|
2021-03-14 21:03:44, vasárnap
|
| |
| |
|
|
| |
Csókay Béla:
Negyvennyolc
Nem tudni, hogyan kezdődött pontosan.
Egy biztos, úgy vélték akkor sokan:
- e nép csak hőzöng, de lázadni gyáva,
bizony, könnyű megváltásra vár ma -
és megterhelték azt, aki meglehet,
cipelt már hátán súlyos terheket;
de szépen szóltak a haza bölcsei,
gróf Széchenyi, Deák és Kölcsey
ezt az országot nagy szívvel szerették,
s omlott-meglazult ezer ereszték,
mikor egy nap, negyvennyolcban, tél után,
egy márciusi hűvös délután
a szabadság úgy tündökölt, mint a nap,
hogyha sugarai fényt ontanak.
A nép az utcákra bátran kiomolt,
szép tavasznak száz virága bomolt,
mit az ég ecsetje árnyalt, majd amint
tűnt a fény, kevert némi karmazsint
a kékbe, úgy ragyogtak az egek fent,
angyal sóhajtott lent a berekben,
és sokan hitték, hátha hosszú harcok
után elkotródnak a labancok,
és végre sikerülhet. Talán, ha most
lépünk - ez éltette Kossuth Lajost.
Olybá tűnt, tort ül a dicső szabadság,
rabigába hull végleg a rabság.
S mikor a nép hitte, sorsa nem veri,
bizonyos lett, hogy minden emberi
hősiesség és áldozathozatal
kevés lesz: állni fog a ravatal.
Idézzük Schwarzenberg osztrák minisztert,
kit az egész monarchia tisztelt:
- A gondolat szívünkben ott kódorog,
hogy a kegyelem ugyan jó dolog,
de azért előbb egy kicsit akasszunk,
mert soha nem szabad megriadnunk
egy kis vérfürdőtől. - S bár nagyon utál
ilyet tenni, de példát statuál.
És a császár? Világos lett, mint a nap:
friss uralmához immár vér tapad.
És akkor mély szomorúságba zártan,
megtört nemzet osztozott a gyászban.
Az áporodott réteken remegő
illattal telt meg a lágy levegő,
és vészjósló fuvallat jött néhanap,
megremegett a föld is, és a nap
fényes sárgát festett az égre, mármint
aranyat meg vérrel átszőtt kármint,
s volt, aki még csaholt a vesztőhelyen,
vagy nyakát dugta illedelmesen
a szépen illesztett kötélhurokba,
miközben a mihaszna, goromba
hóhér biztatta; s addigra jottányi
ereje sem maradt, de Batthyányi
fél térden várta puskából a halált.
Bátor volt, de akkor halálra vált.
És gyászba bújt minden város és falu,
és iszonyú bosszút állt Haynau.
S mikor a legnagyobb bástya dőlt le itt,
megutáltatták szegény Görgeit
e néppel, s miként a lúgok és savak,
úgy martak azok a vádló szavak.
Megérjük-e valaha, egyszer, talán,
hogy véget ér sok év magyar magány?
Ó, te szegény, megnyomorított nemzet,
akit több, mint évezrede nemzett
a véres és szeszélyes történelem!
Ideje, hogy begyűjtsük énvelem
együtt a régiek egykori álmát,
mi, utódok, hogy belőle máglyát
rakjunk, és megmelegedjünk fényinél.
Mert vitathatatlan tény, hogy minél
nagyobb a fény, annál távolabb látszik,
őseink tüze messze világít,
s hiába vett el életet a bakó.
Ami szent, az sose lesz eladó.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Mai költők versei |
|
|
|
Címkék: negyvennyolcban, áldozathozatal, megmelegedjünk, megnyomorított, schwarzenberg, vitathatatlan, megutáltatták, negyvennyolc, vesztőhelyen, szomorúságba, illedelmesen, megterhelték, kötélhurokba, megremegett, megváltásra, elkotródnak, megriadnunk, vérfürdőtől, minisztert, történelem, szeszélyes, batthyányi, szívünkben, sikerülhet, illesztett, karmazsint, legnagyobb, begyűjtsük, hősiesség, széchenyi, meglazult, tündökölt, szabadság, szerették, vészjósló, ragyogtak, haza bölcsei, országot nagy, márciusi hűvös, utcákra bátran, egek fent, dicső szabadság, egész monarchia, gondolat szívünkben, kegyelem ugyan, kicsit akasszunk, áporodott réteken, lágy levegő, szépen illesztett, legnagyobb bástya, vádló szavak, régiek egykori, Csókay Béla, Kossuth Lajost, Idézzük Schwarzenberg,
|
|
Offline
