|
2020-11-04 20:15:21, szerda
|
| |
| |
NEMZETI GYÁSZNAP - 1956. NOVEMBER 4.
Hatvannégy éve fojtották vérbe a magyar forradalmat, szabadságharcot
November 4 - a hazaárulás napja, nemzeti gyásznapunk!
64 évvel ezelőtt ezen a napon jött el a pokol Magyarországra: ez a nap volt az 1956-os forradalom és szabadságharc szovjet tankok általi eltiprásának a nyitánya, Kádár János gyilkos kommunista rendszerének a kezdete!
Nemzeti gyásznap - 1956. november 4.
Magyarságkutató Intézet
Borvendég Zsuzsanna
1956. november 4-én a kommunizmus az igazi arcát mutatta meg. Nem volt ,,megtévesztett dolgozó" az utcán, ahogy nem volt ,,hiba" az eszme megvalósításában sem. A kommunista ideológia élet- és emberellenes, a humanizmushoz és a világjobbító eszmékhez semmi köze nincs, vagyis az, ami megvalósult, az egyetlen lehetséges változat volt. Ez az, amit a magyar nemzet ösztönösen megérzett és átlátott, és ami az utcára vitte az embereket 1956 őszén. És ez az, amiért a bukás kódolva volt. A szovjetek nem engedhették el a gyeplőt, mert azonnal kiderült volna: a szocializmus megreformálhatatlan. Ha a szovjetek kivonulnak, nem a Nagy Imre-féle reformtörekvések irányába mozdult volna a népakarat, nem korlátozott parlamentarizmus valósult volna meg a kommunisták primátusával, hanem szabad választások kiírása után a demokratikus és polgári pártok elsöprő győzelme következett volna. Ha ez megtörténik, a kommunizmus lelepleződik, a példa precedens értékűvé válik, és a szélsőbaloldali ideológia elveszti a talajt a lába alól. Mivel Nagy Imre nem tudta magához ragadni a kezdeményezést és ,,konszolidálni" a helyzetet, így szovjet szempontból egyetlen megoldás maradt: a fegyveres beavatkozás.
A nemzet úgy hitte október 28-a után, hogy a forradalom győzött, de valójában a szovjetek már készültek a végső ütközetre. Kiszemelték a ,,protektorátus" új vezetőjét, Kádár Jánost, akit Moszkvába szállítottak egyeztetésre. Amikor Nagy Imre október 31-én bejelentette, hogy megkezdi a tárgyalásokat a Varsói Szerződésből való kilépésről, a katonai intervenció már eldöntött kérdés volt. November elején újabb csapatok érkeztek az országba, és az inváziót irányító Konyev marsall november 3-án parancsot adott a nagyobb városok körülzárására. Napközben a Parlamentben egyeztettek a magyar kormánnyal, amit este Tökölön kívántak folytatni. A kormánydelegáció Maléter Pál honvédelmi miniszter vezetésével indult az előkészített kelepce felé, ugyanis a KGB egységei várták a küldöttséget a szovjet katonai bázison. Az intervenció megindítása előtt lefejezték a honvédelem vezérkarát. Vasárnap este a magyar nép azzal a hittel hajtotta álomra a fejét, hogy másnap reggel újraindul az élet, megkezdődik a munka, az építkezés. De kora hajnalban lánctalpak rengették meg a házfalakat, ágyúk dübörgése ébresztette a budapesti embereket: a Forgószél hadművelet keretében idegen hadsereg rohanta le az országot. Tizenegy évvel a második világégés után újra háború dúlt a főváros utcáin.
Hajnali öt óra húsz perckor Nagy Imre drámai szózata adta hírül az ország népének és a világ közvéleményének, hogy a szovjet haderő támadást indított a törvényes hatalom ellen. ,,Csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van" - szólt a megtévesztő üzenet, amely erőt adott az elkeseredett és reménytelen küzdelemhez. Valójában a kormány tagjai közül csak Bibó István maradt a helyén, Nagy Imre és miniszterei a jugoszláv követségen kerestek menedéket. A szovjetek néhány óra alatt elfoglalták a stratégiai épületeket, a közlekedési csomópontokat, de a fegyveres ellenállást napokig nem tudták felszámolni. A magyar felkelők, a pesti srácok és a budai vagányok elszántan küzdöttek, bízva abban, hogy nyugatról felmentő sereg érkezik. De magukra maradtak, és november 11-e után elült a fegyverzaj.
Budapest, VIII. kerület, 1956 Fotó: Fortepan/Gödér Hajnal
A megtorlás azonnal megkezdődött: a harcok okozta pusztítás Budapesten az 1944/45-öshöz volt mérhető, vagyis az ellenséges tankok indokolatlan rombolást végeztek. A szovjetek kezdték meg az első letartóztatásokat is, miközben az állambiztonságot villámsebességgel élesztették újra az egykori ávós állományból. Kádár még tett egy kísérletet a társadalmi kiegyezésre, de közben már fogalmazták a megtorlás jogi keretrendszerét. Statáriális ítélkezést vezettek be, a halálos ítéletek kiszabhatóságának és végrehajthatóságának korhatárát leszállították 16 évre. Rögtönítélő bíróságokat állítottak fel, ahol a bűnösökre csak egyetlen büntetést várhatott: halál. Felélesztették az 1953-ban Nagy Imre által megszüntetett internálás intézményét közbiztonsági őrizet néven, és december elejétől újra dördültek sortüzek békés és fegyvertelen tüntetőkre szerte az országban, számos halálos áldozatot szedve.
A magyar nép döbbenetes erőről tett tanúbizonyságot, hiszen még akkor is kitartott a szabadságharca mellett, amikor a fegyveres túlerő már felszámolt minden katonai ellenállást. Sztrájkokat és tüntetéseket szerveztek, az alulról kezdeményezett, demokratikus önkormányzatiságot jelentő munkástanácsok nem engedtek az '56-ból. Kádár hiába próbált megegyezni a munkások képviselőivel, kettős hatalom alakult ki. Az egyik oldalon a munkástanácsok és nemzeti bizottmányok mögött felsorakozott nemzet állt, a másikon pedig a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, amely mögül csak a forradalom, a munkásság és a parasztság - vagyis a legitimáció - hiányzott. A proletárság ,,saját diktatúrája" ellen fordult, és ez megbocsáthatatlan bűn volt a hatalom szemében, mert a rendszer alapvetését kérdőjelezte meg. Kádárnak nem maradt más lehetősége, mint brutális eszközökhöz folyamodni. Az elkövetkező évek a bosszúról, a kegyetlen megtorlásról szóltak, a sztálini terror visszatért.
Nem tudjuk, pontosan hány embert végeztek ki a forradalomban való részvételért, de háromszáz körül lehet a számuk. Tízezrek kerültek börtönökbe és internálótáborokba, kétszázezren menekültek Nyugatra, és százezrek viseltek valamilyen joghátrányt az elkövetkező évtizedekben pusztán azért, mert ők vagy szüleik ki mertek állni szabadság mellett. Sokszor hasonlítják össze a megtorlás mértékét az 1848/49 utáni rémuralommal, de azt hiszem, nem lehet e kettő között párhuzamot vonni. Nemcsak a méretekben mutatkozik megdöbbentő különbség, hanem a kivitelezésben is. 1849 után egy idegen elnyomó hatalom állt bosszút egy leigázott népen. 1956 után nem kellettek a megszállók ahhoz, hogy a hatalom végrehajtsa a leszámolást: Kádár János és párttársai önnön kezükkel támadtak saját népükre. De mindez nem volt elég, ördögi tervük a szabadságharcnak és hőseinek besározásában csúcsosodott ki. A forradalmárok többsége nem politikai vétkekért, hanem köztörvényes bűncselekmények miatt került bíróság elé, ezzel nemcsak a későbbi közkegyelmi rendelet jelentősége tompult, hanem majdnem sikerült elvenniük a nemzettől az emlékezés erejét. Hiszen minél kevesebb a hős és a mártír, annál nehezebb a forradalmi emlékezet életben tartása. Kiálltuk a próbát, és életben tartottuk '56 szellemiségét, de egy nagy feladat még előttünk áll: nevet és arcot kell adnunk hőseinknek, úgy kell ismernünk őket, ahogy a márciusi ifjakat, vagy Bem apót és Gábor Áront ismerjük, mert csak így őrizhetjük emléküket és állíthatunk példát a gyermekeink elé.
A szerző a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa.
Emlékezzünk a gyalázatra egy ötvenhatos kecskeméti elítélt megrázó versével!
Várkonyi László: VÁDOLLAK ÉS ÍTÉLKEZEM
Én nem felejtem el s meg nem bocsájtom,
hogy akasztott embert arcul ütöttél
és pimaszul, gyáván, égbekiáltón,
kékült ajka közé szivart helyeztél!
Én nem felejtem el, hogy a védtelen
s állapotos asszony méhébe rúgtál
és sikolyra nyílt szájába, hirtelen,
fullasztó, rongyból gyúrt gombócot dugtál!
Én meg nem bocsájtom, hogy gumibottal
emberi testeket roncsokká vertél
s cellákban új rabot, félig halottal
- iszonyatos érvként- egybekevertél!
Én nem felejtem el, hogy téli fagyban,
jeges folyosókon meztelen álltunk,
mert bárgyú, eltorzult, beteg agyadban
mindinkább félelmes vádlókká váltunk!
Én meg nem bocsájtom, hogy tudatlanul
ítélkezni mertél emberek felett
és halálba küldtél - vizsgálatlanul -
harminc ezüstpénzért, bűnöst, bűntelent!
Én nem felejtem el, s meg nem bocsájtom,
hogy rabszolgává lett egész nemzetem!
A mindenségbe is belekiáltom
bűnödet: Vádollak és ítélkezem!
Kecskemét, 1962. IV. 14.
Nemzeti gyásznap - félárbócon Magyarország nemzeti lobogója - 2020. november 4.
Link
64 esztendeje indultak meg a tankok Budapest ellen
Link
Beethoven Symphony no. 3
Link
Beethoven: Symphony No. 3: THE 'EROICA
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történelem |
|
|
|
Címkék: szabadságharcnak, parlamentarizmus, reformtörekvések, kormánydelegáció, megvalósításában, állambiztonságot, magyarságkutató, tanúbizonyságot, közvéleményének, bűncselekmények, keretrendszerét, szélsőbaloldali, szabadságharcot, leszállították, felélesztették, kezdeményezett, kivitelezésben, vizsgálatlanul, kezdeményezést, szabadságharca, munkástanácsok, magyarországra, körülzárására, megtévesztett, egybekevertél, csomópontokat, felsorakozott, szellemiségét, közbiztonsági, megszüntetett, konszolidálni, protektorátus, forradalmárok, besározásában, tárgyalásokat, humanizmushoz, magyar forradalmat, hazaárulás napja, napon jött, pokol Magyarországra, 1956-os forradalom, igazi arcát, eszme megvalósításában, kommunista ideológia, világjobbító eszmékhez, egyetlen lehetséges, magyar nemzet, utcára vitte, embereket 1956, bukás kódolva, szovjetek kivonulnak, kommunisták primátusával, NEMZETI GYÁSZNAP, Kádár János, Magyarságkutató Intézet, Borvendég Zsuzsanna, Nagy Imre-féle, Mivel Nagy Imre, Kádár Jánost, Amikor Nagy Imre, Varsói Szerződésből, Maléter Pál, Nagy Imre, Bibó István, Gödér Hajnal, Forradalmi Munkás–, Paraszt Kormány, Gábor Áront, Várkonyi László, VÁDOLLAK ÉS ÍTÉLKEZEM, Beethoven Symphony, Symphony No,
|
|
Offline
