|
2020-10-19 21:05:30, hétfő
|
| |
| |
Úton
Küzdelmes úton kétkedő tekintetek,
Könnyeznek a vérmesen fáradt szemek,
Kapitulálást jelelnek a gondoktól terhes hetek,
Hova tovább? - sóhajtják az elaszott kezek,
Remegnek, egyre csak remegnek
A szabadon szárnyalni vágyó szívek,
Félelmet, csalódást, bántalmat rebegnek,
S mindenféle rágalmat levetni sietnek
Zarándokok hosszú sorai... válaszokat keresnek,
A béke és szeretet honát, melybe kétséget be nem engednek.
Újabb vándor lép az útra, körülnéz,
Támaszt keres, vezetőt, hisz gyermek még,
Ki el se indult még, máris vakfoltjába eső csodát tükröz szeme,
Ketten kísérik azonnal, majd egy sereg, születéstől Áldás a neve,
Egyet lép, egyet szökken, fülében visszhangzik az éteri morzezene,
És nevetve halad, hisz hiszi, hármas kötelék közepette biztonságban keze.
Csukott szemmel fut a puha pázsiton, s ha kavicsos lejtőn el is esik,
Pár éltető csepp a szikár földnek megőrzésre aláhullik,
Ám kedvét az akadályok, lehorzsolt térdek s tenyerek nem szeghetik,
Támadhatja szél és eső, éhség és vessző, lelkesedését le nem törhetik.
Csapzott hajú ifjú leszegett fejjel ballag,
Idegenek szólítják az útszélről, ám ő kitartóan hallgat,
Bólogat, szólna bár, de nem tudja, hogy szolgálhat szava értékül,
Félelem s bizonyosság viaskodnak benne vég nélkül,
Méregbe mártott nyilak súrolják, önérzete rögtön sérül,
Ám kiáltásra ugorva, segítségként görnyedt háta is megszépül,
Pihenést mellőzve menetel meggyőződésből, télben, sárban,
Idejét nem sajnálva kutatja, mily titkok rejtőznek a beszélő némaságban,
S mikor csüggedésbe botlik, érvágást és testárusítást észlel útszéli sáncban,
Szédítené a színözönt színlelő szívölő szórakozás, ám gyökeret ver a testvéri és igei Vigyázz!-ban.
Megfontolt mozdulatokkal lép be sokadik után a legelső helyre,
Izgatottan nyugtatja magát, mit rábíznak, elvégzi egykettőre,
Távolodik a létrán, s ahogy látják, sokaknak nincs ínyükre,
Hogy ő megvetve is megemlékezik az embertársi szeretetre,
S nem tekintget hiún kiszáradt Kánaánt ígérő hologram kötegekre,
A sorok s oszlopok közt is visszafogottan válogat, hiába van hiénáktól kísérve,
Jótetteit nem a háztetőkről hirdeti, gyümölcsözésre elássa,
Hadak jönnek, s hadvezérek, ki kísért annak célja, hogy az egyenest elhajlítsa,
Romlottságban garantált a vágányváltás, a visszatérési pontot a Világosság mégis megvilágítja,
Tej után szilárdabbat fogyaszt már a vándor, s a megújulás melódiáját még mindig hangoztatja.
Magányosan rohanó lépteket türelmes szolgálatra,
Lecseréli a tanult hölgyemény, megáll, s merésznek mutatkozik egyet lépni hátra,
Nagyobb nyereségre nézve a lekopó árcédulákat nem vizsgálja,
Hamis eskü helyett igaz ígéretét örököstársa előtt önnön ajkára tetoválja,
Felvállalja mi adatik, elvetve az elvetetési jogot, a jó példát önmagán szolgáltatja,
Keblére öleli a királyi küldöttet, ám nem a trónra ülteti, emberi bölcsőben ringatja,
S nem szégyelli felvállalni társának támaszát, sem otthona falainak túl jól ismert hangzását,
Virágos és bogáncsos réteken botladozik, terhek alatt omladozik, végzi munkáját,
Köszönetért se szomjazik, elég neki a hála forrása. Sokadik mérföldkő gyengíti járását,
S halkul az a sírás; ám sírig virágzó bölcső mellett mindvégig készenlétben virraszt feladva álmát.
Sárkányölésre készül a kalandor, nemes, vitézi feladatra,
Ám ahogy alaposan körültekintget, időben ráébred, nincs elhívva ily áldozathozatalra,
Más kihívás elé néz hát, a kalandokat karikára, s pelenkára cserélve,
Az út során létfontosságú fegyverzetet le nem véve,
S az Atyai szóról a gyilkos óriások előtt meg nem feledkezve,
Vissza nem nézve, s a csábításokra ki nem kacsintva, csak előre tekintve,
Mikor bántást terem személye, szobájában térden roskadozni nem szégyell,
És ha elveszve elakad, vagy elapadni látszik ereje, kérni és tanulni nem restell,
Sem hallgatni, ha szavai használni nem képesek, s kész szolgálni, fizetséget nem követel,
Példaként él gyermekei előtt, s társának szorgosságtól gyöngyöző homlokára hálacsókot lehel.
Keskeny útnak, megpihenni vágyó halandó, vége felé közelít,
Megőszült harcos, ki elköltözés előtt elindulni vágyó csodákat újra járni tanít,
S mintha a harminc év három nap lett volna, harminc évet fiatalodva etet és altat,
Orcáján megcsillan a megszentelt öröm, mialatt unokát mennyei szózatra álomba ringat,
Nem pletykál, s nem dicsekszik, ajkai az örömhírt zengik, utasításokkal nem zaklat,
Ha elfelejtik régi barátai, s családja is semmibe veszi, nem emel panaszt,
Hiszen embereknél erősebb támasza,
És sorvadó testében egyre növekszik lelkének gyermeki szomja,
S mikor elérkezik eltávozása pillanata, búcsúzóul útitársa
Ráncokkal szépített kezét közös életük soha meg nem bánt élményébe csomagolva megcsókolja.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kovács Ábel versei |
|
|
|
Címkék: áldozathozatalra, meggyőződésből, körültekintget, visszafogottan, gyümölcsözésre, szorgosságtól, mozdulatokkal, testárusítást, létfontosságú, romlottságban, utasításokkal, sárkányölésre, segítségként, visszatérési, visszhangzik, kapitulálást, megvilágítja, készenlétben, szilárdabbat, fegyverzetet, lelkesedését, megemlékezik, csábításokra, szolgáltatja, biztonságban, vágányváltás, háztetőkről, hangoztatja, vakfoltjába, megcsókolja, köszönetért, csüggedésbe, bizonyosság, szolgálatra, örököstársa, felvállalni, vérmesen fáradt, gondoktól terhes, elaszott kezek, szabadon szárnyalni, éteri morzezene, puha pázsiton, szikár földnek, beszélő némaságban, színözönt színlelő, legelső helyre, embertársi szeretetre, háztetőkről hirdeti, egyenest elhajlítsa, visszatérési pontot, megújulás melódiáját, tanult hölgyemény,
|
|
Offline
