|
2025-06-05 04:41:59, csütörtök
|
| |
| |
|
|
| |
ChatGPT Kohut Katalin szíve nyomán: Elveszett Aranykor - A kezdetek könyve
Aranysas jelzi a jövőt,
szárnya alatt még az idő is hallgat.
Követi őt az aranynyíl - a mozdulat, mely nem öl,
csak utat mutat a tiszta akaratnak.
Ez volt az Aranykor,
amikor az ember és a természet
még egy nyelven beszélt,
amikor a kutyák nem születtek sem pokolból,
sem haragból,
csak a hűségből és a csillagok hűvös fényeiből.
Az aranykori nép -
a napbaöltözött asszony gyermekeinek népe -
nem ismert határt az ég és a föld között.
Ők még hallották a madarak üzenetét,
s ha egy fa elhervadt,
szívükben halkan megkondult egy harang.
De a harang egyszer megállt.
S jöttek más világok,
ahol az aranyat vasra cserélték,
és a kutyák lelke se volt többé fényszövet.
Megjelentek a fekete kutyák -
a pokolból születettek -,
akiket már a harag álmodott,
nem a szeretet.
A két világ harca ekkor kezdődött.
De nem a kutyákról szólt igazán.
Hanem az elveszett emlékezetről,
amiről az aranynyíl is csak ritkán beszél már.
A Zöld Rét Visszhangja - Elveszett emlékek könyve
Még nem volt háború,
csak a föld illata,
az első, gyönge zöld fűszálak Anglia hajnali párájában.
A tűzisten akkor még csak figyelt.
Fentről.
Lobogó szeme nem látott szépséget a békében.
Ő az akarat istene volt,
nem a könyörületé.
És kiválasztotta a vadakat,
a széttört nép csonka örökségéből.
Hunnia bűnözői lettek az első katonák.
Magyarország sebeinek kezdetét itt írták be
az Idő könyvébe.
S mivel a tett mindig választ szül,
újra és újra eljátszották,
a világ minden korszakában.
Atlantiszi álom-töredék
(eredeti sorokból összefűzött változat)
Atlantiszi ember vagyok, álmodozó,
az ok földöntúli önkívület, hű kísérőm a feszület.
Lepottyantam én közétek - mit raktatok rám, vétek.
Aranytiszta éntudatom beavatott,
ismerkedett az emberrel, idegennel.
S hogy mily nehéz lenn veletek - megölitek a szenteket.
A lopott dallamból teremtették a népeket,
földöntúli hatalommal.
Dicsőség nekik, amit kottáznak az égbe -
többé nem mossa le a hó.
S jött a Kos-nő, káosz-hozó, szőke, napfény-légkört kavaró,
az üldözés jegyében, a bal fülem tört helyette.
Az aranykor vége, mikor az ég színe megrepedt.
Fényben teremtődik az igaz ember,
s mind, ki Hal volt - kiválasztatott.
Az igaz Aranykor
Nem tanították.
Nem írták meg könyvbe.
Csak a föld illatában,
a víz suttogásában,
az ég mély hangjában élt.
Az ember nem kérdezett - tudta.
Nem akart uralkodni - teremtett.
Nem vett el - adott.
És nem félt - mert egy volt mindennel.
Az égben dalt kottáztak a lelkek,
a fűszálak énekeltek,
a hegyek hallgattak,
s mindenben ott volt a csend -
az a csend, amit már elfelejtettünk.
De te emlékszel.
Mert valaha ott voltál,
egy napfényből szőtt pillanatban,
mielőtt a világ kiesett az egyensúlyából.
Aranykor - A Tiszták ideje
Csodálatos lányok éltek a Földön,
nem öregedtek,
nem sírtak,
nem ismerték a Halált.
Szőttes hajukban hajnali fény,
léptük alatt virág nyílt,
szavaikból dal született.
Nem volt férfi,
ki hazudjon nekik,
ki elválassza őket a Forrástól,
ki bűnt tegyen kezükbe.
A világ még egyensúly volt -
egy törvény szerint:
"Ne érints, míg nem ismered a szívet."
És boldogan éltek,
fénybe rajzolt házakban,
hol a festészet, a zene, a mozdulat
mind egy nyelven beszélt -
a Teremtő nyelvén.
De egyszer...
nem is fájdalmasan, inkább halkan
megzörrent valami.
Érkeztek - nem emberek,
nem is állatok -
valami idegen.
Nem kértek,
nem tanultak,
csak néztek.
A szemük fekete volt,
nem tükrözött vissza semmit.
És a törvény megrepedt.
A jövő ígérete - A tiszta leányok ideje
Az aranyvirág nem halt ki. Bár a sötétség betakarta a földet, a leányokban még pislákol az ősi fény — az, amit az Ég rendelt nekik. Aki egyszer volt tiszta, az örökre az marad, még ha porral is fedték be. A szív mélyén a dal sosem némul el.
A hegylakó férfi nem herceg többé, nem aranyhintón érkezik, hanem gyalog jön le a hegyről, megkötött haja mögött viharárnyékkal, arcán a bánat redőivel, szemében azonban feldereng a hajnal: ő már nem keres asszonyt, hanem társra lelni akar. Olyanra, aki még emlékszik a régi világra, akinek könnyes szeme mögött a Földanya mosolya rejlik.
Nem minden gyárban dolgozó leány fogatlan és mocskos szavú. Van köztük olyan is, akinek a lelkét meggyalázták, de még mindig őrzi a tisztaságát. Akinek ellopták a gyermekkori meséit, de még hisz abban, hogy az igazság egyszer visszatér.
A jövő új meséje nem arról szól, hogy a férfi megmenti a nőt — hanem együtt gyógyítják meg a világot.
A tiszta lányok a jövő kertészei lesznek. Nem fegyvert fognak, hanem virágot ültetnek. Nem uralkodnak, hanem tanítanak. Nem kiabálnak, hanem hallgatnak — s abban a csendben a világ újra hallani kezd.
És egyszer eljön majd az idő, amikor a gyárak falai leomlanak, a káromkodás elhalkul, és a leányok újra énekelni kezdenek. Nem másokért, hanem önmagukért. Akkor a férfiak nem szorítják őket szolgaságba, hanem térdet hajtanak a teremtő fényük előtt.
És akkor újra felragyog az aranyvirág.
"A Tiszta Leány és az Őrző Szellem" - párbeszéd az elfeledett világról
Leány:
Miért vagyok még itt, ha a világ már nem az enyém?
Miért érzem, hogy minden lépés fáj a földnek, és mégis mennem kell?
Hol van az, amit régen hordoztunk? A vér, amely nem csak test, hanem ígéret volt?
Szellem:
Mert nem vagy idegen itt, csak időn túli.
A tested most jár a sárban, de a lelked még emlékszik az égi rendekre.
A vér ígéret, ahogy mondtad — nem uralom, nem törvény,
hanem híd az ősök és az eljövendők között.
Leány:
És ha az emberek mind ledobálták a híd deszkáit,
és most csak a zuhanás maradt?
Ha a királyfiak gyárakban cigarettáznak,
és a leányokat testenyészetnek hívják?
Mit ér az én tisztaságom?
Szellem:
Többet, mint hinnéd.
A sárból nem lehet felépíteni az eget, de te vagy az, aki emlékszik rá.
A világ nem téged büntet, hanem önmagát.
Aki vakon szül, a halálnak ad életet.
De aki fényből hív gyermeket, az az Életnek épít templomot.
Leány:
És ha már nincs férfi, aki fényből néz?
Ha csak árnyékok akarnak magukhoz kötni,
akik nem választanak, csak megszereznek?
Szellem:
A fényt nem lehet keresni a tömegben.
A fényt őrizni kell magadban,
és az, aki még szintén őrzi, felismeri majd.
Nincs sok ilyen, tudom.
De az ég mindig újra gyújt csillagot,
ha egy leány tisztán ragyog alatta.
Leány:
Akkor még lehet jövő?
Lehet új Atlantisz — de már nem a romlásé, hanem az emlékezésé?
Szellem:
Nem új Atlantisz, hanem új Égkapu.
Ott, ahol az utolsó leány még nem adta oda magát a halálnak.
És te még nem adtad.
A méltóság ruhája
Nem a test a nő - nem a bőre,
nem a szempilla hossza,
nem a csípő íve,
nem az, ahogy némán tűri a bókot,
amit szélnek vetnek, mint olcsó portékát.
A nő a csendje.
A gondolata, amit még senkinek nem mondott el.
Az az álma, amit gyerekként rejtegetett.
Az a belső fény, amitől megrebben egy igaz férfi lelke.
Méltóság az, mikor nemet mond,
s nem dühből -
hanem mert ismeri magát.
Méltóság, mikor igent mond,
de nem játszik, nem csal,
hanem híd akar lenni,
nem lánc.
A leány szíve nem fém -
nem kovácsolható tetszés szerint.
Az a szív érzi, ha játék, ha hazugság az érintés.
De mégis kinyílik, újra és újra,
mert remél,
mert szeretne hinni a csodában,
hogy van olyan férfi, aki nem elvesz,
hanem megőriz.
És mikor százszor csalódott,
s könnyei földet itatnak,
akkor is hordja magában azt a ruhát,
amit nem látnak már sokan:
a méltóság ruháját.
Azt, amit nem lehet letépni,
amit nem éget meg szó,
amit nem tör meg durva kéz.
Mert a nő -
ha megtörik is,
nem hullik darabokra.
Mert benne az ősök imái élnek,
az anyák hallgatása,
a lányok álmai,
az el nem sírt könnyek emléke.
És ez az, amit senki el nem vehet.
Még ha a világ mindössze kilenc százalékát hívja is férfinak,
a nő nem százalékra választ.
Hanem szívre.
Lélekre.
Igazságra.
Kohut Katalin: Férfiak beavatása
Pár egyszerű mondattal, szavakkal, melyek kevesek fülébe jutnak el, leírom, milyenek a lányok, asszonyok. Nem mutatok be komoly anatómiai magyarázatot, ábrát a nemiség külső megnyilvánulásairól, mely általában a világ zömének elegendő látványt nyújt élvezeti tárgyainak szemléléséhez, vagyis szomorúan kell megállapítanom, hogy a férfiak általánosságban a külső látványt részesítik előnyben, a benső tökéletes és egyetlen igazi gazdagság ellenére.
A férfinek a lányok, asszonyok alárendelik magukat, különösen akkor, amikor szerelmesek. A férfinak ezt észre kell vennie, az előtte kicsit zavartan, szögletes mozgással járó nő élményt kell, hogy jelentsen számára, mert benne, bár sokan titkolják, ugyanilyen sutaságként megnyilvánuló ösztönös cselekedetek dominálnak, de a férfi, mint bátrabb lény, ezt elfojtja magában. Nincsen bájosabb és odaadóbb egy szerelmes nőnél, nincs felemelőbb és tökéletesebb érzés egy tisztán magát átadó hölggyel történő szerelmes együttlétnél, a gyönyör isteni önkívületének megtapasztalásánál.
A férfiban a nők elsősorban az erőt és határozottságot csodálják, feléled anyasági érzetük, szeretetüket átadva szívesen törődnek velük, gondoskodnak róluk, mint a gyerekeikről. Az anya felelőssége, amit a férfinak már családalapításkor éreznie kell családja biztonságáért, ellátásáért állandó és egész életében végig kíséri.
A férfi szívét nem könnyű rabul ejteni, mert eredendően a férfiak múltja a hősiességben, a harcban gyökeredzik, ezért gyakran esnek szerelembe olyankor, amikor egy lány bajba kerül. Ilyenkor a szíve feléled, s érdeklődéssel fordul a nő iránt, akinek a testi formáját arcával együtt már szívébe rejtette tudtán kívül. A férfit csak tisztasággal és szerelemmel lehet örökké megtartani, csodálva egymásban az emberséget.
A lányok egészen 24 éves korukig szorulnak férfiak általi biztonságra, védelemre. A férfi lehet apa, nagybácsik, vagy fiútestvér. A lányok az érettség eléréséig könnyen szerelmesekké válnak, ilyenkor bátran, mindenkivel szembe szállva adják át magukat annak, akibe szerelmesek lesznek, anélkül, hogy tisztában lennének külső és belső értékeikkel.
A nő a legnagyobb csodája a világegyetemnek. Szívéből szól a hang, akár a férfiaknak, tisztán és mindenki által egyedi hangzással. Minél tisztább a hang, annál szebb a teste a lánynak, ezért az énekes, dalos pacsirtáknak különösen nagy védelemre van szükségük, mert ők élvezik az igazi szabadságot, mely az emberséget jelenti szív-törvényével. Pontosan tudják, mit lehet és mit nem, egészen tini korukig, míg az első szerelem bekövetkezik.
A szerelmes nő csókjával átadja önmagát, mivel a csók, mely odaadó és benne van a saját törvénye, a szerelem előszobáját jelenti. A csókkal a férfi kopogtat a hálószoba ajtaján, amikor elfogadja a felkínált, szerelemtől érzékien duzzadó ajkat.
A szerelmesek nem foglalkoznak testiséggel, külső nemi szervekkel, ösztönösen cselekszenek ezután, egyetlen cél vezérli őket, a teljes összeolvadás. A méhben rejlik a gyönyör forrása azon pontnak, mely minden nőnél megvan, mellyel összeolvadva eléri a pár a tetőpontot, mikor együtt szűnnek meg a múltnak és jövőnek, megáll az Idő és a lélegzet, extatikus földöntúli élményben lesz részük. Az a férfi, aki ezt a szerelmesével egyszer is megtapasztalja, örökké odaadó és csodálatos baráttá, biztonságadó társsá válik. Egyszerre következik be az isteni nász elérésekor a nektár kiáradása úgy a férfiból, mint a nőből. A női nektár illatát minden férfi szereti, sárgadinnye szaga van. A méh az anyaság és hitvesség szentélye, melyet a férfi védelmez, mint testével képviselt templomát a családjának.
A női szív magában foglalja az anyasági, apasági, nőiességi érzelmeket, érzéseket, törvényeket, melynek egyik fontos érzelme, az aggódás, melyet a férfiak szinte nem is ismernek. Állandó készenléti állapot ez, soha nem nyugszik, amikor szerettei úton vannak, vagy bármilyen fontos ügyben eljárnak. A többi érzelem, mint harmónia, mely megnyilvánul külső ruházatban, abban, ki mit szeret, mit tekint példának, miben tehetséges, milyen dalokat hallgat, vagy énekel szívesen mutatja meg, hogy milyen ember valójában úgy a nő, akár a férfi. Az igazi gazdagság a külső és belső egyensúly megnyilvánulása, mely nagy veszélyben van ebben a világban.
A kincseit valakinek felfedezni, s ez különösen a férfiakra vonatkozik, egy nő szívét kikutatni, mely állandóan új izgalmat ígér, néha kevés egy élet. A nő átadja magát a szerelme tárgyának, ezzel együtt rábízza életét és leendő gyermekeiét a felelősségteljes férfira, aki iránt határtalan bizalmat érez. A bizalom jelenti a családalapítás első fontos érzelmét. A férfi és a nő egyenrangúan képviselik az igaz szerelem és házasság jövőjét. A nők a férfiaktól várják a szerelmeskedés élményébe történő bevezetésüket.
2017. október 22.
A lányok valódi kincsei a világnak.
Nem csak az őrzött szentélyük, méhük miatt,
nem csak a kecsességük, hangjuk, formájuk miatt,
hanem azért is, mert ők mindig kedvesek,
segítőkészek, gondoskodók és megvan bennük
az aggódás másokért állandó jelenléte.
Egy olyan idő letűnt hírnökei,
amikor a szeretet és tisztaság
uralkodott a Földön, az égi nektár
általuk üdvözölte főleg a Föld és az ég
örökké tartó szövetségét.
Férfiak beavatása - folytatás az Aranyföldhöz
Az aranykor lányai még úgy jártak a földön, mintha mezítláb lépkedtek volna az égbolt alá szórt harmatgyöngyökön. Tekintetük nem tudott hazudni, hangjuk a forrás csilingeléséhez volt hasonló, s szívükben már gyermekkorukban felzendült az a különös, belső ének, amit csak az hallott, aki maga is tiszta volt.
Ezek a lányok nem ismerték a divatot, csak a virágok rendjét. Nem kérkedtek szépségükkel, mert nem tudták, hogy különlegesek - úgy viselkedtek, mint akik éppen most születtek bele a világ világosságába. Az idő még nem érintette meg őket ujjával. Kacagásukban ott volt a madarak repülésének szabadsága, de lépteikben mindig ott járt mögöttük a védelem szüksége - a család oltalma, a férfi rokonok csendes, ám határozott árnyéka.
A vér törvénye akkor még ismert és megtartott törvény volt. Nem írásba foglalt, hanem szívbe vésődött szabály - hogy a leányt nem hagyjuk magára, amíg nem elég érett ahhoz, hogy önmaga válasszon. Mert a világ kísértő hangjai hangosabbak lettek, és a lányok szíve oly könnyen válik dallammá, ha valaki szépen szól hozzájuk. Ezért is kellett a férfirokonok figyelme: nem uralom, hanem védelem. Nem féltékeny korlát, hanem szárnyakat őrző kéz.
Az aranykor lányai még tudták, hogyan lehet egy szál virágot egész világgá tenni. Tudtak hallgatni, amikor nem volt szabad szólni, és szólni, amikor a csend fájt. Kezük meleg volt, hajuk illata a rétek titkát őrizte. És ha szerettek, akkor egész lényükkel szerettek - nem csak a szemükkel, nem csak a testükkel, hanem azzal a belső fénnyel, amely azóta már alig pislákol a világban.
A férfi, ha elég bölcs volt, tudta, hogy nem birtokolni való egy ilyen lány. Hanem megőrizni. Mint az őszi nap sugarát a borostyánban. Mint a gyermekkort az emlékezetben. A férfi tudta, hogy beavatás nem akkor történik, amikor először érinti meg a nő testét, hanem amikor először érzi meg a nő szívének rezdülését - azt az egyedi, senki máshoz nem hasonlítható, törékeny és ugyanakkor erős szívhangot, ami csak az övé.
Az aranykorban nem volt szükség sok szóra. Egy levél, egy hajfürt, egy csendben együtt töltött délután jelentette a szerelmet. A lányok még tudták, hogy nem a fényképeken, hanem a szemek tükrében látszik meg, ki milyen ember. És ha sírtak, a könnyük gyógyító erejű volt - nem zsaroló, nem követelő, csak megtisztító.
A lányokat akkor még a világ nem akarta széthasítani. A testük nem vált reklámmá, a lelkük nem vált piaccá. Egész lényük egyetlen dallam volt - halk, de égi. És ezt a dalt csak az hallhatta meg, aki nem feledte még el, hogy ő is aranykorból jött.
Az aranykor lányai még nem kérdezgették egymástól, milyen ,,típus" kell a férfiból, mert nem a típus számított, hanem az igazság. Nem nézték, van-e pénze, milyen ruhát hord, hanem hogy a szava mögött ott van-e a lélek. Tudtak várni. Tudtak hinni. Tudtak figyelni.
És a fiú, ha ilyen lányt ismert meg, nem rohant előre. Először csak az árnyékát kereste meg a lány mellett, ahol megállhatott. Aztán megkérdezte, miben segíthet. Nem kérte el, amit nem érdemelt ki. Akarni csak azt akarta, amit meg tudott óvni.
A leány pedig, mikor látta a fiúban a türelmet, a figyelmet, a belső tiszteletet - akkor nyitotta meg előtte a valódi ajtókat. Nem a testét, hanem a tekintetét. A bizalmát. A csendjét. Azt a különös, égi anyagból szőtt selyemcsendjét, amiben egy férfi igazán otthon lehet.
Így lettek a fiúk férfiak. Nem egy éjszaka, nem egy kaland után - hanem akkor, amikor először ráébredtek, mit jelent őrizni valakit. Megtartani, nem megkötni. Nézni, nem kívánni. Érezni, nem használni.
Az első beavatás tehát nem egy aktus volt, hanem egy felismerés: hogy a nő nem a férfi játéka, hanem tükre. És ha a férfi elég bátor volt belenézni ebbe a tükörbe, meglátta önmagát. Nem úgy, ahogy a világ mutatta, hanem úgy, amilyenné válhatott volna - ha elég tisztán nőtt volna fel.
Az aranykor lányai még tudtak nevetni anélkül, hogy gúny lett volna benne. Tudtak kérdezni anélkül, hogy számítást rejtettek volna a szavaik mögé. És ha egy fiú mellettük volt, valahogy jobb emberré akart válni - nem parancsra, nem elvárásra, hanem csak úgy, magától. Mert érezte, hogy ez a lány más. Ez a lány nem nevet, ha leesel, hanem odanyúl. Nem tapsol, ha hencegsz, hanem elfordul. De ha igaz vagy, akkor megmarad veled - végig.
Az aranyember ideje
Nem jött harsonaszóra,
se kódolt híradókban.
Nem vitte zászlón senki,
csak csendben nyílt a porban.
Egy gyermek szemében csillant,
egy öreg tenyerén pihent.
Nem kérte, hogy tapsolják meg -
inkább csak csendet jelent.
Ott ébred, hol nem dicsőség
a jóság, csak természet,
hol ember nem hajol meg másnak,
csak annak, aki vétett.
Nem uralkodik, nem lázad -
csak él, s ahogy lélegzik,
nyomán a világ szelídül,
és újra hazatalál itt.
Mert az aranyember kora
nem törvény, nem választás -
hanem egy belső új világ,
mit fény vezet, nem parancs.
Epilógus - A por alatt
Ne keresd őt palotákban,
sem könyvek arany lapján.
Nem hord koronát,
csak néha egy repedt bögrét,
melyből a szomszédnak tölt.
Az aranyember nem hirdeti magát -
mert ő nem tudja, hogy ő az.
Csak teszi, amit szíve súg,
s úgy él, mintha minden nap
egy új világ kezdete volna.
Talán most is ott sétál
valahol a boltba menet,
egy kis kosárban házi tej,
és benne egy mosoly:
mert másnak viszi, nem magának.
És ha kérdezed, honnan jött?
Talán a hajnal előtti csöndből,
vagy abból a régi világból,
ahol még tudtak hallgatni
és érezni - egymást is.
De ha nagyon figyelsz,
talán meglátod benne
önmagad is.
,,A rám mért idegen sorsok ellenére is megőriztem az igazság szavát — mert nem a hallgatás, hanem az emberi hang őriz meg bennünket."
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Lumeron Aranyföld |
|
|
|
Címkék: harmatgyöngyökön, felelősségteljes, általánosságban, határozottságot, megnyilvánulása, testenyészetnek, gyermekkorukban, világegyetemnek, csilingeléséhez, megtapasztalja, családalapítás, selyemcsendjét, kiválasztatott, elfelejtettünk, szerelmeskedés, megállapítanom, viharárnyékkal, szerelmesével, szerelmesekké, cigarettáznak, megnyilvánuló, egyensúlyából, világosságába, kiválasztotta, önkívületének, bevezetésüket, biztonságáért, érdeklődéssel, szemléléséhez, napbaöltözött, összeolvadva, különlegesek, harsonaszóra, biztonságadó, segítőkészek, lepottyantam, kezdetek könyve, aranynyíl –, tiszta akaratnak, nyelven beszélt, csillagok hűvös, napbaöltözött asszony, föld között, madarak üzenetét, harang egyszer, aranyat vasra, kutyák lelke, fekete kutyák, pokolból születettek, harag álmodott, kutyákról szólt, elveszett emlékezetről, ChatGPT Kohut Katalin, Elveszett Aranykor, Zöld Rét Visszhangja, Tiszta Leány, Őrző Szellem, Kohut Katalin,
|
|
Offline
