Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline		 Profil képem!
Blogom, Képtáram,
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
Ha az élet egy játék - íme, hát a szabályok
  2025-04-25 20:00:25, péntek
 
 







HA AZ ÉLET EGY JÁTÉK - ÍME, HÁT A SZABÁLYOK

Dr. Chérie Carter-Scott


Ezek alkotják az alapot, amelyre egy teljességet hozó, értelemmel bíró életet felépíthetünk. Minden egyes Szabály eléd állítja a maga kihívását, ezek viszont olyan leckékkel szolgálnak, amelyeket mindnyájunknak meg kell tanulnunk. Leckének nevezzük mindazt, amit akkor tanulunk, ha megoldandó problémába, vagy kibogozandó kérdésbe ütközünk.

Bolygónk minden emberének megvan a maga megtanulandó leckesorozata, amely mindenki másétól különálló és eltérő, és ezek a leckék - amint a Negyedik Szabályban látni fogod - mindaddig újra és újra előtűnnek, amíg tökéletesen el nem sajátítod azokat.

Az emberi lét Tíz Szabálya nem varázslat, és nem ígér tíz egyszerű lépést a derűs nyugalom eléréséhez.

Nem kínál gyorssegélyt érzelmi, vagy spirituális betegségekre, és nem tár fel titkokat, amelyek ripsz-ropsz eljuttatnak a megvilágosodáshoz.

Egyetlen céljuk, hogy térképül szolgáljanak számodra, melyet - fejlődésed útját járva - követhetsz.

Ezek a Szabályok nem olyasfajta zsarnoki szabályok és rendelkezések, amelyek megmondják az embernek, mit kell és mit nem szabad tennie, gondolnia, vagy mondania. Ezek a Szabályok nem utasítások, inkább útmutatások arra vonatkozóan, hogyan játszd a játékot. Semmit sem muszáj megtenned..."







Abban a pillanatban, amikor megérkeztél ide a Földre, kaptál egy testet, hogy otthont adjon szellemi lényegednek. E testben raktározódik el valódi "éned" - mindazok a remények, álmok, félelmek, gondolatok, várakozások és hiedelmek, melyek azzá az egyedülálló emberi lénnyé tesznek, aki vagy. Ám jóllehet életed egész tartama alatt együtt fogtok utazni, te és a tested mindig megmaradtok két különálló és független létezőnek.

E test célja az, hogy ütközőként szolgáljon közted és a külvilág között, és végigfuvarozzon ezen a játékon, amit életnek nevezünk. Tanítódként szolgál továbbá néhány kezdeti és alapvető leckében arról, hogy mit tesz embernek lenni. Ha nyitott vagy mindazokra a leckékre és ajándékokra, amelyeket a tested kínál számodra a bölcsesség és a kegyelem értékes morzsáiban részesülhetsz, amelyek előrevihetnek fejlődésed ösvényén. Elláthat azzal az alapvető tudással és megértéssel, amelyre szükséged lesz, hogy gyökeret ereszthess benne, mielőtt továbblépnél utadon.

A neked juttatott test a tiéd, amíg e világon tartózkodsz. Akár tetszik, akár nem, elfogadod-e vagy sem, ez az egyetlen, amit erre az életedre kapsz. Első lélegzetvételedtől szíved utolsó dobbanásáig végigkísér. Mivel a testeddel kapcsolatos üzletpolitika nem tesz lehetővé sem reklamációt sem cserét, elengedhetetlen, hogy megtanuld puszta hordozóedényből szeretett társsá, és életfogytig hű szövetségessé alakítani, hiszen a testedhez fűződő kapcsolatod életed legalapvetőbb és legfontosabb kapcsolata, az a tervrajz, melynek alapján az összes többi kapcsolatod felépülhet.

Mindnyájan eltérő kapcsolatban vagyunk a testünkkel. Gondolhatsz a sajátodra személyre szabott otthonként, amely eszményien megfelel a lelked és a szellemed számára Vagy érezheted úgy, hogy a tested nem illik jól a lényegedhez, és így egy kényelmetlen kalitkában vergődsz. Talán szoros kapcsolatban vagy a testeddel, és úgy érzed, hogy könnyed, kielégítő, és meghitt kötelékek fűznek hozzá.

Ám az is meglehet, hogy kényelmetlenül érzed magad a bőrödben, és azt szeretnéd, ha más lenne a tested - erősebb, soványabb, egészségesebb, vonzóbb vagy kevésbé esetlen. Előfordulhat, hogy idegennek érzed, mintha csak valami tévedés történt volna, amikor a testeket kiutalták.

Nem számít, milyen érzésekkel viseltetsz a tested iránt, ez a tiéd, és a kapcsolat, amelyet kialakítasz vele jelentős szerepet fog játszani életed élményeinek minőségében.

Az Első Szabály kihívása a testeddel kötött béke, hogy eredményesen tölthesse be rendeltetését, és megoszthassa veled az elfogadásról, az önbecsülésről, a tiszteletről, és a gyönyörűségről szóló leckéit. Ezeket az alapelveket mindenkinek el kell sajátítania, mielőtt képessé válna rá, hogy sikeresen járja be élete útját...."







Dr. Chérie Carter-Scott: "AZ EMBERI ÉLET TÍZ SZABÁLYÁHOZ "


Első szabály - Kapsz egy testet

A neked juttatott test a tiéd, amíg e világon tartózkodsz. Akár tetszik, akár nem, elfogadod-e vagy sem, ez az egyetlen, amit erre az életedre kapsz. Első lélegzetvételedtől szíved utolsó dobbanásáig végigkísér.

Akár szereted vagy utálod, egy életre a tiéd, így hát fogadd el. Az számít igazán, hogy mi van belül.

Rajtad áll, hogy milyenné teszed az életed. Rendelkezésedre áll minden eszköz és erőforrás. Tőled függ, használod-e őket. Tiéd a választás joga. Minden válasz benned rejlik. Az élet kérdéseire magadban lelhetsz feleletet. Nincs más dolgod, mint figyelni és bízni. Amikor megszületsz, mindezt elfelejted.


Második szabály - Leckékben részesülsz


Teljes óraszámban látogatod az Élet nevű szabadegyetemet, ahol mindennap módod nyílik arra, hogy valami újat tanulj.

Az élet egy folyamatos tanulási tapasztalat, amely minden nap lehetőséget biztosít a számodra, hogy még többet tanulj. Ezek a leckék számodra különlegesek, és a belőlük történő tanulás a kulcs a saját életed jelentésének és jelentőségének felfedezéséhez és beteljesítéséhez.


Harmadik szabály - Nincsenek hibák, csak leckék

A fejlődés próba-szerencse folyamat, azaz kísérletezés. A "sikertelen" kísérletek éppúgy a folyamat részét képezik, mint az "eredményesek".

A bölcsesség irányába való fejlődés egy folyamat, kísérletezés, próbálgatás és tévedés, ezért elkerülhetetlen, hogy a dolgok nem mindig a terv szerint mennek, vagy úgy, ahogy szeretted volna. Az együttérzés az orvosság a kíméletlen ítélkezésre mind magunkkal, mind másokkal szemben. A megbocsátás nem csupán isteni jellemvonás, de az érzelmi adósság eltörlésének tette is. Az erkölcsös, tisztességes és humort is megengedő viselkedés elsősorban az a képesség, hogy képes vagy magadon és a saját szerencsétlenségeden nevetni, ami központi szerepet játszik a "hibák" szempontjából, melyek egyszerűen leckék, amiket meg kell tanulnod.







Negyedik szabály - A lecke addig ismétlődik, amíg meg nem tanulod

A leckék addig ismétlődnek, amíg azokat meg nem tanulod. Ugyanaz a lecke a legkülönbözőbb formákban kerül eléd, amíg meg nem érted a tanulságot.

Melyek problémaként, kihívásként, ingerültségként és frusztrációként öltenek testet, és addig fognak ismétlődni, amíg annak látod őket, és nem tanulsz belőlük. A saját tudatosságod és változtatási képességed a követelménye annak, hogy megfelelj ennek a szabálynak. Szintén alapvető annak elfogadása, hogy nem a sors vagy a körülmények áldozata vagy - el kell ismerni az "ok-okozat" törvényét, amikor azt mondják: a dolgok amiatt történnek veled, amit és ahogyan teszel.

Hibáztatni bárkit vagy bármi mást a szerencsétlenségedért egy menekülés és tagadás, te magad vagy önmagadért felelős, és hogy mi történik veled. Türelemre van szükség - a változás nem egyik napról a másikra történik, adj magadnak időt, hogy megtörténjen.







Ötödik szabály - A tanulás nem ér véget

A tanulás sosem ér véget. Minden életszakasznak megvannak a maga leckéi, amelyek várnak rád.

Amíg élsz, mindig van mit megtanulni. Add át magad az "élet ritmusának", ne küzdj ellene. Elkötelezettség az állandó tanulás és változás folyamatában - légy elég alázatos ahhoz, hogy mindig megismerd a saját gyengeségeidet, és legyél elég rugalmas azzal kapcsolatban, amire lehet, hogy csak megszokásból válaszolnál, mert a merevség megtagadja tőled az új lehetőségek választásának a szabadságát.







Hatodik szabály - Az "ott" nem jobb, mint az "itt". Mire eljutsz "oda", az "amott" még vonzóbbnak tetszik majd

A domb másik oldala zöldebb lehet, mint a sajátod, de ott lenni nem a végtelen boldogság kulcsa. Légy hálás, és élvezd amid van, és ahol tartasz az utadon. Értékeld a bőségét annak, ami jó az életedben ahelyett, hogy méricskéled és felhalmozod a dolgokat, melyek nem vezetnek el a boldogsághoz. A jelenben élés segít elérni a békét.


Hetedik szabály - Mások csupán a te tükörképeid. Semmit sem szerethetsz vagy gyűlölhetsz valaki másban, ami ne azt tükrözné vissza, amit magadban szeretsz vagy gyűlölsz

Szerethetsz vagy utálhatsz valamit egy másik személyben aszerint, hogy mit szeretsz vagy utálsz magadban. Legyél toleráns, fogadj el másokat olyannak, amilyenek, törekedj az öntudatod tisztaságára, törekedj arra, hogy igazi megértésed és objektív felfogásod legyen saját magadról, a gondolataidról és az érzéseidről. A negatív tapasztalatok lehetőségek, hogy meggyógyítsák azokat a sebeket, melyeket hordozol. Támogass másokat, ezzel magadat is támogatod. Ahol nem vagy képes másokat támogatni, az annak a jele, hogy nem megfelelően figyelsz a saját igényeidre.


Nyolcadik szabály - Csak rajtad áll, hogy milyenné teszed az életed. Rendelkezésedre áll minden eszköz és erőforrás. Tőled függ, használod-e őket

Megvan mindaz az eszköz és forrás, amire szükséged van. Hogy mit csinálsz velük, csak rajtad múlik. Vállalj magadért felelősséget! Tanuld meg elengedni a dolgokat, ha nem tudsz rajtuk változtatni! Ne légy dühös a dolgok miatt - a keserű emlékek zűrzavart okoznak a fejedben. A bátorság mindannyiunkban megvan - használd, amikor olyat kell tenned, ami jó a számodra. Mindannyian rendelkezünk egy erős természettel és vállalkozó szellemmel, amit arra kellene használnod, hogy átöleld azt, ami várható.







Kilencedik szabály - Minden válasz benned rejlik. Tiéd a választás joga. Minden válasz benned rejlik

Bízz az ösztöneidben és a legbelső érzéseidben, amikor egy kicsi hangként vagy ihletként hallod őket. Hallgass az érzésekre és a hangokra is! Meríts a természetes ihletedből!


Tizedik szabály - Amikor megszületsz, mindezt elfelejted. Az élet kérdéseire magadban lelhetsz feleletet. Nincs más dolgod, mint figyelni és bízni. Amikor megszületsz, mindezt elfelejted

Mindannyian ezekkel a képességekkel születünk - korai tapasztalataink bevezetnek bennünket a fizikai világba, távol a lelki énünktől, így kételkedővé, cinikussá, hitetlenné és bizalmatlanná válunk.

A tíz szabály nem parancsolat, ezek univerzális igazságok mindannyiunk számára. Amikor elveszted az utad, hívd őket! Legyen hited a szellemed erejében! Bölcsességre törekedni - a bölcsesség az életed végső útja, nem ismer korlátokat, kivéve azokat, melyeket saját magad elé állítasz.







Önbecsülés


"Senki sem éreztetheti veled, hogy alsóbbrendű vagy, a te hozzájárulásod nélkül."
(Eleanor Roosevelt)


Az önbecsülés azt jelenti, hogy értékesnek érzed magad, és rátermettnek az élet kihívásainak fogadására. Ez olyan nélkülözhetetlen, mint a levegő, amit belélegzünk, és éppoly megfoghatatlan is. Bensőnk mélységeiből fakad, mégis visszatükröződik minden egyes kifelé irányuló cselekvésünkben, legyen az jelentős vagy csekély. Ez az a lényeg, amelyből kiindulva értékünket mérjük, és egyben pszichénk alapjának legfontosabb építőeleme is.

Ha az önbecsülés olyan lecke, amelyet meg kell tanulnod, akkor újra és újra meg fogsz mérettetni, amíg csak biztosnak nem érzed magad a kiléteddel kapcsolatban, s meg nem érted és el nem hiszed belső értékedet. A tested valószínűleg elegendő alkalmat fog biztosítani számodra, hogy egész életeden keresztül dolgozhass ezen a leckén.

Tested alkalmasint oly módon fog megtanítani az önbecsülés leckéjére, hogy próbára tesz, mennyire vagy hajlandó értékesnek tekinteni magadat, függetlenül attól, hogy nézel ki, és hogyan teljesít a tested.


Tisztelet

Tisztelni a testedet annyit jelent, hogy nagy becsben tartod , és elismered. Hogy ugyanolyan gondosan bánsz vele, ahogyan bármely egyéb értékes és pótolhatatlan tárggyal bánnál. Létfontosságú dolog, hogy megtanuld tisztelni a testedet.

Ha tiszteled a tested, társas viszonyban vagy vele. Gyökeret versz fizikai testedben, és képessé válasz kihasználni minden előnyt, amit kínálhat számodra. A tisztelet a kölcsönösség energiáját hordozza magában. Ha tiszteled a testedet, az is tisztelni fog téged. Bánj a testeddel tiszteletet érdemlő szerkezetként, és hasonlóképpen fog reagálni. Ám ha visszaélsz vele, vagy semmibe veszed, addig fog különböző betegségekbe esni, míg meg nem tanulod a tisztelet leckéjét.


Igazságosság

"Panaszkodtam, hogy nincs cipőm, míg nem láttam egy embert, akinek nem volt lába."

(ismeretlen szerző)

Igazságérzetünk a méltányosság elvárása - az a feltételezés, hogy minden dolog egyenlő, és az igazság mindig győzedelmeskedni fog. Ami azt illeti, az élet nem igazságos, és életutad ténylegesen rögösebb lehet, mint a körülötted élőké, még ha nem szolgáltál is rá. Minden ember életkörülményei különbözőek, és mindenkinek eltérően kell kezelnie a saját körülményeit. Miközben azon munkálkodsz, hogy összhangba kerülj saját egyéni igazságoddal, rá fogsz kényszerülni, hogy túllépj az “Ez nem igazság." típusú panaszkodás szakaszán, ha a derű felé kívánsz törekedni. Ha a körülmények igazságtalan voltára összpontosítasz, akkor szüntelenül másokkal fogod összehasonlítgatni magad ahelyett, hogy megbecsülnéd saját különleges egyediségedet. Elmellőzöd egyéni leckéid megtanulását, mivel a keserűség és a neheztelés érzései eltérítenek tőlük.


Hajlandóság

"Az élet nem követeli meg tőlünk, hogy a legjobbak legyünk - csak azt, hogy próbáljuk a lehető legjobbat kihozni magunkból."

(ifj. H.Jackson Brown)


A változás képességének valódi titka abban rejlik, hogy hajlandóak legyünk rá. Ha bármiféle haladást el akarsz érni abban, hogy kitörj az ördögi körből, melynek csapdájában vergődsz, először azonosítanod kell a viselkedésmintákat, melyekben megfeneklettél. Ezután kezdhetsz el megszabadulni a régi szokásaidtól.










  
 
0 komment , kategória:  Életmód   
Ferenc József és Sissi esküvője Bécsben - 1854. április 24.
  2025-04-24 21:15:28, csütörtök
 
 










FERENC JÓZSEF ÉS SISSI ESKÜVŐJE BÉCSBEN - 1854. április 24.

Szerző: Tarján M. Tamás


,,Kétszeres boldogság számomra, hogy leendő hitvesem kiválasztásakor mélyebb érzelmeimre hallgattam, és szívből remélem, hogy menyasszonyom kiváló tulajdonságaiban megtalálom majd életem boldogságát."
(Ferenc József császár)

Ma 171 éve, 1854. április 24-én tartották Bécsben Ferenc József osztrák császár és Wittelsbach Erzsébet bajor hercegnő esküvőjét. A mindössze 16 esztendős ,,Sissi" az ifjú uralkodó vonzalmának köszönhetően, nővére helyett lett a Habsburgok birodalmának első asszonya, szabadságszerető, ,,vadóc" természete miatt azonban nem tudta megszokni a Hofburg sivár környezetét, ezáltal házassága is boldogtalanná vált.

Erzsébet 1837 szentestéjén, Miksa József bajor herceg második leánygyermekeként látta meg a napvilágot. A hercegnő a Wittelsbach-dinasztia Pfalz-Birkenfeld-Gelnhausen oldalágából származott, tehát nem volt királyi sarj, amiért a Hofburgban később számos megaláztatás érte őt. Ehhez hasonlóan Erzsébetet utóbb azért is lenézték, mert neveltetése messze elmaradt azon leányokétól, akiket uralkodók feleségének szántak. Miksa József harmadik gyermeke természetesen nem álmodhatott ilyen rangos kérőkről, ezért Possenhofen kastélyában élő családja jóval liberálisabban nevelte őt.

Sisi ,,vadóc", szabadságszerető természete később komoly konfliktusok forrása is lett. Erzsébet élete 1853 augusztusában, egyik pillanatról a másikra, szinte varázsütésszerűen változott meg: a hercegnő ekkor édesanyjával Bad Ischlbe, a Habsburgok hagyományos nyári üdülőhelyére utazott, hogy részt vegyen nővére és a császár eljegyzésén. Ferenc József ekkor már 23 esztendős volt, vagyis az ilyesfajta tervek nagyon is időszerűnek számítottak, a Habsburg-dinasztia első férfijának kiházasítása azonban nem ment egyszerűen. A császár elutasította a szász Szidóniával tervezett frigyet, Anna porosz hercegnőtől pedig ő kapott kosarat, így szinte egyedüli lehetőségként a bajor Wittelsbachok maradtak, akik katolikusok, ráadásul hagyományosan a Habsburgok szövetségesei voltak.

Erzsébet tehát édesanyja, Mária Ludovika Vilma főhercegnő szándéka szerint csupán mellékszereplő lett volna e fontos találkozón, a Bad Ischlben tett látogatás azonban nem várt fordulatot hozott, ugyanis Ferenc József a bajor herceg kisebbik leánya iránt mutatott érdeklődést. Az uralkodó feltehetőleg már az első napokban elhatározta, hogy a 16 esztendős Erzsébetet vezeti majd oltár elé, a terv módosulását pedig a két dinasztia sem bánta; Ferenc József és Sisi házassága tehát szerelemből köttetett, ami a 19. században - főleg egy uralkodó esetében - meglehetősen ritka jelenségnek számított. Mivel a felek első ágon unokatestvérek voltak, egybekelésükhöz a pápa engedélyét is ki kellett kérniük, ám a frigy jelentősége miatt ez nem tartogatott igazi nehézséget. Annál nagyobb problémát okozott viszont Erzsébet számára az 1854 márciusában megkötött házassági szerződés, hiszen a bajor hercegi család 50 000 forintos hozománya és a 700 forint értékű ezüstnemű egy császári kérő esetében igen szerénynek minősült.

A kellemetlenségtől és a bécsi arisztokrácia rosszindulatától a Hofburgban is igyekeztek megvédeni Sisit, ezért Ferenc József 100 000 forintot adott hozzá leendő felesége hozományához, további 12 000 dukátot juttatott neki nászajándékként, Zsófia főhercegné pedig 60 000 dukát értékű ékszert küldött jövendőbeli menyének. Erzsébet számára az esküvőre való felkészülés más megpróbáltatásokat is tartogatott: leendő anyósa utasítása nyomán iskolapadba ültették, hogy viselkedése és műveltsége méltó legyen egy császárnéhoz. A hercegnő 1853 nyarától többek között franciául és olaszul tanult, megismerte a birodalom történetét, illetve olyan ismereteket szerzett, melyek az előírásszerű udvari társalgások - cercle-k - során nélkülözhetetlenek voltak. A szerelemből indult frigy tehát már idejekorán szenvedéssé vált Erzsébet számára, megpróbáltatásait pedig tovább fokozta, hogy fiatal kora miatt gyermekként kezelték őt.

Így érkezett el 1854. április 20-a, a búcsú napja, amikor Erzsébet elhagyta Bajorországot. A vőlegény Linznél fogadta hajóval érkező menyasszonyát, aki április 23-án hatalmas pompával vonult be Bécsbe. A kortársak szerint az 1815-ös bécsi kongresszus óta nem látott ünnepség fogadta a leendő császárnét, Sisi azonban nehezen viselte a hirtelen jött népszerűséget, és a következő napok ünnepségei során mind gyakrabban vonult félre, hogy kisírhassa magát. Az érkezés napján üdvözlő vacsorát rendeztek a Hofburgban, majd másnap, április 24-én este 7 órakor, az ágostonosok templomában megtartották Ferenc József és Erzsébet esküvőjét. A szertartást udvari fogadás, majd több napos ünnepségsorozat követte; a fiatal pár egybekelése alkalmából mintegy 200 fogoly kapott amnesztiát, az újdonsült férj pedig 200 000 forintot osztott szét a Habsburg Birodalom tartományai között. Erzsébet már ezekben a napokban szembekerült a Hofburg gyűlöletes légkörével, melyet sohasem tudott megszokni: eleven, szabadságra vágyó természetét elhervasztotta az udvari élet merevsége, a cercle-k formalitása és Ferenc József állandó távolléte, ráadásul a kamasz császárné felett ott magasodott Zsófia főhercegné, aki könyörtelenül lecsapott menye hibáira.

A Sisi-történetekben oly rettenetesnek ábrázolt anyós valószínűleg nem viseltetett ellenérzéssel Erzsébet iránt, akarnoksága - nem véletlen nevezték őt az egyetlen férfinak a Hofburgban - és menye dacos, szabadságszerető jelleme, megzabolázhatatlansága azonban örök konfliktusforrásnak bizonyult. A 16 esztendős hercegnő, aki Ferenc József iránt érzett vonzalma miatt hagyta el Bajorországot, a házasságkötés után a férjével töltött nyugodt és boldog pillanatokból kapott a legkevesebbet, ellenben nagyon is sok jutott neki az árgus, mindenre kíváncsi tekintetekből és Zsófia főhercegné - tegyük hozzá: nevelő célzatú - intelmeiből és szidalmaiból. Erzsébet megpróbáltatásai idővel csak fokozódtak, hiszen anyósa később gyermekei neveléséből is kizárta a szépséges császárnét, akinek egész életét szomorúságba burkolta a Hofburggal vívott állandó háború, Ferenc József elhidegülése, majd egyetlen fiúgyermeke, Rudolf öngyilkossága


Link


Milyen volt Sissi valódi arca?

Link


Sissi különleges élete - Ismerd meg Te is Erzsébet királyné történetét!

Link


A gyermek Sisi

Link


Sisi tragikus élete: Wittelsbach Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné

Link


Történelmi apróságok - Sisi (Sissi) és testvérei

Link


Empress Sisi: Her Real Face Brought to Life

Link















  
 
0 komment , kategória:  Híres emberek-jeles napok-évfo  
Ez a húsvét...
  2025-04-20 22:45:34, vasárnap
 
 







EZ A HÚSVÉT


Ez a húsvét olyan ünnep,
fák, virágok megzsendülnek,
mintha húznák-vonnák őket,
oly sebesen, gyorsan nőnek.

Ez a húsvét olyan ünnep,
fiatalok megszédülnek,
összebújnak, sugdolóznak,
szavakból szép jövőt fonnak.

Ez a húsvét olyan ünnep,
Szelek, vizek megperdülnek,
Hol a napfény, hol a zápor
Nyes nagyobb részt a határból.

Ez a húsvét olyan ünnep,
Sírás és bánat, elülnek.







NAGYCSÜTÖRTÖK


Nagycsütörtök a keresztény hagyomány szerint az utolsó vacsora napja, amikor Jézus a Gecsemáné-kertben búcsút vett tanítványaitól és felkészült az áldozatra. Jézus valószínűleg széder esti lakomát tartott az Egyiptomból való szabadulás emlékére. Szeretete jeléül megmosta tanítványai lábát. A nagyhét ünnepeinek sorában a nagycsütörtök a gyász napja,










NAGYPÉNTEK


Nagy­pén­tek böjt utol­só he­té­nek, a nagy­hét­nek a ki­emel­ke­dő­en fon­tos napja, amely a nap­tár­ban min­dig a hús­vét előt­ti pén­tek. Nagy­pén­tek a ke­resz­tény vi­lág­ban Jézus Krisz­tus ke­reszt­re fe­szí­té­sé­nek a napja. Isten Fia az em­be­re­kért ér­zett sze­re­te­té­ben vál­lal­ta a kín­szen­ve­dést és a ha­lált, hogy hús­vé­ti fel­tá­ma­dá­sá­val le­győz­ze a go­nosz ha­tal­mát, így vált­va meg a vi­lá­got.

Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is, aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve.

Az árulásra nincs bocsánat!








Wass Albert: NAGYPÉNTEKI SIRATÓ

Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
messzi út porából köpönyeget veszünk...
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.

Véreim! Véreim! Országútak népe!
Sokszázéves Nagypénteknek
soha sem lesz vége?

Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Judás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.
Átokverte, szerencsétlen
nagypéntekes nemzet vagyunk.

Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat.
mindég kettőt, soh'se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.
Kurucokat, labancokat,
közülünk a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.

Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.

Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk


évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.

Így lettünk országút népe,
idegen föld csavargója,
pásztortalan jószág-féle.
Tamással hitetlenkedő,
kakasszóra péterkedő,
judáscsókkal kereskedő.
Soha-soha békességgel
Krisztus-Úrban szövetkező.

Te kerülsz föl? Bujdosom én.
Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
Egynek közülünk az útja
mindég kivisz idegenbe.

Bizony, jól mondja a nóta,
hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
messzi nagy útakra megyünk.
Messzi nagy útak porából
bizony, köpönyeget veszünk.

S ebben a nagy köpönyegben,
sok-sok súlyos köpönyegben
bizony pajtás, mondom Néked:
rendre, rendre mind elveszünk.







Szabó Judit Gyöngy: KERESZTHALÁL


Mit tett a bűnös nép?
Barabás választották Jézusért?
Feszíts meg!- kiáltották!

Elárulta Júdás az utolsó vacsorán!
Keresztre feszítették a Golgotán!
Kifolyt a szent vére értünk!De Ő megbocsát!

Szegekkel körbe ütve Istennél esedezett ,
fájdalma között könyörgött -


Bocsáss meg nekik nem tudják
mit cselekednek!

Atya feltámasztotta fiát,
Őt az egyetlen aki legyőzte a halált.
Kezén beforrtak a sebek,most Atya mellet ül Szentségben.
Szentlelkét leküldte a Földre megvédjen.

Prófécia beteljesült,a bárány megváltotta az embert!
Legyen hát hited!Ő ennyire szeretett!
Ő az örök reménységünk,
Mint a Nap úgy ragyog az égen nékünk!










NAGYSZOMBAT


A nagyszombat a húsvétvasárnapot megelőző nap a keresztény naptárban. A húsvéti ünnepkör szent három napja (triduum sacrum) közül - a nagycsütörtök és a nagypéntek után - ez az utolsó. A farsangi időszak vége után a 46. nap. A hagyomány szerint ezen a napon Jézus Krisztus holtan feküdt sírjában, és nagyszombatról húsvétvasárnapra virradóan ünnepli a kereszténység Jézus feltámadását.

Nagyszombat Húsvét, Jézus Krisztus feltámadásának napja a kereszténység egyik nagy ünnepe:

A mai napon szívünkben új élet támad, a sokszor kiszáradt, terméketlen életünk fáján ma friss hajtás fakad.

Feltámadott! Élete győzelem! Hitünknek, reménységünknek, szeretetünknek

Nagyszombat az élet győzelme az elmúlás felett













HÚSVÉTVASÁRNAP, URUNK FELTÁMADÁSA


A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: ,,Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!" Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.










Túrmezei Erzsébet:


HÚSVÉT HAJNALÁN




Alig várták, hogy jöjjön a reggel,
s most bánatosan, illatos kenetekkel,
sírva sietnek a sír fele hárman,
epesztő, emésztő, roskasztó gyászban.
Ím ébred az élet és támad a nap már.
A madarak kara csak egy fénylő sugarat vár
és csattog az ének, száll által a légen
fel, fel az ég felé... Csak úgy, mint régen.
Jaj, az a régen! Ne fájna az emlék?
Mikor a Mester előttük ment még,
és ajkán az élet igéi fakadtak
a szomjazóknak, a fáradtaknak!
Volt-e valaha riasztóbb álom,
mint ez a három nap, ez a három:
mikor, aki folyvást csak életet mentett,
vad, gyilkos kezek fogják meg a Szentet,
viszik diadallal a főpap elébe,
rágalmat, gúnyt vágnak a tiszta szemébe
és suhog a korbács és csattog az ostor,
hol, aki megvédje, a hős, az apostol?
És az Atya hallgat? - Mély csend ül az égen
s most hajnallik újra: csakúgy... úgy mint régen.



Hogy hurcolták! Mint egy gonosztevőt.
S még volt, aki gúnnyal nevette Őt,
amint a tövistől a vére kicsordul,
s úgy kell felemelni az utcai porbul.
Köpdösve, gyalázva a fára szegezték,
de Ő ugyanaz volt, ott is szeretett még,
ott fenn a kereszten, anyát és poroszlót:
könnyet hullajtót és gyilkos sebet osztót.
Ó, jaj, a halálig, mindig szeretett!
Viszik az illatozó kenetet,
és sírva sietnek a sír fele hárman,
nagypénteki gyásszal, húsvéti sugárban.
Hogy látnák szemükben keserű könnyekkel,
milyen csodálatos ez a reggel.
A pálmafák két szegélyén az útnak
súgva-búgva valami titkot tudnak.
A virágok át harmatkönnyeken
már látják felragyogni fényesen
az élet napját, s azt hirdeti minden:
A sírban nincsen! A sírban nincsen!
Ők mégis mennek. Gyászolva, sírva.
Betekinteni egy üres sírba,
az angyal előtt döbbenve megállni:
feltámadott, élő Mesterre találni.
Húsvétkor ha nincs még húsvéti szíved,
a nagypéntekit vedd, vedd és vigyed
könnyesen, aggódón, búsan, amint van,
s keresd a Krisztust, keresd a sírban!
Nem, úgysem fogod megtalálni ottan.
Eléd fog állani feltámadottan.


Istenünk, köszönjük a feltámadás ajándékát. Segíts magunkra ölteni az általad felkínált új életet.











 
 
0 komment , kategória:  Húsvét - Pünkösd  
Nagypéntek
  2025-04-18 20:45:29, péntek
 
 


Nagypéntek van, Krisztus szenvedésének és kereszthalálának napja





NAGYPÉNTEK


Nagy­pén­tek böjt utol­só he­té­nek, a nagy­hét­nek a ki­emel­ke­dő­en fon­tos napja, amely a nap­tár­ban min­dig a hús­vét előt­ti pén­tek. Nagy­pén­tek a ke­resz­tény vi­lág­ban Jézus Krisz­tus ke­reszt­re fe­szí­té­sé­nek a napja. Isten Fia az em­be­re­kért ér­zett sze­re­te­té­ben vál­lal­ta a kín­szen­ve­dést és a ha­lált, hogy hús­vé­ti fel­tá­ma­dá­sá­val le­győz­ze a go­nosz ha­tal­mát, így vált­va meg a vi­lá­got.

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb időszaka: Jézus elítélésének, megkínzásának, halálának és temetésének napja. Mi keresztények személyesen is átérezzük ennek a napnak a roppant súlyát, hiszen tudjuk, hogy Krisztus kereszthalála nélkül nincs feltámadás.

A magunkba szállás idején az elmélkedés, a tisztulás pillanatait éljük, miközben a hit megerősödik. A keresztút segít megértenünk az élet drámáját, de bennünket, hívőket is biztosít arról, hogy az utolsó nap nem a nagypéntek, hanem Húsvét. Ez a hitbéli remény töltse el ma szívünket!


Jézus a vi­rág­va­sár­na­pi be­vo­nu­lás­tól kez­dő­dő­en már öt napja Je­ru­zsá­lem­ben tar­tóz­ko­dott, bár sok­szor ki­ment Be­tá­ni­á­ba is. A nagy­pén­te­ki ese­mé­nyek szo­ro­san egy­be­kap­cso­lód­nak a nagy­csü­tör­tök esti, il­let­ve éj­sza­kai cse­lek­mé­nyek­kel. Jézus pas­sió­tör­té­ne­tét a Bib­li­á­ban a négy evan­gé­lis­ta ­- Máté, Márk, Lu­kács és János - be­szá­mo­ló­i­ban ol­vas­hat­juk.


Nagy­pén­tek - a Gecsemáné-​kerti imád­ko­zás


Jézus, mi­u­tán csü­tör­tök este ta­nít­vá­nya­i­val együtt el­fo­gyasz­tot­ta a hús­vé­ti va­cso­rát, ki­ment az Olaj­fák he­gyé­re, a Gecsemáné-​kertbe. Tudta, hogy ha­ma­ro­san el­fog­ják őt, ezért imád­ko­zás­sal akar­ta el­töl­te­ni a hát­ra­lé­vő órá­kat. Ezen a nagy­pén­tek­be nyúló éj­sza­kán azt mond­ta a ta­nít­vá­nyok­nak: ,,Ül­je­tek le itt, amíg el­me­gyek, és amott imád­ko­zom." (Mt 26,36) Ma­gá­val vitte Pé­tert, va­la­mint Ja­ka­bot és Já­nost, Ze­be­de­us két fiát, és arra kérte őket, hogy vir­rassza­nak vele. ,,Az­után el­tá­vo­lo­dott tőlük mint­egy kő­ha­jí­tás­nyi­ra, és térd­re bo­rul­va így imád­ko­zott: Atyám, ha aka­rod, vedd el tőlem ezt a po­ha­rat; mind­az­ál­tal ne az én aka­ra­tom le­gyen meg, hanem a tied." (Lk 22,41-42) A ta­nít­vá­nyok nem tud­ták, mi­lyen szen­ve­dés vár ha­ma­ro­san Mes­te­rük­re. Fá­radt­sá­guk miatt nem is tud­tak együtt vir­rasz­ta­ni vele. Jézus há­rom­szor ment oda hoz­zá­juk, és mind­há­rom al­ka­lom­mal alva ta­lál­ta őket.


Nagy­pén­tek - Jézus el­fo­ga­tá­sa







Még a Gecsemáné-​kertben vol­tak, ,, ami­kor egy­szer csak meg­je­lent Júdás, egy a ti­zen­ket­tő közül, és nagy so­ka­ság jött vele a fő­pa­pok­tól, az írás­tu­dók­tól és a vé­nek­től, kar­dok­kal és bo­tok­kal a ke­zük­ben" (Mk 14,43). Júdás, a ta­nít­vány mu­tat­ta meg meg­bí­zó­i­nak, kit kell el­fog­ni­uk. ,,Aki el­árul­ta őt, ezt az is­mer­te­tő­je­let adta meg nekik: Akit meg­csó­ko­lok, az lesz ő: fog­já­tok el, és vi­gyé­tek el biz­tos kí­sé­ret­tel!" (Mk 14,44) Jézus azt kér­dez­te tőle: ,, Júdás, csók­kal áru­lod el az Em­ber­fi­át? " (Lk 22,48) Júdás har­minc ezüs­töt ka­pott áru­lá­sá­ért. Mi­u­tán né­hány óra múlva rá­döb­bent, hogy a papok és az írás­tu­dók meg akar­ják ölni Mes­te­rét, meg­bán­ta, amit tett, és vissza­vit­te nekik a pénzt. Ők azon­ban nem tö­rőd­tek vele. ,, Ekkor ő be­ha­jí­tot­ta az ezüs­tö­ket a temp­lom­ba, és el­tá­vo­zott, majd el­ment, és fel­akasz­tot­ta magát ." (Mt 27,5)


Nagy­pén­tek - ki­hall­ga­tá­sok

Mi­u­tán el­fog­ták Jé­zust, ,, el­vit­ték Ka­ja­fás­hoz, a fő­pap­hoz, ahol össze­gyűl­tek az írás­tu­dók és a vének " (Mt 26,57). A főpap és a nagy­ta­nács előt­ti ki­hall­ga­tás végén az il­le­té­ke­sek is­ten­ká­rom­lás vád­já­val ha­lál­ra ítél­ték Jé­zust. Az íté­le­tet azon­ban nem hajt­hat­ták végre, mivel a ró­ma­i­ak el­vet­ték tőlük a pal­los­jo­got, ezért kény­te­le­nek vol­tak Pi­lá­tus­hoz, a római hely­tar­tó­hoz vinni Jé­zust, hogy rá­ve­gyék arra, hogy ítél­je ha­lál­ra Jé­zust. Ez még haj­nal­ha­sa­dás előtt tör­tént nagy­pén­te­ken.

Messzi­ről Péter ta­nít­vány is kö­vet­te el­fo­gott Mes­te­rét a főpap ud­va­rá­ra. Az ott levő em­be­rek közül hár­man is fel­is­mer­ték, mond­ván, ,, ez is vele volt, hi­szen ő is Ga­li­le­á­ból való " (Lk 22,59). Ő azon­ban mind­há­rom­szor le­ta­gad­ta, hogy is­me­ri a vád­lot­tat.

Munkacsy Mihaly Krisztus Pilatus előtt




Pi­lá­tus ala­po­san ki­fag­gat­ta az elé ho­zott em­bert, és nem ta­lál­ta bű­nös­nek. ,, Semmi bűnt nem ta­lá­lok ebben az em­ber­ben " - mond­ta a fő­pa­pok­nak (Lk 23,4). Azok azon­ban na­gyon sze­ret­ték volna Jézus ha­lá­lát, ezért to­vább­ra is kö­ve­tel­ték Pi­lá­tus­tól, hogy ítél­je el őt. Ami­kor a hely­tar­tó meg­tud­ta, hogy Ga­li­le­á­ból szár­ma­zik Jézus, el­kül­det­te He­ró­des­hez, a zsi­dók ki­rá­lyá­hoz, ,,aki szin­tén Je­ru­zsá­lem­ben tar­tóz­ko­dott ezek­ben a na­pok­ban " (Lk 23,7). Rá sze­ret­te volna há­rí­ta­ni a fe­le­lős­sé­get.

He­ró­des ,, hossza­san kér­dez­get­te őt, de Jézus sem­mit sem vá­la­szolt neki " (Lk 23,9). A fő­pa­pok és az írás­tu­dók azon­ban to­vább­ra is ,, he­ve­sen vá­dol­ták " (Lk 23,10). He­ró­des ennek el­le­né­re sem akar­ta ha­lál­ra ítél­ni, hanem ,, ka­to­nai kí­sé­re­té­vel együtt meg­ve­tő­en bánt vele, ki­gú­nyol­ta, és fé­nyes ru­há­ba öl­töz­tet­ve vissza­küld­te Pi­lá­tus­hoz " (Lk 23,11


Nagy­pén­tek - Jézus és Ba­rabb­ás

A római hely­tar­tó, mi­u­tán vissza­hoz­ták elé a vád­lot­tat, még in­kább meg­erő­sö­dött abban, hogy az előt­te álló ember nem bűnös. Azt mond­ta a vád­lók­nak: ,, Ezt az em­bert elém hoz­tá­tok azzal, hogy a népet fél­re­ve­ze­ti. Íme, én előt­te­tek hall­gat­tam ki, és semmi olyan bűnt nem ta­lál­tam ebben az em­ber­ben, ami­vel vá­dol­já­tok. De még He­ró­des sem, mert vissza­küld­te hoz­zánk. Lát­hat­já­tok, hogy semmi ha­lált ér­dem­lő dol­got nem kö­ve­tett el... " (Lk 23,14-15)

Pi­lá­tus, hogy ne kell­jen el­ítél­nie Jé­zust, fel­aján­lot­ta a le­he­tő­sé­get a nép­nek, hogy ők sza­vaz­zák meg: a rab­ló­gyil­kos lá­za­dót, Ba­rabb­ást vagy a fő­pa­pok és az írás­tu­dók által meg­vá­dolt Jé­zust engedje-​e sza­ba­don. Ugyan­is ,,ünne­pen­ként a hely­tar­tó sza­ba­don szo­kott bo­csá­ta­ni a so­ka­ság­nak egy fog­lyot, akit ők kí­ván­tak " (Mt 27,15). A nép Ba­rabb­ást vá­lasz­tot­ta.

A hely­tar­tó azért sem örült ennek a dön­tés­nek, mert ,, mikor [...] a bírói szék­ben ült, fe­le­sé­ge ezt üzen­te neki: Ne avat­kozz ennek az igaz em­ber­nek a dol­gá­ba, mert sokat szen­ved­tem ma ál­mom­ban mi­at­ta ." (Mt 27,19)

Pi­lá­tus több­ször is meg­kér­dez­te a tö­me­get, hogy mi le­gyen Jé­zus­sal. ,, Fe­szítsd meg! " - ki­ál­tot­ták (Mk 15,13). ,, De hát mi rosszat tett ez az ember? Nem ta­lál­tam benne sem­mi­fé­le ha­lált ér­dem­lő bűnt ..." (Lk 23,22) - bi­zony­gat­ta a római hely­tar­tó. ,, Ami­kor Pi­lá­tus látta, hogy nem ér el sem­mit, sőt a za­var­gás még na­gyobb lesz, vizet ho­za­tott, a so­ka­ság előtt meg­mos­ta a kezét, és így szólt: Ár­tat­lan va­gyok ennek az igaz em­ber­nek a vé­ré­től. A ti dol­go­tok! Az egész nép így ki­ál­tott: Az ő vére mi­raj­tunk és a mi gyer­me­ke­in­ken! Akkor sza­ba­don bo­csá­tot­ta nekik Ba­rabb­ást, Jé­zust pedig meg­os­to­roz­tat­ta, és át­ad­ta őt, hogy meg­fe­szít­sék ." (Mt 27,24-26)


Nagy­pén­tek - Jézus ke­reszt­re fe­szí­té­se

,, Pi­lá­tus el­vi­tet­te Jé­zust, és meg­kor­bá­csol­tat­ta ." (Jn 19,1) ,, Akkor a hely­tar­tó ka­to­nái ma­guk­kal vit­ték Jé­zust a hely­tar­tó­ság­ra, és az egész őrség köré gyűlt. Le­vet­kőz­tet­ték, bí­bor­szí­nű kö­penyt adtak rá, tö­vis­ből font ko­ro­nát tet­tek a fe­jé­re, nád­szá­lat adtak a jobb ke­zé­be, és tér­det hajt­va előt­te, gú­nyol­ták őt: Üdvöz légy, zsi­dók ki­rá­lya! Az­után le­köp­dös­ték, majd el­vet­ték tőle a nád­szá­lat, és a fejét ver­ték vele ." (Mt 27,27-30)


Munkacsy Mihaly Golgota




Ezek után el­vit­ték őt ,, a Gol­go­ta nevű hely­re, ami ezt je­len­ti: Koponya-​hely" (Mk 15,22), hogy meg­fe­szít­sék. ,, Ki­lenc óra volt, ami­kor meg­fe­szí­tet­ték ." (Mk, 27,25-26) ,, Pi­lá­tus fel­ira­tot is ké­szít­te­tett, és rá­té­tet­te a ke­reszt­re. Ez volt rá­ír­va: A NÁ­ZÁ­RE­TI JÉZUS, A ZSI­DÓK KI­RÁ­LYA. [...] hé­be­rül, la­ti­nul és gö­rö­gül volt írva ..." (Jn 19,19-20)

Jé­zust sokan csú­fol­ták a ke­resz­ten.

Ezen a nagy­pén­te­ken Jé­zu­son kívül két go­nosz­te­vőt is meg­fe­szí­tet­tek - ,, az egyi­ket a jobb, a má­si­kat a bal keze felől " (Lk 23,33). Kö­zü­lük az egyik szá­mon­kér­te, hogy ha ő a Krisz­tus, miért nem menti meg magát és őket is. A másik azon­ban vé­del­mé­be vette Jé­zust: ,, Nem féled az Is­tent? Hi­szen te is ugyan­azon íté­let alatt vagy! Mi ugyan jo­go­san, mert tet­te­ink méltó bün­te­té­sét kap­juk, de ő semmi rosszat sem kö­ve­tett el." (Lk 23,40-41) Jézus meg­ígér­te neki: ,, Bi­zony mon­dom neked, ma velem le­szel a pa­ra­di­csom­ban." (Lk 23,43)


Nagy­pén­tek - Jézus ha­lá­la

,, Ami­kor ti­zen­két óra lett, sö­tét­ség tá­madt az egész föl­dön három óráig." (Mk 15,33) Krisz­tus hal­dok­lott. Ami­kor ki­le­hel­te lel­két, ,, a temp­lom kár­pit­ja fe­lül­ről az al­já­ig ket­té­ha­sadt, a föld meg­ren­dült, és a szik­lák meg­ha­sad­tak. A sírok meg­nyíl­tak, és sok el­hunyt szent­nek fel­tá­madt a teste. Ezek ki­jöt­tek a sí­rok­ból, és Jézus fel­tá­ma­dá­sa után be­men­tek a szent vá­ros­ba, és so­kak­nak meg­je­len­tek. Ami­kor pedig a szá­za­dos és akik vele őriz­ték Jé­zust, lát­ták a föld­ren­gést és a tör­tén­te­ket, na­gyon meg­ré­mül­tek, és így szól­tak: Bi­zony, Isten Fia volt ez!" (Mt 27,51-54)


Nagy­pén­tek - Jézus te­me­té­se

Ekkor már kö­ze­le­dett az este, az ünnep kez­de­te, és ,, a zsi­dók nem akar­ták, hogy a holt­tes­tek szom­ba­ton a ke­resz­ten ma­rad­ja­nak; az a szom­bat ugyan­is nagy ün­nep­nap volt" (Jn 19,31). Ezért si­et­ve kel­lett el­te­met­ni­ük a ha­lot­ta­kat. Jézus holt­tes­tét ari­má­ti­ai Jó­zsef kérte el Pi­lá­tus­tól. Ő ,, derék és igaz fér­fiú" (Lk 23,50) volt, aki - bár a Jé­zust el­íté­lő nagy­ta­nács tagja volt - ,, nem ér­tett egyet a töb­bi­ek dön­té­sé­vel és el­já­rá­sá­val" (Lk 23,51). ,, Pi­lá­tus meg­pa­ran­csol­ta, hogy adják ki neki" a holt­tes­tet (Mt 27,58).

Jó­zsef pedig ,,gyol­csot vá­sá­rolt, le­vet­te őt, be­gön­gyöl­te a gyolcs­ba, el­he­lyez­te egy szik­lá­ba vá­gott sír­bolt­ba, és követ hen­ge­rí­tett a sír­bolt be­já­ra­ta elé" (Mk 15,46).

Más­nap a fő­pa­pok és a fa­ri­ze­u­sok ,,el­men­tek, le­pe­csé­tel­ték a követ, és őr­ség­gel őriz­tet­ték a sírt" (Mt 27,66). Attól tar­tot­tak ugyan­is, hogy ,,ne­hogy ta­nít­vá­nyai oda­men­je­nek, és el­lop­ják őt, az­után azt mond­ják a nép­nek: Fel­tá­madt a ha­lot­tak közül!" (Mt 27,64)


Mit ünneplünk Nagypénteken

Link


Nagypéntek üzenete







  
 
0 komment , kategória:  Húsvét - Pünkösd  
"A hátizsák"
  2025-04-17 22:15:47, csütörtök
 
 




"A HÁTIZSÁK"






Minden ember egy láthatatlan hátizsákot cipel magával élete során...
Ebbe pakolja örömét, bánatát, gondjait és titkait...
A jó és a rossz gyűjteménye ez...





Gyakran nehéz a hátizsákot cipelni, máskor meg pillekönnyű
Gyakran nehéz a hátizsákot cipelni, máskor meg pillekönnyű van,
mikor sok hely marad benne, Többnyire lezárni sem egyszerű!





Egy elvesztegetett óra értékét gondold újra át.
Gyakran kidobható az, mi elvesztette tartalmát.





És így megy ez éveken át,
Valamit felveszel, mást meg kidobsz,
Néha magától mennek a dolgok,
De sokszor mérlegelni fogsz!





Lassacskán könnyebb lesz a zsákod,
Az élet dele elköszön.
És az este eljöttével terheid száma nőttön-nő...
A padon ülve,egy pohárka finom vörösbor mellett
Azt kérded magadtól: pár év múlva vajon hol leszek...





De megmarad, mi érték,
Mit ápolsz és vigyázol,
Bár néha apróságnak tűnnek,
Ezek az emlékek, mik aranynál többek .





Mindenki cipeli a hátizsákját...
Nem veszi át senki,
S nem kell attól tartanod....hogy tolvaj kizsebeli!
Ez a saját hátizsákod: csak a végén ürül ki....
Csupán a legszebb, legszemélyesebb és legérzelmesebb
gondolataid fognak emlékezetedben megmaradni.





A történet tanulsága:
Légy kíméletes barátaiddal, mert később ők fogják hátizsákod tartalmát meghatározni.
A szép emlékeidet mindig elő kell tudnod bányászni az emlékezetedből.
Üdvözöl; Aart Hollandiából. Fordította: Harsányi Ágnes ( agnesguide)


SlidePlayer

Link







  
 
0 komment , kategória:  Bölcsességek és gondolatok.   
A szem a lélek tűkre
  2025-04-15 21:00:32, kedd
 
 







A SZEM A LÉLEK TÜKRE


Mottó:

A szem a lélek tükre, és visszatükröz mindent, ami rejtve van. De a belülről fakadó ragyogáson kívül más szerepe is van a szemnek: kifelé is tükörként működik. Azt is visszatükrözi, aki belenéz.

Paulo Coelho







A szem őszinte, becsületes, tiszta,
Elmondja, ami a szívedbe van írva.
A szem őszinte, kemény, könyörtelen,
Elmondja, ha valami kihalt a szívedben.
Ne szólj semmit, nem lesz semmi gond,
Szemed őszinte, majd mindent elmond...







Aranyosi Ervin: A SZEM A LÉLEK TÜKRE


Tudod a szem a lélek tükre,
És mit látsz benne? Önmagad.
- S igaz lehet mindegyikünkre,
- hogy őszintébb, mint sok szavad.

Tudod a száj hazudni képes,
nem igaz minden gondolat.
De lelked tükre nem negédes.
Az őszintébb, mint sok szavad.

Szemed tüze, ha kell eléget,
Ha fázol, hát átmelegít.
Lelkedben keress menedéket,
ha az élet elkeserít.

Szemed keresi tiszta párját
s ha kedvesedben megleled,
A világ legszebbik varázsát
láthatod benne: SZERETET!







Aranyosi Ervin: SZEMEDBE NÉZEK...


Szemedbe nézek, s rám ragyog,
szívedbe látok, s ott vagyok.
Ölelni vágylak kedvesem.
Álmaid titkon meglesem.

Szívedbe látni vágytam én,
csalogatott, mint lámpafény,
s mint lepke, úgy szálltam bele,
s így lettem máris egy vele.

Közös az álmunk, s vágyaink.
Szerelmet váró álmaink.
Miénk a perc, a pillanat,
s nem baj, a világ hogy szalad.

De idebent, csak mi vagyunk,
egymás lelkén nyomot hagyunk.
Miénk a perc, a pillanat,
rabbá vált szívünk, így szabad!

Reánk talált a szerelem,
így váltál eggyé Te, velem.
Vonzott a fény, a mágnesem,
s nem lehetsz másé már Te sem.

Egymásra leltünk, s jó veled,
szemem csak nézi szép szemed,
s nincs a világon szebb dolog.
Legyünk hát együtt boldogok!










Ady Endre: ADD NEKEM A SZEMEIDET


Add nekem a te szemeidet,
Hogy vénülő arcomba ássam,
Hogy én magam pompásnak lássam.

Add nekem a te szemeidet,
Kék látásod, mely mindig épít,
Mindig irgalmaz, mindig szépít.

Add nekem a te szemeidet,
Amelyek ölnek, égnek, vágynak,
Amelyek engem szépnek látnak.

Add nekem a te szemeidet.
Magam szeretem, ha szeretlek
S irigye vagyok a szemednek.







Ady Endre: AKIT EGYSZER MEGLÁTTUNK


Ezernyi idegen szemre
Vet naponként képet az arcom
S ezer idegen arccal alszom,
Kik a szemembe temetvék:
Ezer rémlés és száz emlék.

Ki rámtekint, kit megnézek,
Egymást talán már sohse látjuk,
Nem öleljük, de meg se bántjuk,
Egyik erre, másik arra
Emléket visz nem akarva.

Hűvös szemek légiói,
Hiába tűntök messze-messze,
Nagy titkokkal bele van edzve
Szemünkbe, kit egyszer láttunk:
Egymással éltünk és háltunk.

S ki rámtekint, kit megnézek,
Akármilyen undorral tettük,
Egymást örökre elszerettük,
Mert az utolsó látásig
Álmunk: a másik, a másik.







Ady Endre: ÉN SZÉP VILÁGOM...


Én szép világom,
Boldogságom,
Arcod borusnak
Miért látom?
Sóhaj tör elé
Kis szivedből,
Ragyogó könnycsepp
Szép szemedből.

...Ha hű sziveddel
Érzed, érzed,
Hogy el fog veszni
Üdvösséged,
Csókolj meg forrón
Utoljára,
Haljunk meg most a
Boldogságba!...










Ady Endre: LÁTTALAK...


Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél,
Éppen úgy, mint akkor,
Mikor megigéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor azt súgtad:
"Édesem, szeretlek!"


Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél.
Gyönyörü vagy most is,
De meg nem igéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor hazudtad
Ezt a szót: "Szeretlek!"










Ady Endre: MERT ENGEM SZERETSZ


Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem nézett.
Te vagy a bölcse,
Mesterasszonya
Az ölelésnek.
Áldott ezerszer
Az asszonyságod,



Mert engem nézett,
Mert engem látott.
S mert nagyon szeretsz:
Nagyon szeretlek
S mert engem szeretsz:
Te vagy az Asszony,
Te vagy a legszebb.










Ady Endre: ŐRIZEM A SZEMED


Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád


S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.







Ádám Istvánné: SZEMEDBE NÉZEK


Ha napba nézek én, a szemem se rebben.
Ha szemébe nézek, szívem hevesebben ver.
Mosolyod mint ezernyi fény.
Szívemben egy dallam zenél.
Elmondja, mennyire szeretlek én.
S a tengerkék szemed, ha rám nevet.
Nem tudok már úgy
a kék égre felnézni,
Hogy szemed kékségét
ne tudnám felidézni.
De ha lehunyod, hát miattam hunyd le.
S én majd ott leszek
csendben a szívedben.







Bajza József: NELLIHEZ


Ah ne pillants rám, leányka,
Ah födözd be kék szemed:
E tekintet, e mosolygás
Elveszítnek engemet.

Míg pihentél a lugasban,
S húnyva voltak a szemek,
Szívdobogva bár, de mégis
Csendes kéjjel néztelek.

Csendes kéjjel bíborajkad,
Szőke fényü fürtidet,
Lelked tűkrét arcaidban,
Bájoló szép termeted.

Szél jött, s álmad elfuvalta,
S hogy rám nyíltak a szemek,
Bennem mily tündér világok!
Mily kéj ömleng, oh egek!

Elhal a szó ajkaim közt,
Keblemen láng s jég fut el,
Könnyek hullanak szememből,
Hajh és nem tudom, mi lel?

Elveszítnek e tekintet,
E mosolygás engemet:
Ah ne pillants rám, leányka!
Ah födözd be kék szemed!







József Attila: A SZEMED


Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S lelkemben halkal fuvoláz a vágy.
Mint ifju pásztor künn a messzi réten
Subáján fekve méláz fényes égen
S kezében búsan sírdogál a nád.

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S már fenyves szívem zöldje nem örök.
Galambok álma, minek jössz elébem?
Forró csöppekben gurulnak az égen
S arcomba hullnak a csillagkörök.

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S a vér agyamban zúgva dübörög.







Kemecsei Máté: SZEMEK TÜKRÉBEN


Mások szemében lehet, nem vagy más, csak egy hatalmas talány,
Nekem az vagy, aki miatt elkerül a magány.
Bennem nincsenek megbúvó kételyek,
Én téged szavak nélkül is értelek.

Nekem nem kell, hogy mindenki értsen,
Csak a szemedben lássam minden szép emlékem.
Ha a mennyből zuhanunk majd kézen fogva a pokolba,
Tudni fogjuk, hogy ott sem választ szét az ördög ostora.

A te szemedben látom magam, ahogy csak nézem az arcodat,
Egy perc, egy óra, egy élet felettünk oly gyorsan elszaladt.
Elveszek a leggyönyörűbb kékségben a világon,
Szemed tükrében látom, hogy milyen az én virágom!

Ha szemből támad ránk a mindig dúló vihar,
Csak a te kezed véd meg mindentől, mi bántani akar.
Nekem te vagy a pajzs, mi véd minden ártástól,
Ketten tűnünk el a világ minden zajától!

2021.







Kemecsei Máté: Tui Oculi - A SZEMED


Április reggel volt, és a megszokásból sétáltam arra.
Minden ugyanaz volt, mint máskor, csak te hoztál zavarba.
Rád pillantottam, és láttam két tengerkék pontban a lelked,
Megbabonázott egy életre a két gyönyörű szemed.

Tui Oculi volt minden gondolatom utána,
Úgy estem beléd, mint ahogy a Tisza fut a Dunába.
"A szem a lélek tükre." Tartja a régi mondás,
A tied tiszta volt, mint a legifjabb kortárs.

Úgy éreztem, zuhanok. Mintha beleesnék egy gödörbe,
Elmerültem a legkékebb tengerben örökre.
Ólomlábakon szaladtak el mellettünk a percek,
Észre sem vettem, mert elvarázsoltak a szemek.

Semmi nem járt a fejemben, csak a gyönyörű Tui Oculi,
A megszállottak semmiből sem tudnak okulni.
Én is ilyen voltam, és kergetem az ábrándokat,
Ma is bízom benne, hogy megtalálom azokat a gyönyörű szempárokat.

2022.







Lauka Gusztáv: JENNYHEZ


Ajkid miként piros virág,
Szemeid mint sötét világ!
Oh mért vagy hűtelen?
Mért esdessz mindég más után,
Mint lepke a' virág után,
Mért kinzassz szüntelen?

Alszol most égi álmokat,
Szíved kitudja hol mulat,
Mi élvben kéjeleg.
Hogysem kínzóm légy, 's halálom
Szép két szemed örök álom
Homálya szállja meg.







Major Eszter: HA BEHUNYOD A SZEMED


Ha behunyod a szemed,
Csak a fény jut át,
Ha behunyod a szemed,
Az egy szebb világ.
Mi ég odabent,
Lehet rég odalett,
S Ez egy másik valóság,
De behunyod a szemed, és így nem talál.

A fény vajon számít-e, ha nincs sötét,
Hisz az élet csupa ellentét;
Ezt belül ugye érzed rég?

Nyisd ki a szemed,
Úgyis, ha félsz,
Tárd ki a szíved,
Én várlak, ha lépsz.
Csak nyisd ki a szemed,
S nézz rám, ha félsz,
Tárd ki a szíved,
Hisz itt állok, nézd!

Az út vajon számít-e, ha nincs több cél,
Hova álmaidban érkeznél;
Oda az jut, aki tényleg él.

Ha behunyod a szemed,
Ott ki vár rád?
Ha behunyod a szemed,
Hogyan jussak át?

A fény vajon számít-e, ha nincs sötét,
Hisz az élet csupa ellentét;
Ezt belül ugye érzed rég?

Nyisd ki a szemed,
Úgyis, ha félsz,
Tárd ki a szíved,
Én várlak, ha lépsz.
Csak nyisd ki a szemed,
S nézz rám, ha félsz,
Tárd ki a szíved,
Hisz itt állok, nézd!

Az út vajon számít-e, ha nincs több cél,
Hova álmodban érkeznél;
Oda az jut, aki tényleg él.

Ha te is lépsz, nézd,
A kezemig is pont elérsz,
Én nem engedlek többet el.
Nézz rám!

Nyisd ki a szemed,
Úgyis, ha félsz,
Tárd ki a szíved,
Én várlak, ha lépsz.
Csak nyisd ki a szemed,
S nézz rám, ha félsz,
Tárd ki a szíved,
Hisz itt állok, nézd!

Csak nyisd ki a szemed
És tárd ki a szíved!

Csak nyisd ki a szemed
És tárd ki a szíved!

Rácz Gergő - Ha behunyod a szemed

Link







Máté Péter: SZEMEMBE NÉZZ...


Szemembe nézz, s a szívembe látsz,
Ha szerelmet kérsz, ott mindig találsz,
Csak érted dobban bárhol, bármerre jársz.

Csak annyit mondj: szeretlek én,
S ez lágyabban zsong, mint száz költemény,
Ez a kis vallomás a legszebb zeném.

Ha itt ég hűséged
Tűzforró csókja a számon,
Úgy érzem, már látom
Szép, földi mennyországom.

Szemembe nézz, s a szívembe látsz,
Itt mellettem élsz, ha távol is jársz,
Az álmok színes útján hozzám találsz.

Gyönyörű boldogság
De régen várok rád,
Tebenned végre megtaláltam én,
Hát ölelj, ölelj csak át!

Ha itt ég hűséged
Tűzforró csókja a számon,
Úgy érzem, már látom
Szép, földi mennyországom.

Szemembe nézz, s a szívembe látsz,
Itt mellettem élsz, ha távol is jársz,
Az álmok színes útján hozzám találsz,
Hozzám találsz.







Mes - SZEMEDBE NÉZEK - Dalszöveg


2005 mikor újjászülettem,
Nem történt semmi, csak rád néztem,
És az, amit eddig ezüstnek véltem,
Most aranyként csillogott a szemedben,
Egyetlen mondat: köszönöm, hogy vagy nekem,
Nélküled már nem tudom élni az életem,
Remélem ez is elég lesz neked,
Hogy, egyszer elhagysz, én ettől félek,
Bár százszor mondtad, nem történhet meg,
Én bízok benned,
Mégis arra kérlek: maradj velem végleg!
Tudod mindenkit elveszítettem,
Hogy miért? Azt még most sem értem,
Csak azt tudom, hogy erről nem én tehettem,
Miért van, hogy magamat is bűnösnek érzem?
Pedig, én csak egy kis szeretetet kértem,
Most már mindegy, beteg lett a lelkem,
És egyszer egy nap, azt vettem észre,
Hogy a semmiből kerültél képbe,
Úgy éreztem, mindennek vége,
De szavaid szívedből szálltak szívembe,
Szemeid szeretetet szórtak szerte,
Meggyógyítottál köszönet érte!

Álmomban mostmár téged látlak,
Üres szavak, mik érzelmekké váltak,
Tudom nem jössz, de én mindig várlak,
Félek, hogy a szívedet előttem bezártad,
Ártatlan gondolatok gyengeséget szőttek,
A problémák melletted egyszerűen megszűntek,
Nem tudom leírni, mit a lelkemben érzek,
A tiédben magamnak helyet kérek...

Ha nem vagy velem, utánnad nyúlok,
Ha itt állsz előttem, álarcot húzok,
Felemészt a bánat, kirekeszt a fájdalom,
Az utam sajnos tilosban járom,
És várom, hogy valós legyen az álom,
A szívemet előtted végleg kitárom,
Egyetlen kérdés: hol az irgalom?
Hogy mit teszek ezután, magam sem tudom,
Akárhogy nézlek, egyre jobbnak látlak,
Ha megölsz egyszer, akkor is ölelni foglak,
Halálom látom, majd megváltásnak,
A szívedet ha akarod, add hát másnak,
Csak nehogy könnyes szemmel ébredj másnap,
Ne tekintsd ezt kérlek megrovásnak,
Hallgasd végig, hogy jobbnak lássad,
Tekintsd ezt egy vallomásnak,
Tudom, hogy a megoldást tőlem várod,
De látod kiutat már nem találok,
Érzed te is, beteljesedett az átok,
Egész életemben rád vágyok,
Gondolatban hozzád szállok,
Megértést kérek, és azt is adok,
Ne mondd rám, hogy siralmas vagyok,
Csak azért, mert én még szeretni tudok!




.


Nagy Gizella Emese: KÉKSZEMŰ


Kékszemű, kékszemű, ne menj arra!
Sötét van, hideg van, gyere vissza!
Farkasok, ordasok ólálkodnak,
szívedért, testedért sóvárognak.

Kékszemű, kékszemű, jeges az ég.
Ködszemek, ködlelkek úgy ölelnék
magányos szívedet éji nászban.
Utánad sírtam én, s bőrig áztam.

Remény nincs, érzés nincs, csak hamisság,
odafent kékellik a mennyország.
Ne menj el, ne fuss el, ne hagyj engem!
Térdemen fázhatom, földre estem.

Kékszemű, gyöngyszemű, merre jársz hát?
Testemet adom, mint alvópárnát.
Sóhajom, bánásom s szívem tiszta,
messzi jársz, mással hálsz, gyere vissza...







Salver Béla: A SZEMED - Dalszöveg


Egy nyári estén sodort a végzet feléd,
kigyúlt a csillag, dalolt az estharang.
Szemedbe néztem, szerelmes lettem beléd,
úgy érzem én, ez nem múló kaland.

A szemed, megigézett a szemed,
ha rám tekintesz, a szívem beleremeg.
Hívj bárhová és már utánad megyek,
mert sorsom az, hogy én a rabod legyek,
mindenkiénél szebb a te szemed,
mindenkiénél szebb a te szemed.

Naponta várlak titokban lesve terád,
ha már a tájra leszállt az esthomály.
Nem érti senki az estharangok szavát,
csak én, mióta a szívem érted fáj.

A szemed, megigézett a szemed,...
...mindenkiénél szebb a te szemed.
A szemed, megigézett a szemed,...
...mindenkiénél szebb a te szemed.

Kalmár Pál A szemed (Natale) - tangó

Link
Link










Szilágyi Domokos: SZEMEDBE NÉZEK


Amire nem lel szót a nyelv,
Mi be nem fér egy ölelésbe;
Miről az ajak nem beszél
Csókot adva, vagy vágyva, kérve;


Mit el nem mond egy mozdulat,
Ha kezeddel a búcsút inted;
Mit el nem árul mosolyod:
Azt mind kimondja egy tekintet!

(1956)







Trebó Róbert: TESTVARÁZSLÓ TÜNDÉR


Testemben szereplek,
Szememmel kívánlak,
Szívemben szeretlek,
Lelkemmel kínállak.

Lelkednek fénye lőn,
Szívednek árnyéka.
Szemed az éltetőm,
Tested ajándéka.

Testemből kilépve
Szemedben lel társat
Szívem, mely igézve
Lelkedben feltámad.

Lelkemet átadom
Szívednek, köszönve,
Szememmel láthatom:
Testet ölt örökre.







Vörösmarty Mihály: FEKETE SZEM


Szép a kék szem, nem tagadom,
Én a kékre sem haragszom,
De a barna szem sugára
Emlékeztet éjszakára,
A sötétes éjszakára,
Boldog szeretők napjára!
S nekem nappal éjszaka van,
Fényes delem éjféltájban.

Pillants egyet, édes rózsám,
Fekete szemű violám!
Fekete szem pillantása
Olyan, mint a holló szárnya;
Ha benézek, tűkröt mutat,
Játékival szivem mulat,
S boldog vagyok, mint virágszál,
Mely szűz leány kebelén hál.

1830







Vörösmarty Mihály: KÉK SZEM


Szép a fekete szem,
Én azt is szeretem;
De még szebb a kék szem,
Kék szemű szerelem.
Az én szeretőmnek
Ilyen kék a szeme;
Valahányszor nyílik,
Ibolya kél benne.
S hejh mikor benézek
Mélyen közepébe,
Látom a szerelmet
Mulatozni benne;
Akkor azt gondolom,
Kedvem nagy voltában:
Nincs több boldog ember
Nagy Magyarországban.

1830.







Vörösmarty Mihály: M... SZEMEI


Oly szép szemem ha volna,
Mint a tiéd,
Szívfoglaló hatalmát
Megérzenéd.

Rád néznék mindörökké,
Mint tiszta ég,
S oly lángoló sugárral,
Mint a nap ég;

Feloldanám szivedben
A tél fagyát,
Hogy enyhe szép tavasszá
Virúlna át,

S teremné a virágok
Legszebbikét,
Mi által életté lesz
A puszta lét.

És e virág virítna
Csupán nekem;
És e virág mi volna?
A szerelem.











  
 
0 komment , kategória:  Lelkem szirmai  
Tavaszi mesék, történetek
  2025-04-13 21:59:55, vasárnap
 
 










TAVASZI MESÉK, TÖRTÉNETEK




Tavasszal éled a természet. A hőmérséklet lassan melegszik, elolvad a hó, egyre hosszabbak a nappalok. Nyílnak a virágok, a vándormadarak is visszatérnek. Tavasszal az emberek is vidámabbak: madárcsicsergés, a virágok illata, az ébredező természet, a lágy szellő, a napsütés, a tavaszi zápor.







A TULIPÁNNÁ VÁLTOZOTT KIRÁLYFI


Volt egyszer egy király, annak volt egy fia. Azt mondta egyszer a fiú az apjának:

- Édesapám, én most elmegyek, és addig vissza sem jövök, míg meg nem találom a legszebb lányt a világon.

- Menj, édes fiam - mondta az apja -, és járj szerencsével.

Ment a királyfi, ment, mendegélt, útjában sűrű erdőbe tévedt. Egy tüskebokorban varjú károgott kétségbeesetten, sehogy sem szabadulhatott a sűrű, tüskés ágak közül. Jószívű volt a királyfi, kiszabadított a varjút, az meg így szólt hozzá:

- Húzz ki egy tollat a szárnyamból, s ha valaha bajba kerülsz, röpítsd a levegőbe a tollat, nyomban ott leszek, és segítek rajtad.

A királyfi eltette a varjútollat, s ment tovább. Most országútra ért, s egyszer csak látja ám, hogy halacska vergődik az egyik kiszáradt keréknyomban. A királyfi megszánta a halacskát, elvitte a tóhoz, beledobta. Az meg így szólt hozzá:

- Vegyél le a hátamról egy pikkelyt, s ha valaha bajba kerülsz, dobd vízbe a pikkelyt, nyomban ott leszek, és segítek rajtad.

Ezután meg egy öregembert látott meg a királyfi, szomjas volt az öreg, meg éhes is; a királyfi jó szívvel megitatta, megetette, az pedig így szólt hozzá:

- Tépd ki két hajszálamat, s ha valamikor bajban leszel, ereszd csak szélnek, nyomban ott leszek és segítek rajtad.

Ment tovább a királyfi, harmadnapra egy falu határába ért. A falusiaktól meghallotta, hogy lakik itt egy öreg király, van annak egy világszép leánya, de ha azt valaki feleségül akarja venni, a kérőnek háromszor úgy el kell bújnia, hogy a királylány ne találja meg.

,,No, ezt én megpróbálom" - gondolta a királyfi. El is ment a királykisasszonyhoz, feleségül is kérte, az pedig megmondta neki, hogy bújjon el háromszor; ha egyszer is el tud bújni úgy, hogy ő nem találja meg, hát a felesége lesz.

No, a királyfi levegőbe dobta a varjútollat. Jöttek a varjak seregestül, fölvitték egy magas hegy tetejére. De a királylány egyenesen oda ment, meg is taláta, ki is nevette a királyfit.

Másnap tóba dobta a pikkelyt. A partra úszott egy hatalamas hal, annak a hasába bújt a királyfi. De jött ám a királylány, merítőhálóval kifogta a halat meg a királyfit is, és még ki is nevette.

Harmadnap szélnek eresztette a két hajszálat. Jött az öregember, megcirógatta a királyfit, az nyomban tulipánná változott, és az öregember a kalapja mellé tűzte. Kereste a királylány a kérőjét, de hiába kereste. Estére ki is hirdette, hogy ő bizony nem találja.

Akkor a szépséges lány elé állt az öregember, a kezébe adta a piros tulipánt. A szép lány még meg is csókolta a virágot, s az nyomban újra királyfi lett.

- Te az enyém, én a tiéd - mondta a királylány, s mindjárt meg is tartották a lakodalmat. A királyfi így hát megtalálta, haza is vitte a falujába a világ legszebb lányát.







A VIRÁGOS BOLOND - Bácskai népmese


Volt a világon egy szegény ember. Ennek a szegény embernek volt három fia. A két öregebb élénkebb volt, de a legfiatalabb egy kicsit bamba.

Hát egyszer hallják, hogy a város nagy szomorúságban van. A királynak volt egy lánya. Ez a királykisasszony mindig sírt. Nem tudták a kedvét eltalálni. Akármit csináltak, csak sírt, sírt. Kihirdette a király, hogy odaadja a fele királyságát annak, aki megnevetteti a királykisasszonyt.

Hát azt mondják a szegény ember fiai, hogy ők is elmennek szerencsét próbálni. A két öregebb felfegyverkezett, elbúcsúztak, és mentek a királyhoz. Beengedték a legöregebbet, de bizony nem bírt az semmit se. Csinált az mindent, talán még bukfencet is hányt, a királykisasszony sehogy se akart nevetni. El kellett neki takarodni onnan.

Hát akkor bemegy a középső. Az is hiába csinált mindenfélét, még cigánykereket is hányt, a királykisasszony egy picikét se nevetett. A legénynek nagy szomorúságára ki kellett kullogni a palotából.

Nem tehettek mást, hát visszamentek apjukhoz. Látta ezt a legkisebb fiú is. Nem szólt senkinek semmit, csak elindult otthonról. Amerre csak ment, mindenütt összeszedte a virágot. Úton-útfélen, minden burgyingban talált virágot; leszakította, és magára rakta. Teletűzdelte a haját, fülét, orrát, száját, és a lábbelijébe is rakott. Mikor a palotához ért, be sem engedték. Szerencsére találkozott a kuktával, az beengedte valahol a királykisasszonyhoz. Ahogy bement, dallikázott egy kicsit, a virág meg szóródott róla, mint a záporeső.

A királykisasszony pedig csak nézte, nézte ezt a cifrába öltözött bolondot, s egyszer csak elkezdett kiabálni:

- Megjött a virágos bolond! Megjött a virágos bolond!

A virágos bolond meg elkezdett táncolni, amerre csak mozdult, pergett belőle a virág. A királykisasszony úgy elkezdett nevetni, hogy zengett a palota,. De még a király meg a királyné is kacagtak, meg az egész udvar.

Meg se várták, hogy kifújja magát a sok tánctól, mindjárt feleségül adták a királykisasszonyt a virágos bolondhoz. Csapott a király nagy lakodalmat. Megjelent a rengeteg fényes vendég. Táncoltak, mulattak, ittak, ettek. Talán még most is élnek ha meg nem haltak. Régen volt, talán igaz se volt.







Devecsery László: KATICA KATA


Katica Kata a ribizli egyik levelén lakott. A felső ág negyedik levelét szerette a legjobban. Napsütésben - ha nem volt semmi dolga - mindig ott napozott. Amikor esett az eső, a levél aljára húzódott.

Hárman voltak testvérek: Kata, Évi és Lali. Kata volt a legidősebb, s nagyon büszke a négy pettyére. Évi egypettyes, Lali kétpettyes... Ne gondoljátok ám. hogy a katicák mindjárt hét pettyel jönnek a világra! Úgy kapják a pettyeiket, akár a katonák a csillagokat. Szorgalmasan dolgozni kell érte: el kell pusztítani a levelek apró élősködőit, segíteni kell a gyümölcsösben, s ha egész évben becsülettel dolgoztak, akkor kapnak egy-egy pettyet.

Katica Kata tegnap, amikor elrepült a diófa mellett, furcsa beszélgetést hallott. A füstifecske családot meglátogatta városi rokonuk, a molnárfecske. Emeletes házakról, autókról, szökőkutakról, csodálatos fényekről, nagy folyóvizekről mesélt a vendég. Kata elcsodálkozott, s elhatározta: elmegy a városba.

Korán reggel megszólalt a dongó-csengő-óra, ébresztőt zümmögött a lánynak.

Mielőtt Kata elindul, gyorsan elmesélem, milyen különleges szerkezet ez a dongó-csengő-óra: mákgubó a külseje, rajta egy ajtó, benne a dongó, aki egy lassan forgó szélkeréken üldögél. A kerék alatti lyukakon fúj be a szellő, s ahogy forog körbe, egyszer csak a csápjával hozzáér az időpálcikához, s akkor aztán dongani és bongani kezd, amíg Kata fel nem ébred. Dongó Tóni csorgatott mézet kap cserébe a szolgálataiért, amit Katica a méhektől vásárol, s Tóni legközelebb is szívesen jön ébresztőórának.

Szavamat ne felejtsem: Katica Kata útra kelt. Repült, repült, repült. Amikor elfáradt, megpihent az útszéli jegenyén. Rövid pihenő után haladt tovább. Mintha ködbe került volna. Trüsszögni és prüsszögni kezdett. Majdnem nekiütközött egy toronynak, s ekkor vette észre, hogy valami furcsa gyárkéményrengetegből száll felfelé az a ködfüst, akarom mondani: a füstköd. Örült, mikor távolabb kerülhetett.

Az a valami, amire letelepedett, hamarosan meglendült alatta. Azt hitte, megsüketül, s hozzá még le is zuhan. A harangozás - szerencsére , hamarosan abbamaradt. Szédelegve repült tovább. Később lepillantott:

- Micsoda fura áradat! Füstölnek, zörögnek, morognak, tülkölnek. Levegőt is alig kapni tőlük.
Autót a faluban is látott, de ennyit! Végre valami zöldet pillantott meg. Odaszállt. Az erkélyládában virágok, s csodák csodája az egyik levélen egy katicát pillantott meg. Csodálkozva pillantottak egymásra. Kata törte meg a csendet:

- Szia! Engem Katica Katának hívnak.

- Szia! Az én nevem Katica Karcsi! Ne haragudj, de egy kicsit szédülök. A testvéreim is így haltak meg: elszédültek és lezuhantak.

- Ezen egyáltalán nem csodálkozom. Azt mondom, gyere velem! Ahol én élek, ott mindig tiszta, friss a levegő, s táplálék is van elég!

- Nem bánom, menjünk!

Óvatosan, magasabban repülve keltek útra. Hamarosan meg is érkeztek. Újabb lakója lett a ribizlibokornak.

S azóta biztosan boldog hétpettyes katicabogár Kata és Karcsi...







Fésűs Éva: MÓKUS PÉTER KISKERTJE


A napos, déli domboldalon már kinyitotta sok sárga ernyőjét a som, amikor Mókus Bence bácsi egy szép napon az odúablakon kinézett...

Ó, mennyi szépet látott! A nedves ágakon ezernyi napsugár táncolt! A parti füzeken sok kis bozontos barka bolyhosodott, mint megannyi icipici nyuszi farka!

Kék ibolya és sárga kankalin virult a réten meg a tavaszi vizek partjain. Vidáman énekeltek a hazatért madarak.

- Gyerekek! Ki az ágyból! - kiáltotta Bence bácsi. - Jó volna ott lent egy kiskertet csinálni, hogy barátságosabb legyen az odunk tája!

A három kismókus ujjongva, kiabálva dobálta le a mohapaplant. A lusta Peti is tüstént felpattant:

- Kertet? Pompás! Ugye most mindjárt megcsináljuk? Az őzeknek, rókáknak leesik majd az álluk, ha erre járnak!

A kis Balázs már magyarázta anyukának, hogy ő milyen szép kertet kerekít. Alig bírta izgalmában lenyelni a finom reggelit.

Az okos kistestvérke, Mókus Panna, tüstént keresni kezdte: van-e locsolókanna, ásó, kapa, gereblye.

- Van ám, kicsim, eredj le a fa alatti mély gyökérpincébe! - felelte Bence bácsi, mert arra volt kíváncsi, hogy fél-e a kislánya a sötétben.

Nem félt az! Okos volt! Lement, és hozta szépen a kiskapát, kisásót. Addigra Peti is, meg Balázs is lemászott a nagy fa derekáról. Szaladtak ki a napra, keresték, hol van egy jó földdarabka, hogy kiskertnek felássák.

Mosolygott Bence bácsi, mozgatta bajuszkáját. A mókuskák szorgalma neki is tetszett.

- Meglátjuk, kié lesz a legszebb!

- Itt legyen Petié! - és mindjárt kijelölte a kert helyét egy pálcikával.

- Ez lesz Pannié - most legalább meglátom, hogy milyen ügyes a kislányom! Itt meg a tiéd, nézd, Balázska!

- Tündérkert lesz az, akárki meglássa! - mondta büszkén a legkisebbik, és mindjárt nekilátott, hogy elkészüljön estig.

Forogtak a kisásók, fordult a sok rögöcske, de Peti tenyerét az ásó nyele törte, hamar melege lett, s a bükkfa árnyékában pihent egy keveset. Lám, nem is hitte volna, hogy egy kertésznek ilyen sok a dolga!

Ezalatt Pannika az édesanyját kérte, hogy adjon sok virágmagot a köténye zsebébe, rezedát, violát, petúniát. Azokat elültette szépen sorba, utána friss vízzel meg is locsolta, és tulipánhagymát is rakott a puha földbe vagy egy tucatot.

Peti látta, hogy mit csinált, de ajkát biggyesztve legyintett:

- Mikor lesz abból még virág?!

A kis Balázs megállt egy percre. Ő is elfáradt már.

- No, persze! Csinálhatnánk ezt okosabban is! - És nagyot nevetett a kis hamis.

- Tudom már, Péter! A kertésznek is ész kell, s mindjárt virul a tündérkertje! Minek megvárni, míg a mag kikel? A réten ezrivel hajlik a sok virág a szélbe, csak el kell menni érte! Máris szaladt, ahogy csöpp lába bírta:

- Apu! Hol a talicska?

Ráfektetett kisásót, kiskapát, s hajrá! Tolta is ki a rétre... Tengernyi virágot talált! A legszebbeket szépen körülásta, és gyökerestül kiemelte, úgy rakta fel a talicskára. A nagy munkát hümmögve nézte Péter.
Nem! Ez sem jó! A sok sáros gyökérrel szép bundácskáját kente össze, és kétszer annyit ásott a kisöccse! Minek is az a sok piszkos föld alatti ág-bog? Anélkül sokkal szebbek a virágok!
És homlokára koppintott vidáman:

- Ohó, butuskák! Csak fáradjatok! Estére fájni fog a hátatok, de bezzeg én már kitaláltam, hogy mit kell tenni!

Gyorsan hazaszaladt, hozott egy jó nagy kerek kosarat, és sebbel-lobbal, ahogy érte, a sok réti virágot mind letépte. Szedett kökörcsint, habszegfűt, fehér virágú tőzikét, egy korai árvácskát sem kímélt, aztán a sárga mezei tyúktaréj is belekerült a kosárba. Vitte a sok virágot, remegő rezedát nagy diadalmasan a napos réten át.

Csöppet sem fáradt, inkább dudorászott. Örült, hogy milyen jó dolgot csinált, aztán vágott magának egy hosszú pálcikát. Kiskertje földjét azzal mind kifúrta, s a virágokat sorba beledugta. Virult a kert egy pillantás alatt! A fél erdő összeszaladt, és Panni összecsapta kis kezét:

- De szép! Peti, ezt hogy csináltad?

Peti dölyfösen nézte, hogy Panni kiskertjében semmit se mutatnak a virágágyak, a kis Balázsnak meg hátra van még rengeteg sok munka, nagyon szuszog, piheg, talán már meg is unta.

- Gyere, apu! - kiáltott Mókus Péter - az én kertem a legszebb, nem is mérhető össze senkiével!
Bence bácsi tüstént odajött, de csodálatosképpen egy szót sem szólt, csak hümmögött. Peti unszolta:

- Apu, szólj!... Nem értem, a kiskertemet miért nem dicséred?

Az öreg mókus bácsi furcsán nézett, pici szemei gyanúsan ragyogtak, míg végül így szólt:

- Kisfiam, majd holnap!

- Holnap?

- Az ám! A rendes munka nem egy napra készül!

Volt izgalom, míg másnap a piros hajnal nappallá nem sápadt, s a rigó ébresztőt nem fütyörészett! Akkor Peti a kiskertjére nézett, s a lélegzete is elállt! Azt hitte, rosszat álmodik - meg is csípte magát! - de mindhiába, mert hervadtan feküdt a kert minden virága.
A hős kertésznél eltörött a mécses, kis mancsát nyomkodta könnyes szeméhez:

- Gonosz varázsló tette ezt! - zokogta -, biztosan belebújt egy nagy bokorba, s amint aludni mentem, virágaimat lekaszálta menten!

A testvérkék hallgatták szívszorongva. Balázs részvéte jeléül az ujjacskáját szopta, míg meg nem szólalt Bence bácsi:

- A lustaságod volt a rossz varázsló, mert lám, a hamar munka sohasem igazán jó! A leszedett virág csak egy napig, ha él, elhervad, szárad, elviszi a szél. Hiába szép, hiába illatos... kell az a maszatos, erős, kis földbe markoló gyökér! Szavaira szepegő csend lett. A pajkos rigó sem füttyentett, úgy figyelte, hogy mi is történt?

De Peti szépen letörölte könnyét, és irulva-pirulva, de zokszó nélkül újra munkához látott. Most már magot rakott a puha földbe, nem letördelt virágot...

Egyszer később, amikor arra jártam, tulajdon két szememmel láttam, hogy a magocska mind kikelt, s egy vidám, hosszú nyáron át virágzott a pompás kicsi kert...







Horgas Béla | Balogh Tünde: TAVASZI TÖRTÉNET


Szervusz, mókusz, szólt a krókusz,
tavasz van már? Te mit gondolsz?
Ugyan, krókus, így a mókus,
minek ez a hókus-pókus?
Mit kérdezel? Nem hírt hoztál?
Talán meg is náthásodtál,
vagy pösze vagy, pici krókus,
mondd utánam szépen: mókus.
Pösze, te meg pisze, mókusz,
vágott vissza a kis krókusz.

Napestig így viccelődtek,
zöldült a hegy, rügyek nőttek,
a mókus bukfencet vetett,
a krókusz azt mondta, remek,
és barátok lettek, tényleg.
Tavasszal ez megtörténhet.







Jékely Zoltán: A HÁROM PILLANGÓ


Volt egyszer három pillangó: egy sárga, egy piros meg egy fehér.

Vígan játszadoztak a verőfényes mezőn, virágról virágra szálldostak, táncoltak, repdestek jókedvükben. De hirtelen beborult az ég, közeledett a vihar.

- Repüljünk haza - mondta a sárga pillangó, s ijedten pergette szárnyát.

- Minél gyorsabban - mondta a piros is, a fehér is, s elindultak gyors szárnyalással.

Éppen jókor értek haza, mert a zápor már megeredt, s egyre vizesebb lett a szárnyuk. De a ház ajtaját nem tudták kinyitni, s az eső mind jobban s jobban szakadt.

- Menjünk a sárga tulipánhoz - mondta a sárga pillangó -, az majd bebocsát.

S a szakadó esőben elvergődtek a tulipánhoz, és könyörögni kezdtek neki:

- Kis Tuli, nyisd ki a kelyhed, hadd húzódjunk meg az eső elől.

De a tulipán így felelt: - A sárgának meg a pirosnak szívesen kinyitom, de a fehérnek nem.

Erre a sárga meg a piros pillangó összenézett, majd így felelt a szívtelen tulipánnak:

- Ha fehér testvérkénket nem bocsátod be, mi is kint maradunk!

A tulipán csak ingatta a fejét, s kelyhét nem nyitotta ki. Az eső pedig mind sűrűbben szakadt.

- Menjünk a liliomhoz - mondta a fehér pillangó.

Ázva-fázva elvergődtek a liliomhoz, s szépen kérlelni kezdték:

- Kis Lili, nyisd ki a kelyhed, hadd húzódjunk meg az eső elől.

De a liliom így felelt: - A fehéret örömest befogadom, de a sárgát és a pirosat nem.

Erre a fehér pillangó így felelt: - Ha a testvérkéimet nem fogadod be, én is kint maradok. Inkább ázzunk együtt, mintsem elhagyjuk egymást.

A szívtelen liliom csak ingatta a fejét, s kelyhét nem nyitotta ki. Továbbvergődtek hárman csuromvizesen a szakadó esőben. Hímporuk már elázott, csápjuk kókadozott, szárnyuk össze-összetapadt, még a lelkük is átázott. Csetlettek-botlottak fűszálról fűszálra, s egy-egy lapu alatt húzták meg magukat, de a szél oda is besüvöltött, s bebecsapott az eső.

Süss fel, nap, süss fel, nap, szárogasd meg szárnyamat, nyisd ki a virágokat! - könyörgött a három didergő pillangó.

A nap meghallotta a sűrű felhők mögül a pillangók esdeklő kérését, s annyira megilletődött, hogy a felhőket elűzte, meleg fényt árasztott a mezőre, s a pillangók szárnyát egykettőre megszárította.

S a három pillangó újra táncolt, repdesett vígan, míg csak le nem áldozott a nap. Akkor aztán szépen hazaszálltak, kis házukat kinyitották, lefeküdtek s elaludtak.







Kuczka Magdolna:TAVASZI MESE


Ha Meseország mezsgyéjén átlépünk, és még kettőt előre, elérkeztünk a meseerdőbe. Ebben a meseerdőben él a sok kis tündérrel és törpével együtt két kis manó: Apróka és Pirinkó. A tavasz kezdetén ennek a két kis manónak a feladata, hogy újjáfessék a bogarak és a lepkék ruháit: Apróka a festéket kezeli és rakja színenként Pirinkó keze alá, aki nagyon ügyesen fest kis ecsetjével. Egyik nap, amikor Pirinkó éppen befejezte a lepkék sokszínű, szép rajzú szárnyainak festését, odarepült hozzá egy kis bogárka.

- Katicabogárnak hívnak engem, de te lefelejtetted rólam fekete pettyeimet, hogy is repülhetnék pettyeim nélkül a társaim után! - mondta nagyon, nagyon szomorúan.

- Sohase búsulj, pettyeid megfestése a legkönnyebb feladatok közé tartozik - válaszolta vidáman Pirinkó, és rögtön szólt Aprókának, hogy hozza gyorsan a fekete festéket. Apróka szomorúan jelentette, hogy bizony egy parányi fekete festék sem maradt a tálacskában, fehér festékből viszont sok maradt még. Tanakodni kezdtek, kitől lehetne fekete festéket kérni.

- Talán legjobb lenne megkérni a füstifecskét - javasolta Apróka -, ő a kéményből könnyen tud hozni egy kis fekete kormot, és abból fekete festéket tudnánk készíteni.

A füstifecske azonban csak a fejét rázta, és azt mondta, hogy bizony nem lennének tartósak azok a pettyek, amit koromból készült festékkel festenének a kis katicabogár hátára.

- De talán a feketerigó tudna segíteni - rigóanyó ugyanis örömmel újságolta nekem, hogy most festette újra ruháját, és annyi festéke maradt, hogy még a jövő tavaszra is lesz belőle egy új ruhára való - mondta felcsillanó szemmel a füstifecske.

Apróka és Pirinkó is azon nyomban felkeresték rigóanyót. Rigóanyó rögtön felajánlotta a megmaradt festéket. Igen ám, de hiába kereste, a festékes bögre nem volt sehol.

- Most jut csak eszembe - csapott szárnyával a fejére rigóanyó -, tegnap itt járt nálam Szarka úrfi, panaszkodott, hogy milyen kopott a ruhája és a meseerdő tavaszi ünnepségén új fekete ruhában szeretne megjelenni. Megsajnáltam, és neki adtam a festéket - mondta szégyenkezve.

Apróka és Pirinkó tanácstalanok voltak, jól tudták ugyanis, hogy Szarka úrfitól igen nehéz lesz festéket kapni.

- Gyere, hazamegyünk, majd csak kitalálunk otthon valamit - mondta Apróka.

- Nekem már van is egy jó ötletem - válaszolta Pirinkó.

Mikor hazaértek, Pirinkó rögtön nekilátott, és készített egy szép meghívót a tavaszi ünnepségre. Aprókát pedig megkérte, hogy hozza a fehér festékkel telt tálacskát magával, s elindultak Szarka úrfihoz. Szarka úrfi már ott billegtette magát a lakása előtt egy faágon, és kimondhatatlanul örült a meghívónak.

- Jaj, de jó! - mondta -, már úgyis készülök az ünnepségre, a ruhámat is most akartam éppen újjáfesteni.

- Nem segíthetnénk mi is neked? - tette fel a kérdést Pirinkó -, nekünk úgyis a festés a mesterségünk!

- Dehogynem - válaszolta boldogan -, s már hozta is a rigóanyótól kapott festékes bögrét.

Pirinkó óvatosan megkérdezte tőle, nem adna-e a fekete festékből egy keveset.

- Hogy is adhatnék belőle, hisz ez a festék az én ruhámra sem igen elegendő! - válaszolta felháborodva Szarka úrfi.

- De így nagyon egyhangú lesz a ruhád, ha csak feketére festjük - mondta Pirinkó -, és kis ecsetjével már hozzá is kezdett a festéshez.

- Nézd csak, ebből a szép fehér festékből milyen szép mellényt tudnánk neked festeni - mutatta a fehér festéket Apróka.

- Jaj, de jó ötlet - mondta felcsillanó szemmel Szarka úrfi. - Ha még a vállaimra is jutna egy szalagra való abból a fehér festékből, akkor ami megmarad fekete festékből, az legyen a tiétek.

Apróka és Pirinkó teljesítették Szarka úrfi kívánságát, utána boldogan vitték haza a megmaradt fekete festéket. Pirinkó szépen megfestette a kis katicabogár pettyeit, aki most már boldogan repült társai után. Szarka úrfi pedig nagyon büszkén viselte fehér mellényét és vállszalagját a tavaszi ünnepségen, és úgy megszerette ezt a viseletet, hogy azóta is így hordja.







Mentovics Éva: A KISKACSA ÉS A PILLANGÓ BARÁTSÁGA


Klotild, a kacsamama egy napon elhatározta, hogy elvezeti gyermekeit a közeli tóhoz, és beavatja őket az úszás rejtelmeibe.

- No, ide is érkeztünk - mutatott körbe lelkesen.

- Látjátok ezt a csodálatos tavat? Nincs is annál jobb dolog a világon, mint megmártózni a hűs habok között - lelkendezett vidáman.

Az egyik kiskacsa odatotyogott a vízhez, majd óvatosan beledugta a lábát.

- Még hogy víz? Csak nem azt akarod mondani, hogy ebbe még bele is kell mennünk? Fúj! A múltkor is alig tudtam bemenekülni az ólba, amikor eleredt az eső. Csurom víz lett tőle a tollacskám. Mondhatom, nem volt túl kellemes. Én aztán biztos, hogy nem megyek bele. Még hogy hűs habok... és abban még meg is mártózni? Brrrrr... - háborgott morcosan.

- De hát Tóbiás! Milyen kacsa az, amelyik nem tud úszni? Olyan, mintha egy sas nem tudna repülni
- győzködte lelkesen a mamája.

- Jaj, jaj, jaj... segítség, segítség, sas! - kiabálták rémülten a kiskacsák, és már szaladtak is a mamájuk szárnyai alá.

- Ó jaj... ne haragudjatok, nagyon rossz példát mondtam. Szerencsére nincs itt semmiféle sas. Bújjatok csak elő nyugodtan - nyugtatgatta a gyermekeit.

- De hát milyen szégyen lenne egy kacsának, ha nem tudna úszni?

- Nem bánom. Inkább szégyenkezem, de én abba a vizes micsodába még a lábamat se lógatom bele - szipogott durcásan Tóbiás.

- Jól van, no. Ne pityeregj! Ha nem szeretnél, akkor ne gyere. De el ne mozdulj innen, a partról! Ha meg netán meggondolnád magadat, csak szólj, azonnal érted jövök - cirógatta meg szárnya végével Klotild a makacs kiskacsát.

Tóbiás szomorkásan sétálgatott a part közelében.

- Elég unalmas itt egyedül. Senki sem játszik velem, pedig olyan jó lenne egy kicsit fogócskázni! - motyogta félhangosan.

- Ez meg mi? - pillantott a közelben lévő fűzfa törzsére.

- Meg kellene kóstolni. Biztosan finom lehet - hápogta, és már nyújtotta is érte a csőrét, hogy felcsippentse.

- Jaj, ne egyél meg, kedves Tóbiás! - hallatszott egy halk kis hangocska.

- Beszélő ennivaló? Na, ilyent se láttam még - pislogott meglepetten.

- Ha nem eszel meg, szívesen leszek a barátod. Akkor majd nem kell egyedül unatkoznod. Fogócskázhatunk, és akár bújócskázhatunk is együtt - könyörgött megszeppenve az a kis színes, szőrös valami.

- Ezt ugye nem gondoltad komolyan? Hogyan tudnánk mi fogócskázni?

- Igazad van. Most tényleg nem tudnánk, de ha várnál rám néhány napot... Hidd el nekem, akkor már nagyon sokat tudunk együtt játszani - kérlelte szívhez szólóan a kis hernyó.

- Na jól van. Azt ugyan én sem tudom, hogy miért, de hiszek neked. De addig is mit csináljak? Annyira unatkozom így, egyedül.

- Azt hiszem, igaza van anyukádnak. Az egész baromfiudvar kinevetne, ha nem tanulnál meg úszni. Hidd el, az úszást legalább olyan jó mókának fogod találni, mint a fogócskázást. És ne feledd, néhány nap múlva találkozunk. - Szerinted is olyan nevetséges egy úszni nem tudó kacsa? Na jó, akkor kipróbálom. De ha becsaptál, akkor visszajövök, és bekaplak.

Azzal letotyogott a vízpartra, és zsupsz... beletoccsant a tóba.

- Nahát! Ez nem is olyan rossz dolog. Sőt, egyenesen szuper. Anya, anya, úszok, úszok! - hápogta hangosan.

- Ugye mondtam én neked, hogy nincs is az úszásnál remekebb dolog a világon - mosolygott vidáman Klotild mama.

Ettől kezdve a kiskacsák naponta többször is elsétáltak a tóhoz. Tóbiás annyira belefeledkezett az úszásba, hogy eszébe sem jutott a kis hernyó ígérete.

Egy napon, amikor szintén a tóhoz tartottak, ismerős hangra lett figyelmes.

- Tóbiás! Tóbiás! Fogócskázol velem? - kérdezte valaki.

A kiskacsa a hang irányába fordult, ám ott csak egy csodálatos színekben pompázó pillangót látott.

- Megígértem, hogy leszek a játszópajtásod, emlékszel? - kérdezte a kis lepke.

- Nahát! Te vagy az? Ezt meg hogyan csináltad? Amikor a fűzfánál találkoztunk, valamilyen szőrös öltözéket viseltél, és szárnyaid sem voltak - álmélkodott a kiskacsa.

- Ezen nincs mit csodálkozni. Akkor hernyó voltam, azután bebábozódtam, néhány nap múlva levetettem a bábruhámat, és most itt vagyok. Nem is értem, hogy mit találsz ezen olyan furcsának, hiszen úgy tudom, hogy te meg nem is olyan régen még csak egy tojás voltál.

- Látod, erre nem is gondoltam - kacagott önfeledten a kiskacsa.

- Igazából neked köszönhetem, hogy megtanultam úszni. De most, hogy itt vagy, akár fogócskázhatnánk is egyet.

- Igazán remek ötlet - szólt a kis pillangó, és csalogatóan lebbentette meg a szárnyait Tóbiás felé.

Ettől a naptól kezdve a kiskacsa és a pillangó elválaszthatatlan barátok lettek. Vidáman kergetőztek és bújócskáztak a színpompás vadvirágokkal tarkított mezőn és a mézillatú, hófehér, fodros ruhába öltözött bodzabokrok tövénél. Persze azért Tóbiás gyakran útba ejtette a szélben fodrozódó tavat, ahol pihenésképpen úszott néhány kört a családjával.







Mester Györgyi: A PILLANGÓFA


A kis vadcseresznye igazán véletlenül, afféle ,,talált gyerekként" került az erdőbe.

Élete kezdetén, egy öreg gyümölcsfa alatt lelt rá a nagy étvágyú seregély. A fűben szanaszéjjel heverő, utolsó, elfonnyadt szemek közül csippentette fel a csőrébe, s röpült vele a magas égbe, majd leszállt az erdőnek egy bokros részén, hogy avatatlan szemek elől rejtve, nyugodtan csemegézhessen belőle. Csipegette, vagdosta a csőrével, majd amikor már nem talált rajta ennivalót, otthagyta, és továbbállt.

A következő napokban a júniusi eső alaposan megáztatta a talajt, s az immár lecsupaszított magocska beágyazódott az erdő földjébe. Telt-múlt az idő, s a borsónyi kis mag megrepedt, apró hajszálgyökerei maguknak utat keresve fúródtak a porhanyós talajba. A gyökerek lefelé törekedtek, mintha látogatást akarnának tenni az anyaföld mélyében, a vékonyka zöld szár pedig fölfelé, a világosság felé húzódzkodott. Eleinte vaskosabbak voltak nála még a gaz s az erdei gyomok szárai is, azután lassan megerősödött. Törzse előbb hajlékony botocskához, majd seprűnyélhez vált hasonlatossá, később gyermekkar vastagságúra hízott. Sudár, egyenes tartása lett, de semmi több. Csenevész törzsével, összevissza nyújtózkodó barna ágacskáival senki sem vette komolyan. Igazán fel sem tűnt az ember magasságú gazban, s amikor még ki is levelesedett, teljesen beleolvadt a környezetébe. Szégyenkezett miatta eleget. Színtelen kis jöttmentnek érezte magát, akit éppen csak megtűrnek a nagyok, és attól félt, talán nem is nő tovább. Főként attól tartott, hogy soha, semmivel sem fog kitűnni az erdő aljnövényzetéből, a cserjék áthatolhatatlannak tűnő, zöld paravánt alkotó sűrűjéből. Szomorú kis életébe csupán a szomjoltó, langy tavaszi esők, a nyári szél tikkadtságot hozó forrósága s az őszi dér hoztak némi változatosságot, na meg az első hó bársonyosan puha érintése, mely habkönnyű fehér palástként borult gyönge vállaira. Még a rovarok is elkerülték. Az éltető napfény csak akkor jutott el hozzá, amikor ősszel lehullott az őt körülvevő, hatalmas felkiáltójelként fölébe magasodó gyertyánok és bükkök lombja, vagy ha a viharos szél megtáncoltatta, kedvére hajlítgatta a szálas faóriások koronáját.

Csendben, esemény nélkül teltek a napjai, szelek szárnyán, gyorsan röpült az idő. Nem sok minden változott a környezetében. Az idő múlását csupán azon érzékelte, hogy egyszer kibújtak a zöld levelei, azután meg mind lehullottak. Nagy ritkán kidőlt egy-egy öreg fa, vagy új madárcsalád fészkelt a vastagabb ágakra, s ez így ment évről évre.

Egy tavaszon azonban, amikor a természet is még csak ébredőben volt, váratlanul új érzések kerítették hatalmukba. Az első napsugarak, mint ilyenkor mindig, jólesőn melengették ágait, rajtuk azonban, a szokásos, hosszúkás levélrügyek mellett, kis göböcskék kezdtek kinőni. Először azt hitte, valamiféle kór támadta meg, de fájdalmat nem érzett, a levelei ugyanúgy zöldültek, mint korábban, s a gyökerei sem lazultak meg, sőt, talán még jobban kapaszkodtak, szilárdan kötötték őt a földhöz.
A kis képződmények egyszer csak hasadozni kezdtek. Sajnálta, mert már elfogadta a létüket, hozzászokott a látványhoz, amitől egy kicsit végre ő is más lett. Most azonban úgy tűnt, kifakulnak, elhalnak, majd lehullanak, hogy részévé váljanak az erdő humuszos talajának. Már előre félt attól, hogy megint ugyanolyan jellegtelen lesz, mint azelőtt volt. Nehezen, de próbálta elfogadni az elfogadhatatlant.

A nagy, tüzes golyóbis napról napra melegebben sütött, beköszöntött az igazi tavasz. Egy reggel arra ébredt, hogy valami megváltozott körülötte. Mintha megint leesett volna a hó. De az nem lehet, ilyen meleg hajnalokon már nem szokott hó esni, legfeljebb eső! Akkor pedig valamiféle hófehér lepkeraj pihenhetett meg ágaimon - gondolta -, bár a szárnyukat egyáltalában nem rezegtették, és amikor próbaképpen egy kicsit megrázkódott, egyetlen egy se rebbent fel közülük. A fehér pillangóhadat jobban szemügyre véve észrevette, van közöttük, amelyik még csak félig bújt ki a gubójából. Az meg hogy lehet? Ilyet se látott még, amióta világ a világ! Hirtelen ráismert az előző nap még csak hasadozó, zöld kis gömböcskére, vagyis hogy abból is félig kibújt egy pillangó. De hiszen akkor ő pillangófa!

Miközben ezen morfondírozott, zümmögő hang hallatszott, és egy sárga csíkos, pihén pihés kis rovar telepedett a fehér pillére.

- Nem mész onnan - rivallt rá -, hagyd békén az én pillangóimat!

- Micsodáidat?! - ámult el a méhecske. Aztán hirtelen rájött. - Te buta kis vadcseresznyefa! Nincs neked pillangód egy se, de csodaszépen kivirágoztál. Biztosan ezek az első virágaid, azért nem ismerted fel őket. Légy büszke magadra, te vagy itt a legszebb!

A kis vadcseresznyefát kimondhatatlanul jó érzés töltötte el. Megdicsérték, szépnek tartják, talán mégsem olyan haszontalan jószág ő! A nap folyamán egyre több méhecske dongta körül, és ő boldogan tárta ki előttük virágai kelyhét, s csak adakozott, adakozott. A körülötte lévő hatalmas, öreg fák is mintha meghajtották volna felé a koronájukat, elismerésük jeléül, s a játékos kedvű szél is azt susogta a fülébe: nagyra nőj, kicsi fácska, te vagy itt a legszebb!

Mire az üde tavaszt felváltotta a meleg nyár, a kis fa hófehér virágai helyén piros, később feketébe hajló apró cseresznyeszemek jelentek meg. Többé magányos sem volt. Látogatták a madarak, s az erdő apró rágcsálói is bele-belekóstoltak a földre hullott keserédes csemegébe. Színes bogyóival a zöld paraván élő dísze lett a kis fa.

Beköszöntött az ősz, és tarka-barka, sárgáspirosan zöldesbarna leveleivel ő megint csak felhívta magára a figyelmet. A tél múltával aztán alig győzte kivárni, hogy újra csókot leheljen ágaira az első tavaszi nap, virágot bonthasson, s a bolondos szél erdőszerte hírül adja: kivirágzott a kis vadcseresznyefa, és már megint ő a legszebb...







Mester Györgyi: A PIPACSOK HERCEGNŐJE


Először a töltéseket borította el, majd a szántóföldeken a gabonatáblát pöttyözte be, végül az utak mentén, s helyenként a kissé gazosabb kertekben is feltűnt a sok tűzvörös pipacs.

Ha a bolondos, késő tavaszi szél végigfutott közöttük, úgy hajladoztak, mint valami gyönyörű piros lepkeraj, szinte félő volt, szárnyra kapnak, s fölröpülnek a magas égbe.

Kár lett volna értük, hiszen itt, a földön is szükség volt a szépségükre. A tengernyi pipacs ragyogott a napsütésben, s időről-időre, újabb és újabb lepkeszárnyak keltek életre a kis, szoros, babszem nagyságú, zöld bimbókból.

Egy napon azonban, az útmenti töltést elborító pipacstenger közepén, egy különleges kis pipacs bontotta ki szirmait. Az ő virágleveleinek mindegyike azonban hófehér lett!

Ilyet se látott még a világ! - hüledeztek a körülötte viruló pipacsok. Kíváncsian nézegették, barátkozni próbáltak a szokatlan látvánnyal. Először el sem hitték, hogy a rokonuk, de aztán látták, szára, virágja, bibéje mind olyanok, mint az övék. Elfogadták, megtűrték, de azért egy kicsit mind kételkedő szemmel néztek rá, azon tanakodván, mi lehet a nagy különbség oka, a külső megjelenésében.

A kis pipacs is azonnal látta, hogy mennyire más, mint a többi társa. Érezte az őt körülvevő bizalmatlanságot, hát bánkódni kezdett, szomorkodott.

Talán én valamiféle hiányossággal, hibával jöttem a világra - gondolta. Biztosan nem is érek annyit, mint a többiek. Bennem nem
gyönyörködik senki, mert én nem is vagyok ,,igazi" pipacs.

Telt-múlt az idő, amikor egyszer csak az úttesten folyamatosan elsuhanó autók egyike
megállt. Az útpadkán parkoló autóból fiatal nő szállt ki, s kezében furcsa masinát tartva,
óvatosan, hogy le ne tapossa a virágokat, begázolt a pipacstenger közepébe.

Már az autóból észrevette, azonnal feltűnt neki a sok piros között, az egyetlen, különleges, hófehér pipacs.

A fényképezőgépével meg akarta örökíteni. Mert rózsaszínűt már fotózott, de ilyen szép
fehérrel még nem volt szerencséje találkozni.

Gyönyörű vagy - suttogta a kis virágnak. Olyan vagy, mintha te lennél a pipacsok hercegnője! - mondta ki hangosan.

És a kis pipacs mintha megértette volna. Egyszeriben valami jóleső, melengető érzés töltötte el, hogy őrá irányul a figyelem, őt nézi valaki, és nem bántja, nem haragszik rá, hanem mosolyogva csodálja.

A fiatal nő visszaült az autójába, és a magával vitt képeket beküldte egy természetfotó
pályázatra, amit meg is nyert a pipacshercegnő fotójával...

Azóta a szél is azt susogja a kis pipacsnak: légy büszke magadra, mert nemhogy rosszabb vagy, mint a többi társad, hanem te vagy a töltés legkülönlegesebb tavaszi virága.







Molnár Andrea: MESE A FELEDÉKENY TAVASZRÓL


A Forrás gyémántos vonójával muzsikált egy szikla tetején. Erre a csodálatos dalra ébredezni kezdett a Tavasz. Igaz, még igen álmosan pislogott, de azért elindult a hang irányába.

Fel is frissült nyomban, amint megfürdött a muzsikáló Forrás habjaiban. Majd gyorsan magára öltötte a ruháját, kibontotta sugárhaját, és mint egy óriás pillangó, kiröppent a rétre. Amint azonban körülnézett ott, kis híja, hogy el nem pityeredett, mert a kegyetlen Tél lehelete még ott dermedt a fűszálakon.

- Jaj de fehérek vagytok, kedveseim! Vajon most mit tegyek?! - kiáltott a Tavasz kétségbeesetten. - Hiszen nincs még annyi erőm, hogy lefújjam minden egyes fűszálról, minden ágról a Telet!

Már éppen visszaindult nagy búsan, hogy a Naphoz bújva egy kissé átmelegedjen, amikor az erdei ösvényen egy öreganyókát pillantott meg, aki rőzsét vitt a hátán, közeli kis házikójába. Olyan árván bandukolt szegény, mint akinek senkije sincs ezen a világon. Erre aztán a Tavasz meleg sugarával máris táncba kezdett az anyóka kendőjén, görnyedt hátán, fáradt kezén.

- Nicsak! - örvendezett az öreganyó. - Itt a Tavasz! Talán már nem kell sokáig fagyoskodnom. S milyen kedvesen simogat, mintha csak mindeni körém gyűlne, mindenki, aki oly távol van tőlem.

Aztán feltekintett az égre, s szinte hinni sem akarta, hogy maga a Tavasz röppen felette. De aztán mégis felbátorodott, és így szólt hozzá:

- Köszönöm jóságodat, köszönöm, hogy átmelegítetted dermedt csontjaimat. De engedd meg, hogy megkérdezzem: hol maradt szépséges ruhádról, napsugár-hajadról a hóvirág, az ibolya, és a többi virág?

S ekkor tekintett végig önmagán a Tavasz. Rémülten vette észre, hogy hajnalban a nagy kapkodásban mind-min odahaza, a hótakarója alatt felejtette hírnökeit, a hóvirágokat és kökörcsineket.

- Milyen bölcs vagy te, nénikém - mondta hálásan. S még egyszer úgy ráborította sugárhaját az anyókára, hogy az egyszeriben elfelejtette, hogy valaha is fagyoskodott.

,,Most már tudom, miért nem rázta le magáról jégbilincsét fű, fa, bokor!" - gondolta a Tavasz.

Elszégyellte magát feledékenységéért, és gyorsan hazarohant. Hótakarója alól előbűvölte a hóvirágokat és ibolyákat. A karjába ölelte valamennyit, s a föld fölé lebbent. Könnyű fátyla mint lenge pára úszott-lebegett utána.

Amerre csak elrepült, mindenfelé széthintette a hóvirágokat és ibolyákat. Most már bezzeg megismerték a mezőkön a fűszálak, hogy itt a rügyfakasztó, virágnyitó Tavasz. Boldogan intetettek neki, s a harmatcseppek úgy tündököltek rajtuk, mint az örömkönnyek. A fák, bokrok is kibontották leveleiket, s úgy lengették feléje, mintha apró zöld zászlókkal üdvözölnék mindenfelől.

A jószívű, de feledékeny Tavasz aztán utolsó virágait is odaadta a földnek, de az öreganyóról sem feledkezett meg, aki figyelmeztette a mulasztásra. Olyan csodálatosság varázsolta hálából a kertjét, hogy arról már csak a legszebb mesék mesélhetnek.







Móra Ferenc: A RADNÓTI FECSKÉK


A radnóti gyerekek hiába várták haza az idén a fecskéket. Nem hozta meg őket a tavasz. Pedig már az egész Balog völgye virágba öltözködött a tiszteletükre. Hófehér kökénybokrok nézegették magukat a víz tükrében. Gólyahír virágok arany szeme nevetett fel rájuk. Harangvirágok harangoztak eléjük:

- Jönnek a fecskék, jönnek!

Nem jöttek biz azok. Egy-egy seregük átvágódott a falu fölött, keringett is fölötte, mintha gondolkozóban volna, de aztán csak elsuhogott másfelé. Volt olyan is, amelyik jajveszékelve szántotta a földet a szárnyával, de aztán az is csak továbbröppent. El, el a radnóti határból!
No, a szúnyogok, meg a legyek örvendeztek is ennek nagyon. S nagy boldogan zümmögték, döngicsélték körül a radnótiakat:

- Sose búsuljatok, emberek. Szebb a mi nótánk, mint a fecskéké.

Szegény radnótiakra rá is fért volna a vigasztalás, mert nagyon szomorúan tekintettek az égre.

- Jaj már minékünk, ha az Isten madárkái is elhagytak. Nekik sincs már hajlékuk Radnóton. Nem néz már miránk le a jó Isten sem az égből.

Csakugyan hamvas felhőfátyollal takarta el az orcáját a nap. Még a múlt tavaszon Radnótra sütött legörömestebb a Balog mentén. Bogárhátú, tiszta házaira, muskátlis, százszorszépes ablakaira, mályvarózsás kertjeire, piros képű, nevetős szemű, nótás ajkú népére.

Hol vannak most már a virágos házak, hol a nevetés, hol a nóta? Mind megették azt tavaly nyáron a piros tűzmadarak. Ledőlt falomladékok temették be a virágos kerteket, kormos szarufák meredeznek az égre, mint valami óriás kéznek az imádkozó ujjai. Csupa szomorúság itt minden. Hallgatagon járnak kelnek az emberek a háztalan utcákon. Még ahol építenek is, ott is tompán csattog az ácsszekerce. Mintha az is azt csattogná:

- Nem ér ez semmit. Nem lesz többet Radnót. Elkerülik az Isten madarai még a helyét is.

Elég fájdalom az a kicsi madarak szívének is. Azért csicseregtek röptükben olyan sírva-ríva. Nem a régi fészket siratják ők, ahelyett ragasztanának másikat: de hová? Nincsen ereszalja, nincs hajnalkavirágos tornác, nincs leveles kapu.

Újfaluba, Czakóba, Iványiba, meg a többi szomszéd faluba kvártélyozták be magukat az idén a radnóti fecskék. Ott is mindenütt derék magyar nép lakik, szívesen befogadja zsellérnek az Isten madárkáit. Még örül is neki, hogy így megszaporodtak az idén az ő határukban a fecskék.

Annál jobban elkeseredtek a radnótiak. Volt köztük, aki szemét törülgetve sóhajtotta el magát:

- Jobb lesz nekünk elbújdosni erről a tájról, amit már a madár is elkerül. Hogy maradhassunk mi akkor radnótiak, ha Radnót nincsen?

S arcról arcra, szívről szívre egyre terült a szomorúság felhője. S az Isten tudja, mi lett volna a vége a nagy bánatnak, ha egy reggel arra nem ébrednek a radnótiak, hogy majd fölveti a határt a nagy fecskecsicsergés.

Ott ültek az Isten apró kőművesei kútágasokon, félig égett fák kizöldült gallyán, épülő házak ormán, füstös falomladékokon. S olyan fürgén forgatták a kis fejüket, olyan sebes ficsergéssel tanácskoztak, hogy a radnótiak mindjárt kitalálták, mi történik itt:

- Országgyűlést tartanak a radnóti fecskék.

Azt tartottak azok csakugyan. Visszahozta szegényeket a szívük Radnótra. Megérezték, hogy csak itt vannak ők igazán itthon, azon a földön, amelyen születtek.

- Dévilik, dévilik, ugye, hogy jó lesz itt? - ezt kérdezték az öregek.

- Itt, itt, itt, jó lesz itt! - felelték vissza a fiatalok.

Azzal hirtelen fölrebbent az egész sereg, mint mikor az őszi faleveleket felsodorja a forgószél a magasba.

- Elmennek, elmennek! - ijedeztek a radnótiak.

Dehogy mentek pedig, dehogy! Szépen leszálltak párosával. Csak azt keresték a magasból, hol lesz legjobb fészket rakni.

- Csicseri, ficseri, ide ni, ide ni! - röpködték körül az üres udvarok nekilombosodott fáit.

Mire a nap fölszárította a harmatot, akkorra már ment a munka nagyban. Gyúrták a sarat, szórták a szalmát, villa formájú ágakba rakták a gömbölyű fecskeházakat. Egyik rakta a falat, másik hordta a nekivalót.

- Csicseri, szalma ké-é-é-ék!

- Ficseri, van elé-é-é-ég!

- Add errébb, csicseri!

- Hozom már, ficseri!

Alkonyatra már a maguk házában laktak a radnóti fecskék. Mégpedig fák ágára rakott házban. Pedig a fecskének nem szokása fára fészkelni. Ezt csak a radnóti fecskék eszelték ki, hogy el ne kelljen nekik szakadni a szülőfalutól.

Boldogan fohászkodtak a húnyó nap sugaraiban és vidám csicsergéssel kívántak jó éjszakát a radnótiaknak. Azok se kívánkoztak már el a falujokból, jaj, dehogy kívánkoztak! Visszajöttek az Isten madárkái, visszajött velük a szerencse, az áldás, a jókedv, az öröm.

Az épülő házak körül nevetve sürgölődtek az emberek, boldogan nézték, hogy magasodnak a falak s muzsikaszónál szívesebben hallgatták, milyen vígan csattog az ácsszekerce:

- Ne féljetek, emberek, falu lesz Radnótból megint. Példát mutatnak az ég madarai!

Az ég madarai már akkor álomra készülődtek. Egyre halkuló csicsergésüket illatos szellő hordta szét a Balog völgyében:

Adjon Isten, fittyfiritty,
Szép jó éjszakát,
Virrassza ránk, fittyfiritty,
Rózsás hajnalát.






Orgoványi Anikó: Föld napja mókuséknál


A mókuscsalád a világ közepén lévő kerek erdőben lakott mókusemlékezet óta. Itt, az öreg tölgyfa odújában éltek már a mókusnagyszülők dédszülei, meg azok ükszülei is, így ebben az odúban nevelgette négy gyermekét mókus mama és mókus papa is. A gyerekek, Bojtosfül, Fürgeláb, Csillagszem és Picurka igazi kis virgoncok voltak. Napközben, mialatt a szülők a dolgozóban voltak - vagyis élelem után kutattak -, a gyerekek vidáman fogócskáztak, bújócskáztak, hintáztak az ágakon.

- Vigyázzatok, ne menjetek messzire az odútól! - figyelmeztették őket a szüleik.

Egyik nap különös zaj verte fel az erdő csendjét. Kirándulók jöttek az ösvényen, hangoskodásuk már messziről hallatszott. Éppen az öreg tölgyfa alatt ütöttek tanyát. Elővették az elemózsiájukat és vígan ettek, ittak, míg csak jól nem laktak. Azután felkerekedtek, igen ám, de a szemetüket maguk után hagyták. A mókusgyerekek kíváncsian másztak le a fáról, hogy szemügyre vegyék a színes holmikat. Bojtosfül egy nejlonzacskóba gabalyodott, Fürgeláb egy pillepalackkal birkózott, Csillagszem feje egy konzervesdobozba szorult, amitől úgy nézett ki, mint egy kapálózó robot. Picurkának rágógumi ragadt a szép fényes bundájába. Alig bírták kiszabadítani egymást szorult helyzetükből. Az igazi baj azonban csak ezután következett. Favágók jöttek az erdőbe, és kezdték kivágni a fákat. Hangos gépeikkel egyre közelebb kerültek az odút rejtő tölgyfájukhoz. A mókusgyerekek annyira megrémültek, hogy fejveszett menekülésbe kezdtek. Futottak, ahogy csak bírtak, mígnem egy patak állta útjukat.

- Most mitévők legyünk? - torpantak meg hirtelen. Olyan messzire kerültek az otthonuktól, hogy nem találtak volna vissza, egyébként is esteledett már.

- Látogassuk meg a városi parkban lakó nagybácsikánkat! Ő biztosan tud segíteni. - javasolta Bojtosfül, mert ő volt köztük a legnagyobb és legokosabb. A többiek elfogadták a javaslatát.

- De hogy jutunk át a patakon? Egyikünk sem tud úszni - aggódott Csillagszem.

Amint tanakodtak, egyszerre észrevettek egy rákot, amelyiknek az ollója beszorult egy nagy kő alá, és nem tudott kijönni alóla.

- Segítsünk neki! - kiáltották a mókuskák szinte egyszerre. Négyen összekapaszkodtak, és megbillentették a követ úgy, hogy a rák kiszabadulhasson.

- Ó, de kedvesek vagytok! Már kezdett fogyni az erőm, azt hittem, itt a vég. Mi járatban vagytok errefelé, amerre még a madár is ritkán jár?

A gyerekek elmesélték a történetüket, mire a rák azt felelte:

- Jó tett helyébe jót várjatok. Megmutatom nektek a helyet, ahol száraz lábbal át tudtok kelni a patakon. Aztán a bácsikátoknak mondjátok el azt is, hogy a patak vizével baj van, sok benne a szemét, és egyre többen megbetegszenek a lakói közül.

A mókusok megköszönték a segítséget és megígérték, hogy teljesítik a rák kérését. Sikeresen átjutottak a patakon, és hamarosan egy tisztásra értek, de közben úgy besötétedett, hogy orrukig se láttak.

- Mi lesz most velünk? Én félek a sötétben! Haza akarok menni! - pityergett Picurka. A többiek sem voltak jókedvükben.

- Odanézzetek! - kiáltott fel Fürgeláb, és egy bokor felé mutatott. - Láttátok azokat a felvillanó fényeket?

- Jaj, szellemek! Meneküljünk! - ijedezett Csillagszem.

- Ezek csak szentjánosbogarak! - nyugtatta meg testvéreit Bojtosfül.

Közelebb lopóztak a bokorhoz, és elállt a lélegzetük a látványtól! - Neonfénnyel villózó kis bogarak százai cikáztak a levegőben. Mintha csillagok szállták volna meg a tisztást.

- Helló szőrmókok! Ne a szátokat tátsátok, segítsetek inkább! - törte meg a csendet egy világító bogár.

- Szívesen, de mondjátok meg, miben segíthetünk. - válaszolták a mókusok.

- Érzitek ezt a füst szagot? Megzavarja a repülésünket, és a fényünk se világít olyan távolra, mint kéne. Kutassátok föl a tűzfészket, és szüntessétek meg a füstöt, ha tudjátok!

A mókusok nyomozásba kezdtek, jó szaglásuknak köszönhetően hamar megtalálták a tűzrakóhelyet, ahol az elszenesedett fadarabok még mindig füstöltek.

- Még szerencse, hogy nem kapott lángra az erdő! - mondta Csillagszem, majd mindannyian rálocsolták a tűzfészekre a magukkal hozott patakvizet. A parázs sisteregve kialudt, a füstölgés megszűnt.

Jótett helyébe jót várjatok! - hálálkodtak a szentjánosbogarak, majd megmutatták a mókusoknak a városba vezető ösvényt.

Már pirkadt, amikor a testvérek a város határához értek. Itt egy nagyforgalmú út kényszerítette megállásra őket. Az útpatkánál egy seregnyi béka várakozott.

- Sziasztok brekuszok! Szerintetek, hogy juthatunk át ezen forgalmas úton? - kérdezték őket a testvérek.

- Ha tudnánk a választ, már rég odaát lennénk! A parkban van egy tó, oda igyekszünk. - válaszolta Béka Réka, a csapat vezére. - Néhányan megpróbáltak közülünk átkelni, de mind odavesztek. Átgázoltak rajtuk az autók.

- Nekünk muszáj eljutni a városi parkba a bácsikánkhoz. Mit lehetne tenni?

- Van egy varázsszerem, csak előbb tudnátok-e segíteni? A kis ebihalaink pocsolyája már majdnem kiszáradt. Fel kellene tölteni vízzel.

A mókusok hosszúszőrű farkukkal begyűjtötték a bokrok levelein összegyűlt harmatot, majd odahordták a pocsolyához, és feltöltötték vízzel. Annyit fordultak, hogy egész beleszédületek. A kis ebihalak vígan úszkálhattak megint.

- Egy darabig elég lesz, de aztán ki kell találni valami jobb megoldást. - javasolták a mókusok.

- Jótett helyébe jót várjatok! - köszönte meg hálásan a segítséget Béka Réka. - A hátamon varázspor van. Ha megsimogatjátok, egy perce megáll a forgalom, és át tudtok szaladni a túloldalra. Sajnos az én csapatomnak nem elég ennyi idő, de a ti fürgeségetekkel biztos sikerülni fog.

Így is lett. A mókusok megsimogatták Béka Rékát, amitől, mint varázsütésre leállt egy pillanatra a forgalom, ők pedig gyorsan átfutottak az úton. Innen már hamar eljutottak a városi parkba. Volt nagy öröm, amikor összetalálkoztak a bácsikájukkal! Elmesélték, hogy mi történt velük, és kérték, hogy segítsen rajtuk.

- Sok veszélyen mentetek át gyerekek, de szerencse, hogy épségben idetaláltatok. A szüleitek már biztosan nagyon aggódnak értetek. A barátaitoknak is megpróbálunk segíteni, de ehhez én egyedül kevés vagyok. Viszont minden nap erre jár egy gyerekcsapat, ők biztos kitalálják a megoldást.

A kismókusok bár nagyon fáradtak voltak, örültek a bácsikájuk biztató szavainak. Másnap reggel alig várták, hogy felbukkanjanak a gyerekek. Nem kellett sokáig várniuk. Már messziről észrevették a vidáman beszélgetve, kacarászva érkező csoportot. Gyorsan lemásztak a fáról és eléjük szaladtak.

- Nézzétek, milyen helyes kismókusok! - kiáltották örvendezve a gyerekek. - Eddig még nem is láttuk őket itt a parkban. Vajon, hogy kerültek ide?

A mókuskák elmesélték a történetüket. A szeméthegyet a fájuk alatt, a kivágott erdőt, a szennyezett patakot, a füstölgő tűzrakót, a kiszáradó pocsolyában vergődő ebihalakat, és az útmentén rekedt békákat.

- Nagy szerencsétek van! - válaszolták a gyerekek. Ma van a Föld napja, és éppen azon gondolkodtunk, mit tehetnénk a Földanyánkért.

Mindjárt neki is fogtak a szervezésnek. Hívták a barátaikat és a szüleiket is. Csapatokra oszlottak. Egyik csoport az erdőbe indult összeszedni a szemetet, a másik a patakpartot tisztította meg. Vízzel töltötték fel a pocsolyákat, a békákat vödrökben menekítették át az út túloldalára, miközben leállították a forgalmat. Voltak, akik táblát helyeztek a tűzrakóhoz, és ráírták, hogy szalonnasütés után meg kell győződni a tűz kihunytáról. Egy csoport az erdészethez ment, és megkérték őket, hogy az öreg tölgyet ne vágják ki, mert az a mókuscsalád otthona.

A nap végén a mókus testvéreket egészen hazáig kísérték, akik boldogan ugrottak szüleik nyakába!

- Ez igazán tartalmas nap volt! - állapították meg a gyerekek. Reméljük, Földanya is elégedett.

Azt már csak a magasban repülő műholdak észlelték, hogy a Föld bolygó észrevehetően
elmosolyodott.







Zelk Zoltán: TAVASZI DAL


Egy, kettő, három, négy,
kis őzike, hová mégy?
- Elég, hogyha tudom én:
tavasz elé futok én!

Egy, kettő, három, négy,
te kis nyuszi, hová mégy?
- Se erdőbe, se rétre:
a szép tavasz elébe!

Egy, kettő, három, négy,
te kis madár, vígan légy:
olyan szép dalt daloljál,
szebb legyen a tavasznál!










Zelk Zoltán: TAVASZI MESE


Szellőcske a tengeren túlról jött; együtt szállt a felhőkkel. A hosszú úton barátságot is kötöttek egymással, és sok mindenről elbeszélgettek.

- Én megöntözöm a göröngyös földet - mondta a felhő. - Várnak is már az emberek.
- Hát még engem! - dicsekedett a kis Szellőcske. - Nagy öröm az én érkezésem. Mert én üzenetet hozok a fecskéktől meg a gólyáktól!
Így beszélgetve röpködték át a hegyeket, völgyeket. Amikor az első faluhoz értek, elbúcsúztak egymástól.

- Ki-ki a maga dolgára - mondta a felhő méltóságosan, s már suhant is a mezők felé.
- Sok szerencsét! - kiáltott utána Szellőcske.
Amint egyedül maradt, elgondolkozott: kihez is menjen előbb? Az ereszaljához vagy a kéményhez? Mert a gólya is, a fecske is megígértette vele, hogy az ő otthonát keresi fel előbb. Míg így töprengett, egyszerre csak egy kéményt vett észre.
- Ha már itt vagyok a kéménynél - gondolta magában -, hozzá megyek előbb.
Oda is szállt tüstént. Szép jó reggelt kívánt, s elmesélte, milyen messziről jött, s hogy üzenetet hozott a gólyától. Elbúslakodott a kémény.
- Jaj, ne szomoríts, nem tudod, milyen beteg vagyok, alig állok a lábamon. Nemsokára lebontanak, s a gólya hiába keres engem.

Olyan szomorú volt, hogy Szellőcskének kellett vigasztalnia:
- Ne búsulj, majd én elmesélem a gólyának, milyen jó szívvel vagy hozzá.
Föl is vidult a kémény, mert hirtelen eszébe jutott valami:
- Van a gazdámnak egy nagy kertje a falu végén, van abban egy óriási szénakazal. Mondd meg a gólyának, telepedjen oda. És gondoljon néha rám is - tette hozzá sóhajtva.
Szellőcske megsimogatta a kéményt és továbbrepült. Egy kopott kis ereszaljánál megállt. - Ez lesz az - gondolta -, a fecske úgy magyarázta, hogy előtte egy diófa, mögötte egy eperfa.
Odaköszönt hát az ereszaljának.
- Honnan jössz, Szellőcske? - kérdezte az tőle.
- Találd ki.
- Tán valami örömhírt hozol, hogy olyan víg vagy?
- Azt én!
- Bajosan hozhatsz már nekem örömhírt. Öreg vagyok és beteg, nemsokára összedűlök.
- Pedig a fecske üzent néked. Azt üzeni, hogy útban van hazafelé, s alig várja, hogy láthasson téged.
Szomorú lett erre az ereszalja.
- Nem érem én már azt meg - sóhajtotta. - De várj csak! Átszólok a testvéremnek, az sokkal fiatalabb nálam, s mindig azon búsul, hogy sose volt még fecskelakója. Ott aztán olyan szállása lesz, hogy csak no!

Úgy is lett. A szomszédban egy szép kis új ház fehérlett ki az udvarból, frissen volt meszelve, s az ablakdeszka meg az ereszalja szép zöldre festve.
- Akarsz-e fecskelakókat? - kiáltott át az öreg ereszalja.
- Hogyne akarnék! - örvendezett a fiatal, és vele örült a kerítés melletti bodzabokor is.
- Jönnek a fecskék, jönnek a fecskék... - susogta vékony kis gallyaival boldogan.
Nem volt már szomorú az öreg ereszalja sem. Örült ő is, hogy a szomszédból áthallatszik majd a fecske csicsergése, s mégsem lesz olyan elhagyott öregségében. De örült a diófa s az eperfa is, hogy mégiscsak fecske hintázik az ágaikon.
- Látod, Szellőcske - mondta most az öreg ereszalja -, nem hiába hoztál hát üzenetet. Menj a fecske elé, s mondd meg neki: siessen, hozza magával a tavaszt és a napsugarat, mindnyájan tárt karokkal várjuk.

Szellőcske megsimogatta az öreg eresz­alját, megsimogatta a fákat is, aztán nekilendült a levegőnek. Meg se állt, amíg a fecskével nem találkozott, s aztán együtt szállt véle hazafelé.
Vidámabb lett az élet mindenütt, örültek kertek és ligetek, s többet mosolyogtak az emberek is.












  
 
0 komment , kategória:  Évszakok  
Kvíz: mennyire piszkos a fantáziád? - Pajzán kérdések, megle
  2025-04-09 20:30:27, szerda
 
 




KVÍZ: MENNYIRE PISZKOS A FANTÁZIÁD? - PAJZÁN KÉRDÉSEK, MEGLEPŐ VÁLASZOK


A következő kétértelmű kérdéseket olvasva biztosan elindul majd a piszkos fantáziád, ám a feladat most éppen az, hogy pajzán hátsó gondolataid ellenére ne gondolj semmi "rosszra", hiszen az izgalmas, kihívóan pajkosnak tűnő leírások minden esetben ártatlan kifejezéseket rejtenek. Itt különösen igaz a mondás: "Rossz az, aki rosszra gondol!" Jó szórakozást kívánunk!






Kattints ide a kép felfedéséhez

Link






Kattints ide a kép felfedéséhez

Link






Kattints ide a kép felfedéséhez

Link






Kattints ide a kép felfedéséhez

Link






Kattints ide a kép felfedéséhez

Link






Kattints ide a kép felfedéséhez

Link






Kattints ide a kép felfedéséhez

Link






Kattints ide a kép felfedéséhez

Link






Kattints ide a kép felfedéséhez

Link


kep]https://img.playbuzz.com/image/upload/q_auto:good,f_auto,fl_lossy,w_640,c_lim >it,dpr_1.5/v1546224874/plvodpssrzblnss2k3oz.png"



Kattints ide a kép felfedéséhez

Link







  
 
0 komment , kategória:  Pajzán történetek&mondák  
A Kensington-palota rejtélye -300 éves átok, tragikus sorsok
  2025-04-08 21:30:17, kedd
 
 







A KENSINGTON-PALOTA REJTÉLYE -
300 ÉVES ÁTOK, TRAGIKUS SORSOK, BOLYONGÓ SZELLEMEK


A kastély 300 éves története sok vért, könnyet, halált látott. Egyetlen itt élő királynő vagy hercegnő sem volt itt boldog, ezért sokan nem is értik, miért épp itt neveli Katalin és Vilmos a gyermekeiket? Őt talán nem félnek az átoktól?


A londoni Hyde Park melletti Kensington-palota a királyi család számos magas rangú tagjának adott már otthont. Jelenleg Vilmos herceg és Katalin hercegné él itt három gyermekükkel





Egykor a Kensigton-palota adott otthont Harrynek és Meghannek is, amikor házasságkötésüket követően a Kensington-palota 1,4 millió fontért, azaz több mint félmilliárd forintért számukra felújított nyugati részén található 21 szobás lakosztályába költöztek be; így akkoriban Vilmos és Katalin közvetlen szomszédságában éltek.

Vilmos és családja jelenleg Margit hercegnő néhai lakosztályában lakik.

A palota rájuk eső részének felújítására eddig 1 millió fontot - közel 400 millió forintot - költöttek: kicserélték az elektromos vezetékeket, a fűtésrendszert, megcsinálták a tetőt. Ezeket a költségeket az angol állam viselte, a hercegi pár csak a belső berendezésért fizetett. A ház ugyanis hivatalosan nem az övék. Állami tulajdon, így fenntartása is állami feladat.

Persze az 57 szobás lakosztály belső átalakítása sem volt olcsó mulatság. Öt fogadószoba, három nagy háló, éjszakai és nappali gyerekszoba, fürdők és közel húsz úgynevezett kisegítő szoba áll a hercegi pár rendelkezésére. Ám a bennfentesek szerint a munkálatok során egy pap is megszentelte a szobákat. Biztos, ami biztos.

Sokak szerint ugyanis átok sújtja a Kensington-palotát, ahol ráadásul több szellem is kísért. A 8-as és 9-es lakosztályban többször látni vélték Diana szellemét, míg mások arról számoltak be, hogy a tragikus sorsú Margit hercegnő korábbi otthonában egy kék ruhás szellemmel találkoztak, de a bánatba beleőrült Szofia hercegnő sem nyugszik békében.


Harry herceg és az akkor még várandós felesége, Meghan a Vilmossal és Katalinnal közösen megosztott Kengsinton-palotából 2019 tavaszán költöztek be új otthonukba, a windsori Frogmore Cottage-ba, így a kis Archie már ott született, onnan indultak Kanadába...





Aki meghalt, amint beköltözött:
II. Mária Királynő
(1662-1694)

Az asztmás III. Vilmos király menekülni akart Londonból. A ködös, füstös városban állandóan rohamoktól szenvedett, és Kensington környéke híres volt jó levegőjéről. Abban is reménykedett, hogy talán a vidéki levegőn megtörténik a csoda, és megfogan alig 32 éves felesége, a királynő. Erre 17 éve nem volt példa. Mária csak házasságuk első évében lett terhes, igaz, akkor három alkalommal is, de mindannyiszor elvetélt.

A tragédiák összekovácsolták a királyi párt, nagy szeretetben éltek egymással, pedig kezdetben döcögősen indult a kapcsolatuk. Mária amikor megtudta, hogy unokatestvéréhez kell hozzámennie, másfél napon át zokogott. Az alacsony, fekete fogú, görbe orrú férfi ugyanis nem is hansonlított ahhoz a herceghez, akit a 15 éves lány elképzelt magának. Sírt akkor is, amikor oltár elé vonult, és végigzokogta a ceremóniát. A nászéjszaka sem volt egyszerű, a szemtanúk szerint az ifjú férj nem volt hajlandó levenni az alsóneműjét, mondván, ő mindig ebben alszik. Az ezt követő szóváltás után a menyasszony apja üvöltve hagyta el az ifjú pár hálóját.

Amikor azonban megvették a kensingtoni birtokot, mindez már csak régi emlék volt: szerették egymást, boldogan éltek. A kensingtoni birtokot is közösen választották ki, az építészt is együtt instruálták, milyen is legyen a kastély. Alig várták, hogy elkészüljön, és beköltözhessenek, ám

egyetlen percig sem éltek benne boldogan.

Mária a beköltözés utáni napon himlős kiütéseket talált magán, és mindenkit elküldött maga mellől, aki még nem esett át a betegségen, hogy megakadályozza egy járvány kitörését. Alig egy héttel később belehalt a fertőzésbe.

Gyermektelensége ellenére a nép imádta a királynőt, és az egész nemzet őszintén gyászolta. Valóságos zarándoklat indult a palota kerítéséhez, virágok borították az egész környéket. Először a palota története során - de nem utoljára.


Sokak szerint II Mária átkozta el a kastélyt. Kísértetét többször látták már sírva bolyongani a palota folyosóin. Azt mondják, meg nem született gyermekei miatt szomorkodik a síron is túl





Akinek megszakadt a szíve:
Anna királynő
(1665-1714)

Anna királynő élete tragédiája, hogy képtelen volt örököst adni férjének. Pedig nem mondhatjuk, hogy nem tettek meg mindent.

Házasságának 25 évéből legalább 17 alkalommal esett teherbe. 12-szer elvetélt, vagy életképtelen gyereket szült, négy gyermeke kétéves kora körül halt meg. Az első két lánya himlőben vesztette életét, és ugyanez a kór vitte később sírba leghosszabb életű fiát, Vilmost is 11 évesen.

Férjével hűségesen éltek egymás mellett, bár Annát folyamatosan támadások érték amiatt, hogy túl közeli és intim kapcsolatot ápolt udvarhölgyeivel, volt, aki egyenesen leszbikus hajlamokkal vádolta a királynőt. Az biztos, hogy udvarhölgyeinek nagy hatalma volt fölötte, de nem csodálkozhatunk rajta, hogy szerette barátnőit, hiszen folyamatosan az ő segítségükre volt utalva. Reuma, köszvény, cukorbetegség kínozta egész életében, ami miatt erősen elhízott, és olyannyira fájdalmas volt számára a járás, hogy hordszékben vitték még a koronázásra is, mert képtelen volt egyedül felmenni a Westminster-apátság lépcsőin.

Alig 49 évesen több stroke után bénán, megnémulva halt meg a Kensigton-palotában.


Mivel Anna királynő után nem maradt örökös, vele kihalt a Stuart-ház. Bár ötvennél több közeli rokona volt, mind katolikus vallású, így az angol törvények szerint egyik sem követhette őt a trónon





Akit a tisztelet ölt meg:
Karolina királynő
(1683-1737)

Azt mondják, ő volt a legszebb és legokosabb nő, aki valaha is trónra került Angliában. Imádott olvasni, és kíváncsian figyelt minden tudományos kísérletet. Első fia születése után himlős lett, és hosszan betegeskedett. Férje, II. György saját kezűleg ápolta, mígnem őt is ledöntötte lábáról a betegség. Bár mindketten felgyógyultak, Karolina azonnal felfigyelt rá, amikor hallotta, hogy egy orvos himlőt megelőző vakcinán dolgozik. A módszert először néhány halálra ítélt rabon próbálták ki, majd árva gyerekeken - sikerrel.

Ezután a királynő az összes gyerekét beoltatta, így komolyan hozzájárult a módszer népszerűsítéséhez.

Hosszú uralkodása alatt több könyvtárat alapított, és felújíttatta a Kensigton-palotát is. Az ő megrendelésére készítették el a királygaléria mellszobrait, az összes eddig trónra került angol uralkodóról. Nyolcadik terhessége után azonban súlyos köldöksérve lett, ami időről időre begyulladt, erős fájdalmakat okozva. 12 éven át szenvedett e betegségtől, és egyre súlyosabb köszvény is kínozta, ám ágyba csak akkor feküdt, amikor méhrepedés miatt súlyos vérzése lett.

Az orvosok napokig meg se merték vizsgálni, mert nem akarták méltóságában megsérteni, majd látva a bajt, végzetes döntést hoztak.

Sérve eltávolítása mellett döntöttek, és a műtétet érzéstelenítés nélkül végre is hajtották. Karolina királynő egy héttel a beavatkozás után vérmérgezésben halt meg a Kensigton-palota falai között. Nemcsak a nép gyászolta, de a király is vigasztalhatatlan volt, és bár többször próbálták meggyőzni arról, hogy újra kellene házasodnia, soha nem volt rá hajlandó.


Karolina boldogan élt férjével, II. Györggyel, és mivel okos asszony volt, soha nem veszekedett vele annak szeretői miatt, inkább udvarhölgyeivé emelte ezeket a nőket, hogy jobban szemmel tarthassa őket





Aki belehalt a gyerekszülésbe:
Charlotte hercegnő
(1796-1717)

IV. Györgyöt senki nem szerette. Kövér volt, élvhajhász, hataloméhes, hiú és kellemetlen modorú. A feleségével állítólag mindössze három alkalommal élt házaséletet, és amint a királynő terhes lett, úgy döntött, ő megtette a kötelességét, és azonnal elköltözött tőle. A frigyből egy gyönyörű, okos fiatal hölgy született, Charlotte hercegnő, akit mindenki imádott.
Az egész nemzet ünnepelte, amikor 21 évesen hozzáment Leopold herceghez, és úgy tűnt, valóra válik egy tündérmese, különösen amikor Charlotte várandós lett. Az ifjú pár a házasságkötés után a Kensington-palotába költözött, ám az események ekkor

váratlan és sötét fordulatot vettek.

Charlotte 21 évesen, 48 órás vajúdás után halott gyermeket szült, majd két nappal később - valószínűleg vérmérgezés miatt - ő is meghalt. A nép gyászolt, tömegek zarándokoltak a kastélyhoz zokogva, virágot hordtak a kerítéshez. A szülést segítő orvos öngyilkos lett, mert nem bírta elviselni, hogy kudarcot vallott.


Charlotte esküvője éppen olyan látványos volt, mint Meghan és Harry menyegzője. Teáskannák, tálak, fémdobozok jelentek meg a nagy esemény tiszteletére, amelyeket egy év múlva hasonló dömpingben követtek a temetésre kiadott emléktárgyak





Aki beleőrült a bánatba:
Szofia hercegnő
(1777-1848)


Elképzelni se nagyon lehet Szofia hercegnőnél szomorúbb, magányosabb sorsot. III. György ötödik lánya gyerekkorától fogva kényeztetés nélkül élt. Bár ő volt az apja kedvence, ez nem mentette fel az egész napos tanulás alól, a legolcsóbb ruhákban járatták, és húsmentes ételeken élt. Amikor végre felnőtt, nem járhatott bálokba, nem ismerkedhetett meg új emberekkel. Az apja dührohamokat kapott, amint szóba került a házasság ötlete, anyja pedig azt akarta, hogy a lányai soha ne hagyják el őt, így az ötből négyet élete végéig maga mellett tartott, "zárdában", ahogy a lányok nevezték anyjuk udvartartását. Egyetlen szórakozásuk a hímzés és a szövés volt.

Szofia, aki a kortársak szerint szenvedélyes lány volt, ott talált hát boldogságot, ahol lehetett. Saját otthonukban. Húszévesen beleszeretett apja ötvenéves intézőjébe, akinek egy hatalmas vörös tűzfolt csúfította el a fél arcát, és egy fiút szült neki. Egyes források szerint azonban mindez csak a valóság szépítése: Szofiát saját bátyja erőszakolta meg, és ebből a vérfertőző kapcsolatból született a gyermek.

Az biztos, hogy Szofia ezután élete végéig komoly depresszióval küzdött, és soha nem ment férjhez. Apja halála után beköltözött a Kensigton-palotába, és Viktória hercegnő (a későbbi királynő) nevelésében segédkezett. Az öregedő, szenilis és szinte teljesen vak hercegnőtől mindenki félt, mert élete alkonyán beleszeretett Viktória mostohaapjába, akinek odaadta minden pénzét, és akinek örömmel jelentette a hercegnő minden lépését.

Tízévnyi vakon, szenilisen, és elborult elmével töltött év után a Kensington-palotában halt meg.


Szofia élete végén sokat panaszkodott, hogy rossz szeme miatt nem tud már szőni. A szövőszék surrogását azonban egyesek a mai napig hallani vélik a szobából, ahol meghalt





Aki soha nem jött vissza:
Viktória királynő
(1819-1901)


Viktória királynő egész életét a Kensington-palotának és az ott történt tragédiábónak köszönheti. Ha Charlotte hercegnő életben marad, meg se született volna. Bár III. Györgynek 15 gyermeke volt, egyiknek sem volt törvényes utóda. A brit törvények szerint aki leghamarabb produkál ilyet, az kerülhet trónra. Beindult hát a "bébiverseny", amelynek győztese Viktória lett, a későbbi királynő.

Édesanyjának és édesapjának - bár a vérvonalat illetően tökéletes párt alkottak - valójában semmi közük nem volt egymáshoz. Anyja mélységesen elégedetlen volt a törvénnyel, amely a lányát trónra helyezte, míg neki csak másodlagos szerepet engedélyezett, ezért Viktória születésekor eldöntötte: olyan szorosan magához köti a gyermeket, hogy annak eszébe se jusson fellázadni ellene.

Kegyetlen, rideg nevelési elveit azóta is "Kensington-módszernek" hívják.

Viktória egyedül, minden gyerektársaság nélkül töltötte élete első 15 évét, és egész nap szigorú napirend szerint, folyamatosan tanult. A cél az volt, hogy ne ismerje meg a világot, hogy kényelmetlenül érezze magát más emberek között, és ne is próbáljon fellázadni anyja és annak hataloméhes szeretője ellen.

A terv azonban visszafelé sült el. Viktória amint nagykorú lett, magához ragadta a hatalmat, és kegyetlenül száműzte anyját, annak egész udvartartásával. Koronázása után átköltözött a Buckingham-palotába, és soha többé nem tért vissza Kensingtonba.


Viktória a Kensington-palotában ismerte meg későbbi férjét, Albertet, az egyetlen embert, aki igazán közel állt hozzá. Ám házasságuk Albert halálával nagyon hamar tragikus véget ért





Aki megbotránkoztatta a hidegvérű briteket:
Margit hercegnő
(1930-2002)


Akinek a nővére királynőként tökéletes, annak nincs más választása, mint fekete bárányként élni az életét. Margit hercegnő, Erzsébet királynő húga pici korától elbűvölő, vicces, szórakoztató, lázadó személyiség volt, aki botrányt botrányra halmozott élete során.

Már az első kérője kiverte a biztosítékot Angliában, hiszen egy elvált, kétgyermekes, negyvenéves férfi nem az a kérő, akit a világ a fiatal hercegnő számára megálmodott. Nem csoda, hogy ezzel a döntésével rögtön óriási vihart kavart. Egész Anglia forrongott, és vitatkoztak róla, vajon megengedhető-e ez a lépés. Nővére, az akkor már királynő Erzsébet nem tiltotta meg a házasságot, bár az akkori miniszterelnök, Winston Churchill nyomására egy év gondolkodási időt kért a felektől. Időközben a botrány óriásira dagadt, még az anglikán egyház is kitagadással fenyegette Margitot, aki

a botrányt látva elállt a házassági ötletétől.

Amikor volt vőlegénye egy hónappal később eljegyzett egy Margithoz megszólalásig hasonlító lányt, a hercegnő is igent mondott egy fotósnak, akit később nővére grófi rangra emelt. A 18 évig tartó házasság kezdetben sok örömöt hozott Margitnak, mert egészen más világba csöppent. Férjével beköltöztek a Kensington-palotába, és legendás partikat adtak, ahol minden művész, bohém megfordult. Ám a bosszúból kötött házasság nem lett boldog.

Margit szinte az első pillanattól kezdve csalta a férjét, szeretői között volt Mick Jagger és Peter Sellers is. Ő az első a királyi családból, aki 42 évesen fürdőruhában került a lapok címlapjára, miközben huszonéves szeretőjével csókolózott egy hajón, de droggal, alkoholizmussal és öngyilkossági kísérletével is folyamatosan botrányokat kavart. Élete utolsó évtizedében tüdőrák kínozta, fél tüdeje eltávolítása után leszokott a dohányzásról, de az ivást nem hagyta abba. Több stroke után fél oldalára lebénulva kerekes székbe kerülve érte a halál 71 évesen.


Margit hercegnő élete utolsó éveiben Diana hercegnével élt a Kensington-palotában, persze külön lakosztályban. A két nő gyűlölte egymást. Margit féltékenyen figyelte Diana népszerűségét és a fiatal férfiakat, akiket felvitt magához





Aki börtönnek érezte:
Diana hercegné
(1961-1997)


Az érzelmileg labilis, kevés józan ésszel, de nagy jóindulattal bíró Diana akkor költözött ide, amikor tönkrement a házassága Károly herceggel. A hollywoodi méretű és természetű sajtóhisztériát gerjesztő hercegné számára a palota nem egy fényűző kastély volt, hanem börtön, mégis beköltözött a számára kijelölt aranykalitkába. A fiai azonban keveset vettek észre ebből a feszültségből.

Vilmos és Harry hercegek számára ezek igazi aranyidők voltak.

Véget ért a szüleik közötti feszült időszak, és Diana jó ideig szinte csak rájuk koncentrált. Bár Diana gyakran panaszkodott, hogy rémálmai vannak, és hogy nyomasztónak érzi a hely auráját, az ifjú hercegeket nem bántották a szellemek. Számukra ez az a hely, ahol boldogok voltak anyjukkal, hiszen Diana innen indult arra a végzetes útra is, amely Párizsban örök véget ért.


Diana hercegné nevéhez kapcsolódik a palota legbizarrabb része, egy kisbaba sírja. A halva született gyermek Diana legjobb barátnőjéé, Rosa Moncktoné volt. A hercegné ajánlott fel a hátsó kertben lévő csendes helyet a sír számára. A szerencsétlenül végződő terhességet terhességet 15 hónappal később egy Down-szindrómával született kisbaba követte, akinek Diana lett a keresztanyja





Link


A Kensington-palota titkai - Dianától Katalinig

Link


Kensington Palota - amit a brit királyi családról tudni érdemes...

Link


Időutazásra hív a felújított Kensington-palota

Link














  
 
0 komment , kategória:  Tragédiák - katasztrófák  
Utazzunk Rákóczi Ferenccel-A nagy fejedelem szeretett városa
  2025-04-07 08:00:58, hétfő
 
 







UTAZZUNK RÁKÓCZIVAL! - A NAGY FEJEDELEM SZERETETT VÁROSAI

Ma 290 éve hunyt el II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, hadvezér


Felsővadászi II. Rákóczi Ferenc (Borsi, 1676. március 27. - Rodostó, 1735. április 8.) magyar főnemes, a Rákóczi-szabadságharc vezetője, erdélyi fejedelem, birodalmi herceg (Reichsfürst).
I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona fia. Az 1703-11-ig tartó, Habsburgok elleni kuruc sza¬bad¬ság¬harc vezére volt.
Latin nyelvű jelmondata szállóigévé vált:
Cum Deo pro patria et libertate! (Istennel a hazáért és a szabadságért!


Mikor Gyulafehérvárott erdélyi fejedelemmé választották II. Rákóczi Ferencet, akkor már zászlót bontott az a szabadságharc, amely a magyar történelem leghosszabb ideig tartó szabadságküzdelme volt. A nagy fejedelem közelgő márciusi emléknapja remek alkalom arra, hogy felkeressük a magyar történelem egyik kimagasló alakjának meghatározó városait. Utazzunk a kuruc szabadságharc vezérével Borsitól egészen Rodostóig!


A Bodrog-parti Athénnek is nevezett Sárospatak jelentős szerepet játszott Rákóczi életében





Egyórányi autóút. Mindössze ennyit kell utaznunk a Felvidéken II. Rákóczi Ferenc szülő- és nyughelye között. Csalóka ez a rövid távolság, mert a nagy fejedelem élete során ennél jóval hosszabb, és főleg kanyargósabb utat járt be. A történelmi Magyarország sok városában megfordult, időzött Bécsben, Prágában, Rómában, Londonban, Kölnben, járt Lengyelországban és Franciaországban, élete végén pedig Törökországban lelt menedékre.

Véletlenül lett életútjának első állomása Borsi, ez a határ közeli, Sátoraljaújhelytől alig három kilométerre fekvő település. Azon belül is a 16. században épült reneszánsz kastély, amelynek felújítását idén tervezik befejezni, de addig is fogadják a látogatókat. 1676 tavaszán Zrínyi Ilona Regéc felé utazva szállt meg Borsiban, és feltehetően az azóta megsemmisült délnyugati sarokbástyában lévő, úgynevezett női lakosztályban szülte meg a fiát, Ferkót március 27-én.

A kastélyhoz érkezőket a bejáratnál a fejedelem eredetileg Zólyomban felállított, és igencsak kalandos történetű szobra fogadja. A várat bejárók a kiállított tárgyak között az egykori bölcsőt is megnézhetik.


Borsiban várhatóan az idei év közepére fejeződik be a kastély felújítása





Kvíz
Mennyire ismered a magyar várakat, kastélyokat?
Tudod, melyik városunk legjelentősebb műemléke az ötszáz forintos hátoldalán látható vár, és hogy 1552-ben hol verték vissza hőseink az Oszmán Birodalom seregét?

Link


Gyerekkor Sárospatakon

Az ifjú Rákóczi gyermekéveit jórészt Sárospatakon töltötte, részben ennek köszönhető, hogy a Rákócz vár - amelyet egyébként a Perényi-család építtetett - az ország egyik leglátogatottabb műemléke.

Érdemes hosszabb idő szánni a várlátogatásra, hiszen a falak között egy több teremre kiterjedő kiállítás mutatja be a kort és a fejedelmi családot.







Címerek, zászlók, viseletek, bútorok, családfa, tárgyak és információk. Kevesen tudják, hogy Rákóczinak nemcsak az apja, de a nagyapja, a dédapja, sőt az ükapja is erdélyi fejedelem volt, őt magát a szépséges gyulafehérvári katedrálisban emelték Erdély trónjára.

Sárospatakot 1703-ban foglalták el a kurucok, akkor indult útjára az élet a legendás református kollégiumban is. A fejedelem Magyarországra érkezve itt időzött először, követeket fogadott, jelen volt a vártemplomban a nemesifjak avatásán, és

itt tartották a Rákóczi-féle szabadságharc harmadik, utolsó nagy országgyűlését is.

A várban amúgy megnézhetjük egy egykori mézeskalácsos és egy gyertyaöntő műhely tárgyi emlékeit is.


A sárospataki várat évente több mint százezren látogatják





Munkácsi évek

A Felvidéken több mint húsz helyen adózhatunk Rákóczi emléke előtt, többek között Késmárkon, Körmöcbáyán, Lőcsén vagy Rozsnyón. Ám a legélénkebben a kárpátaljai magyarság ápolja a fejedelem emlékét. Illetve nem csak a magyarság, hiszen Rákóczi a ruszinok körében is igen népszerű volt, nemhiába hívta őket

a szabadságharc idején a "leghűségesebb nemzetnek".

Kárpátalján kihagyhatatlan látnivaló a munkácsi vár, melynek bástyáján áll a 2006-ban állított szoborpáros Zrínyi Ilonáról és fiáról. A kisfiú végig ott volt az anyja mellett, amíg az asszony kitartott a császári csapatokkal szemben, és nem kétséges, hogy ez az időszak élete alapélményévé vált, amelyet nem tudott felülírni a császár parancsára megvalósított "átnevelés" sem.


A munkácsi vár Lorántffy-bástyáján áll Rákóczi és édesanyja szobra





A munkácsi várat a Hunyadi-, a Szapolyai- és a Bethlen-család is birtokolta, ezután lett I. Rákóczi Györgyé és feleségéé, Lorántffy Zsuzsannáé. A legendás fejedelmi pár alapos átépítésbe fogott. Állítólag az ő idejükben a vár kifejezetten romantikus képet mutatott; mesekönyvekből ismerős tornyos, bástyás, impozáns épületté vált.

Szerencsére ma is jó állapotban fogadja a látogatókat. Az idegenvezetők nem mulasztják el elmesélni, hogy Zrínyi Ilona és második férje, Thököly Imre itt tartotta a lakodalmát. (De arról is szót ejtenek, hogy Thököly nem volt a nevelőapák mintapéldánya.) Zrínyi Ilona hősiességét egy többnyelvű emléktábla hirdeti az udvaron a következő szöveggel:

"Házát s hazáját erős lélekkel védte a gyönge női kar, mondj egy imát e romokon, ruszin, horvát, magyar."


Zrínyi Ilona több mint két évig védte rendületlenül Munkács várát





Munkács belvárosában, nem messze a Munkácsy Mihály szülőháza helyét jelölő táblától, újabb emlékhely: a Fejér-ház avagy Rákóczi-ház nézhető meg. Ebben a szép épületben szállt meg a Lengyelországból hazatért fejedelem.

Mezővári, Huszt, Beregszász, Beregszentmiklós, Ungvár, Salánk - csupa-csupa mérföldkő a fejedelem útvonalán. A szabadságharc végén Salánkon jelentette be, hogy Lengyelországba megy, megpróbálja Nagy Péter cárt megnyerni a magyarok ügyének.


Mányoki Ádám festménye a fejedelemről





A kassai templom


A tekintélyes kárpátaljai kitérő után térjünk vissza a Felvidékre, egészen pontosan Kassára.
Márai szülővárosának ékessége az író által is többször megörökített kassai dóm, hivatalos nevén a kassai Szent Erzsébet-főszékesegyház. Rákóczi hamvai itt, a magyar gótika talán legszebb épületében találhatóak.

Mindenki tudja, hogy a fejedelem és hűséges társai törökországi száműzetésben haltak meg. Értelemszerűen ott is temették el őket, és csak 70 évvel később, 1906 októberében kerülhetett sor az újratemetésre, de akkor a hálás utókor megadta a módját a búcsúztatásnak.

Rákóczi, az édesanyja, a fia és leghűségesebb szövetségesei földi maradványai Orsovánál érkeztek az országba, és amíg a különvonat Budapestre ért, mindenhol ünneplők sorfalai között vezetett az útja. Rákócziék hamvait a Szent István-bazilikában ravatalozták fel, a szintén akkor exhumált Thökölyét pedig a Deák téri evangélikus templomban.

Akkor nevezték át a gyászmenet útvonalán lévő belvárosi Kerepesi utat Rákóczi útra.

Másnap Thökölyt Késmárkra, Rákóczit, Zrínyi Ilonát, Bercsényi Miklóst és feleségét, Csáky Krisztinát, illetve Esterházy Antalt és Sibrik Miklóst a kassai dóm altemplomába vitték, és ünnepélyesen elbúcsúztatták.


A kassai dóm altemplomában őrzik Rákóczi, Zrínyi Ilona, Bercsényi Miklós, Csáky Krisztina, Esterházy Antalt és Sibrik Miklós földi maradványait





A magyar látogatók, miután megcsodálták a dóm kincseit, például a 15. században a kassai képfaragó műhelyben készített szárnyas főoltárt, a festett üvegablakokat, szobrokat, a csillártartón lévő Szent Korona-ábrázolást, lemennek az altemplomba, ahol megszámlálhatatlanul sok koszorú, nemzeti színű szalag, otthonról hozott virág díszíti a márvány szarkofágokat. Turistacsoportok, osztályok, családok, kisebb-nagyobb csapatok tisztelegnek Rákóczi előtt.

Nem messze a dómtól áll a fejedelem utolsó lakhelyének, a rodostói háznak a másolata, ezt a második világháború alatt építették fel, és aki belép, megláthatja,

milyen környezetben élte Rákóczi élete utolsó éveit.


Rodostó - itt élt Rákóczi 1720 és 1735 között





Persze, aki teheti, az eredeti házat is megnézheti Rodostóban, Isztambultól százhúsz kilométerre, a Márvány-tenger partján. Évente jó néhány honfitársunk zarándokol el a fejedelem ebédlőpalotájába, amely egy volt a szultán által a menekülő magyarok rendelkezésére bocsátott épületekből. Mikes Kelemen leveleiből tudjuk, hogy

Rákóczi szigorú napirend szerint élte itt a napjait, a reggeli misétől az esti lefekvésig beosztotta minden percét.

Szívesen töltött időt az asztalosműhelyben is, az általa rózsafából faragott karosszék másolata a házban megtekinthető kiállítás egyik féltett darabja. A házat könnyen megtaláljuk, egyrészt, mert a mellette álló korabeli épületeket már elbontották, másrészt, mert ez az a hely, ahol mindig hömpölyög a látogatók sokasága.


Rákóczi maga faragta ezt a széket, mely jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeumban található





Link

II. Rákóczi Ferenc halála

Link


Ami irodalomtörténeti sétánkból kimaradt, de idekívánkozik

Link


A FEJEDELEM HALÁLA. - 1735 április 8.

Link

















  
 
0 komment , kategória:  Híres emberek-jeles napok-évfo  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
2025.03 2025. április 2025.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 13 db bejegyzés
e év: 72 db bejegyzés
Összes: 5024 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2128
  • e Hét: 2128
  • e Hónap: 73103
  • e Év: 286131
Szótár
 




Blogok, Szótár,
© 2002-2025 TVN.HU Kft.