Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
Azt hitted...?
  2024-02-25 22:45:00, vasárnap
 
 










AZT HITTED...?


Azt hiszitek, ha leváltjátok a kormányt, akkor egy fiatal sem megy majd külföldre dolgozni?

Azt hiszitek, ha leváltjátok a kormányt, akkor minden magyar hazajön?

Hiszitek még, hogy akkor minden ingyen lesz? Lesz hideg virsli meleg sörrel, államilag fizetett Balatoni nyaralás, bambi meg fagylalt?

Hiszitek még, hogy duplájára emelkedik majd a fizetés és kevesebb adót kell majd fizetni?

Elhiszitek, hogy minden kórház 5 csillagos hotelként fog működni és minden betegre jut majd 3 orvos mindez persze ingyen?

Elhiszitek, hogy ha leváltjátok a kormányt, mindenki lakáshoz fog jutni hitel nélkül és senki sem fog megfagyni télen, mert lesz ingyen tüzifa?

Azt hiszitek, ha leváltjátok a kormányt, akkor az iskolában nem kell többé írni, olvasni és mindenki azt tanulhatja, amihez éppen kedve van? Hogy az alapfokú műveltség sem fog számítani?

Hiszitek, hogy minden út hirtelen aszfaltos lesz és hogy soha egy kátyú sem lesz majd többé az utakon?

Azt hiszitek, hogy ha leváltjátok a kormányt, nem lesz több szegény és többé senki nem fog éhezni?

Azt hiszitek, hogy az eddig is a "jóságáról" ismert baloldal a beígért elkobzott vagyonokat szétosztja majd az emberek között?

Tényleg azt hiszitek, hogy az a változás, amire annyira vártok, jó lesz?

Azt hiszitek olcsóbb lesz a kenyér meg a tej? Hogy olcsóbb lesz a benzin és az olaj?

Azt hiszitek megint 3.60 lesz a kenyér és havi 2000 eurós fizetés napi 8 óra munkáért?

Elhiszitek e, hogy a baloldal (ahogy persze eddig se tette) nem fog lopni, csalni, hazudni a nap minden szakában?

Komolyan elhiszitek azt, amit hisztek?

Elhiszitek a szép szavakat azok után, hogy nem egyszer testközelből tapasztaltuk a kommunisták és a szocialisták által vezetett Magyarországot? Hogy hová vezették Magyarországot?

Komolyan azt hiszitek, hogy minden vattacukorból lesz és a nap is szebben ragyog majd?Hogy szivárványon fogunk csúszkálni és lepkéket hajkurászunk a csodálatos virágos réten? És szivecskék meg színes lufik fognak szállni az égen és mindenki szeretni fog mindenkit? Még a szomszéd arab terrorista is szeretni fog?

Komolyan! Mit hisztek? Mit vártok? Mit akartok egyáltalán?

Hinni a templomban kell kedveseim!

Álomvilágban éltek! Tessék felébredni és kicsit körülnézni!

Azt a poharat nem félig üresnek, hanem félig telinek látni!

Eddig az "azt hittem" sosem vezetett jóra! Utána mindig a siránkozás következett...

Nem hinni kell, hanem bízni!

Hinni Istenben, bízni a jövőnkben kell!

Te is felelős vagy a hazáért! Láss a szemeddel, ne csak nézz!

Gondolkozz, mielőtt hiszel!Most kell igazán összefognunk!

A tét, az életünk! Merjünk végre nagyok lenni mi magyarok!

Hajrá Magyarország!

/egy 2018-as bejegyzés! Érdekes a kérdések nem változtak, de a valóság sem!










 
 
0 komment , kategória:  Politika  
Azt hitted, Budapest drága? Szétnéztél már Európában?
  2024-02-25 22:30:04, vasárnap
 
 







AZT HITTED, BUDAPEST DRÁGA? SZÉTNÉZTÉL MÁR EURÓPÁBAN?

Privátbankár.hu


Budapest lakásárai kifejezetten olcsónak számítanak az európai fővárosok között. A magyar fővárosnál csak a horvát, a szerb, a bolgár, a ciprusi és a román számít olcsóbbnak. Ugyanakkor a budapesti lakásár kevésbé megfizethető az itt élők számára, mint a prágai vagy varsóiak számára. Nálunk a használt lakásokért 884 ezret, az újakért akár 1,4-1,8 millió forintot fizetünk négyzetméterenként - ez ugyanakkor harmada, negyede Európa pénzügyi és gazdasági fővárosaiban tapasztalható árainak.

Az Otthon Centrum és a Global Property Monitor fővárosokra és nagy pénzügyi központokra fókuszáló elemzése szerint Budapest továbbra is olcsónak számít európai összehasonlításban. A legdrágább lakások Svájc (Zürich, Genf, Bázel), az Egyesült Királyság (London) és Franciaország (Párizs) fővárosában, illetve fontosabb pénzügyi központjaiban találhatók, ahol átlagosan 7000 - 13.000 eurót (nagyjából 2,1 - 4,0 millió forintot) kérnek el négyzetméterenként. Londonban azonban még ennél is drágábban, 20.190 euróért, azaz átlagosan nagyjából 6,3 millió forintot kérnek el négyzetméterenként egy lakásért, tudta meg a Privátankár.hu.


Ezek a legdrágább kerületek

A 2017 január - november között az ingatlanközvetítőnél kötött adásvételi szerződések alapján a fővárosban az V. kerületben kellett a legtöbbet fizetni a lakásvásárlóknak: a használt lakások egy négyzetmétere átlagosan 884 ezer forintért (2850 EUR/m2), míg az új építésű lakások ennél lényegesen magasabb, 1,4 - 1,8 milliós négyzetméteráron keltek el (4515 - 5800 EUR/m2).

A belső pesti kerületekben 460 - 580 ezer forint körül (1.480 - 1.870 EUR/m2), Budán a II., XI, XII. kerületekben 540-560 ezer forint (1.740-1.810 EUR/m2) volt a használt tégla társasházi lakások fajlagos ára. Az új építésű lakások ennél 30-40 százalékkal magasabb átlagáron keltek el, de egyes luxus projektek milliós vagy azt meghaladó áron kínálják lakásaikat.

Keletre is, nyugatra is drágul

A közép-európai fővárosok között Bécs a legdrágább, az osztrák statisztikák szerint négyzetméterenként, elhelyezkedéstől függően akár 3500 - 7500 eurót (1,1-2,3 millió forintot) kell fizetni átlagosan. A Bank Austria adatai szerint az elmúlt két év nagyon dinamikus növekedése jelentős mértékben csökkent az év elején, mára stabilizálódni látszanak a bécsi lakásárak.

Átlagos lakásár a fővárosokban és a fő pénzügyi központoknak számító nagyvárosokban (EUR/m2)

Forrás: Otthon Centrum




A Lengyel Nemzeti Bank adatai szerint ugyanakkor Varsóban az átlagos lakásár alig változott az elmúlt egy évben, forintra átszámolva 580 ezer Ft/m2 volt 2017 első félévében. A numbeo.com aktuális adata szerint a belvárosban ennél magasabbak az árak, 785 ezer Ft-nak megfelelő zlotyt adnak egy négyzetméterért a vásárlók, míg a külső kerületekben 520 ezer Ft/m2 az átlagár.

Prágában - szintén a numbeo.com adatai szerint - a belvárosban 1,2 millió forintot kell fizetni négyzetméterenként, a külső kerületekben 784 ezer forint a lakások átlagos négyzetméter-ára, Pozsonyban pedig elhelyezkedéstől függően 1910 - 2650 eurót (590-820 ezer forintot) kell fizetni egy lakás négyzetméteréért átlagosan. A Szlovák Statisztikai Hivatal adatai szerint egy év alatt 4,5 százalék volt az átlagos lakásár emelkedés a pozsonyi régióban.

Többet kell dolgozni nálunk a lakásért

A fenti statisztikák alapján a 2014-től kezdődött lakáspiaci fellendülés nyomán az árakat tekintve a magyar főváros egyértelműen felzárkózik a visegrádi országok fővárosaihoz és a prémium szegmensben már közelít Bécshez is - az átlagos lakások tekintetében azonban az átlagos árszint még alatta marad az osztrák fővárosnak.

Átlagos havi nettó jövedelem európai fővárosokban (EUR) Forrás: Otthon Centrum




A lakásárakkal ellentétben azonban az átlagos jövedelmet (nettó fizetéseket) tekintve a jobseurope.net felmérése szerint Budapest igencsak a sor végén áll. Jelenleg Varsóban, Prágában, Pozsonyban is magasabb az elkölthető nettó havi jövedelem átlaga, mint a magyar fővárosban, Bécsről nem beszélve, ahol többszörös az átlagfizetés a budapestinél. Ez pedig azt is jelenti, hogy a fővárosi lakásár kevésbé megfizethető az itt élők számára, mint a prágai vagy varsói árak az ott élők számára. A fajlagos lakásárat a havi jövedelemmel összevetve a legkevésbé megfizethető lakások Londonban, Bécsben, Rómában és Párizsban találhatók, Budapest a középmezőnybe tartozik Lisszabonnal, megelőzve Prágát, Pozsonyt, Varsót. A legkedvezőbb értéket Berlin, Koppenhága, Brüsszel és Zágráb mutatja, ahol a havi nettó átlagos jövedelem másfél-kétszerese az átlagos lakás négyzetméterár.

Nagyot spórolhatunk a lakásvásárlásnál, de nem sokáig: áttörés jön az ingatlanpiaconEgyelőre nagyon úgy tűnik, hogy az előzetes várakozásokkal ellentétben a kormány nem hosszabbítja meg az újépítésű lakások áfakedvezményét, a program kifut 2019-ben - a szakértők ezért nagy robbanást várnak jövőre a piacon. Az árak emelkedése közben lassul, de lesz olyan piac, ahol még 2018-ban is 20 százalékkal mennek feljebb az árak.

Link



Térképre tettük Budapest legdrágább utcáit - Így változott a toplista 2015 óta

Link









 
 
0 komment , kategória:  Hazánk - otthonunk  
Mesék és mondák Mátyás királyról
  2024-02-24 22:15:38, szombat
 
 







MESÉK ÉS MONDÁK MÁTYÁS KIRÁLYRÓL . . .




MESÉK ÉS MONDÁK Mátyás királyról

Link


Link



A Mesék Mátyás királyról tizenhárom rajzfilmje az ország talán legigényesebb rajzfilmes csapatának, a Kecskeméti Stúdió művészeinek munkáját dicséri. A lemezen a sorozat következő epizódjai találhatók meg: 1. Az igaz mondó juhász 2. Egyszer volt Budán kutyavásár 3. Beatrix királyné tréfája 4. A cinkotai kántor 5. A kolozsvári bíró 6. Mátyás király Gömörben 7. A három bakkecske 8. Mátyás szolgái 9. Furcsa látogatók 10. Mátyás kovács 11. A tök és a négy ökör 12. A nekeresdi bíró 13. A névnapi jóslat Extrák: két dokumentumfilm Mátyás királyról és Beatrix királynéról, Bemutatkozik a Duna televízió

Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László








Mesék Mátyás királyról: A CINKOTAI KÁNTOR


Jártában-keltében, egyszer, Mátyás király bevetődött a cinkotai kántorhoz. A kántornak nem volt otthon semmi ennivalója, csak három tojása. Abból készített hát vacsorát az idegennek. Vacsora után megkérdezte a kopott ruhás vándort:
- Egy kis bor jó volna?
- Ha volna, jó volna, de ha nincs, az se baj! - felelte Mátyás.
A kántor nem nyugodott, szerette volna megtisztelni a vendéget. Nézelődött, mit is adhatna zálogba a kocsmárosnak, hogy kapjon egy üveg bort. Fogta a bibliáját, s azt vitte el egy kis itóka fejében, zálogba. Borozgatás közben a kántor megkérdezte:
- Kit tisztelhetek az úrban?
- Sándor Mátyás a nevem. Vándor deák vagyok. Egyébként Budán van a lakásom.
Másnap reggel elköszönt ,,Sándor Mátyás". A kántor semmit nem kért a szállás s a vacsora fejében. Amint Mátyás király hazaérkezett, mindjárt levelet íratott a kántornak: Ezen s ezen a napon keresse fel Budán Sándor Mátyást, legyen a vendége! Felcihelődött a kántor a megadott napon, s felment Budára. A címen, amit Sándor Mátyás megadott, a királyi palota állt.
- Ejnye, tán csak nem tréfált meg engem az a Sándor Mátyás? - morfondírozott magában a kántor. Amint a palota körül csellengett, megszólította egy katona:
- Mi járatban van, atyafi?
- Meghívott ide engem egy Sándor Mátyás nevű deák, aki megszállt nálam minapában egy éjszakára, s megevett három tojást - mondta a megszeppent kántor.
A katona mindjárt tudta, hogy hány a kettő, a király elé vezette az embert. A királynál óriási vendégség volt. Ott parádézott az összes nagyúr, fényes gúnyájában, mert a király kiadta, hogy mindenki a legdrágább öltözetében jelenjen meg. Amikor Mátyás király meglátta a kántort, megölelte, az első helyre, a jobbja felől ültette. Csak meresztgették a szemüket az uraságok:
- Ki lehet az az egyszerű ember, hogy a király így meguralja?
Mátyás király csendet parancsolt, s elbeszélte, hogy vendégelte meg őt a cinkotai kántor, amikor álruhában szállást kért nála. Mindjárt megparancsolta az uraknak, hogy mindenki vesse le a felső ruháját, s adja a kántor hátára. Az urak úgy tettek, ahogy királyuk parancsolta. Szegény cinkotai kántor már rogyadozott a sok drága gúnya alatt. Akkor Mátyás király így szólt:
- Most mindenki váltsa ki a gúnyáját! Tegyetek annyi aranyat az asztalra, amennyit a ruhátok megér!
Az urak sorra lepengették az aranyakat az asztalra, s sorra kiváltották a gúnyájukat. Mátyás király akkor kigombolta a saját, prémes palástját, s a cinkotai kántor vállára borította. Így szólt hozzá végezetül:
- Legyen a tiéd ez a palást! Vidd az aranyakat is, élj boldogul! Azonban első dolgod legyen, hogy a bibliát, amit a kocsmárosnál hagytál, váltsd ki a zálogból! Ezzel a király kegyesen elbocsájtotta a kántort.

Mesék Mátyás királyról: A cinkotai kántor - Videó

Link








Pothurszky Géza: A HÁROM BAKKECSKE


Mátyás király éppen panasznapot tartott
az uraknak lenn, az öreg Duna-parton.
Unta magát nagyon a silány kéréstől,
amik elhangzottak az urak részéről...

- Kicsi a legelő... kevés a jobbágykéz...
drága a napszámos... hogy milyen nagy kár ért...
Közönyből kizökkent, felvidult az arca,
mert megszólította egy kétökrös gazda.

Mátyás felismerte apja volt vitézét,
őhozzá intézte menten a beszédjét.
- Már régen láttalak, biz` megöregedtél,
mióta törökkel rég nem verekedtél.

- Hogy megöregedtem, az nem lenne nagy baj!
De az ökreim is ugyanannyi nappal.
Csak tíz arany híja, hogy újakat vegyek,
azonnal megtenném, meglátná kegyelmed.

Mátyás meg kacsintott menten a gazdával,
feltett néhány kérdést csakúgy hamarjában.
Az urak füleltek, lesték a szavakat,
király az öreggel vajh` miről tárgyalhat.

- Mondd meg hát énnékem igazi hitedre:
most neked mennyire messzi még a messze?
A válasz bizony nem váratott sokáig,
felelé` az öreg: - Az ökröm szarváig!

- Azt is mondd meg: mennyi még a harminckettő?
- Az bizony, jó uram, már csak tizenkettő.
Jött az újabb kérdés a bölcs öreg felé:
- És meg tudnál-e fejni három bakkecskét?

Mosolygott az öreg ezen a kérdésen,
válaszolt azonnal, ugyanúgy, mint régen...
- Meg tudnék, jó uram, miért is ne tudnék?
Megfejnék bármennyit, egy kicsit alkudnék.

- El ne áruld senkinek, miről beszéltem,
ameddig nem látod újra az én képem!
- Úgy lészen, jó uram! Megbízhatik` bennem,
amiről beszéltünk, agyamba rejtettem...!

Az urak most a király felé fordultak,
Mátyásnak intézték menten a szavukat.
- Lám, mily zavarosan beszél a kisöreg,
kapna tíz aranyat, s lenne két új ökre.

- Nem kell az aranyam az öreg gazdának,
jól vág még az esze, megszerzi magának...
Hanem, jó uraim, fejtsék meg szép sorban,
jutalmat ígérek itt, most, azon nyomban.

Azzal lóra pattant, felment Visegrádra,
otthagyva urakat a nagy feladvánnyal.
Nem is tétováztak, az öregnek estek,
árulná el nekik, miről beszélgettek.

- Mindenik kérdésnek húsz arany az ára!
Alább nem is adom, nehogy majd megbánjam!
Sokallták. Megadták, össze-összenéztek,
aztán jöttek sorban a nehéz kérdések...

- Az első kérdésre, messzi-e a messze?
Az ökröm szarváig! Miért ezt felelte?
- Mert még fiatalon messzire ellátok,
ma már csak az ökreim szarvait látom.

- Arra pedig: mennyi még a harminckettő?
Miért azt felelte: már csak tizenkettő!
- Azért mert harminckét fogam volt régebben,
tizenkettő van most, de ezt sem szégyellem...

- Meg tudna-e kend fejni három bakkecskét?
- Meg tudnám, jó uram! - Miért ezt felelé`?
- Erre, hogy meg tudnám! Azért így feleltem,
lám úgy, ahogyan most önöket megfejtem.

Szégyellték az urak, nagyon cudar érzés,
ezért az aranyat rögvest visszakérték.
- Megszegted a szavad, szólunk királyunknak,
nem láttad a képét, titkát elárultad!

- Ugyan, uraim! Én nem láttam a képét?
Minden aranyra a király képét vésték!
Nemegyszer bizony, de hatvanszor is láttam,
azt, hogy buták vagytok, aranyatok bánta...!

Szégyellve magukat mentek Visegrádra,
mert butaságuknak mily nagy lett az ára.
Mátyás csak mosolygott, - mondták, megfejtették!
De bíz` eltitkolták, nagyon megfizették...!

/2015. A szerző a verset "Mesék Mátyás királyról" című filmek ihletésére írta!
Forrás. Poet.hu/


Mesék Mátyás királyról: A három bakkecske - Videó

Link








MÁTYÁS KIRÁLY ÉS A KOLOZSVÁRI BÍRÓ


Hol volt, hol nem volt, Kolozsváron élt egy kegyetlen bíró. Egyszer Mátyás királynak fülébe jutott, hogy ez a bíró mennyire sanyargatja a szegény népet. Mátyás király szerette a szegényeket, pártolta őket. A gazdagokat gyűlölte, sokszor móresre tanította. Most hát, hamarjában Kolozsváron termett, hogy saját szemével győződhessen meg az igazságról. Álruhába öltözött, s rongyos gúnyájában leült a bíró házával szemben, egy hídra. Egyszer csak jön egy hajdú és ráförmed:
- Mit lopod itt a napot, te nagyorrú? Nem tudod, hogy a bíró úrnál mennyi munka van? - Nagyot húzott botjával Mátyás hátára.
- Mennyi a fizetség? - kérdezte Mátyás.
- Gyere a bíróhoz, az majd megmondja!
A bíró udvarában jobbágyok hordták a fát. Akit a hajdúk elől-hátul találtak, mindenkit odahajtottak fát cipelni. A bíró a tornácon heverészett, onnan szemlélte a munkálkodást.
- Mi a fizetség, bíró úr, a fahordásért? - kérdezte Mátyás.
- Majd mindjárt megtudod, ha huszonötöt vágatok a farodra! - mordult rá a bíró. - Takarodj fát hordani!
Mit tehetett a király? Egész nap hordta a fát. Három hasáb végébe belevéste a nevét: Mátyás! Mátyás! Mátyás! Este fáradtan, éhesen újra csak a bíró elé állt:
- Bíró uram! Fizesse meg az egész napi fáradságomat!
- Hij, azt a hitvány, agg eb anyádat! Te naplopó, te gazember! Vágjatok rá huszonötöt! - adta ki a parancsot a bíró.
A hajdúk egy minuta alatt lekapták a tíz körméről őfelségét, s huszonöt botütést mértek rá. Szorította a fogát Mátyás, és erősen megfogadta, hogy ezt még visszaadja a bírónak.
Ahogy a deresről megszabadult, sietve sietett Budára. Hevítette a düh, s a szégyen. Néhány hét elmúltával a király fényes kísérettei ismét Kolozsvárra látogatott. A bíró alázatosan hajlongott előtte. Így felséges királyom! Meg úgy, felséges királyom! Mátyás egy darabig tűrte, hogy nyájaskodjék, de a szeme villámokat szórt feléje:
- Sok szép fája van, bíró úr! - mondta a király. - Honnan szerezte be kegyelmed?
- Kedves jobbágyaim ajándéka - szerénykedett a bíró.
- S ki hordta be ezt a temérdek tüzelőt? - feszegette tovább a dolgot a király.
A bíró feszengett szorultságában, s azt mondta:
- Az itteni szegények szívességből behordták.
- Dobáljátok szét a farakásokat! - adta ki a parancsot Mátyás a katonáinak. - Három hasábra ráírtam a nevemet, amikor három hete, én is szívességből, itt hordtam a fát. Még most is kék a hátam a bíró úr mogyorófa hájától, amivel a hajdúi megkenegettek.
A bíró csak hápogott ijedtében. A fahasábok hamar előkerültek. Mindegyiknek a végén ott állt: Mátyás! Mátyás! Mátyás!
Akkor a bíró térdre esett:
- Grácia fejemnek, felség!
- Nincs kegyelem! Hitvány féreg! Anyámat agg ebnek nevezted, megbotoztattál, mert a fizetségemet kértem. Népemet ingyen dolgoztattad! Akasztófa lenne a méltó jutalmad! Én beérem azzal, hogy mindenedből kifosszanak. Hitvány szolgáiddal az országból kitakarítsanak.
Híre ment az országban hamar, hogy lakolt meg a kolozsvári bíró gonosz tetteiért. A gonoszok ettől megrémültek, meglapultak, nem merték többet sanyargatni a népet, míg Mátyás király volt az uralkodó. Mióta Mátyás meghalt, oda az igazság

Mesék Mátyás királyról: A kolozsvári bíró - Videó

Link








A NEKERESDI BÍRÖK


Egyik útja alkalmával a király egy olyan faluban pihen meg, melyben igencsak furcsa dolgok történnek. Mátyás szellemi párbajra hívja a régi és az új bírót, melyből a régi bíró kerül ki győztesen.


Mesék Mátyás királyról: A nekeresdi bírók

Link








NÉVNAPI JÓSLAT


Mátyás királyról nagyos sok monda és legenda él hagyományainkban. Az egyik ilyen mese a Mátyás névnaphoz kötődik, illetve egy névnapi jóslathoz.

A mese szerint a király szókásához híven álruhában járta országát, mikor egy jósnő azt jósolta neki, hogy ha nem megy el lopni a következő névnapján meg fog halni. A királynak sok ideje nem maradt, mivel a következő napon volt Mátyás nap, mikor is a főkamaráshoz volt hivatalos ünnepi fogadásra. Így hát az udvari bolonddal a vendéglátójukhoz indultak, hogy valami kis apróságot ellopjanak leendő vendéglátójuktól.

A jósnőnek igaza lett, Mátyás kihallgatta a főkamarás beszélgetését, aki a másnapi Mátyás napi lakomán akarta megmérgezni a királyt. Így viszont a tervből semmi sem lett, a gonosz elnyerte büntetését, a cigányasszony pedig királyi jutalomban részesült

A középkorban szokás volt, hogy a gyermekeket arról a szentről nevezték el, akinek az ünnepnapján születtek, így történt ez Hunyadi Mátyás esetében is aki Mátyás napra virradóra született, és az akkori szokás szerint ezért kapta a Mátyás nevet.


Mesék Mátyás királyról: A névnapi jóslat

Link








MÁTYÁS KIRÁLY MEG AZ IGAZMONDÓ JUHÁSZ (népmese)


Mátyás király meg az igazmondó juhász (népmese) Egyszer a burkus király meglátogatta Mátyás királyt. Mint pajtások köszöntötték egymást, azután azt mondta a burkus király:
- Azt hallottam, hogy magának aranyszőrű báránya van.
- Igaz - mondja Mátyás -, van nekem a juhaim között egy aranyszőrű bárányom, meg van egy olyan juhászom is, aki sohasem hazudik.
Mondja erre a burkus király:
- Én megmutatom, hogy mégis hazudik!
- De - feleli Mátyás király - nem hazudik az, olyan aztán nincs!
- Majd megmutatom én! Megcsalom úgy, hogy muszáj neki hazudnia!
- Fogadok akármibe, hogy nem hazudik - mondja Mátyás király. - Fele országomat odaadom, hogyha elveszítem a fogadást.
- Én meg odaadom a fele országomat akkor, ha nem hazudik! - mondja végül a burkus király.
Kezet fognak, azzal jóéjszakát mondanak, és ki-ki megy szállására. Ott a burkus király felöltözik a parasztruhába, és rögtön kimegy a tanyára a juhászhoz.
Köszönti, mire az visszaköszön.
- Isten hozta, király uram!
- Honnan ismersz te engemet?
- Megismerem a szaván, hogy maga a király - feleli a juhász.
Azt mondja erre a burkus király:
- Adok neked sok pénzt és hat lovat ráadásul, csak add nekem az aranyszőrű bárányt!
- Jaj - mondja a juhász -, a világért sem adom, mert felakasztana érte a király.
Még több pénzt ígért neki a burkus király, de a juhász nem áll kötélnek.
Hazamegy nagy búsan a burkus király, és csak búsul, búsul. Ott volt a lánya is.
- Ne búsuljon, édesapám, elmegyek én ahhoz a juhászhoz, majd én megcsalom.
Úgy is lett. Vitt magával egy láda színaranyat meg egy üveg bort. A juhász azt mondta, nem hiányzik a pénz. Mátyás király meg felakasztja, ha megtudja, hogy hova lett az aranyszőrű bárány.
Addig-addig beszélt, incselkedett a lány, hogy végül megitták az üveg bort. A bortól olyan kedve kerekedett a juhásznak, hogy megígérte a királylánynak, odaadja neki a bárányt, ha feleségül megy hozzá.
Soká szabódott a lány, végül beleegyezett. Azt mondja erre a juhásznak:
- Nyúzd meg a bárányt, a húsát edd meg, a bőrét meg add nekem! Így is lett. A juhász megnyúzta az aranyszőrű bárányt, a királylány pedig nagy örömmel vitte az apjának a bárány bőrét. Örvendezett is a burkus király, hogy a lánya így meg tudta csalni a juhászt.
Eljött a reggel. Búsult erősen a juhász, mit mondjon a királynak, hogy ne tudja meg, hogy az aranyszőrű bárány nincs többé. Elindult a királyi palotába. Útközben többször is elpróbálta, mit hazudik majd, ha a király szeme elé kerül. Beleszúrta botját egy egérlyukba, rátette a kalapját, elhátrált tőle, aztán újra feléje ment, s elváltoztatott hangon így kezdett beszélni:
- Mi újság, szolgám, kinn a tanyán?
- Ott semmi különös, csak az hogy az aranyszőrű bárány elveszett, megette a farkas!
Mikor ezt a hazugságot kimondta, megijedt.
- Hazudsz - folytatta a király hangján -, akkor a többit is megette volna!
A juhász erre kivette botját az egérlyukból, és búsan ballagott a király palotája felé.
Ismét talált egy egérlyukat, abba is beletette a botját, rá a kalapját, felköszöntötte, és elmondta az újabb mondókáját.
- Mi hír a tanyán?
- Az aranyszőrű bárány beledöglött a kútba.
- Hazudsz, mert akkor a többi is beledöglött volna!
Újra csak vette a botját, és bandukolt a kastély felé.
Harmadik egérlyukat is talált, harmadszor is eljátszotta:
- Mi újság a tanáyn?
- Ellopták az aranyszőrű bárány.
- Hazudsz, mert a többit is ellopták volna!
Nem próbálkozott többet a hazudozással, vette a kalapját, botját, és bekopogott Mátyás királyhoz. A burkus király is ott ült a lányával az asztalnál. Már várták, ugyan mit hazudik a juhász.
- Mi újság a tanyán? - kérdi tőle Mátyás király.
- Semmi, csak az, hogy az aranyszőrű bárányt elcseréltem egy szép fekete báránnyal.
- Hát hozd be azt a bárányt! - mondja örömmel Mátyás király.
Azt mondja erre a juhász:
- Ott ül középen!
- Éljen! Nem hazudtál! - kiáltott fel Mátyás király. - Ezért neked adom a burkus király fele országát!
- No, én meg - toldja meg a burkus király - odaadom feleségül a lányomat, mert úgyis szeretitek egymást.
Így lett az igazmondó juhászból burkus király.


Mesék Mátyás királyról: Az igazmondó juhász

Link








EGYSZER VOLT BUDÁN KUTYAVÁSÁR (népmese)


Egyszer volt Budán kutyavásár (népmese)Egyik alkalommal, ahogy megy a határban Mátyás király, ott lát egy szegény embert két rossz lovon szántani. De igazán olyan rossz lovak voltak, hogy meg kellett őket magázni, hogy továbbvonszolják az ekét.

Mátyás király odaköszön:

- Adjon isten jó napot, jó munkát! Halad-e valahogy?

Fogadja a szegény ember:

Adjon isten, éppen haladni csak haladnék, de a lovaim olyan gyengék, minden pillanatban várom, hogy kidőlnek.

- Hát miért nem abrakolja őket jobban?

- Haj, abrak, abrak! Bárcsak a családomnak kenyere volna, de se családomnak, se lovamnak ennnivalója nincs!

A szegény ember szomszédjában szánt egy gazdag paraszt olyan négy lovon, hogy majdnem elrepülnek az ekével.

Azt mondja Mátyás király a szegény embernek:

- Miért nem szól a szomszédjának, hogy segítse kifordítani magának ezt a földet?

- Hej, kérem, ez olyan büszke, nyakas paraszt, hogy az ilyen magamfajta emberrel szóba sem áll. Tán még a levegőt is irigyli tőlünk.

Akkor azt mondja Mátyás király a szegény embernek:

- Ide figyeljen barátom! Adja el a két lovát, és az összes pénzen vegyen kutyákat. Mindegy, hogy a kutya milyen fajta, csak minél többet vásároljon, és ekkorra meg ekkorra hozza fel Budavárra, Mátyás király palotája elé. Azon a napon lesz ott kutyavásár.

Úgy is csinált a paraszt. Eladta a két lovacskát, és összevásárolta a lovak árán a kutyákat. Bizony jó néhány kutyát összevásárolt, talán egynéhányat még úgy is adtak neki, hogy vigye el a portáról.

Akkor a jelzett napon betereli a kutyákat a királyi vár elébe.

Arra a napra Mátyás király a nagyurakat összehívta, és kötelezte őket, hogy legalább egy kutyát mindegyik megvásároljon.

Húsz forintnál olcsóbb egy kutya sem lehet, de ha valaki száz forintot ad egyért, az még nemesebb lesz.

A legelső kutyát Mátyás király vette meg, jó summa pénzt nyomott a szegény ember kezébe.

A kutyavásár nagyon rövid ideig tartott, pillanatok alatt elkelt az egész kutyasereg.

A szegény ember hátitarisznyájában viszi a sok pénzt, és dicsekszik otthon fűnek-fának, hogy a két ló árán vett kutyákért mennyi rengeteg pénzt kapott.

Amikor ezt a gazdag paraszt meghallotta, fogta, eladta mind a négy jó lovát, sőt még a két szép növendék csikaját is, ráadásul két-három tehenet, és ennek az árán a környéken a legszebb kutyákat vásárolta össze.

Mikor a kutyákat összevásárolta, hajcsárokat fogadott melléjük, és elszállította Budavárra. Ott jelentkezett a királynál, hogy kutyavásárt csinál.

De Mátyás király azt mondta:

- Jaj, kedves barátom, Budán csak egyszer volt kutyavásár, és többé sohasem lesz! Csináljon a kutyáival amit akar!

Erre a dúsgazdag paraszt mérgében szétverte az egész kutyanyájat, dühösen hazament, és haláláig átkozta a budai kutyavásárt.


Mesék Mátyás királyról: Egyszer volt Budán kutyavásár

Link








FURCSA LÁTOGATÓK


A királyi várban tudósok és művészek élvezik Mátyás támogatását. Az arany, a környezet, sok furcsa szerzetnek is vonzóvá teszi Budát. Ebből a filmből azt is megtudjuk, hogy állandó kísérője és szellemi partnere, a bolond miképpen került Mátyás szolgálatába.

A tudós embereknek maga a földi paradicsom volt a Budai Várpalota, mert tele van az nagy művészek remekeivel, bölcsebbnél-bölcsebb könyvekkel, nomeg okos férfiakkal, akik mint a kés a késen, úgy élesítik egymáson az elméiket. Kopogtatott is sok tudós és művészember Mátyás ajtaján, de volt közöttük sok furcsa szerzet is, mint például egy szerzetes, ki nemrég érkezett Németföldről és állítja bármiről képes hosszú szónoklatokat adni. A talján, és borsóhajígáló, aki képes egy kulcslyukon minden kezébe akadt borsószemet áthajítani. Viszont akad néha tengernyi kavics közt aranyrög is, mint például Mátyás udvari bolondja, kit a visegrádi alsó palotában hallgatott meg a király...

Részletek a videóban

Mesék Mátyás királyról: Furcsa látogatók

Link








MÁTYÁS KIRÁLY ARANYSZŐRŰ BÁRÁNYA

A burkus király megirigyelte Mátyás király aranyszőrű bárányát és elhatározta, hogy mindenáron megszerzi. Fogadást kötnek, hogy a bárányt őrző juhász, aki igazmondásáról híres - hazudik-e vagy sem. A burkus király lánya ravaszságával, no meg egy kis áldozattal megszerzi az aranyszőrű bárány bőrét -

A burkus király megirigyelte Mátyás király aranyszőrű bárányát és elhatározta, hogy mindenáron megszerzi. Fogadást kötnek, hogy a bárányt őrző juhász, aki igazmondásáról híres - hazudik-e vagy sem. A burkus király lánya ravaszságával, no meg egy kis áldozattal megszerzi az aranyszőrű bárány bőrét. A juhász búsul, szenved, a hazugság útvesztőjében egyre mélyebbre süllyed - mígnem mégiscsak az egyenes utat választja - elmondja az igazat, mi is történt az aranyszőrű báránnyal

Lásd Videó


Magyar népmesék: Mátyás király aranyszőrű báránya

Link

Link
Link










MÁTYÁS KIRÁLY GÖMÖRBEN


Egyszer Mátyás király Gömörben vendégeskedett. A helybéli nemesekkel mulatozott, vacsorázott. Itták a jó gömöri borokat. Emelgették az ékes-fényes aranykupákat. Éltették a királyt, ittak az ország boldogulására, ittak egymás egészségére. Áldották a hegyet, amelyik ilyen felséges levet eresztett. Csak egyről feledkeztek meg, a szegény emberről, aki a jó bort megtermelte. Megszólalt Mátyás király:
- Jó uraim, valakiről nem feledkeztünk meg a nagy áldomásban?
Törték a fejüket az urak, de semmi nem jutott eszükbe, amit, vagy akit éltetniük kellene.
- Hát a szegény szőlőmunkást nem áldjuk, akinek a jó bort köszönhetjük? - kérdezte a király.
- Arra nem gondolunk, aki a szőlőt megkapálta?
Összenéztek az urak. Az egyik megszólalt:
- Semmi az! Ahhoz nem kell ész.
- No, ha semmi, akkor holnap reggel kimegyünk valamennyien a hegyre kapálni! - mondta a király kemény hangon.
Az urak nem mertek ellenkezni. Másnap reggel Mátyás kivitte az urakat a szőlőbe, a hegyre. A parasztok éppen reggeliztek a fák alatt. Vöröshagyma, kenyér és szalonna volt az eledelük.
- Pfuj! De nagy szaggal vannak - fintorgott az egyik úr.
Mátyás király úgy tett, mintha nem hallotta volna, de nem eresztette el a füle mellett. Az urak elvették a munkások kapáit, s felkaptattak a meredek hegyoldalban. Mátyás úgy rendelkezett, hogy felülről lefelé kapáljanak. Természetesen ő is beállt a sorba. A nagypotrohos urak majd orra buktak a meredek lejtőkön, csorgott róluk a verejték. Kiguvadt a szemük a nagy igyekezetben. A király nem irgalmazott, délig hajtotta őket megállás nélkül. Délben végre letelepedhettek ők is egy kicsit az árnyékba. Meg is éheztek, meg is szomjaztak rettenetesen. Ki-ki elővette a tarisznyáját, amibe otthon a szolgák isten tudja miféle finomságokat csomagoltak. Mátyás király nem hagyta, hogy az urak a hazai sültekből, főttekből falatozzanak. Hagymát, kenyeret, szalonnát adott nekik. Amilyen éhesek voltak, még az is nagyon jólesett. Vizet ittak rá, s aztán újra kapálniuk kellett. Úgy érezték, soha nem jön el az este, hogy végre hazamehessenek. Ölte őket a szomjúság is, mert a vöröshagyma meg a szalonna kívánja a vizet. Na, valahogy csak eljött az este. A fáradt, izzadt urak alig bírtak hazavánszorogni.
- Semmi-e a kapálás? - kérdezte Mátyás király a tegnapi urat.
- Ó, uram, sose gondoltam volna, hogy ennyire nehéz munka ez, de ők bizonyára megszokták. Mátyás keserűen elmosolyodott. Kutyából nem lesz szalonna. Az urak soha nem fogják megérteni a szegények életét. Azok pedig fogadkoztak, hogy ezután gondolni fognak a föld népére is. Addig legalábbis gondoltak, míg Mátyás volt a király, de aztán hamarosan elfelejtették a gömöri leckét.

Mesék Mátyás királyról: Mátyás király Gömörben
Link








MÁTYÁS SZOLGÁI


Vízkereszt napján, az ajándékozás ünnepén megismerkedhetünk Mátyás környezetéhez tartozó tudósokkal, vitézekkel és egyszerű emberekkel. Talán ez a történet mutatja be leginkább a király felvilágosult és haladó szellemét.

Lásd: Videó

Mesék Mátyás királyról: Mátyás szolgái

Link










 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - Próza  
581 éve született Kolozsvárott Hunyadi Mátyás, Mátyás király
  2024-02-23 20:15:32, péntek
 
 







581 ÉVE SZÜLETETT KOLOZSVÁROTT HUNYADI MÁTYÁS, MÁTYÁS KIRÁLY


581 éve született az Igazságos Mátyás királyunk


Mátyás király, törökverő Hunyadi János fia, 1443. február 23-án született a kolozsvári Hunyadi-kúrián. Az erőskezű uralkodó hatalmas országot épített a Duna völgyében. A reneszánsz uralkodók példájára, pártolta a tudományokat és művészeteket. Feleségével, Beatrix nápolyi királylánnyal fényes udvart tartott Visegrádon, nagy építkezéseket indított Budán, megalapította a világhírű Corvina könyvtárat.







Mátyás Kolozsváron: nyolc érdekesség a király születésnapjára


Hunyadi Mátyás, akit az utókor az igazságos Mátyás királyként tisztel, 581 éve született Kolozsváron. A történészek szerint az a legvalószínűbb, hogy 1443. február 23-án látta meg a napvilágot, születésének évfordulójára készülve gyűjtöttük össze az alábbi érdekességeket.- a Maszol.ro portálról

1. Miért született Hunyadi Mátyás Kolozsváron és nem apja birtokán, a vajdahunyadi várban? Nagy valószínűséggel azért, mert a társadalmi ranglétrán egyre feljebb kapaszkodó Hunyadi János kisebbik fia születésekor éppen átépíttette rezidenciáját, a zajos építőtelep pedig nem lett volna megfelelő a szülés előtt álló Szilágyi Erzsébetnek.

2. A kolozsvári ,,Mátyás-ház" melyik szobájában született a későbbi király? Bár a turistakalauzokban gyakran földszinti helyiséget emlegetnek, sokkal valószínűbb, hogy Méhfi Jakab szőlősgazda, a ház tulajdonosa az emeleten szállásolta el a várandós Szilágyi Erzsébetet, a középkorban ugyanis inkább raktárnak, konyhának, üzletnek használták a földszintet.

3. Uralkodása alatt hányszor járt Mátyás király szülővárosában? A 2018-as Mátyás király-emlékév alkalmával született egy weboldal, ahol térképen követhető nyomon, hogy a történettudomány mai állása szerint merre utazott Mátyás király és felesége, Aragóniai Beatrix. Ezek természetesen nem az álruhás, hanem a hivatalos, dokumentumokban lejegyzett utazások. Eszerint Mátyás király az 1460-as években háromszor járt Kolozsváron.

4. Melyik kolozsvári templom építése fűződik Mátyás király nevéhez? Bár a kész épületet már nem láthatta (1490-ben halt meg, a templom 1503-ra készült el), Mátyás király rendeletére kapták meg a ferences testvérek azt a területet, amelyen a Farkas utcai templom áll. A király az építés költségeit is támogatta, a tordai sóbánya jövedelméből.

5. Miért nem épültek reneszánsz épületek Mátyás király idejében Kolozsváron? A város messze esett a budai királyi udvartól, az itáliai művészeknek, akikkel Mátyás körülvette magát, csak szűk körben volt hatása. Ezért lehetséges, hogy a legszebb kolozsvári reneszánsz emléknek tartott Wolphard-Kakas-ház a 16. században, Mátyás halála után öt évtizeddel nyerte el reneszánsz arculatát, Erdélyben pedig inkább a 17. században terjedt el az itáliai stílus.

6. Mit láthatunk ma Kolozsváron, amit Mátyás király is láthatott? A Szent Mihály-templomot mindenképpen láthatta Mátyás, sőt az uralkodása idején restaurálták, miután az 1489-es tűzvész megrongálta. Emellett többek között a Szent Mihály-templommal átellenben található plébániaépület is az ő idejéből, az 1400-as évekből való, bár homlokzatát azóta átépítették. Az egyik főtérre nyíló helyiségében működő pizzázóba lépve viszont megcsodálhatunk egy korabeli kapukeretet.

7. Mikor avatták fel a Mátyás király szülőházát jelölő táblát? A Mátyás-kultusz a király halála után hamar kialakult Kolozsváron is, elég, ha a kolozsvári bíróról szóló népmesére gondolunk. A szülőházon ma is látható díszes emléktáblát mégis viszonylag későn, 1889-ben avatták fel, miután Ferenc József császár két évvel korábbi látogatása alkalmával megjegyezte, hogy a város nem tartja túl nagy becsben a nagy király emlékét, és 400 forintot adományozott a táblaállításra. A szöveget Szabó Károly fogalmazta meg, a tervet Pákei Lajos készítette el és Zala György kivitelezte. 1996 januárjában újabb táblát helyeztek mellé, amelynek szövege Mátyás román származását hangsúlyozza.

8. Hol nyert nagydíjat a kolozsvári Mátyás-szobor? A kolozsvári Mátyás-kultusz csúcspontja a szoborcsoport, amellyel Fadrusz János elnyerte az 1901-es párizsi világkiállítás szobrászati nagydíját. Az emlékmű ötlete 1882-ben merült fel először, a nagyszabású avatási ünnepségre húsz évvel később, 1902 őszén került sor. Fadrusz János alkotása a város jelképévé vált, már akkor képeslap készült róla, amikor még csak makett formájában létezett.


Miért Kolozsvárott született Mátyás király?

Link



Mátyás király halála és temetése

Link



,,meghalt Mátyás, oda az igazság."

Link



Mátyás király három sírja

Link



+1

1923 március 26, Román Királyság, Kovászna

A két gazda, Fehér Mózes és középső fia, Fehér Holló éppen a deszkakerítést szegelték utóbbi portájának az utca felőli részén, mikor odatévedt Sorin Popescu, a faluba kinevezett csendőrparancsnok.
- Én már elég jól megtanoltam itt a maguk nyelvét, csak azt nem értem, mi a különbség a baj és a tragédia között? - mondta a csendőr.
- A baj szláv átvételű szó, a harc jelentésű boj hangváltása. Jelentése, a harccal együtt járó gond. A tragédia pedig görög szavakból lett képezve, a tragoszból s az oidéből, kecskebakok, plusz ének. Onnan alakult így, mert azt első tragédiákat, szatírnak, egy mondabeli kecskeszerű lénynek öltözött férfikórus adta elő - kezdte magyarázni Holló, de a négy dobrudzsai elemivel rendelkező őrmester nem igazán fogta fel.
- Hagyd csak fiam, majd én elmagyarázom - mondta az édesapja magyarul, majd románra váltott megint - Elmagyarázom! Ha mi most mindjárt indulunk ki a fiammal ganyézni a foldünket, s a Kovászna patakának hídja leszakad a szekér alatt, az bizony nagy baj. De nem tragédia! Ha maguk négyen csendőrök mennek fel Kommandóra az ottani szolgálatot felvenni, s a halálkanyarban kicsúsznak, s besuvadnak a szakadékba, az sajnos tragédia. De nem baj!











 
 
0 komment , kategória:  Híres emberek-jeles napok-évfo  
Mainau virágsziget, a Boden-tó zöld szíve
  2024-02-22 22:30:22, csütörtök
 
 













MAINAU VIRÁGSZIGET, A BODEN-TÓ ZÖLD SZÍVE


ELŐ TAVASZ MAINAU-SZIGETÉN, AMELY ESTERHÁZY HERCEG TULAJDONA IS VOLT


Magyarokra bárhol a világon ráakadhatsz. S ez nemcsak manapság igaz, hanem az elmúlt évszázadokban is az volt. Ezért már meg sem lepődtem, amikor Németország legnagyobb virágszigete, Mainau történetében egy magyar gróf nevét olvastam.


MAINAU

Konstanz városától néhány kilométerre északkeletre, a Bodeni-tó Überlingeni-tónak nevezett részén bújik ki a vízből Mainau szigete. A 45 hektárnyi területen többezer növény él. Az évszakoknak megfelelően virágzó, szezonális és évelő növények egész évben elkápráztatják a látogatókat. Az évszázadok óta a szigeten élő fák gondoskodnak a sziget időtlenségéről. Mainau történelme ötezer évvel Krisztus előtt kezdődött, de az első növénytelepítésekre a középkori keresztes lovagoknak jár a dicséret. A szépség magját ők vetik el ezen az apró földdarabon, de szerencsére az őket követő helyi urak tovább dédelgetik ezt a ,,magot". Ebbe a körbe kapcsolódik be egy magyar főúr is.

A herceg

Herceg Esterházy Miklós, az az Esterházy, akinek kastélyát Kismartonban csodálhatjuk meg, akinek Haydn vezette udvari zenekarát, akinek Napóleon felajánlotta a magyar koronát, s akinek képgyűjteménye alapozta meg a Szépművészeti Múzeumot, igen, ő az, aki 1827-ben megvásárolta a német Mainau szigetét.







A szigetet akkor már jó ideje egyik tulajdonos adta a másiknak, s senki nem törődött azzal, amit a skandináv keresztes lovagok keletről hazahozva a szigetre betelepítettek. A herceg azonban kitisztíttatja, s további ritkaságokkal ülteti be a kiváló klímájú szigetet, megalapozva ezzel Európa egyik legnagyobb botanikus kertjét.

Virágtó Mainau szigetén, Bodeni-tó




Így most neki is köszönhetjük, hogy kora tavasztól késő őszig szebbnél szebb növények között sétálgathatunk Dél-Németországban, Mainaun. Jártam már itt, nem egyszer, nem kétszer, sokszor!


Virág Mainau szigetén, Bodeni-tó




A mai sziget

Imádom az előtavaszt a szigeten! Előtavasz? Mindegy, hogy még március van, mindegy, hogy még havazik, s mindegy, hogy még alig nyílik néhány virág, Mainaun ott vannak az orchideák.





Mind a 3000-en, akik képviselik ezt a különös nemzetséget, bezsúfolódnak a pálmaházba, kapaszkodnak a pálmák közötti függőhídon és ontják virágaikat hat héten keresztül 2023-ban március 17. és május 7. között.


Link



MAINAU VIRÁGSZIGET: A BODEN-TÓ ZÖLD SZÍVE


Március 17-én indul az orchidea szezon Mainau szigetén, s egészen május elejéig tart. Ha ebben az időszakban érkeztek, akkor már a tavaszi virágokból sem lesz hiány a szigeten, ha erre a korai tavaszra gondolunk. S akkor még ott van a lepkeház, amely Németország második legnagyobb lepkeháza. A trópusi klímájú üvegházban 120 féle lepkét csodálhatunk meg, egyik-másik még pózolni is fog nekünk.

Mainau egész évben napfelkeltétől napnyugtáig nyitva tart. A pontos nyitva tartást mindig kiírják itt Mainau sziget weboldalán. A belépő a téli időszakban (március 16-ig) olcsóbb, márciustól októberig pedig online 25,50 EUR, a helyszínen 27 EUR egy felnőttnek (hétfőn-szerda között online 24, a helyszínen 26 EUR). A részletes jegyárakról itt tájékozódhatunk.






Az Alpok északi lábánál található Boden-tó mindössze 45 hektáros szigete, Mainau virágsziget (Insel Mainau) Németország egyik legjelentősebb turisztikai látványossága. Az egész sziget egy botanikus kert, a kulturális központot és kastélyt több százezernyi illatozó virág veszi körül. Az orchidea- és lepkeház különleges szépségeket rejt, a gyerekeket pedig játszótér várja.






MAINAU VIRÁGSZIGET


Az Ausztria, Németország és Svájc határán fekvő 536 km²-es Boden-tó a Balaton és a Genfi-tó után Közép-Európa harmadik legnagyobb tava. Mainau Németországhoz tartozik, a több mint 2 millió látogató egy hídon vagy hajóval közelíthető meg a szigetet.

Kr. e. 5000-ből való település nyomait is megtalálták a szigeten. Az első elvetett magokat a Szentföldről hazatérő kereszteslovagoknak tulajdonítják. 1827-ben Esterházy Miklós tulajdonába került a sziget, neki köszönhető sok növényritkaság ide telepítése. Az Eszterházy herceg által 1830-ban ültetett tulipánfa eléri a 43 méteres magasságot.

A szigetre egy hídon keresztül juthatunk be.

Link



Mainau a virágsziget - VIDEÓ

Link


Link


Csodálatos Mainau virágsziget, Bódeni-tó

[linkhttps://www.youtube.com/watch?v=Z9jqlpq9Sk0]" target="_blank" >rel="nofollow"Link



Képgaléria
A képek 2007-ben készültek, saját felvétel












































































 
 
0 komment , kategória:  Világjárók  
Tormay Cécile: a XX. század legnagyobb magyar írója
  2024-02-20 22:15:02, kedd
 
 






Tormay Cécile: A XX. SZÁZAD LEGNAGYOBB MAGYAR ÍRÓJA


Nádudvari Tormay Cécile (Budapest, 1875. október 8. - Mátraháza, 1937. április 2.)[1] írónő, műfordító, közéleti szereplő, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének megalapítója és örökös országos elnöke, a "Kormányzó Úr Ő Főméltósága teljes elismerésének" birtokosa és a Korvin-Koszorú tulajdonosa, a Népszövetség Szellem Együttműködési Bizottságának a tagja, a Napkelet szerkesztője, alapítványi hölgy. Tormay Cécile ősei mind apai, mind anyai ágon német származású polgárok voltak







"A századforduló legnagyobb magyar írónője, Tormay Cécile remekeit a mai napig hallgatás övezi. Pedig ő az a magyar írónő, akinek nagy esélye volt rá, hogy megkapja az irodalmi Nobel-díjat. Ha rágalmazói nem kergették volna a halálba. Ám azóta sincs nyugta, sírját áthelyezték, szobrát összetörték. 90 éve őrködnek írásai fölött az ön- és kijelölt cenzorok."

Írásművészetének koronája az erősen áthallásos és rendkívül időszerű hatalmas trilógia, Az ősi küldött, amelyben a tragikus magyar sors nagyregényét írta meg. A mű a középkori Magyarországon, a tatárjárás korában játszódik. A IV. Béla idején élt Ung, fiatal magyar vitéz lelkében szerelmének tragikus elvesztése és a tatárpusztítás rémségei fölélesztik a kétségbeesés diktálta kötelességtudatot: mindent megpróbálni a hazáért. Megkísérli a magyar ősvallás nyomait fellelni, és a csüggedt magyar népet ahhoz visszavezetni. Kísérlete meghiúsul, belátja tévedését, szerzetes lesz, és megérti, hogy a szenvedéssel Istennek céljai vannak. "Ám nem süllyed el a kolostor békéjében, küldetéssel kell a világba mennie, még egyszer végigszenvednie az emberi gonoszság minden poklát, s azután járni-járni a magyar földeket, vinni a vigasztalást a magyar népnek, és szembemenni a nappal s eltűnni az aranyos felhőben - Csaba királyfi módjára."

Tormay Cécile Ung sorsában, tépelődéseiben a magyar tragédiát kívánta ábrázolni, Kelet és Nyugat végzetes összeütközését és a hajdani honfoglaló magyarság dicsőségének elvesztését. Ung életében azonban benne van az írónő saját viharvert magyar útja is. A nemzeti gondolat örök, Ung küldetése is az, "ami Tormayé is volt, és előtte minden virrasztóké, pusztába kiáltóké, alvókat ébresztgetőké. Ráeszméltetni a magyar nemzetet felelősségére önmaga iránt, és bizalmat kelteni benne ősi erejében, amellyel nagy feladatainak megfelelhet."

Aki Magyarországért élt, holtában is halhatatlan, Tormay Cécile "szobra újra állani fog a hármas halmok valamelyikén. Ahonnan féltőn, óvón, vigyázva tekint le ránk mindenkor a végtelen magyar időben... "


Tormay Cécile (1875-1937) vitathatatlanul a XX. század legnagyobb magyar írója. Lelkében izzón magyar, műveltségében teljesen nyugati. Stílusművészetének koronája hatalmas trilógiája; az "Ősi küldött", amelyben a Kelet és Nyugat két malomköve közé szorult tragikus magyar sors nagy regényét írta meg. Ő írta meg a világháború után bekövetkezett összeomlás siralmas krónikáját látomásos erejű "Bujdosó Könyvében". A bujdosó ő maga, aki számkivetve bolyongott, de mindig hazai földön, feje fölött a kommunizmus halálos ítéletével. "Napkelet" című folyóiratában ő gyűjtötte össze a világháború után induló új magyar nemzedéket. Szinte írói sikereit is feláldozta a szervező munkának nemzete és Európa közös nagy céljai érdekében. Ezt az érdemet méltányolta a nemzet, amikor őt küldte a népszövetség mellett működő Szellemi Együttműködés Tanácsába Genfbe. Sikere túlnőtt az ország határain, műveit angol, francia, német, olasz nyelvre is lefordították és a legelőkelőbb külföldi folyóiratokban közölték. A Magyar Tudományos Akadémia 1936-ban és 1937-ben is irodalmi Nobel-díjra ajánlotta, Tormay Cécile művei a hazaszeretetre nevelésen túl hatalmas segítséget nyújtanak számunkra, a XX. században Európát, és benne Magyarországot is elpusztítani akaró erők, mögöttes hatalmak kilétének felfedése és megismerése vonatkozásában. Ilyen értelemben. Ilyen értelemben sajnos a XXI. század eseményeinek megismerése, a háttér erők kilétének felfedése céljából is nélkülözhetetlen olvasmány. Remélhetőleg Tormay Cécile művei közül a jövőben mind több kerül be az iskolai oktatásba, hogy a felnövekvő generációk már az elődeik tapasztalatai alapján már felismerhessék, majd ennek eredményeként felkészültebben és könnyebben védhessék ki a magyar nemzet elpusztítására törő idegen erők támadásait








Tormay Cécile (Budapest, 1875. október 8. - Mátraháza, 1937. április 2.) írónő, műfordító, közéleti szereplő.

Akarjuk, nem akarjuk, van abban valami szánalmasan groteszk a mindenkori magyar politikai viszonyokra nézve, hogy a korban ,,fajtalanságnak" számító nemi identitása ellenére ő a két világháború közt működő legnagyobb létszámú nőszervezet vezetője, és a rendszer felkent nőírója. Az, hogy ki milyen nemi identitással éli az életét, legteljesebb mértékben magánügy, de bizonyos közügyek és a legteljesebb mértékű magánügyek, hogyan is mondjam, ütik egymást. Mint ebben az esetben is.

Különös írónő halt meg 1937-ben Mátraházán, szeretője karjában. Ha igaz. A neve - jó okkal - tökéletesen ismeretlen a kortárs olvasó előtt, véletlenül bukkantam rá alföldi nagyszüleim könyvraktárában.

Tormay Cecile-nek hívták. Nem az egyetlen író a magyar irodalomban, akit nullára ír a politika, de a kevesek közé tartozik, aki valójában megszűnt létezni. Legismertebb könyve a proletárdiktatúra naplószerű feldolgozása, a Bujdosó könyv. Érdemes belenézni, a neten olvasható. Fénylő csillag ő az irredenta irodalom egén.

Kezdjük talán azzal, hogy leszbikus, elszereti gróf Zichy Rafael feleségét. A korabeli sajtó megírja, ő pedig feljelent mindenkit, mint ez manapság is szokás. És megnyeri a pereket, ez is szokás. Eddigre elkészül a nagy könyv, ő pedig közéleti pályára áll.

Majd: "Az írónő újra felragadta fényes, tiszta fegyverét, a tollát, hogy a szó leírt erejével, az igazságba vetett hitével felvegye a harcot a hazát széttépő, szétmarcangoló belső és külső ellenséggel szemben." - írja vitéz Siklósi, a Kárpáti Harsona főmunkatársa 2003-ban, és hozzáteszi: ,,Ő azonban nem hallgat Múzsájának hangjára, irodalmi munkásságát feláldozza hőn szeretett fajának, hazájának. Beveti magát a magyar közéletbe, belebocsájtkozik a társadalmi és politikai küzdelmekbe. Ám néha így is szakít időt, hogy a magyar szépirodalomnak hódoljon. Ebben a korszakában a MANSZ szervezése nagyon leköti idejét. Az országot járva mindenütt beszédeket tart. A szövetség elindítása, fenntartása rengeteg aprómunkával jár. Tevékenységéről legalább ezer saját kézzel írott levél tanúskodik. Még a kommün bukása idején Magyarország érdekében több ízben felhívással fordul a világ asszonyaihoz. Évenként nagyobb lélegzetű beszédet mond a MANSZ hagyományos összejövetelein. Asszony- és nőküldöttséget vezet Horvát- és Olaszországba. Megpróbálja Magyarországot kivonni a kisantant fojtogató gyűrűjéből. Itáliában személyesen tárgyal olasz nyelven Benito Mussolinivel, a magyar nép nemeslelkű nagy pártfogójával és barátjával a Nőküldöttség képviseletében. (A Ducenak halas-i csipkét ajándékoznak.)." Ha a kedves olvasó eddig nem értesült volna a lélekemelő tényről, hogy a Duce a magyar nép nagy pártfogója, minthogy úgy tudtuk, az olasz nép nagy barátjának se igen nevezik, már jól indul a hétvége. Jó lehet egy nemzetnek, amely ilyes barátokat mondhat magáénak.

1919 novemberében a Magyar Asszonyok nevében üdvözli a fehér lovon vonuló Horthy Miklóst és nemzeti hadseregét. Az irodalmi siker kevés e finom lélek kielégítéséhez, bemasíroz a politikába. Folyóiratot alapít, és vezeti (Napkelet).

Szerb Antal, kifejezetten szőrmentén ír róla halála évében a Nyugatban, igaz, dolgozott a Tormay főszerkesztése alatt működő Napkeletnek, amely árnyalhatja a véleményt. ,,A világháború után az irodalmat elhagyta a politika kedvéért. A leheletszerű finomságok írónője meglepően aktív és energikus közéleti embernek bizonyult. Olyan aktívnak és energikusnak, hogy sokan el is fordultak Tormay Ceciletől, az írótól. Ekkor alapította a Napkelet című folyóiratot, és ennek szellemi irányítója maradt haláláig. Mint szerkesztő, sokoldalúan megértő volt; munkatársait hatalmas közéleti befolyásával is jótékonyan támogatta." De már semmi nem segít. Szerb Antalt a nyilas Tormay-szekció puskatussal veri agyon a Balfon 1945 januárjában.

"Az írói tudás tökéletes birtokában, az érett nő élettapasztalatával a háta mögött alkotja meg a "Bujdosó könyv"-et, amely, amíg csak magyar ember él, fennmarad, és ott kell lennie minden magyar otthonában." Így a jobboldal.

Élete során nem Pallavicini Edina (Zichy grófné) az egyetlen kedves. A háború előtt tizenöt évig fűzi gyengéd viszony egy Francesca 'Orsay nevű olasz nőhöz. Rajta keresztül ismeri meg ,,az olasz fasizmus Keresztelő Szent Jánosaként számon tartott" Gabriele D'Annunziót, majd az ismeretség révén Anatole France-ot.

Élete utolsó évtizedében gróf Ambrózy-Migazzi Lajosnéval közösen vásárolt villájukban Mátraházán él. Ekkoriban a grófné szerkeszti A Magyar Asszonyt, s a Tormay Cécile-életművet is ő rendezi sajtó alá.

Akarjuk, nem akarjuk, van abban valami szánalmasan groteszk a mindenkori magyar politikai viszonyokra nézve, hogy a korban ,,fajtalanságnak" számító nemi identitása ellenére ő a két világháború közt működő legnagyobb létszámú nőszervezetének vezetője, és a rendszer felkent nőírója. Az, hogy ki milyen nemi identitással éli az életét, a legteljesebb mértékben magánügy, de bizonyos közügyek és a legteljesebb mértékű magánügyek, hogyan is mondjam, ütik egymást. Mint ebben az esetben is.

A hivatalos, apróbb bűnök nélküli életrajz:

Középnemesi családba születik. Édesapja Tormay Béla mezőgazdasági szaktekintély, az MTA tagja, államtitkár. Édesanyja Barkassy Hermin. Iskolai tanulmányai magántanulóként végzi. Német, olasz, francia, angol és latin nyelven eredetiben tanulmányozza a világirodalmat. 1900 és 1914 közötti külföldi utazásai nemzetközi ismertségét segítik.

Első könyvei az Apródszerelem, (1899) című novelláskötet és az Apró bűnök (1905) elbeszéléskötet. Első sikeres regénye az Emberek a kövek közt, (1911) a kisemberek életét ábrázolja. Megjelenik angol, német, olasz, holland, finn, észt nyelveken. A Régi ház, (1914) családregény, a biedermeier kori Pest ábrázolása. Elnyeri a Magyar Tudományos Akadémia irodalmi díját. A Bujdosó könyv (1921-22) naplószerű regényéből az 1918. október 31-től 1919. augusztus 8-ig terjedő időszakról tudósít (őszirózsás forradalom, Tanácsköztársaság). Német, angol és francia nyelven is megjelenve világsikert aratott. Klebersberg Kunó felkérésére latinból magyarra fordítja középkori legendáinkat Magyar Legendárium, (1935) címen. Útiélményeiről szól a Firenzét bemutató A virágok városa (1935), és a Szirének hazája (1935) szicíliai útirajzok.

Az ifjú Tormay Cecile




A politikus Tormay Miskolcon




Az ősi küldött című regénytrilógiája a tatárjárás korában játszódik: a Csallóközi hattyú (1933) és A túlsó parton (1934) után a A fehér barát (1939) az írónő halála következtében befejezetlen maradt.

Az 1918-19 évek fordulóján létrehozta a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevű szervezetet, az I. világháború során kivérzett magyarság újraélesztésére.

1930-ban kulturális tevékenysége elismeréseként a Corvin-koszorú tulajdonosa lett. 1935-ben a Népszövetség Szellemi Együttműködés Nemzetközi Bizottságába egyhangúlag választották a Mme Curie halálával megüresedett székbe. Ez év július 16-i megnyilatkozásában itt is síkraszállt Trianon ellen. 1936-ban jelölték a Nobel-díjra. 1937-ben megosztva megkapta volna az Irodalmi Nobel-díjat, de halála ezt megakadályozta. (Forrás: http://wikipedia.hu)

Főbb művei:

Emberek a kövek között (regény, Bp., 1911)
A régi ház (regény, Bp., 1914)
Görög mesék (novellák)
Viaszfigurák (novellák, Bp., 1918)
Ad Lectorem (Magyar Legendárium)
Virágok városa, Szirének hazája
Apródszerelem (novellák, Bp., 1900)
Apró bűnök (novellák, Bp., 1905)
Álmok (novellák, Bp., 1920)
Bujdosó könyv (regény, I - II., Bp., 1921 - 22)
Megállt az óra (novellák, Bp., 1924)
Az ősi küldött (regény, I - III., Bp., 1933 - 37)
Úti képek (Bp., 1935)
Küzdelmek, emlékezések
Jeltelen írás (Assisi Szent Ferenc kis virágai)



Link


Link

Tormay Cécile - A KERESZTÉNYSÉG ÉS A DIVAT

Link









 
 
0 komment , kategória:  Tormay Cécile  
Névnapodra Szeretettel
  2024-02-19 22:30:12, hétfő
 
 




NÉVNAPODRA SZERETETTEL









Hajma B. József: NÉVNAP

Mindenkinek fontos a saját neve!
S ha eljön a nap, annak ünnepe.
Egy kis öröm
vele csipetnyi mámor.
Távol a zord világ haragos morajától.

Egy kissé megáll velünk az idő!
Legyen az őszülő, vagy serdülő!
S kire az év e szép napot ráosztotta.
Annak nyomban ünnepelni akad sürgős dolga.

Adj te is útilaput a gondnak-bajnak!
Sétálj ott, hol fénylő csillagok ragyognak!
Vagy szárnyalj jókedvvel, szeretőn, szabadon!

Cseppet se tűnődj jövődön, s múltadon!
Hiszen ez a nap holnapig fontos!

Derűs, kacér, s meglehet egy kissé bolondos.
De ez a te neved napja!
Ma ezt ünnepeljük!

S az úton veled lassacskán haladva.
50 év múlva ugyanezt megismételjük.
Most a Zsuzsanná.kat nagyon nagy szeretettel köszöntjük.







EGY SZÁL VIRÁG

"Egy szál virág meghajol,
gyengéd kézzel átkarol.
A szeme a szemedbe néz,
távolról ölel a kéz.

Simuljanak a ráncok,
szikrázva járd a táncot!
Színes szirmok kavalkádja,
virágozzék világ fája.

Ropja gyökér, ropja levél,
holnap is még boldog legyél.
Holnap is és holnapután,
de legalább egy életen át!"



E napon mindenki csak szépet kívánjon,
Megkérem az Istent, örökké megáldjon.
Szebb ajándékot most úgysem adhatok,
Ezerszer kívánok sok boldog névnapot!

Forrás: suzymama.bloglap.hu

SlidePlayer

Link







Mindenkinek fontos a saját neve!
S ha eljön a nap, annak ünnepe.





Egy kis öröm, vele csipetnyi mámor.
Távol a zord világ haragos morajától.





Egy kissé megáll velünk az idő!
Legyen az őszülő vagy serdülő!





S kire az év e napot ráosztotta,
Annak nyomban ünnepelni akad sürgős dolga.





Adj te is útilaput a gondnak-bajnak
Adj te is útilaput a gondnak-bajnak!
Sétálj ott, hol fénylő csillagok ragyognak!





Vagy szárnyalj jókedvvel, szeretőn, szabadon
Vagy szárnyalj jókedvvel, szeretőn, szabadon!
Cseppet se tűnődj jövődön, s múltadon!





Hiszen ez a nap holnapig fontos
Hiszen ez a nap holnapig fontos!
Derűs, kacér, s meglehet kissé bolondos.





De ez a te neved napja!
Ma ezt ünnepeljük!





S az úton veled lassacskán haladva,
50 év múlva ugyanezt megismételjük.
VERS - forrás: suzymama.bloglap.hu





Egy szál virág meghajol, gyengéd kézzel átkarol.
A szeme a szemedbe néz, távolról ölel a kéz.





Simuljanak a ráncok, szikrázva járd a táncot!
Színes szirmok kavalkádja, virágozzék világ fája.





Ropja gyökér, ropja levél, holnap is még boldog legyél.
Holnap is és holnapután, de legalább egy életen át!





E napon mindenki csak szépet kívánjon,
Megkérem az Istent, örökké megáldjon.
Szebb ajándékot most úgysem adhatok,
Ezerszer kívánok sok boldog névnapot!











 
 
0 komment , kategória:  Névnap- szülinap  
Élettörténetek - napjainkból is
  2024-02-17 21:45:17, szombat
 
 










ÉLETTÖRTÉNETEK - NAPJAINKBÓL IS







A TANÍTÓ TANÍTÁSA


Szeretettel ajánlom az igazi pedagógusoknak, tanítóknak, de legfőképpen mégis a lázadó tanároknak olvasásra és gondolkodásra
Talán sokan olvastátok már, de vajon hány ember mondhatja el magáról, hogy igen, nekem is volt ilyen tanítóm!
Nekem volt, sok olyan akire míg élek emlékezem /jó értelemben/


A TANÍTÓ TANÍTÁSA


Sok évvel ezelőtt Éva néni ötödikes osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti. De ez lehetetlen volt, mert az első sorban Horváth Peti olyan rendetlen és figyelmetlen kisfiú volt, hogy Éva néni valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére pedig legrosszabb érdemjegyet.

Egy napon Éva néni a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Peti előző tanítóinak bejegyzésein.

"Peti tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében lenni" - írta első osztályos tanítója.
Másodikban így szólt a jellemzés: "Peti kitűnő tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálos beteg. Az élet Peti számára valódi küzdelem lehet."
Harmadik osztályos bizonyítványában ez állt: "Édesanyja halála nagy megrázkódtatás számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele."
Negyedik osztályos tanítója ezt írta: "Peti visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban."

Ezeket olvasva Éva néni ráébredt a problémára és elszégyellte magát. Még rosszabbul érezte magát, amikor a Karácsonyi ünnepségen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és köztük meglátta Peti ajándékát, a fűszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva. Éva néni a gyerekek előtt bontotta ki az ajándékokat, és gondosan nyitotta ki Peti csomagját.

Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyedüvegnyi parfümöt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy Éva néni felkiált: ,,Milyen szép karkötő!", és látták, hogy felveszi a karkötőt és csuklójára cseppent a parfümből.

Horváth Peti egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa: "Éva néni, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé." Éva néni sokáig sírt, amikor a gyerekek elmentek. Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket tanítani.
Éva néni különös figyelmet szentelt Petinek. Ahogy dolgozott vele, Peti elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Peti az osztály élére került, és már azért volt hazugság, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, mert Peti lett a legkedvesebb diákja.

Négy évvel később egy üzenetet talált Petitől, amit az ajtaja alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója. Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen.

Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel.

Még négy év telt el, és újra levél érkezett Petitől. Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette, hogy még mindig Éva néni a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt. Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr. Horváth Péter.

A történetnek nincs vége itt. Azon a tavaszon újabb levél érkezett.

Peti elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nősülni készül, és kérdezte, hogy Éva néni elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet.

Természetesen Éva néni elfogadta a meghívást.

A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a parfümöt cseppentette magára, amire Peti úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött Karácsonykor viselte az édesanyja.

Megölelték egymást, és Dr. Horváth Péter Éva néni fülébe súgta, "Köszönöm, Éva néni, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, amiért segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem érték."

Éva néni könnyekkel a szemében visszasúgta, "Peti, tévedsz. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani."

(Elizabeth Silance Ballard)







A VARÁZSLATOS FA


Volt egyszer egy szegény ember, aki gondterhelten bandukolt az erdő szélén. Amikor elfáradt, leült pihenni, és a hátát egy fának támasztotta. Ekkor még nem tudta, milyen fát választott. Különös, mágikus fa volt ez. Olyan fa, ami minden kívánságát teljesíti annak, aki hozzá ér.

A vándor először arra gondolt, milyen jó lenne most egy pohár víz. Hirtelen azon vette észre magát, hogy egy pohár kristálytiszta víz van a kezében. Meglepetten nézte, vizsgálgatta, még meg is szagolta. Végül úgy döntött, hogy nem lehet veszélyes, és megitta. Aztán megéhezett, és valami ennivalót kívánt. Az étel ugyanolyan hirtelen és bámulatos módon jelent meg előtte, mint a víz.

"Úgy látszik, teljesülnek a kívánságaim!" - gondolta meglepetten. Most már hangosan mondta ki:

"Akkor hát szeretnék egy gyönyörű házat!"

Az előtte lévő völgyben megjelent a ház. Arcán széles mosollyal szolgákat kívánt, akik a háznak gondját viseljék. Amint ezek is megjelentek, úgy érezte, hihetetlen erővel áldotta meg az Úr. Kívánt hát magának egy gyönyörű szép és rendkívül intelligens asszonyt, akivel szerencséjét megoszthatja.

Amikor ez is valóra vált, meglepődve szólt a nőhöz: "Várj csak egy kicsit! Mi történik itt? Nekem nincs ilyen szerencsém! Ez velem nem történhet meg!" Abban a pillanatban, hogy ezeket a szavakat kimondta, minden eltűnt. "Tudtam" - mondta, és megrázta a fejét. Azután felállt, és gondterhelten bandukolt tovább az erdő szélén.

A sikertelenség legnagyobb oka a hitetlenség. Az emberek 90%-a minden lehetőségben a problémát látja. A maradék 10% minden problémában a lehetőséget keresi. A kérdés: Te melyik csoportba tartozol?







AZ IDŐS ÁCSMESTER


Az idős ács úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulni. Főnökének elmondta, hogy bár hiányozni fog a kereset, amit a munkájáért kapott, mégis otthagyja a házépítést, mert többre értékeli a szabadidőt, amit az évtizedek során szép nagyra nőtt családjával tölthet.

A főnök nagyon sajnálta, hogy elveszíti legjobb ácsmesterét, s arra kérte őt, hogy utoljára segítsen felépíteni neki még egy házat.

Az ácsmester ráállt, de nem telt el sok idő, és máris látni lehetett, hogy az utolsó házába a szívét már nem tette bele. Az elvégzett munka hanyag volt, a felhasznált anyagok minősége silány. Szomorú befejezése volt ez egy egyébként kiváló és elkötelezett ácsmester szakmai életének.

A ház átadására megjelent a főnök is, aki magával hozta a ház kulcsait, s azokat átadta az ácsmesternek.

- Ez a Te házad - mondta. - Ezt én adom ajándékba.

Az ácsmester meg volt döbbenve. Ha tudta volna, hogy a saját házát építi, másképp dolgozott volna.

Így van ez mindnyájunkkal. Építgetjük életünket nap-nap után, de sokszor nem éppen a lehető legjobbat adjuk magunkból. És aztán jön a hidegzuhany, amikor rádöbbenünk, hogy nekünk kell majd laknunk abban a házban, amit magunknak építettünk. Ha újra kezdhetnénk, egészen más életet építenénk.

Te is építőmester vagy

Te is nap, mint nap kalapácsot fogsz kezedbe, hogy szöget verj be a falba, léceket illesztesz egymáshoz, falakat húzol fel. Egyszer valaki úgy fogalmazott, hogy: "az élet egy csináld magad vállalkozás". Ahogy ma állsz a dolgokhoz, és ahogy ma döntesz, az szabja meg, hogy holnap hogyan élsz majd. Építkezz okosan.

Úgy szeress, mintha senki nem bántott volna meg!
Úgy dolgozz, mintha nem lenne szükséged a pénzre!







CSAK EGY ANYA?


Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása. A nő hezitált, nem igazán tudta, hogyan határozza meg a munkáját.
- Úgy értem - magyarázta a hivatalnok - van munkája, vagy csak ...?
- Persze, hogy van munkám,"- csattant fel a nő, - Anya vagyok.
- Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő szó! - hangsúlyozta a hivatalnok.

Egészen addig a napig nem is jutott eszembe a történet, amíg egyszer csak ugyanebbe a szituációba nem kerültem a polgármesteri hivatalban. A hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt, kiegyensúlyozott, hatékony és megszállottja az olyan fontosnak hangzó címeknek, mint: "Hivatali Vallató" vagy "Városi Nyilvántartó".
- Mi a foglalkozása? - kérdezte.
Mi késztetett rá, hogy ezt válaszoljam, nem tudom, csak úgy kibuktak belőlem a szavak.
-Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén.
A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezében és úgy nézett rám, mint aki rosszul hall.
Megismételtem lassan, kihangsúlyozva a fontos szavakat. Majd csodálattal néztem, amint a kijelentésemet fekete nyomtatott betűkkel a hivatalos nyomtatványra írta.
- Megkérdezhetem, - kezdte a hivatalnok érdeklődéssel - Pontosan mit csinál ezen a területen?
Hűvösen, minden izgatottság nélkül a hangomban, hallottam magam válaszolni:
-Továbbképző kutatómunkát végzek, (amit nem laboratóriumban és terepen), - általában úgy mondom a házban és a házon kívül. A főnökömnek dolgozom, az Úrnak elsősorban, aztán az egész családnak, ...szereztem már négy elismerést (mind lány).
Természetesen ez a munka az egyik legelhivatottabb a földön, és gyakran napi 14 órát dolgozom (a 24 közelebb áll a valósághoz). A munkám több kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos karrier és az elismerés sokkal kielégítőbb, mint pusztán a pénz.'
A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a nyomtatványomat, felállt és személyesen kísért az ajtóhoz. Amint ráhajtottam a kocsifelhajtónkra, a csodálatos új karrieremben elmerülve, szaladtak elém a laborasszisztenseim: 13, 7 és 3 évesek. Az emeletről hallottam a gyermekfejlődési programunk új kísérleti modelljét (6 hónapos kisbabánkat), amint egy új hangmintát tesztelt.
Úgy éreztem, csapást mértem a bürokráciára!
Úgy tüntem fel előttük, mint aki sokkal előkelőbb és nélkülözhetetlenebb az emberiség számára, mint "csak egy másik Anya''.
Anyaság!
Micsoda nagyszerű karrier! Különösen, ha egy cím is van az ajtón.
Akkor a Nagymamák Vezető tudományos munkatársak a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén, és a Dédnagymamák Ügyvezető tudományos munkatársak?
És hiszem, hogy a nagynénik Tudományos munkatárs-helyettesek?
Szerintem .... Igen!







EGRI CSILLAGOK


Ha még nem ismernéd a történetet
Kapaszkodj meg, ez egy finom kis mai történet... történik egy videotékában.


Én, a naiva, képes voltam azt hinni, hogy a téka sztoriknak vége, mert a nép már eldörrentett minden lehetséges blog patront, de ekkor kinyílt az üzlet ajtaja.

Egy huszonéves plázaragadozó lépett be.Talpig nercben és Guccsiban, gondoltam ezt sem a Legyen Ön is milliomos negyven millás kérdésére adott helyes válasszal hordta össze magára, hanem alsó és felső testrészének rugalmasabban működő záróizmai segítségével inkább, akkora műkörmei voltak, mint egy észak-amerikai címerállatnak, a csizma marmagassága úgy egy laza 35 centi lehetett, én már a puszta vizuális élménytől is hanyatt estem, de látszott a macán, hogy nem most jött a kifutóról. (Na, ezért az összetett mondatért már eleve jöhetne egy irodalmi Nobel!)

Parfümillat azonnal beterítette az egész helyiséget, szeretem, mert jót tesz az asztmámnak, nem irritál egyáltalán, és nem állok neki azon nyomban vadul szellőztetni. Csaj megáll nekem háttal, közben nyomkodja vadul az ájfont mert az ájfont azt mindig kell nyomni, látom rajta, hogy fogalma nincs mi van, kérdem, segíthetek?

- Jaj, izé, igen, szia, bocs, csak közben nyomtam a fészre egy csek innt hogy tudják, hol vagyok, szóval én igazából egy filmet keresek, aminek az az eredeti címe (most kapaszkoggyá' meg!), hogy Édzsri sztárz.

Olyan ostoba fejet vágtam mint Foreszt Gámp, csaj ezt le is vágta egyből, és roppant készségesen próbált segíteni - nekem.

Aszongya:

- Hát az egy film, ami nekem a töri érettségihez kéne. (Töri érettségihez? Ez hány éves? Jézus Úr Isten, remélem azért a harmadik iksz betöltése előtt meglesz!), szóval ez a film címe, és nem tudom, kik játszanak benne, de ha a neten esetleg rá tudnál keresni...

Elkezdem keresni a neten:
- edry stars
- aedree stars
- aedry stars

Semmi.

- Te - mondom - így nem vergődünk zöld ágra, kéne valami pontosabb, mert ilyen című film sehol nincs.

- Várjál - aszongya -, felhívom az ofőmet, és megkérdezem.

Ájfon a fülhöz, telefonál.

- Csókolom Klári néni, Szandika vagyok (meglepődtem volna, ha normális neve van), azt a filmet keresem, amit a múlt órán teccett mondani, hogy nézzem meg, ha már olvasni utálok. Hhhiiihihiii. Teccik tudni, azt a filmet a töri éreccségihez, na mi is annak a neve? ... Ühümmm. Ja, ééértem... köszönöm, csókolom!

- Na? Mi a film címe?

- Hát magyarul az, hogy Egri csillagok.

És ekkor ájultan zuhantam a pult alá, és nem a katolikus liturgia szerinti szent szavakkal illettem az Örökkévalót.










ÉLETMENTŐ ÖLELÉS

Megdöbbentő történet egy ikerpárról.


Egyikük súlyos szívbántalommal született, és az orvosok nem számítottak az életben maradására. Eltelt néhány nap és a csecsemő állapota még tovább rosszabbodott, a kislány közel állt a halálhoz. A kórházi nővér engedélyt kért arra, hogy a kórházi rendelkezések ellenére közös inkubátorba helyezhesse a babákat, ahelyett, hogy külön-külön lennének.

Nehéz döntés volt, de az orvos végül is hozzájárult ahhoz, hogy egymás mellé fektessék őket, éppen úgy, ahogyan az édesanyjuk méhében is voltak. Az egészséges kisfiú valahogyan úgy nyújtogatta a karocskáit, hogy kicsi, beteg testvérkéje köré fonta. Hamarosan és minden látható ok nélkül, a kislány szívének állapota állandósult, majd gyógyulni kezdett. Vérnyomása és testhőmérséklete stabilizálódott.

Apránként egyre jobban lett és mára mindketten tökéletesen egészséges gyermekek. Az egyik újság felkapta a hírt, és fényképet készítettek a még mindig inkubátorban fekvő, egymást ölelő ikerpárról. A képet a következő aláírással jelentették meg:

'Életmentő ölelés'.







HÁTRAHAGYOTT ÜZENETEK


A hatéves rákbeteg kislány halála előtt több száz üzenetet rejtett el családja részére.

Miután a hatéves Elena rákbetegségben elhunyt, a családja több száz üzenetet talált, melyet még a kislány írt és rejtett el szerte az otthonukban, emlékeztetve gyászoló szeretteit, hogy mennyire szerette őket.

Elenánál 2006-ban diagnosztizáltak egy ritka, nem operálható agydaganatot, és szüleinek, Keith és Brooke Desserich-nek megmondták az orvosok, hogy a kislánynak előreláthatólag szűk 300 napja van hátra. Ahelyett, hogy elmondták volna lányuknak a diagnózist, a szülők megfogadták, hogy

rövidke életét a lehető legkülönlegesebbé és teljessé teszik.

"Meg akartuk őt óvni, ezért sosem említettük azt, hogy esetleg nem gyógyulhat meg," - magyarázta édesapja. "Nem a rákra akartunk figyelni, hanem a családra és hogy Elena minden vágyát teljesítsük."

A kislány még 10 hónapot élt a diagnózis után és 2007 augusztusában hunyt el. Halála után pár nappal a gyászoló család mindenfelé a házban üzeneteket talált - több százat, melyekben a kislány emlékezteti a családját, mennyire szerette őket. Az üzenetek, melyek rajzok vagy írások voltak, el voltak rejtve a házban mindenhol és a szüleinek és a kishúgának, Grace-nek szóltak.

Bár Keith és Brooke nem beszélt Elenának arról, hogy mi vár rá, de úgy gondolják, hogy tudta - és hátrahagyott egy keveset magából, hogy vigasztalja a családját: "Azt hiszem, ezekkel az üzenetekkel azt próbálta tudtunkra adni, hogy minden rendben lesz. Olyan, mintha megölelne, mikor találunk egy újabbat", mondta Brooke.

Két évvel Elena halála után a Desserich család úgy döntött, hogy összeállítanak a megtalált üzenetekből egy könyvet, melynek az lett a címe, hogy "Hátrahagyott Üzenetek". A könyv a New York Times bestseller-je lett és Elena egyik festményét, melynek azt a címet adta, hogy Szeretlek, kiállították a Cincinnati Művészeti Múzeumban egy Pablo Picasso alkotás mellett.

A Desserich család egy alapítványt is létrehozott, hogy adományokat gyűjtsenek a gyermekkori agydaganatok kutatására - ez mind a kis üzeneteknek köszönhetően, melyet a drága kislányuk hátrahagyott. Jelenleg Keith az A "Gyógyulás Most Kezdődik" alapítvány elnöke.

"Jó találkozni azokkal a gyerekekkel, akikért küzdünk," - mondta. "Számomra ez olyan, mintha még egyszer Elenaval lehetnék. Szintén nagyszerű dolog látni a kutatók lelkesedését és odaadását is ebben a programban. De a legjobb azt megtapasztalni, hogy hogyan függ össze ez a két dolog a végleges gyógymódban."







MEGMENTŐ SZERETET


Egy 11 éves fiú felvette meleg téli ruháját, és így szólt az apjának:
- Apa, készen állok!
Apja, aki prédikátor volt a helyi templomban, megkérdezi tőle:
- Mire készen?
- Apa, itt az ideje, hogy előjöjjünk és szétosztjuk a szórólapjainkat.
- Fiam, nagyon hideg van és esik odakint.
A gyermek meglepettnek tűnik az apja válaszán, és azt mondja:
- De apa, az embereknek tudniuk kell, ki Isten, még az esős napokon is.
- Fiam, ebben az időben nem megyek ki.
Reménnyel telve megkérdezi tőle a gyermek:
- Mehetek egyedül? Kérlek, apu!
Az apja azt hitte, nem jut messzire, azt mondta:
- Oké, fiam, elmehetsz. Itt vannak a szórólapok, de légy óvatos.
- Köszönöm, apa! "
A gyerek kint van és hamarosan kisvárosa utcáit járja. Szinte mindenkinek szórólapokat osztogat, akivel találkozik. Két óra esőben és hidegben séta után rájön, hogy már csak egy jegyzetfüzete maradt. Megáll egy utcasarkon, hogy megvárja a következő járókelőt, de az utcák már üresek.
Mélyen eltökélt, hogy elajándékozza ezt az utolsó prospektust, az előtte lévő első ház küszöbéhez megy.

Többször megszólal a csengő, de senki nem nyit ajtót. Amikor a fiú végre úgy dönt, hogy elmegy, akkor is meggondolja magát és visszajön. Ezúttal nemcsak becsönget, hanem térdével kopogtat az ajtón. Végre kinyílnak az ajtók Egy felnőtt nő jelenik meg. Lágy hangon és szomorú tekintettel kérdezi tőle:
- Mit tehetek érted drága gyermekem?
Ragyogó szemekkel és édes mosollyal válaszol a gyermek:
- Asszonyom, elnézést a zavarásért, de csak azt akartam mondani, hogy Isten szeret téged, és az utolsó szórólapomat is oda szeretném adni, hogy Isten mennyire szeret téged.
A fiú odaadta neki a prospektust és elment.
- Köszönöm fiam, Isten áldjon meg!

A vasárnapi istentisztelet előtt megkérdezi a lelkész:
- Van valaki a templomban, aki tanúskodik, és szeretné megosztani mindenkivel, aki érintett?
Egy hölgy az utolsó sorból kiemelkedik. Hangja lágy és ölelnivaló, szemei furcsa ragyogásban ragyognak:
- Itt senki sem ismer engem. Még sosem jártam itt. Múlt hétig nem érdekelt Isten, és nem éltem keresztényként, pedig keresztény családba születtem. Nemrég elhunyt a férjem, egyedül hagyott és reménytelenül. Múlt héten, amikor olyan hideg és esős volt, a szívem megszakadt, visszafordíthatatlan kétségbeesésben, hogy tovább éljek! Azon a napon úgy éreztem, hogy életem utam végéhez érkeztem. Fogtam egy széket és egy kötelet és elsétáltam a házam plafonjára. Miután felálltam a székre, csomót kötöttem és kötelet tettem a nyakam köré. Épp, amikor ki akartam ütni a széket, hallottam a csengőt, aztán erős kopogások csapódtak az ajtómra. Gondoltam, várok egy percet, aztán elmegy ez a látogató. Vártam és vártam, de az ütések egyre erősebbek lettek. Olyan hangosan robbant a fülemben, hogy nem tudtam többé figyelmen kívül hagyni. Kíváncsi voltam, ki lehet ez? Soha senki nem jön az ajtóm közelébe, és senki sem jön meglátogatni! Lazítottam a nyakzsinóromat és az ajtóhoz mentem. Amikor kinyitottam, nem hittem a szememnek!
Egy angyalarcú kisgyerek állt az ajtóm előtt. A kinézete igen, a kinézete ó! Nem tudlak leírni! És a szavak, melyek kijöttek a szájából, olyanok voltak, mint egy angyal szája! Újra reményt adtak a hideg és csalódott szívemnek. Egy édes, édes hangon azt mondta nekem: Asszonyom, azért jöttem, hogy elmondjam, Isten szeret téged. Amikor a "kis angyal" elment, becsuktam az ajtót és elolvastam az írott üzenet minden szavát. Megmagyarázhatatlan örömtől duzzad a szívem! Már nincs szükségem kötélre és székre. Amint láthatod... Boldog lánya vagyok a királyok királyának, Úr Jézusnak. Köszönöm az Úrnak, hogy elküldte nekem ezt az "Isten kis angyalát", aki pont időben érkezett. Igazából nem csak azért, hogy megmentsem ezt az életet, hanem azért is, hogy megmentsenek az örök problémáktól, amiken a pokolban kellett volna keresztül mennem.
A templomban mindenki sírt. A zokogó prédikátor lement a dobogóról, felment az első padra és karjaiba vette drága fiát.

Ne tartsd önzőnek ezt az üzenetet!

Emlékezzünk!
Isten evangéliuma nagy változást hozhat valaki életében, ezért ne szégyenlősködj terjeszteni!
Isten áldjon benneteket.

Ámen!







MEGHATÓ TÖRTÉNET EGY KISFIÚRÓL
ŐT SZERETNÉM!


Egy kutyatenyésztő hirdetést adott fel és plakátokat rakott ki, mivel 9 kölyökkutyája született.
Az érdeklődők csak úgy özönlöttek, mivel nagyon jó hátterű kutyák kölykeiről volt szó.

Egyik nap jött egy kisfiú.
- Csókolom, bácsi! Van egy kis gyűjtött pénzem, mert már nagyon régóta szeretnék kutyát. Meg szabad néznem őket?
- Természetesen. Gyere velem hátra, most éppen a házukban vannak, de kihívom őket, - válaszolta a tenyésztő.
Ahogy szólt nekik, rögtön kiszaladtak a házukból és hozzájuk futottak. Teli voltak élettel, vidámsággal csak úgy süvített a kis fülük a szélben és oda-vissza előzgették egymást. De egy a sok közül lemaradva, bicegve botorkált ki a kis házikóból. Szegényke nem tudott úgy futni, mint a többi kölyök, mert sántán született.
Ahogy a kisfiú meglátta ezt a kiskutyát, felcsillant a szeme és így kiáltott:
- Őt kérem!
- Ó, aranyos tőled, de ő nem fog meggyógyulni. Soha nem fog tudni úgy futni, mint a többi kölyök, és így csak nehézkesen fog veled játszani. Hallgass rám, jobb ha inkább nem őt választod, - reagált rá a tenyésztő.
Erre a kisfiú megfogta a bal nadrágszárát, és felhúzta a combjáig. A tenyésztő döbbenten látta, hogy lábprotézise van. Szóhoz sem jutott.
- Bácsi kérem, hadd vegyem meg azt a sánta kutyát! Én sem tudok úgy futni, mint az iskolatársaim. Szükségem van egy megértő társra, aki együtt tud érezni velem! - fakadt ki magából a kisfiú.
Végül a tenyésztő megfogta a sánta kiskutyát és a kisfiú kezébe tette.
- Mennyit kell önnek fizetnem, bácsi? - kérdezte kíváncsian a kisfiú.
- Neked adom ingyen! Ugyanis a szeretetért nem lehet pénzt kérni, és megvásárolni sem, legyetek nagyon boldogok!







ONLINE MÓDRA...


Egy órát ültem a kanapén apámmal, mert pénzt kellett utalnia. Nem tudtam ellenállni és megkérdeztem...
- Apa, miért nem aktiváljuk az internetes bankodat? ''
- Miért tenném ezt? - kérdezte
- Nos, akkor nem kell itt töltened egy órát olyan dolgok miatt, mint a közlekedés. Akár online is vásárolhatsz. Minden olyan könnyű lesz! - Annyira izgatott voltam, hogy bemutathatom őt az internetes banki világnak.
Megkérdezte:
- Ha ezt teszem, nem kell elhagynom a házat?" "
- Igen, igen!"! - Mondtam. Elmondtam neki, hogy már az élelmiszereket is házhoz lehet szállítani, és hogy a szupermarketek mindent kiszállítanak!
A válasza megdöbbentett. Azt mondta:
- Amióta ma ebbe a bankba jöttem, találkoztam négy barátommal, beszélgettem egy ideig a személyzettel, akik most már nagyon jól ismernek. Tudod, hogy egyedül vagyok... erre van szükségem. Szeretek készülődni és a kanapéra jönni. Van elég időm, a fizikai érintésre vágyom.
Két évvel ezelőtt beteg lettem. A bolt tulajdonosa, akitől gyümölcsöt veszek, odajött hozzám, és sírva ült az ágyamon. Amikor anyukád elesett a reggeli sétájára pár napja, a helyi fűszeresünk meglátta őt, és azonnal elvitte a kocsiját, hogy hazahozza, mert tudta, hol lakom. Akkor is ilyen "emberi" érintésem lenne, ha minden online lenne? Miért akarnám, hogy mindent eljuttassanak hozzám, és kényszerítsenek arra, hogy csak a számítógépemmel kommunikáljak? Szeretem ismerni azt, akivel dolgom van, és nem csak az "eladót". Kapcsolatokat hoz létre. Ezt is az online szupermarketek szállítják? A technológia nem élet... Emberekkel tölteni az időt... Nem kütyükkel, ilyen az élet.

Terjesszétek ezt a fontos üzenetet a barátokkal és a családdal, hogy mindenki rájöjjön, mi az igazán fontos.







 
 
0 komment , kategória:  Irodalom - Próza  
Laren Dorr: A magámyos dalnok
  2024-02-16 21:00:27, péntek
 
 










Laren Dorr: A MAGÁNYOS DALNOK


Link











AMIKOR RÁD GONDOLOK...


Amikor rád gondolok,
új termés szökken szárba a mezőn.
Amikor rád gondolok,
egy sivatag issza az esőt éltetőn.
Amikor rád gondolok,
egy száraz fának új hajtása kél.
Amikor rád gondolok,
a felhőket messze elfújja a szél.
Amikor rád gondolok,
egy sivár világot önt el a remény.
Amikor rád gondolok,
nappal lesz az éjjeli féltekén.
Amikor rád gondolok,
édes fájdalom marja szívemet.
Amikor rád gondolok,
fáj, ha épp nem vagyok veled.
Amikor rád gondolok,


órák lesznek a percek nélküled.
Amikor rád gondolok,
átkozom és áldom az életet.
Amikor rád gondolok,
gyorsabban lüktet ereimben a vér.
Amikor rád gondolok,
azt kérdezem: Mikor leszel az enyém?
Amikor rád gondolok,
nincsenek éjszakák és nappalok.
Mert minden szívdobbanással
rád és csak rád gondolok.







ANGYAL
. . . . . . . . .




Egy angyalt csókoltam ma,
s ő visszacsókolt,
ajka vad volt, és gyengéd, és puha,
ha tehettem volna, nem hagyom abba soha.

Egy angyalt érintettem ma,
s ő hagyta, tegyem,
bőre bársony, és tűz, és élettel teli,
tétova ujjam újra csak őt és őt keresi.

Egy angyalt öleltem ma,
s ő viszont ölelt,
magához szorított s nem eresztett,
míg fel nem tüzelte e hideg testet.

Egy angyalnak suttogtam ma,
s ő visszasuttogott,
suttogása lágy szellőként cirógatott,
hangja belsőmben forró vágyakat hagyott.







ÁLMODOM...


Álmodom...
Minden percét az életemnek.
Kegyetlen hiányát csillogó szemednek.
Az éjjelek óráit, mert nélküled peregnek.
Nappalok sötétjét ha hiába kereslek.

Álmodom...
Az idő vánszorog percről-percre.
Vágyom Rád, egyre csak remegve.
Szemem a semmit nézi elmerengve.
Rajtad kívül mást látni sem szeretne.

Vajon eljut-e szavam édes szívedbe?
Vajon több-e szónál, mi messze száll?
Vajon érek-e annyit, hogy szóra szót találj?

Álmodom...
Ébren vagyok, és álmodom.
Arcodat látom, pedig tudom, nem láthatom.
Fülembe cseng a hangod, pedig nem hallhatom.
Nem vagy itt, de érintésed érzem a karomon.

Álmodom...
Fényt álmodok a sötétségbe.
Téged álmodlak e pangó ürességbe.
Érted kiáltok a csend ülte messzeségbe.
A Te neved suttogom álmom csendjébe.

Vajon eljut-e szavam édes szívedbe?
Vajon suttogó hangom visszhangra talál?
Vajon érkezik válasz? Mert szívem válaszra vár.







BOHÓC


Megtörettem s térdre rogytam,
többet fel sem állok.
Nem tartom arcom a szélbe,
nem nézek a kihívásokkal farkasszemet.
Itt vagyok magam, elhagyottan,
nyugalmat többé nem találok.
Nem mentem sorsom elébe,
kínszenvedésre Te ítéltél engemet.

Pallosod a csendes hallgatás,
mérgezett tőröd a közöny,
lelkemre sújt le kardod,
s a tőrt szívemben lassan forgatod.
A méreg hat, mérgezz tovább,
a szenvedés az eszközöm,
mely által bélyeged hordom,
s a könnyek fanyar ízét itt hagyod.

Te voltál az ígéret földje,
hitemnek temploma,
a ragyogás a horizonton,
s a csillagfény lelkem sötét egén.
S itt vagyok most elfeledve,
hithagyott, ostoba,
bohóc az üres porondon,
halott kötéltáncos az utca kövén.







EGY SZÓ...


Amit tettél, s amit nem, ne bánd.
Ez életünk: két gyönge fonál
mit keresztbe font a sors, az ég,
s ki tudja még
miképp lesz teljes végzetünk.

Amit adtál, örökké enyém.
Bársony karokkal magadhoz húztál,
ajkad becézte ajkaim s ujjaid hajam,
nem voltam magam
csak Te voltál s görbe tükröd én.

Amit adtam, csak Tiéd.
Tőled mámorosan és telhetetlenül
ittam szomjazón minden rezdülést,


s mégis kevés,
mert a tűz még bennem ég.

Melledre borulva hallgattam szívedet.
Még most is hallom dobbanásait
s fülembe cseng mit véred zenélt,
dalolta énekét:
- imádj, szeress, s ne kérj... -

S nem kértem semmit én,
csak ajkam ízlelte forró bőrödet,
ujjaim reszketve járták testedet,
mit nem feled
soha többé hús-vér börtönöm.

S most kérek, ha engeded:
add a szívedet, add lelkedet
zálogba nálam, míg életünk útja
összefut újra...
s addig is mondd ki: szeretsz!







ÉBREDÉS


Mint egy gyerek, úgy szerettelek.
Úgy ittam minden szavad,
minden ölelésed,
mint az éjszaka a nappal melegét,
mint sivatag a régen várt esőt.
Úgy virult ki lelkem,
mint tavasszal a fák,
úgy vártam minden lopott találkozást,
ahogy egy rab várja a szabadulást.
Úgy lestem minden óhajod,
mint úrnőjét a lelkes szolga les,
s öröm volt, ha kértél szívességeket,
s arcod felderülni láttam,
mert én tettem ezt.
Álom volt minden,
melyből felébredni sosem vágytam,
s mégis itt a kegyetlen ébredés,
melyben a néma csendre ébredek.
Már nem kell a szó,
nem kell, ha támasznak nyújtom kezem,
nem kell, hogy vigaszt nyújtson
hangom ha beszélgetni vágysz.
A hideg csendet hagytad nekem.
A be nem váltott ígéretek csendjét.
A közöny jeges tőrdöféseit.
A hazugságok molyrágta szemfödelét.
Kegyes halál egy kapcsolatnak,
ha csendben múlik el.
S a csend bennünk mindig mást takar.
Benned dacos közönyt,
bennem csendes agóniát.
Mint lomha cet, mely társától
elhagyatva egy néptelen parton hever,
úgy fekszem némaságod partján,
a semmire tágra nyílt szemekkel
sírom lelkem halálának könnyeit.







ÉJJELEIM


Minden éjjel a neved a párnámba suttogom,
ágyam a kínpad, hol Rólad álmodom.
A város zaját hallgatva fekszem csendesen
és téged álmodlak magam mellé, Kedvesem.

Dobban a szív. Téged hív.

Fekszem az ágyban, mit ismerek jól, mégis idegen,
hosszú az éj, aludnom kéne, de nem vagy itt velem.
Börtönben töltött végtelen évek a nappalok,
mikor nem láthatlak, s nem érezhetem illatod.

Lüktet egy ér. Rólad mesél.

De minden kín tovaszáll, mikor újra átölelsz,
amikor csókjaimra mézédes csókokkal felelsz,
amikor felhevült bőröd a bőrömhöz ér,
amikor nem szólsz, csak a tested beszél.

Ébred a vágy. Téged kíván.







ÉN VAGYOK...


Én vagyok a por,
mely lépteid után
őrzi lábad nyomát,
hogy mindig utadra lelj.

Én vagyok a lomb,
mely a forró nyárba
hűs árnyékot ölel,
hogy alatta megpihenj.

Én vagyok a víz,
mely oltja szomjadat,
s ha hűsölni vágysz,
hullámaival körbevesz.

Én vagyok a szél,
mely simítja arcodat,
s éjjel ha alszol
lágy altatót rebeg.

Én vagyok az éj,
mely őrzi álmodat,
s száz csillagjával
csakis Téged figyel.

Én vagyok a Nap,
mely miattad kel föl,
s miattad nyugszik,
ha már ágyad ölel.

Én vagyok minden,
mi csak lennem lehet,
hogy mosolyt fakasszak
szíved-lelked egén.

De én vagyok a könny is,
mely szemem sarkában ül.
Szívem szülte könny, mert tudom,
sosem leszel igazán enyém.







ÍRHATNÉK...


Írhatnék talán
leomló hajadról,
mely fölém borulna
ha várnám csókodat,

Írhatnék talán
csillogó szemedről,
mely nekem csillogna
ha suttognék bókokat,

Írhatnék talán
érzéki ajkadról,
mely engem tüzelne
ha érné ajkamat,

Írhatnék talán
hamvas bőrödről,
mely hozzám simulna
ha szítanám vágyadat,

Írhatnék talán
a szüntelen gyönyörről,
mely benned remegne
ha csókolnám testedet,

Írhatnék. Ha enyém lehetne
mindez mi enyém nem lehet.
Vagy mégis? Ha tudnám, hogy állok veled!
Elég lenne, ha mélyen szemembe néznél,
s csak annyit mondanál: Lehet...







LENNÉK




Lennék Napod, ha nappal lenne,
fényessé tenném hajnalod,
bíborral festeném este a felhőt,
hogy gyönyörködj, ha akarod.

Felhő lennék, ha őszidő lenne,
langy esőt sírnék, mert messze vagy,
aztán esőcsepp lennék, rád esnék,
s gördülve csókolnám arcodat.

Köd lennék, ha hűvös lenne,
fehér, vidám, mi nem ragad,
ködkarjaimmal ölelném tested
s megnyitnám előtted utadat.

Hópihe lennék, ha tél hava lenne,
mit egyetlen céllal repít a szél,
elolvadni gyönge kezedben,


s míg elmúlnék, érezném: enyém e kéz.

Szél lennék, ha új tavasz lenne,
elfújnám messze a tél hidegét,
hajadba bújnék tincseiddel játszva,
míg nevetve mondanád: most már elég.

S mi lennék, ha itt lennél velem?
Mindenség lennék, hol nincsenek napok,
égbolt lennék éjfekete éggel,
hol nem ragyog más, csak a Te csillagod!

Nagy Erzsébet fordítása


Laren Dorr: LENNÉK.

Link








MAGÁNY


Oly magányos minden éjjel,
a sötétség fáradtan elborít,
de az álom kerül, s emlékeimmel
kínoz, fájón pengeti lelkem húrjait.

Oly magányos minden éjjel,
pedig soha nem vagyok egyedül,
mégis oly rideg, jeges hidegséggel
ölel a magány s fojtogat legbelül.

Oly magányos minden éjjel,
mert Hozzád száll minden gondolat,
mert nem láthatlak, ha szeretnélek,
nem csókolhatom kedvemre arcodat.

De mint Hajnalcsillag a fekete égen,
mint egyetlen fénysugár a sötétségben,
még mindig él bennem a remény,

hogy édes szavaid szívedből szólnak,
hogy akarsz úgy, mint ahogy én akarlak,
és velem leszel, s újra az enyém.







MÚZSÁT KERESVÉN EGY ISMERETLEN HÖLGYNEK ÍRTAM:


Meglátni, s ámulatba esni egy pillanat műve volt.
Nem voltam akkor sem élő, se holt,
s nem találom most sem a szavakat leírni mind,
amint a képekről egy földreszállt angyal rámtekint.
S lásd, elhagynak ím a rímek, megint csak ámulok,
hogy lehet oly szép, hogy mindjárt belebolondulok,
s verset kíván ez arc, ezen igéző szemek,
tollat kell ragadnom, mert szó nélkül hagyni nem lehet,
s e száj, ha suttogna fülembe édes titkokat,
maga lenne a megtestesült kábulat,
s földhöz szegezve állnék ha rámvetné tekintetét,
ha közelről látnám, ha érezném teste melegét.
Ki vagyok? - kérdezheted, Ki legyek? - kérdem én.
Most még senki sem vagyok, ennyi elég,
csak néhány bolondos szó vagyok,
talán a mosoly egy szépség arcán ha felragyog,
ha olvassa e sebtében összerótt sorokat,
s közben azt mondja: mily sok őrült gondolat,
csak így hirtelen papírra dobni a szavakat
s ismeretlenül írni szemtelen bókokat!
Felelőtlen - gondolhatod, mi több: arcátlan pofa!
Eldobom e levelet s menjen ahova gondolom, oda!
Ne tedd! Óh, ne, e szív meghasad ha nem méltatod
egyetlen szóra sem - mert várja válaszod;
bármit, csak csendet ne, ha utálsz is már
e néhány sorból, tedd akkor azt akár,
s mondd, hogy hallgass el örökre, bolond,
én megteszem, s hallgatok... csak mondd.
S ha netán érdekelne, ki van e sorok mögött,
hát várom válaszod, s a szavak között
mindig ott leszek én, mert most csak ez vagyok,
de remélem, hogy ismeretlenül is nyomot hagyok,
s szívedben ha ennyi csak, egy kis kíváncsiság
felüti fejét, mint mezőn az első piciny virág,
én már boldog leszek, és feltárom mind a titkaim
napról napra, sorról sorra, és írok újra és megint,
én sosemlátott titkos hódolód leszek,
persze csak ha mindezt megengeded,
mert forr a vérem s a versek itt alusznak bennem,
a bőröm alatt, a húsomban, a véremben, a szívemben,
de múzsa nélkül mind-mind csak halott szavak,
légy hát múzsám, légy mindent elsöprő áradat,
légy, akihez szólhatnának végre a dalok,
vidítsd fel ez örökké szomorú dalnokot!
S ha éreznéd, e néhány sorral megbántottalak,
bocsásd meg nekem, hogy zavartalak,
és köszönet néked, hogy itt lehettem veled,
míg e néhány betűt rótta szép tekinteted.







NINCS MÁS VÁGYAM...


Nincs más vágyam, csak újra szeretni,
karomban tartani s el nem engedni,
illatod bódítson újra édes szédülésig,
karod öleljen az isteni révülésig.

Nincs más vágyam, csak téged nézni,
feküdni melletted s titkon félni,
félni, mert elmúlik minden pillanat,
félni, mert időm kevés maradt.

Nincs más vágyam, csak Veled lenni,
lopott időnkben a világot feledni,
hajadba rejteni gondgyötörte arcomat,
és suttogni halkan édes szavakat.

Nincs más vágyam, csak újra ölelni,
hozzád simulva csendben pihenni,
ajkammal becézni érzéki ajkadat,
addig csókolni, míg jön a pirkadat.

Nincs más vágyam, csak újra élni,
mit elmulasztottam, Veled átélni,
elégni a szenvedély izzó tüzében,
elveszni szemeid zöld tengerében.

Nincs más vágyam, mert csak Te vagy,
Te vagy, ki betölti minden álmomat,
végy karjaidba, s ne szólj, csak szeress,
s engedd, hogy szerethesselek...










TAVASZ


Hosszasan néznéd kibomlott haját
ahogy a párnán szétterül,
bőrének illata millió virágból
árad és izgat szüntelenül.
Szemében csillan a reggeli napfény, mely
egyre csak hív és hívogat,
pezsdíti véred, szítja a lángot és
nevetve suttog titkokat.
Ajkait este kacéran nyitná s
lophatnál mézes csókokat,
öledbe ülne s rád nevetne,


kuncogva hallgatna bókokat.
S mit nappal felszított, benned ég estig,
szüntelen kínzó vágyadat;
hűvös éjjeleken hozzád simulva
forróvá tenné ágyadat.
Nevetve játszana nap mint nap véled
mint egy szeszélyes kamasz,
ilyen lenne, bizony mondom néktek,
ha nő lehetne a gyönyörű tavasz.







TÖREDÉK...


...Mondhatnék szépet százat, ezret,
de nem tudok, fennakad a szó,
mikor újra érzem kábító illatod,
mikor hozzám simul a tested,
ó, nincs is rá szó...
Lopj időt, de ne percet, órát,
s a lopott órák lágy ölén
csendben hevernék kebleden,
hallgatnám szíved édes ritmusát,
míg elsuhan mellettünk a rohanó világ...







TUDOM


Még néhány szó, csak ennyi az,
mi visszatart, hogy hagyjalak,
csak ennyi már, és semmi más,
semmi sem hoz már változást.
Hol vagytok, szép ígéretek?
Mind sötét ködbe vesztetek,
s veletek elvesztem én,
vagyok a semmi közepén.
Hiszen játék vagyok csupán,
mely feledve néz most bután,
hisz minden játék volt neked,
pedig szívből szerettelek.
Tudom, szavaim nem hiszed.
Volt bennem valaha hited?
Voltam több, mint olcsó bolond?
Nem voltam más. Tudom. Ne mondd.
Úgy hiszem, nem kértem sokat,
feledjük el a gondokat,
szeress, 'hogy senki sem szeret,
érezzem, újra élhetek...
De nem kaptam, csak szenvedést.
Felszított, őrült szenvedélyt,
mely örökké bennem remeg,
de nem múlik, nem engeded.
Ez fáj a legjobban, tudod?
A reményt mindig meghagyod,
mikor kérned kell, megtalálsz,
de örülsz, ha szenvedni látsz.
A játék még mindig folyik,
játszom veled, míg engedik,
már tudom, fájó vége lesz,
de letörlöm könnyeimet.
Néhány szó és őszinteség,
csak ennyi kell, mi már elég,
hogy mondd, többé ne várjalak,
nem akarsz mást, csak hagyjalak,
mert nem vagyok már érdekes,
nincs bennem más, csak közhelyek,
szemrehányás, bú tengere,
holt vágyak oszló teteme.
Nincs már remény, már nem hiszek,
nem kérek, ilyet nem teszek,
megtanultam a leckét, igen,
csak adnom szabad, kapni nem.







George R. R. Martina: MAGÁNYOS LAREN DORR DALA


Van egy lány, aki átjár a világok között. Szeme szürke, bőre halvány, haja éjfekete vízesés, néha vöröses fényben csillog. Szemöldöke fölött csiszolt fémkarika fogja össze sötét koronaként, és árnyékot vet a szemére. Neve Sharra; ismeri a kapukat.
Nem ismerjük a történet elejét, sem azt a világot, ahonnan egyszer csak felbukkant. És nem érkeztünk még el a történet végéhez, nem is fogjuk megtudni soha.
Csak a közepét ismerjük, talán annak is csak kis részét, a legenda töredékét.
Egy pici mesét a nagyból, az egyik világot, ahol Sharra megpihent, és a magányos dalnokot, Laren Dorrt. Azt, hogy egyszer találkoztak egymással.

George R. R. Martin: A magányos Laren Dorr dalai



Kedves Látogató!

Létezik a fenti című rövid történet, mely a méltán híres George R. R. Martin tollából született és valamikor 1976-ban jelent meg először az amerikai Fantastic Stories magazin hasábjain, magyar nyelven pedig az 1982-es, 45-ös számú Galaktika magazinban került publikálásra.
Kamaszként olvastam a novellát, és már akkor megfogott romantikus szomorúsága, a főszereplő Laren Dorr személyisége. Valószínűleg ezért esett a választásom erre a névre, amikor szerzői álnevet kerestem verseimnek, hiszen ha elolvasol néhányat, akkor láthatod, hogy többségében szerelmes, és inkább szomorú művekről van szó. Évek óta nem írtam, és nem is tudom, valaha lesz-e elég ihletem és motivációm új verset írni, de ha lesz, akkor itt meg fog jelenni.
Valamikor a kétezres évek elején, ha jól emlékszem a HarmoNet versrovatában (amely azóta sajnos nem működik) jelent meg először nyilvánosan egyik versem. Időről időre felbukkan a "Lennék" című költemény itt-ott, a Google jónéhány találatot kidob különböző fórumokon és néhány Youtube találat is van rá, örülök, hogy tetszik az embereknek. Talán egy-két oldal van, ahová valahogyan több versem is beszivárgott, és most itt szeretném az összeset egy csokorba fogni, ha esetleg valakit érdekelne.

Üdvözlettel:

a magányos Laren Dorr


"Az alkonyati fényben fürdő völgy néptelen volt. Kövér, lila nap terpeszkedett a hegygerincen, ferde sugarai némán hatoltak át a sűrű erdőn, ahol feketén csillogott a fák törzse, és a levelek kísértetiesen színtelenek voltak. Csak az éjszakai kuvik hangja szólt, és az erdőt sziklás medrében átszelő, gyors folyású víz csobogása hallatszott.
Ekkor a láthatatlan kapun át Sharra fáradtan és vérző sebekkel megérkezett Laren Dorr világába. Egyszerű, fehér ruhája átizzadt és bepiszkolódott, vastag prémköpenyét félig letépték a hátáról. Mezítelen bal karja három mély sebből vérzett.
A patak partján bukkant elő, remegett, és mielőtt letérdelt, hogy bekötözze sebeit, gyors, óvatos pillantással körülnézett. A víz - gyors folyása ellenére - sötét, zavaros zöld színű volt, Sharra nem tudta, tiszta-e. De gyenge volt és szomjas, ivott tehát, majd lemosta karját a különös és gyanús vízben, és a ruhájából tépett csíkkal bekötözte sebeit. Aztán, amikor a bíborszínű nap lebukott a hegygerinc mögé, védett helyet keresett a fák között, és kimerült álomba zuhant.
Arra ébredt, hogy karok fonódnak köréje, erős karok emelik fel, és viszik könnyedén. Megpróbált ellenállni, de a karok szorítása erősödött, szilárdan tartottak.
- Csak nyugodtan! - mondta valaki lágyan, és a lány a sűrűsödő köd mögött homályosan látta is az arcot; egy keskeny, rokonszenves férfiarcot. - Gyenge vagy - mondta a férfi -, és közeledik az éjszaka. Be kell érnünk, mielőtt besötétedik.
Sharra már nem állt ellen, bár tudta, ezt kellene tennie. Hosszú harc állt mögötte, és elfáradt. Zavartan nézett a férfira.
- Miért? - kérdezte. Aztán választ sem várva tovább kérdezett: - Ki vagy? Hova megyünk?
- Biztonságba - felelte a férfi.
- Hazaviszel? - kérdezte a lány álomittasan.
- Nem - mondta a férfi olyan halkan, hogy a lány alig hallotta a hangját. - Nem, nem haza, egyáltalán nem. De azért megteszi ez is.
A lány ekkor csobogást hallott, mintha a férfi patakon vinné át, és a hegygerincen megpillantott egy komor, bonyolult rajzolatú árnyképet: háromtornyú kastély sötétlett ott a nappal szemben. Furcsa - gondolta -, az előbb még nem volt ott.
Elaludt.
Amikor felébredt, meglátta a férfit, aki őt nézte. Puha, meleg takarók alatt feküdt egy függönyös, baldachinos ágyban. De a függönyök széthúzva, házigazdája pedig egy nagy fotelben ült a szoba tú1só, árnyékos végében. Szemében visszatükröződött a gyertya fénye, állát összekulcsolt kezére támasztotta.
- Jobban érzed magad? - kérdezte, de nem mozdult.
Sharra felült és észrevette, hogy meztelen. Rosszat sejtve, villámgyorsan a fejéhez kapott. De a sötét korona változatlanul a helyén volt, a fém hűvösen ért a szemöldökéhez. Megnyugodva dőlt vissza párnáira, és magára húzta a takarót, hogy elrejtse meztelenségét.
- Sokkal jobban - felelte, és csak amikor már kimondta, jött rá, hogy sebei eltűntek.
A férfi rámosolygott, szomorú, merengő mosollyal. Erős vonásai voltak, grafitszínű haja lágy fürtökben gyűrűzött, és belehullott különös, nagy, sötét szemébe is. Ültében is magas volt és karcsú. Puha szürke bőrből készült ruhát és körgallért viselt. Úgy burkolózott be búskomorságába, mint valami köpenybe.
- Karmolások - mondta tűnődő mosollyal. - Karmolások végig a karodon, és a ruhád szinte teljesen letépték rólad. Valaki nem kedvel téged.
- Valaki - mondta Sharra. - Egy őr, egy őr a kapunál. - Sóhajtott. - Mindig van őr a kapunál. A Heteknek nem tetszik, hogy világról világra járunk. Engem különben sem szeretnek.
A férfi felemelte az állát, kezét a szék faragott karfájára tette. Bólintott, de a szomorú mosoly ott maradt az arcán.
- Tehát - mondta. Ismered a Heteket és ismered a kapukat. - Szeme a lány homlokára siklott. - Persze a korona. Kitalálhattam volna.
Sharra gúnyosan nézett rá.
- Kitaláltad. Sőt tudtad. Ki vagy te? Milyen világ ez?
- Az én világom - felelte a férfi egykedvűen. - Már ezer nevet adtam neki, de valahogy egyik sem illett rá. Egyszer volt egy név, amit kedveltem, amit találónak éreztem. De már nem emlékszem rá. Régen volt. Az én nevem Laren Dorr, legalábbis ez volt, amikor még hasznát vettem ilyesminek. Itt és most valahogy ostobáságnak tűnik. De legalább ezt nem felejtettem el.
- A te világod - mondta Sharra. - Tehát király lennél? Vagy talán isten?
- Igen - válaszolta Laren Dorr könnyű nevetéssel. - Még annál is több. Minden lehetek. Senki sincs itt, aki vitába szállna velem.
- Mit csináltál a sebeimmel? - kérdezte a lány.
- Begyógyítottam őket. - Bocsánatkérően vállat vont. - Ez az én világom. Van némi hatalmam. Nem annyi, amennyit szeretnék, de azért hatalom.
- Ó! - A lány mintha kételkedett volna.
Laren türelmetlenül legyintett.
- Nem hiszed, ugye? A koronád persze. Félig-meddig igazad van. Nem árthatok neked a... hatalmammal, amíg ez a fejeden van. De segíteni tudok. - újra elmosolyodott, szeme kedves és álmodozó lett. - Nem is erről van szó. Még ha tudnék, sem ártanék neked soha, Sharra. Hidd el! Már régóta így gondolkodom.
A lány nagyon meglepődött.
- Tudod a nevem. Honnan?
A férfi mosolyogva felállt, közelebb jött, és leült mellé az ágyra. Szelíden megfogta a lány kezét, és hüvelykujjával gyöngéden simogatta.
- Igen, tudom a neved. Sharra vagy, aki a világok között jár át. Évszázadokkal ezelőtt, a ciklus kezdetén, amikor a hegyeknek más alakjuk volt, és a lila nap még skarlátvörös fényben izzott, eljöttek hozzám, és mondták, hogy egyszer majd eljössz. Gyűlöltem őket, mind a Hetet, és gyűlölni is fogom őket, de akkor örültem a látomásnak, amivel megajándékoztak. Csak a nevedet árulták el, és azt, hogy idejössz, az én világomba. És még valamit. Egy ígéretet. Megígérték, hogy valami véget ér, talán elkezdődik, talán megváltozik.
És ebben a világban minden változás jó. Ezer napciklus óta egyedül vagyok itt, Sharra,
És minden napciklus négy évszakig tart. Nagyon kevés esemény jelzi itt az idő múlását. Sharra a homlokát ráncolta. Megrázta hosszú, fekete haját, és a gyertyák halvány fényében puha, vörös fények csillantak meg rajta.
- Messze járnak előttem? - kérdezte. - Tudják, mi fog történni? - zavartan nézett a férfira. - És mit mondtak még?
A férfi szelíden megszorította a lány kezét.
- Hogy szeretni foglak - felelte még mindig szomorúan. De ezt nem volt nehéz megjósolni. Én is megmondhattam volna nekik. Már nagyon régen - azt hiszem, a nap akkor sárga volt - rájöttem, hogy bármilyen emberi hang boldoggá tenne, ami nem az enyém visszhangja.

Sharra hajnalban ébredt. Ragyogó bíborfény ömlött be a keskeny ívű ablakon át, amely előző este még nem volt ott. Megpillantotta a kikészített ruhákat: egy bő, sárga ruhát, egy ékszerekkel díszített vöröst és egy zöld kosztümöt. A zöldet választotta, és gyorsan felöltözött. Kifelé menet megállt, és kinézett az ablakon.
Toronyban volt: málló kőpártázatra és poros, háromszögletű belső udvarra látott. A háromszög másik kő csúcsán csavart vonalú, kúpos tetejű torony magasodott. Erős szél lobogtatta a falak mentén kitűzött szürke kopjazászlókat, más mozgás nem volt.
És a kastély falain túl nyoma sem látszott a völgynek. A kastély, udvarával és csavaros tornyaival, egy hegy tetején állott; körös-körül óriási hegyek, fekete kősziklák, hasadozott sziklafalak magasodtak, a lila napfény fehéren csillogó jeges hegyoldalakat világított meg. A lezárt, lepecsételt ablak mögül a szél hidegnek látszott.
Az ajtó viszont nyitva állt. Sharra lesietett a kanyargó kőlépcsőkön, átvágott az udvaron, és belépett a főépületbe, egy alacsony faépítménybe a fal mellett. Számtalan szobán haladt át, némelyik hideg és - a port nem számítva - üres volt, némelyik gazdagon bútorozott; végül megtalálta a reggeliző Laren Dorrt.
Laren mellett üresen állt egy szék, az asztal roskadozott az ételtől és italtól. Sharra leült, kezébe vett egy meleg süteményt, és akaratlanul elmosolyodott. Laren visszamosolygott rá.
Még ma elmegyek - mondta a lány két falat között. - ne haragudj, Laren. Meg kell találnom a kaput.
A férfit reménytelen szomorúság fogta el. Mint álmában.
Tegnap este is mondtad már - felelte sóhajtva. - Úgy látszik, hiába vártam ilyen sokáig.
Hús, többféle sütemény, gyümölcs, sajt és tej volt az asztalon. Sharra megrakta a tányérját, fejét lehajtotta, hogy elkerülje Laren tekintetét.
- Ne haragudj - mondta újra.
- Maradj még - kérlelte a férfi. - Csak egy rövid ideig. Megteheted. Hadd mutassam meg a világomat. Hadd énekeljek neked! - Nagy, sötét és fáradt szemével kérőn nézett rá.
A lány habozott.
- Hát sokáig tart, míg megtalálom a kaput. Nem bánom, maradjunk együtt egy kicsit. De Laren, aztán mindenképpen el kell mennem. Megígértem. Megérted?
A férfi mosolygott, tanácstalanul megvonta a vállát.
- Megértem. De látod, én tudom, hol a kapu. Megmutathatom neked, nem kell keresgélned. Maradj velem, csak egy hónapig. Egyetlen hónapig, a te időd szerint. Aztán elvezetlek a kapuhoz. - Kutatva nézett a lányra. - Már nagyon-nagyon régóta úton vagy, Sharra. Pihenned kellene.
A lány lassan, elgondolkodva evett egy gyümölcsszeletet, közben merőn figyelte a férfit.
- Lehetséges - mondta végül. - És persze megint lesz kapuőr. De te segítesz nekem. Egy hónap.. Nem olyan hosszú idő. Voltak világok, ahol sokkal több időt eltöltöttem.
- Bólintott, arca lassan felderült. - Igen - mondta, és újra bólintott. - Jó lesz így.
A férfi könnyedén megérintette a kezét. Reggeli után hozzákezdett, hogy bemutassa a világot, amit neki adtak.
Egymás mellett haladtak a három torony legmagasabbikának a tetején, egy kis erkélyen; Sharra sötétzöldben, Laren szürkében. Mozdulatlanul álltak, Laren forgatta kettejük körül a világot. A nyugtalanul háborgó tengerek fö1é repítette a kastélyt, a vízből hosszú, fekete kígyók dugták ki a fejüket, és nézték, amint ők elhaladnak. Aztán lementek a föld alá, óriási, visszhangos barlangba, mely lágy zöld fényben izzott. Csöpögő cseppkövek ütődtek a tornyokhoz, és fehér vadkecskék mekegtek a kőpártázat mellett. Laren tapsolt egyet, mosolygott, s hirtelen párás, sűrű vadon támadt körülöttük, egymásra nőtt fák törtek az ég felé, óriás virágok pompáztak tucatnyi színben, és a falakról vicsorgó majmok makogtak vékony hangon. Laren újra tapsolt, mire a falak eltűntek, az udvar földje homokká vált, ködszürke óceán végtelen partjain álltak, fölöttük hatalmas kék madár lengette lassan papírszerű szárnyait. Ezt is, azt is megmutatott a lánynak, és még többet, míg végül az alkony leszálltával visszavitte a kastélyt a hegy tetejére, a völgy fölé. Sharra lenézett a fekete törzsű fákra, ahol Laren rátalált, felhallatszott hozzá az áttetsző levelek között nyöszörgő és síró kuvik hangja.
- Nem is csúnya ez a világ - mondta a férfi felé fordulva az erkélyen.
- Nem - válaszolta Laren. A hideg korlátra támaszkodva nézett le a völgyre. - Tulajdonképpen nem. Egyszer bejártam gyalog, csak kard volt nálam és sétabot. Örömöt és izgalmat találtam benne. Minden hegy mögött új titkot. - Kuncogott. - De ez is régen volt. Már tudom, mi van a hegyek mögött. Újabb és újabb üresség. - A lányra nézett, és jellegzetes mozdulattal megvonta a vállát. - Gondolom, rosszabb poklok is vannak. De ez az enyém.
- Akkor gyere el velem - mondta a lány. - Keressük meg együtt a kaput, és menjünk el innen. Másmilyen világok is vannak. Talán nem ilyen különösek, nem ilyen szépek, de nem leszel egyedül.
A férfi újra vállat vont.
- Mintha az olyan kannyű lenne - mondta hanyagul. - A kaput már megtaláltam, Sharra. Ezerszer is megpróbáltam. Engem nem állít meg az őr. Átlépek, gyors pillantást vetek egy másik világra, de máris itt vagyok újra a varudvaron. Nem. Nem tudok elmenni.
A lány megfogta a férfi kezét.
- Milyen szomorú! Milyen régóta élsz egyedül. Nagyon erős lehetsz, Laren. Én néhány év alatt megőrülnék.
A férfi nevetett, de hangjában keserűség csengett:
- Ó, Sharra! Ezerszer megőrültem én is. De meggyógyítanak, kedvesem. Mindig meggyógyítanak. - Újabb vállvonogatás után átkarolta a lányt. A hideg szél egyre erősödött.
- Gyere - mondta. - Be kell mennünk, mielőtt teljesen besötétedik.
Átmentek a lány toronyszobájába, és leültek az ágyra. Aztán Laren ennivalót hozott; kívülről feketére égett, belül vörös húst és bort. Ettek és beszélgettek.
- Miért vagy itt? - kérdezte a lány evés közben, majd kortyolt a borból is. - Mivel sértetted meg őket? Ki voltál azelőtt?
- Már alig emlékszem rá, legfeljebb amikor álmodom - felelte a férfi. - És az álmok... Oly régen volt, hogy arra sem emlékszem, melyik igaz, és melyik csak őrültségem víziója.
- Felsóhajtott. - Néha azt álmodom, hogy király voltam, nagy király egy másik világban, és az volt a bűnöm, hogy boldoggá tettem az embereket. Boldogságukban a Hetek ellen fordultak, a templomok pedig üresen maradtak. Egy napon arra ébredtem a szobámban, ebben a várban, hogy a szolgáim eltűntek. És amikor kimentem, láttam, hogy népem, országom is eltűnt, még az asszony is, aki velem aludt.
De vannak másfajta álmaim is. Néha felrémlik bennem, hogy isten voltam. Afféle majdnem-isten. Volt varázserőm, tudományom, és ez nem a Hetek tudománya volt. A Hetek féltek tőlem valamennyien, mert hatalmam vetekedett az övékkel. De egyszerre nem bírtam velük, s ők mégis arra kényszeríttettek, hogy egyedül álljak ki ellenük. Végül hatalmamnak csak töredékét hagyták meg, és idehelyeztek. Kegyetlenül mulatságos dolog volt. Esténként mindig azt tanítottam az embereknek, hogy tartsanak össze; hogy a sötétséget szeretettel, vidámsággal, sok beszélgetéssel távol tarthatják. A Hetek éppen ezért vehettek el tőlem mindent.
De ez még nem is a legrosszabb. Mert néha előfordul, hogy azt hiszem, mindig itt voltam, itt születtem időtlen időkkel ezelőtt. Az emlékeim hamisak, arra valók, hogy még kegyetlenebbül gyötörjenek velük.
Sharra nézte a férfit, aki ködös tekintettel bámult valahová a messzeségbe. Vontatottan beszélt, mintha a hangjára is köd szállt volna, kavargott és úszott, mintha bizonyos dolgokat rejtegetne; érezni lehetett, hogy titkok lapulnak a szavai mögött, értelmük éppen csak előbukkan a homályból, a fények pedig elérhetetlenül messze vannak.
Laren elhallgatott, a szeme ismét megelevenedett.
- Jaj, Sharra - mondta -, Vigyázz magadra! Ha nyíltan támadnak rád, a koronád sem segít. És Bakkalon, a sápadt gyermek széttép, és Naa-Slas a fájdalmadból, Saagael pedig a lelkedből táplálkozik.
A lány megborzongott, és újabb szelet húst vágott. De amikor beleharapott, érezte, hogy hideg és kemény, és hirtelen azt is észrevette, hogy a gyertyák majdnem csonkig égtek. Mióta hallgatta már Laren beszédét?
- Várj - mondta a férfi. Aztán felállt, kiment egy ajtón, nem messze onnan, ahol e1őzőleg még ablak volt. Immár durva, szürke kő maradt csak, az ablakok helyét a nap utolsó sugarainak kihunytával újra tömör szikla borította. Laren néhány perc múlva visszatért, fekete fából készült, szelíden fénylő hangszer lógott bőrszíjon a nyakában. Sharra még sohasem látott ilyen hangszert. Tizenhat húrja mind más színű volt, és a fényezett fa belsejében élénk színű fénycsíkok játszottak. Amikor Laren leült, a hangszert megtámasztotta a padlón, s az felmagasodott a válla felé. Könnyedén, merengve pendítette meg, a fények felizzottak, és a szobát betöltötte az életre kelő, majd nyomban elhaló zene.
- A társam - mondta a férfi mosolyogva. Újra megérintette, dallamtalan zene hangzott fel, majd halt el. Aztán végighúzta kezét a fénycsíkokon, mire a levegő csillámlani és színesedni kezdett.

A magányosság ura vagyok,
Birodalmam kihalt...

- Énekelte. Az első szavak halkan, édesen szálltak Laren lágy, távoli, tompa hangján. Bár Sharra figyelt, hallott minden szót, és megpróbálta megjegyezni, a dal folytatására mégsem tudott visszaemlékezni. A szavak végigsimították, megérintették, aztán eltűntek, köddé váltak, jöttek és szétfoszlottak. A szomorú és titokzatos dallam körülfogta, ezer el nem mondott mese ígéretét suttogta és zokogta. A gyertyák felragyogtak, fénygömbök táncoltak, majd összefolytak a szoba átszínesedő levegőjében.
Szavak, zene és fény; Laren Dorr mindezt egyetlen látomássá szőtte össze. Most a lány olyannak látta, amilyennek ő látta magát álmaiban: magas, erős, büszke királynak, akinek a haja fekete, mint az övé, a szeme villogó. Laren fényes, fehér ruhában volt, szorosan simuló nadrágot és bő, puffos ujjú inget viselt, felette hosszú, lobogó köpenyt, mely dermedt hóként szikrázott. Szemöldöke fölött ezüstkorona csillogott, fénye visszatükröződött az oldalán függő vékony, egyenes ezüstkardon. A fiatal Laren lankadtság, szomorúság nélkül mozgott kecses elefántcsont minaretek és álmos kék vizek között. A világ körülötte forgott: barátok és nők, és volt egy asszony, akit Laren szóval és tüzes fénnyel magához húzott, és a napok könnyedén, vidáman teltek. Aztán hirtelen vége lett; sötétség támadt, és ő visszakerült ide.
A zene nyöszörgött. A fények eltompultak. Szomorú szavak foszlottak szét. Sharra látta, hogy Laren ébredezik az elhagyatott, mégis ismerős várban. Látta, hogy szobáról szobára jár, kimegy, szétnéz a világban, mintha még sohasem látta volna. Kimegy a kastélyból, elindul a ködös látóhatár felé, hátha a köd nem más, mint füst. Csak megy, és napról napra új látóhatárok maradnak el mögötte, és a nagy, kövér nap viaszos fénye vörösről narancsra, majd sárgára halványodik, de világa még mindig néptelen. Bejárt mindent, amit a lánynak korábban megmutatott, még többet is, míg végül kétségbeesve otthont keresett, és a kastély megérkezett hozzá.
Fehér ruhája addigra megszürkült. De a dal még nem ért véget. Napok, évszázadok teltek el, Laren fáradt lett és eszelős, mégsem öregedett. A nap zöld, majd ibolya-, végül hideg kékesfehér színű lett, és világában minden ciklus elmúltával kevesebb fény maradt. Laren végtelen, üres nappalokról és éjszakákról énekelt, amikor csak a zene és az emlékezés segítette, és a dalból Sharra mindezt megérezte.
Amikor a látomás elhomályosult, a zene elhalt, a hang végképp szertefoszlott, Laren mosolyogva nézett rá. Sharra remegett.
- Köszönöm - mondta a férfi halkan, vállát megvonva. Vette hangszerét, és magára hagyta a lányt éjszakára.

Másnap hideg és felhős hajnal jött, Laren mégis az erdőbe vitte Sharrát vadászni. Sovány, fehér, félig macska, félig gazella volt a vad. Túl gyors, szájában gyilkos, éles fogak villogtak. Sharra nem sokat törődött vele. Űzni szerette a vadat, nem ölni. Különös élvezettel rohant a sötét erdőben íjával, amit nem használt, tegzében fekete fából készült nyílvesszőkkel, melyek a körülöttük levő kemény törzsű fákból származtak. Mindketten szürke prémbe burkolóztak, és Laren egy farkasfejből készű1t sisak a1ó1 mosolygott a lányra. Csizmáik alatt recsegve törtek szét az üvegszerűen átlátszó, törékeny levelek.

Később, vérontás nélkül, kimerülten tértek vissza a kastélyba, és Laren nagy lakomát tálalt fel az ebédlőben. A csaknem húsz méter hosszú asztal két végéről mosolyogtak egymásra, és Sharra látta, hogy Laren mögött az ablakban felhők gomolyognak, és később látta, hogy az ablak kővé dermed.
- Miért történik ez? - kérdezte. - És miért nem mész ki soha éjszaka?
A férfi vállat vont.
- Hát, van okom rá. Az éjszakák, tudod, nem kellemesek itt. - Nagy, drágakövekkel kirakott serlegéből fűszeres bort ivott. - Mondd, Sharra, a világban, ahonnan jöttél, ahonnan először elindultál, voltak csillagok?
A lány bólintott.
- Igen. Régen volt, de még emlékszem rá. A sötét, fekete éjszakában a csillagok kis fényfoltok voltak, ridegek és távoliak. Néha alakzatokat lehetett felfedezni bennük. Az én világomban az emberek, amikor még fiatalok voltak, neveket adtak ezeknek az alakzatoknak, és csodálatos történeteket meséltek róluk.
Laren lehajtotta a fejét.
- Azt hiszem, tetszene a világod - mondta. - Az enyém is hasonló volt. De a mi csillagaink ezer színben csillogtak, és kísérteties lámpásokként mozogtak az égen. Néha fátylat vontak maguk elé, és elrejtették a fényüket. Ilyenkor a mi éjszakáink csillámló pókhálószőttesre emlékeztettek. Csillagos éjszakákon gyakran vitorláztam az asszonnyal, akit szerettem. Együtt néztük a csillagokat. Olyankor énekeltem. - hangjában újra szomorúság csengett.
Sötétség kúszott a szobába, sötétség és csend, az étel kihűlt, Sharra már alig látta a férfi arcát az asztal másik végén. Felállt, odament hozzá, és könnyedén felült az asztalra. Laren bólintott és mosolygott. Ekkor suhogva fáklyák lobbantak fel a hosszú ebédlő falai mentén. A férfi újra borral kínálta, a lány ujjai a férfiéhoz értek, amint a pohárért nyúlt.
- Mi is ilyenformán éltünk - mondta Sharra. - Ha elég melegen fújt a szél, és a többiek távol voltak, szívesen feküdtünk együtt a szabad ég alatt. Kaydar és én. - habozott, rápillantott a férfira.
A férfi szeme kutatóan fürkészte.
- Kaydar?
- Te is kedvelted volna őt, Laren. És ő is téged, azt hiszem. Magas volt, vörös hajú, és tűz égett a szemében. Kaydarnak is varázsereje volt, de az enyémnél nagyobb. Egy éjszaka elfogták, de nem ölték meg, csak elvitték tőlem és a világunkból. Azóta keresem. Ismerem a kapukat, viselem a sötét koronát, így nem láthatnak meg egykönnyen.
Laren itta a borát, és a fáklyák visszaverődő fényét nézte a serlegen.
- Végtelen számú világ van, Sharra.
- Az én időm is végtelen. Kortalan vagyok, Laren, csakúgy, mint te. Meg fogom találni.
- Annyira szeretted?
Sharra mosolya egy pillanatra felvillant, majd eltűnt.
- Igen - felelte, és most az ő hangjára telepedett köd. - igen, annyira. Boldoggá tett, Laren. Csak rövid ideig voltunk együtt, de valóban boldoggá tett. A Hetek ezt nem érthetik. Már az is öröm volt, ha láttam, hát még amikor éreztem ölelő karját, ő közben úgy mosolygott rám, mint senki más.
- Értem - mondta a férfi, és elmosolyodott, de mint akit legyőztek. A csend összesűrűsödött.
Aztán Sharra a férfi felé fordult.
- Messze elkalandoztunk onnan, ahol elkezdtük. Még mindig nem mondtad el, miért forrnak be az ablakok éjszaka.
- Messziről jöttél, Sharra. A világok között jársz. Láttál-e már olyan világot, ahol nincsenek csillagok?
- Igen. Sokat, Laren. Láttam világmindenséget parázslóan izzó nappal, ahol az ég éjszaka hatalmas és üres. Láttam a rosszkedvű énekesek földjét, ahol nincs égbolt, és sziszegő napok égnek az óceán alatt. Jártam Carradyne mocsarain, ahol sötét boszorkányok szivárványt gyújtanak, hogy világosságot vigyenek a nap nélküli földre.
- Ezen a világon nincsenek csillagok.
- És ez annyira félelmetes, hogy bent kell maradnod?
- Nem. Másról van szó. - Ránézett a lányra. - Megnézed?
A lány bólintott. Hirtelen, mint ahogy meggyulladtak, a fáklyák kialudtak. A szoba szurokfekete lett. Sharra megmozdult az asztalon, és átnézett Laren válla fölött. Laren nem mozdult. De mögötte az ablak kövei porként omlottak le, és fény ömlött be rajta.
Az égbolt sötét volt, a lány még is látott mindent, mert a sötétben mozgott valami. Fény jött belőle, és az udvar földje, a párkányzat kövei és a szürke kopjazászlók mind ragyogtak fényében. Sharra zavartan nézett fel.
Valami visszanézett rá. Nagyobb volt, mint a hegyek, betöltötte az égbolt felét, és bár annyi fényt bocsátott ki, hogy láthatóvá tette a kastélyt, Sharra tudta, hogy az maga a sötétségnél is sötétebb. Emberalakja volt, legalábbis megközelítően, hosszú köpenye és csuklyája alatt még sűrűbb volt a feketeség. Csak Laren lélegzetét és saját szívverését hallotta, és a kuvik távoli hangját, de a fejében démoni nevetés hangzott fel.
Az árny lenézett rá az égbő1, és Sharra érezte, hogy fagyos sötétség támad a lelkében. Megmerevedett, szemhéja is szinte megbénult. De az alak megmozdult. Megfordult, felemelte a kezét, és ekkor Sharra még valamit meglátott ott fenn: tüzes szemű, apró kis emberalak nézett le rá, és gyötrődve, már-már sikoltva hívogatta a tekintetével.
Sharra felsikoltott és elfordult. Amikor visszanézett, az ablak helyén biztonságos kőfal volt, egy sor égő fáklya és Laren, aki erős karjában tartotta.
- Csak rémlátomás volt - mondta a férfi. Szorosan magához vonta, és a haját simogatta. - Régebben időnként próbára tettem magam éjszaka - mondta inkább magának, mint a lánynak. - De fölösleges volt. Egyenként figyelnek, mind a heten. Nagyon gyakran láttam, ahogy fekete fénnyel világítanak a tiszta, sötét égen, s kezükben tartják azokat, akiket szerettem. Már nem nézem. Itt maradok bent, és énekelek, és ablakaim éjszaka kővé változnak.
- Mintha... Letiportak... Volna - súgta a lány még mindig reszketve.
- Gyere - mondta a férfi -, van fent forró víz, felmelegedsz tőle. Aztán majd énekelek neked. - Kézen fogta a lányt, és felvezette a toronyba.
Sharra forró vízben megfürdött, ezalatt Laren felállította és felhangolta hangszerét a hálószobában. Amikor elkészült, bejött a lány tetőtől talpig óriási, bolyhos, barna törülközőbe csavarva. Leült az ágyra, haját szárítgatta és várt.
És Laren látomásokkal ajándékozta meg.
Ezúttal egy másik álmát énekelte el, azt, amelyikben isten volt, a Hetek ellensége. Vadul lüktetett a zene, villámként csapott le, félelmet kavart, és a fények vörös csatamezővé olvadtak össze, ahol Laren vakító fehérben küzdött árnyakkal és rémképekkel. Heten voltak, körbefogták, ki-be cikáztak, fekete lándzsákkal döfködték, Laren pedig tűzzel és viharral válaszolt. De végü1 fölébe kerekedtek, a fény megfakult, a dal elhalkult, újra szomorúvá vált, a látomás egyre homályosodott, amint a magányos évszázadok elvillantak.
Alig hullott le az utolsó dallamfoszlány, alig hunyt ki a csillogás utolsó maradéka, Laren új dalba kezdett. Ezt nem ismerte olyan jól. Vékony, kecses ujjai tétováztak, vissza-visszatértek, hangja is bizonytalan volt, mert a szöveg is most alakult. Sharra tudta, miért. Mert most róla énekelt, az ő útjának balladáját mondta el. Égő szerelemről szólt a dal, végtelen bolyongásról világról világra, sötét koronákról és várakozó őrökről, akik karommal, csellel és hazugsággal harcolnak ellene. A férfi mindent visszaadott, amit a lány elmesélt neki, mindent felhasznált, de mindent átalakított. A hálószoba csillogó fénnyel telt meg, fehéren izzó napok égtek a végtelen óceánok alatt, és gőzfelhőben sziszegtek, hajdan élt emberek gyújtogattak szivárványokat, hogy távol tartsák a sötétséget. És Kaydarról is énekelt, és valahogy igaznak hatott a kép, amit róla festett, megragadta a tüzet, Sharra szerelmét, és a dal új hitet adott a lánynak.
De a dal kérdéssel ért véget, a hirtelen abbamaradt dallam még ott rezgett a levegőben, és egyre visszhangzott. Mindketten várták, mi jön még, és mindketten tudták, hogy semmi sem. Még nem.
Sharra sírva fakadt.
- Nekem kell befejeznem, Laren - mondta. Aztán hozzátette: - Köszönöm, hogy visszaadtad Kaydart!
- Csak egy dal volt - mondta a férfi vállvonogatva. - Régen énekeltem már Új dalt.
Az ajtóban búcsúzóul újra könnyedén megsimogatta a lány arcát. Sharra törölközőbe csavarva állt az ajtóban. Aztán bezárkózott, és sorra elfújta a gyertyákat. Egy székre dobta a törülközőt, bebújt a takaró alá, és sokáig feküdt ébren, mielőtt álomba merült volna.
Sötétben ébredt, maga sem tudta, miért. Kinyitotta a szemét, és csendben feküdt, majd körülnézett a szobában, de nem látott semmit; semmi sem változott. Vagy mégis?
Ekkor vette észre, hogy a férfi ott ül a szoba másik végében a széken, éppúgy, ahogy először. Mereven, kitartóan nézett, szeme hatalmas volt a sötét szobában.
- Laren? - kérdezte Sharra halkan, bizonytalanul.
- Igen - hangzott a válasz, de az alak nem mozdult. - Múlt éjjel is néztelek, mialatt aludtál. El sem tudod képzelni, milyen régóta vagyok itt egyedül, és hamarosan újra egyedül leszek. Itt vagy, és ez csoda, még akkor is, ha alszol.
- Ó, Laren! - mondta a lány.
Csönd volt, várakozás, mérlegelés, néma beszélgetés. Azután a lány felhajtotta a takarót, és Laren odament hozzá.
Mindketten látták már a jövő-menő évszázadokat. Egy hónap vagy egy pillanat, mindegy volt nekik.
Minden éjjel együtt aludtak, Laren minden éjjel énekelt, Sharra pedig hallgatta. Az éjszaka sötét óráit átbeszélgették, nappal meztelenül úsztak kristálytiszta vizekben, melyet bíborszínűre festett az ég. Finom fehér homokos partokon szerelmeskedtek, és sokat beszéltek a szerelemről.
De semmi sem változott. És múlt az idő. Az utolsó előtti nap alkonyán együtt sétáltak az árnyas erdőben, ahol a férfi először rátalált.
Laren, aki a Sharrával töltött egy hónap alatt megtanult nevetni, most újra komor és szótlan volt. Lassan lépkedett, szorosan fogta a lány kezét, kedve szürkébb volt, mint puha selyeminge. Végül letelepedett a völgyben fakadó forrás mellé, és magához húzta a lányt. Levették csizmáikat, és a vízbe mártva hűtötték a lábukat. Meleg este volt, nyugtalan, magányos szél támadt, és hallani lehetett az első éjszakai madarakat.
- Menned kell - mondta a férfi a lány kezét fogva, de nem nézett rá. Kijelentés volt, nem kérdés.
- Igen - felelte a lány, és ő is elszomorodott, hangja súlyosan kongott.
- Mit mondhatnék neked, Sharra? - mondta Laren. - Ha most el tudnék énekelni egy látomást, elénekelném. Látomást egy valaha üres világról, melyet mi és a gyermekeink népesítenek be. Ezt tudnám neked felajánlani. Az én világom szép, varázslatos és titokzatos, csak szemek kellenek, hogy észre vegyék. És ha az éjszakák gonoszak is, hát, az ember más világokban is szembenézett már sötét éjszakákkal. Úgy szeretnélek, Sharra, ahogyan csak szeretni képes vagyok. Megpróbálnálak boldoggá tenni.
- Laren... - kezdte a lány. De a férfi egy pillantásával elhallgattatta.
- Mondhatnám, de mégsem teszem. Nincs jogom hozzá. Kaydar tesz téged boldoggá. Csak önző ember kérhetne arra, hogy felejtsd el azt a boldogságot, és oszd meg velem a nyomorúságomat. Kaydar csupa tűz és nevetés, én csak füst, dal és szomorúság vagyok. Túl régóta vagyok egyedül, Sharra. Már a lelkem is szürkévé vált, és nem akarom, hogy te is ilyen legyél. De mégis...
A lány két kezébe fogta a férfi kezét, felemelte, és gyorsan megcsókolta. Aztán elengedte, és fejével a férfi vállának dőlt.
- Próbálj meg velem jönni, Laren. - mondta. - Fogd a kezem, amikor átmegyünk a kapun, és a sötét korona majd téged is megvéd.
- Mindent megpróbálok, amire kérsz. De ne kérd, hogy higgyek abban, hogy sikerülhet. - felsóhajtott. - Számtalan világ van előtted, Sharra, és nem tudom, hol érsz célba. De nem itt, azt tudom. És lehet, hogy így a legjobb. Ennél többet nem tudok, talán sohasem tudtam. Halványan még emlékszem a szerelemre, fel tudom idézni, és arra is emlékszem, hogy soha nem tart sokáig. Lásd, mindketten halhatatlanok és változatlanok vagyunk, hogyan tudnánk megakadályozni az unalmat? Meggyűlölnénk-e egymást? Nem szeretném. - a lányra nézett, és fájdalmas szomorúsággal elmosolyodott. - Azt hiszem, rövid ideig ismerhetted Kaydart, hogy ennyire szereted. Talán nem fejezem ki magam világosan. Lehet, hogy megtalálod Kaydart, és nyomban el is veszíted. A tűz kialszik egy nap, kedvesem, a csoda elmúlik. És akkor talán eszedbe jut majd Laren Dorr.
Sharra halkan sírni kezdett. Laren magához húzta, megcsókolta, és kedvesen súgta:
- Ne. - a lány visszacsókolta, és némán átölelték egymást.
Amikor a bíborfény csaknem feketévé sötétedett, felvették csizmáikat, és felálltak. Laren átkarolta a lányt, és rámosolygott.
- Mennem kell - mondta Sharra. - Kell, de nehéz elmennem, Laren, hidd el!
- Elhiszem - felelte a férfi. - Talán azért szeretlek, mert elmész. Mert nem tudod elfelejteni Kaydart és a neki tett ígéretedet. Sharra vagy, aki a világok között jár, és azt hiszem, a Hetek sokkal jobban félnek tőled, mint attól az istentől, aki talán én lehettem. Ha nem ilyen volnál, nem gondolnék ennyit rád.
- Egyszer azt mondtad, bármilyen emberi hangot tudnál szeretni, ami nem a te hangod visszhangja.
Laren megvonta a vállát.
- Ahogy már mondtam, kedvesem, az már nagyon régen volt.
Sötétedés előtt visszatértek a kastélyba, az utolsó vacsorára, éjszakára és dalra. Aznap éjjel nem aludtak, és Laren hajnalban újra énekelt a lánynak. A dal nem volt igazán jó:
Egy vándorénekesről szólt, valami homályosan meghatározott világban. Alig történt valami érdekes az énekessel, Sharra nem nagyon értette, miről szól a dal, és Laren kedvetlenül énekelt. Furcsa búcsúzkodás volt, de mindketten zavarban voltak.
A férfi napkeltekor magára hagyta, mondván, átöltözik és megvárja az udvaron. Így is történt. Amikor a lány leért, mosolyogva várt rá, nyugodtan és magabiztosan. Tiszta fehér ruhát viselt, szorosan simuló nadrágot, puffos ujjú inget és nagy, súlyos köpenyt, mely csapkodott a feltámadó szélben. De a nap tompa bíbora színesre festette.
Sharra odament hozzá, és megfogta a kezét. Durva bőrruha volt rajta, övébe kést dugott, hogy szembeszállhasson az őrrel. Szurokfekete haja, melyben vörös és bíborfények csillogtak, szabadon tengett, akárcsak a férfi köpenye, de sötét koronája a helyén volt.
- Isten veled, Laren - mondta. - Bárcsak többet adhattam volna neked!
- Eleget adtál. Az elkövetkezendő évszázadokban és napciklusokban rád fogok emlékezni. Tőled fogom számítani az időt.. Ha majd a nap egyszer kék színben kél fel, ránézek, és azt mondom: igen, ez az első kék nap azután, hogy Sharra nálam járt.
A lány bólintott.
- Én pedig új ígéretet teszek. Egy napon megtalálom Kaydart. És ha kiszabadítom, együtt jövünk el hozzád, a koronámmal és Kaydar tüzével felvesszük a harcot a Hetek sötétje ellen.
Laren vállat vont.
- Jó. Ha nem lennék itt, üzenjetek - mondta és kényszeredetten mosolygott.
- Most pedig a kapu. Azt mondtad, megmutatod a kaput.
Laren megfordult, és a legalacsonyabb torony felé mutatott, egy kormos kőfal felé, amerre Sharra még nem járt. Az aljában egy széles faajtó volt. Laren kulcsot vett elő.
- Itt van? - kérdezte a lány zavartan. - A kastélyban?
- Itt - mondta Laren. Átmentek az udvaron. Az ajtónál Laren beillesztette a súlyos fémkulcsot a zárba, és megpróbálta kinyitni. Ezalatt Sharra még egyszer körülnézett. A másik két torony is rideg és élettelen volt, az udvar elhagyatott, és a magas, hófödte hegycsúcsokon túl üres volt a látóhatár. Minden némaságba burkolózott, csupán Laren csapott némi zajt a zárral; a szél felkavarta az udvar porát, és lobogtatta a falak mentán kitűzött hét szürke kopjazászlót. Sharra megremegett a magányosságtól.
Laren kinyitotta az ajtót. Mögötte nem volt szoba, csak kavargó köd, néma és színtelen.
- Itt a kapu, hölgyem - mondta az énekes.
Sharra figyelmesen nézte, mint oly sokszor korábban. ,,Milyen világ jön most?" - gondolta. Sohasem tudta előre. De talán a következőben megtalálja Kaydart.
Érezte, hogy Laren a vállára teszi a kezét.
- Tétovázol - mondta halkan.
Sharra keze a késére csúszott.
- Az őr mondta hirtelen. - Őr mindig van! - Pillantása gyorsan átfutott az udvaron.
Laren felsóhajtott.
- Igen. Mindig. Van olyan, aki karommal próbál darabokra tépni, van, aki el akar veszejteni, és olyan is akad, aki rossz kapuhoz próbál csalni. Van, aki fegyverrel, más lánccal vagy hazugsággal próbál fogva tartani. És volt legalább egy, aki szerelemmel próbált megállítani. De azért mégis igaz volt, soha nem énekelt hazug dalt.
És kedves, de lemondó vállrándítással Laren átlökte Sharrát a kapun.
Vajon megtalálta-e a lány égő szemű szerelmesét? Vagy még mindig keresi? Milyen őrrel szállt szembe ezután?
Vajon amikor éjszaka egyedül, idegenként rója az utját valami kihalt vidéken, vannak-e az égen csillagok?
Nem tudom. A férfi sem tudja. Talán még a Hetek sem. Hatalmasak, igaz, de nem minden hatalom az övék, és a
világok száma nagyobb, mintsem számon tarthatnák.

Van egy lány, aki a világok között jár, de nyoma a legendákba veszett. Talán meg is halt már, talán nem. A tudás
lassan terjed a világok között, és nem is mindegyik igaz.
De valamit tudunk: a bíbor nap alatt üres kastélyéban egy magányos énekes várja, és róla énekel."

Nagy Erzsébet fordítása

Link












 
 
0 komment , kategória:  Laren Dorr  
70 éve hunyt el a lövészárkok füzfapoétája
  2024-02-12 22:30:38, hétfő
 
 







HETVEN ÉVE HUNYT EL VITÉZ SOMOGYVÁRI GYULA, A LÖVÉSZÁRKOK FŰZFAPOÉTÁJA


Vitéz Somogyváry Gyula, 1929-ig Freissberger Gyula (írói nevén Gyula diák) (Füles, 1895. április 21. - Budapest mellett, 1953. február 12.) író, újságíró, országgyűlési képviselő.

Az első világháború alatt 3 évet szolgált az orosz, román és olasz fronton. A háború végén tartalékos főhadnagy volt, 1918-ban betegség miatt tért haza. Ez követően részt vett az ellenforradalmi szervezkedésben. Ebben az időben irredenta versei jelentek meg. Érdemeiért 1929-ben vitézzé avatták. Gyula diák néven verseket, később történelmi és világháborús regényeket, színműveket írt, némi németellenes éllel. Náciellenes megnyilvánulásai miatt két nappal Magyarország német megszállása után, 1944. március 21-én a németek letartóztatták és a mauthauseni koncentrációs táborba vitték. 1945-ben hazatért, de a kommunista rendszer nem vette tudomásul érdemeit, humanista szellemiségét. Nyugdíját megvonták, személyét teljesen elszigetelték, eltiltották minden publikációs lehetőségtől. Időközben leányát koholt vádak alapján tíz esztendeig tartó Gulag-rabságra ítélték, fiát hadifogolyként a Szovjetunióban tartották. 1950-ben budai lakásán az ÁVO lefogta és Kistarcsára internálta. A kistarcsai táborból a fővárosba szállítás közben szívroham következtében halt meg 1953-ban.

Talán egyre kevesebben vannak, akik még emlékeznek a néhai ,,Gyula diákra", hozzáteszem szomorúan. A mai korosztály már nem tudhatja, de megkérdezve nagyszüleinket, vagy dédszüleinket biztos tudnának róla mesélni. Régen a családi könyvespolcokon nélkülözhetetlenek voltak háborús, és csatákról szóló, sokszor teljesen hiteles történelmi regényei.

Azt szoktam mondani, hogy akit mind a német Gestapo, mind a magyar Államvédelmi Hatóság méltónak talál elhurcolásra, rossz ember nem lehet. S valóban, ha ma már részben elavult a munkássága, hiszen elvein, (s sajnos) erkölcsein túllépett az idő, újraolvasásra, emberségtanulására méltóak regényei, versei.

Na de ki is ez a rejtélyes, elfeledett alak? 1895-ben, a Sopron vármegyei Fülesen (jelenleg Ausztria) született Gyula diák, azonban a máig horvát többségű, jelentős német kisebbséggel rendelkező falu plébánosa ekkor még a Freissberger Gyula nevet írta be az anyakönyvi nyilvántartásba. A német származású család pár év múlva tovább költözött Somogyvárra, az édesapa a Széchenyi-uradalomban vállalt munkát.

Már fiatalon megmutatkozott a tehetsége, 13 évesen jelent meg első munkája egy vidéki lapban. Apja halála után Pestre költözik, megvalósítja álmát, s hírlapíró lesz. Kultúráról, irodalomról alkot. 1914-ben önként jelentkezik a frontra, a 29-es honvédekkel vonul ki, 1915 közepén kerül frontszolgálatra. Előbb zászlós, majd hadnagy s főhadnagyként szerel le. 36 hónap az első vonalban, emlékek fejében, szuvenírek mellén, Ferenc József király Kisezüst Vitézségi Érme, tisztként meg a III. osztályú Katonai Érdemérem, a ,,Verdienst". Természetesen minden medáliája hadiszalagon, vérvörös textil fehér csíkokkal szabdalva. 1929-ben Horthy Miklós kormányzó vitézzé avatja Volhínia, Bukovina, Isonzó hősét, számtalan győztes csata résztvevőjét, egy vesztes háború - egyáltalán nem néma - tanúját.

S nemcsak a kardos-címeres jelvény (a Vitézi Rend egyenruhán hordott szimbóluma) emlékeztet, hanem ő is ugyanezt teszi a kortársaival és a következő generációkkal a Virágzik a mandula, a Ne sárgulj, fűzfa, és az És Mihály harcolt regénytrilógiájával. Nevek megváltoztatva, kitalált(?) lányok szerelmei a sorok között, s közben minden szava igaz. A bajtársak, különösen Látrányi Mihály emléke, aki éltében és holtában is emlékezteti a frontbecsületre, a helyes út megtalálására. A (meg)kemény(edett) szívű férfiak erkölcse, a gyilkos Vadász János bajtársi védelme a törvény elől, a frontbecsületért a szerelem eldobása (a főhős és André Márta, in: Ne sárgulj, fűzfa mindkét példa), hitünkért és feladatunkért érzelmeink elnyomása (Nanni és ,,Páterka" plátói kapcsolata in: Virágzik a mandula) csak a kor és a háború megértésével felfogható.

A szerelem minden regényében megjelenik. Ezek nem a mi korunk érzelmei, nincsenek vad test a testnek feszülések, egyéjszakás kalandozások, ,,kő kólák" az éjszakában. Szerelmet könyvben kétféleképp lehet olvasni, vagy inkább érezni. Totális közönnyel, várva valamit, bármit, hogy történjen, lépjünk túl ezen az unalmon vagy beleéléssel, párhuzamok keresésével, amikor az ember vagy még többet akar ebből olvasni vagy el kívánja dobni a kötetet vagy csak fogja a bal kezével a jobbot, hogy ne nyúljon a telefon kagylójához hajnali 3-kor. Gyula diák a lélekre teszi a hangsúlyt, többet viaskodik magával, mint a szerelemmel, szerelmetes - vagy éppen mást szerető - leánnyal. Somogyvárynál a búcsúcsók az orcára, az első csók az ajakra is fel tud értékelődni a bekezdés elején vázoltakig. Sőt néha mintha többet is adna.

A főhős ,,női" - bocsánat ezért a profán, pofátlan és meglehetősen sértő jelző értékű főnévért - is érdekes alakok. Lehetnek különcek, vagy éppen átlagosak, de a meseszövő rózsaszín keretes szemüvegén át mind különlegesek. A reformkorban játszódó regény ,,pirossapkás kislánya", aki először csak hasonlónak tűnik a szabadság jelképéhez, majd szinte metaforájába fordul át, vagy André Márta, aki őrlődik a piros (hopp, már megint) csizma, a hűség jelképe s az igaz szerelem között. Hihetetlenül aranyosnak találom a fiumei olasz kislány Nannit és Borislava ,,Bucika"/"Borika" Jelent. Pontosítva azt a motívumot, hogy valami csoda folytán mindketten beszélnek magyarul. Az előbbi Fiumében tanul meg a tanítóképzőben magyarul, míg az utóbbinak szabadkai (suboticai) nagymamája van. Törve beszélik, de mégis folyékonyan, komolyan mondom, ha ennek a fele is igaz lett volna, nem az angol, hanem a magyar lenne a világ nyelve.

Népszerű regényének korabeli kiadása

S érződik a következő 20 év is. A Horthy-kor revizionizmusa és empátiája (ajánlom Horthy Miklós 1938-as kassai beszédét, amelyet részben szlovákul mondott el) a ,,visszacsalogatni" kívánt nemzetiségekkel kapcsolatban. A fiumei olasz kislány, Matej, a szlovák szolga, a megkéselt román baka, a magyarokat gyűlölő horvátok, akik ellenünk, sőt a Károlyvárosban állomásozó honvédek ellen szervezkednek is, szívük mélyén mind jó emberek. Ha rosszat tesznek, csupán megtévedtek, pár szép szó, s felismerik, hogy kihasználta őket a külső és/vagy belső (mármint a Magyar Királyságon kívüli, de a Monarchián belüli) ellenség. A kommunista oroszok (de a volt cáriak s a nemzetiségek, főleg a lengyelek, úriemberek), a gyáva csehek (khmm, ebben mondjuk, lehet igazság a korabeli jelentések, memoárok szerint, vagy csak olvassunk Svejket!), a vad szerbek (kik nem szabadságot akarnak Horvátországnak, hanem maguknak megszerezni földjét) ármánykodnak. S bár időlegesen, átmenetileg a frontkatona ezeket legyőzi, érzik, hogy valami magasabb van felettük s ez nem az Isten, akihez fohászkodnak.

Győzünk Szerbiában, Montenegróban, Oroszországban, Románia meghunyászkodik, közel a győzelem. Mégis úgy érzik, valami rág belülről, a Hinterland (hátország) erkölcse összeomlóban. De majd ha ők hazatérnek, városi legényekből újból tősgyökeres kemény magyar parasztokká válnak, s felszántják az országot, a földjét pedig bevetik a boldogság magjával. Ez utóbbi már színtiszta képzelet, a propaganda becsapja az embert, úgy érzem én, 2024-ben. Persze Somogyváry ezt nem tudja, ő tényleg hisz benne, ki tudja, talán még Mauthausen koncentrációs táborában és az ÁVH pribékjei között is a szabad Nagy-Magyarországról álmodott.

Ez az álmodozás más regényeiben érződik. A Rajna ködbe vesző lovas katonája, aki az 1686-os török elleni háború elején egy meghódítandó országot lát e földben, majd szívébe zárja népe sorsát, aki egy ismeretlen lány okán menekül el, menekíti szívét e távoli tájékra, s lesz deákból marcona zsoldos katona, majd egy másik pusztai szép arcú okán ekét toló jobbágy, szívében pedig németből magyar. Mintha egy Freissberger Gyulát látna az ember, akinek kinyílik a szeme 1918-19 után (ha nem korábban).

A két háború között sorra írja történelmi regényeit. A török kor, az azt követő felszabadító háborúk, a reformkor, 1848-1849 - mind feldolgozásra méltó téma, s ő meg is írja regényeit. Közben 1928-ban a Magyar Rádióhoz kerül, s egészen az irodalmi igazgatói posztig viszi. Neki köszönhetjük a ,,hangjáték" kifejezést, tagja lesz a Petőfi Társaságnak, majd a médiában és az irodalomban elért sikerek" után politikai pályára lép, a kormánypárt, a Nemzeti Egység Pártja jelöltjeként 1935-ben, majd 1939-ben is képviselővé választják Csornán.

Német származása ellenére nem szívleli a nácik terjeszkedését. A háború alatt Kádár Gyula vezérkari ezredes alatt szolgál a Vezérkari Főnökség Nemzetvédelmi Osztályán tartalékos századosként, s ott sem tartja magában véleményét, hiába figyelmezteti őt parancsnoka.

Emléktáblája Budapesten

1944. március 21-én elsők között hurcolják el a Gestapósok, koncentrációs táborba kerül. Jellemző módon a németek annyira sietnek az elfogatásával, hogy csupán utólag fogadtatják el a magyar szervekkel, előbb a cselekvés, aztán a törvényesség (látszata). A szovjetek 1945-ben számára sem a felszabadulást, maximum a kiszabadulást hozzák el. Hiába ír, nem jelenhetnek meg munkái, pedig ekkor írja meg ,,A vihar a levelet..." c. regényét, amely egy Donnál férfivá érett gépészmérnök szemszögéből mutatja meg a keleti front és a háborúba sodródás embertelenségét.

1950-ben betiltják összes munkáját, majd még ugyanezen évben bármiféle vádemelés nélkül Kistarcsára szállítják. 1953. február 12-én az államvédelem rabszállító autójában éri a halál, a kórházba már nem érnek el vele...

Somogyváry Gyula élete valódi magyar sors. Tartották irredentának, ellenforradalmárnak, németellenesnek, antifasisztának, kommunista ellenesnek, nacionalistának. Magyar módon gondolkodott és cselekedett egy nem magyar korban. Ötvennyolc éven át e nemzet érdekében, az iránta táplált magas hőfokú szeretet birtokában munkálkodott. Írásos művei és gyakorlati tettei harmonikus egységet teremtettek: a humanitás, a mély istenhit és a hazaszeretet nemes érzülete dobogott benne utolsó pillanatáig.







Könyvei közül ajánlom regénytrilógiáját, legnépszerűbb munkáját:

Virágzik a mandula,
Ne sárgulj, fűzfa
És Mihály harcolt.


A trilógia első két kötete a rendszerváltozást követően jelent meg - Nemeskürty István gondos szaklektorálásával és előszavával.

A regénytrilógia szociográfiai megfigyelésekben gazdag élményregény-folyam, amely az első világháború kezdetétől a Tanácsköztársaság bukásáig mutatja be a magyar történelem viharos és tragikus korszakát.

A trilógia gyakorlatilag átmenet a háborús napló és a regényes cselekményszövés között. Aki e könyvek fellapoztáig semmit sem tudott e véres történelmi vihar részleteiről, most mindent megtudhat - egy ,,középosztálybeli" ifjú szemszögéből, aki a tollat cserélte fel a karddal.
Külön meg kell említeni, hogy a trilógia harmadik része (És Mihály harcolt...), amely a Kun Béla-féle rezsim tündökléséről és bukásáról szól, több mint fél évszázad után - politikai okokból - csak most (ti.: a polgári kormány ideje alatt) jelenhetett meg újra.


VIRÁGZIK A MANDULA...

"Somogyvári Gyula, írói álnéven Gyula diák, leghíresebb regényét tartja kezében az olvasó.Az itt közölt kép fotótörténeti ritkaság. Jobb oldalt maga a szerző, az írói-költői vénával megáldott első világháborús frontok "fűzfája" látható, bal oldalt pedig Feri, a hűséges mindenes. Fűzfa, aki hazafias érzésektől vezetve önként jelentkezett a frontra, élményregényében hűen festi elénk a gyilkos olasz front és a híres Bruszilov-áttörés miatti keleti front nem kevésbé rettenetes harcait. Ez a könyv - amely egykoron egy család könyvespolcáról sem hiányozhatott - egy világháborús nemzedék életérzését fejezi ki megkapó őszinteséggel és hitelességgel."







NE SÁRGULJ, FŰZFA!

A Virágzik a mandula... c regény folytatása a regénytrilógia második kötete. A Ne sárgulj fűzfa! címe szójátékot takar: egyrészt a főhős becéző gúnynevére, másrészt az első világháború frontjain szenvedő katonák dacosan büszke mondására utal. Ne sárgulj! vagyis ne add fel, legyen tartásod, bármi is történik. Fűzfa szabadságra utazik haza az orosz frontról, hogy otthon más harcokat vívjon meg: a szív harcait. Az édes-bús szerelmi történet végén, a többszöri csalódás után szinte megváltás neki, hogy visszamehet a harctérre: először a bolsevik forradalom hatására felbomlóban lévő orosz, majd pedig a gyilkos olasz frontra...







Somogyváry Gyula: EGY KIDŐLT FATÖRZS ELŐTT


Vénülő fűz az istenadta.
Úgy állt napfényben, zivatarban,
mint akinek már úgyis mindegy,
hogy könny pillangók keringnek
körötte, vagy a hópihék.

Számba se vette él-e még
Vénülő fűz az istenadta
s a Duna zúg, oson alatta
nagy idő óta, zajtalan.

A vén fűz meg csak ráhajolva
- mint hogyha titkon hallgatózna -
merengve nézi. Így suhan,
áramlik, s vissza sohse jő,
Isten szolgája az Idő.

Idők partján állt, s vénült egyre,
lombot nevelt, meg levetette,
s kérgesedett az istenadta.
Csodát ugyan ki látna abban,

hogy vénülünk - itt ez a rendje -
csak a víz jár a végtelenbe
meg az Idő. Mert mind elmúlunk,
a gyökerünkből kifordulunk;

mi termő volt mibennünk itten,
magához hívja majd az Isten,
s a régi fa avarrá vál.
Egyszerre csak jön egy őszi szél
és kettéroppant majd a tél,
az utolsó szál vén gyökér
s a fa kidől, és tovahordják
és szétkorhasztják a habok.

A fűz már belenyugodott.
S akkor, egyszerre, más vihar
hajtott föl villámaival,
bömbölt, zúgott, mint ördögátok

s gyilkolta, zúzta a világot -
hagyjuk! A gondolat is fáj,
az ember szinte nem talál
pontot e meggyötört világon,
hol, mint madár a tarlott ágon,
csak percre is nyugvást találjon.

És lám, a fűz, az istenadta,
törten és csonkig hasogatva
- mikor úgy vélted, vége már -
egy szál gyökérből újra hajt
s lerázva kínt, ezernyi bajt
új gallyra törtet, s fényre vár!

Én Uram Isten! Hát e vén
még élni kíván S ölremén
az életért S új harcba kezd
Hát hányszor kell megölni ezt,
hogy magát végül is megadja

Megrendülten és áhítatba
nézem e kérges bajnokot.
S ámulva látom, hogy amott
tovább is hajt egy másik ág,
nem, nem ez nem hagyja magát

Talán csak egyetlen gyökér,
az utolsó, de él, de él
s míg él hitében verhetetlen!

Hát hajtja, egyre vérmesebben,
a nap felé új sarjait!
S én röstelkedve állok itt
hát ez a vénség, ez tanít
új reménységre engemet,

akit már szinte eltemet
a kín s a gond nehéz avarja,
hogy nincs halál, nincs elmúlás
- amíg azt Isten nem akarja!

Nézem ez újból sarjadót
és elordítom harcosan
halljátok meg ti korhadók
- kik úgy hittétek, vége van -
bénák, roncsok és összetörtek,
kiégettek és meggyötörtek!

Nincs még halál! Nincs még enyészet!
Még nem végzett velünk a végzet!
S legyen bár hegynyi omladék,
mely ránk zuhant kivájja még
győzelmes útját minden águnk,
s hajtunk, sarjadunk, kivirágzunk,
mert istenáldott dacban égünk
és csakazértis százszor élünk!







Vitéz Somogyváry Gyula: ERDÉLYI INDULÓ


Elhangzott a szó, zeng az induló!
Győztesek megint: régi zászlaink.
Nézd a gúnyhatár széttiporva már!
Várnak újra mind, ősi bérceink!

Édes Erdély itt vagyunk!
Érted élünk és halunk.
Győz a szittya fergeteg:
A rohanó sereg.

Édes Erdély itt vagyunk!
Érted élünk és halunk.
Győz a szittya förgeteg:
A rohanó sereg.

Lépteink nyomán, fönn a Hargitán,
Völgyeinkben lent tornyok hangja zeng.
Már semerre sincs: az átkozott bilincs.
Énekeljetek, völgyek és hegyek:

Édes Erdély itt vagyunk!
Érted élünk és halunk.
Győz a szittya fergeteg:
A rohanó sereg.

Édes Erdély itt vagyunk!
Érted élünk és halunk.
Győz a szittya fergeteg:
A rohanó sereg.


Erdély induló

Link



Erdély-induló eredeti

Link









 
 
0 komment , kategória:  Híres emberek-jeles napok-évfo  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
2024.01 2024. Február 2024.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26272829 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 19 db bejegyzés
e év: 46 db bejegyzés
Összes: 4808 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2145
  • e Hét: 3742
  • e Hónap: 55703
  • e Év: 123824
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.