Vörös Liliom versei - Vörös Liliom,VÖRÖS LILIOM VERSEI,Kovács Daniela,ÁLOM MARADSZ,BÚJJ IDE,CSÓKJAID NYOMÁN,IGÉZVE NÉZLEK,Légy Te,KÖZELEMBE TUDLAK,HIÁBA SZÓLÍTLAK,HOGYAN SZERESSELEK,HOGY SZERETLEK-E,INDAKÉNT FON ÁT&#8230,KETTŐNK KÖZÜL,ÁLOM KÖZÖTT,ENGEM SZERET,MARADJ MÉG,BENNE VAGY,TORPANSZ MEG,ÖLELJ ÁT SZOROSAN MAGADHOZ,ÖRÜLNÖM KELLENE,RÉMÜLTEN ESZMÉLEK,SÍRÁSBA CSUKLÓ SÓHAJ,SZERELEM OLYAN,SZÍVEDHEZ SIMULTAM,AKKOR IS TUDD,TENYEREMBE VESZLEK,TÉGED SZERETLEK,VAGY NEKED ÉLEK,VAGY NÉLKÜLED MEGHALOK,VALAHOL OTT VÁRSZ RÁM, - menusgabor Blogja

Továbbiak »

Belépés

			menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac /			Menus Gábor 1940.08.11 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Vörös Liliom versei

2021-01-27 19:15:38, szerda

	VÖRÖS LILIOM VERSEI Vörös liliom /Kovács Daniela/ költő Nagyváradon született /1976 február/, de káprázatos szókinccsel beszéli a magyar nyelvet. Új hazára lelt Magyarországon, mi meg benne egy fiatal tehetségre leltünk, találtunk. Már több verseskötete jelent meg /Néma sikoly, Szó ölelések, Tiszavirágaim/ Versei szívet, lelket melengető, csodás versek, olyan különlegesen finom szóképekkel vannak tűzdelve, amelyek valódi művészi értékkel bírnak. Link Link AZT AKAROM Azt akarom, hogy viharedzett sorsom, és mélyembe búvó sok vesztett remény, lágy tenyeredben építsenek otthont, ott szülessen újjá a legszebb mesém. Azt akarom, hogy lángod fájón égjen, sóhajod szavába szakadjon a lelkem s egy életen át ifjú fejjel, vénen, csak a Te szíved szeressen még engem. Azt akarom, hogy viharedzett sorsom és mélyembe búvó sok vesztett remény a Te tenyeredben építsenek otthont, belőlük csirázzon ki a szenvedély. Azt akarom, hogy forrjon vágyam vére és jéggé hűljön, ha majd nem leszel, hogy együtt táncoljunk az élet zenéjére, hogy minden utam hozzád vigyen el. ÁLMODLAK... Az est elpihen hunyt pilláimon. Fájó, fázó, beteg ez a fény, kutak mélyéről hideg tükröt von kék falainkra a hazajáró remény. S míg nézem lomha járását-kelését, Megtalálja lelkemnek azt az apró rését, hol beszivároghat végre némi mámor. Álmodlak. Nézd, hogy áthat az öröm, e forró láztól egész bensőm remeg, tépjen hát szét mind a tíz köröm, mint cikázó, villámos orkán az eget. Szeress! Látod, elevenre vált kezed nyomában az élet, az álom. Magam mögött hagyom porszürke hamvát, míg Te vagy az élő, szép valóságom. ÁLOM MARADSZ A gyertyafénye bőrömre tapad, a szél fütyülve zengeti a távolt, lábamnál dorombol az alkonyat, vérereimen átkúszik a mámor, izzó szenvedély, kegyetlenség és jóság, perzseli szárazra ajkamon a szót, álom maradsz, szélfútta valóság, mert ébredéskor már nem leszel sehol. BÚJJ IDE KÖZEL Az ostromló hullámokba fuldoklik a múlt szél-csendben születik a biztató jelen a kínzó fájdalomtól hervadásnak indult csak eléd kitárt mezítelen lelkem... Ha bánatot adsz, reményeket is küldj hogy mindhalálig megmaradj nekem s majd lemállik lelkemről a kín ha finom-selyem szavad magadhoz emel. Hadd simítsalak ajkam melegéhez hozzád igazodjak az idő fonalán bújj ide közel riadt szívemhez ha jöttödet érzi, megnyugszik talán... CSÓKJAID NYOMÁN... Kitárult sziromként nyíltam tenyereden viharszárnyaimtól örvénylett a perc mohó szomjúsággal ittál belőlem ámult szívem kémlelte mennyire szeretsz... Látásom szavával idomultam hozzád önfeledten tobzódtam hajad illatában csókjaid nyomán nyiladozó rózsák pirosra gyulladtak ölem harmatában. ELHAGYTÁL Hiába elhagytál, szerelmed itt van, átölel, simogat. Érzem az illatod, mikor elfog a keserűség bánat. Hallom nevetésed mi víszhangzik kihalt lelkemben, Látom szemed csillogását, mi beragyogja életem. Kedvenc parkodban egyedül sétálok, ballagok. Minden falevélen ott látom mosolyod. A bokroknak minden rezdülésében téged kereslek, Hátha újra megpillanthatom kecsesen ringó testedet Patak tükrében látom angyali arcodat. Szélnek süvítésében hallom csengő hangodat. Az égre, ha felnézek, újra látlak, Hogy jössz felém...de már hiába várlak. Hisz oly távol vagy e bűnös zord világtól. Elhagytál engem,de nem önszántadból. Mert az angyalok elvittek magukkal az égbe, De a lelked itt marad szívem legmélyébe. . ÉN IGÉZVE NÉZLEK Nézlek, ahogy alszol, Te arany árny-halom csodás tested körül zenét fest a fény, becézve siklik kezem hátadon ábrándba ringatsz, akár egy költemény. Pilláid ívén ül a nyári meleg, vágytól nedves ajkad olykor megremeg, s azóta, hogy lehunytad gyönyörű szemed, dallal töltődik köröttünk a csend. Cinkos kebleden pihennek az álmok s én igézve nézlek, soká, csöndesen, féktelen gyönyörnek boldog útját járom szerelmedre vágyva ősi tűz gyúl bennem. De Te, alszol tovább szelíd némaságban mit sem tudva arról, hogy csókod éhezem, hogy buja álmaid labirintusában szüntelen bolyongva vágylak, Édesem! HA... Ha szeretnek, miért zokogok? Miért nyomasztanak a köznapi gondok? Miért úgy járok-kelek, mikor sötétül, mint ki görnyedt háttal jön egy temetésről? Hát nem érted? Valahányszor hanyatlik a Nap, én minduntalan látok sírhalmokat, és cipelem magammal a világ kínjait s a lét másvilágra nyúló árnyékait. S amikor fellobbannak kinn a lámpa-lángok, képzelt utakon koldusokat látok, szeretetre éhes, bánatos szemeket, a semmit markoló embertenyereket. Magányukat érzem. Átok ez vagy áldás, hogy másnak vakság, ami nekem látás? Akár az éj sötétlő gyászszíne, Olyan a világ keserű szíve. Látszat-életnek halottjait látom. Mint holt levelek ringnak a lefagyott ágon, Kényszerből élnek egy abban a házban, De sok éve nem égnek egyforma lázban. Árva gyermekeket. Iszonyú. Iszonyú, Értelmetlen halál, gyilkos háború, Angyalok danáját hallom mindörökkön, Ringatják, a sok üres bölcsőt. Majd hallom az éj homályán át Egy meg nem született magzat sikolyát, A világ négy sarkából dől, a vér, Harc, szégyen, hála egy falat kenyérért. Látod? Isten átka rajtam, Csókold hát meg kíntól vérző ajkam, Emelj fel, ölelj szorosan, szeress, Talán így az átokból egyszer áldás lesz. Légy Te az egyetlen, ki szelíden fogad, Általad illanjon a kínzó gondolat, Egyetlen légy, ki örömhöz emel, ki helyettem sír, ha mégis sírnom kell. HA KÖZELEMBE TUDLAK... A szívemben búvó jégkristály százai Elolvadni látszanak, felmelegszem Amikor hozzám érkeznek gyönyörű szavaid Ízét érezteti velem, a csodás szerelem. Nincs bűnöm egy sem, csak vágylak Vágyom egyetlen finom érintésed A szavad, a felém közeledő lépted Hogy megpihentesd rajtam gyönyörű tekinteted. Simulj oldalamhoz, derekam ölelve Hadd érezzem értem lüktető véred Ha közelemben tudlak, nem zaklat félelem Nem kínoz a tudat, hogy elveszíthetlek. HA MEGKÉRDEZNÉL... Ha megkérdeznél, szeretlek e Téged csak hagynám, hogy szemeim beszéljenek Neked, hogy ők, a lelkem tükrei meséljék el, mi az, amit érzek... Ha megkérdeznél, hogy vágyok e Rád csak hagynám, hogy megérints, kezeddel tapintsd, hogy Te magad érezd, ahogy izzón perzsel kezed alatt testem... Ha megkérdeznél vágynék e másra, kitépném a szívem, hogy bele tudj látni, hogy elhihesd nekem, nincs másnak ott helye a Te otthonod örökkön örökké... HIÁBA SZÓLÍTLAK... Éhes záporeső mossa el a szennyet évek hosszú sorát, élénk emlékeket csöndes jelenünk súlyos buckát emel oly régen nem érzem meleg tenyered. Hiába feszülök, akaratom gyönge a vak véletlenre bízom életem s a végtelennek tűnő nyarak üledéke vegyül majd össze a régmúlt percekkel. Lantom hangzatára megremeg a távol velem zokog együtt a hajnali köd virrasztó óráim sírnak utánad hiába szólítlak, vissza sosem jössz. HOGYAN SZERESSELEK? Hogyan szeresselek? Lágyan, miképpen virágszirmokat sodor a júniusi szél? Vagy, mint a lét határán árnyként sompolyog az éltető remény? Mondd, hogyan szeresselek? Vakon, ahogy az idő szűk gödrébe tűnik el nyomtalan? Vagy vadul égve, fájva, gyötrőn húsba tépő kínnal? Hogyan szeresselek? Riadtan hajtsam előtted alázatra szomorú fejem? Vagy kínmosollyal nyílt arcomon nyújtsam feléd kezem? Mondd, hogyan szeresselek? Szelíden, mint kezed szokott pihenni nyitott tenyeremen? Vagy tudatosan, miként küldöm ölelésem át az éteren? Mondd, hogyan szeresselek? HOGY SZERETLEK-E? Kérdezz csak meg, elmúlt-e a láz elaludt-e a szó sebhelyek csöndjében nézz a szívem mélyére, hol magadra találsz és tudd, mitől könnyebb a lélegzetvétel... Hogy szeretlek-e, kérdezz csak újra és közben lásd szememben a tüzet a fergeteges érzés tagadhatatlan múltja nem hódol be soha idegen időknek! INDAKÉNT FON ÁT... Ha látom szemedben csillogni a vágyad s a perzselő tekinteted, testemen pihen kezed végig siklik, felébreszti vágyam nem szeretett így, eddig senki sem. Ha fülembe téved, szerelmes vallomásod suttogó szavad, megdobogtatja szívem pezsegni kezd a vérem, követem tapintásod széles vállad ívét, ámulattal nézem. Öledbe veszel, s a lángra gyúlt pamlag szerelemillatával átfon, betakar csitítod torkomon megbúvó asszonyvágyam és gyönyörködsz abban, ahogy a vágy átjár. Majd elnémul minden, ránk szakad a csönd egymás mellé fekszünk, kezedben pihen kezem a kisimuló arcomon látod gyönyöröd indaként fon át, szerelmes ölelésem. KETTŐNK KÖZÜL Ha arcodba mélyülnek a fáradt sóhajok, s néma könnyeid mozdulatlanok, szívedbe váj a mostoha sors karma, a magas Ég felé mindkét karod tartva jusson eszedbe, hogy hull a lélek vére, de ha felfigyelsz szíved énekére, tudni fogod; lehetsz gyönge, törpe, belemerülhetsz a sötétbe, ködbe, s ha netán térdig elkopott a lábad, míg számtalan, rögös utadat bejártad, és mindkét talpad véres, merő seb: kettőtök közül Te vagy erősebb! Legyen benned hit és szilárd akarat! Nincs lehetetlen a szabad ég alatt. Nézd csak meg a hitbe merülőnek kudarca sincs, hisz súlya vész a kőnek, takarhat kezével kínt, tövist, sebet, de ajkai közül áldott dal ered. Mikor azt hinnéd, minden hiába, sóhajts egy nagyot, s kiálts a világra, hogyha egész völgyed nagy köd fekszi meg, kettőtök közül Te vagy erősebb. KÉT ÁLOM KÖZÖTT Ma éjjel tágra nyílott vágyam kék szeme. Őnéki a hajnal épp csak hogy megérett, s ott, hol a ternyék és rózsák keverednek a te kihűlt emléked árnyéka kéklett. Újra élni kezdtél. Sajgón, elevenen lüktettél már aluvó szemhéjam mögött, s lüktetésed, mint e betűrengetegben épp oly időtlen volt, és épp olyan örök. Hogy meg is szólaltál-e, már nem emlékszem. De azt bizton tudom, hogy szemed bogarán zsibbasztó bánatként olvadt el egészen a golgotajárású, szíven vert magány. KI ENGEM SZERET Ki engem szeret, tudja mi a kín, mégsem viszonozza soha tagadásom, léptemet követi a világ árkain, lelkét eladja, csak mosolyogni lásson. Ki engem szeret, belőlem zokog nem is sejtve, hogy könny az, amit ejt, nevetve hiszi, hogy amitől borzong rossz álom csak, mit hamar elfelejt. Ki engem szeret, sosem áll odább, ha retteg sem tudja, mi a félelem, a semmiből teremt milliónyi csodát, és kézen fogva visz sorson, életen. MA NEM SZAVAIDBA... Ma nem szavaidba, hanem az azok közötti csendbe burkolózom álmaim ébren őrzöm, és elgondolkodom. majd alig hallható halk sóhajom eljuttat oda, ahová igazán vágyom és megfeledkezve magamban hordozom első vallomásod, egy gondolatszirom, mely előcsalja most is félénk mosolyom ... MARADJ MÉG... Sóhajodba hal meg az eddig élő csend égő füled tövéhez tapad édes csókom finom érintésed több éhséget teremt míg szívembe zárva nevetésed hordom. Csintalan játékot űz arcodon a fény buja szerelemre hívogat a lelkem fogd meg az idő tévelygő kezét és maradj meg örökre, örökre mellettem... MÁR NEM ÜLDÖGÉLEK Már nem üldögélek a bánat romjain visszhangzanak bennem Gyönyörű verseid s immár vidáman a látomás tovalibben mennyire tisztán érzem, csak Téged szeretlek! Szívedbe kapaszkodva, adnám magam Neked így elcsitulna vágyam, mely folyton perzsel, éget a szemem könnyezik, hiányod feszül bennem... úgy vágyom érintésed, nélküled elveszek! MÍG BENNE VAGY... Míg érintem a fehér, puha selyemkezed és zöld-arany íriszed csak nekem mosolyog, míg ajkadnál a szíved beszédesebb s a mosolyod körül felcsillan a csókod, míg így tartasz forrón, szorosan átölelve s néma éjlepelként borítod be testem, míg csak körülötted kószál képzeletem s a ki sem mondott szavad már ajkaidról lesem, míg benne vagy a versem forró melegében és visszanyerem általad rég elveszített hitem, míg falevélként úszom csókod tengerében hihetetlen boldogság járja át a szívem. NEM TORPANSZ MEG Ó, te drága, fáradhatatlan szívem, hányszor remegsz úgy, mint szélben kinn a fák, hányszor zülleszt szét a másba vetett hitem, mégsem torpansz meg, csak dobogsz, versz tovább, hányszor alszik ki mélyedben a tűz, majd érzem újra benned éles melegét, egy pillanatra megállsz, reménytelennek tűnsz, majd ismét nekilódulsz múltat feledvén, és csodát áhítva szenvedéllyel töltődsz helyettem is hiszed jövőm igazát, ha marcangol a kín, egy pillanatig gyötrődsz, de hamar újra érzed az öröm illatát. Álom-üst fortyog benned, mint a láva, a legsűrűbb méz is mélyedből ered, bátran indulsz el minden vad csatába, majd győzelem tölti minden szegleted. Az időknek tükre nem hagy nyomot rajtad nem félsz, hogy a csend árnyát veti rád, bérc-nyomta kővé változol a bajban, nem torpansz meg, csak dobogsz, versz tovább... NÉLKÜLED Hiányzol, mint sivatagnak a víz Hiányzol, mint rozsának a tövis Hiányzol, mint nyárnak a napsütés Hiányzol, mint télen a hóesés Rossz nélküled, mint gyerekkor, ha nincs nevetés Rossz nélküled, mint szerelmedtől egy baráti ölelés Rossz nélküled, mint a csók melyben nincs szenvedély Rossz nélküled, mint csillagok nélkül egy csendes éj Fáj, nagyon mikor rád gondolok Fáj, nagyon mikor rólad álmodok Fáj, nagyon mikor érzem illatod Fáj, nagyon mikor latom az arcod Üres az éjszakám, ha nem vagy itt velem Üres a nappalom, ha nem fogod a kezem Üres és sivár nélküled az életem Légy velem... és szeres engem ÖLELJ ÁT SZOROSAN MAGADHOZ Ölelj át szorosan magadhoz Reménységgel teljen újra lelkem Oszlasd fel a félelmetes viharokat Ragyogjunk újra, szerelem fényében Simítsd el gondoskodó kezeddel A szívemben tátongó sebet Vágyaink vegyüljenek össze A város fölött uralkodó csönddel Ölelj át szorosan magadhoz Hadd bújjak oda, szíved közelébe Csak ennyi kell a boldogsághoz A múlt, a jelen és a jövő reménye. ÖRÜLNÖM KELLENE... Sietve törlöm arcomról a könnyet, ha bántón vádolom a sivár életet örülnöm kellene, hogy vágyakozva élek hisz az a halott, ki meg sem született... Örülnöm kellene minden szépségnek amelyben Téged beleálmodlak, a csontomig ható fájó remegésnek amikor nagyon, nagyon akarlak! Sietve törlöm arcomról a könnyet, ha múltam nyomában égő seb fakad, mert akkor is, ha összeomol minden porba roskadva is a vágyam megmarad. Örülnöm kellene és lábujjhegyen várnom, hogy hozzám rendeljen jókedvében az Isten hangodat halljam túl a hallgatáson és ne illanj el, minden ébredéssel. RÁD GONDOLOK... Ablakom előtt a fák ölelkeznek a szörnyű hidegben melengetik egymást, rőt levelekre írnak egymásnak szerelmet és ahogy Őket nézem, elönt a kínzó vágy... Az avarszagú alkony lüktet egyet-egyet, sűrű árnya sötétlik könnyes arcomon a messzeség szavát szívemhez emelem és megmutatom neki, mi az, mi bánt nagyon. Fűszálakon is csak fájó könny remeg feléled bennem a mindennapos ábránd s ha mardosó vágy éri szívemet rád gondolok embertelenül árván. RÉMÜLTEN ESZMÉLEK Benned élek. Dús vágyakozással hallgatom szíved csöndes ütemét, s ha elhalkulna e harsonás dal, ha elillanna ez az üdeség, árnyékomra buknék. Odavesznék, mint szulák, mely együtt hal a nyárral. Óvd hát magad, te drága tünemény, hisz benned élek. Életed által. SÍRÁSBA CSUKLÓ SÓHAJ Nem tudom, merre vagy. De még hallak. Hallom a szíved... úgy zokog, vágyik, szélnek feszül, majd égbolthoz tapad, és meg sem áll a bizonyosságig. Tudom, hogy szeretsz, te büszke titkom, te tűz, láz-lakta ópium-ábránd, hisz, ha álmod kezéből kisiklom, az újabb álmod magába átránt. De akkor mondd hát, miféle átok, miféle rontás szegi szárnyaid? Nem látod? Az élet is megállott, az is Rád vár. Mondd, miért nem vagy itt? A SZERELEM OLYAN... A szerelem olyan, mint a tiszta csend, mely megigéz, majd csordultig betölt, és ha józanságra parancsol a rend, Te még sem akarsz, nem vágysz más gyönyört. A szerelem olyan, mint gyöngéd rajzú száj, fél-delíriumban csókol, becézget, imád, majd amikor elmúlt - kínoz, gyötör, fáj, őrületbe kerget, hogy halálodat kívánd. A szerelem olyan, mint a végtelen, hol pokol, hogy menny, hol mosoly, hol könny, de önmagát tagadni a szív képtelen, még akkor sem, ha legyőzi a lélektelen közöny. A szerelem olyan, mint egy gyújtó szikra, egy puszta érintéstől lángokba borít kiismerhetetlen, akár Isten titka ha akar felemel, vagy térdre kényszerít. SZÍVEDHEZ SIMULTAM Ajkunkon pihegett a csend Tenyered öblén pihentettem kezem Gyönyörű pillanatok ivódtak mélyen belém Szívemben őrzöm minden emléket. Összesimultunk a vágytól űzve-égve Szavakká olvadtak a kósza gondolatok Szívedhez simultam titokban reménykedve Hogy örökkön-örökké ott maradhatok. TE AKKOR IS TUDD Ha lelkem elég majd a becsvágy parazsán és kimondott szavam hol lázít, hol eseng, ha rémálom ront rám minden éjszakán Te akkor is tudd, még mindig szeretlek! Ha megszoktalak Téged, akár a levegőt és nem követem többé érverésemet, ha ízednél az elmúlás íze keserűbb Te akkor is tudd, még mindig szeretlek! Ha minden ábrándom szeszélyekbe fúl és én magam emelek magamra kezet, ha ajkamon a csönd lomhán feszül-lazul Te akkor is tudd, még mindig szeretlek! Ha nem sistereg többé szavamban a láng és nem dicsérnek többé a szelíd emlékek, ha puhán betakar az örök hallgatás Te akkor is tudd, még mindig szeretlek! Ha széles kört von körém a halál vigyora és szálaira foszlik a hű emlékezet, ha nem jut többé balzsam az égető kínomra Te akkor is tudd, még mindig szeretlek! Ha sorsba vetett hitem halkan búcsút rebeg és tántorgó lidércként végleg elveszek, ha nem ejtem ki többé méztartalmú neved Te akkor is tudd, még mindig szeretlek! TENYEREMBE VESZLEK Jaj, hány nesz ágál folyton lelked alján, és hány világvihar ejt rajtad sebet, mégis úgy csüngsz rút emlékeid karján, mint egy kisgyerek. Vakon hiszel még minden sanda vádnak, mérgezett szónyilát szívedbe oltod, hisz köpenyét a rád mért álnokságnak halálig hordod. Ne félj. Itt vagyok, hol lábad megbotol, takarlak, ha odakünn vad szél dadog, s míg ily haraggal sorsod felett kotor, veled maradok. TÉGED SZERETLEK... Én nem tudom, milyen törvényt hágok, s ki mond ítéletet e vak világ felett, de ismerve a leghűbb igazságot, egy hitem van, Téged szeretlek! Én nem tudom, hallik-e e szívhang, ha minden más lecsendesedett, de úgy rikolt, mint átkozott bitang, ha lelkem húrjainak ércén megremeg. Én nem tudom, mit űzök sebborítva, mint heves lázban lobogó gyerek, hisz annyi versben meggyóntalak sírva: egyedül Téged, csak Téged szeretlek! - VAGY NEKED ÉLEK, VAGY NÉLKÜLED MEGHALOK... A szívem fényszivárványokon vidult gondtalannak hitt egyszerű sorsom angyalként éltem hegyen-halmon túl mígnem egy napon lassú derengésbe szerelmes szívverésed véltem hallani... életre keltek sziporkás álmaim újjászületett bennem az őrjítő vágy éltem.. s a kimondott gyönyörű gondolat színesebb volt, mint maga az élet törékeny szárnyaimat véresre téptem tengerbe dobtam nem kellenek mit érnék én angyali létben ha nem lehetsz enyém s nem lehet tied egész életem? öleléseden kívül semmit sem akarok vagy Neked élek vagy Nélküled meghalok! VALAHOL OTT VÁRSZ RÁM.. Valahol ott vársz rám, túl a hallgatáson, túl a bús ősz ázott magányán, a Napba simuló felhőhasadáson, túl a dajkáló sugár aranyán. Valahol ott vársz rám, szelíd türelemmel csodavilágunk száz meséin túl, nyári éjjelekben rejtőző meleggel, mely ölpuha, selymes emlékekbe hull. Valahol ott vársz rám minden esthomályban, minden derűs arc vonásain túl, minden szenvedélyes, olthatatlan vágyban, mely, mint forró láva föld méhébe fúl. Valahol ott vársz rám minden édes ízben hol a perc méze mindig visszacsókol, csöndet megszegő, Istent áldó hitben, hol leggyönyörűbb dallam angyalhangon szól. Valahol ott vársz rám, hol súlytalan az élet, sosem írt míves verseim mögött, a kövekbe dermedt múlt hidegében Te vagy a mindenség ég és föld között. VAN OLYAN... Van olyan csönd, mely jobban fáj a szónál. Fölzokog benned, akár az őszi szél, amikor felszántott rétek közt kószál. Van olyan hű csönd, mely sírodig kísér. Van olyan vágy, mely jobban fojt a füstnél. Édesből fájó-keserűre válik. Szöknél előle. Futva menekülnél. Van olyan vágy, mely gyötör mindhalálig.

0 komment , kategória: Kovács Daniela & Anikó & Erika

Címkék: kiismerhetetlen, betűrengetegben, embertenyereket, megpillanthatom, virágszirmokat, reménytelennek, visszhangzanak, gondolatszirom, összesimultunk, lecsendesedett, magyarországon, felhőhasadáson, labirintusában, belemerülhetsz, elveszíthetlek, bizonyosságig, mozdulatlanok, csodavilágunk, szenvedéllyel, megfeledkezve, beszivároghat, fáradhatatlan, elgondolkodom, leggyönyörűbb, tagadhatatlan, tiszavirágaim, golgotajárású, asszonyvágyam, megdobogtatja, lélegzetvétel, vágyakozással, újjászületett, visszanyerem, nyomasztanak, különlegesen, szenvedélyes, magyar nyelvet, fiatal tehetségre, legszebb mesém, élet zenéjére, hazajáró remény, apró rését, gyertyafénye bőrömre, szél fütyülve, ostromló hullámokba, biztató jelen, kínzó fájdalomtól, keserűség bánat, bokroknak minden, angyalok elvittek, nyári meleg, köznapi gondok, Vörös Liliom, VÖRÖS LILIOM VERSEI, Kovács Daniela, ÁLOM MARADSZ, BÚJJ IDE, CSÓKJAID NYOMÁN, IGÉZVE NÉZLEK, Légy Te, KÖZELEMBE TUDLAK, HIÁBA SZÓLÍTLAK, HOGYAN SZERESSELEK, HOGY SZERETLEK-E, INDAKÉNT FON ÁT…, KETTŐNK KÖZÜL, ÁLOM KÖZÖTT, ENGEM SZERET, MARADJ MÉG, BENNE VAGY, TORPANSZ MEG, ÖLELJ ÁT SZOROSAN MAGADHOZ, ÖRÜLNÖM KELLENE, RÉMÜLTEN ESZMÉLEK, SÍRÁSBA CSUKLÓ SÓHAJ, SZERELEM OLYAN, SZÍVEDHEZ SIMULTAM, AKKOR IS TUDD, TENYEREMBE VESZLEK, TÉGED SZERETLEK, VAGY NEKED ÉLEK, VAGY NÉLKÜLED MEGHALOK, VALAHOL OTT VÁRSZ RÁM,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]