmot ígér.
Darvas Ferenc Könnyűbb álmot ígér
Link
Dovigyel Bálint: MI A VERS?
Vers. Ugyan mi is az?
Az életből kiragadott pillanat,
Egyetlen másodperc tökéletesség.
Egy csepp nagy kékség.
A vers gyönyör, mámor
Feloldja mindazt, mi gátol.
A vers egy gyógyszer,
Egy gyógyulási módszer.
A vers sír és nevet,
Ha kell együtt él veled.
Mi is ez a művészet?
Egy tollal való egyszerű művész tett.
Farkas István: VERSEIM NEM CSODÁK
Csak szavak, betűvé
gondolt érzelmek,
leírt gondolatok.
Mikor olvasod őket,
szíved érintik, lelked
simogatják, könnyed
csordul tőlük,
vagy néha mosoly
születik ajkadon.
Pedig csak szavak.
Fövényi Sándor: E VERS LEGYEN
E vers legyen
valahogy más.
Nem kellenek rímek,
legyen halk suttogás.
Ne íródjanak
óriás szavak.
Legyen lágy rianás,
olvadó patak.
E vers legyen
néma, mint a virág.
Lehunyt szem írja,
ne értse világ.
Gergely István: VERS SZÜLETIK
Olykor dúdolgatok
s meglepő hangzatok
kalapot emelnek,
előre köszönnek.
Olykor elámulok,
ívelő mondatok
játszva csiripelve
fészkelnek fejembe.
Indul a dolgára,
testem már mozduló,
léptem ritmusára
megdobban már a szó.
S olykor firkálgatok,
szóra szókat rakok,
s öntudatlan születésben,
sírva boldogan, békében,
ahogy a lét a fényre forog,
egyszerre csak rám mosolyog
a vers.
Gősi Vali: TALÁN A VERS
talán a gondolat
- a szép -
talán a vers segít
értelmes lét
felé
talán az út során kinyújtott
kéz
talán a csend-vajúdta
hang
becéz
talán
majd villanó remény
pislanó fény fakad
s nem rettent rút harag
szivárvány-lelkeket
ha majd a csend
szökik
nyomában halkan
hang halad
utat talál
bekopog zord
szívek falán
talán
a
vers
Gősi Vali: VERSSÉ VÁLTAN
a vers zenéje
életzene
holt lelkek
árny-tánca
sejtelmes
éteri muzsikára
a vers felemel
elringat lágyan
elporladsz dallamában
végtelen térben
minden leszel
elégsz a fényben
semmivé olvadsz
foszló időben
egyesülsz ütemére
a mindenséggel
dallammá váltan
ringsz a szavakban
lebegsz a létben
fénylő magasban
meglátod magad
kék éj-tükörben
verssé váltan
álló időben
Gulyás Gábor: A VERS
Szeretnék egy verset írni, melynek minden sora szép,
nincsen benne rontás, értékes és ép.
Csillogón ragyog díszes kötött könyvben,
lapjai megedződtek sok-sok örömkönnyben.
Tartalma elrepít egy meseszép tájra,
nem gondolsz a búra, csak e varázslatos bájra.
Tündöklő rímei emelik az égbe,
Idős és fiatal adja kézről-kézre.
Mondatai mottóként szolgálnak a népnek,
Tanulsága ugyanaz minden nemzetségnek.
Betegeknek erőt ad, ha nincsen másik kiút,
Egészséges ember segítséget nyújt.
Kis versem által láthatna az ember,
Mit szabad e Világban és mi az, amit nem kell.
Mindezért cserébe nem kérnék én semmi mást,
Légy mindig boldog s élvezd az utazást!
Gyurkovics Tibor: A VERS
A vers valami éteri magány, amit mégis meg lehet osztani.
Egyetlen pont, melyben benne csillog a világegyetem, mint pupillán a könny.
Minden egyes vers az élet értelméről szól, még akkor is, ha csak egy játékos húrpendülés.
Benne van a versben a költő, mint virágban az illat, tört fűben a kasza egyetlen gyomban a saját életére tört keserűség.
A versben minden megvalósul - még Isten is. A ,,fiat!" gesztusa van benne, a ,,legyen!"
Ó, ó, verset írni a legszebb, legboldogabb állapot, az ember maga is verssé válik és elfoszlik az égbe.
A vers - ima, melyben megismerjük legrejtettebb vágyainkat, legöntudatlanabb bolondságainkat is.
A vers - levél, melynek címzettje a halhatatlan szerető.
Talán olyan a vers, mint a kesztyű, melyet lehúzunk és kifordítva látjuk: saját bőrünk az.
A vers a szeretet nyelve. Egyetlen verset sem írtam gyűlöletből vagy közönyből.
A vers - a gyermeki kegyelem. ,,Kegyelem, kegyelem! Ne öljetek meg!"
A vers, hogy ,,látva... se... lássanak". ,,Színről-színre," mégis ,,tükör által, homályosan."
Mindig marad egy fátyol köztem és a lényeg között.
Ez a fátyol a vers. Mégis jobban érzékeltet, mint önmagam és jobban, mint a lényeg - ő a vers.
A vers megemel - valahová, a sebezhető végtelenbe.
A vers elejteni a vadat, a nagyvadat, az egyszarvút, hogy vére folyik, noha nincs is vére.
A vers - égi akupunktúra, mely minden ponton érint. Csak minket szúrnak és nem mi szúrunk.
A vers - szent Sebestyénnek lenni, combszúrva, mellszúrva, nyakszúrva - égi fénnyel szemünkben.
A vers - én vagyok, meg egy kicsit már nem is én. Átlényegülés, amilyen lehet Krisztussá lenni kenyérből és borból. Vagy fordítva? Testből és vérből eledellé lenni.
A vers könnyű szél simítása homlokunkon - mintha egy álombéli kéz illetné verejtékcseppjeinket.
A vers egy kézfejre támasztott, tenyérbe ejtett homlok, és oldalt nézés, mert nem bírunk szemből annyi fényt. Mégis azon tűnődünk - milyen lehet a fény?
A vers - véraláfutás a... felhőkön, és felhőjáték a... vérünkben. Vértükör, melyben tótágast állnak a fák, a Loire-menti nyárfák, a Balaton-parti fűzfák, a Tisza-menti nyírfák, miközben mi egy hajó után integetünk, amin utazunk s ami régen eltűnt a kanyarban.
Hábele Mihályné: A VERS SZERETETE
A vers nekem olyan,
mint éhezőnek a kenyér,
mint szikkadt földnek a nyári zápor,
ami éltet, - ami aranyat ér.
A vers nekem, - szellő,
mely szárnyalva az égig emel.
Lágyan - finoman megérint,
arcomra könnyű csókot lehel.
A vers nekem , - napsugár,
mely árassza magából a meleget.
Néha a könnyem is kicsordul,
ha megérinti szívemet.
A vers nekem, - kiáltás,
ami felrázza a szunnyadó érzelmeket.
Életre hívja a legszebb érzést,
- ébren tartja a szeretet.
Hámori István Péter: VERSET ÍRNI CSAK ÚGY ...
Verset írni csak úgy lehet,
ha nyakon ragadod a titkot,
megzabolázod szívedet,
és mersz hazudni néha itt-ott.
Haragszik rád a nagyvilág?
Meredélyeden hit a mellvéd,
és rímeid, a banditák
akiktől józanságod megvéd.
Verset írni csak úgy szabad,
ha költőséged nem csak érzed,
és úgy mutatod meg magad,
hogy meg se hallják döngő lépted.
Azok, akikre ráfigyelsz,
mindenkoron viszontfigyelnek,
ám amikor gyávul a mersz,
jelet tudsz adni minden jelnek.
Ne kezdj versbe, ha torz a hit,
vagy gyűlölet mozgatja tollad,
és a Parnasszus csúcsait
szeretnéd elnevezni rólad.
Verset ne írj, csak, hogyha majd
őszintén tárul ki a lelked,
és a szenvedést meg a bajt
legalább egyszer átölelted.
Belülről épüljön a hit,
s templomodban te légy az oltár,
mindig annak írd vágyait,
aki most vagy, nem az, ki voltál.
Ne felejtsd azt: gyakran akad
olyan, aki elvekbe kerget,
soha ne írd meg önmagad,
amikor másról szól a helyzet.
Készülj fel arra, hogy a rend
felkent papjai hívni fognak,
lehet csábító bár a fent,
téged alul lássanak jobbnak.
Verset írni csak úgy szabad,
ha megvan benned a merészség,
s ha a hatalom megtagad
akkor sem tántorít a kétség.
Soha ne számíts arra, hogy
a műveidért megdicsérnek,
ahhoz, hogy dúsulj, gazdagodj,
nagy ára van mindig a bérnek.
Akard, hogy hallják hangodat,
merthogy a nép szólal meg véled.
Hajnal légy, soha alkonyat,
mindenkié a tehetséged.
Figyelj arra, hogy értsenek,
a közöny jege gyorsan olvad
akkor, ha vállalt érdemed
szerint napfénnyel ír a tollad.
Verset írni csak úgy lehet,
ha nem maradsz önmagad rabja.
És ha olvassák versedet,
amelynek talán egy darabja
valakinek új gondolat,
nem szertefoszló irka-firka.
Versed forrás lesz, s torkolat,
még ha nem tudják is, ki írta.
Hollósy Tóth Klára: A VERS
A vers a lélek parancsa, szárnyalása,
pregnáns sorokba a mélység titka vész.
A lélek láttatása, felvillantása,
fogalmazott érzés, önkifejezés.
Képzeletutazás az Én fedélzetén,
színes jelzőkbe, metaforákba zárt
rímes játék, csevegő, könnyed és merész,
mint ősi, dalszerű, megnyilvánulás.
Láttat mindent, jót, szépet, magasztosat,
rosszat is, mindazt, ami fáj, ami bánt,
közben elmondja gyarlóságainkat,
minden átöröklött emberi hibánk.
A vers gondolat, a lélek álmodása,
áldás és átok, kegyelem, kárhozat,
az ellentétek egymásba olvadása,
varázslat, művészet, lélekláncolat.
Jancsik Pál: EGYSZERŰ ZSOLTÁROS SZAVAKKAL
Úgy kéne fölszállni a versnek
benned, ahogy zsoltáros hívek
a templomokban énekelnek:
szívből, tisztán és messze zengőn,
ahogyan átsuhan a friss szél
az illatokkal terhes erdőn.
Egyszerű, zsoltáros szavakkal
megköszönnöd, hogy itt lehettél,
s találkoztál az új tavasszal
Jánosházy György: A VERS ÓRÁJA
A vers órája ez... Az éj homálya
ernyedt kertek fölé lassan leszáll,
egy percre még az óra is megáll,
fáradt utcák sorát halkan bejárja
egy emlékekből támadt, lanyha szél;
megreccsen a szekrény szúette lába,
álmatlan holtak gyűlnek a szobába,
fülünkbe régen elhalt hang beszél;
elábrándozva kiszökünk titokban
a vértől és csókoktól vemhes éjbe,
egy régi érzés újra lángra lobban,
a világ csupa furcsa, buja nesz,
s remegő szívvel, imádkozva, félve
tollat fogunk... A vers órája ez.
Juhász Gyula: MINT HAJÓTÖRÖTT
Mint a hajótörött palackját,
Úgy dobtam el e verset én,
Fölírva életem kudarcát
Reménytelenség szigetén.
Vándor, ha eljut a kezedbe
E pár sor, gondolj szánva rám,
Kit elhagyott a jószerencse
És nem lelt fényt az éjszakán.
Csak tengek, lengek, mint a kóró,
Magánosan és hasztalan,
Vak és siket nekem a sorsom,
Minden poggyászom odavan.
Kitárom a világviharnak
Vacogó, tépett lelkemet
És várom az örök hatalmat,
Amely kegyképen eltemet.
Kassák Lajos: AZ ÉN MADARAM
Nem nyitom szét az ujjaimat
egy madár ül a tenyeremben
elrepülne.
Költészetem
ez a madár
őrizem
mint egyetlen kincsemet.
Károlyi Amy: FÉLIG, EGÉSZEN
Ahogy a könnyek egymásba csöppennek,
kanyargós patakká keverednek.
A vers-sorok épp így viselkednek.
Lecsöppenő szót hívja a másik.
Egymásbatünnek, félig, egészen.
Aképpen növekednek,
ahogy az alkonyat az égen.
Komán János: SZÜLETÉSNAPOMRA
szórakozom,
verset írok
magamnak.
Boldog vagyok,
ha a szavak
kacagnak.
Nemcsak írnom,
énekelnem
kellene,
boldoggá tesz
a költészet
szelleme.
Faggatom a
szóképeket,
szeretnek;
anyanyelvünk
épületén
cserepek.
Minden versem
számomra egy
házikó,
bennük pihen
meg a lelkem.
Halihó!
Alexander Kormoš: VAGYOK ÉS LESZEK
(Boldogok,
kik ismerik
a szó hatalmát
és nem esnek kétségbe
gyengesége miatt.)
Semmim sincs már, csak ezek a versek.
Verseim és magam: ez maradt mindössze.
És ez semmi. És ez minden.
írok, tehát vagyok.
Gazdagabb a gazdagoknál, szegényebb a szegényeknél.
Vagyok. Még mindig.
És leszek. Költő.
A leggazdagabb és a legszegényebb.
Fuhl Imre ford.
Kosztolányi Dezső: A VERSRŐL
"A vers néma. Adj neki hangot. A vers a könyvben halott. Keltsd életre. Mi a szavalás? A vers föltámasztása papírsírjából. Ez a kor néma. Hangtalanul olvas, hangtalanul ír.
Az ősi közlőforma azonban a szó volt. Ezt ösztönösen érezzük, valahányszor verset szavalnak. Ünnepi borzongás fut át rajtunk, hogy a szóval, mely a könyvben térbeli életet élt, az időben találkozunk. Ezáltal válik a költészet igazán időbeli művészetté. Halljuk, amint a hangok elmúlnak egymás után, mint az élet. Másrészt tudjuk, hogy a vers nem múlik el. E kudarc és diadal együtt jelképezi a költőnek a végtelennel való küzdelmét, ki emberi nyelven nyújtja az istenit: a mulandóság formájában az örökkévalóságot."
1928
(Kosztolányi Dezső - 1928)
Archibald MacLeish: ARS POETICA
Legyen a vers tapintható
s néma mint egy dió
titok
mint a kéznek régi pénzdarabok
csöndes mint egy kopott szegélyű kő
egy párkányé ahol moha nő -
legyen a vers szótlan
mint a szárnycsapás
legyen a vers látatlan mozdulat
ahogy a hold halad
tünékeny, mint ha leoldja
az éjt a fákról, gallyaként a hold
tünékeny, mint ha eltűnik a tél mögött
a lélekből, emlék emlék után, a hold -
legyen a vers látatlan mozdulat
ahogy a hold halad
...
ne szóljon a vers
de legyen
fordította: Várady Szabolcs
"Ars Poetica" by Archibald MacLeish
Link
Lelkes Miklós: A VERS, MINT ÉLŐLÉNY
Kicsit fura talán, hogy a verset élőlénynek nevezem, - bár ki tudja? Az élőlény általánosabb fogalom, mint az ember, márpedig a verset nem sérthetem meg azzal, hogy embernek nevezem. Igen, a vers sokkal több, sokkal rejtelmesebb, mint az ember. Nem is nevezem verseim gügyögőn "gyermekeimnek", "szülötteimnek". Tanítóim, parancsolóim ők, és éppen annyira másoké /azon nagyon-nagyon keveseké, akik elfogadják őket/, mint az enyéim. Alattuk nevem csak az első találkozást jelzi számomra, - és mások számára.
Egy-egy vers, persze, nyelvöltögető, vidám fickó. Ám bármikor elkomorulhat ő is. A vers születését nem tudom megakadályozni, legfeljebb ideig-óráig késleltetni. Sokan talán úgy képzelik: a vers örömet ad annak, aki először látja meg. Néha igen, ám gyakorta nem. Ha megmutat valami szépet, akár felfénylőt, akár árnyékba öltözöttet, akkor a vers-tündérasszony tényleg virágot nyújt át, de gyakran csak pillanatokra, mert máris elhervadhat ez a virág. A múlt és jelen "emberi" /azaz embertelen/ világa nem kedvez a Szépség virágainak, pillanatainak.
A vers mindig jót akar és, ha nem akadályoznák meg benne, jót is tenne. A vers kérdez, ettől is, attól is: hová rohansz felserdült leányka? Jól meggondoltad: tényleg a karriert akarod mindenáron, a család és munka /hivatás/ harmóniája helyett? Tényleg együtt akarsz élni, házasság nélkül, sőt, gyermeket szülni "élettársi" kapcsolatban? Esetleg nem is akarsz gyermeket nevelni, csodálatosan gyönyörű érzések, és egyúttal, gyakran, súlyos terhek, bánatok forrását? A vers csak kérdez, mert azt akarja: a feleleten gondolkozzon el a kérdező, ismerje meg saját "lelki énjének" őszinte válaszát. Azt a saját választ, amelyet - különböző okokból - nem akarnak meghallgatni az emberek.
A vers, bizony, - tetszik, nem tetszik - engem is megfed olykor gyengeségeimért, hibáimért. Nos, ez nem tetszik nekem, de nem csinálhatok semmit: csak az őszinte vers - vers. Ha nem őszinte, akkor, bármilyen formai bravúrja mellett is, pusztán - hazugság. Egy korban, amikor a hazugság /és az igazság elhallgatása/ általános, nem vagyok hajlandó ehhez csatlakozni, tény viszont, hogy ebben gőgöm is közrejátszik.
A vers az igazat szereti, az "ember", ha az igazság pillanatnyi érdekével /látszólagos érdekével/ ellentétben áll, akkor a hízelgő hazugságot. Ne áltassuk magunkat! Petőfi, a "szabadság lánglelkű költője" követjelöltként éppen úgy megbukott saját korában igazmondásáért, mint ahogy ma megbukna hasonló őszinteségéért egy parlamenti képviselőjelölt. /Persze, ha akadna ilyen./
A vers gyenge, mert jót akar, és az, aki jót akar, mindig az. Ám ugyanakkor nagyon erős is, ha valaki elfogadja, titokzatos szellemi erővel máris parancsol: ez az utat kövesd, arra ne lépj rá! Erre, ilyenkor, csak az a válasz lehetséges, amit Babits adott Jónás szájába: "nincs mód nem menni ahova te küldtél".
Csak a vers Élő Csillag: álmodni tud és álmodni akar másokért, ugyanakkor megveti a hamis szeretetprófétákat, a humánumot hirdető álarcban kegyetlenkedőket, sőt, nem hízeleg az elbutítottaknak sem. Így hát nagyon is érthető népszerűtlensége Ninive Piacán!
MÁRAI SÁNDOR ÍRÁSA A VERSRŐL
Szeptember végén Milyen különös életet él egy vers; lassan árad el korszakok felett, időtlenül él, az emberek már is tudják, honnan ismerik. Könyvben olvasták, iskolában tanulták vagy éjfél után szavalta egyszer valaki, az ifjúságnak abban az érzékeny szakaszában, mikor fiatal emberek agyoncigarettázott állapotban, albérleti szobában éjfél után még verseket mondanak fel egymásnak, vagy egy nőnek olvasta egyszer, mert hiányoztak a szavai? ... A vers él, lebeg a nemzedékek felett, már régen különvált a műtől, melynek egyik szerves alkatrésze, él emberekben, akik talán nem is tudják, ki írta s él emberekben, akik talán nem ismerik, sosem hallották vagy olvasták a verset, de hangulatát öntudatlanul örökségbe kapták szüleiktől, környezetüktől... A vers él és szétáradt a magyar világ felett, nemzedékek hangulatába szívódott fel, emberek idegeibe itatta be magát, férfiak eszméletében rémlik fel mint valamilyen személyes élmény, üzenet, híradás, amely csak rájuk tartozik. Ilyen különösen él tovább egy vers. Megyek az utcán, vasúti kocsiban utazom s egyszerre hallom ütemét s megnyugodva veszem észre, nem vagyok egyedül, egy költő üzent nekem valamikor valami rám tartozót, személyeset. S ha minden könyvpéldányt máglyára raknak, mely ezt a verset őrzi, akkor is megmarad sértetlenül, másíthatatlanul, minden magyar nemzedék számára, bezárva ebbe a mi édes vad idegen nyelvünkbe s nem sejti, nem érzi, nem eszméli soha senki idegen a világon, mert a verset csak anyanyelvén lehet közvetíteni. Szegény angolok, szegény franciák! - gondolom féltékenyen, büszkén és lehetetlenül -, soha nem ismerhetik meg a legszebb dolgok egyikét, amit ember az embereknek adhatott, s amit én ajándékba kaptam, a Szeptember végént..."
(Írók, költők, irodalom. Budapest: Helikon, 2003. p. 14-15.)
Márai Sándor: KÖLTÉSZET
A költészet nemcsak az, amit a költők versbe írnak.
Valami rögzítetlenebb is, ami él a nők mozdulataiban,
az állatok nézésében, az utcák világításában,
egy madár fejtartásában, egy éjszakai fénysugár üzenetében.
Mindez vers, íratlan vers.
Néha igazibb, mint az írottak és rímesek.
Monok Zsuzsanna: VERSUTCA
Van nekem egy utcám
sok, kis, kedves házzal,
és mindenik tele
rímek virágával.
Az első házba - az
ünnepek költöztek.
Díszesek ruháik,
amikbe öltöztek.
A második házban -
az érzelmek élnek.
Különös a hangszer,
amin ők zenélnek.
A harmadik házban -
az évszakok laknak.
Kedves, jó testvérek,
békességben vannak.
A többi házban is
versek tanyáznak,
Se szeri, se száma,
a létező fajtáknak.
Bátran kopogtass be,
minden egyes házba,
s időzz el egy kicsit,
mert szívesen látnak!
Monostori H. Kamilló: VERS A VERSRŐL
Ó, versek gyásza, fájó, tiszta gyász
Ó, vers, érzések drága váza, te,
Színekbe zárt, külszínesebb fele,
Kaleidoszkóp, kúszált, festett varázs!
Ó, gondolatnak gyászos végzete,
Kit rímbe zárva félszeg vers aláz,
Érzés fölébe festett cifra már,
Rímek zenéje, ritmus tengere;
Játék szavakkal, könnyed és merész, -
Csengő sorokba vágyak titka vész.
Ó, versek színe, színes, tiszta vers,
Ki szíveket kettős bilincsbe versz, -
S ó szív, kit rímek fájó terhe nyom,
És versek gyásza, festett fájdalom.
1915.
Móra Ferenc: A SZÁZADIK KÖNYV 
Mikor kisdeák koromban az első bizonyítványt hazavittem, az édesapám örömében olyan barackot nyomott a fejemre, hogy csak úgy ropogott.
- Ember vagy a talpadon - mondta hozzá -, most már megérdemled, hogy megmutassam a könyvtáramat.
Azzal megfogta a kezemet, és bevezetett a tisztaszobába. Jártam már én ott máskor is, de sose láttam a könyvtárt. Most is hiába nézelődtem utána, híre se volt ott a könyvespolcnak.
- Szegény szántóvetőnek gerendán a könyvtára - okosított fel édesapám, a székre állva leszedegette, a könyveket a mestergerendáról.
Volt ott könyv jó nyalábbal, ócskább, újabb, vékonyabb, vastagabb, cifrább, szegényesebb.
- Válassz egyet magadnak - biztatott édesapám -, de csak okosan avval a kis ésszel.
Biz én nem okosan választottam. Azt kaptam föl, amelyiknek legszebb volt a táblája. Csupa virág meg csupa pillangó. Valami virágkereskedésnek az árjegyzéke volt.
- No, ezt szépen kiválasztottad - nevetett édesapám. - Meglátom, mire mégy vele.
Megbirkóztam én azzal is, ha egy hónapig tartott is. De akkorra olyan virágtudós lettem, hogy apámuram elbámult bele.
- Ezt már szeretem - veregette meg a vállamat. - Jóravaló méhecske a gyim-gyomban is megtalálja a mézet. Hanem most majd én választok neked könyvet, olyant, amelyik csupa lépes méz lesz.
Verseskönyv volt az, tele nekem való versekkel, harmatosakkal, mint a hajnalkavirág, csengő-bongókkal, mint a reggeli harangszó. Estélig átsuhantam fölöttük, mint a fecske a víz fölött.
Hanem az édesapám nem dicsért meg a nagy sietségért. Inkább megcsóválta a fejét.
- Nem jól van ez így, fiamuram. Nem fecske módra kell átsurranni a könyvön. Meg is kell abban merülni.
Addig olvasgattam aztán a verseskönyvem, hogy utoljára kívülről tudtam az egészet. Nem is tudott az iskolában senki annyi verset, mint én. Kaptam is a második esztendő végén annyi jutalomkönyvet, hogy alig bírtam haza.
- Az én könyvtáram még egészen elszégyenli magát a tied mellett - mosolygott az apám. - Mit szólnál hozzá, ha azt is neked adnám?
Nem tudtam én semmit se szólni az örömtől, csak kapkodtam hol az egyik könyvhöz, hol a másikhoz. S addig nem volt nyugtom, míg az édesanyám a régi fazekaspolcot nekem nem adta könyvtárnak. Akkor aztán nem cseréltem volna a szolgabíróval se. Beraktam a könyveimet szép sorjába, ragasztottam rájuk számot is, s azt pingáltam a polc fölé piros plajbásszal: Az én könyvtáram.
Attól fogva az egész iskola csudájára járt a könyvtáramnak, kölcsön is kéregettek belőle, s nemsokára mindenki több hasznát vette, mint a könyvtáros úr. Én már akkor nem győztem olvasni, csak úgy feléből-harmadából lapoztam át a könyveimet. Minden eszem-kedvem azon volt, hogy minél több legyen a könyvem.
Mire nagyobbacska deák lettem, tetejétől aljáig megtelt a fazekaspolc, de biz én minden tizedik könyvemről se tudtam volna megmondani, mi van benne. Volt olyan is, amit ki se nyitottam még, de a címét sorban el tudtam fújni valamennyinek.
Egyszer, ahogy a könyveimet porolgatom, odajön hozzám az édesapám, és azt kérdezi: hány könyvem van már?
- Egy híján száz - feleltem büszkén.
- No, ehol a századik - húzott elő a hóna alól édesapám egy takaros kis könyvet. - Éppen most hozta haza a könyvkötő.
Fekete bőrkötésű, aranymetszésű könyvecske volt, szemüveges bagoly volt rányomva a táblájára, a bagoly papírtekercset tartott a csőre közt, s arra volt írva a könyv címe: Okos könyv.
- Ez lesz a legszebb könyvem - tettem volna be a helyére a könyvet, de apám megfogta a kezemet.
- Szeretném, ha el is olvasnád. Én írtam, ami benne van, te majd folytathatod.
- Apám írta? - nyitottam föl megzavarodva a könyvet.
Üres volt az egész, mint valami notesz. Csak az első lapjára volt ráírva az édesapám szép, öreges betűivel ez az egy sor:
"Sose kívánj több földet, mint amennyit meg bírsz szántani."
Azóta sohase tettem be a könyvtáramba könyvet olvasatlan. Az Okos könyvbe azonban jegyeztem már egyet-mást magam is azóta, de az édesapáménál okosabb tanácsot egyet se.
A századik könyv
Link
Mysty Kata: VERSEM ÚTJA...
Versem kicsi zöld faággal
ölében útra kelt, nagy vágyakozással
pihenni egy kőre letérdepelt:
s nyomban el is aludt, álmodott
is talán; s közben friss dal
szárnyai érintették sután.
Hirtelen az ágacska tőle kirepült,
s mint eldobott kő zuhanva földre ült.
Most esőfelhő hátán ül rügyben fakadtan
kis virág szirmaival ölében tapadtan.
Hirtelen dal szárnyán velük ringatón ,meseszél
szórt csillogó álomport szerteszét.
Aztán a felébredő vers kereste csak kereste;
de az ágacskáját lelni sehol sem lelte.
Helyén csodák csodája virágszirom ült,
vele siklott tova az égi mezőn...
Tovább és tovább együtt a csönddel,
félelem nélküli boldog örömmel.
A zene nyitott kapuja várta,
csakis a zene várhatott rája,
ott, ahol a szó elül,valahol
az üveghegyen belül.
Nadányi Zoltán: MAGDOLNA KÖNYVÉBE
Két szép szemedbe könny gyűlt
a versem hallatára.
Boldog a vers, ha méltó
két szép szem harmatára.
Vers és könny, ez a kettő
együtt jár, persze, persze.
A vers könnyekre indít,
a könny meg, látod, versre.
Őri István: AZ ÉN VERSEM
Kedves, szelíd, hűséges, puha
barna, csillogó, gyengéd
édes mosolya
ereje erőm
hűsége oszlopom
ajka vágyam
arca párnám
szeme mélységem
keze - mindenem!
Paudits Zoltán: SZAVAK
Napfény, tenger,
esőcsepp, hajnal,
szél, ember,
béke, angyal,
csönd, kegyelem,
felhő, madarak,
vágy, szerelem,
könnyek, szavak...
Pecznyík Pál: HÁLA, VERSÍRÁSÉRT
A versírást nem tanultam,
csak magamtól kezdtem én,
Megváltómról, kitől üdvöt
kaptam, vére érdemén!
Hála, több mint hatvan éve,
versek által szólhatok,
széles úton járó népet,
keskeny útra hívhatok.
Van: ki verseim kedveli,
van: ki neheztel reám,
bár nem tudom, bár nem hallom,
tudja, hallja jó Atyám.
Bánom, hogyha verseimmel
megbántottam lelketek,
higgyétek el, nem akartam
ártani én, senkinek.
Verjetek csak nyelvetekkel?
Amíg élek, felfogom,
ámha mennybe szárnyal lelkem,
verhetitek, hűlt porom.
Egykor, a nagy Bíró előtt,
tetteimre fény derül,
Uram tudja: érte tettem,
s nem rója fel, vétkemül.
Reményik Sándor: ÍRJAD POÉTA!
Írjad poéta!
Ha csügged a lelked,
Nehezül a szárnyad,
Ha rajtad a kétely
Zsibbasztón elárad:
Írjad csakazértis!
Ne kérdezd; mi célból?
Ne kérdezd: mi végre?
Nem tudod te, hol vár,
Éppen terád hol vár,
Egy lélek ínsége.
Egy lélek éhsége,
Egy szív szomjúsága:
Megenyhül a lelked
Egy rebbenésére,
Egy színes szavára.
Írjad poéta,
Írjad csakazértis!
Nem tudod te, mit tesz
A szavad hatalma,
Hova mindenüvé
Vagyon bejáratja,
Ismeretlen ajtók
Nyílanak meg néki,
Hova nem is szántad,
Oda fog betérni.
Nő a jelentése,
Mint a folyam, árad,
Távol szerelmeket
Himbál, hajókáztat,
Ismeretlen partok
Intenek feléje,
Szélvészként belekap
Vitorlák vásznába
Lobogók selymébe.
Szertezúg, szétárad
Világ minden táján,
Míg te nem is sejted
Magányod szomorú,
Szép Szent-Ilonáján.
Írjad poéta,
Írjad csakazértis!
Reményik Sándor - Írjad poéta (Novák Gyula előadásában)
Link
Salina Summer: ARS POETICA
Költőnek lenni egyszerre átok is és áldás,
A bolyongó lelkeket szólítani megváltás.
Utat mutatni mázsányi felelősség, teher,
De a legnehezebb az, hogy én legyek jó ember.
Költőként átélni mások keserű fájdalmát,
Megsiratni minden ártatlan szegényt és árvát,
És lelket önteni a lelketlen emberekbe,
És fakó álmokat látni ébren szenderegve.
Hiszen a költő az, ki úgy ír a fájdalomról,
Hogy keserű gyönyör csendüljön ki a szavakból.
A költő az, aki úgy járja a nagy világot:
Meglátja a bogáncsok közt megbúvó virágot.
A költő az, kinek tiszta lelkiismerete,
Nem teher, de páncél az ő szívének érzelme.
A költő az, akinek arany folyik tollában,
S meglátja még a szépet eme züllött világban.
A költő az, akinek nem remeg s fél a szíve,
És minden gondolatát pennájába tölti be.
A költő az, aki ismeri saját titkait,
S nem fél: felvállalja tulajdon gondolatait.
Az igaz költő az, kinek nincs lakat a száján,
És ki meri mondani ezrekkel szemben állván
Az igazságot, mely gyakran elvész a viharban;
És az igaz oldalra áll akármilyen harcban.
A költő az, aki sohasem fél sírni,
S nem retteg könnyeit papirosra bízni,
A költő az, aki láttatja az arcát,
Akkor is, ha sosem veti le az álcát.
A költő az, kinek célja egy szebb világ,
Ki a csúfban is szépet keres és talál,
A költő mindig az igazat mondja ki,
Amíg csak a lantját áhítva pengeti.
Sándor Gyula: A VERS
Mit jelent neked az írás? Kérdezte egyszer a barátom...
Az írás, nekem olyan,mint egy festmény. Válaszoltam. Az ecset itt maga a gondolat,
mely szavakkal festi meg a világnak, a lélek rejtett titkait.
Ez a beszélgetés formálta meg bennem a következő verset:
Tarka szóruhákban pompázó gondolat,
Mely úgy tör fel a mélyből, miként forrás fakad.
Széthinti lelkünk fájó sebeit,
Az örömkönnyek boldog cseppjeit,
S szívünk rejtett kincseivel dúsan megrakodva,
Szárnyaló sasként tör fel a magosba,
Majd egy röpke perc,-és fáradtan lehull,
Mint arcunkon a mosoly, lassan elcsitul
Olykor fagyos lehelet, dermedten csikorgó hó,
Másszor lágyan csengő, hullámzó halk muzsikaszó,
Amint féltett titkainkból egy apró darab,
Felszakadva lassan a felszín felé halad,
Hogy megfesse a világ szürkülő egét
És betöltse fénye, minden szegletét
S hol végigzúdul e szikrázó szópatak
Életre kel tőle sok hervadó gondolat
Ez hát a vers, szavak gyújtotta láng, mely sistereg
Olykor meg édes méz, mely lelkünk mélyéből pereg.
Sárhelyi Erika: A VERS
Nem bánom már, ha hallgat a líra.
Beláttam, a valóság fő művét prózában írja -
egyszerű, szerény, fénytelen szavakkal.
A mindennapok elrongyolt füzetébe
csak körmöl egyre, mintha sose lenne vége,
s boldog, ha olykor születik egy dal.
Ilyenkor ünnepet ül a lét romjain.
Italába kerül sok félbe hagyott rím,
szépen csengő, jól sikerült asszonánc,
hogy e rövidke élet szikár józanságát
a vers varázsa úgy ölelje át,
mint szívet a lobbanó, tünékeny románc.
Sir Philips Sidney (1554 - 1586): A KÖLTÉSZET VÉDELME (1581-1583 ?)
A költészet elsőbbségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a görög filozófusok hosszú ideig csakis a költők álarcában mertek megjelenni a világ előtt. Thales, Empedokles és Parmenides versekben énekelték meg természetfilozófiájukat, és így tett Pythagoras és Phokylidés is erkölcsi tanácsaival, valamint Tyrtaios a hadügyekkel és Solón a politikával, vagy még inkább, elsősorban költők lévén, csodálatos tehetségüket a legmagasabb tudományok azon pontjain gyakorolták, amelyek előttük megjelentek, de a világ szeme elől rejtve maradtak. Hogy a bölcs Solón igazi költő volt, nem kétséges, hiszen as Atlantisz szigetről szóló jeles meséjét, amelyet Platón folytatott, versben írta meg.
Somorčík Sz. Rozália: A VERS, HANG
A versről én keveset tudtam;
beteg voltam, az egész testem.
Nyelvem sem használtam, nem
olvastam, évekig nem beszéltem;
így gyógyítottam magam.
Ő szólított meg és a többiek,
először szégyelltem őket:
A ki nem mondott szavak olyanok,
mint a tövig levágott rózsabokor
egy kőfal előtt a csupasz tüskéivel,
fájdalomban, virágtalanul.
Rózsába érik, ha folyik a vér,
ömlenek a szavak, a költő
hangja nagy, s csak egy van.
Naponta kérdezem a verset:
Lehet, túlságosan rajongok,
túlságosan akarok, szeretek?
A válaszok a leírt hangokban
rejtőznek, a könyörtelen versben;
bosszúállóan sokat akar, kínba
nyújtja a létet a gyönyör felett.
Szabó Anita: VERSEK
Vagyok a vers,
mint gyöngyözve, buzogva forró víz a fazékban.
Vagyok a vers,
mint szétharapott jégkocka szilánkjai a szádban.
Vagyok a vers,
mint hideg vízbe mártott tüzes vas sistergése.
Vagyok a vers,
mint szétrobbanó csillagra kifeszített rím.
Vagyok a vers,
mint írói mámorban fogant költői képek.
Vagyok a vers,
mint ezer ki nem mondott szónehezék mellkasodon.
Vagyok a vers,
mint tudatom lázadozása a kötések ellen.
Vagyok az égről hulló zápor, nyári napon.
A fülledt, nehéz levegő légcsövedben.
Lepergő, sós izzadság homlokodon.
Mámorító parfümcsepp nyakad ívén.
A vers vagyok.
Szilas Ildikó: MIÉRT KELL A VERS ?
...hogy meghódítsd az ismeretlent...
hogy elérd a lehetetlent,
hogy élni tudj, ha nem is lehet,
hogy átöleljen a Szeretet,
hogy érezd: neked szól, senki másnak,
hogy ne szégyelld, ha sírni látnak,
hogy kinyíljanak rég bezárult falak,
hogy újra te légy önmagad, és
ne félj, ha rád teríti komor
palástját az Éj, mert egyszer
véget ér a sötétség birodalma, s ott
megszűnik a Gonosz hatalma,
rózsás ujjakkal, szelíd mosollyal
ébreszt föl a Hajnal, s megtölti
...szívedet - fénnyel, verssel, dallal...
Szuhay-Havas Marianna: A MAGYA KÖLTÉSZET NAPJÁRA
Megfoghatatlan csókok,
egy vers fonatán lógok,
átlüktet odaátról,
mind, ami elvarázsol,
így lehet egy idegen
ismerős az idegen.
Pia Tafdrup: MINDEN VERSEM
Minden szavam olyan toll
amelyik világít
akár a szív a testben
minden mondatom egy-egy szárny
pillantásodként érint engem
s minden mást elfeledtet
minden mondatom egy-egy madár
keresgélve szárnyal át az égen
s az újrakezdéshez taszít vissza engem
a szó a toll a szárny: fölröppenő madár
Sulyok Vince ford.
Takáts Gyula: EGY VERS ELŐTT
Egy vers előtt térdeltem én.
Több volt, mint vers. Sugárzó költemény
tündöklött ujjamon és szívemet
emelte, mint a nap a felleget
- Ki írta?... Nem tudom... Lehet
csak angyalszárny játszott velem.
Magam térdeltem - jól emlékezem - ,
akár a búcsúsok a kegyhelyen...
Dél volt. Sugárzó, fülledt, nyári dél.
Az ágakon aludt a sok levél
s e fényes, éber kábulat
úgy fénylett, mint a sárga égi lant.
S éreztem szárnya hűs szelét:
De hát, ki írta azt a költeményt?
Tóth Árpád: JÓ ÉJSZAKÁT!
Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.
Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rímek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényűzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későn kelő.
Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bólygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán.
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.
Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szíve... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!
Tóth Árpád: Jó éjszakát!
Link
Tóth János: VERSET ÍROK ÉN IS
(A versről, költőkről)
Szavakon agyalok:
legyenek magyarok
s ha összeáll a sor
végén rím zakatol,
lüktet vagy andalít
néha tán felvonít,
bár ez nem kő-szabály
de írnom, így muszáj.
Petőfi, nos igen
ő írt ó (!), rímesen
mily kőkori séma
mondhatni tök béna.
Gondolja az, ki ír
csak úgy, mert karja bír
tollat vagy ceruzát
dobja a szót, lazát.
Nem baj,ha épp obcén
különb van a WC-n,
újszerű közli ő
a nagy modern költő,
hisz bátor a tette
biz' papírra kente
mi másoknak szégyen
s feszít, mily vitézen.
De van ám más költő
olyan ö.. lődörgő,
ki csak szavakat hány
a hó-lapra, silány
szókupac szerűen,
nulla - mondom szűken.
Nincs benne hasonlat
nincs kép, mi megmozgat,
sem egy metafora,
de az agyam forr a
gondolattól: ez vers?
Próza, annak is nyers.
És ő okít írni
,,ezt így csináld, így ni"
Mert ő nagy poéta
alatta ranglétra,
lenn mindenki kezdő,
szó-koldus tepertő.
Írj verset, de az legyen!
Büszkeség képeden
magában oly kevés,
a vershez révedés,
álom, kín, szenvedés
kell és csók, ölelés.
De nem, ez sem elég
ha benned csupán ég
a költői véna,
légy kitörő Etna,
olvadjon a lapra
lelked minden hangja,
de úgy, hogy ki olvas
üvöltsön, mint ordas
ha fagyos télről írsz,
hát így írj TE, ha bírsz!
Nem kell rím sem, biz' nem
csak mit írsz, vers legyen!
Szabályos szó-tagszám
táncoljak ritmusán,
vagy csak legyen szabad,
mint szűz havon a vad
ott hagyott lábnyoma,
de meséljen, hogy a
szem ne betűt lásson,
te- lényedbe rántson
versed minden sora,
érezzem, ha fúj a szél
s égesse szemem pora!
Tóth Elemér: VERS AZ ANYANYELVRŐL
,,Magyar csak addig lehetsz,
amíg nyelvedet őrzöd.
Ezer év csodája ez,
akár a saját bőröd.
Mert az anyanyelv joga
a legmagasabb törvény.
Nem nyelheti el soha
semmilyen gonosz örvény.
Vitó Zoltán: MOTTÓ
Az én erőm az abban van,
hogy versben mondom el magam;
hiszen rajtam szüremlik át
- kristály szűrőjén - a világ!
Vozárik Lajos: A VERS
A vershez ketten kellünk:
te meg én -
s hogy szívből jöjjön
és szívvel olvass,
így lehet majd költemény.
A vershez ketten kellünk:
te meg én -
úgy írjam, mint senki még
és te érezd, hogy
sorok mögött sorsom ég.
Ha mindez nincs meg,
nem lesz más csak közlemény.
Wass Albert: A VERS
Nem úgy fakad a vers,
ahogy Ti gondoljátok,
nagy véres harcok árán,...
bús, könnyes csókok árán:
nem úgy fakad a vers.
A vers csak születik,
mint ahogyan születik a szél.
Vagy a virág.
Vagy a falevél.
Szellő a vers, s én azt hiszem,
a Végtelen küldi vele nekünk
Világ-virágok bűvös illatát,
s amint szívünkön lopva illan át
lepergeti az érzés-szirmokat.
(Alkony felé egymásnak
furcsa kékes titkokat
hegyek üzennek így.)
Mikor a vers fakad,
egy pillanatra minden más megáll.
Csak alig-alig dobban a szívünk,
mint patak, akit a tél mederbe zár.
Egy pillanat...s a lelkünkön
lábujjhegyen megy át
egy messziről jött csöndes idegen.
Tavaszi szél oson át néha
így az alvó ligeten.
Wass Albert: A VERS
Link
Weöres Sándor: VÁZLAT AZ ÚJ LÍRÁRÓL - részlet
A jó vers élőlény, akár az alma,
ha ránézek csillogva visszanéz,
mást mond az éhesnek s a jóllakottnak
és más a fán, a tálon és a szájban,
végső tartalma vagy formája nincs is,
csak él, és éltet. Vajjon mit jelent,
nem tudja és nem kérdi. Egy s ezer
jelentés ott s akkor fakad belőle,
mikor nézik, tapintják, ízlelik.
William Carlos Williams: VERS
A rózsa kifakul
és megújul újra
magvaiból, természete szerint
de hol
ha nem a versben 
őrzi meg
örök
pompáját
Török Attila ford.
Zsiga Lajos: A VERS
vádló vagyok és vádlott,
görcsöt kötő - akasztó,-
síró arcot vigasztaló,
lelkekben vájkáló
élő és holt,
meg nem talált kincset adó.
taníts meg hazudni
te átkozott élet
az igazságért szenvedek
mióta csak élek
mégsem tagadlak
soha meg téged.
mert, mint
mikor lángra kap
az erdő,
a délutáni alvó csendből,
halkan pattogó égő rőzse
a parányi tűz óriássá nő.
lángolj te vers te izzó szó!
perzseld fel lángoló
szirmaiddal a gazt!
ne maradjon piszok,
ha majd az embernek
egyszer megvirrad.
''A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről. A legszentebb játék. A kifejezhetetlen körbetáncolása, megidézése, ritka szertartás, míves fohász. Valami, ami születésének pillanatában a halhatatlanságra tart igényt.''
Latinovits Zoltán
"A versekben erő van. A versekben nem fogsz csalódni. A versek a világot tárják fel.
A versek magadat hozzák szembe. A vers energia. A vers vérkeringés. A vers belső áradat. Elszakít a világtól, csak zúgjon magában, kit érdekel! A vers végtelen mélységeidbe visz le.
A versben megtapasztalod a mindenséget, ha megérzed. Csak egyszer, egyetlenegyszer tedd magad befogadóvá, és soha többé nem lehetsz egyedül. Soha többé nem tudnak legyőzni.
A vers uralni tudja a lelked, a világod. A vers és te legyőzhetetlenek vagytok együtt. "
Tisza Kata
"Varázslat ez, megfejthetetlen.
Mintha a legelső hajnal. Kivirágzik a halott rózsafa."
Makay Ida
"A költészet a gondolat és a zene kombinációja."
Edgar Allan Poe
"A versekben lévő szavak varázsa,
Zenéje az, mi szívet simogat:
Elűzi minden gyötrő kínodat -
A vers az élet egyik nagy csodája."
Jacques Charpentreau
,,Azt, hogy kihez jut el egy vers, egy szó, talán a virágpor sorsához hasonlíthatom. Egyszercsak elviszi a szél, és megtelepedik valahol, egy másik kertben, vagy egy kabát hajtókáján."
Károlyi Amy
"A költők nem alszanak. Minek aludni a költőnek! Virraszt az emberiség fölött, mert lángesze van, és lángeszének a világosságától amúgy se tudna aludni!"
Csáth Géza
"Egy kiváló költőt vagy írót olvasva, lelked a költő lelkével együtt fut, lát és dolgozik. Ujjongva fut hegyeken, mezőkön és változatos messze tájakat lát. De csak akkor, ha követni tudod a költőt, elképzeled metaforáit, megérted célzásait: máskülönben olyan vagy, mint a vak ember a legszebb vidékeken. Stilisztikailag műveletlen embernek a legszebb könyvek mintha idegen nyelven volnának írva."
Babits Mihály
"Olvass el valamit újra meg újra. Ha nem értetted meg tegnap, csodák csodájára ma megérted."
Jules Renard
"Eszme nélkül írni verset -
Semmi nehéz nincsen ebben,
Úgy rendezz el üres szókat,
Hogy a végük összecsengjen.
De amikor szíved kínoz
Forró vággyal, szenvedéllyel
Ezer vágynak ezer hangja
Gyötri elméd s tépi széjjel."
Mihai Eminescu
"Azt hiszem: mindhalálig kitartok már amellett, hogy a vers, a nyelv más kifejezési formáitól elütően, zeneileg hatásos, mágikus szavak összjátéka; szavaké, melyek szótári jelentésüknél jóval többet tudnak felidézni. Mindegy, hogy érzelmeket, víziókat, hangulatokat fejeznek ki, vagy még ezt sem. Varázslatuk lényege, hogy elbűvölik az embert és nem hagyják magukat elfeledtetni; földi útravalónkul szolgálnak, akár könyvben, akár fejben."
Faludy György
"Olvass el naponta néhány igaz szót, bölcs gondolatot, szép verset. ... Hallgass olyan zenét, melyet nem a káosz, hanem egy magasabb rend szült. Könnyű megkülönböztetni, mert az utóbbi szép. Hozd helyre magad naponta."
Müller Péter
Manapság már minden szar jogdíjas! Aforizmagyűjtemények, ismeretterjesztő könyvek, minden, minden! Halálra szánták a szállóigét! A régi szép idők verselői még halhatatlanná váltak azáltal, hogy soraik átmentek a köznyelvbe (lásd: "Országomat egy lóért!"), mára ennek vége! A szerző és a kiadó hozzájárulása nélkül tilos dúdolni, idézni, használni ama dalokat, gondolatokat, igéket, amelyeket szerzőjük felnyalt, begyűjtött, összeszedett innen-onnan. Ó, igen, a régi méreg! Ha valaki saját kútfőből teremt elő gondolatokat, nem védeti le még a rágondolás jogát is, hiszen - van miből! - bőven buzognak ötletei, és mert ilyeténképpen gazdag, hát adni s nem eladni akar.
Vavyan Fable
"Azért írok, hogy meg ne haljak. Írok azért is, hogy belehaljak."
Louis Aragon
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép versek és idézetek |
|
|
|
Címkék: kegyetlenkedőket, megkülönböztetni, mestergerendáról, legyőzhetetlenek, viszontfigyelnek, ismeretterjesztő, leganyagtalanabb, halhatatlanságra, népszerűtlensége, legöntudatlanabb, bolondságainkat, másíthatatlanul, születésnapomra, követjelöltként, kifejezhetetlen, pillantásodként, örökkévalóságot, elbutítottaknak, megnyilvánulása, gyarlóságainkat, képviselőjelölt, gyászünnepélyre, kiszolgáltatott, megfejthetetlen, stilisztikailag, egyetlenegyszer, gyengeségeimért, rögzítetlenebb, igazmondásáért, megnyilvánulás, jutalomkönyvet, környezetüktől, reménytelenség, őszinteségéért, világosságától, egymásbatünnek, csillagos égről, napos égről, beborult égről, egész életünkből, leírt versem, lélek nyelve, szíve szól, szív adni, szebb jövő, apró láng, ujjaim alatt, nagy skatulyás, városi zord, udvari erkély, könny hull, kusza sorokat, Antanas Driling, Dabi István, Aranyosi Ervin, SZERETET HÍRVIVŐJE, Babits Mihály, CIGÁNY SIRALOMHÁZBAN, Orbán György, Bartalis János, CSAK VERS ÉL, FÁJÓ SZÉPSÉG, Radó Lili, Lucian Blaga, Lengyel Ferenc, Jorge Luis Borges, Somlyó György, Charles Bukowski, VARÁZSLAT MEGHATÁROZÁSA, Gyukics Gábor, Dorina Costa, VERS ÉS DAL, Cseh Katalin, SZABAD GONDOLATOK VERSRŐL, Darvas Ferenc, KÖNNYEBB ÁLMOT ÍGÉR, Darvas Ferenc Könnyűbb, Dovigyel Bálint, Farkas István, VERSEIM NEM CSODÁK, Fövényi Sándor, VERS LEGYEN, Gergely István, VERS SZÜLETIK, Gősi Vali, TALÁN VERS, VERSSÉ VÁLTAN, Gulyás Gábor, Gyurkovics Tibor, Hábele Mihályné, VERS SZERETETE, Hámori István Péter, VERSET ÍRNI CSAK ÚGY, Hollósy Tóth Klára, Jancsik Pál, EGYSZERŰ ZSOLTÁROS SZAVAKKAL, Jánosházy György, VERS ÓRÁJA, Juhász Gyula, MINT HAJÓTÖRÖTT, Kassák Lajos, Károlyi Amy, Komán János, Alexander Kormoš, VAGYOK ÉS LESZEK, Fuhl Imre, Kosztolányi Dezső, Archibald MacLeish, Várady Szabolcs, Lelkes Miklós, MINT ÉLŐLÉNY, Ninive Piacán, MÁRAI SÁNDOR ÍRÁSA VERSRŐL, Márai Sándor, Monok Zsuzsanna, Monostori, VERS VERSRŐL, Móra Ferenc, SZÁZADIK KÖNYV, VERSEM ÚTJA, Nadányi Zoltán, MAGDOLNA KÖNYVÉBE, Paudits Zoltán, Pecznyík Pál, Reményik Sándor, ÍRJAD POÉTA, Szép Szent-Ilonáján, Novák Gyula, Salina Summer, Sándor Gyula, Sárhelyi Erika, Philips Sidney, KÖLTÉSZET VÉDELME, Somorčík Sz, Szabó Anita, Szilas Ildikó, MIÉRT KELL VERS, Szuhay-Havas Marianna, MAGYA KÖLTÉSZET NAPJÁRA, MINDEN VERSEM, Sulyok Vince, Takáts Gyula, VERS ELŐTT, Tóth Árpád, Tóth János, VERSET ÍROK ÉN IS, Tóth Elemér, VERS AZ ANYANYELVRŐL, Vitó Zoltán, Vozárik Lajos, Wass Albert, Weöres Sándor, VÁZLAT AZ ÚJ LÍRÁRÓL, William Carlos Williams, Török Attila, Zsiga Lajos, Latinovits Zoltán, Tisza Kata, Makay Ida, Edgar Allan Poe, Jacques Charpentreau, Csáth Géza, Jules Renard, Mihai Eminescu, Faludy György, Müller Péter, Vavyan Fable, Louis Aragon,
|
|
Offline
