Belépés
azenujsagom.blog.xfree.hu
Az én újságom 1956-ról - tedd meg életed érettünk - Simon Zsuzsanna
1966.02.24
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Szigethy Attila személyes emlékezete
  2015-11-06 02:18:57, péntek
 
   
  Kedves barátnőm L. Burda Zsuzsanna ajánlotta figyelmembe az alábbi visszaemlékezést.

Hollósy Éva: Gyermekszemmel

November 4.-e van. Emlékezés napja. A mai napon 59 éve verték le a hazaárulók szovjet segítséggel az 56-os forradalmat. Hét éves voltam ekkor. 56 eseményeit így láttam: Attila bácsi, Szigethy Attila

l956 október 23-a, délután volt.
-Kitört a forradalom! - lépett be az ajtón az apám.
Anyámat, mintha meg sem lepte volna apám felzaklatott viselkedése, izgatott kiáltása. Mintha várta volna, számított volna rá, bár talán mégsem ennyire hamar. Az egyik szülőmről a másikra néztem, az arcukat fürkészve. Éreztem vihar előtti hangulatukat, a heves szócsatában. Furcsa érzés volt, félelmetes. Hétéves voltam. Olyanról, hogy háború, vagy forradalom sokszor hallottam, de csak halványan motoszkált tudatomban valami arról, mi lehet az.
Attila bácsi keze van a dologban, ezt gondoltam. Azé a kedves bácsié, aki mindig csokit, vagy kandis cukrot szokott nekem adni.
Kisvártatva csengetett valaki hozzánk. Apám kiment, majd anyám is követte. Az idegen nem jött be, a kapuban beszélgettek. Valahova nagyon sietett. Különös, felajzott félelmet éreztem. Aggodalmat láttam szüleim arcán, riadtan suttogtak, mintha valami szörnyű dolog történt volna. Forradalom... forradalom... ízlelgettem magamban a szavakat, egyik felnőttről a másikra nézve. Félelem ült az arcukon.
-Mi az a forradalom - kérdeztem, de mintha ott sem lettem volna, válaszra sem méltattak, tudomást sem vettek rólam. Furcsálltam, hogy rám nem figyel senki, de láttam megrettent aggodalmukat, s megbizonyosodott bennem, hogy valami fontosabbal vannak elfoglalva. Sustorogtak izgatottan tovább.
Miután az idegen elbúcsúzott, apám biciklire ugrott, sietve indult valahová. Anyám bejött, kicsit téblábolt, gondolkodott, majd kézen fogott és átmentünk a szomszédba. Pásztor bácsiék látva anyám izgatott arcát, aggódva kérdezték:
-Mi van Erzsikém? Mi történt?
Anyámból csak úgy szakadt ki a szó, mint forrásból a zuhogó víz:
-Tibinek azonnal mennie kell!
Alig értünk haza, már két egyenruhás, félelmetes férfi kereste Tibort. Később tudtam meg a szüleimtől, hogy ávósok voltak. A szobaablakon át figyeltem, mikor mennek el végre. Igen, már mentek, de megtorpantak, alig egy lépéssel egy furcsa autómobilszerűség előtt. Megfordultak és felénk igyekeztek. A csengetésre kifutottam a kapuba. A két fegyverrel felszerelt ember kicsit lehajolva hozzám azt kérdezte, hogy láttam-e a szomszéd fiút?
-Nem, már nagyon régen nem láttam - válaszoltam gondolkodás nélkül. Azt mondtam, amit gondoltam is. Emlékeztem, hogy nemrégen még játszott velem Tibi, hintáztam náluk, nyakába vett, kiabált, hogy sót vegyenek, de egy ideje semmi. A két egyenruhás egymásra nézett, úgy látszott, hisznek nekem. Sarkon fordultak, elmentek. Becsengettek még a másik szomszédba, Kőhalmiékhoz is. Láttam, hogy Zoli bácsi a fejét rázza, biztos azt mondta, hogy régen nem látta ő sem. Mondtam anyámnak, hogy Tibit keresték. Anyám kikerekedett szemmel nézett rám, egyetlen szó jött ki csak a száján:
-Máris?
Másnap halottam, hogy Tibinek sikerült elmenekülnie.
Halvány fogalmam sem volt, szegény fiúnak mi, vagy ki elől kellett menekülnie és miért.

Az ezt követő hét nagyon zűrös és forgalmas, eseményekben gazdag volt.
Soha nem fogom elfelejteni, olyan mély nyomot hagyott bennem. Első elemis voltam, nővérem, Marika hetedikes, már okos nagylány. Felnéztem rá, mennyi mindent tanul és tud.
Hangosan szokott tanulni és én örömmel hallgattam. Még most is emlékszem, miket tanult. Csokonai A reményhez című versét nekik még énekelni is megtanították.
Előbb megtanultam, mint ő.
Egyik nap a nővérem szinte futva jött haza az iskolából, s már az ajtón belépve hadarta:
-Sziasztok! Képzeljétek, el kell égetni a vörös nyakkendőt! A tanárok parancsolták. Azt mondták, többé nem szabad feltennünk.
Mi szinte egyszerre kérdeztük:
-Miért?
-Mi is kérdeztük - kiabálta szinte harsogva - de nem mondták meg. Azt válaszolták, egyszer majd megtudjátok és megértitek. Most akkor mi lesz anya? Tényleg elégetjük?
-Nem, nem kell semmit elhamarkodni - mondta csöndesen anyánk. - Lehet, holnap mást gondolnak. Mit lehet tudni?
Igaza volt. Másnap, amint hazaért Marika, így szólt:
-Igazad volt anya. Ma azt mondták, mégis csak fel kell tennünk holnap a nyakkendőt.
-Sejtettem. - válaszolt anya.
-De hogy teszi fel, aki elégette? - szóltam közbe.
-Az bizony sehogy, ─ mondta erre anya. - Most szépen kimossuk, kikeményítjük, gyönyörű fényesre vasalom holnapra. Jó?
-Jó - derült fel a nővérem.
Félt, ha nem tudná feltenni, biztos megszidnák érte, hogy nincs nyakkendője.
Megnyugodott. Tanulni kezdett. Én, mint mindig, már alig vártam, hogy hangosan olvasni kezdjen. Előbb mindig az írásbeli feladatát csinálta meg, aztán egy kis szünet után, ami csak egy szelet kenyér elfogyasztása volt, már olvasta is hangosan a leckét. Mint a szivacs, úgy ittam a szavait.
Másnap reggel Marika felvette a sötétkék rakott szoknyáját, hozzá a hófehér úttörőblúzt, anyám megkötötte neki a csillogó, keményre vasalt vörös nyakkendőt. A nővérem elégedetten belepillantott a tükörbe, fogta a háncsszatyrát, melyben a könyvek, füzetek voltak és elindult az iskola felé.
Nekünk, elsősöknek nem kellett iskolába mennünk. Két hét szünetet kaptunk.
Délután két óra után jött haza megint a testvérem. Kíváncsi várakozással fogadtuk.
Lehajtott fejjel, nagyon szomorúan lépett be az ajtón. Szó nélkül lerakta a szatyrát, leült.
-Na, mi van lányom? Mi történt ma, miért vagy úgy elanyátlanodva? Mi a baj? - kérdezte anyám.
-Hát, - habogott Marika, - azt mondták, megint nem kell a nyakkendő. Mégsem kell. Hogy tegnapelőtt mondták jól. El kell égetni! Anya! Ugye most sem égetjük el?
-Nem kislányom, most sem égetjük el. Eltesszük szépen a szekrénybe, hátha egyszer
mégis kell.
Így is történt. A bűnös tortúrát járt nyakkendőt eltettük a szekrénybe. Várt sorára.
Pár napig a szekrényben is maradt.
Így visszagondolva, már felnőtt ésszel, el tudom képzelni, szegény Bejczy Gyula igazgató úr, és a tanárok sem tudták mitévők legyenek. Parancsot, utasítást kellett teljesíteniük.
Akkor persze nagyon nevetséges tűnt a felnőttek bizonytalan viselkedése, döntési képtelensége, ami már fejetlenséggé fajult. Nem fogtam fel, mi történik. Nagy zűrzavart éreztem, kiúttalan, furcsa káoszt.
Ha visszagondolok, ma is beleborzongok, és hallom a recsegő néprádióban Nagy Imre sajátos orgánumát:
-Testvéreim! Magyarok! Ne ontsátok hiába a drága magyar vért! - erre tisztán emlékszem.
Még pár percig folytatta beszédét, aztán ismét zene következett.
Olyan izgi érzés volt kis hazafinak lenni!
Apámnak volt egy barátja, Magyar Gyula bácsi. Ő ezekben a napokban igencsak sűrűn jött hozzánk! Volt úgy, hogy naponta kétszer is, hosszabb, rövidebb időt töltve itt.
Anyámmal bementünk a városba Attila bácsihoz, mert már régen nem láttuk, és anyám szeretett vele beszélgetni. Mikor kérdeztem, min vitáznak, azt mondták, filozofálnak.
Ezt a szót ismertem már régebb óta, mert itthon is szoktak filozofálni Gyula bácsival.
Sokszor órákig vitatkoztak. Elkönyveltem, a vitatkozás az a filozófia. Attila bácsi apám főnöke, anyám falubelije volt. Innen az ismeretség. Mindig nagy szeretettel fogadott minket, nekünk nem kellett várakozni. Egy vastag, párnázott ajtó mögött dolgozott, azon kellett bemenni, aztán bejelentkezni és megvárni, míg szólít bennünket. Ki szokott értünk jönni ő maga. Mindig kedves, szelíd, mosolygós arca most nagyon gondterhelt volt.
-Csakhogy látlak titeket! Hogy vagytok Bözsikém, és te Babám? ─ az üdvözlés majdnem mindig így történt. Csak máskor sokkal jobb kedvűen, mosolygósan.
-Mi járatban vagytok, mi újság?
Kérdését, hangját soha nem felejtem, most is a fülembe cseng. Anyám elmondta jövetelének célját. Azért jött, hogy tejet és ennivalót kérjen az orosz gyerekeknek. Állítólag éheztek. Ekkor vitatkoztak valamin, aztán csend lett. Kaptak tejet is, ennivalót is az orosz gyerekek és biztos többé már nem éheztek.
Senki sem szólított minket ,,édesem"-nek, csak ő.
A mi a baj, a miben segíthetek, mindig elhangzott. Most is előkerült a szokásos Szerencsi csoki, meg a kandis cukor. Én ,, kangli"-nak hívtam.
Nagyon élesen megmaradtak bennem ezek a képek, talán azért, mert mindig kaptam valamit.
Ekkor már november eleje volt, 10.-e körül talán. Minden megváltozott. Más lett. A régi feldobottság, kicsit jobb kedv megint félelemmé, szorongássá változott.
Késő esténként, az éjszakába mélyen belenyúlva két-három héten át lövésekre riadtunk.
Folytak a kivégzések. Valami Keve nevű ember szokott jönni, ő jól értesült volt mindenről. Mikor kérdeztem mi ez a fegyverropogás, azt mondták, az oroszok a fehéroroszokat lövik le. Tehát testvér a testvért. Nem értettem, miért fehérek, és mások mitől nem azok. Mennyiben különböznek egymástól? Aztán, mert kíváncsi voltam, megkérdeztem.
-Abban, hogy átálltak - mondták. Hogy ki, kihez, azt nem beszélték meg velem. A dunyha alá dugtam a fejem, ott zokogtam és imádkoztam. Féltem, nagyon féltem, hogy mi következünk, elvisznek lelőni szépen, sorba mindenkit, s mert így, félelmemben aludtam el, úgy hajnal felé, mikor elcsendesültek a lövések, szörnyű dolgokról álmodtam. Kivégeztek, éreztem mikor belém hatol a golyó! Mennyire fájt!
Attila bácsi is fogdába került. Letartóztatták. Nagyon sajnáltam szegényt. Azon gondolkodtam, vajon mit követhetett el. Apám idegesen ment dolgozni. Marika otthon maradt, és az idősebbik nővérem, Erzsike is, aki 15 éves létére már dolgozni járt. Este apám megint rossz hírt hozott:
-Attila felakasztotta magát!
Anyám elszörnyülködött, én felsikítottam, remegve vártam a folytatást.
-Mi van vele, mondd Apa, mi van? Megnézhetem, meglátogathatom? Lehet apu, mit gondolsz? - könyörögtem.
-Hogy a fenébe lehetne! Nem tudunk mi már itt semmit tenni! Attila is tudta, vesztettünk.
Meg akart halni, de a saját kezétől.
Nem sikerült neki, hála Isten! Jókor találták meg, még meleg volt.
Aztán folytak a napok tovább. Keve bácsi esténként hozta a híreket.
Marika, mondanom sem kell, hordta tovább kikeményített, szép nyakkendőjét.
Hogy mit szóltak a tanárok, az igazgató bácsi, azt jó lett volna tudni!
Aztán egy másik nap apám megint Attila bácsiról hozott rossz hírt.
-Képzeld, Attila most meg felvágta az ereit.
-De hogyan, mivel, és mi lett vele? Meghalt? - kérdezte anyám.
-Nem, szerencsére megmentették.
-Ó, szegény! - tört fel anyámból a zokogás.
Sírtam, nagyon sírtam. Ki teszi ezt vele, mikor ő olyan jó bácsi!
-És mi van vele, mit tudsz, mondd már? - kiabálta türelmetlenül anyám.
-Átszállították a Honvéd Kórházba.
Délután jött Gyula bácsi, állítólag azért anyámhoz, mert apámat, a barátját és kollégáját nem tudta meggyőzni, hogy tartson velük. Most anyámat jött agitálni.
-Gyertek ti is, Erzsikém! Nincs itt mit remélni nektek sem!
Hosszasan beszélgettek, aztán bementek a szobába, hogy véletlenül se hallja őket senki.
Nem voltam kíváncsi, hadd beszélgessenek! Marikát vártam, hogy jön, megint tanul és én hallgathatom a nagy tudományt!
Nagyon szerettem volna én is olvasni már! Mondtam is mindig, mikor anyám levelet kapott valahonnan, legtöbbször Kapuvárról, a nagymamától, vagy a húgától, Magdi nénémtől és az öccsééktől. Anyám felolvasta, de valahogy mindig azt éreztem, hogy hozzátesz a hallottakhoz. Ilyenkor mondtam is neki:
-Ne félj, ha majd tudok én is olvasni, nem csaphatsz be!
Hazajött apám.
-Anyád hol van? - kérdezte.
-A szobában beszélget Gyula bácsival. Megint filozófálnak - feleltem nyomatékosan.
Apám elmosolyodott. Bement a többiekhez. Halottam hogy vitatkoznak. Egyre jobban vitatkoznak. Hosszan tartott.
-Gondolkozz rajta Palgejsz! - mondta Gyula bácsi, aztán felugrott a biciklijére, s elment.
Három napon át megismétlődött ez a vita, de apámat nem lehetett meggyőzni!
-Nem megyek! Itt élned, halnod kell! Elfelejtettétek? Elég hamar! - volt a válasza.
Örökre megjegyeztem...
Gyula bácsi kitartó volt, az utolsó napon magával hozta Ilonka nénit is, a feleségét, a nyomatékosabb meggyőzés érdekében.
Mit győzködték apámat, Istenem! Órákig. Aztán apám azt mondta, azért nem megy, sosem feledem ezt a kijelentését sem, mert nem hagyja itt magukra szegény malacokat.
A malacokat...azokat sajnálja. Persze, a malacok csak indokok voltak.
Gyula bácsiék, mielőtt végképp itt hagytak volna bennünket és az országot, az utolsó napon háromszor is eljöttek. Könyörögtek, hogy tartsunk velük. Nem mentünk és érdekes, apám sosem bánta meg, hiába is vetettük sokszor a szemére szegénynek.
Sokat gondolkodtam ezalatt, míg szüleim vitatkoztak, hogy hogyan mehetnék be megnézni Attila bácsit a kórházba, hisz biztos vár, látni akar, akárcsak én őt.
Szüleimhez megint vendégek érkeztek. Nekem kapóra jött, hogy bevonultak a szobába. Tapasztaltam mindig, milyen hosszú időt vesz igénybe náluk a vita, hátha még megint elkezdenek filozofálni is, akkor lesz elég időm. Kicsit futok, na és... és nem kicsit, de végigfutottam egy huzamban a kórházig. Nem volt messze, így futva talán negyedóra. A kórházhoz érve megtorpantam, körülkémleltem. Egy-két katonaruhás ember lődörgött az udvaron. Felsiettem a lépcsőn határozottan, csendben vigyázva, szinte macskatalpakon, ne vegyen észre senki. Mintha tudtam volna, merre kell mennem. Őhozzá! Mindenképpen meg kell keresnem, beszélnem kell vele, biztosítanom, hogy szeretem, féltem, és ne tegyen ilyen dolgokat! Sírtam azt hiszem, mert könnyeimet törölgettem, mikor egy erélyes hangot hallottam:
-Hova, hova gyermekem? Merre ilyen sebesen?
Nem vacilláltam, meg sem fordult a fejemben, hogy ne igazat mondjak, hisz mit tudnék mást?
Nekem az a fontos, mielőbb lássam kedves barátomat, a szegény szenvedő beteget.
Hetykén válaszoltam:
-Attila bácsit keresem. Hol van? Hol találom? Siessenek, mondják! - s folytattam volna a nógató parancsot tovább, de nem tudtam, mert rám ripakodtak:
-Ne tovább! Vissza! Rögtön tűnj el! Mit képzelsz? Ez nem egy bolt, ahova csak úgy besétálhatsz!
-Azért jöttem, hogy lássam. Nem megyek el a nélkül - kiabáltam! Nagyon hangos lehettem, de a katonák is, mert több ajtó kinyílott, hogy mi ez a hangzavar.
Elismételtem, hogy látni akarok valakit, aki tudom, hogy itt van és beteg, és ...sírni kezdtem, mert erősen szorongatott egy kegyetlen férfikéz. Visszatartott.
Folyton csak azt hallottam, de hát hogy tudott bejönni? Csak ezt hajtogatták, mint a papagáj.
-Nincs látogatás - mondták, talán remélve, hogy megfordulok és elmegyek.
-Nem baj, nem soká zavarok, bácsik, higgyék el! Csak egyetlen perc! - könyörögtem, de hiába.
Közben megállás nélkül hallottam a sürgető kérdéseket, hogy hogyan tudtam beszökni. Erősen fogták gyenge kis karomat visszatántorítani akartak elhatározásomtól, erőszakosan megfogtak, hogy levisznek. Persze nem hagytam magam, rúgkapáltam, és kiabáltam, amikor az egyik közeli szobából egy fehér köpenyes férfi jött ki, meg egy nővérféle hölgy, bizonyára a hangunkra figyeltek fel.
-Mi ez a szörnyű ricsaj? Mi van itt, óvoda?
Többen is egyszerre válaszoltunk. Hajtogattuk a magunkét. Ők azt, hogy belopóztam, nem vett észre a portás. Nem, mert nem is volt a helyén, gondoltam.
Én elmondtam kit keresek, kihez jöttem, és hogy senki sem tántoríthat el!
-Majd meglátjuk, te kis szemtelen - hadakoztak velem. Nem érdekelt. Szépen kértem a fehér köpenyes bácsit, hogy hadd nézzem meg az én kedves betegemet. Várakozásom ellenére cselekedett. Kézen fogott, lehajolt hozzám, és csendben suttogott:
-Ha csendben maradsz, megengedem, hogy megnézd. Bekukucskálhatsz hozzá.
Résnyire volt nyitva az ajtó. Kis szívem erősen vert az izgalomtól. Mindent megígértem. Nem csak bekukucskáltam, be is mentem a szobába. A sötétítő függönyök be voltak húzva. Még mindig fogta a kezemet a fehérköpenyes, mikor odalépett egy ágyhoz:
-Uram! Egy kislány keresi önt, ne haragudjon, de nagyon erőszakos a kicsi - mondta, majd megfogta a vállam, és gyengéden odatolt az ágyban fekvőhöz. Alig ismertem fel benne az én szeretett barátomat, aki nemrég csokival kínált. Akit akkor olyan erősnek láttam. Most pedig gyenge, elesett, beteg...
Örömmel hallottam meg a jól ismert hangot, csak sokkal erőtlenebbül.
-Hadd nézzelek! Te vagy Babám? Kivel jöttél, anyával?
-Egyedül futottam, mert tudod, nem érek rá. - hadartam volna, hogy vendégek jöttek, akiket ő is ismer... aztán nem mondtam, csak azt, hogy gyorsan látni akartam.
-Azt ígérted, meglátogatsz. Hiába vártalak. Nem jöttél, aztán hallottam mi történt veled - és folytatni akartam tovább, de láttam, fárasztom. Nagyon sápadt volt. Kezei gézzel bekötözve, olyan hanyagul, mintha csak rádobták volna a kötést. Szemét nagyon szomorúnak, sötétnek, beesettnek láttam. Mégis, most is mosolygott rám.
A fehérköpenyes szólt, hogy mennem kell.
-Siess meggyógyulni! Jövök holnap is.
-Ugye jöhetek, beengedtek? - fordultam oda a jóságos fehér köpenyeshez, de ő nem válaszolt. Hamar puszit nyomtam a kedves, drága arcra, Attila bácsiéra.
-Viszlát' Babám! Viszlát! - hallottam már kifelé a szobából! Éreztem őszinte szeretetét.
Még visszanéztem, csak egy pillanatra, hadd lássam! Lefelé már senki sem szólt hozzám, egyedül futottam le a lépcsőn. Irány haza! Most meg azon aggódtam, hátha felfedték szökésemet, hátha kerestek.
Lélekszakadva estem be a lakásba, ahol nővérem tanult.
-Hát te? Hol a csudában voltál? Kerestek anyuék. Azt mondtam kinn vagy a kertben virágaid között. Babázol.
A felnőttek el voltak foglalva mindnyájan a gondjaikkal. Dönteni kellett, s a döntés mindig nehéz. Apám hajthatatlan volt. Itt maradtunk. Másnap hallottuk, tényleg elmentek Gyula bácsiék a három gyerekkel. Sajnáltam őket. Aranyosak, rendesek voltak.
A szomorú események folytatódtak.
Két-három nap múlva nagyon rossz hírrel érkezett haza apám. Csüggedt fejjel lépett be az ajtó, nagyokat sóhajtva.
-Attila kiugrott az ablakon - közölte szomorúan.
-Jaj, Istenem! - sikoltottam fel - de hát miért?
-Meghalt? - kérdezte anyám, csak hogy tudatosítsa a szörnyűséget, melyre magáról értetődően következtetni lehetett.
-Sajnos, ezúttal sikerült neki - válaszolta apám keserűen.
Már sírni sem tudtam. Ha ő ezt akarta, annak ellenére, hogy mondtam neki vigyázzon magára és gyógyuljon meg, mert féltjük, szeretjük, aggódunk érte, akkor ez így van jól.
Elvonultam, sírtam, sajnáltam a kedves bácsit.
Fel sem fogtam a halál mindent megszüntető gondolatát, de azt tudtam, hogy tovább nem kell szenvednie, és öngyilkossági próbákat elkövetnie. Az érzések és a gondolatok káoszával szívemben imádkoztam érte. Anyám is ezt tette. Az ajtóban még hallottam Istenhez szóló fohászát.

Klára Éva Hollósy Tóth





 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Címkék: elhatározásomtól, megbizonyosodott, bekukucskálhatsz, elszörnyülködött, visszaemlékezést, meglátogathatom, elfelejtettétek, macskatalpakon, letartóztatták, fegyverropogás, elcsendesültek, visszagondolva, fehéroroszokat, visszagondolok, körülkémleltem, elanyátlanodva, megismétlődött, bekukucskáltam, beszélgessenek, átszállították, belepillantott, gyermekszemmel, bejelentkezni, lélekszakadva, beleborzongok, fejetlenséggé, felakasztotta, következtetni, türelmetlenül, felsikítottam, elmosolyodott, visszatartott, kikeményítjük, kikeményített, végigfutottam, elfogyasztása, alábbi visszaemlékezést, hazaárulók szovjet, 56-os forradalmat, egyik szülőmről, másikra néztem, arcukat fürkészve, heves szócsatában, kedves bácsié, kapuban beszélgettek, másikra nézve, idegen elbúcsúzott, furcsa autómobilszerűség, csengetésre kifutottam, szomszéd fiút, ideje semmi, másik szomszédba, Szigethy Attila, Burda Zsuzsanna, Hollósy Éva, Csokonai, Bejczy Gyula, Nagy Imre, Magyar Gyula, Valami Keve, Honvéd Kórházba, Klára Éva Hollósy Tóth,
Új komment
Név:
E-mail cím: ( csak a blog tulajdonosa látja )
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Tudjátok ?
Tényleg hasznos gyógynövény a csalán?
Mi a teendő a novemberi Rododendron bimbóval?
Az álmoknak valóban van jelentése?
Hogyan lehet megszabadulni a kuponoldalak és a maikupon hírlevéltől ?
Kívánhatok, Boldog Új Évet, minden megmaradt Csatilakónak?
még több kérdés
Blog Címkék
Tisztelet és becsület  Harmonia.......  Rózsa csokor  Az igazi  Az idők fordulópontja  Facebookon kaptam  Png kislány  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Jó éjszakát!  Jött ismét egy új Tavasz . . ...  Kellemes hétvégét !.........  Facebookon kaptam  A hűség  Facebookon kaptam  Üde piros gyönyörű kis virágom...  Gombák  Pirit és kvarc  Facebookon kaptam  Jó éjszakát!  Találtam egy jó barátot  Kinek nem ajánlott az AstraZen...  De ha van egy jó barát  Fluorit  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  A házasság az egyetlen dolog  Találtam egy jó barátot  Hematit és kvarc  Kék tanzanit kristály  Bartimeushoz  Hallgatni kell a szívedre  Látogatóimnak,- szeretettel ! ...  Facebookon kaptam  Az idők fordulópontja  Az igaz barátság  Ady Endre : Sorsunk  Emésztésre ható gyógynövények  Rózsa csokor  Emésztésre ható gyógynövények  Kék tanzanit kristály  Szeretet.......  További szép napot mindenkinek  Facebookon kaptam  Elmúlt szerelem  Érik a ropogós cseresznye  Emésztésre ható gyógynövények  Selejtezés folytatás  Harmonia.......  Mindenki életében eljön a pill...  Fluorit  Rózsa csokor  Facebookon kaptam  Vágyakozás  Harmonia.......  Hallgatni kell a szívedre  Facebookon kaptam  Kislány esernyővel  Kék tanzanit kristály  Kezdje a napját vízzel és citr...  Nem hiába kiáltasz  Mangán  Orgona bokor  Jó éjszakát!  Facebookon kaptam  Az igazi  Füst Milán - A légen át szerel...  Facebookon kaptam Krisztinától  Facebookon kaptam  Pirit és kvarc  Harmónia......  Virágos csendélet  Esküvő  Tavaszi kép  Isten szeretet, és aki szerete...  Facebookon kaptam  Opál  A házasság jogi egyezség  A természet szépsége......  Maszk  Szelenit rózsakövek  Ápolók Nemzetközi Napja  Az igaz barátság  Tavaszi kép  A barát egy mosoly  Facebookon kaptam  Maszk  Dalolva éld az életed . . .  Facebookon kaptam  Ó légy ma vendégünk  Szép napot kedves barátaim ! ....  Szép estét kívánok !  Ezekből a szavakból szövődik a...  A házasság az egyetlen dolog  Facebookon kaptam  Rodokrozin és kálcit  Szép napot  Facebookon kaptam  Pünkösdi kilenced  Beszorult az ujja a jegygyűrűb... 
Bejegyzés Címkék
alábbi visszaemlékezést, hazaárulók szovjet, 56-os forradalmat, egyik szülőmről, másikra néztem, arcukat fürkészve, heves szócsatában, kedves bácsié, kapuban beszélgettek, másikra nézve, idegen elbúcsúzott, furcsa autómobilszerűség, csengetésre kifutottam, szomszéd fiút, ideje semmi, másik szomszédba, fejét rázza, reményhez című, nővérem szinte, ajtón belépve, vörös nyakkendőt, tanárok parancsolták, írásbeli feladatát, szelet kenyér, sötétkék rakott, hófehér úttörőblúzt, nővérem elégedetten, iskola felé, bűnös tortúrát, felnőttek bizonytalan, recsegő néprádióban, drága magyar, napokban igencsak, városba Attila, szót ismertem, üdvözlés majdnem, fülembe cseng, orosz gyerekeknek, orosz gyerekek, miben segíthetek, szokásos Szerencsi, kandis cukor, régi feldobottság, éjszakába mélyen, fehéroroszokat lövik, idősebbik nővérem, fenébe lehetne, saját kezétől, napok tovább, igazgató bácsi, nagy tudományt, utolsó napon, nyomatékosabb meggyőzés, malacok csak, szemére szegénynek, kórházhoz érve, lépcsőn határozottan, erélyes hangot, szegény szenvedő, nógató parancsot, kegyetlen férfikéz, sürgető kérdéseket, egyik közeli, fehér köpenyes, nővérféle hölgy, hangunkra figyeltek, szörnyű ricsaj, sötétítő függönyök, kislány keresi, ágyban fekvőhöz, fehérköpenyes szólt, jóságos fehér, csudában voltál, kertben virágaid, döntés mindig, három gyerekkel, szomorú események, kedves bácsit, halál mindent, gondolatok káoszával, elhatározásomtól, megbizonyosodott, bekukucskálhatsz, elszörnyülködött, visszaemlékezést, meglátogathatom, elfelejtettétek, macskatalpakon, letartóztatták, fegyverropogás, elcsendesültek, visszagondolva, fehéroroszokat, visszagondolok, körülkémleltem, elanyátlanodva, megismétlődött, bekukucskáltam, beszélgessenek, átszállították, belepillantott, , ,
2021.04 2021. Május 2021.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 2731 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 31
  • e Hét: 31
  • e Hónap: 1479
  • e Év: 23244
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2021 TVN.HU Kft.