|
2017-08-27 22:13:41, vasárnap
|
| |
| |
|
|
| |
Az ember utolsó pillanatig nem adja fel a reményt, hogy a vele történtek napvilágra kerülnek, egyszer vége lesz mindannak, amit nem ért, hogy tiszta szívű és becsületes lényeket meg lehet gyalázni, meg lehet csonkítani, fel lehet minden törvényt rúgni a velük való bánásmódban, mivel ők nem ismerik a rosszat, a bűnt, a csúfot, a gonoszságot, így semmit sem értenek mindabból, ami velük történik.
Amint írtam már csak pár dolgot kibogozva, elkezdték a hiteles világ történelmét együtt a világ-könyvtárával az egykori Vénusz támadómnak, a lyukas szívű Szabónak. Még az utolsó Íriszes fillmnél beállították az arcomat, amikor a romániai Írisz elmeosztály befejezte a hiteles történelmet, volt olyan fillmrendező, akit lehoztak a Torzsásra Újhelybe és ott megették. Nem mert senki sem arra járni évekig.
A Világ-könyvtára a börtönnek egészen más Íriszt írt meg a lírai karámjával, mint ahogyan az összes többi is el van ferdítve, mint Her-mész egykori törvénye is ellopott mágiájával együtt, bekerült a sátán bibliájába, feddésként a zsidóknak, hogy belülről meszelik a sírt.
Babits lírai karám tagja a Rákóczi teréről Miskolcnak úgy írta meg Íriszt (ezeket a szerepeket a darabokra szaggatott bibliákkal elküldtem az Ombucmannak 19 éve már), hogy Írisz, aki én lettem, dűlöng bizonytalanul a színpadon pofonok és ütlegek között, senki nem kegyelmez, véres a ruhája, ki az, aki megszánja a fekete ünnepen. Ide rendezték be Babítsy Andreát, a Tóth rokonság mellé, aki Íziszes áldozást jelentett apjával még átírva Babits kegyetlenségét is. Megírták a könnyek asszonyát, aki fekete poharát tisztítja a lírai karámnak mint penitencia, ami a cserépsorozatban még megvan, melyet hiába kínáltam fel bizonyítékként, már át vannak festve is, ahogyan Busch mutatta, hogy Amerikában jártak tíz éve, ott fedték be a mezítelen szobrokat, tisztultak gyalázattal. Így lettek felöltöztetve a cserepeken az egykori görög istenek, akik mezítelenül voltak, mint áldozatok, az én áldozásommal, ami felfoghatatlan, hogy saját tetteiketk rajtam hajtottak végre.
Néha visszaolvasom most már, amit írok, már nekem minden mindegy, bizony hibázok, nem tartom be időnként a stílusait a fogalmazásoknak, néha javítok, s mivel én optimistának születtem, elkönyvelem úgy, hogy fogják fel a mondanivalómat a tényekről, mint történtekről - ami nem panasz - úgy, mintha beszédben közölném, mesélném el, mi történt velem. Néha még ellenőriznem kell helyesírást is, mint tegnap a hírhedt szó hosszú í-jét, mert nem hallom még a hangokat, mert a beszédem volt az időmérték maga. Nagyon fájt, amkor csúfoltak a neten az áldozóim, hogy nem tudok helyesen írni, most meg abba hagytam az írást az utolsó szonettkoszorúnál, mert azt írták, hogy a legtöbb volt, ami tőlem tellett, de nem engedték megjelenni a szonettkoszorúmat.
Én szabatos vagyok, egyszerűen fogalmaztam mindig, nem értem még most sem a lírai karám verseit, bár elolvasom őket, látom, mennyire tisztultak meg, néha írok elmebetegséget, amikor nagyon meg akarok jelenni valahol, ezeket a verseket dicsérik, én meg szánalmat érzek a szívemben,meg szégyent, hogy kedvében kell járni a Rákóczi térnek. Befejeztem a leplező verseket, melyeket közösen kiáltottak ki sötétnek annak ellenére, hogy maguk jelentik a feketemágiát, Hunnia világ-könyvtár skizoprenjeit gyilkos minden kívánságukat teljesítő kíséretükkel.
De az írással kapcsolatban az optimizmusom odalett, nem vagyok sötét lelkű tisztátalan lélek, nincs már több mondanivalóm, tanítani pedig boldogságról, szerelemről, szeretetről ilyen állapotban többé nem fogok.
Optimisták voltunk mi is apával, öcsémmel, csak néztünk egymásra, nem értettünk semmit a velünk történtekből, nekem senki sem mondta, hogy az ország teljes egésze világ-könyvtárát, sorsát, szerepét, tetteit rajtunk hajtják végre születésem óta. Legalább egyszer figyelmeztettek volna, hogy segítséget kérjek valahonnan, bár dicsekvésük és torülésük szerint minden országát a világnak szinte Magyarország rendezte be a könyvtára szerint többmillió éve már, amióta az első gyilkos megmaradt, jött a többi, amikkel közösen megalkották a rendeket, sárkányokat, sátánt, Talmud állatait, a Talmud a cigányokat örök élettel és a zsidókat örök élettel, mely Japán mellett volt eddig biztonságban, állandó kislányáldozóként kivétel nélkül mindegyik. Én voltam az utolsó egykori ég serege csillaga, a törvény, mely a szívemet és a méhemet jelentette volna, mégis természetesnek vették a kék földönkívüliek Pisti vörös földönkívülijeivel, a trianoni nagy Magyarország ufóival, hogy velem mindezt a gyalázatot, fertelmet végre kell hajtani. Lányok szinte nem maradtak, akikben egykor mint szépségekben gyönyörködtem.
2011-ben írattam ebédet a szociális hálózatnál, kihordták nekem, mivel haldokoltam. De nem számítottam rokkantnak, a nyugdíjfolyósító emelte folyamatosan az áldozóim nyugdíját, én mindenből ki lettem közösítve, azzal, hogy nem tesznek velem különbséget a miskolciak.
Gábor hordta ki az ebédet, aki utált engem, tudta, hogy utolsó emberként áldoznak, úgy is bánt velem.
Már lett ebédem, de még reggeli, vacsora nem volt, csak a legolcsóbb vajkrém kenyérrel hosszú éveken keresztül, amiért mára megutáltam a kenyeret.
Kb. négy éve kezdtem főzni délutánonként, igaz, hogy semmi másra nem tellett mellette, de már megjavítattam a dolgokat a lakásban, amik éppen elromlottak, minden hónapra jutott valami közös sorsként ismételten a születési fogroncsolás kezdetével, Máriával. Egyformán lettünk szerencsétlenek.
Ekkor jöttem rá, hogy születésem óta optimista vagyok, vagyis jókedvű, kicsit bohóc, szarkasztikusan tréfás lettem volna, aki mindig kimondja az igazságot. Szerettem énekkel válaszolni, felelgetni a férjemmel, de belém fojtotta a szót.
Ha édességet kívántam, ittam tejet, tettem bele vaníliacukrot, azt képzeltem, hogy madártejet eszek, vagy süteményt.
Amikor vajaskenyeret ettem a legolcsóbb pulyka parizerrel, amiből nyugdíjkor mindig megvettem egy fél kilót egész hónapra, azt képzeltem, hogy pick szalámit eszek finom zöldségekkel. Készítettem néha hamburgert magamnak. úgy, hogy a pulyka parízert kicsit megpirítottam olajban, rátettem a kenyérre, hagymát vágtam a tetejére és megszórtam az akciós kecsappal és majonézzel, mert már azt is vásároltam.
Amikor bolonyai spagetti utánzatot főztem, felvágtam hagymát, amiből mindig vettem bevétel után, olajban megfonnyasztottam, tettem bele pulyka parizert akciósan, azt is kicsit megfonnyasztottam, ráöntöttem a paradicsompürét, összekevertem spagettivel. Ennek már nagyon örültem, mert vásároltam hozzá paradicsompürét és szintén akciósan spagettit. Mikor ettem, azt képzeltem, hogy darált combbal készült és sajt van a tetején. Ezeket a kezdeti recepteket három éve feltettem a netre, szerintem sokan meglepődtek azon, hogy az utolsó emberi áldozatuk eszik, nem is szóltak hozzá.
Azután jött a kétszáz forintos sárgarépa akciósan, ebből már készítettem sárgarépa levest, rakott sárgarépát, rakott kelt szójagranulátummal, ahogyan helyettesítettem a húst töltött káposztánál is, meg mindenféle töltött zöldségnél mai napig.
Megosztottam étkeimet a facebookon is, néhányan hozzászóltak, de elbújtam a finomságaik és terített asztalaik mellett áldozóimnak, amikre én csak nyeltem, de már régen elkönyveltem, hogy az áldozóim magasabbrendűbbek tőlem, nekik mindez járt, különb a gyomruk az enyémnél, ami felmondta tíz éve a szolgálatot, én vagyok egyedül az országban a fényevő koldus 1967. óta, amióta Miskolc elvette tőlünk az ennivalót Ízisz áldozása kezdetével Kelet és a cigányság emberré nemesítése közben sorsuk és tettük végrehajtásával.
Kb. tíz éve jöttek népszámlálás miatt, amit a Rákóczi téri Földanyás 1998. óta engem gyalázók és kínzók írtak ki, egyik kérdés az volt, hogy cigánynak érzem-e magamat, mert aki cigánynak vallja magát, annak előnye van mindenféle téren. Mivel a cigányok állandó világvégi ország elfoglalók, a sötétkapusai a Hunnia börtönnek állandó világ-könyvtár végrehajtók, elvéve az ennivalót, mint kiderült mindenkitől, koldultatva, semmin tartva ölték meg az országok lakosságát,. amit az egész világ minden földönkívüli népe végig nézett többmillió éven keresztül, ezért saját tettük szerint nem hús járt volna nekik, hanem semmi, ahogyan ezek bántak másokkal a börtönükkel együtt.
Csak néztem egyet, amikor néha kapcsolgattam a tévét, hátha megy valamilyen normális műsor, nem a haldoklásom miatti tor ünnep a tehetségkutatókkal, hogy a Rákóczi tér hogy ki van öltözve, milyen finomságokat főznek, milyen autókban járnak, milyen házakban laknak, mint Balázs Klári, amelyikről már lassan negyven éve röppent fel, hogy engem áldozott meg maga helyett.
Mikor a börtön berendezte, hogy összevesszek Csillagmedvével két tojáson, főzés lesz-e, vagy megeheti az egyiket, már az utcanépét tisztította. Nem lehet megérteni, ennyira megalázzák az ég seregét, koldulással, szétpüfölve minden részüket, megcsonkítva az arcukat, mert náluk születnek meg a pusztítók. Ezzel kezdtek, ezzel akartak zárni.
Tehát az optimizmushoz kell egy alap, ami nem két tojást jelent összes ennivalóként, hogy rántott leves legyen-e egy tojásos tésztával, vagy meg lehet enni,mert semmi más nincsen. Alap volt itt a leértékelt pulyka parízer, amiről lehet képzelni, hogy turista, vagy pick szalámi, alap volt itt a tej, amiről lehet képzelni akciós vanília cukorral, hogy édesség, alap volt a szójagranulátum, amiről lehet képzelni darált húst, igazi fejedelmi étkeket sajttal a tetejükön, meg tejföllel. Az alap minőségi különbséget jelent.
Például egy kis lakásra, mely szépen berendezett, ki van festve, minden tökéletes benne, lehet képzelni, hogy saját házában él az ember, csak a telek hiányzik hozzá, legalábbis én így lettem volna, ha nem érzem börtönnek erkély nélkül, ahová bezártak engem a gyilkosok sorsaként közlekedési és boltfóbiával, amit ők hajtottak végre, ha be akartam menni egy boltba, feketemágiával támadták meg a kezemet, fejemet, hogy féljek és remegjen minden részem. Tudtam, hogy ilyen fóbia nincsen, sem közlekedésiben olyan, hogy hatalmas erővel akadályozva vezetnek a Hunnia börtön gyilkosai hipnózisban, amit észleltem, szerintem sokan tudtak róla, de nem mondták nekem.
Lehet képzelni, mint amilyen én vagyok születésem óta elegáns ruhatárat, mely a legegyszerűbb anyagokból készül, de színben harmonizálnak egymással. Nekem nagyon kevés ruhám volt, ezeket eltettem örök emlékül, mert engem jelentettek.
1976. óta főzök naponta két félét. Horváth Ilona szakácskönyvét vásároltam meg 1974-ben, ebből tanulam magamtól. Egyetlen egyszer rontottam el a sztrapacskát, ami szétesett a forró vízben. Soha nem adtam fel semmit, mindig mindent kezdtem elölről, ha valami nem sikerült. Így voltam a sztrapacskával is, kiöntöttem, kevertem másikat több liszttel. Mai napig nem értem, hogy hétszáztíz forint szülésiből és a családi pótlékból, melyet megigényeltem hamar, hogy legyen mit ennünk, hogyan tudtam főzni harminc napig minden hónapban, amikor az albérlet maga hatszáz forint volt. A Révész utcájukra költözve kezdtem el sütni. Ez már nehezebb volt, amikor nem sikerült, nevettem rajta, mondtam a lányoknak, hogy egyék ki a süteményből az almát, a kemény tésztája ment a szemétbe.
1990. óta ismét éhezés következett. Minden évben haza vitettem egy mázsa burgonyát, hogy az legyen otthon és hagyma is. Volt, amikor egy hónapig naponta burgonyásat készítettem, az volt a fontos már akkor, hogy ne legyen üres a gyomrunk. Volt nehéz időszak, amikor Csillagmedvének az orra is megnyúlt, miután munkanélkülire küldött a Rákóczi tér, három hónapig egyáltalán nem volt sem kenyér, sem tej, a gyerekek ennivaló nélkül jártak iskolába is. Nem tudtam belegondolni, hipnózisban voltam, nem is akármennyire. Akkoriban áldoztak meg Szandi helyett. Majd ismét járni kezdtem ócska ruhákat árulni a piacra, ahogyan Újhelyben tettem. 1988-ban, a születésnapomon költöztem Miskolcra, hetente hordtam a Győri kapui Patyolatba a kis ruhákat, abból vásároltam a piacon be a következő hétre a főznivalót.
Leszámítva a mocskaikat, nyomorba döntésüket előre kitervelten maguk helyett, nácik, börtön gyilkosok, cigányok sorsaként, amivel már nem tudtam mit kezdeni, ha másféle baj ért, mindig azt mondtam a gyerekeknek, hogy ettől nagyobb bajunk soha ne legyen. Addig soha nem feküdtem le egész életemben, míg minden rendben nem volt körülöttem, kedvenc szólásom lett, hogy amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Nem tudtam, hogy mindez nyilvánvaló mindenki előtt, s hogy ezzel is visszaélnek, ezért nem kaptam fizetésemelést soha a legtöbb munkáért, mert itt közölték velem a miskolciak, hogy az emberek nem pénzért dolgoznak.
Nem lehet képzelni egy találkozásról többmillió év óta, mely Pistivel köttetett házasság lett volna mindig, hogy ha találkozom a szívem szerelmével, nem tudok rá nézni, mert nincsen hangom, amivel szólnék hozzá, amivel íncselkedtem egykor, nincsen arcom, amit rejtenem kell, nincsen Vénuszi gömbölyded formám, ami görög isteni formaként normális volt nálam, nincsen egyetlen porcikám, amely ép volna. Erre készült az ózdi feketemágusok lírai karámja többszáz éve a genyó Istenével, hogyan fog velem elbánni, ha netán megkegyelmez Pisti nekem, mint aki gyűlöli a hangomat, mert tiszta volt és nőies.
Így vagyok, senkivel nem tudok találkozni, mert elájulnék, ha valaki rám nézne. A külsőmmel kapcsolatban 2004-ben végleg elveszítettem az optimizmusomat, gyalázásom miatt adtam jeleket, kérve segítséget, hogy hagyassa abba valaki kínzásommal együtt 18 évig a Rákóczi tér által a melleimnél fogva. Csak azt akartam, hogy mielőtt megszűnök, mindenki tudja meg, mi történt velünk.
Az ember nem érti a gonoszat, a rosszat, a hazugságot, a gyilkosságot, erőszakot, nem ismeri, ezért meg sem tudja nézni, sem az erőszakot, gyalázatot, ha ilyen éri, meghal. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: cserépsorozatban, nyugdíjfolyósító, helyettesítettem, szerencsétlenek, szarkasztikusan, fogalmazásoknak, csillagmedvének, csillagmedvével, figyelmeztettek, szójagranulátum, végrehajtásával, születésnapomon, paradicsompürét, felfoghatatlan, munkanélkülire, elmebetegséget, szakácskönyvét, optimizmusomat, sztrapacskával, természetesnek, bizonyítékként, fizetésemelést, feketemágiával, földönkívüliek, kegyetlenségét, közlekedésiben, mondanivalómat, optimizmushoz, összekevertem, vaníliacukrot, vajaskenyeret, megpirítottam, megjavítattam, délutánonként, kapcsolgattam, gyönyörködtem, ember utolsó, vele történtek, velük való, hiteles világ, egykori Vénusz, lyukas szívű, utolsó Íriszes, romániai Írisz, hiteles történelmet, börtönnek egészen, lírai karámjával, összes többi, sátán bibliájába, darabokra szaggatott, színpadon pofonok, fekete ünnepen, Torzsásra Újhelybe, Babítsy Andreát, Balázs Klári, Horváth Ilona,
|
|
Offline
