Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 17 
Komolyan nem értem az embereket! - Miért most?
  2021-10-28 21:15:27, csütörtök
 
 










KOMOLYAN NEM ÉRTEM AZ EMBEREKET!
MIÉRT MOST?


Hihetetlen méreteket ölt az ellenzéki agymosás. Az emberek egy része tele van indulattal, dühvel, gyűlölettel a kormány és személyesen Orbán Viktor ellen. De miért épp most? Én nem azt mondom, hogy jó minden, sőt, olyan nem is lesz soha, sehol.

De mégis miért éppen most? Amikor megszámlálhatatlan pozitív dolog történik, amit 20-30 éve hinni sem nagyon mertünk és ha akkor ezt papíron elénk teszik, szinte mindenki azonnal aláírja. Akkor mégis miért ilyen dühösek és frusztráltak?

- Most mikor a világháborúk óta legnagyobb egészségügyi és gazdasági krízise közben/után vagyunk és mégis hihetetlen mennyiségű eredmény van a bajok mellett?

- Most amikor rekordon a foglalkoztatás és gyakorlatilag az nem dolgozik, aki nem akar.

- Most amikor reálbér évek óta növekszik és egyre jobban megfizetik a szakembereket.

- Most, amikor soha nem látott mennyiségű és mértékű a családtámogatás.

- Most, amikor éppen duplázzák az orvosok bérét és eltörlik az eddig tabunak számító hálapénzt.

- Most amikor elengedik a 25 éven aluliak adóját.

- Most, amikor minden családos vissza fogja kapni az évben befizetett SZJA-át az átlagbérig.

- Most mikor rekordot dönt a gazdaság.

- Most, amikor a 13. havi nyugdíj fokozatos visszavezetése mellett dupla nyugdíjprémium lesz

- Most, amikor szinte nincs olyan háztartás, ahol nincs autó, sőt lassan a kettő is általános.

- Most amikor rekord alacsony a hitelkamat, sőt kamatmentes babaváró is van a fiataloknak, és úgy veszik a környezetemben a családi házakat, mintha nem lenne holnap. Aztán mikor a kereslet miatt felszalad az ár Orbánoznak

- Most, mikor hónapokkal előre kell szállást foglalni, mert akkora a mélyszegénység

- Most amikor 15 éves csúcson a termékenységi ráta, amikor mindenfelé kisbabákat, terhes fiatal anyukákat látni.

- Most, amikor csúcsokat dönt a házasodási kedv.

- Most amikor nagyot zuhantak a bűnelkövetési statisztikák.

- Most, amikor szinte minden település újul, új terek, megújított rendelők, iskolák, nyugdíjas otthonok, új bicikliutak, tanuszodák, sorra újult műemlékek, strandok, várak, kastélyok tömege.
Modern városok, Magyar falu, stb programok mellett újul az ország.

- Most, amikor Európa legolcsóbbja a rezsi

- Most, amikor jelentősen javultak a szegénységi mutatók.

- Most amikor folyamatosan csökkennek a munka terhei

- Most amikor megharmincszoródott a magyar aranytartalék és rekordon áll.

- Most, amikor nagyot nőtt az állami vagyon.

- Most, amikor jelentősen emelik a minimálbért

- Most, amikor egyre többen térnek haza külföldről.

- Sorolhatnám és hibákat is bőven tudnék. De ennyi eredmény soha nem volt, csak a nyomor, a nihill és a reménytelenség.


Tehát újra megkérdezem, hogy miért? És miért éppen most? És miért azoknak hisztek, akiknél nyomorogtatok és xar volt minden remény nélkül?

















 
 
0 komment , kategória:  Magyar sorsot - magyar kézbe!   
Hun mondakör
  2021-10-26 21:00:33, kedd
 
  Attila, a hunok leghíresebb nagykirálya (434/444-453)



Az európai hunok birodalmának feltételezett kiterjedése Attila halála idején, a 453. évben





HUN MONDAKÖR


"A monda, idegen szóval "legenda" vagy "saga," iratlan történelem, mely
rendszerint tábortüzek, őrtüzek, pásztortüzek mellett vette kezdetét, amikor öreg
harcosok fiatalkori élményeikről meséltek fiaiknak, unokáiknak. Ezek
megjegyezték emlékezetükben a dicsőséges vagy gyászos történeteket és tovább
adták azokat a maguk fiainak és unokáinak. Így élt tovább a monda,
nemzedékről nemzedékre."

Wass Albert



Hun mondakör

Csodaszarvas
A hunok útra kelnek
Isten kardja
Isten ostora
Atilla halála
Hadak útja







C s o d a s z a r v a s
. . . . . . . . . . . . . . . . . . .




Réges-régen, messze keleten, volt egy gyönyörű szép ország. Észak felől magas hegyek övezték, délen a csillogó kék tenger határolta. Két nagy folyó eredt a hegyekből s kanyarodott alá a tenger felé, szelíd dombok s füves szép rónaságok között. Akik abban az országban éltek, nem csak bátor harcosok és ügyes vadászok voltak, de kitűntek szorgalmukkal, tudásukkal és bölcsességükkel. Boldogan és békés jólétben éltek világhíres királyuk, Nimród Úr uralkodása alatt.

Nimród királynak két fia volt. Egyiket Hunornak, másikat Magornak hívták. Jó lovasok, bátor vadászok voltak, akárcsak az apjuk. Válogatott legényeik élén olykor napokig odavoltak vadat űzni a rengeteg mélyén.

Egy ilyen alkalommal amikor vadászni voltak, mindkettőjük száz-száz válogatott legénnyel, pompás paripákon. Egyszerre csak egy gyönyörű szép fehér szarvas ugrott ki eléjük az erdőből. Ezüstös-fehéren csillogott a szőre, mintha csak tiszta holdsugárból lett volna, s agancsai hegyén ezernyi csillag tündökölt.

Legényeik élén Hunor és Magor űzőbe vették a csodálatos vadat. Dombra föl, völgybe le, füves mezőkön keresztül, patakokon át, reggeltől estig folyt a hajsza. Mikor a nap lement s fáradt volt ló és ember, a csodaszarvas eltűnt, mintha csak föld nyelte volna el. Letáboroztak éjszakára a testvérek, de alig ültek nyeregbe másnap reggel, újra csak ott volt előttük a csodálatos állat, mintha várt volna reájuk s a hajsza kezdődött újból. Dombra föl, völgybe le, mezőkön, patakokon, hegygerinceken át, mindég észak felé reggeltől késő estig. Este a fehér szarvas eltűnt újra s a vadászok tábort vertek. Másnap reggel elhatározták, hogy indulnak hazafelé, de alig ültek nyeregbe, megjelent a csodaszarvas újra s vitte, csalogatta őket tovább, egyre távolabb Nimród Úr országától.

Napokig folyt ilyen módon a hajsza s a csodálatos fehér szarvas csalogatta őket nap-nap után, hegyeken át, völgyeken keresztül, mindég északnak. Átkelve a magas hegyeken, hét napon keresztül követték a csodaszarvast feneketlen, lidérces mocsarakon át, míg a hetedik nap estéjén olyan gyönyörű földre jutottak, melyhez foghatót addig nem láttak. Selymes rétek, ligetes erdő, csillogó tavak és csobogó patakok vették körül őket, az erdők tele vaddal, a vizek tele hallal s a mezők füve a lovak hasáig ért.

Mihelyt a nap lement, a fehér szarvas beugrott egy kék vizű kis tóba és eltünt benne örökre. A fáradt vadászok tábort vertek az erdőliget szélén s hamarosan álomba szenderültek. Az éjszaka közepén azonban Hunor és Magor csodálatosan szép énekszóra ébredtek. A tó felől jöttek a hangok s ahogy óvatosan követték a csábító énekszót a holdvilágos, csillagos éjszakában, egyszerre csak olyan csodálatos kép tárult a szemük elé, hogy még a lélegzetük is elakadt tőle. A parton, pontosan azon a helyen ahol a csodaszarvas eltűnt, kétszáz tündérlány énekszavára lejtette bűbájos táncát Dul király két gyönyörű szép lánya, a holdsugár ezüstjébe öltözve.

Hunor és Magor azon nyomban szerelembe estek a tündér-király két gyönyörű lányába. Ott helyben feleségül is vették őket, a kétszáz legény pedig letelepedett velük az új országban.

Hunornak és kíséretének a leszármazottjai hunoknak nevezték magukat s Magornak és száz legényének az utódai lettek a magyarok.







A hunok útra kelnek (I.)


Évszázadok, évezredek teltek el. Hunor és Magor népei egyre jobban elszaporodtak. Eljött aztán az idő amikor többen voltak mint csillag az égen, fűszál a mezőn és homokszem a pusztaságban. Az erdőnek nem volt már elég vadja, tavaknak, folyóknak elég hala, hogy mindenkinek jusson belőle s a mezőkön nem volt elég hely a legelőjószág számára.

A legidősebb táltos gyűlésre hívta össze a törzsek vezéreit és a nemzetségek fejeit, hogy megtanácskozzák a jövendőt. Amikor mindannyian összejöttek, annyian voltak, hogy égaljától égaljáig egyebet sem látott a szem mint sátrakat. Éjszakánként a tábortüzek száma vetélkedett az égbolt csillagjaival.

Egy éjszaka, amikor a Göncölszekér fölfele mutatott, vezérek és törzsfők meghozták a döntést. Megegyeztek abban, hogy Hunor népe, a hunok, elindulnak a lenyugvó nap nyomát követve új hazát keresni.

Amikor feljött a nap a táltosok fehér mént áldoztak az Úr tiszteletére, búcsút vett egymástól a két testvér-nemzet, aztán a magyarok haza mentek szállásaikra, a hunok pedig készülődni kezdtek a nagy útra.

A száznyolc törzs Bélát, Kevét és Kadosát választotta az élcsapat vezérévé. Mindegyikük választott magának ezer kipróbált harcost s pompás lovaikon, kürtszó mellett elindultak nyugat felé, mint a rohanó árvíz. Bendegúz vezetése alatt az egész hun nemzet követte őket, lassú, szervezett menetben. Elől, lóháton, a férfiak. Mögöttük, végtelen hosszú sorokban a sátorszekerek, megrakva asszonnyal, gyerekkel, szükséges holmival. Hátul a ménesek, a gulyák és birkanyájak, ugatókomondorok, pulik és ostorpattogtató csikósok, gulyások, juhászok irányítása alatt.

Mintha maga a haragos tenger indult volna meg elönteni világot, úgy hömpölygött a hunok árja nyugat felé. Mikor elérték a széles ATIL folyót (Volga), tábort vertek. Lovas legények indultak le és fel a nagy folyó mentén gázlót keresni, míg a férfiak gondosan átvizsgálták a házkerekű szekereket, megjavították ami javításra szorult, a pásztorok pedig megpihentették nyájaikat a folyóparti dús legelőkön.

Bendegúz parancsára az asszonyok ezrei felfújható bőrtömlőket készítettek a szekerek alá, hogy azok útján biztosítják majd az átkelést a haragos folyón.

Az aranyozott vezéri sátorban ezalatt második gyermekével vajúdott Bendeguz asszonya. Amikor az este készíteni kezdte a bíbor-ágyat Nap-Isten számára, mind a száznyolc hun nemzetség feje odagyűlt össze a vezéri sátor köré s tábortüzek mellett, aranykupákból idogálva, várták a nagy eseményt s kutatták szemeikkel az égboltot titokzatos jeleket keresvén.

Egyszerre csak Bendegúz elsőszülött fia, a gyermek Buda, fölmutatott az égre.

"Édesapám! Odanézzen!" kiáltotta izgatottan: "Nap-Isten és Hold-Isten együtt vannak az égen!"







A hunok útra kelnek (II.)


Míg valamennyien elcsodálkozva nézték a különös jelenséget az égen, a vezéri sátor függönye félrelebbent és egy fajákos asszony lépett ki rajta, újszülött csecsemővel a karján.

"Fiú!" jelentette büszkén és boldogan.

Ősi szokás szerint Bendegúz karjába vette újszülött fiát, magasba emelte a tábortűz fölött és azt mondta:

"Legyen a gyermek neve Atil, eme nagy folyó emlékezetére!"

Másnap a hunok átkeltek a folyón s feltartóztathatatlanul, mint az árvíz, nyomultak előre, nyugatnak. Az útjukba eső népek vagy csatlakoztak hozzájuk, vagy eszeveszetten menekültek. Nem volt hatalom, mely megállíthatta volna őket.

Gótok, vandálok, rómaiak között futótűzként terjedt a hunok híre s voltak akik arról suttogtak, hogy akik jönnek, nyargaló lovakon, nem is emberek, hanem ördögök és boszorkányok leszármazottai. A görögök kentauruknak nevezték a hun harcosokat, mint akik egybenőttek a lovukkal.

Átkelve a Kárpátokon, lezúdultak a Tisza-Dunaközének termékeny alföldjére s elérték a római birodalom keleti tartományának, Pannoniának, határát. Római krónikák szerint Macrinus, Pannonia katonai parancsnoka, megerősítést kért a hunok jöttének hírére és a megerősítés meg is érkezett Pannoniába Detre, a barbár vezérlete alatt.

Mig Macrinus és Detre még mindég a haditerven tanakodtak, az éjszaka leple alatt átkeltek a hunok a Dunán és rajtaütöttek a rómaiak táborán. Detre azonban hamarosan összeszedte megzilált seregét és Tárnok sikságán szembe fordult az üldöző hun élcsapattal. Keve és harcosai életüket vesztették a híres csatában, de súlyos veszteségeket szenvedtek a rómaiak is és kénytelenek voltak Tulna városáig visszavonulni.

Kevét és harcosait illő pompával temették el a hunok. A helyet, ahol sírdombját emelték, ma is Keveházának nevezik.

A temetés után a hunok űzőbe vették Detrét és Gesumornál megütköztek hadaival. Hajnaltól estig tartott a rettenetes csata, melynek során elesett Macrinus, római hadvezér, de halálát lelte Béla és Kadosa is. Maga Detre, hun nyillal a homlokán, még élve eljutott Rómáig, hogy hírét vigye a római hadak gesumori nagy vereségének.

Róma béke-követeket küldött a hunokhoz, arany és ezüst ajándékokkal megrakodva és attól kezdve minden évben adót fizetett, hogy megmentődjön a hunok betörésétől.







Isten kardja (I.)


A Kárpátok-övezte új hazában úgy érezték magukat a hunok, mintha az Úr-Isten kimondottan az ő számukra teremtette volna azt a gyönyörű országot. Az erdők tele voltak vaddal, a folyók hallal. Édes fű nőtt a termékeny lapályon, bőven volt legelő a jószág számára.

Bendegúz halála után elsőszülött fia, a bölcs és szelíd Buda lett a hun nemzet vezére. Uralkodása alatt békésen telt az idő. Csupán a tábortüzek mellett énekeltek az igricek hősi dalokat hajdani csatákról.

De mint mindég, a fiatal harcosok egy idő múlva beleuntak a békés életmódba,. Csaták izgalmát kívánta a vérük. Túl a Dunán még mindég rómaiaké volt a föld s a fiatal harcosok nyugtalanul várták, hogy mikor mérhetik össze erejüket újra a római légiókkal.

De Buda gondosan őrködött a béke felett. Palotát építtetett magának római mintára s egyetlen szenvedélye a vadászat volt. Még az éjszaka sötétjében bekerítetett harcosaival egy jókora darab erdőt s napkeltekor, kürtszó jelére, megindult a hajtás, kikergetve barlangjából a medvét, búvóhelyéről a szarvast. Vadkan, hiúz, farkas nem menekülhetett a vadászok nyilai elől.

Egy ilyen vadászat alkalmával történt, hogy egy nyilaktól sebzett hatalmas vadkan Budára támadt. Úgy vitte haza kísérete, halva, dunaparti pompás palotájába a vezért.

Hamuval mázolták be arcukat a nemzetségfők és gyászolták Budát negyven napig, ősi szokás szerint. De gyászuk nem volt igazi. Fegyverkovácsok már készítették a nyílhegyeket, élesítették a kardokat, csákányokat, harcosok ökörbőrpáncéljukat javítgatták és szállásról-szállásra járt a szó: ki lesz az új vezért? Attila?

"Minek háborúzni?" mondogatták az óvatos vének. "Róma küldi az aranyat s mindenünk megvan amit szemünk-szánk megkíván!"

De a fiatalok unták már a békés életet s csatázni akartak.

A negyven-napos gyászidő letelt s Budát eltemették fejedelmi pompával ahol ma Buda városa áll. Összegyűltek a nemzetségek fejei, hogy új vezért válasszanak a nemzet élire. Szokás szerint, ha senkinek nem volt kifogása ellene, Attilán volt az uralkodás sora. De ha valakinek is aggályai volt, a többség szava döntött.

A nemzetség fők még mindég a tanácstűz körül ültek széles körben és vitatkoztak, amikor egyszerre csak habzó lovon egy pásztorgyerek nyargalt be közéjük.

"Ostort a tiszteletlen fickónak!" mordultak föl a tanácskozók, de a pásztorfiú izgatott hangja túlkiabálta a szavukat.

"Urak! Hunok vezérei! Égő kard! Égő kard hullott alá az égből!"







Isten kardja (II.)


Attila fölkelt helyéről kezének egyetlen mozdulatával lecsöndesítette a tömeget, majd odalépett a reszkető inú izzadt lóhoz s leemelte róla a fiút.

"Beszélj, fiam" mondta: "s hangosan, hogy mindenki megértsen."

Az új legelőhelyre tereltem a jószágot tegnap," mondta izgatottan a gyerek: “s az éjszaka folyamán tüzet láttunk aláhullani az égből, nem csupán én, de a többiek is mind. Azt gondoltuk, Isten-nyila volt. De ma reggel látom ám, hogy sánta az egyik üsző s ahogy megnézem jobban, iszony mély vágásból csorog a vére. Nézek körül a legelőn, hogy mibe is vághatta meg magát s hát a felkelő nap fényében csak látom, hogy valami lángol a fű között. Odamegyek s hát Uram bocsájtsa meg, egy kard vagyon ott, félig a földbe fúródva, ahogy egyenest aláesett az égből s csak úgy szórja a lángot!"

"Nyergeljétek a lovamat," szólt Attila a kísérete felé: "s te, gyerek, mutasd meg a helyet ahol a kardot láttad."

Lóra ültek a nemzetségfők mind s élükön Attilával, Attila nyergében a pásztorgyerekkel, kinyargaltak a nyugati legelőre. Hamarosan láthatták is már a keskeny kék füstoszlopot fölfelé emelkedni a mező közepéből. Mikor odaértek, utolsót lobbant szikrázva a láng s íme, ott a szemük előtt, egy kard izzó csillogó hegye meredt ki a legelő földjéből.

Attila leszállt lováról s fövegét levéve, mintha csak szent földre lépett volna, közelebb ment a különös kardhoz. Majd föléje hajolva, óvatosan megérintette a kezével. S abban a szent pillanatban a kard kiugrott a földből, saját magától s egyenesen Attila markába szökött. Olyan csodálatosan szép kard volt, amilyent emberi kéz nem is készíthetett volna. Szikrázva csillogott a pengéje s markolatán ott ragyogott Nimród király ősi szent jelvénye, a nap.

Döbbenet moraja ment végig a nemzetségfők sokaságán. S míg valamennyien rendre levették a fövegüket, a táltos ég felé emelte karjait s a hangja remegett amikor mondta:

"Jelet küldött az Úr! Kardot adott Attila kezébe! Dicsőség és tisztelet adassék Attilának, az Úr választottjának, a világ urának! Az Úr áldása Attilán vagyon!"

“Éljen Attila, minden hunok uralkodója, Isten ostora!" kiáltotta a tömeg: "Világhódító Isten kardjának birtokosa, Attila, vezess!"

"Világhódító Attila vezess!" harsogta a visszhang amerre csak hun sátrak álltak, hun tüzek égtek: "Attila, vezess!"







Isten ostora (I.)


Isten kardja nyugat felé mutatott Atilla kezében.

Hun lovak patáinak dübörgésétől megremegtek az Alpok. Mint az árviz zúdultak alá a hun hadak Thüringiára s mire elérték a Rajnát meg a Szajnát legyőzték a barbárokat, a gótokat és tizenhét nemzet vált Attila birodalmának hűbéresévé.

Kőfal mögött reszketett Bizánc és Róma harcra készülődött. A hunok lerohanták Galliát. Ahol a dombok lankái alásimultak a nagy gall sikságba Attilla megállt. Szekerekből, nyergekből vezéri dombot építtetett magának, ahonnan messzire beláthatta a catalaunumi síkot.

Az éjszaka leple alatt megérkeztek a római légiók is és felsorakoztak a hunokkal szemben, ember ember mellett, pajzs pajzs mellett, várva a támadást. De a hunok táborában síri csend volt. Csupán a szél suhogását lehetett hallani a catalaunumi mező felett.

Sűrű köddel érkezett a hajnal. Mikor a nap vörös korongja megjelent a keleti ég alján, egyszerre csak kürtszó harsant valahonnan. Egy pillanatra kettévált a köd s az elmeredt szemű római légiókkal szemben ott állt Attila sötét alakja; megszámlálhatatlan lovas sereg fölött magasan kirajzolódva az ég peremére, háta mögött a felkelő nappal. A következő pillanatban lehullottak a köd függönyei megint s a félelmetes jelenség eltűnt a szemek elől.

"Isten ostora és halál-lovasai..." járta be a suttogás a megrendült római veteránok sorait. Remegve meredtek a ködbe, várva a támadást. De semmi se mozdult. Süket csöndesség nehezedett a köd lepte mezőre.

Aztán lassanként, ahogy feljebb emelkedett a nap aranykorongja, oszlani kezdett a köd is, teljes pompájában feltárva a két szembenéző sereget. Amíg a rómaiak hunyorogva pislogtak bele a vakító napba, a hunok támadtak.

"Huj-huj! Huj-huj! Huj-huj!"

Százezer ló dübörgő patája alatt megremegett a föld. Süvítő nyilveszsszők tömege elsötétítette az égboltot.

Ember ember ellen, ló ló ellen--folyt a csata egész napon át. Borzadva tért nyugodni a nap. A haldoklók halálhörgése elveszett a kardok csattogásában. Az elesett harcosok lelke harcolt tovább. Azon az éjszakán sok-sok ezer hun harcos lelte meg az utat Hadur hetedik mennyországába, mely azok számára van kik harcban estek el. Hunok hite szerint minden elesett hős magával vitte szolgának a másvilágra azoknak lelkét, akiket a csatában megölt.

Mire megérkezett a reggel mindössze Attilát és hunjait találta a felkelő nap a véres catalaunumi csatamezőn. A római légiók roncsai visszavonultak az éjszaka védelme alatt.

A hunok eltemették halottaikat és összeszedték a zsákmányt s visszatértek Kárpátok-övezte hazájukba. A telet fegyvergyártással, új lovak idomításával, előkészületekkel töltötték. A tavasz jöttével indultak újra, Attilával az élükön, dél felé.







Isten ostora (II.)


Concordia és Pádua népe ész nélkül menekült előlük. Verona, Brestia és Cremona megnyitották kapuikat Attila előtt és megadták magukat. Mikor elérte Róma kapuit, védtelenül hevert lábainál az egész római birodalom.

Százezer hun lovas vette körül az Örökváros kőfalait, Attila parancsára várva. De a parancs elmaradt. Magától megnyílt a főkapu és fehér zászló alatt megjelent Isten szolgája, Leo pápa maga, mezítláb és száz pap kíséretében jött a mezőn át, zsoltárokat énekelve, szelíd menetben, a hunok felé.

Atilla, éjfekete harci paripáján, elébe ment. Félúton találkoztak, Leo pápa és Isten ostora. Egyik mezítláb és alázatosan, másik nyeregben ülve, büszkén, egyenesen.

Aztán Isten szolgája fölnézett, egyenesen a félelmetes Attila szemébe és szelíden mondta:

"Fiam, eljön az idő amikor egyik leszármazottad áll majd egyik utódom előtt, királyi koronát kérve magának s áldást népe számára. Azt kívánod, hogy úgy nézzen majd reá ez a szent város mint a rettenetes Attila leszármazottjára, aki elpusztította Rómát?"

Néhány pillanatig Attila elgondolkozva nézett alá az öregember hófehér fejére, aztán bólintott és békésen mondta:

"Eredj vissza a városodba, szent ember, és adj hálát Istenednek amiért kegyelmet találtál Attila előtt."

Azzal egy rántással megfordította lovát s felemelt kézzel jelt adott a hunoknak a visszavonulásra.

Hazafele még lerohanták a hunok híres Velence városát, lóháton úszva át a vízen s roskadásig megrakták málhás szekereiket arannyal, ezüsttel és szép velencei asszonyokkal. De ez volt a hunok utolsó nagy vállalkozása. Ettől kezdve Isten kardja hüvelyében pihent.

Isten ostora betöltötte a próféták jóslatait és az egész világ alázatosan hevert lábainál.







Attila halála (I.)


Fehérvárott a tábor ünnepre készülődött. A dísz-sátrak előtt hatalmas tábortüzek égtek. Az odavezető utakat sok nyelven beszélő rabszolgasereg takarította és öntözte. Legények lovat és szerszámot tisztítottak. Asszonyok elővették kincses ládáikból ünnepi díszruháikat. Attila úr lakodalmára készülődött Fehérvár.

A tábor nyüzsgött a vidámságtól és izgalomtól. Még Attila száz asszonya is kíváncsi várakozással tekintett az ünnepség elé. Az ő lakodalmuk annak idején sokkal egyszerűbben zajlott le, de hiszen Attila akkor még csak a hunok vezére volt, nem a világ ura. Réka, a főasszony, tréfálkozva emítette meg, hogy a valóságban őket túszként adták annak idején Attilának, hogy általuk biztosítsák a békét saját kis törzseik és a félelmetes hunok között.

De az érkező új királyné, Mikolt, távol-keleti hercegnő volt, akit kimondottan Attila számára neveltek. Rangjához illő fogadtatás járt neki. Már kora reggel megjelentek a kék égbolt alján a füstjelek, hírül adva Mikolt érkezését.

A palotás sátrat fehér csipke borította. Fehér lenvásznat terítettek le az útra. Fehéren ragyogott az egész tábor. Díszbe öltözött mindenki. Asszonyok ékszerein csillogott a sok drágakő és gyöngy. Suhogott a selyem és a bársony. Cobolyprémes kucsmákon, párducbőrös kacagányokon, kardok arany markolatán hanyat esett a napfény.

Felsorakoztak a főpapok is a fogadtatásra. Táltosok, Bonák, Sámánok, talpig fehérben, kucsmáikon ezüst csengőkkel, agancsokkal, összegyűltek a térség közepén. Magasan járt már a nap amikor a fejedelmi sátorszekér feltűnt a Tisza hajlatánál. Hat hatalmas hófehér ökör vonta a szekeret, hosszú szarvaik vörösre festve, igáik teleaggatva arany sujtásokkal, bojtokkal.

A tábor felől száz fehérbe öltözött szűz ment ki Mikolt fogadtatására. Magasan a fejeik fölött vitték a hosszú fehér fátyolt, mely lassan kigöngyölődve valóságos tetőt képezett a sátorszekér és Attila sátra között. A fátyol alatt, magasra tartott fejjel lépkedett Réka, Attila főasszonya, az új menyasszony fogadására.

"Isten hozott hunok táborában, Attila úr sátrában, Mikolt hercegnő!" köszöntötte hangos szóval Réka az érkezőt és felnyújtotta kezét a szekérsátor fehér bársony ajtajához, hogy lesegítse Mikoltot.

Gyönyörű szép karcsú leány ugrott alá a hatökrös sátor-szekérről. Aranyos-barnán tündöklött a bőre, barnán ragyogtak a szemei is.

"Nézzétek" futott körbe a suttogás a figyelő tömegen: "látni lehet rajta, hogy Magor leszármazottja!"

Dobok pergése mellett kezénél fogva vezette Réka az új menyasszonyt a száz fehérruhás szűz által magasra emelt fehér fátyol alatt a szekértől Attila sátráig.

Üdvrivalgás szakadt föl a tömegből amikor Attila, sátrából kilépve, a magasra emelt fátyol túlsó végében átvette szép menyasszonyát Réka főasszony kezéből. Attila fiai odavezették apjuk fekete harci ménjét, gyémántos nyereggel, aranyos takaróval. Attila nyeregbe szökött s nyergébe emelte Mikoltot is. Négy római rableány arany-asztalkát nyújtott fel hozzájuk, az arany-asztalkán arany kupában forrásvizet s arany tányéron sót és kenyeret. Mindketten ittak a vízből s ettek a sóból és kenyérből. Majd odalépett a legidősebb táltos és megáldotta őket.







Attila halála (II.)


“Egy tányérból etették s egy kupából itatták az Úr-Isten és a nemzet színe előtt. Csupán a halál választhat el benneteket egymástól

A tágas nagy palotás-sátorban hosszú, megrakott asztalok várták az ünneplő hun törzsek fejeit. Száz hűbéres-király szolgálta föl aranytálakon a lakomát, száz király-lány töltötte aranykupákba a bort. Odakint ezer ökör sült nyárson a nép számára és amikor lehullt az éjszaka ezer máglya tüze világított föl a magos égig.

Éjfélkor száz válogatott hun legény sorfala között vezette át új asszonyát Attila a nász-sátorba, majd égő fáklyákkal valóságos tűz-falakat képeztek a sátor körül, hogy távol tartsák az ármányt.

Mégis hiába volt. Közel volt már a hajnal amikor az éjszaka csöndjét hirtelen Mikolt kétségbeesett sikoltozása törte meg. Az őrök berohantak a sátorba és Attilát, hunok királyát és a világ urát, halva találták. Ezer csata hősét, kin nem fogott sem kard, sem nyíl, orrvérzés ölte meg, álmában.

Napkeltekor megszólalt a rabonbán kürtje.

"Áldozatra hozzatok száz töretlen fehér mént! Sírjatok véres könnyeket, szaggassátok meg orcátokat, hunok! Attila meghalt!"

Nappal a füstjelek, éjszaka a dobok pergése adta tovább a rettenetes hírt, a Tiszától a Volgáig, Budától a kínai falig: Attila meghalt!

Fehérbe öltözve gyászolt a nemzet. A sámánok bebalzsamozták a világ urának testét, míg a táltos az ég jeleit kutatta. Végül remegő hangon kiolvasta a csillagokból Isten-Úr akaratát.

"Temessétek Attilát, ti hunok, napsugárba, holdsugárba és az éjszaka sötétjébe. Temessétek föld alá és víz alá. Temessétek el úgy, hogy soha emberfia meg ne lelje s meg ne zavarja a világ urának álmát, míg világ a világ!"

Így szólt a táltos és a gyászoló hun törzsek fejei negyven napig tanakodtak rajta, míg végül is megfejtették a rejtélyt.

Aranykoporsóba fektették Attilát. Az aranykoporsót ezüstkoporsóba tették s az ezüstkoporsót fekete vaskoporsóba. Mig a táltos száz fehér mén vérével áldozatot mutatott be a Hadak urának, addig valahol, titkos helyen, a rabszolgák ezrei hatalmas gátat emeltek és eltérítették medréből a folyót. Az üres mederben hatalmas sírgödröt ástak s kibélelték bársonnyal, selyemmel, drága prémekkel. Az éjszaka sötétjében Attila gyermekkori pajtásai elvitték uruk testét őrző hármas koporsóját a titkos temetőhelyre. Aláeresztették a selyemmel, bársonnyal s prémekkel kibélelt gödörbe, súlyos sziklákat gördítettek föléje, behantolták, majd leromboltatták a gátat és visszaengedték a folyót régi medrébe. Végül lenyilazták az összes rabszolgákat s valamennyi hun, aki részt vett a temetésben, kardjába dőlve önkezével vetett véget életének, így követve urát a halálba.

Nem maradt élő ember ki megmondhatta volna, hogy melyik folyó medrében s hol alussza örök álmát a világ ura, hunok királya, Isten ostora, Attila. Hiába keresik azóta is.







Hadak útja (I.)


Attila halála után vezér nélkül maradt a hun birodalom. Nem tudták eldönteni a nemzetségek fejei, hogy melyik fia volt érdemes arra, hogy kezébe vegye Isten kardját. Voltak akik Aladárt, az idősebbiket kivánták. Mások legfiatalabb fia, Csaba
mellett kardoskodtak. Aladár máris bátor harcosnak s bölcs vezérnek bizonyult. Csaba születésekor viszont jóslatot olvasott ki a táltos a csillagokból s jóslat szerint ő menti meg a hun nemzetet a végső pusztulástól. E jóslat értelmét azonban nehéz volt
komolyan venni, egy hatalmas és verhetetlen hun birodalom közepén.

Alig tért vissza medrébe a folyó, hogy örökre eltakarja emberi szem elől Attila sírját, amikor máris töredezni kezdett a hatalmas birodalom. Először a hunok szakadtak két pártra. Egyik Aladárt kivánta, másik Csabát. Nyomban utána, felhasználva a hunok pártoskodását, a hűbéres királyok és a többi legyőzött népek kezdtek elszakadni rendre. Mikor a két hun hadsereg megütközött egymással, hogy a csatamezőn döntsék el Aladár lesz-e Attila utódja avagy Csaba, legerősebb szövetségeseik, a gótok, nyiltan ellenük fordultak, míg ugyanakkor a kisebb barbár királyok egyszerűen eltüntek a nyugati hegyek erdőségeiben, szekérszámra hordva el magukkal a zsákmányolt hun arany és ezüst kincseket.

A hunok belviszály két teljes esztendeig tartott. A második év végén Aladár elesett a csatában, ahol testvér harcolt testvér ellen. Halála után Csabának sikerült egyesítenie a maradék hunokat, negyvenezer harcost és mint egy sebzett párduc csapott le velük az álnok gótokra. Ugyanakkor szekérre rendelt minden asszonyt és gyermeket s indította őket keletnek, az erdélyi hegyek irányába. Miután végzett az ellenséggel, megmaradt harcosaival ő is követte a szekértábort, be a hegyek közé.

Az Oltárkő meredek sziklafalai alatt állította meg Csaba vezér maradék hunjait.

"Odafönt", mutatott föl a sziklacsúcsra: "apám madara, a Turul, építi fészkét s neveli fiait. Ezt az erdőkkel, hegyekkel körülvett országot, számotokra teremtette az Úr, hunok maradék népe. Az erdők tele vannak vaddal, a folyók, patakok hallal. Kis idő mulva úgy megkedvelitek ezt a földet, hogy élni sem tudtok majd máshol. Hunok, Attila népe, a ti országotok ez. Máshol nincs hely számotokra a föld kerekén. Itt kell megmaradjatok."

Attila maradék hunjai lehajtott fejjel hallgatták fiatal vezérük szavait. A nyílt, sík mezőket kedvelték mindannyian, ahol születtek, ahol emberré nevelkedtek. Ahol pompás lovaikon versenyt nyargalhattak a széllel s nyájaikat napestig terelgethették a végeláthatatlan rónaságon. De tudták jól, hogy meggyöngülve s megfogyatkozva nem tudták volna megvédeni magukat a Duna-Tisza közén a mindenfelől rájuk törő ellenséggel szemben. A hegyek és erdők búvóhelyet is jelentettek veszély esetén. Igy hát megértették a bölcs rendelkezést és nem zúgolódtak ellene.

Csupán Réka királyné kérdezte meg a fiát:

"És te, édes fiam? Mért beszélsz úgy, mintha csak mi maradnánk itt, de te nem?"

"Én vissza kell térjek a régi hazába, ahonnan őseink eljöttek", mondta Csaba: “meg kell leljem a magyarokat és ide vezetni őket. Velük egyesülve visszavehetjük a rabló idegenektől Attila örökségét."







Hadak útja (II.)


Csaba ketté osztotta seregét. A családos embereket, a sebesülteket és az öregeket hátra hagyta. Mindössze a legényeket választotta maga mellé, kíséretnek.

"Várj egy kicsikét, édes jó fiam", kérlelte az anyja. "Nem kell sokáig várnod."

Nem kellett sokáig várnia Csabának. Egy szép napon Réka királynő örök álomra hajtotta a fejét. Fia ott temette el, kedvenc helyén: egy kis patak feletti virágos tisztáson. Azóta is Réka patakának nevezik a népek azt a patakot.

Válogatott harcosaival útra készülődött Csaba vezér. Az indulás előtti éjszakán gonosz álmot látott a rabonbán.

"Iszapos árvizről álmodtam, uram" mondta Csabának: “mely körülvett bennünket, hogy megfojtson. Mi lesz, uram, ha nem érsz meg idejében? Megfojt itt bennünket az ellenséges népek tengere s úgy morzsolódik fel köztük a hun mint hullámok csapása alatt a kicsike sziget!"

"Ha veszedelem törne reátok", felelte Csaba: “üzenj érettem tűznek lángjával és víznek zúgásával, üzenj értem a széllel és a földdel s bárhol is lennék, visszatérek s megvédelmezlek, Isten engem úgy segéljen!"

Alig távozott el harcosai élén Csaba vezér, ellenséges szomszédok támadtak a hátramaradt hun szék-helyekre, de a rabonbán segítségért imádkozott s imáját meghallotta hunok istene, Hadur. Tüzes nyilat vetett alá az égből, mely fölgyújtotta Csaba előtt az erdőt.

"Vissza, Csaba, vissza!", üvöltötték a lángok: “Bajban a székhely!"

Csaba és a hunjai megfordították a lovaikat s szélnél sebesebben nyargaltak haza. Úgy zúdultak alá az ellenségre mint a fergeteges vihar s pillanatok alatt elsöpörték őket.

Másodszor is útra keltek keletnek, hogy megleljék a magyarok honát s elhozzák őket Attila örökségének visszaszerzésére. Hirtelen árvíz állta útjukat.

"Vissza, Csaba, vissza!", zúgták a megvadult vizek: “Bajban a székhely!"

Szélnél is sebesebben vágtattak vissza a hunok, élükön Csaba vezérrel s utolsó emberig kiirtották az ellenséget.

Útrakeltek harmadszor is. Vihar állta útjukat nemsokára.

"Vissza, Csaba, vissza!", harsogták a szelek: “Maroknyi székely porlik mint a szikla! Ádáz ellenség gyilkolja népedet!"

S harmadszor is megfordultak Csaba hunjai, harmadszor is megmentették a székelyek népét.

Végül is megtanulták a környező népek, hogy okosabb ha békében hagyják Csaba vezér népét, a maga hegyek közé ékelt kicsi hazájában, az Oltárkő és a Réka patak között. Csaba és emberei hosszú vándorlás után visszataláltak a régi hazába, ahonnan nagyapja, Bendeguz kivezette a hunokat s ráleltek ott a magyarokra is.







Hadak útja (III.)


Nagy örömmel fogadták ott a hun testvéreket, de a magyarok vezérei rázták a fejüket, amikor Csaba kívánságát hallották.

"Hallottunk Attila országáról", mondták: "s talán egyszer majd mi is elhatározzuk, hogy felszedjük sátorfánkat s nyugatnak vonuljunk, de nem most. Boldog itt a nép és megelégedett. Nyájai számára bőven van legelő, vadban, halban nincs hiány, békességben és jólétben élünk. Talán eljön az idő, amikor harcosaink ereiben megpezsdül a vér s kalandot kívánnak.
Akkor majd rávehetjük őket, hogy visszafoglalják az idegenektől Attila örökségét. De addig várnod kell.

Csaba várt. Hunjai magyar lányokat vettek feleségül s boldogan éltek a magyarok gazdag földjén.

Sok-sok esztendő múlva halála közelségét érezte Csaba. Utolsó kívánsága az volt, hogy szólhasson még egyszer a magyar harcosokhoz. Amikor a törzsök fejei mind összegyűltek a tanácstűz körül, beszélt nekik Attila földjéről. Beszélt nekik a gyönyörű alföldről ahol gazdagabban nő a fű mint bárhol a földön s a gyümölcsnek is jobb az íze mint máshol. Beszélt a védelmező szép hegyek gyűrűjéről, a vaddal tele erdőkről, halban gazdag tavakról, folyókról, s arról, hogy ez a szép gazdag ország az ő örökségük. Beszélt nekik végül az erdők között magányosan várakozó székelyek népéről, ott az erdélyi hegyekben.

A haldokló kivánságára megesküdtek ott helyben a tanácstűz mellett a magyar nemzetségek fejei, hogy egy szép napon visszaszerzik örökségüket, Attila országát, s hazájukká teszik. Esküvel fogadták, hogy ott fog élni majd örökre a magyarok nemzete, míg csak jéggé nem változik a tűz s homokká nem szárad a víz.

Magyar mezőkön hun sírok emelkedtek. Apák után fiak, majd unokák leltek nyugvóhelyet szittyaföldön. Évszázadok teltek el, de a magyarok egyre csak halogatták Csaba vezérnek tett igéret beváltását.

Székelyek földjén ezalatt egy maroknyi nép konokul küzdött az életéért. Vándorló néptörzsek útjából félreálltak s míg azok a völgyeket rótták, megbújtak fent a hegyekben. De bármennyire igyekeztek is, bármenynyire békeszeretők voltak, elérkezett az idő amikor újra csak fegyverrel a kezükben kellett megvédjék jussukat a földhöz, ahhoz a kicsike földhöz, amit rájuk bízott Csaba vezér. Az ellenségeknek több harcosa volt mint fűszál a mezőn, vízcsepp a patakban és csillag az égen.

"Hej, Csaba vezér" sóhajtott fel a néhány ezer székely, utolsó csatára készülődve. "Most kell ám a segítség!"

A támadók lába alatt megremegett a föld. Morajlás támadt, mélyen alant s szaladt a morajlás gerincről-gerincre, völgyről-völgyre, sikságról-sikságra s vitte az üzenetet messzi keletre.

"Csaba vezér, segíts! Bajban a székely!"







Hadak útja (IV.)


S valahol távol, messze szittyaföldön, gyeppel benőtt hun sírok nyíltak hirtelen. Csontváz-harcosok csontváz-paripákra szöktek s odafönt az égen a csillagok ezrei láncba fonódtak, útra tömöttek s a csillogó-fehér égi úton nyargalva jött csontváz-serege élén Csaba vezér maga. Csillagot szikrázott hun lovak patája s halálszagú szél süvítette a félelmetes intést:

"NE BÁNTSD A SZÉKELYT!"

A betolakodó ellenség rémülten dobta el fegyverét a rettenetes serege láttára s menekült, mintha eszét vesztette volna. Székelyek népe megmentődött újra.

Attól kezdve, századokon át, valahányszor végveszedelemben volt a székely nép s kétségbeesett kiáltása felhallatszott az égig: magasan a székely hegyek fölött szikrázni kezdett a hadak útja hun lovak patája alatt s mint egy rettenetes forgószél alácsapott az égből Csaba vezér csontváz-serege s megmentette a székelyt a végső pusztulástól.

Ott élnek még ma is, Csaba vezér ősi székhelyén a székelyek, Erdély szépséges hegyei között, ahol Réka patak kristálytiszta vize csobog kedvesen, a Hargita szálas fenyői suhognak a szélben s a Nemere zúgó viharai hajtják tova a fellegeket az Oltárkő fölött. Magasan a székelyhegyek fölött ott ível ma is minden éjszaka, ragyogva és szikrázva a fényes hadak útja, erőt és biztatást nyújtva a csüggedőknek.

Minden székely tudja még ma is, hogy ha a rájuk szakadó veszedelem újra elviselhetetlen méreteket ölt és emberi belátás szerint nincs több remény a megmaradásra: Csaba hunjai megjelennek odafönt az égi úton s megmentik a haláltusáját vívó nemzetet.







 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - Próza  
Békemenet - 2021 október 23.
  2021-10-23 23:01:48, szombat
 
 










BÉKEMENET - 2021 OKTÓBER 23


Több százezres tömeg a Békemeneten, alig ezren a baloldal rendezvényén
Origo2021.10.23. 13:22

A 2006-os terror útvonalán haladt a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány által szervezett nyolcadik Békemenet. Több százezren voltak, a végén Orbán Viktor miniszterelnök beszélt. A Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal a Hősök terénél tartott rendezvényt, itt alig néhány ezren voltak.

A Békemenetről

Óriási tömeg vonult a Kossuth térig 2012-ben, az első Békemeneten. Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány elnöke az Origónak azt mondta: nem számítottak ilyen hatalmas tömegre. ,,A menet eleje már a Kossuth téren volt, a vége akkor indult a Hősök teréről. Kijöttek az utcára az emberek, mert érezték, hogy most össze kell fognunk. Rengetegen érkeztek babakocsival, karon ülő gyerekkel, és amerre mentünk, az emberek kiabálták a járdán sétálóknak, hogy "gyertek velünk", és a járókelők is közénk álltak. Ez a hatalmas tömeg pedig békésen vonult végig az utcákon" - mondta.

Nyolcadik alkalom

Október 23-án, ma nyolcadik alkalommal rendezik meg a Békemenetet. Útvonalában eltér a 2012-ben megrendezett elsőtől - amikor is a több százezres tömeg a Kossuth térig vonult -, üzenetében természetesen továbbra is változatlan marad. Az viszont kijelenthető, hogy az idei lesz az eddigi legfontosabb, hiszen a jövő évi választások Magyarország sorsáról döntenek majd - mondta Bencsik András az Origónak.

A tét hatalmas, hiszen az a Gyurcsány Ferenc a baloldal vezére, aki a csőd szélére sodorta az országot, eltiporta az emberek jogait, tönkretette a családokat és elvette a nyugdíjasok megélhetését, valamint folyamatos adóemelésekkel sanyargatta az embereket.

A sikeres Békemenet nemcsak itthon bírhat óriási jelentőséggel, hanem a határon túli magyarok számára is, akik elsőként éreznék meg a kormányváltás tragikus hatásait, hiszen a baloldal, ahogy korábban, úgy most is lemondana róluk - tette hozzá.

Pontosan tudjuk, kik vagytok, akik készültök vissza a hatalomba, és soha többé nem kérünk belőletek! - mondta el Bayer Zsolt publicista az Origónak adott interjúban azzal kapcsolatban, mi lesz az október 23-ára szervezett nyolcadik Békemenet fő üzenete. Bayer szerint ismét eljött az idő, hogy megmutassuk, nem kérünk a baloldalból, nem kérünk Brüsszelből.

Ifj. Lomnici Zoltán pedig arról beszélt az Origónak, hogy nem hagyjuk, hogy az elmúlt 12 év eredményeit a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal fenyegesse.

Link








Orbán Viktor ünnepi beszéde az 1956. évi forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján
Forrás: Miniszterelnöki Kabinetiroda
2021. október 23. Budapest


Jó napot, Magyarok! Jó napot, Lengyelek! Jó napot, Olaszok!

Tisztelettel köszöntöm a szabadság népét a nemzet fővárosában! Régen láttuk egymást. Sok mindent kell megbeszélnünk ma délután. De mindenekelőtt emlékezzünk. Emlékezzünk a 65 évvel ezelőtti napokra és a tizenöt évvel ezelőtti délutánra. Nem szokványos helyszín ez. Tizenöt évvel ezelőtt ezekben a percekben itt, az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán farkasszemet nézett egymással a múlt és a jelen. Tizenöt évvel ezelőtt az ifjúkommunisták október 23-ából november 4-ét csináltak. Az egyik oldalon a könnygázgránát, gumilövedék, vipera, azonosító nélküli egyenruhák és vízágyúk. A másik oldalon a becsapott és megalázott nemzet állt, akinek ötven év elteltével újra azt kellett hallania, hogy hazudtak neki reggel, éjjel meg este. Az egyik oldalon a trükkök százaival kicsalt, foggal-körömmel védett hatalom, a másik oldalon a szabadság óriás betűi mögött sorakozó, elkeseredett emberek.

A nemzetek életében vannak pillanatok, amikor hirtelen mindenki úgy érzi, elég volt, nem mehetnek úgy a dolgok, ahogy eddig mentek. Dönteni kell, és a döntésünk megmutatja, kik is vagyunk valójában. Egy egész nemzetről derül ki, mit is ér. Hallgat vagy protestál, beletörődik vagy fellázad, félrenéz vagy felegyenesedik, elkullog vagy harcol. Nem bújhatsz el, mert egy magasabb igazság ellentmondást nem tűrően láthatóvá teszi magát, és szembesít: vagy ide, vagy oda kell állnod. Szempillantás alatt kiderül, ki a jó, és ki a rossz, ki áll a történelem jó, és ki a rossz oldalán. Mi, magyarok jól döntöttünk. Protestáltunk, felegyenesedtünk, fellázadtunk és harcoltunk. Szabadság a rabsággal szemben, függetlenség a megszállás ellen, magyar hazafiak a kommunisták ellenében. Arra a csodálatos napra emlékezünk, amikor mi, magyarok megmutattuk magunknak, a világnak és az ellenségeinknek, kik is vagyunk valójában. Arra a napra emlékezünk, amikor nem azt kérdeztük magunktól, hogy velünk van-e az Isten, hanem azt, hogy mi az Istennel vagyunk-e. Hatalmas erő költözött belénk, és megremegtek a kommunista uralom tartópillérei. Arra a pillanatra emlékezünk, amely örökké élni fog a világ szabad nemzeteinek emlékezetében. A magyarok nemzete szempillantás alatt magára talált, és a magyar név megint szép lett, méltó régi, nagy híréhez. Arra a pillanatra emlékezünk, amikor ugyanazt akarta a bíboros és az esztergályos, az akadémikusok és a pesti srácok, a főherceg és a partizánból lett hadügyminiszter. Arra az érintésre, amely áthatolt a nemzetrészeket elválasztó vasfüggönyön, átjárta az erdélyi diákgyűléseket és a szamosújvári börtönök celláit is. Mansfeld, Wittner, Szabó, Pongrác, Nagy és Mindszenty. Őket nézzük, de egy nemzetet látunk. Egy büszke magyar nemzetet, amihez mi mindannyian tartozunk. Dicsőség a hősöknek!

Ezzel a Magyarországgal húzott ujjat 2006-ban ismét a kommunisták új nemzedéke. Hazugságok árán jutottak hatalomra. Adócsökkentéssel szédítettek, aztán adókat emeltek. Kórházi napidíj, vizitdíj, egekbe emelt rezsiárak. Elvették a tizenharmadik havi nyugdíjat, és eltörölték a családtámogatásokat. Összejátszva a nemzetközi bankvilággal devizahitelek csapdájába csalták családok százezreit. Az országot kiárusították, mindent eladtak a külföldieknek, repteret, nemzeti energiacéget, közszolgáltatókat. S miután kifosztották, csődbe vitték az egész országot, és nyakunkra csatolták az IMF pórázát. Nesze, sánta magyar, itt egy púp! Amikor pedig felemeltük a szavunkat, könnygázzal, gumilövedékkel és lovasrohammal válaszoltak. Szemeket lövettek ki, védtelen nőket és idős embereket ütöttek gumibottal. Ezen a helyen, ahol most állunk, tizenöt évvel ezelőtt erőszak, vér és könny lepte el a pesti utcákat. Történt mindez az '56-os forradalom ötvenedik évfordulóján a világ szeme láttára. Lassan mondom, hogy mindenki megértse: soha nem fogjuk elfelejteni nekik!







Hölgyeim és Uraim!

A pesti humor szerint nem akkor kell megsértődni, amikor okod van rá, hanem amikor megéri. Mi is kivártuk a megfelelő pillanatot. Négy hosszú évet vártunk türelmesen, készenlétben, hogy elégtételt vegyünk. A Jóisten igazságos volt, azt kapták büntetésül, amit mi jutalmul: kétharmados választási győzelmünket. Összefogtunk éppúgy, mint '56-ban, és elsöpörtük a szocialista Magyarországot. 1956-ban Gerő Ernőék hanyatt-homlok menekültek Moszkvába, 2006-ban nekünk nem volt ilyen szerencsénk. A szocialisták és a vezetőjük itt maradt a nyakunkon. Maradt, és azóta itt bolyong közöttünk, itt kísért a közéletben, mint az Országház fantomja. Elégtételt venni elég egyetlen mámoros pillanat, de évek kellettek jóvátenni a baloldal rombolását. Nagy kegyelem, hogy eközben a nemzeti egység végig fennmaradt, és munkások, mérnökök, földművesek, kis- és nagyvállalkozók, tudósok, tanárok, ápolók és orvosok összefogásával sikerült eltakarítani a romokat. Talpra állítottuk Magyarországot. Egymillió új munkahelyet hoztunk létre. Lerúgtuk magunkról a devizahiteleket, letörtük az adókat, és eljutottunk odáig, hogy jövőre a minimálbér is nagyobb lesz, mint az átlagbér volt a szocialisták idején. Visszaszereztük a közműcégeket, bankokat és médiát, és másfélszeresére növeltük a nemzeti vagyont. Megadóztattuk a multikát, megvédtük a családokat, és egész Európában a legalacsonyabbra vágtuk vissza a rezsiköltségeket. Magyarország ma már elég erős, hogy egyszerre becsülje meg az időseket és a fiatalokat. A tizenharmadik havi nyugdíjakat visszaépítjük, és jövőre nem kell adót fizetniük a munkából élő fiataloknak. Gyermeket nevelő családok pedig visszakapják az idén befizetett adójukat. Van saját magyar világunk és magyar életünk, van alkotmányunk, amely garantálja, hogy soha többé ne tehessék meg azt, amit '56-ban és 2006-ban tettek velünk. Átléptünk a nemzetrészeket elválasztó határokon, és újra egyesítettük a magyarokat. Sok millió egybehangzó akarat és szorgalmas kéz kellett hozzá. Azoké, akik hittek a szeretet és az összefogás erejében. Az övék a dicsőség, nekik jár az elismerés. Igaz, az sem ártott, hogy volt egy épkézláb és cselekvőképes kormányunk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azt se felejtsük el, hogy amikor letörtük a rezsiárakat, amikor megskalpoltuk a multik extraprofitját, és amikor hazaküldtük az IMF-et, az egész Európai Unió ránk támadt. És ránk támadtak akkor is, amikor megállítottuk a migránsokat, felépítettük a kerítést, és megvédtük a határainkat. Miniszterelnökök tucatja támadta meg Magyarországot, mi még mindig itt vagyunk, de ki emlékszik már ezeknek akár csak a nevére is? Régi nóta ez, tisztelt Emlékezők! Éppúgy, mint 1849-ben, 1920-ban, 1945-ben és 1956-ban is, az európai főméltóságok megint a fejünk felett, rólunk, de nélkülünk kívánnak dönteni. Európaivá, érzékennyé és liberálissá vernek bennünket, ha beledöglünk is. Brüsszel ma úgy beszél, és úgy viselkedik velünk és a lengyelekkel, mint az ellenségekkel szokás. Déjà vu érzésünk van, a Brezsnyev-doktrína levegője járja át Európát. Ideje volna, hogy Brüsszelben is megértsék, velünk még a kommunisták se boldogultak. Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, tüske a köröm alatt. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül a Góliát. Mi vagyunk azok, akik '56-ban meglékelték a világkommunizmust, és mi vagyunk azok, akik kiütötték az első téglát a berlini falból. És most is álljuk a sarat, és csak annyit mondunk, hogy a magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz. És mivel három a magyar igazság, a rezsi és a migráns ügy után harmadszor is igazunk lesz: lesz népszavazás, és a gyerekeinket is meg fogjuk védeni. Magyarország lesz az első olyan ország Európában, ahol az iskola falainál megállítjuk az erőszakos LMBTQ-propagandát.







És azt se felejtsük, akárki volt is az ellenfél, akárkivel is kellett szembefordulnunk, a baloldal mindig a hátunkba került, és ott ártott, ahol csak tudott. Mindenki láthatja, megint szervezkednek és fenekednek, szórják a békétlenség, a gyűlölködés, a viszály és az erőszak magvait. Ellenfeleink azt hiszik, ha báránybőrbe bújtatják a farkast, akkor nem fogjuk felismerni. De mi rögtön felismerjük: tudjuk róla, hogy farkas. Azt is tudjuk, hogy a farkas meg fogja enni a nagymamát, sőt már meg is ette, ezért tűnt el az ,,összefogás" bendőjében mindenki, aki a farkassal cimborált, és higgyék el, van ott még hely az újabb és újabb percemberkék számára. Írva van: Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik báránybőrbe bújva jönnek hozzátok. Gyümölcseiről ismeritek meg őket. A jó fa jó gyümölcsöket, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöket terem. Valóban, a baloldal fáján csak baloldali politika nőhet. Csak egy baloldal van, akárhányféleképpen is maszkírozzák magukat. Hazugságokkal kezdik, erőszakkal folytatják, és csődöt hagynak hátra. Akik tizenöt évvel ezelőtt az emberek közé lövettek, ma újra színpadra készülnek. És valahol a ,,Nagy Víz" túlsó partján készülődik már Gyuri bácsi is. Amikor kellett volna, nem jöttek; most, hogy nem hívtuk őket, itt vannak. A megszállók most nem ránk akarják erőltetni a komisszárjaikat, hanem meg akarják választatni őket. Most nem lőfegyverük van, hanem Facebookjuk. Azt hiszem, félreértettek bennünket. A meghívónk a szovjet megszállás alóli felszabadításra szólt, és nem arra, hogy beavatkozzanak a demokráciánkba.

Tisztelt Emlékezők!

Akik 1956-ban a Sztálin szobrot ledöntötték, nem voltak tanult szónokok, harcos népvezérek vagy jól kiképzett tábornokok. Az '56-os világtörténelmi pillanat hősei a magyar nép egyszerű fiai és lányai voltak éppúgy, mint mi most itt, ezen a téren. Ma sem az számít, amit Brüsszelben, Washingtonban és a külföldről vezérelt médiában akarnak. A magyarok sorsáról most is a magyarok fognak dönteni. Október 23-a emlékeztet minket: ne feledkezzünk meg a saját, személyes felelősségünkről. Ezeregyszáz év beleégette a DNS-ünkbe, hogy itt, a Kárpát-medencében a szabadságért minden nap harcolnunk kell újra meg újra. A szabadságharchoz nemcsak szív, nemcsak ész, de erő is kell. A mi erőnk, kedves Barátaim, az egységünk. Egységben az erő. Mi azért vagyunk együtt, mert ugyanabban hiszünk: a családban, a nemzetben, mi mind hiszünk egy erős és független Magyarországban. Aki idegen támadásokkal szemben a családját, a nemzetét védi, az nemcsak az eszére, a szívére és az erejére számíthat, hanem arra is, hogy igaza van. Az igazság, kedves Barátaim, a szabadságharcosok oldalán állt akkor is és ma is. Ez az igazság tartott meg minket itt, Európa közepén: a magyarok igazsága. És mi századok óta mindig csak ugyanazt akarjuk, ahogy '56-ban, 2006-ban és ma is. Igazságot Magyarországnak!

Nem gondolhatjuk, hogy nekünk mindig minden helyzetben igazunk van, de mindig igazunk van, amikor támadnak minket, és mi megvédjük magunkat. Igazunk van, amikor kiállunk a nagyszüleink és szüleink igazsága mellett, hogy hogyan kell, és hogyan érdemes élni. Mi az, ami a tünékeny és múlandó emberi életben értékes, és mi az, ami értéktelen. Ez a legyőzhetetlen erőt adó igazság. A magyarok igazsága Bennetek van, ott, kedves Barátaim, mindannyiótokban ott van, a lelketekbe oltva. Hallgassatok rá. Hirdessétek, cselekedjetek a sugallata szerint. És ha eljön az idő, álljatok ki a házatok elé, és védjétek meg. Ha meg akarjuk védeni a családjaink biztonságát, országunk határait, gyermekeink jövőjét, a munkánk gyümölcseit, a nyugdíjunkat, a fizetésünket, a rezsicsökkentést, ha meg akarjuk őrizni kultúránkat, szokásainkat, nyelvünket, vagyis ha meg akarjuk védeni a mindennapi életünk szabadságát, akkor mindenkinek ki kell vennie a részét a ránk váró küzdelemből. Amit elértünk tegnap és tegnapelőtt, azt holnap meg kell védenünk. Ami ma elég, az holnap kevés. Minden magyarra számítunk, akinek számít Magyarország jövője. Nekünk Magyarország az első, ezért a mi kormányzásunkkal még azok is jobban járnak, akik nem ránk szavaznak.

Tisztelt Emlékezők!

Tudom, sokan vannak, akik nem veszik komolyan az ellenfeleinket. Sokan gondolják, 2006-ért már elégtételt vettünk, sorban aratjuk választási győzelmeinket, jól halad az ország szekere, nincs hát mitől tartanunk. És valóban: amit a baloldal csinál, annak több köze van a szórakoztatóiparhoz, mint a felelős politikához. Öles betűkkel hirdették a plakátokon, hogy legyőznek bennünket, aztán a karácsonyt se érték meg. Rendeztek maguknak egy választást, de még azt a választást se tudták megnyerni, amin csak ők indultak. Azon versenyeznek, melyikük lehet majd Brüsszel és Soros György hazai helytartója. Ki lehet az, aki az ő kegyelmükből uralkodik majd a magyarok felett, ki lehet az új budai pasa, az új helytartótanácsi elnök vagy az új pártfőtitkár. Nyíltan mondják: az ördöggel is összefognak, csak újra hatalomhoz jussanak. Az a céljuk, hogy Mária kezéből Brüsszel lábaihoz tegyék le Magyarországot.

Barátaim!

Valóban néhány levitézlett baloldali párt miatt nem kellene ilyen sokan összegyűlnünk, de az okos ember nem ringatja magát illúziókba. Bennünket ne tévesszen meg a hazai baloldal éppen csak pislákoló ítélőképessége és látványos szerencsétlenkedése. Nem ez számít. Ami számít, az a mögöttük álló nemzetközi szereplők ereje. Ami erős, ami az igazi kihívás, sőt fenyegetés, az a nemzetközi hátország, pénz, média és a hálózat, amely mögöttük áll. Ez olyan súlyos erő, amit csak több millió magyar együtt győzhet le, és együtt szoríthat ki az országból. Időben szólunk: aki eddig belénk harapott, annak belénk is tört vagy elvásott a foga. Hiába volt az ellenség hatalmas, mi nem futottunk el, és most sem fogunk meghátrálni, mert tudjuk, hogy együtt fogjuk végigcsinálni. Nézzetek a mellettetek állóra: ha a szemébe néztek, láthatjátok, rá számíthattok. Ő mindent meg fog tenni, hogy akár a legvastagabb falon is átmenjünk. Ez a mi erőnk, ez a mi hátországunk, és nincs annyi dollár vagy annyi euró a világon, ami ezt elvehetné tőlünk. Jöttünk, láttunk, és újra győzni fogunk!

A Jóisten mindannyiunk felett, Magyarország mindenek előtt! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!


Link



Orbán Viktor: A magyarok sorsáról a magyarok fognak dönteni

Link



Arra a napra emlékezünk, amikor mi, magyarok megmutattuk, kik is vagyunk valójában

Link



Orbán Viktor ünnepi beszéde

Link



Közel félmillióan lehettek a békemeneten

Link



,,Jöttünk, láttunk és újra győzni fogunk!"

Link























 
 
0 komment , kategória:  Hazánk - otthonunk  
1956 kommunistáinak leszármazottai itt élnek közöttünk
  2021-10-22 20:00:35, péntek
 
 














1956 KOMMUNISTÁINAK LESZÁRMAZOTTAI ITT ÉLNEK KÖTÖTTÜNK


Soha nem látott, megdöbbentő rendőrségi felvételek a 2006. október 23-i rendőrterrorról

Link



1956 kommunistáinak leszármazottai itt élnek közöttünk

Link








1956 kommunistái ugyan jórészt meghaltak, de leszármazottjaik, szellemi, anyagi örököseik itt élnek közöttünk - hangsúlyozta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a budapesti Bem téren.

Soltész Miklós az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezésen elmondta:

ezek a leszármazottak azok, akik 15 évvel ezelőtt, a forradalom 50. évfordulóján az ünnepet meggyalázták.

Szemeket lövettek ki, békés tüntetőkre és ünneplőkre támadtak - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: ők azok, akik rabosítottak fiatalokat, egzisztenciájukban megfenyegették őket, jogalap nélkül kutattak át autókat és otthonokat.







Ők azok, akik sohasem kértek bocsánatot, sem a 65 évvel ezelőtti, sem a 15 évvel ezelőtti gyalázatért - jelentette ki Soltész Miklós, aki az ünnepségen részt vevő fiatalokhoz szólva azt hangsúlyozta: rajtatok múlik, hogy sem a jelenben, sem a jövőben ne ismétlődhessen meg ez a gyalázat.

Soltész Miklós azt mondta, a fiatalokon múlik, hogy a neomarxista eszmék semmiféle hangzatos ideológiában ne nyerjenek újra teret. Ne engedjétek, hogy országaink, nemzeteink, családjaink jövőjéről mások döntsenek - szólított fel az államtitkár.

A brüsszeliták már a spájzban vannak - fogalmazott A tizedes meg a többiek című magyar film szállóigévé vált mondatát átalakítva, hozzátéve:

ne engedjük, hogy szabadon garázdálkodjanak.

A Bem József-szobornál tartott ünnepségen az államtitkár felidézte, 65 évvel ezelőtt ezen a téren ötvenezren gyűltek össze: fiatalok, idősebbek, diákok, munkások és értelmiségiek egyaránt. Aznap és a következő napokban már fegyveres összecsapások is voltak a forradalmárok és a kommunistákat védők között. Sebesültek tucatjait, százait kellett ápolni.







Egy 16 éves lány, a mosonmagyaróvári Magyar Katalin is egy mentőautón szolgált. Ő 14 napig hozott áldozatot másokért, de november 7-én egy szovjet tank szétlőtte a mentőautót, amelyben dolgozott - ismertette Soltész Miklós, kiemelve: ez a lány nem futamodott meg, ahogy más fiatalok sem. 65 évvel ezelőtt ezekben a napokban fiatalok ezrei küzdöttek a szabadságért - emelte ki.

Az államtitkár elmondta: a harminc év alattiak közül több mint ezren meghaltak, csaknem 14 ezren megsebesültek. A forradalom leverése után több száz emberre várt halálos büntetés, köztük sok fiatalra is.

A brutális megtorlásról szólva az államtitkár példaként említette a 16 évesen fiatalkorúnak számító Mansfeld Pétert, akinek esetében megvárták, amíg 18 éves lett, s akkor hajtották végre a halálos ítéletet.

Az ünnepség elején egy határon túli diák, Szilágyi Zsolt egyetemista mondott beszédet, utalva arra, hogy a koronavírus-járvány miatt tavaly elmaradtak az október 23-i megemlékezések, örömét fejezte ki, hogy újra személyesen találkozhatnak itt a Kárpát-medence minden pontjáról. Megjegyezte, szüleiket, nagyszüleiket megkérdezve mindenkinek lesz egy története 1956-ról. Azt hangsúlyozta: kötelességük, hogy megismerjék a történeteiket,

hiszen 1956 eseményei hatással voltak minden magyarra.

1956 hőseinek áldozata képes volt megváltoztatni a világot - jelentette ki az egyetemista, hozzátéve: erre emlékezni kell, ezt ünnepelni kell.

Fáklyás megemlékezés

Az ünnepség résztvevőinek többsége a Műegyetem elől induló fáklyás felvonulással érkezett a Bem térre. A menettel a forradalom egyik meghatározó eseményeként számon tartott október 22-ei műegyetemi diákgyűlésre emlékeztek. Ezen a hallgatók pontokba szedve fogalmazták meg követeléseiket, és arról is döntöttek, hogy a lengyel nép melletti szolidaritás jegyében másnap, vagyis október 23-án a Bem térre vonulnak. A mostani, több ezer ember, többségében fiatalok részvételével megtartott felvonulást három korabeli Csepel teherautó vezette fel, a platókról pedig korhű ruhába öltözött fiatalok integettek. A menet résztvevői közül többen nemzeti színű és a forradalmat jelképező lyukas zászlókat lengettek. A fáklyás felvonulás és a Bem téri megemlékezés társrendezője a Rákóczi Szövetség volt.
















 
 
0 komment , kategória:  Nemzeti ünnep  
Őszi idézetek
  2021-10-20 21:45:26, szerda
 
 







ŐSZI IDÉZETEK







Azt hiszem, csak most értettem meg igazán az őszt. Egy hűvös fuvallat messze fújta az esőt, elvívén magával az eget és a faleveleket, itt hagyva számomra a kopasz fákat."

E.E. Cummings







Annyira szeretem a szeptembert! Valahogy olyan, mintha lelassulna az idő. Mintha icipicit több idő jutna arra, hogy megéljem mindazt a szépet és jót, ami körülöttem van a világban. Valami megfoghatatlan, de mégis nagyon is érzékelhető béke járja át a levegőt, és ez csodaszép.

Sallay Fanni: Álom sütikivitelben







Elmúlt a forró nyár,
langyos lett a napsugár
lombok között szelíd fénysugár
lassan aranyba öltözik a táj
Üres lett a fecskefészek
nem szól már a madárének.
Hulló levél halkan zenél...
Lassan lopakodik már a tél.







Eltört a nyárnak hegedűje.
Melegje elfogyott a Napnak.
Szívünkre csend, fészkünkre gond száll
S ajtót nyitunk a téli fagynak.

Móra László: Napsugársirató c. vers










Az ember olyan, mint a falevél, az őszi szél kénye-kedve szerint viszi, ahová akarja. Ha a gyepre ejti, ott marad, ha meg a sárba dobja - ott ragad.

Boleslaw Prus: A bábú







Az emlékezésnek is van éghajlata, flórája és faunája. Ez az éghajlat egyáltalán nem mérsékelt. Telítve van végletekkel. Az igazi ősz soha nem az, amelyet éppen megélünk, hanem az a másik, aranyfürtös, halálra érett és csodálatos, melyre egy tavasszal emlékezünk.

Márai Sándor: A négy évszak







Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közeleg a rozsdaszínű áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.
(...)
Csügged az ág, ejti leveleit. -
Ó, ha az ember is a bűneit
így hullatná! S lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelen!

Zelk Zoltán: Ez már az ősz c. vers






Ezrével és ezrével vannak a halottak, sokan közülük soha nem fognak földben nyugodni, testükön keselyűk marakodnak és varjak vájják ki a szemüket. Az ima valamennyi halottért szól, azokért is, akik sok-sok ezer évvel ezelőtt haltak meg, elsősorban a mártírokért szól, az igaz férfiakért, akik mátkaként fogadták a halált, akiknek vére összefröcskölte a templomok falát, és emlékük örökkön-örökké frissen maradt. És az imádság felszáll a magasba, egészen a mennyek kapujáig, oda, ahol a halál angyala feljegyzi az igazak nevét, aztán aláhull, és felhőkben ereszkedik le a sírjukra. Az élet és halál Urának szeme könnyel telik meg, és egy könnycsepp a falnak támasztott gereblyére hull. És akkor csoda történik. A gereblyébe egy igaz ember lelke költözik. A holtak mezejét szántja végig, forgatja a leveleket, és szavakká változtatja őket. Az őszi szél felkapja és messzire hordja a leveleket, a szavak a halállal való megbékélés órájának csendes fájdalmáról mesélnek, a soha meg nem száradó vérrel összefröcskölt falakról. És ahogy visszaszállingóznak a földre, zizegésük énekké változik, a mennyek kapujáig felszálló felhőkben emelkedő imádság zokogó dallamává. Valahányszor a gereblye a levelekhez ér, azok szavakká változnak. És ezek a szavak akkor is élni fognak, ha a mártírok csontjai már szanaszét szórattak, amikor testük porrá s hamuvá lett már.

Jirí Weil: Élet csillaggal






Édes ősz jött,
Hull a körte,
hamvas szilva
hull a földre.

Itt az alma,
Kasba rakd.
Ott a szőlő,
Hamm, bekapd!
Bokor alatt dió búvik
- ott ne hagyd!

Sarkadi Sándor: Édes ősz







Az élet gyönyörű (...). Nézd csak meg egyszer a napfelkeltét a rét illatozó virágai között pihenve, vagy csodáld meg a nyárvégi csillaghullást! Olvass el néhány igazán izgalmas könyvet, és merülj el a gyermekek önfeledt mosolyában. Ússz egy jót egy tiszta vizű hegyi tóban, és fuss az őszi ruhába öltözött, színes levelű fák között! Lásd meg az emberekben a jót, és a te létezésed is jobbá válik!

A. O. Esther: Összetört glóriák 2. - Hívogat a fény







A fák levelei tavasszal újra kihajtanak és ősszel újra lehullanak. A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak. Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél. És te természetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne másként, mert így van ez jól. Miért vagy úgy kétségbeesve tehát, hogy újra elölről kell elkezdd az életedet?

Wass Albert: Te és a világ







Gyönyörű,
olyan gyönyörű volt, és mégis
olyan szomorú, mint egy hervadó
őszi liget, mely csupa szín,
és mégis csupa hervadás,
csordultig színekkel és mégis
színültig halállal tele.

Pilinszky János: Kalandozás a tükörben c. vers







A hallgatózó kert alól
a fa az űrbe szimatol,
a csend törékeny és üres,
a rét határokat keres.

Riadtan elszorul szived,
az út lapulva elsiet,
a rózsatő is ideges
mosollyal önmagába les:

távoli, kétes tájakon
készülődik a fájdalom.

Pilinszky János: Őszi vázlat







Ha majd az ősz
összegyűjt minden bánatot, s vele
a lelkemet behinti csendesen:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?

Wass Albert: Ha jön az ősz c. vers







Hát nem igazi őszi nap van? Épp az a csendes melankólia, melyet úgy szeretek - mely harmóniát teremt élet és természet között. A madarak már hazaútjukról tanácskoznak, a fák felöltik a hervadás lázas, avagy épp halovány színeit, és kezdik behinteni a földet, hogy az ember még lépteivel sem zavarná meg föld és lég pihenését, míg olyan illatot árasztanak, mely tökéletes enyhszer a nyugtalan léleknek. Pompázatos ősz! Egész lelkem rabul ejti, s ha madár lehetnék, mindenütt az ősz nyomában szállnék a világban.

George Eliot: idézi: Sarah Ivens - Erdőterápia







Itt hűvös ősz van. Lehullott már
Az első, hideg őszi dér,
Lemondani tanít a hulló,
Búcsúzó, sárgult falevél...
Az én szívem is rideg, fásult,
Csak néha sóvárg és beteg...
- Milyen az ősz maguknál, édes?
Óh írja meg! Óh írja meg!...

Ady Endre: Milyen az ősz?... c. vers










Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra... c. vers







Jön immár az ismerős
Szél lábú deres ősz.
Sepreget, kotorász,
Meg-megáll, lombot ráz.

Lombot ráz, diót ver,
Krumplit ás, szüretel.
Sóhajtoz nagyokat,
S harapja, kurtítja a hosszú napokat.

Kányádi Sándor: Jön az ősz







Késő ősszel valahogy közelebb kerül az ember az élete végéhez.

Nógrádi Gergely: Hátborzongató históriák







Letörlöm-e arcodról az esőket csókjaimmal? -
oly mindegy ez ma már nekem.
Ahogy az ősz a fagy beálltán a virágról,
lemondok rólad, szerelem.

Ladányi Mihály: Luna c. vers







Lépéseim hangját elnyeli az avar...
Csend van körülöttem, semmi nem zavar.
Sűrű erdőben, a ritkult lombok alatt,
az őszi szél sárgult leveleket hullat.

Egyre vastagabb lesz a levéltakaró,
rozsdásbarna színével, szemet nyugtató.
Még vannak virágok, nézegetem őket.
- Mily csodás világot alkot a természet.

Törékeny a szirmuk, vékony, mint a hártya,
a szél fuvallata, meghajtja, tépázza.
Még sincs sérülése, már újra díszeleg,
egyenes szárán, egy kicsit még remeg...

Ágak között benéz a bágyadt nap fénye,
Aranyköddel veszi körül, ő az erdő éke.
Csak csodálom, s gyönyörködöm benne...
nem szedek virágot, neki itt a helye.

Lengyel Jolán: ŐSZI PILLANATKÉP







Létezik az őszben, az őszi égbolton, egy olyan csodálatos ragyogás,
melyet a hosszú nyár égboltján nem lelhetünk fel.

Percy Bysshe Shelley







Magyarnak lenni: tudod, mit jelent?
Magasba vágyva, tengni egyre - lent;
Mosolyogva, mint a méla őszi táj,
Nem panaszolni senkinek, mi fáj.

Sajó Sándor: Magyarnak lenni... c. vers













Mért van, hogy a szívem
Csupa, csupa bánat? -
Siratom halálát
A gyönyörű nyárnak.

Siratom halálát
A hulló levélnek,
Lassú hervadását
A virágos rétnek.

Siratom halálát
Égő forró könnyel...
...Csicsergő madárdal
Tavaszi virággal
Csak mégegyszer jöjj el!

Dsida Jenő: Ősz







Mikor a hervadás varázsa
megreszket minden őszi fán,
gyere velem a hervadásba
egy ilyen őszi délután.

Ahol az erdők holt avarján
kegyetlen őszi szél nevet,
egy itt felejtett nyár-mosollyal
szárítsuk fel a könnyeket.

Wass Albert: Őszi hangulat






Minden őszi, lehulló falevél a boldogságról suttog nekem, amíg lehull a földre."

Emily Bronte







Napsütés és őszi szellő,
Víg kacaj, mi messzezengő.
Tarka-barka színek árja,
Ifjú lelkem megcsodálja.

Őszi fények, égi álmok,
Szép remények, színes táncok.
Szeptemberi édes mámor,
Örömkönnyek szempillámon.

Alma, szőlő, körte íze,
Szilva, barack, földi kincsek.
Arany mezők, hűs források,
Lombkoronák, fénysugárzók.

Ó, Te Ősz, Te szép, Te drága!
Benned csendes szívem vágya.
Ez vagy nekem: színes, édes,
Bőséghozó, árnyas-fényes.

Vámosi Nóra: Ősz







Nem engedhetem meg magamnak, hogy a házban ülve, elpazaroljam az őszi napfelkelte csodás pillanatait, ezért igyekszem a napnak minden óráját a csodálatos őszi természetben tölteni.

Nathaniel Hawthorne







Nem kell dér az őszi lombnak,
Mégis egyre sárgul:
Dér nekűl is, fagy nekűl is,
Lesohajt az ágrul.

Arany János: NEM KELL DÉR...










Oly szép tavaszt nem láttam, sem nyarat, mely az ősz arcánál varázsosabb.

John Donne







Az ősz annyi aranyat hord a zsebében, mint az összes többi évszak együttvéve."

Jim Bishop







Ősz, az évszak, amely arra tanít, hogy a változás is lehet gyönyörű.







Az ősz az az évszak, amikor a világ kicsit megnyugszik, és számba veszi, eleddig mit ért el. Változást hoz, de megnyugtatóan lassú átmenettel, nem kapkodó pánikban.

Sarah Ivens: Erdőterápia







Az ősz az az évszak, ami után rögtön a tavaszt várjuk.

Angol nyelven: "Autumn is a season followed immediately by looking forward to spring."

Doug Larson







Az ősz az az évszak, amikor úgy tűnik,
a természet megáll a növekedésben
és elkezd tündökölni

William Arthur Word







Ősz, az év utolsó legszebb mosolya.

William Cullen Bryant







Ősz annyi aranyat hord a zsebében,
mint az összes többi évszak együttvéve.

Jim Bishop







Őszbe csavarodott a természet feje,
Dérré vált a harmat, hull a fák levele,

Arany János: Toldi estéje










Az ősz egy második tavasz, amikor minden levél virággá változik.

Angol nyelven: "What`s the autumn? (...) A second spring when every leaf`s a flower."

Albert Camus: Félreértés c. dráma







Az ősz a hangulatok kiapadhatatlan forrásaként hat az érzékeny lélekre, és minden olvasásra érdemes költőt megihletett, hogy néhány mélabús sorban megörökítse.

Jane Austen: Meggyőző érvek








Az ősz a kedvenc évszakom. Szeretem, amikor a levelek vörösbe és narancsba fordulnak. Gyönyörű látványt nyújtanak a holdfényben, és elképesztő változáson esnek át. A tavaszi és a nyári zöldellés csak árnyéka a fák igazi valójának, ez a buja színvilág igazi csoda, és minden áldott évben bekövetkezik, amikor az éjszakák egyre hidegebbek lesznek. Mintha ezekkel a tüzes színekkel kárpótolnák, hogy eltűnik a meleg.

J. R. Ward: Újjászületett szerető







Az ősz korán reggel érkezik, a tavasz egy téli nap végén.

Angol nyelven: "Autumn arrives in early morning, but spring at the close of a winter day."

Elizabeth Bowen







Az ősz a nagy, betakarítást ünneplő étkezések ideje (...).
Ez a természet svédasztalos ünnepi szezonja.

Brian Wansink: Evés ész nélkül







Őszi éjben, őszi délben,
Óh, be könnyű
Sírva, sírva leborulni.

Ady Endre: Három őszi könnycsepp c. vers










Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon,
s ont monoton
bút konokon
és fájón.

Paul Verlaine: Őszi chanson c. vers







Ősz, ősz ne siess!
Ne kergesd el a nyarat,
a meleg fényt, sugarat.
Süss ki még, nyári nap,
simogasd az arcomat,
melengesd a szívemet,
míg az ősz eltemet.

Heltai Jenő: Ősz című verse







Az őszi rózsa olyan szép volt
Akkor; most is emlékezem,
Hogy féltünk a korai dértől,
Ha nézegettük kettesen.
Az őszi rózsa s mi szerelmünk
Milyen hamar elhervadott...
- Milyen az ősz maguknál, édes?
A nap még most is úgy ragyog?

Ady Endre: Milyen az ősz?... c. vers


http://s7.images.www.tvn.hu/2021/10/21/22/21/www.tvn.hu_9daa9f8d3f741f55ea152045a 77e8650.jpg.. c. vers







Ősz van és peregnek a sárgult levelek,
Meghalt a földön az emberi szeretet.
Bánatos könnyekkel zokog az őszi szél,
Szívem már új tavaszt nem vár és nem remél.

Seress Rezső: Vége a világnak- a Szomorú vasárnap eredeti szövege







S e szép, kegyetlen, gyilkoló ősz -
S e halk, mosolygó hervadás -
Ez az a régi, bús történet,
- Történetünk ez, semmi más.

Végezzük hát be; - te mosolyogva
Hozd a halált, a dért, fagyot;
Én meg miként fü, fa, virágok,
Szépen, csöndesen meghalok.

Kisfaludy Atala: Hogy ősz lesz... c. vers







Szeretem az őszt! Szeretem a beszédes illatáért, az enyészetté vált dolgokért, melyeknek nem kell már gondját viselni tovább, hála a fűnek, mely megszűnik nőni."

Mark Van Doren







Szeptember elején a varázslat életre kel,
Sok apró ősz tündér a széllel együtt táncot lejt.
Erejükből adódóan megváltoztatják a tájat,
Átfestik a leveleket, levetkőztetik a fákat.

Erdei Barbara: ŐSZI TÜNDÉREK







Színesedik a sok falevél.
játszik vele északi szél.
Kopaszodnak bokrok, fák,
Télre készül a világ.

Őszidőben







Szomorú őszi, öreg gyereknek születtem, én nem tudtam úgy örülni, mint a többiek. Most kezdek lassan fiatalodni, érzem az őszben a ficánkoló tavaszt, a napsugár utolsó fölényes magasságait, ahogy átugrálja az ősz buckáit. Mindenütt könyörgő füstoszlopok kapaszkodnak az ég felé, a tűz, a víz könyörög a hosszú napsugárért.

Latinovits Zoltán: Emlékszem a röpülés boldogságára







A tavasz reményteljes, a nyár büszke, az ősz alázatos, a tél ellenálló.

Cecelia Ahern







Te, ki a nyárnak oly szép véget adsz,
Hogy a mezőkön sárguló haraszt
Észre sem veszi, miként múlik el
Szelíd halálban ott a többivel:

Nekem is add meg azt a szép, szelid
Elmúlást majd, a vég ha közelit!
Nem is érezve, hogy valami fáj,
Aludjam úgy el, mint az őszi táj!

Jakab Ödön










Te vagy a fa és
én a levél
itt van az ősz már
cibál a szél
jól tudom mégsem
eresztlek el
amíg csak bírom
enyém leszel
aztán ha elhagy


minden erő
elsodor tőled
majd az eső
lehullok ázva
aléltan én
küldjél egy sóhajt
akkor felém

Törő Zsóka: HULLÓ LEVÉL




-


Tudd, hogy az igazi változások, legtöbbször az ősszel kezdődnek.
Ezért soha ne átkozd az őszt.

Yasmin Mogahed







Az univerzum egy levél az idő fáján, és ha eljövend az ősz,
megbarnultan, szikkadtan hull alá a pokolba.

China Miéville: Kraken










Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.

Fekete István: Tarka rét - Meglepetés








 
 
0 komment , kategória:  Évszakok  
Sarkadi Sándor versei
  2021-10-17 22:15:21, vasárnap
 
 







SARKADI SÁNDOR VERSEI


Sarkady Sándor (1935-2014) életműve - kulturális örökség

Sarkady Sándor 1935-ben Sárándon született, 1958-ban szerzett magyar-orosz szakos középiskolai tanári diplomát a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Későbbi szűkebb hazájába, Sopronba, 1960-ban érkezett. 1961-től a Soproni Óvónőképző Intézet Pedagógiai Szakcsoportjában folytatta oktató- nevelő munkáját. Számos szakmódszertani publikációt jelentetett meg az Óvodai Nevelés c. szaklapban.

Sarkady Sándor legfontosabb feladatának Sopron irodalmi életének felemelését tartotta. Gyermekköteteiből tanulják az ország összes óvodájának kisgyermekei verseket. Legkiemelkedőbb közéleti, irodalmi munkássága és eredményei: 1966-ban mutatta be Sarkady Sándort az ,,Új Írás" 1969-ben Megyei Nívódíjat kapott, 1973-ban műfordítás kategóriában a megyei pályázat első díjasa lett, 1976-ban és 1978-ban Illyés Gyula javaslatára a Szép versek c. antológiában szerepelt verseivel, 1976-ban megszerkesztette a Soproni Írók Antológiáját, az Akadémia Kiadó gondozásában jelent meg Sarkady Sándor szerkesztésében és előszavával a Vallomások egy városról c. kötet. Megyei és országos lapokban publikált, a megyei irodalmi pályázatok zsűriében dolgozott és irodalomszervezőként is tevékenykedett városunkban.

Szerkesztésében a ,,Soproni Füzetek"-nek napjainkig számos kötete látott napvilágot. 1989-ben adták ki a Télkergető című gyermekvers kötetet, 1990 óta a ,,Soproni Szemle" és 1994 óta a ,,Várhely" szerkesztőbizottságának tagja volt. 1992-ben a 35 év anyagának válogatott verseit és műfordításait az Igazság pajzsával címmel kötetben a Szépirodalmi Kiadó jelentette meg. 1996-ban jelent meg a Gyöngyhimnusz kötete. 1998-ban a város, Sopron Kultúrájáért díjjal tüntette ki.

A Nyugat-Magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar nyugalmazott főiskolai docense, Sopron Kultúrájáért és Pro Urbe Sopron díjas (2005) író, költő 2011-ben lett a város díszpolgára.

Sarkady Sándor 2014. december 11-én, életének 80. évében hunyt el.



VI. Sarkady Sándor Versmondó Nap: Egy délelőtt a versek világában!

Link








Juhászné Bérces Anikó: VERSVARÁZS


Sarkady Sándor
verse varázsol
gyermeki lelket,
ébredezőt,

szónak az íze
rejtve a szívben,
szunnyad a magja,
éledező.

Serdül a gyermek,
űzik a tervek,
képzel egy álmot,
révedező,

új tavasz ébred,
szirmokat érlel,
vágy tüze benne
ég epedőn.

Rezdül a lélek,
versben a lényeg,
gyermeki múlt búg
énekelőn,

dallama szárnyal
rímeken által,
szíveket olvaszt,
éget e hő.

Gondolat árad,
szép e varázslat,
emberi lénynek
életerő,

ösztöne súgja,
íme az útja,
rímfaragó lesz,
s népnevelő.







ANYÁM ÖRÖMÉRE


Hajnal harmatozik,
Rózsa pirosodik
Május örömére –
Hajnal volnék, harmatoznék,
Rózsa volnék, pirosodnék
anyám örömére







ÉDES ŐSZ




Süni, süni, sünike
Süni, süni, sünike,
Sétálgat az erdőben.
Tüskés hátán falevél
Megvédi, ha jön a tél.

Susog, susog a levél,
Közeleg a hideg tél, [
Lepörög a falevél,
Lefújta a hideg szél.

Piros alma, piros alma,
beteszlek a kosaramba,
megeszlek én, meg én téged,
adjál nekem egészséget!







ÉDES ŐSZ


Édes ősz jött,
Hull a körte,
hamvas szilva
hull a földre.

Itt az alma,
Kasba rakd.
Ott a szőlő,
Hamm, bekapd!
Bokor alatt dió búvik
- ott ne hagyd!







FARSANG
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .




Fruzskák, Zsuzskák, Dorottyák,
Járják a bolondját:
Dínomdánom, vigalom -
Nincs a táncra tilalom!

Maskarások, bolondok,
Rázzátok a kolompot:
Takarodjon el a tél -
Örvendezzen aki él







FEL!


Itt az óra, itt az óra!
Aki vitéz fel a lóra!
Rajta vagyok, rajta máris -
vitéz volt a nagyapám is.







FELSÜT A CSILLAG


Felsüt a csillag,
hold is előjön;
Jégcsapok égnek
karcsú fenyőkön.

Kései szán fut,
porzik a porhó:
Jégrögös úton
villog a patkó.

Cinke szeméről
foszlik az álom;
csenget a csengő -
itt a karácsony.







FENYŐFAKIRÁLYFI


Fehér hegyek közt
Fekete éjben
Hold a korona
Fenyő hegyében.

Őzek csodálják
Fenyőkirályfit.
Sötét szemükben
Csillag világít.







GESZTENYECSALOGATÓ


Héj, héj, héj,
Szúrós tüskehéj,
Vadgesztenyehéj;
Tarka boci lakik benne
- Ess ide a tenyerembe!
Héj, héj, héj,
Nyílj ki tüskehéj!







GÓLYAHÍR


- Mi szél hozott, kis futár?
- Nem szél hozott, napsugár.
- Kedves gazdád ki lehet?
- Fűnevelő kikelet.
- S mi a jó hír aranyom?
- Sárgulhat a kalapom!
- Jó a hír, jó a hír,
Isten hozott, gólyahír!







GYÜMÖLCSÓRA


Úgy megörültél, mint a gyermek,
A nagy szemű, érett epernek.
Mosolygott a szemed, a szád is,
És nyitottad a csapot máris -
A zöld gallért lehúztad róla:
,,Következik a gyümölcsóra!"
Minden szemet négy részre vágtál,
Előkerült a porcelán tál,
S mikor a mélye félig megtelt,
Rácsurgattad a sűrű tejfelt.
A tetejét meg vékony sorral
Megszórtad fénylő porcukorral.
,,Túl korán csak a mohó kezdi,
Várj, míg a levét kiereszti!"
Illatozott a gyümölcsóra,
Epertál, Hamvas Béla módra - :
,,Ilyen finomat még nem ettél!"
Szemembe néztél, és nevettél.
A szoba zengő tündérkert lett,
Rigók ültek a szoknyád mellett,
Amíg a pompás, piros epret
Csillogó, fehér foggal etted.
Kedvesebbet csak én kóstoltam,
Mikor a szádat megcsókoltam.







HÁROMKIRÁLYOK


Hó borított hegytető,
Rajta karcsú, zöld fenyő;
Fenyő fölött tiszta ég -
Azon fényes csillag ég.

Háromkirály lépeget,
Kémleli a kék eget -
Decemberi délután
Indultak a fény után.

Mirha, tömjén, vert arany -
Tarisznyájuk telve van;
Bandukolnak csendesen:
Messze van még Betlehem?

Már a kormos éj leszáll,
Nincs lámpás, nincs holdsugár;
Ki vigyázza, merre jár
Gáspár, Menyhért, Boldizsár?

Szikráznak a hópihék,
A fenyőfa ó, mi szép!
Tündököl a völgy fölött,
Csillagfénybe öltözött.

Csillag fénye, messze fenn,
Mutasd, hol van Betlehem:
Földön, égen mindenek
Dicsérjék a Kisdedet!







HÓEMBER


Szikrázik a hótenger,
Elkészült a hóember!
Hótenger, hótenger -
Répaorrú hóember!

Seprűnyél a kezébe,
Vaskalap a fejébe!
Hótenger, hótenger -
Répaorrú hóember!










HÓFEDETT A HEGYTETŐ


Hófedett a hegytető,
zöldben ott áll egy fenyő:
Zúzmarája reszkető
karácsonyi keszkenő.

Szikráznak a hópihék,
a fenyőfa ó, mi szép!
Tündököl a völgy fölött,
holdsugárba öltözött.

Száll az éj, a kék madár,
színezüst a holdsugár:
Szisszenő szél hoz fagyot -
csengenek a csillagok.







IDE JÖTTEM, ITT ÁLLOK


Idejöttem, itt állok,
Minden jót kívánok:
Bundát, csizmát, kalapot,
Göndörszőrű malacot.

Legyen aranyekéje,
Egy holdon száz kepéje
Tokajiból tíz akója-
Hintón járjon Makóra!

Bokrosodjék kalásza,
Gangosodjék a háza-
Százesztendős korában
Tűz égjen a pipában!







JÖN A TÉL


Dér, dér, diridér,
Didereg a pipitér.
Elszökött a napsugár,
Tegnap óta köd szitál.

Dér, dér, daradér,
Lepereg a falevél.
Holnap havat hord a szél,
Holnapután itt a tél.







KÉRLELŐ


Fenyő ága
hósugárban,
mire vársz a
hófúvásban?
Hideg az a
kristálybunda,
gyere haza
kis házunkba.
Karácsonyfám
te lehetnél,
gyertyalángnál
melegednél.

Fenyő ága hósubában,
Mire vársz a hófúvásban?
Hideg az a kristálybunda,
Gyere haza kis házunkba!
Karácsonyfám te lehetnél,
Gyertya lángnál melegednél.







KÖSZÖNTŐ


Múlik az idő,
Őszre jár,
De fénylik még a
Napsugár.

Aranyat szór és
Meleget:
Örüljenek az
Öregek.

Az őszidő is
Szép lehet -
Kívánunk hosszú
Életet.

Maradjatok még
Itt nekünk -
Jövőre újra
Eljövünk!










LOMB LEHULLOTT, MÁK KIPERGETT


Lomb lehullott,
mák kipergett,
őszi ágat szél didergett.
Hidegebb már
a sugár is,
elment a fecskemadár is.
Máris, máris,
oda van a nyár is.







LILIOM, RÓZSA, MÁLYVA


Liliom, rózsa, mályva.
A liliom: a válla,
A rózsa, az a szája,
A mályva: a ruhája.

És vánkos lesz a válla,
És rózsaméz a szája;
Hová lett a ruhája...?
Liliom, rózsa, mályva.







MÁRCIUS 15-RE


Zeneszó zeng, menetelnek,
süt a napfény, fut a felleg;
fel a zászlót, fel az égre -
Magyarország örömére!

A szabadság dala szálljon,
aki ember, ide álljon:
jövel édes szabad ország -
gyönyörű légy, Magyarország!







A PÓRULJÁRT HARCSA


Kis halász a nagy tavon
Kuttyogat a csónakon;
Fodorhab közt forogva,
Halat vár a horogra,
Lapátnyéllel
Licsi-locsogatva.

Harcsa úrnak több se kell —
Kuttyogásra fölneszel;
Bebúvik az iszapba,
Békát les a mihaszna —
Bajuszával
Csili-csalogatja.

Mérges harcsa, jó napot —
Fel ne döntsd a csónakot!
Békacombot akartál?
Vashorogra haraptál —
Kuttyantóval
Hej, de becsapódtál!







SZERELMES VERS EGY KÖNYVTÁROSLÁNYHOZ




Árnyékos, csöndes, nagy könyvtárszobában,
Betű-bozótos könyvek vadonában
Te erdeitündér -
Csupasz-fehéren világít a vállad
Bozontos faun, téged csodállak,
Csak el ne repülnél!

Sorszámot írsz egy kartotékra, könnyed
Szép mozdulattal nyújtod át a könyvet,
Kezemhez ér kezed -
Nádszálkisasszony, megigézve nézlek:
Honnan tud ilyen égszínkék meséket
Mosolygó két szemed?

Oh, osztogass csak halk derűt a jóknak,
Hitet, tudást a lelkes szomjazóknak,
A gyermeknek mesét;
Lankadt lelkeknek bátor bizodalmat -
(Kitárulnak a csodás birodalmak,
Csak halld a lap neszét!)

Állok sután. Szólnék, de mégse szólok...
Sokan vannak, s azt mégse mondhatom, hogy
Szívembe repültél,
Árnyékos, csöndes, nagy könyvtárszobában,
Betű-bozótos könyvek vadonában
Te erdeitündér.







TAVASZI VERS




Aranyeső a hajad,
Füröszti a derekad;
Két szemedben kel a nap -
Ragyogtatod magadat.

Mályvarózsák fénylenek,
Csókolják a térdedet;
Elpirul a derekad -
Nekem vagy szép, ne tagadd.







TAVASZVÁRÓ


Fuss el,
Február,
Süss fel,
Napsugár;
Szellő kerekedj,
Langyos eső, megeredj,
Árpa,
Búza,
Kukorica
Cseperedj







TÉLAPÓ


Hegyen, völgyön
Mély a hó,
Lassan lépked
Télapó.

Ősz szakállán
Dér rezeg,
Messzi földről
Érkezett.

Kampós botja
Imbolyog -
Puttonyában
Mit hozott?

Mindenféle
Földi jót;
Dundi diót,
Mogyorót.

Lassan lépked,
Mély a hó -
Siess jobban
Télapó!







ÚJÉV


Ránk virradt reggele
Az újév napjának,
Aranyat, ezüstöt,
Vasat a gazdának.

Fillérje ezüstből,
Forintja aranyból,
Csak az egészsége,
Csak az legyen vasból!










ÚJÉVI MÓKÁZÓ


Rontom bontom haragszom
Új évre én azt mondom
Ne legyen jó napja több,
Csak 365!







ÚTRAHÍVÁS




Párom voltál az időtlen Időben.
Ha majd a földi, szűk ruhát kinőttem,
Gyere el velem más csillagkörökbe,
Ragyogjunk együtt újra és örökre.







ZENESZÓ ZENG


Zeneszó zeng, menetelnek
Süt a napfény, fut a felleg.
Fel a zászló, fel az égre -
Magyarország örömére.

Szabadság dala szálljon,
Aki ember, ide álljon;
Jövel édes, szabad világ -
Gyönyörű légy Magyarország.










 
 
0 komment , kategória:  Sarkadi Sándor  
Szabó Kila Margit versei
  2021-10-15 21:00:27, péntek
 
 










SZABÓ KILA MARGIT VERSEI




A KÖLTŐNŐ, ÍGY ÍR MAGÁRÓL!

Művész nevem: Szabó Kila Margit

Aranydiplomás, nyugdíjas óvónő vagyok.
12 éve írok rendszeresen verseket.
Alkotásaim több folyóiratban, 15 antológiában,
Irodalmi Rádióban, hangos könyvekben és 4 verses
kötetben jelentek meg.

2005-ben "Mécs László Irodalmi Díjoklevelet"
2010. november 10-én: "Cserhát Művész Kör Aranyoklevelet"
2011. november 12-én: "Cserhát Aranydiplomát" kaptam

Rögös életutam 1939-ben Budapesten kezdődött, ahol születtem. 4 és fél éves voltam a háború idején, amikor egy Balaton környéki kis faluba, Salföldre költözött családunk. Hamarosan megérintett a fájdalom.Öcsém és (26 éves)Édesanyám megbetegedtek, s eltávoztak az élők sorából. Majd Nagyanyám nevelt rövid ideig, akit nagyon szerettem, de megvakult.Így sajnos, távoli rokonokhoz kerültem,ahol rosszul bántak velem,sokat szenvedtem. Később jobb lett a sorom amikor Édesapám megnősült.Új Anyámat megszerettem. Iskoláimat Salföldön, Balatonfüreden és Hőgyészen végeztem. Hőgyészen 1956-ban óvónői diplomát szereztem. 2006-ban aranydiplomát kaptam. 1960-ban házasságot kötöttem. 3 gyermekem és 5 unokám született. Nyugdíjazásomig óvónőként dolgoztam. Verseket már fiatal koromban is írtam, de elvesztek. 11éve ismét megérintett a fájdalom,megözvegyültem. Aztán megint tollat ragadtam. Magányomban rácsodálkoztam a világra, az emberekre, természetre. Ismét rátaláltam egy új barátra, a könyvre. Verseket, történeteket írok örömömben, bánatomban. 11 éve több folyóiratban,pályázatokon,több antológiában,az Irodalmi Rádiónál, A Barátok Verslistánál hangos könyvbe,jelentek meg verseim és mesém. 2005-ben Mécs László Irodalmi Díj pályázatán oklevelet kaptam. 2010.nov.20.-án a Cserhát Művész kőrtől aranyoklevelet kaptam. Tag vagyok, és a Miskolci Irodalmi Rádió állandó szerzőjévé választottak 2010-ben.Tagja vagyok a Veszprém Megyei Alkotó Közösségnek, a Barátok Verslistának, a Cserhát Művész Körnek. 2010.októberben megjelent "Szikra az alkonyatban"című verses könyvem.


AJÁNLÁS

Szabó Kila Margit az a költő, akinek mindig van véleménye, akinek mindenről egy vers jut az eszébe. Néha kesernyésen bús, fájó műveit fanyar szemérmetességgel jeleníti meg, így az olvasóban csak a legnemesebb érzéseket ébreszti fel, elő-előbukkanva szomorúságával.
A Hit- és Haza témával olyan szépen bánik, mint csak nagyon kevesen. Ebben a megfáradt, bolondos világban, eltörpülnének a nagy érzelmek, de akkor jön a szavak mestere, életet lehel a már-már halott képzeletből és megírja újra- meg újra a hazaszeretet lényegét, tanítva bennünket arra a bizalomra, amit már csak hallomásból ismernénk, ha nem lennének a költészetnek ily jeles képviselői, akik megtanítanak érezni, hallani a szülőföld nyögdécselését, anyanyelvünk hívogató mézédes hangját.

Az Ő Haza és Isten képe egészen más, egészen szokatlan, kedves megszemélyesítésekkel igyekszik közérthetővé és egyszerű módon ábrázolva az amúgy különálló és szinte megfoghatatlan fogalom együvé tartozását.
Mert aki szereti az Istent, az tud csak szívből imádkozni a Hazáért is.
A Balaton felvidéki táj leírásának szépsége, a mindennapokról alkotott véleménye épp úgy benne van lírájában, mint a hitvesi szerelem, a feltétel nélküli tisztelet és odaadás.
Talán ennél a témánál szeretnék leginkább elidőzni. A csendes szeretet, a társának mindent megadni tudó, a már soha vissza nem térő kép, a kesernyés tudat, hogy az őt oly babusgatóan simogató kéz, már nem öleli többé át. A társ hiánya, a ráébredés, a veszteség, a pótolhatatlan szerelem oly mesés költői képeket csal elő szíve rejtett zugából, mint
"A szerelmed volt, örök vallomásod.
Istenhez kiáltó égi, nagy fohászod."
A sor elfogadása, őszinte vallomása a szerelemről, házasságról, csalódásról, jellemzi csodálatos verseit:
"A csendes időben a hajó ringatózott,
Ha tombolt a szél, a hajó rángatózott."
Lehet-e szebb hitvesi vallomás ennél?
A reggel, az este, a tavasz és elmúlás gondolatai szépen átívelten követik egymást majdnem mindegyik versében.
Nem más ez a verscsokor, mint a megbékélés, az égi oltalom hirdetése, egy asszony vallomásai, igaz szavai az olvasó előtt. Véleménye a világról, utazásainak állomásáról magával hozott szóképekben.
Nagy szeretettel ajánlom verseit minden korosztálynak:
Dezső Ilona Anna költő


Versei

Link









ADD URAM


Kérlek, adj, Uram, erőt,
hogy a meglévő napjaimat
békésen, jól elviseljem.
A magányos óráimat
Veled és Hozzád fordulva
bölcs és igaz módra élhessem!

Kérlek, adj nekem Uram jó
egészséget, tiszta elmét,
hogy felismerjem a gonoszt,
meglássam a helyes utat.
Adj, Uram, nekem ihletet,
hogy verseimmel Tégedet
dicsérhesselek!







ADVENT


Hó, zúzmara hull, ezüstös a mező.
Advent után karácsony ünnepe jő.
Mennyből a földre leszállott az Úr Angyala,
S megfogantatott Istennek Szent Fia.

A szeretet csillaga fényesen szikrázik.
Kis Jézuska jászolya már világít.
Fényesen tündöklik Názáretnek hajnala,
Ragyog felettünk hitünk diadala.

Az Úr Jézusnak eljövetelét várjuk.
Tiszta szívvel, szeretettel fogadjuk.
Advent a béke, epedés, ima, szeretet,
Mely a Kis Jézuska jászolyához vezet.

Ilyenkor ádventi koszorút fonunk
Négy színes gyertyáját teszünk rá, meggyújtjuk.
Jelképe: a béke, hit, szeretet, és remény,
Karácsonyig a négy szüntelenül ég.

Jöjj el szentkarácsony nagyon várunk már!
Szeretet csillaga fényes, ragyog már.
Istent dicséri az ének, Istent dicséri a szó.
Ismét eljött a karácsony, ismét lehullott a hó.







ANYÁM EMLÉKÉRE


Csendben eltűnődöm,
a múltat felidézem,
s édesanyám szelíd
arcát, kedves mosolyát
most is látom, most
is magam előtt érzem.
Fürkészem szememmel,
nézem a dolgos kezét,
anyai aggódó,
óvó szeretetét.
Édesanyám! Te voltál
legdrágább a világon!
Emlékezni Rád, a
legszebb emlék, s szép álom.
Te tanítottál meg
beszélni, járni, szeretni,
elhalmoztál engem
mindenféle földi jóval.
Emléked körülvesz
gyermekkorom óta.
De sokszor hívtalak
bajban, rossz sorsban!
Hiányodat mindig
éreztem minden korban.
Bokrétát kötöttem
gyönyörű virágokból,
s rá teszem hantodra,
anyák napja alkalmából.







ÁLMODNI JÓ


Érzések szállnak a végtelenben,
Veled szállok én, a szerelemben.

Puha vánkos a felhőtakaró,
Veled szállni szerelemben, oly jó.

Ajkunk egybeforr, a légűr tapsol,
A tündérek édesded dala szól.

Bizsergő, lágy hullám az űr, táncol.
Boldog, két szerelmes szívet átfon.

Érzések szállnak a végtelenben,
A meg nem történt gondolattal száll.
Égni, érezni, ezt a nagy csodát.

Játszik a múlt, a szép találkozás.
Álmodni jó, és szeretni csodás.

Válladra hajtom kócos fejemet,
Szellő suttogja a verseket.







ÁLMOK KÖZÖTT BOLYONGOK


A múltam elsuhant tükrös, röpke fényben,
a szép emlékek virágos erdejében.
Álmok között bolyongok, és meg-megállok,
a tovatűnő messzeséggel szárnyalok.

Beragyog fénye, és a köd szertefoszlik,
káprázatos mámor szélvészként iramlik.
Sejtelmesen lágy dalt súg fülembe a szél,
langyos fuvallata régi múltról mesél.

Sebesen száguldó rögös életutam
röpke varázs, a tavasz pompáját szórja.
Hulló csillag vagyok, ködös az ég alja.
Nézd! A fénylő csillagok újra ragyognak.

Ezüst fényén tüzes szikrát szór a remény,
múltam megérint, égő könnycsepp hull felém.
Pajkos holdsugár a szellővel simogat,
az idő, a perc emléke megmarad.

Mint buborék szertefoszlik, s tovaszárnyal
a drága, pezsdítő, tündöklő mámorral.
Fénylő lelkem lágy hangja szárnyalva csendül,
a jövőt sejtő gondolat szívemre ül.

Döbbent érzés, hogy minden elmúlik egyszer,
nyugalmas, kihunyt fény lesz az ember.
Miért? Mert születésünkben ott van a vég.
Az élet csak egy eltűnő szappanbuborék.







ÁLMOT KERGETŐ LÁTOMÁS


Fürdik a holdvilág
Az éj tengerében.
Ragyogó csillagok
Tündökölnek az égen.
A Nap, másik földrészen
Ontja a melegét.
Cirógatja lágyan
a lombok zöld levelét.
A harmat édes cseppje
A szomjas virágokra száll.
Méz nektárral öntözi meg,
Pompás virágát.
És én alszom mélyen,
Álom ringat csendben.
Láthatatlan képzelet
Uralja testemet.
Repül az éj tengerén
A boldog pillanat.
Egy gyönyörű álomsziget
A végső állomás.
Megérkezik, az álmot
Kergető látomás.
Boldog élet a légben
Öröm táncot lejt.
Az öröm, a könny
Lepkeszárnyon tovament.
Nem tér vissza soha már.
Eltűnik az álom kergető
Gyönyörű látomás,
Jön az igazi valóság.







BOLDOG ÚJÉVET!


Boldog, reményt adó szép, újesztendőt kívánok.
Oszoljanak el a bajok, borút ne lássatok.
Lelketekben költözzön a szeretet, a béke.
Derűs napokat áldás, és szerencse kísérje.
O esztendő után egy újabb napra ébredünk.
Gondokat elkergetjük, rossz emléket feledjük.
Új remények, sikerek ölelik az újévet,


Jósággal, örömmel legyen tele a szívetek.
Ébredjetek friss elmével, gyönyörű versekkel,
Virradjon Rátok a boldogság is özönével.
Ez újesztendőben áldott legyen minden óra.
Teljesüljön álmunk, vágyunk, váljon valóra.







CSAK MOST


Csak most értem, hogy ki Voltál nekem,
amikor már nem felelsz hívásomra, Kedvesem.
Ha tudnám, összeragasztanám, ami eltörött,
bizakodva várnám a boldogabb, a szebb jövőt.
Ha tudnám, visszahoznám a tegnapot,
várnám, hogy a Nap újból rám ragyog.
Gondolatban, vállaidra hajtom fejemet.
Kérlek, vigasztald meg, fájó szívemet!







DARABOKRA TÖRT A SZÍVEM


Szép szemedből kialudt a drága, tükrös fény.
Szíved epedő, hívó szavát nem lelem én.
Nem simogatja kezemet bársonyos kezed.
Csalódtam, hiányodat marják az érzések.

Fülemben hallom még suttogó, lágy hangodat.
Pillantásod, nézésed, örökre megmarad.
Fényes csillag volt fekete szemednek tükre.
Lehullott, hiába tekintek fel az égre.

Üres szigetek az éjszakák a nappalok,
Minden éjjel, mindennap, csak Rád gondolok.
Némaság, csend ölel át, üres az otthonom.
Fájdalmas könnycseppek peregnek az arcomon.

Csak most érzem, hogy darabokra tört a szívem.
Nem lehet, hogy mindenhol mindig, Őt keresem.
Harag nélkül, a szép múltunknak int homálya.
S elszállt boldogság helyébe jön, új varázsa.







EGY CSEPP


Egy csepp a tengerben.
Én az vagyok.

Egy csepp a tengerben.
Én is elfolyok.
Egy csepp, az vagyok,
és lassan elmúlok.

Egy kis fénysugár!
Még az vagyok.
Nappal is és éjjel is
álmodok.

Ha eltűnik a fénysugár,
már nem vagyok.
Sem nappal, sem éjjel,
már nem álmodok.







ELILLANT A SZERELEM


Elillant vágyálmok tombolnak bennem,
téged hívlak csillagfényben, Szerelmem.
Néha magányos órán Rád gondolok,
fájó szívvel Nélküled, Érted sóhajtok.

Bódultan hívlak, és veled álmodom,
forró vágytól perzselve vágyakozom,
káprázatos szemedet látni akarom.

Szerelemre hív lelkem, s fogom kezed,
meglelem újra arcodat, tekinteted.
Kábultan érzem szíved dobbanását.

Érzem selymes, puha hajad illatát,
gyönyörű szép szemed ragyogását,
szerelmes ölelésed szorítását,
szíved vágytól hevült remegését,
perzselő, mámoros csókod édességét.

Szerettelek! Itt hagytál a semmiben.
Szomorú álmom után nyúl a kezem.
Fájdalmas egyedül, Nélküled dobban a szívem.
Elsuttogom neved, fáj, itt élsz bennem.







ELJÖTT AZ ŐSZ


Eljött az ősz megint, eljött újra.
Langyos lett a nap sugara.
A fecskék, a gólyák útra keltek,
melegebb tájra költöztek.

Hidegen fúj az őszi szél,
hullik a fáról a sok levél.
A szegfű, a rózsa aludni térnek.
Tavaszig elszenderülnek.

Hűvös, ködös lett a levegő,
deres lett a határ,
elmúlt már a lángkezű nyár.

Színes ruhába öltözött az erdő,
bánatos könnyét hullatja a felhő.
Hűvös eső szitál a sárga lombra,
száraz falevél hullik a hajamra.

Eljött az ősz, eljött újra.
Langyos lett a Nap sugara.
Barack, alma, szőlő, szilva
kerülnek az asztalomra.

Kedvencem az alma,
Savanykás és szép piros,
ízletes és ropogós
beleszedtem egy szatyorba.







EMLÉK-KÉP

Amikor a szemed tükrébe
Néztem,
Fekete, fénylő csillag lett,
Az égen.
Rágondolni, perzselő szerelem
Édes játéka.
Gyönyörű évek, szép
Fuvallata.
Emlékedet most a föld
Takarja.
Tündöklő rejtélyedet most
Az sugározza:
Kísér a kép, aztán messze
Tovalebben.
A múltunk emléke marad
Csak a szívemben.







ESÉLY A REMÉNYNEK


A Lét tündöklő csillaga
Ékesen szárnyal éjszaka.
Magányában a szenvedés,
Csalódás, bánat, éhezés.

Eltűnt derű, jólét, remény
Ragyogása a merengés.
Csönd-lepel gyémánt könnye
Simogat, ha fényben jönne.

Alkonyat pírja szendereg.
Van esély, remény emberek!
Félelmetes a Messzeség!
Virraszt az egész nemzedék!

Néma bánat reszket szegény!
Álmodik jobb éltet mesém!
Esélyt adunk a Reménynek.
Álomból az ébredésnek.

Büszke magyar szó csilingel.
Zengi: nincs, ami bilincsel.
Tündöklő - fénysugár ragyog.
Ezüstholddal virrasszatok!

Remény oldala vígan repes.
Becsületes magyar, becses.
Kóbor lelke a mennybe vár.
Hazám jó híre vissza - száll!







AZ ÉLET ÉRTELME


A mi életünk egy ajándék,
amit Isten adott Nekünk.
Gyönyörű a fű, fa, táj, virág!
Emlékek, s múlt, csodavilág
szépségeivel ébredünk.

Vagyunk, érzünk, szeretünk, élünk.
Egy perc, s túlvilágba érkezünk!
Életünk álmát látni
akarjuk megvalósítani
különlegeset alkotni
bölcsességgel tudást követni
a szebb, jobb létet keresni.

Érzelmeinkben mindenkor
győztesek akarunk lenni
szenvedést kívánjuk elűzni
s boldogok szeretnénk lenni!

Fogadjuk el úgy a világot,
amilyen, s amit Isten adott!
Aki tud szeretetet adni,
tud szeretetet fogadni,
az életének van értelme!







ÉLETÜNK EGY TARKA RÉT


Életünk
egy
tarka rét,
ahol
minden
virág a Tiéd.
Hogy mennyi
marad belőle?
Tőled függ,
hogy mennyit
tépsz le belőle.










GYÖNYÖRŰ A TERMÉSZET!


Óh Istenem!
De gyönyörű a természet!
Uram, a szép alkotásod körbevesz!

Te adtad
nekünk e paradicsomot!
A gyöngyharmatos bokrokat,
A fényben ölelkező lombos fákat,
Az ágain daloló pacsirtákat.

Cinkék, fecskék,
most daloljatok szépen!
Madarak és Fák Napján ékesebben!
Titeket csodál sok ember, s a világ!
Ha nem lennétek, üres lenne a táj.

Nem lenne fű,
lepke, bogár és virág.
Nem lenne tűzifa, bútor, asztal, ház.
Az erdei állatoknak otthona.
A madár sem dalolna nekünk soha!

Hálát adunk
Neked Istenem a fákért,
Madarakért, gyümölcsökért, virágért.
Ezért a szép földi paradicsomért!

Csicseregj kis
fecske, dalolj pacsirta!
Fájdalmas dalodat, mindenki hallja!
Emberek! Óvjátok a természetet!
Ne pusztítsátok a fákat, réteket!

Ne bántsátok
az erdőt, madarakat!
Régi természetet hozzátok vissza!
Fohászát, a pacsirta így dalolja.







GYÖTRŐ MAGÁNY


Naponta gyötrő, magányos, árva csönd.
Eltakarja a komor, sötét, sűrű köd.
Zuhog a legyőzhetetlen. Fáj a múlt.
Félhomályba ér, úszik az életút.

Vállaimon mély, hasadó emlékek.
Siető, kapkodó keserűségek.
Homályos múlt, alkonyi szürkeségek.
Nem kívánt gyümölcsök, szerelmek.

Gyönyörű szépnek látlak, emlékképek.
Gyötrő magány, mély érzelmek, emlékek.
Elsöprő, reszkető, igaz érzések,
Felvillannak. Legyőzhetetlen a múlt.

Az erőfeszítésektől lángra gyúlt.
Mégis, gyönyörűnek látlak, régi múlt.
Izzó tűz, a feltörő érzelmektől.
Remeg az önszántságtól, reményektől.

Álomba burkolt emlékkép sugárzik.
A lelkembe fájdalmasan beléhasít.
A felismerés kemény és megrázó.
A dacom, a rosszat kiutasító.

Az idő megfakította a színét.
Leküzdve minden homályát, érzését.
Mégis, gyönyörűnek, szépnek látlak én.
Gyötrő magány, a múltammal élek én.







HAVAS ÚTON


Esik a hó, havas úton zúg a szél,
hófehér ruhában érkezett a tél.
Körülöttünk csend, minden fehér fátyol,
fagyos éjben fehér hópihe táncol.

Éjszakai fény sír, átölel a dér.
Talpunk alatt nyöszörög a csúszós jég.
Megvillan a későn kelő nap az égen,
hóbuckát söpör a szél a hidegben.







HOGYHA FECSKE LENNÉK


Hogyha fecske lennék,
szépen énekelnék.

Hogyha virág lennék,
folyton folyvást nyílnék.
Minden háznak
dísze, szépe lennék.

Hogyha én szél lennék,
minden házba befütyülnék.

Hogyha szellő lennék,
lágyan, lassan fújnék.
Minden embert simogatnék.

Hogyha csillag lennék,
sok szobába beragyognék.

Hogyha én Nap volnék,
Rád is jó melegen sütnék.
Szép csillaggal világítva
sok embert boldoggá tennék.







HÓ SZOKNYÁJÁT


Hó szoknyáját a deres köd lengeti,
hópehely száll, ragyogását festi.
Süvölt a szél, jég szikra az ágon,
őszkaput zár jéglakat a fákon.

Fehér ködös hópihe hull a tájra,
a hideg Hold a dér táncát járja.
Tapadó jégpáncél ül az ágra,
s virágja, ébredő tavaszt várja.

Köd fátyolos éjben hópelyhek szállnak,
a tél havát szertehordja a szél.
Dermesztő a jég madárnak, fának.
de ha kikelet oson, elfut a tél.

Ezüstport szór a tél dermedt ruhája,
hócsillag derengő éjszakája.
A hideg Hold árnya fénnyel játszik.
gyöngyház égen, csípős köddel fürdik.

Fehér kesztyűt húz a téli éjszaka
jégtörő szél havas ajándéka.
Csillogó jégcsapok sípját fújja,
zúzmarás köd tükre, őszt álmodja.







HÓVIRÁG


Ébredj fel álmodból
tavasz hírnöke, kis hóvirág!
Dugd ki fejecskédet,
rázzad meg fehér csengettyűdet!
Jöjj, meleg napsugár!
Ébreszd fel a mélyen alvó fákat,
a szép virágokat!
Jöjj, kikelet! Hozz új ihletet,
új évszakot, hozz új csodákat!
Legyen új, tavaszi varázslat!







IBOLYA


Ibolya, ibolya, gyönyörű ibolya!
Erdőknek, mezőknek tavaszi mosolya.
Elbűvöl szépsége, kelyhének illata,
sok ezer kék bársony virágnak látványa.







ISTEN ORSZÁGA


Van egy csodálatos, gyönyörű ország,
ember fia ide belépni nem tud, nem lát.
Ide nem érkezik busz, repülő és hintó.
Itt nincs földrengés, árvíz, örvény, itt nincs ajtó.

Itt nincs bánat, elmúlás csak öröm, s kacagás.
A lélek itt boldog, dicső ragyogás.
Isten országa az ékes, szép hajlék.
Ilyen ragyogó helyre senki nem jutott még.

Göröngyös életutunk, egyszer véget ér.
Lelkünk ide száll Istenhez lelki békéért.
Tündöklő úton vezet a menny országába,
a mindenségből a fény, nyugalom honába.

Itt számadást adunk cselekedeteinkért.
Jutalmat, békességet kapunk jóságunkért.
Isten országa Te szép, csodálatos ország!
Mennyei fény örökké égő, ragyogó láng.







ITT VAN AZ ŐSZ


Itt van az ősz,
ismét látom.
Kopasz ágak
lettek a fákon.

Nem dalol lombján
a kismadár,
elköltözött
máshova már.

Hidegebb sugarát
ontja a Nap, s
lágy sugara
nem simogat.

Gyümölcsökkel
pompázik a kert,
alma, szilva, szőlő
integet.

Búcsúzunk a
virágos nyártól,
a fürdéstől,
a nyaralástól,
a virágoktól.

Az eső esik,
a levél hullik,
a tél lassan
közeledik.







ITT VAN A TAVASZ


Itt van a tavasz,
melegebben
süt a Nap.
Hóvirágok
kandikálnak,
a hó alatt.
Fehér kis
csengettyűjét
megrázza,
s elszáll
minden virágnak
az álma.
Ébredezik
az ibolya.
Szép kék
szemét
lassan kinyitja.
Felkelti
a jácintot,
a gyönyörű
virágot.
Aztán sorra
nyílnak a
virágok.
A sokszínű,
szép, tavaszi
virágok.







KARÁCSONYI CSILLAG


Karácsonyi csillag
ragyog az égen.
Fenyőág csillog
a gyertya fényében.
Itt van, eljött a szép
karácsony este.
Jézuska született
Betlehemben.
Cseng- bong
a harang szava,
imádság száll.
Lelkünk szikrája
az öröm fénysugár.
Karácsony a
szeretet, békesség,
megbocsátás ünnepe.
Áhítat, boldogság
költözik a szívekbe.
Csillog-villog
a díszes karácsonyfa,
alatta a gyermekek
ajándéka.
Hideg éjszakán
hópehely szálldos,
karácsony,
a boldogságtól
varázsos.







KARÁCSONY ESTE


Fehér lepel hópihe hull a tájra.
Egy káprázatos csoda történt máma.
Didergő bokron
süvít, tombol a szél.
Sejtelmes dala egy kisdedről zenél.
Ünnepi köntösbe öltözött az erdő,
a zöld ruhás, a
büszke sudár fenyő.
Örvendezzünk ma, szentkarácsony este!
Isten Fia született Betlehemben!
Jászolyban fekszik,
rongyos istállóban,
imádott Üdvözítőnk, kis Jézuska!
Csillog-villog a zöld fenyőfa ága,
feldíszítették csillogó ruhába.
Tűhegyein táncol a gyertya lángja,
tüneményes fénysugár a varázsa.
Színes üveggömb
csillog, csengő csendül,
minden érző szív áhítatba merül.
Dicsőség legyen mennyben az Istennek!
Békesség, szeretet
az embereknek!
Fehér tájon dereng, szikrázik a fény,
csillag fényénél ragyog, táncol a dér.
Harang lágy szava
hív, tündököl az ég.
Karácsony est ragyog, muzsikál az éj.







A KÖLTŐ


Így csodásan csendülnek a napok, beleszőttem egy versbe.
Lábunkon elmúltak a fájó, égő sebek, szundikáló
kutyák szuszogása helyet ad az éjnek. Vagyunk mi költők.
Nyakunkra törő félhomályban sem roskad ránk a lánchíd.

Budára sok emlékünk csodával szőtt képzelettel csábít.
Szerencse vár ránk sok földi jó, roskadásig tele asztal,
flaszteres utcák nyoma kísér emlékezetes malaszttal.
Magasztal majd a jövő nemzedéke, a gazda marasztal.

Mert ajkadon fakadó bölcs szavak ünnepé válik nyílván
a sóhaj ezer kérdése csörgedez, az mind költő showja.
A kitaposott út selymessé válik bár fájó az élet

és minden szavunk fénylik, majd megért a világ nációja.
Behúzva testünk, békét, szeretetet várva, nincs miért,
megleszünk emberként, élhetünk gazdag s szegény egymás mellett.

Nekünk vannak sokszor fájó perceink, de másra is tellett.
Dalnokok vagyunk, meg kell énekelni a jót, a bánatot.
Nekünk hinni kell, múlt ködéből előre vinni a lábat s
így hasznossá válunk a hazának, s népének leszünk társak.







MAGYAR VAGYOK


Én magyar vagyok, magyarnak születtem.
Én magyar tájon, magyarul nevelkedtem.
Az én hazám Magyarország, egy gyöngyszem,
Ilyen gyönyörű ország sehol nincsen.

Fővárosunk Budapest, rá büszkék vagyunk,
történelme, hőseinkről mesél nekünk.
Piros- fehér- zöld magyar zászlónk lobog,
az ékes, dicső kardunk fénye csillog.

Sebesen folyik a Duna, a Tisza vize,
csodálatos a Balaton környéke.
A hegyek egymást ölelve magasodnak,
szőlődombokat, erdőket karolnak.

Aki látja, nem szabadul varázsától,
látványos szépségétől, vonzalmától.
Szeretlek Hazám, úgy mint mag a földet,
buzdító vágyat adsz és büszkeséget.

Te vagy örömömben, bánatomban velem,
muskátlis házaidat, földedet szeretem.
Lelkemben él a hazaszeretet, s hűség.
Magyarnak lenni büszke gyönyörűség!







A MEGTETT ÚT


Az életem legszebb pillanata,
a megtett út hullámzó valója
int a boldog múlt távlatából.

Megérintően szép a varázsa.

Megszürkült emlékeimtől duzzadt,
fájó, zaklató remény, elhamvadt.
Az elmúlt idő, kialudt érzés.

Rejtélyes kényszer a szembenézés.

Szorongva átélt, kémlelt változás,
álomtalan, éjjeli látomás.
Jött egy pillanat alatt, elküldöm.

Nyugalmat hoz a jelen, a sötét éj,
Már nem kínoz a fájó szenvedély.
A megtett út hullámzó valója
int a múlt s az emlék távlatából.

Megérintően szép a varázsa.







MÉG ÉRZEM


Még érzem
csókod, és tüze lángol,
könnyem hullatom a díszes fejfádon.
Gondolatban most barna hajad
lebben, s Hozzád bújok,
Te ölelsz,
csendesen.

A szemem
fürkészi a kemény hantodat,
ajkam megszólal, szívem megdobban.
Imámat küldöm százszor is
Tehozzád, de elválaszt
a föld,s Te némán
nyugszol
már.







MÉG FÉNYESEN ZENÉL


Még fényesen zenél
életem tengere,
felébredt remények,
éjek élnek benne.

Elég lesz nekem e
letépett képzelet,
csekély ébredés
szele érte kezemet.

Bennem élnek elrejtett
percek és csendek,
sebek, képek, élve
édesen mesélnek.

Véges lett egy rég
érzett meleg szeretet.
Keresem kedvesem
sejtelmes lelkedet







A MÚLTBAN ELMERENGVE


A múltban elmerengve magamba szállok.
komoly tekintettel a tükör előtt állok.
Őszülő fejjel az eltűnt időt keresem,
gyűrött, és hűvös arc, szembenéz velem.
Múltba felejtő vágy, ifjú szerelem,
szép emlékeim, vigasztaljatok! Öregszem.
Repül az idő, nincsenek szerelmes éjszakák
a boldogság, öröm órája int, tovaszáll.
A felém röpködő, megszépült múltam látom.
S lepkeszárnyon felkínálja régi álmom.
A boldogság újra eljött, s Őt megtaláltam.
Voltál szerelmem, barátom, társam!
A fájó ébredés ezt összetörte.
A boldogság a múlt emléke lett, örökre.







A MÚLT VARÁZSA


Rejtélyes emberi világom, lejárt múltam.
Elsuhant éveimről ma is, számot adtam.
Cammogó, nehéz léptekkel kóborlok.
A fejemben, mély, kusza gondolatok.

Tündöklő zsenge tavasz, virágos nyár.
lenge szellő, sok,csicsergő kismadár
veletek vagyok ismét. Rólatok álmodom.
A gyönyörű szép múltam elővarázsolom.

Gyermekévek, játszótársak és álmok
soha el nem múló emlékeim, vágyak,
reátok gondoltam ma. Igaz szívvel.
Elhamvadtnak tűnő, szép emlékkel.

Minden régi perc igazi csodavilág volt.
Életemnek legnagyobb tüneménye volt.
Iskola, házak, fák, kövek, bokrocska.
életre kelt emlékeimnek aranyló sugara.

Most eljött a búcsúzás, a könny pillanata.
Szólít a rettenetes idő, búcsúzok hát.
A szomorú ősz sürget, rám kiabál.

Ritka, szépvirágok, sárga őszi levelek!
Elmélázva, ábrándosan lépkedek.
Ám gondolatban, mindig hazajárok.

A sárga levelű fa alatt állok.







NYÁR


Piros, sárga, fehér rózsa,
Kinyílott a hajlékomban.
Integet a kék szarkaláb.
Táncot jár a körömvirág.
Tarka lepke röppen, erre száll.
Hívja, várja a sok virág.
Muskátli az ablakomban.
Kamilla az udvaromban.
Minden virág ontja illatát.
Beköszöntött a meleg nyár.







NYÁRI FOHÁSZ


Meleg nyári napsütés, eső
Érleld a gyümölcsöket!
Tápláld az igaz szerelmeket!
Növesszél tarka virágokat!
Természet, tápláld a földünket
Fénnyel, esővel, napsugárral!
Adjál mindenféle földi jót!
Bőséggel teli ennivalót!
Virágot, szeretetet, jóságot!
Télen pihensz, s tavaszt várod,
Újévben, új fohászunk hallod.







NYÁRI VARÁZS


Zöldellő lombokat érlel a nyár,
gyönyörű dallal köszönt a madár.
Tüzes napsütés ereje tombol,
megpihenni jó a zöld pázsiton.

Kék Balaton lágy vize csalogat,
varázsával hívja a párokat.
Virágos tündérkert a természet.
Gyönyörű! Érleli a szerelmet.

Szerelem tüze izzik a parton,
öröm sugárzik szívünkben s arcon.
Napsütötte arcunk fénylik,
A kertben rózsa, szegfű illatozik.

Szerelem, boldogság évszaka vár.
Virágpompás, gyümölcsös, szép a nyár!







OLYAN VAGYOK


Olyan vagyok, mint a fagyos, hideg szél,
a hidegen zúgó, kőkemény tél.

Olyan vagyok, mint az elszáradt kóró,
a rügyet nem fakasztó, kódorgó.

Olyan vagyok, mint az őszi falevél
varázsa, lehulló koronája.

Olyan vagyok, mint a szép tarka rét
színes virága, tüskés koronája.

Olyan vagyok, mint a vidám őszi dal
a zuhogó, hideg őszi esőben,
a nyári álom a szerelemben.

Olyan vagyok, mint a márciusi
tavaszt hozó, melegedő gyenge szél,
életre keltő gitár, mely csak zenél.

Olyan vagyok, mint a forró, tüzes nyár,
melyet gyakran éget a napsugár.

Olyan vagyok, mint az aranyszínű
pillangók, az idő szárnyán eltűnt
élet, fátyolos, ködös hajnalok.







A PERC MUZSIKÁJA


Álomszép reménnyel kóborol a perc muzsikája.
Képzelet habjait verdesi hömpölygő hulláma.

Különös mámor lángja lobban a múlt rejtekén.
Szerelem gyöngye csillogó köntösben, földi remény.
Rózsa virít a kék ég mezején, lágy a holdfény csókja.
Elvarázsolt tűnődés már a fénylő csillámpompa.

"Ó, elmúlt árva életem, olyan
Fénnyel ragyogsz ma át a tiszta esten,"
Szólongat ezernyi szép tünemény
A nyughatatlan, szikrát vet a szívem.

Lebegő szárnyán ragyog a végtelen sziklája,
Égi lángot vet titkos fénye, a rózsafátyla.
Földi sóhaj száll, ring a csillagporos aranyhajón.
Ékes vitorlája káprázik az ezüst habon.

/Két sor idézet: Tóth Árpád verséből/







RÉGI EMLÉK LETT


Ködös hideg őszi táj lett a szívem.
Vágyam utána elmúlott, nem érzem.
A lelkemben tátongó űr van csupán
régi szerelem, régi álom lett már.

Régi érzést ringat az édes szellő.
Nem, nem szabad fájnia,nem, Ő nem jő.
Mindent elégettem én, ami fájhat.
szétszaggattam én minden cérnaszálat.

Nem perzsel már többé a vágyakozás,
kihalt lelkemből a múlt, a várakozás.
Arca mosolyát nem tudom feledni,
halvány emlékét őrzik szép perceim.

Hold világít hidegen a lelkemben,
Elfelejtett percek jutnak eszembe.
A múltból visszajön álmaim fája,
Álom felleget kerget köddé válva.

Minden édes perce múló pillanat,
a szertefoszlott szerelmünk elsuhant.
Még vannak könnycseppek, fájó éjszakák,
lelkem békére talált, s vár megnyugvást.







RÓLAD


Rólad álmodtam ma éjjel,
hozzám jöttél szerelemmel.
Jöttél felém, megcsókoltál,
szép szavakat suttogtál.
Aztán véget ért az álom,
szomorú lett a valóságom.
Nem talállak ott, ahol voltam,
csak emlékképek játszadoznak.







A RÓZSA


Nyílik már a vörös rózsa,
bársony szirmán a harmat csókja.
Piros kelyhét a Nap nyitotta,
rálehelt az alkony pírja.
Tüskés ágát eső növelte,
s levelét fény fürdette.
Szeme bíbor színben izzik,
szépsége szememben sugárzik.
Piros bársony feslő szirma,
díszruhája illatát ontja.
Testvére a fehér és sárga rózsa,
mind a kertem koszorúzza.
Piros, fehér, sárga rózsa,
belekötlek egy nagy csokorba







SOHA NEM FELEDEM


Nem feledem.
Emléked él hangtalan szavakkal,
álomszerű pillanat feldereng imádsággal.
Te voltál boldog óra, hajnalom és reggelem.
Nélküled sivár minden, boldogságom nem lelem.

Rád találtam,
de álom ringat a végtelenben.
Jó lenne hozzád bújva sétálni a napsütésben.
Felidézem cseppnyi múltunk gyönyörű napjait,
könny ízű gondolat kíséri álmom perceit.
Hívnálak, de csak a csillag ragyog esti fényben,
már nem vagy, de élsz még a fájó, érző szívemben.

Rád találtam.
Nekünk egyszer találkozni kellett.
Soha nem feledem lényed, engem csak ez éltet.
Te voltál a legszebb gondolat,mely ragyogott, mint a Nap,
a legnagyobb erő, hatalom, amit ember kap.
Szemed ragyogása lelkem tengerét érlelte,
csodálatos érintésed a szívem perzselte.

Rád találtam
egyszer, de elmentél messze, tova.
Selymes fuvallat volt hangod puha bársonya.
A boldog éveket köszönöm, soha nem feledem.
Hiányod fáj. Nélküled boldogságom nem lelem.
Köszönöm, hogy Voltál, szerettél, s fogtad a kezem!
Emléked soha nem fakul, soha nem feledem.







SOHA NE MONDD


Soha ne mondd,
Hogy a zimankós tél után
Nem jöhet a lágy szellő,
Hogy a bánat után nem jöhet
Az öröm, a boldog jövendő.

Soha ne mondd,
Hogy a kisgyermekkor után,
Nem jöhet a gyönyörű ifjúság,
A szorgos munkával nem jöhet
A jólét, a gazdagság.

Soha ne mondd,
Hogy Magyarország nehéz életében
Nem jöhet egy jobb korszak,
Mert Mátyás király utódai egyszer,
Igazságot osztanak majd.

Soha ne mondd,
Hogyha vége lesz a nyárnak,
Hogy Ránk csak hideg napok várnak.
Nemzetünk sorsa felvirágozik majd







A SZERETET GYÖNGYKAPUJA


,,Száll az este. Hollószárnya
Megrezzenti ablakom,"
Elmerengek. Szép varázsa
Elsuhan a múltamon.

Sebes sóhaj szellők szárnyán,
Búgó hangján, égen cseng.
Gyöngyházfényű csillag láttán
Eltűnődőm. Éjben leng.

Élet utunk, múlt ködében
Aranyozott márvány kert.
Halvány holdsugár ölében
Röpke képzet árnyán megy.

Rögös éltünk ragyogásán,
Örvény, jaj, öröm húrja.
Rabul ejtő napok láttán,
Szeretet gyöngykapuja.

A vers első két sora idézet: Arany Jánostól







A SZERETET KULCSA


Ki mondja meg, hogy hova lett a szeretet?
Ki tudja, lángja miért kicsi emberek?
Már a gyűlölet annyi, mint az Óceán,
Temérdek öröm, jóság csekély emlék már.

Napfénye is kicsi lett, mint az esőcsepp,
Egyik ember a másikat, észre sem vesz.
Ha tündökölne a szivárvány sugara,
A nagyképűség barátságra változna,

Irigyből, segítőkész ember válhatna,
Ha tisztelnék, nem tépnék egymást szét soha!
Ha családban, szeretetnek lenne nyoma,
Mindenki tudná, mi a szeretet kulcsa.
Hit, Remény, Szeretet! Ezt Isten adta!







SZERETET PALOTA


Csodálatos a Szeretet - Palota.
Szívem mélyén van ez az ékes csoda.
Emlék - szökevénynek látvány játéka
Pompás, izzó lángja lelkem csábítja.

Nem rejthet el titokban a káprázat!
Egy pillanat volt a látás varázslat.
Lényed, amely tovatűnt a szirteken,
Fénye tündökölt, majd elszállt fénytelen.

Vágy lepkeszárnyán reszket a harmatcsepp.
Reménytelen felleg várán a legszebb!
Csillogó ösvényen lángol egy parázs,
Lelkem cirógatja a szívdobbanás!

Ezüst fényben lebeg a kedves, ékes emlék.
És semmibe hullott. Jött az üresség!
Az alkony szép szivárvány dala lüktet.
Bársonyos, kék ég, virágesőt ültet.

Szívem remeg. Eltűnt mámor, ragyogás!
Suhan az élet, mely sokszor volt csodás!
Messze aranylik a rejtett, csábos fény.
Az emlékek fényében Veled szállok én!







SZÍV HÚRJÁN TÁNCOLÓ SZÍV


Ne! Soha ne kérdezd a lüktető, táncos szívedet,
Hogy ,,kivel táncolod végig"az egész életedet!
Ha csillogó köntösében zeng a magasztos ének
Az alkonyi éj felhőjén különös mámor éget.

Ha a múlt bilincse zenél, csillogó a pillanat
A rózsaszárnyú pillangó suttogása megmarad.
Felé áradó néma vágy vadul perzseli fátylát
Forró lángja fellobbantja a csillagéj kárpitját.

Őszi felleg diadalmas mosolya nyugvó tenger
Képzelet óceánján szilajtáncot lejt a szíven.
Valóságos pillanat, a szívben rejtőző sóhaj
Márványlépcsőkön áradó lenge szellővel suhan.

A szív húrján táncoló mámoros szív vadul lüktet.
Titkon elragad, ragyogó égbolton zeng az ének.
Szivárvány alkonyi fátylán köszönt a harmat csókja
Álomkertben szép az élet, zeng muzsikája, dombja







TAVASZVÁRÓ


Édes tavaszi álom,
ékes kikelet, tavasz.
Ébredj fel mély álmodból!

Csicsergő madarak dala,
csörgő patakok zaja,
Vidám gyermekek kacaja;
integetnek Teneked,

Ékes kikelet, tavasz.

Sima, tükrös szivárvány,
huncut felhők az égen,
tarka virágok, lepkék
a zöldellő mezőben
integetnek neked,

Ékes kikelet, tavasz!

Epekedve hívlak, várlak.
Ébredj fel mély álmodból!

Ékes kikelet: szép tavasz.







TE VOLTÁL


Te voltál az őszi Hold az éjszakában,
Fénylő, szép csillag az égbolt otthonában.
Harmatosan zöld mező a lankás völgyben,
azúrkék színű, édes víz a tengerben.

Te voltál a csodálatos, röpke, lágy szellő,
szíved a szívem fölött volt tündöklő.
Villámröptöd visszfénye gyakran visszajár,
Saslelked a végtelenséget szeli át.

Csillagfényben, karjaidban ébredek.
A szívednek vágytól hevült remegését,
eltűnt szerelmemet hiába keresem.







TE VOLTÁL NEKEM A HAJNAL


Te voltál nekem a hajnal, s szerelem.
Szerelmedet, a szavadat keresem.
Lelkem hangtalan, merengve szendereg,
Sejtelmes hajnalt, nevedet szeretem.
Szerettem a tavaszt, tenger szemedet,
Selymes arany hajadat, a kezedet.
A nagy szerelmet melletted kerestem.
Szavad megérintett, vártalak eleget.
Sejtelmes hajnalt, nevedet szeretem







TÉLI TÁJ


Jégvirág csillog a
téli fákon,
Jégtócsák állnak
az utcákon.
Befagyott zárak
a kapukon,
Síkos úttest
az utcákon.

Dér lepte bokrok
fehérlenek,
emberek fáznak,
beöltöznek.
Bundát, sálat, kesztyűt
sapkát mindenki
magára húzza,
csak a szeme,
orra hegye
van szabadban.

Hópelyhek szállnak,
fehér leplet
borít a tájra.
Hideg időben
bemegyünk a jó
meleg szobába.







TÉL VAN


Tél csikorog, a jégvirág táncol,
fehér csend honol a fagyos tájon.
Hideg szél fúj a didergő fákon,
zúzmarát ringat a havas ágon.

Hó szitál, selymesen hull a tájra,
hideg holdtükör száll az ég boltjára.
Alszik a mező, alszik a föld is,
köd bolyong, hűvös a sötét éj is.

Tél után kopogtat a kikelet,
jön a tavasz, legyőzi a telet.
Minden múló lesz, és szertefoszlik.
A természet éled, a föld nem alszik.

Lesz rügyes fa, s jön a napfény, ragyogás!
Beköszönt a tavasz, a megújulás.







VERSÍRÁS


Játék a szavakkal,
ha verset írok.
Pappírra íródnak
a kusza gondolatok.
Játék a szavakkal,
versben játszom.
A magány, a vágy
lesz a társaságom.
A szavak bíztatnak,
hozzám beszélnek.
Kis és nagybetű
értem versengenek.
Elég rendet tenni
a betűrengetegben,
Állnak sorban,
mint a közértben.
Előjön az erdő,
a virágos mező,
a csicsergő fecskék,
a szerető emberkék,
a nagy szenvedélyek.
Le kell írnom rögtön
gondolataimat,
nehogy elfelejtsem.










VIHARKÉNT ROHANÓ PERCEK


Olyan vagyok,
mint az őszi fa,
Magány a lelkemet igába vonja.

Emlékkép a múlt,
bennem forrong,
Sorsom rejtélye bennem bolyong.

Megcsillanó
könnycsepp
van a szememben,
Lelkemnél nem felel a kérdésekre.

Legbelül a
Kimondhatatlan
messzeség, a nem látott jövő,

A viharként rohanó percek,
A szívemben a titokzatos fények.

Évek, árnyéka bandukol már

Vagyok még, kérdés meddig csupán?

Olyan vagyok,
mint az őszi fa,
Magány a lelkemet igába vonja,
Szél a hajamat
lágyan simogatja.







VIRÁGCSOKOR


Zöld erdőben,
zöld mezőben
kék búzavirág,
piros pipacs
díszlik.
Holdfényben
a bánatom,
az éjszaka
csöndjében
eliramlik.

Piros rózsa,
sárga rózsa,
kinyílott a
hajlékomban.
Fehér-lila
orgonával,
belekötöm
az egészet
Neked egy
csokorba.

Régi, forró
szerelmünket
belepi e színes
virágcsokor,
Emlékezni
a múltra,és Rád,
olyan jó volt.







VISSZAVÁGYOM HOZZÁD


Lágy szellő simogat a lombos ágon.
Harmat bólogat a füvön, virágon.
Madár és pillangó száll bársony szárnyon.
Színarany nap ragyog felhőfoszlányon.

Piros, érett cseresznye, meggy csalogat.
Kertbe finom ízű eper hívogat.
Virág, gyümölcs, bódító illat átfon.
Cirógat a meleg nyári varázson.

Rád gondoltam most e gyönyörű nyáron.
Virággal borítottál rég, ezt látom.
Visszavágyom hozzád álom fohászom.
Szivárvány éjszaka, most is Őt látom.











 
 
0 komment , kategória:  Szabó Kila Margit  
Szép versek a természetről
  2021-10-12 21:30:22, kedd
 
 







SZÉP VERSEK A TERMÉSZETRŐL


"Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz."

Petőfi Sándor



Gyönyörű relaxációs zene - norvég természet és hegedű, fuvola, zongora és hárfazene
/Gyönyörű relaxációs zene hegedűvel, hárfával, fuvolával, zongorával és rejtélyes énekszóval. A videó csodálatos, gyönyörű norvég tájképeket mutat be./

Link








Ady Endre: AZ ŐSZ MUZSIKÁJA


Most is együtt a Csönd s a Lárma,
Az Ősz csak bennünk változott,
Ódon és nemes muzsikája,
Ha van szép szív, ma is megleli.

Színe, könnye, búja a régi,
Nótái is a régiek,
Tud altató szépet mesélni,


De fölváj régi sebeket is.

Szépek, akik ma élni mernek,
Egy-egy feledő mosolyuk:
Drága, élet-folytató gyermek
S minden könnyük felébredt halott.







Ady Endre: A TÉLI MAGYARORSZÁG


Magyar síkon nagy iramban át
Ha nyargal a gőzös velem
Havas, nagy téli éjjelen,
Alusznak a tanyák.

Olyan fehér és árva a sík,
Fölötte álom-éneket
Dúdolnak a hideg szelek.
Vajon mit álmodik?

Álmodik-e, álma még maradt?
Én most karácsonyra megyek,
Régi, vén, falusi gyerek.
De lelkem hó alatt.

S ahogy futok síkon, telen át,
Úgy érzem, halottak vagyunk
És álom nélkül álmodunk,
Én s a magyar tanyák.







Áprily Lajos: MENNÉK ELÉD


Mennék eléd, mert itt vagy már közel.
A déli oldalon leselkedel.
Gyökerek hallják könnyű léptedet,
átküldesz egy-egy halk leheletet,
mely szűzies még és illattalan,
de sejtető, jó langyossága van.
Csak arcom érzi még, nem sejti más,
varázs van benne, keltető varázs.
Ahol jársz, néma éberség fogad,
keresed a rügyes sombokrokat,
hogy langyosságoddal rájuk lehelj
s kipattanjon a sárga kis kehely.
Feljössz az élre, melyet hó erez,
íj válladon, a hátadon tegez,
benne az arany nyílakat hozod,
melyekkel a telet megnyilazod.
Mennék eléd, s mint fényváró anyám,
még utoljára elkiáltanám
nevedet, melyből napfény sugaraz:
Tavasz, tavasz! Tavasz, tavasz, tavasz!







Áprily Lajos: ŐSZ


Most már a barna, dérütötte rónán
mulandóságról mond mesét a csend.
Most már szobádba halkan elvonulhatsz
s hallgathatod az álmodó Chopint.

Most már a kályhatűz víg ritmusára
merenghetsz szálló életed dalán,
míg bús ködökből búcsút int az erdő,
mint egy vöröshajú tündérleány.







Babits Mihály: NYÁR


Esik a nap!
Szakad a súlyos, sűrű zápor
zuhogva istenigazából.
Állok, s nyakamba hull a lángderűs ég!
Óh gyönyörűség!

Részeg darázs
ráng körülöttem tág körökben,
ide röppen és oda röppen:
visszatérő csapongás, lenge hűség...
Óh gyönyörűség!

Hangos virág
kiált, bíbor színekkel esdve,
hogy jöjjön már a bíbor estve,
hogy halk pohárka harmatok lehűtsék:
Óh gyönyörűség!

Tornác fölött
szédülve és legyet riasztva
fúl a cseléd, liheg a gazda;
álmai: friss sörök, mély pince, hűs jég...
Óh gyönyörűség!

Boldog a nap:
de boldogság a vágy gyűrűsse!
Boldog a nap, s vágyik a hűsre...
Szeretlek s bújok tőled, lángderűs ég!
Óh gyönyörűség!







Boda Magdolna: ŐSZ


Megint úgy jön el
az ősz, hogy egyetlen
reményem se
teljesül.

Csak jön,
bő lódenkabátját meglebbenti,
és barna ujjával
sietve körberajzolja
a gesztenye leveleit.
Megint.







Dsida Jenő: MERRE SZÁLL?


Madár zeng s villan az égen
fut árnya sötéten a réten
fent tűzben két lila szárny ég
lent hamuszürke az árnyék

Röghöz tapad életem - ó jaj
szállni be bús örök óhaj
örök de örökre hiába
embernek földön fut a lába

Valahol fent két lila szárny ég
rohanok mord és hideg árnyék
botladozom magam összesebezve
messzire messzire - messze

Ó merre száll az a langy dal
az a fényes mennyei angyal?
kinek lila szárnya ragyog
kinek én csak az árnya vagyok.







Dsida Jenő: NYITVA ÁLL AZ ARANYKAPU


Az erdők hívnak engem, hogy legyen tavasz.
Száraz kútak hívnak engem, hogy buggyanjon
fel mélyükön a kristályos, tiszta víz.

Ma iszonyú nagy hit van bennem,
hogy a kóválygó felhőknek is útja van
s minden léptem után nyomot hagyok.

Ezért nem szégyenlek beszélni magamról
és nem szégyenlek a világ dolgairól,
holott vak az én szemem és süket a fülem.

Ismerjétek meg a fűben fekvő ember boldogságát.
Ismerjétek meg az aranykapút: nyitva áll
és kék patakok muzsikálnak a tövében.

Testvéreim,
Legyetek jók és szentek!
Szeressétek a bárányokat! Szeressétek a madarakat!










Dsida Jenő: ŐSZ


Mért van, hogy a szívem
Csupa, csupa bánat? -
Siratom halálát
A gyönyörű nyárnak.

Siratom halálát
A hulló levélnek,
Lassú hervadását
A virágos rétnek.

Siratom halálát
Égő forró könnyel...
...Csicsergő madárdal
Tavaszi virággal
Csak még egyszer jöjj el!







Moretti Gemma: ELKÖSZÖN A NYÁR


A felgyulladó, bíbor hajnalok,
százszinű, harmatos kertek, madárfütty,
villanó fecskék a víz felett;
még elhitetik velem a nyarat.

Ám az elhalkuló erdő,
a fák szélkócolt kontyában
az aranysárga levéltincsek,
alkonyatkor már az őszről vallanak.
Egy délután majd elköszön a nyár
búcsúzva int a borzas dáliáknak.

Még idézzük a régi dallamot,
és illatát bolondos éjszakáknak,
de az emlékszirmok lassan hullanak.
Könnyszitáló ködök, lombottépő szelek,
ott leselkednek már a kertünk alatt.







József Attila: TAVASZ VAN! GYÖNYÖRŰ!


Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.

Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!

Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!







Juhász Gyula: TISZAI CSÖND


Hálót fon az est, a nagy, barna pók,
Nem mozdulnak a tiszai hajók.
Egyiken távol harmonika szól,
Tücsök felel rá csöndben valahol.
Az égi rónán ballag már a hold:
Ezüstösek a tiszai hajók.

Tüzeket raknak az égi tanyák,
Hallgatják halkan a harmonikát.
Magam a parton egymagam vagyok,
Tiszai hajók, néma társatok!
Ma nem üzennek hívó távolok,
Ma kikötöttünk, itthon, álmodók!







Majtényi Erik: TAVASZ


Csipkés rüggyel, madárfüttyel
köszön rám, köszön rád,
s majd egy reggel, ha víg kedvvel
jól megráz egy almafát,
és a fáról, minden ágról
szirmok fellege havaz,
földön-égen csodaszépen
tündököl fel a tavasz.







Móra Ferenc: FECSKEHÍVOGATÓ


Villás farkú fecskemadár,
jaj de régen várunk!
Kis ibolya, szép hóvirág,
kinyílott már nálunk!

Fátyolszárnyú kis méhecskék
zúgva-döngve szállnak.
Cifra lepkék, kék legyecskék
ide-oda járnak.

Rózsa, rózsa, piros rózsa
nyitogatja kelyhét;
itt a tavasz, lessük, várjuk
a csicsergő fecskét.







Nemes Nagy Ágnes: HÓESÉSBEN


Szakad a hó nagy csomókban,
veréb mászkál lent a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet.


Nem is ugrálsz, araszolsz,
hóesésben vacakolsz.
Fölfújtad a tolladat,
ázott pamutgombolyag.
Mi kell neked? Fatető!
Fatető!
Deszka madáretető!







Petőfi Sándor: ERDŐBEN


Sötétzöld sátoros
Erdőben járok.
Kevély tölgyfák alatt
Szerény virágok.

A fákon madarak,
Virágon méhek.
Ott fönn csattognak, itt
Lenn döngicsélnek.

Nem rengedez sem a
Virág sem a fa;
Hallgatják a zenét
Elandalodva.

Vagy alszanak talán?
Elszenderedtek?...
Megálltam én is és
Mélán merengek.

Merengve nézek a
Patak habjára,
Melynek nyílsebesen
Rohan le árja;

Fut, mintha kergetné
A felleg árnyát,
A fellegét, amely
Fölötte száll át.

Ekként kergettelek,
Ifjúi vágyak!
Árnyak valátok, el
Nem foghatálak - -

Menj, menj, emlékezet!
El is feledtem,
Hogy e magányba én
Feledni jöttem.










Petőfi Sándor: KI A SZABADBA!


Ki a szabadba, látni a tavaszt,
Meglátni a természet szinpadát!
Az operákban ki gyönyörködik?
Majd hallhat ott kinn kedves operát.

A természetnek pompás szinpadán
A primadonna a kis fülmile;
Ki volna, énekesnők! köztetek
Merész: versenyre kelni ővele?

Megannyi páholy mindenik bokor,
Amelyben ülnek ifjú ibolyák,
Miként figyelmes hölgyek... hallgatván
A primadonna csattogó dalát.

És minden hallgat, és minden figyel,
És minden a legforróbb érzelem...
A kősziklák, e vén kritikusok,
Maradnak csak kopáran, hidegen.







Petőfi Sándor: ŐSZ ELEJÉN


Üres már a fecskefészek
Itt az eszterhéj alatt,
Üres már a gólyafészek
Tetejében a kéménynek...
Vándor népe ott halad.

Ott a messzeség homályin,
Ott az égnek magasán.
Látom még, mint kis felhőket,
Vagy már nem is látom őket?
Csak úgy képzelem talán.

Elröpűlnek, elröpűlnek,
Tavasz s nyár vendégei,
És őket már nemsokára
A kertek s mezők virága
S a fák lombja követi.

Mint szeszélyes hölgy, a mennybolt
Majd borul, majd kiderűl.
Ajka még mosolyg, s szemébe
Könny tolúl... ennek sincs vége,
S ajkán ujra mosoly űl.

Bús mosolygás és vidám könny!
Csodálatos keverék.
Észrevétlen karon fogja
És egy más világba vonja
A merengés emberét.

Órahosszat elmerengek,
És ha egy elejtett tárgy
Vagy harang, amely megkondul,
Fölriasztott álmaimbul:
Elmém, nem tudom, hol járt?







Petőfi Sándor: A TISZA


Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.

A folyó oly símán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába'.

Síma tükrén a piros sugárok
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.

Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
Melyen a levágott sarju-rendek,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.

Túl a réten néma méltóságban
Magas erdő: benne már homály van,
De az alkony üszköt vet fejére,
S olyan, mintha égne s folyna vére.

Másfelől, a Tisza tulsó partján,
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
Köztök egy csak a nyilás, azon át
Látni távol kis falucska tornyát.

Boldog órák szép emlékeképen
Rózsafelhők usztak át az égen.
Legmesszebbről rám merengve néztek
Ködön át a mármarosi bércek.

Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
Egy madár csak néha füttyentett be,
Nagy távolban a malom zugása
Csak olyan volt, mint szunyog dongása.

Túlnan, vélem átellenben épen,
Pór menyecske jött. Korsó kezében.
Korsaját mig telemerítette,
Rám nézett át; aztán ment sietve.

Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.

Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. -

Késő éjjel értem a tanyára
Fris gyümölcsből készült vacsorára.
Társaimmal hosszan beszélgettünk.
Lobogott a rőzseláng mellettünk.

Többek között szóltam én hozzájok:
"Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Annyi rosszat kiabáltok róla,
S ő a föld legjámborabb folyója."

Pár nap mulva fél szendergésemből
Félrevert harang zugása vert föl.
Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.

Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!







Reményik Sándor: ŐSZI ERDŐN HAMVADÓ PARÁZS


Te szép, te szomorú, te tiszta láng!
Most már: avarba hamvadó parázs,
Én nem gyujtottalak,
Én nem oltottalak
Az őszi erdőn úgy gyúltál, magadtól.
Arra jártamban
Megcsapott messziről a meleged,
Tovább mentem,
Nem éleszthettelek.
Most hát elalszol.
Aludj.
Békesség neked.
Takarjon be a diadalmas Ősz,
A csend,
S a nesztelenül hulló levelek.










Rónay György EPILÓGUS


Ibolyaszálat leltél az avarban.
Ne tépd le.
Hadd mosolyogjon halk tavaszt az őszben
kékje.

Katicabogár baktat az országúton.
Ne lépj rá. Nyúlj le érte.
Tedd vigyázva az árokpart puha
gyepére.

Csillag csillog a harmatos füvön.
Vigyázz, ne taposs rá.
Fázik szegény. Melengető tenyérrel
hajolj le hozzá.

Bárányokra késeket köszörülnek.
Ne engedd!
A világ héja-karmában galamb sír.
Mentsd meg!










Sík Sándor: A FENYŐFA ÉNEKE


Állok cseres hegyoldalon,
Magasba szúr örök dalom:
Föl, föl, föl, fölfelé!
Nem kell a völgyi szép meleg,
A tölgyek, bükkök és cserek:
Föl, föl, föl, fölfelé!

Hulljatok alsó ágaim,
Ne vonjátok le vágyaim.
Föl, föl, föl, fölfelé!
Fussatok szét gyökereim,
Teljetek élő ereim.
Föl, föl, föl, fölfelé!

Keményedjél hű derekam.
Tartani bírd templom-magam.
Föl, föl, föl, fölfelé!
Te lombosodjál koronám,
Vidd a magasba mély imám,
Föl, föl, föl, fölfelé!

Évente új-új adorál
Zöldecske hármas gyertyaszál
Föl, föl, föl, fölfelé!
A kúszó templom egyre szebb,
Ez az imádság teljesebb.
Föl, föl, föl, fölfelé!

És egyre több karcsul elő
Iker-templom: testvér fenyő,
Föl, föl, föl, fölfelé!
Ahol az élet idegen,
Aszályra perzselt köveken,
Föl, föl, föl, fölfelé!

Templomi zölddel fonjuk át
Pogány hegyormok homlokát,
Föl, föl, föl, fölfelé!

S megnyitja vén szemét a bérc.
És rajtunk át az égre néz,
Föl, föl, föl, fölfelé! S az égnek úgy sikoltja át
A föld sóvárgó mély dalát,
Föl, föl, föl, fölfelé!







Schmidt Károly: AZ ÁRTATLAN TERMÉSZET


Varázslat, vagy valóság
mit a természettől kapunk?
Vajon az a sok jóság
megérdemelt, igaz jussunk?

Az esendő természet,
mint kis gyermek a bölcsőben,
lelkében csak szeretet,
mi ott lapul az ölében.

Piciny kezét fogni kell,
egyedül van, oly magányos,
ha kérdezik nem felel,
Ő szótlanul csodálatos.

Szeretete önzetlen,
azt feltételek nélkül ad,
segíts a Természeten,
hisz mindig kis gyermek marad.

Soha ne hagyd magára,
figyeld minden rezdülését,
rászolgál a Hálára,
Neked adja szeretetét.

Ne tétovázz, ringasd Őt,
ne láss könnyet a szemében,
kergess el minden felhőt,
mely fölé borul sötéten.

Áld meg Őt, hisz érted van,
Ő az Isten teremtménye,
gyermekien ártatlan,
Ő az ember szeme, fénye.







Szabó Kila Margit: GYÖNYÖRŰ TERMÉSZET!


Óh Istenem!
De gyönyörű a természet!
Uram, a szép alkotásod körbevesz!

Te adtad
nekünk e paradicsomot!
A gyöngyharmatos bokrokat,
A fényben ölelkező lombos fákat,
Az ágain daloló pacsirtákat.

Cinkék, fecskék,
most daloljatok szépen!
Madarak és Fák Napján ékesebben!
Titeket csodál sok ember, s a világ!
Ha nem lennétek, üres lenne a táj.

Nem lenne fű,
lepke, bogár és virág.
Nem lenne tűzifa, bútor, asztal, ház.
Az erdei állatoknak otthona.
A madár sem dalolna nekünk soha!

Hálát adunk
Neked Istenem a fákért,
Madarakért, gyümölcsökért, virágért.
Ezért a szép földi paradicsomért!

Csicseregj kis
fecske, dalolj pacsirta!
Fájdalmas dalodat, mindenki hallja!
Emberek! Óvjátok a természetet!
Ne pusztítsátok a fákat, réteket!

Ne bántsátok
az erdőt, madarakat!
Régi természetet hozzátok vissza!
Fohászát, a pacsirta így dalolja.


Szabó Kila Margit - Gyönyörű természet - Videó

Link








Szabó Lőrinc: POCSOLYÁK


Esett. Megint kisütött. Szanaszét
tócsák ragyogtak. Mint mély szakadék,
nyílt elém egy-egy tükrös pocsolya,
a fekete Föld egy-egy ablaka,
s az Ég beléjük oly mélyre esett,
hogy szédítette a rémült szemet
s egy pillanatra elhitette, hogy
lent valahol egy másik ég ragyog,
igen, egy másik: az, amelyik a
talpunk alatt szikrázik: Számoa
vagy hogy is hívják azt a szigetet,
mely valahol épp alattunk lehet:
annak az ege tátongott felém,
vagy majdnem az, olyan iszonyu fény,
oly gyönyörű, gyémántkék áradás
rohant meg lentről, olyan ragyogás
csapott elő, és olyan hirtelen,
hogy azt hittem, mindjárt beleesem,
és csak kápráztam és szédültem és
oly jó volt e gyönyörű tévedés,
hogy sokáig eljátszottam vele
s szerettem volna mutogatni... De
aztán, mégis, nem szóltam senkinek:
kinevettek volna az emberek,
míg most, versben, elhiszik a csodát,
a valóságot: hogy a pocsolyák
tükrös fényükkel a tavaszi napban
kilyukasztották a Földet alattam!







Szilágyi Domokos: ŐSZI TÁJ


reszketnek a szélben a fák
őszi világ őszi világ
szerelmüket vesztik a fák
őszi világ őszi világ
szerelmet vall ma az avar
őszi vihar őszi vihar
a csók úgy is teremt ha fáj
őszi világ szép őszi táj







Fjodor Tyutcsev: TÉLI ERDŐ


Tél-boszorkány bonthatatlan
bűbájában, mint mese,
dér-palástban, néma fagyban
áll a fenyves mozdulatlan
csodacsipke-ligete.

Halva tán és mégis élve
tűri, szinte álmai
gyönyörétől megigézve,
hogy a hónak már egész be-
fonják piheláncai.

Ha nyugatról, ha keletről
a ferde nap rácikáz,
meg se rezdül - mint ijesztő
üvegtűzvész, gyúl az erdő:
káprázatos fényvarázs!

Ford.: Szabó Lőrinc







Várnai Zseni: CSODÁK CSODÁJA


Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rámragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés... tavasz!







Paul Verlaine: ŐSZI SANZON


Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon,
s ont monoton
bút konokon
és fájón.

S én csüggeteg,
halvány beteg,
míg éjfél
kong, csak sírok,
s elém a sok
tűnt kéj kél.

Óh, múlni már,
ősz! hullni már
eresszél!
Mint holt avart,
mit felkavart
a rossz szél...

(Tóth Árpád fordítása)







Weöres Sándor: BALLADA HÁROM FALEVÉLRŐL


Lehullott három falevél
észrevétlen az őszi ágról.
És jött a szél, a messzi szél,
egy messzi, másik, új világból -
Elröpült három falevél

Az egyik magasba vágyott:
talált a felhők közt új világot,
emelte, emelte a szél.
A másik rohanni vágyott:
magasba hágott és mélybe szállott,
sodorta, sodorta a szél.



Harmadik szédülni vágyott:
szemét lehunyta, semmit se látott,
kavarta, kavarta a szél.
Lobogott három falevél.

Lehullott három falevél
tehetetlenül a világból.
Ott lenn a sár, fekete, mély -
ki emel fel az őszi sárból,
ti szegény három falevél?

Halász Judit - Ballada három falevélről

Link








Versek az őszről - Ernesto Cortazar zenéjével

Link



Gyönyörű Nyugtató Zene • Csendes Zongorazene És Gitárzene
/Gyönyörű nyugtató zene Peder B. Helland -tól. Élvezd a csendes zongora- és gitárzenét ("Sunny Mornings") madárdallal a háttérben./

Link














 
 
0 komment , kategória:  Természet  
A turai Kastély lett Európa legjobb kastélyhotele
  2021-10-11 20:00:45, hétfő
 
 







A TURAI KASTÉLY LETT EURÓPA LEGJOBB KASTÉLYHOTELE


3000 nevezőt utasított maga mögé - Rangos elismerés

A ,,Legjobb Európai Kastélyhotel 2021" díjban részesült az International Travel Awards 2021 nemzetközi versenyen a BOTANIQ Turai Kastély.


A mesébe illő kastély varázsát nemcsak a neoreneszánsz és neobarokk stíluselemek adják, hanem az a szerelmi történet is, melyet az épület minden szegletében érezni lehet. A kastélxt ugyanis báró Schossberger Zsigmond termény-nagykereskedő mágnás építette feleségének, Mayer von Gunthof Teréz számára. Zsigmondnak 1890-ben Ferenc József király adományozott bárói címet. A báró 1869-ben az Esterházy családtól vásárolta meg a Pest megyei Turán elterülő birtokot, ahol 1883-ra megépítette az általa megálmodott kastélyt, amiben korának minden építészeti bravúrját felfedezhetjük. A korszerű központi fűtés mellett volt étellift, és villanyáram is. Minden szintre került fürdőszoba, melyekbe artézi kútból érkezett a a friss víz. A látványos földszinti előtérben emeleti világítóablakok és mérnöki pontossággal elhelyezett tükrök segítségével elérték, hogy ablakok nélkül is természetes fényt kapjon a helyiség.

Az 1883-ban épült neoreneszánsz stilusú kastély a BDPST Group teljes körű rekonstrukcióját követően 2020 nyarán nyitotta meg kapuit a vendégek előtt.

A Loire-menti kastélyok miliőjét idéző, Budapesttől 50 km-re fekvő BOTANIQ Turai Kastély ma már szállodaként és rendezvényhelyszínként is népszerű a térség turisztikai kínálatában, az International Travel Awards díja pedig azt mutatja, hogy európai mércével is elismerésre méltó

A KSA Tourism Marketing szervezet által megrendezett nemzetközi versenyen több mint száz ország szállodái és vendéglátó egységei indultak. Az International Travel Awards versenye során több mint 3000 nevezés érkezett a világ számos pontjáról, amelyből 500 nevező juthatott tovább a döntőbe, ahol a szakmai zsűri végül 200 indulót jutalmazott díjjal az egyes kategóriákban.

Az International Travel Awards verseny értékelési fázisának keretében egy több nemzetiségű, szakmai zsűri vizsgálja meg az adott díjra pályázókat, meghatározott szempontrendszer alapján. A szállodák esetében többek között olyan kritériumok alapján zajlik az értékelés menete, mint például a személyzet barátságossága vagy szobák minősége, felszereltsége és tisztasága. Az értékelés során továbbá nagy hangsúlyt fektetnek az étterem, valamint a spa és wellness egységek színvonalára is - az étterem hangulatát, illetve az ételek és eszközök minőségét is értékelik.

A spa és wellness részleg értékelésénél a különböző ajánlatok és szolgáltatások mellett a szolgáltatás színvonalát vizsgálták.

Az étterem szezonális étlapján a nemzetközi fogások mellett a jellegzetes magyaros ételek modern variációi is megtalálhatók, míg a hotel közel 400 négyzetméteres spa részlegét a kastélykert virágai és növényei inspirálták, és finn szauna, gőzkabin, sószoba, valamint meleg vizes kül- és beltéri medencék is találhatók benne.

"Nagyon örülünk az elismerésnek, hiszen amellett, hogy egy nemzetközi, elismert szakemberekből álló zsűri döntését is tükrözi a végeredmény, a folyamat során a vendégeink is elmondhatták a véleményüket a szavazáson keresztül, ami közvetlen visszajelzést jelent számunkra"

- mondta Somlyai Zoltán, a BDPST Group hotel divíziójának vezetője.


Link






Régen és most




 
 
0 komment , kategória:  Világjárók  
Máté Péter: Az első szerelem
  2021-10-10 20:45:25, vasárnap
 
 





Máté Péter: AZ ELSŐ SZERELEM


Néhány nyíló szóvirág,
lassan eszmélő világ,
furcsa, kábult közelség,
el nem múló gyöngeség.

Néhány félénk vallomás,
boldog, hű szemvillanás,
féltve őrzött érzelem,
ennyi az első szerelem.

Az első szerelem olyan, mint egy álmodás,
az első szerelem legfeljebb egy kézfogás.
Az első szerelem mégis szebb a többinél,
az első szerelem mindhalálig elkísér.

Néhány félénk vallomás,
boldog, hű szemvillanás,
féltve őrzött érzelem,
ennyi az első szerelem.

Néhány titkon írt levél,
hulló könnycsepp semmiért,
máskor mosoly hirtelen,
ennyi az első szerelem.

Az első szerelem olyan, mint egy álmodás,
az első szerelem legfeljebb egy kézfogás.
Az első szerelem mégis szebb a többinél,
az első szerelem mindhalálig elkísér.

Az első szerelem olyan, mint egy álmodás,
az első szerelem legfeljebb egy kézfogás.
Az első szerelem mégis szebb a többinél,
az első szerelem mindhalálig elkísér.

Az első szerelem mégis szebb a többinél,
az első szerelem mindhalálig elkísér.


Máté Péter - Az első szerelem

Link



SlidaPlayer

Link



Link



























































































 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 17 
2021.09 2021. Október 2021.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 1 db bejegyzés
e hónap: 17 db bejegyzés
e év: 299 db bejegyzés
Összes: 4280 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1877
  • e Hét: 8588
  • e Hónap: 38974
  • e Év: 499097
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2021 TVN.HU Kft.