|
2020-03-06 21:00:48, péntek
|
| |
| |
DÓCZI LAJOS ( 1845 - 1918 )
Báró németkeresztúri Dóczi Lajos (Sopron, 1845. november 29. - Budapest, 1918. augusztus 28.) magyar közéleti személyiség, a Külügyminisztérium osztályfőnöke, udvari és miniszteri tanácsos, költő, újságíró, drámaíró, műfordító.
Van úgy, hogy egy nagyon okos, jó ízlésű és személyében igen rokonszenves embert tévedésből széles körök egy ideig nagy írónak tartanak. Még némi világhír is kijuthat neki. Az ilyen köztévedések általában jellemzőbbek a korra, mint magára az íróra, de az is kétségtelen, hogy akit egy kor különböző rétegű közönsége egy pillanatra a szívébe zár, annak van valami sajátos tehetsége, és pályafutása a későbbi idők számára is irodalomtörténeti dokumentum. Hiszen a magyar irodalom egésze semmivel sem volna másabb Dóczi Lajos nélkül, de ha nem ismerjük példátlan irodalmi és közéleti karrierjét, nehezebben értjük meg a kiegyezés utáni évtizedek közízlését.
Dóczi Lajos apját Dux Mórnak hívták. Soproni zsidó bőrkereskedő volt, aki jobban szeretett olvasni, mint bőröket adni-venni. Üzlete tönkre is ment, mások alkalmazottjaként igen szerényen élt, gyönyörűségei maradtak a regények és a költemények, s az volt a legfőbb vágya, hogy gyermekei művelt emberekké növekedjenek.
A soproni zsidóság az ország legrégebbi polgári rétegéhez tartozott, az ottani gótikus zsinagóga régebbi a prágainál is. A város ősidők óta javarészt német ajkú volt, és amikor a XVIII. század végétől a lassú polgárosodás egyben a polgárság magyarosodásának is kezdete lett, a polgárosodástól végre emberi egyenjogúságot váró zsidóságban természetesen még előbb bontakozott, majd fejlődött ki a magyarságtudat, mint az amúgy is polgári kiváltságokkal rendelkező német ajkú sváb, ponzichter vagy szász polgárságban. Amikor Dux Mór gyermekei születtek, otthon már természetes volt a kettős anyanyelvűség. A fiú úgy nőtt fel, hogy tökéletesen tudott magyarul és németül, s már kamaszként egyforma biztonsággal verselt mind a két nyelven. Apja kívánságára jogásznak ment; abból minden lehet, ügyvédként jól meg is élhet, és gyarapíthatja műveltségét. A fiú be is iratkozott a bécsi egyetemre, ahol az odajáró magyar fiúk körében lelkesen ápolta 1848 emlékét.
De többet foglalkozott költészettel, mint a törvénykönyvekkel. Vörösmarty, Arany, Goethe és Schiller volt az ő világa. Kívülről tudta a Faust nagy részét, majd amikor megjelent Madách Tragédiája, azonnal felismerte benne a világirodalmi értéket. Ez az ifjúkori élményvilág készítette elő későbbi legjelentékenyebb - saját műveinél többet érő - irodalmi teljesítményére: a kor legjobb színvonalán magyarra fordította a Faust első részét, sok Goethe-verset, Schiller Wallensteinjét és összes költeményeit (!), s párhuzamosan németre fordította ugyanilyen jól és korszerűen - és csodálatos formai-tartalmi hűséggel - Az ember tragédiáját, kötetnyi Arany- és Vörösmarty-verset. És egész életének egyik fő tevékenységi vonala volt a magyar irodalom népszerűsítése külföldön. Ami keveset e téren a múlt században eltértünk, azt nem kismértékben Dóczinak köszönhetjük.
A bécsi jogász közben izgatottan figyelte a politika változásait. Diákkora óta meg volt győződve, hogy a magyar nemzet zavartalan fejlődése és egyenes vonalú polgárosodása érdekében az egyetlen helyes út Deák Ferencé. Újságíró akart lenni, hogy ezt a hitét minél nagyobb hatással kifejthesse, és a tekintélyes Neue Freie Presse című bécsi napilap szívesen fogadta munkatársául a választékos stílusú és igen művelt jogászt. A liberális szellemű lapban lehetősége volt népszerűsíteni Deák Ferenc eszméit és Deák személyét is. Ezzel párhuzamosan érdekes tudósításokat küldött a pesti magyar lapoknak, amelyekhez hasonlóképpen feltűnt a bécsi jogász választékos magyar stílusa, cikkeinek mozgalmas érdekessége. Deák eszméit népszerűsítette magyarul is. Ezek a német és magyar újságcikkek hamarosan feltűntek, és a kiegyezés vezérkara - Deák, Andrássy Gyula és Horváth Boldizsár - érdeklődve fordult célkitűzéseik hatásos és színvonalas fiatal kifejezője felé. Deák magához kérette, és az első találkozástól kezdve meg is szerette a nagyon jó modorú, lelkes és okos fiatalembert. Bemutatta Andrássynak és Horváth Boldizsárnak. Andrássy felajánlotta, hogy jöjjön mellé titkárnak. Így indult el káprázatos karrierje. Amikor 1867-ben megvalósult a kiegyezés, és Andrássy lett a miniszterelnök, a huszonkét éves jogász, bár be sem fejezte egyetemi tanulmányait, azonnal fontos állást kapott: ő volt a miniszterelnök hivatalos titkára. Ez időben került a Kávéforrás fiatal írói közé, ahol az alig három évvel idősebb Rákosi Jenő volt a vezér. Az irodalmi program a Nyugaton éppen divatos újromantika volt. Rákosi első darabjával, az Aesopusszal már sikert aratott. Dóczi az újromantika elegáns, választékos nyelvű stílusában egyelőre verseket és novellákat írt. A lapok szívesen hozták. Sokat fordított, ez is tetszett mindenkinek. Azután versenyre kelt a jóbarát-példaképpel, és megírta A csók című vígjátékot. Hihetetlenül semmitmondó, habkönnyű játék az örök témáról, a szerelemről. De hatásos jelenetei voltak, nyelvezete elegáns, sorai olajozottan gördülnek a jambikus síneken, és szép monológok és tirádák vannak benne csókról, szerelemről, örömről, bánatról. Itt volt a siker. Nagy siker. Évek óta a legnagyobb siker a Nemzeti Színházban. Dóczi ugyanilyen gördülékeny, választékos nyelven fordította németre. És megjött a bécsi siker. Nagy siker. A semmitmondó színpadi bravúr végigfutott előbb a különböző német színpadokon, majd egyéb nyelvekre is lefordították. Fél Európa játszotta. Itt volt a világsiker.
Andrássy pedig magasabbra emelkedett: a monarchia külügyminisztere lett, az európai diplomácia egyik főszereplője. Magával vitte Dóczit, aki előbb miniszteri osztályfőnök lett, majd az Osztrák-Magyar Monarchia sajtófőnöke. Tekintélyét, befolyását a magyar irodalom népszerűsítésére és nem egy magyar író útjának könnyítésére fordította. És közben írta A csóknál is jelentéktelenebb színjátékait. És a közönség szerette ezeket az elegánsan szórakoztató, nagyon irodalmi hangú, gondfelejtető színházi órákat.
Ha komoly témái voltak, azokat esszékben írta meg. Jó értekező stílusa is volt. A naturalizmusról írt tanulmánya sok mindenben ma is érvényes; talán legértékesebb műve: esszéirodalmunk klasszikus darabja. Hasonlóképpen kitűnő Andrássy Gyuláról írt jellemrajza, amelyben feledhetetlen pártfogójának állított emléket. Forrásanyag a történészek számára, hiszen talán Dóczi ismerte legközelebbről ezt az érdekes történelmi alakot.
Végre 1900-ban elérkezett a legnagyobb kitüntetés: a magyar arisztokrácia a maga soraiba fogadta a kiegyezés leghívebb bajnokát. Dux Mór fiából báró Dóczi Lajos lett. Amikor azután hivatalából nyugdíjba ment, folytatta a főfeladatot: magyarokat fordítani németre, németeket fordítani magyarra. És pártfogolni mindenkit, aki pártfogását kérte. Idős korában sem ellenségeskedett az új, a fiatal, a valóban modern költőkkel és írókkal. Ezek már megmosolyogták, és a múlt idők emlékének tekintették. Ady reménytelenül ártatlan, hófehér írónak nevezte, s egy ízben gúnyosan írta, hogy magára mért penitenciául elolvasott még egy Dóczy-drámát. Mégsem lehetett személy szerint nem szeretni, mert ő is szeretett mindenkit. Kedvelt volt az udvarnál, az arisztokraták körében, a polgári közönség még mindig lelkesedett érte, és ha felújították A csókot mindig zsúfolt volt a színház. És még azok is szerették, akik már kinevették.
Csak amikor elkövetkezett a háború, akkor komorodott el, és amikor jöttek a forradalmak, akkor már semmit sem értett. 1919-ben halt meg.
Fordításainak nagy része ma is eleven érték.
A csókot pedig a hetvenes években felújították.
Ma már tudjuk, hogy nem volt se nagy, se jelentékeny író. De ízléstörténetünk nyomon követésénél nem lehet kihagyni, hogy jó két nemzedék kedvence volt. Karrierje pedig egy egész történelmi korszakra jellemző. A kiegyezés félszázadának sajátos típusfigurája, akinek emberi kedvessége maradandóbbnak bizonyult, mint azok az eszmék vagy eszmenélküliségek, amelyeket ezzel a kedvességgel megfogalmazott.
Goethe költeményei - Fordította DÓCZI LAJOS
Link
Dóczi Lajos: A CSÓK 
Nem értik meg, csak a suttogók,
Hogy mi az édes, az igazi csók.
Nincs abba jog, nincs akarat, se szándék,
Nem csere az, de kölcsönös ajándék,
Szüli a perc váratlan, hirtelen,
Midőn egy szikra gyújt két födelen.
Édes a csók, ha alszik kedvesed
S mit önként adna, lopva elveszed;
Édesb a csók, ha durcás ajakat
Megrabolsz csókért, melyet az nem ad.
Legédesb csók, ha minden szomjú fél
a csókot adva, csókot lopni vél,
Ha vágyát érzi csak, de nem jogát,
Csak menni vágy s nem érzi azt, hogy ád. 
Ám ilyen csókot is százat terem,
Nem házasság, de édes szerelem;
De ami ennek is még mézet ád:
Ha a világ, az irigy, a mostoha,
Mint őrszem leskelődik rá s reád,
S jön perc, hogy érzed: Mostan vagy soha!
S a karba kar és ajkra ajk repül,
S minden erő és érzés az ajkba gyűl,
Mindenik első, végső mindenik,
Mindenik csókol és csókoltatik;
A vágy, mint búvár, amint vízbe ére,
Leszáll a pillanatnak fenekére -
Óh, egy arasznyi percben mennyi kincs!
Nem is csók az, hidd el, amely tiltva nincs!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Dóczi Lajos |
|
|
|
Címkék: külügyminisztere, ízléstörténetünk, magyarosodásának, jelentéktelenebb, népszerűsítésére, ellenségeskedett, teljesítményére, esszéirodalmunk, naturalizmusról, polgárosodástól, németkeresztúri, népszerűsítette, megmosolyogták, népszerűsítése, legközelebbről, wallensteinjét, miniszterelnök, maradandóbbnak, megfogalmazott, kiváltságokkal, egyenjogúságot, magyarságtudat, népszerűsíteni, legértékesebb, hasonlóképpen, lefordították, célkitűzéseik, találkozástól, tudósításokat, polgárosodása, gondfelejtető, világirodalmi, természetesen, elkövetkezett, feledhetetlen, osztályfőnöke, nagyon okos, ideig nagy, ilyen köztévedések, későbbi idők, magyar irodalom, kiegyezés utáni, legfőbb vágya, soproni zsidóság, ország legrégebbi, ottani gótikus, város ősidők, lassú polgárosodás, polgárság magyarosodásának, polgárosodástól végre, kettős anyanyelvűség, bécsi egyetemre, Dóczi Lajos, DÓCZI LAJOS, Amikor Dux Mór, Madách Tragédiája, Schiller Wallensteinjét, Deák Ferencé, Neue Freie Presse, Deák Ferenc, Andrássy Gyula, Horváth Boldizsár, Bemutatta Andrássynak, Horváth Boldizsárnak, Rákosi Jenő, Nemzeti Színházban, Osztrák-Magyar Monarchia, Andrássy Gyuláról, Fordította DÓCZI LAJOS,
|
|
Offline
