Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Hajnal Anna
  2016-05-09 21:00:26, hétfő
 
   
 







HAJNAL ANNA


Hajnal Anna (Gyepűfüzes, 1907. február 1. - Budapest, 1977. szeptember 6.) József Attila-díjas költő, a Nyugat harmadik nemzedékének tagjai közé sorolják.







AKARLAK, SZERETLEK


Akarlak, szeretlek, kellesz nekem,
dacos, síró szived csupa vad szerelem,
csupa vágy, csupa láng, csupa konok erő,
már lankad az ész, a védekező.

Félelem? Távolság? Mit jelent?
Mindig több, több éhséget teremt.
Hiszen elpusztulunk így, Te meg én
két árva, fuldokló, néma, szegény!

Akarlak, szeretlek, rég elég
titok és várás és szenvedés,


boruljunk össze, mellre mell,
két fáklya szívünk hadd lobbanjon el!

Hasító villám szívemen át,
feszül és tágul az egész világ,
szük abroncsok a sarkkörök,
kicsap a tenger, s a szent ködök.

Ragyogva befödnek, vihar és láng:
együtt világok várnak ránk!
Együtt - vagy halál és pusztulás
szerelem - szerelem, fényvarázs.


Hajnal Anna AKARLAK, SZERETLEK

Link








AKIT SZERETSZ


Akit szeretsz sebezhetetlen?
akit szeretsz az halhatatlan?
akit magadnak választottál
azt megpróbálod szakadatlan.

Annak oroszlán szívet adjál,
hogy rettentésedet megállja.
kedvenced elcsuklott fejére
súlyos kezedet tedd vigyázva!

Mégse görbüljön haja szála.







ALKONYFÉNY


Szélfútta lomb közül jó a rőt, a szökkenő fény,
Egy boldog ablakon ujjongva törve át
azonnal táncba áll a színekkel, kik jöttén
Nyoman van bedalolják az üdvözült szobát.

Mézszínű mezzóhang, arany gordonka szólam
elzengő alkonyokról, mirólunk énekel,
rólad örökre-ifjú s fehérhajúról rólam,
Kiket körülvirul az időtlen jelen:

a piros heverőn még fejed nyoma a párnán,
- Eléri a sugár, felizzik a mosoly --
lágy hosszú lépteid a szobán végig járván
nesztelen folytatódnak Álmomban valahol.

Asztalon piros lángok, égnek hús kardvirágok,
kancsókban magas ágak, kibomló liliomok,
mi így szeretjük: nyár van, mindig piros virág van,
Örökkön ünnep, gyertyák, fény, színek, illatok;

filodendron kinyúlva félénk zöld tenyerekkel
sok ágaskodó kézzel karéjos csillogás,
A Szárnyas pálmaág szól, rezeg finom neszekkel,
zöld láthatatlan szélben ő zeng, a citorás;

a parkett barna rőt - Alkonyi tótükörben
elnyúlva fürdik-fürdik fehér hattyui Árny
rézsárga hattyucsőrrel kilincse vár időtlen,
az ajtó néma vággyal lefogott hattyuszárny.

Ő őriz minket: Ő a nem hervadó jelenben,
lágy alkonyfényben itt örökre ifjan jársz,
veled az alkonyfénybe, Örökös ünnepségre
őrzőnk a fehér ajtó örökre összezárt.
Őrzőnk a fehér ajtó kizárta a halált.







ÁLMODTAM


Álmodtam?
már előző éjjel is vártál
valamely parkban valamely fánál:
a fát a parkot az órát elfeledtem
de hova lettél? és hova lettem?

Álmodtam?
ma éjszaka mellettem álltál
kettő voltam és kettő voltál
némán fogtam mind a négy kezedet
némán fogtad mind a négy kezemet
hol egyedet hol másikod kérdem:
hol egyemet hol másikomat kérded:
melyiked lehetett
melyikem lehetett
aki szerettél?
aki szerettelek?







ÁPRILIS A RÉGI PARKBAN


Ott mennek. Nem sietnek ők.
Gyorsítok. Mindig messze vannak.
Tudom már nem találkozunk.
Hiába futsz, mondom magamnak.

Tudom ott messze mi megyünk,
ott megyünk együtt kéz a kézben,
földig-ágú fenyők között,
tömör, sötét, kúpsor közelében.
Kanyargó ösvényen megyünk.
Avaros rétben bükkök állnak:
rügysárga kupoláikon
régi kis szelek általszállnak.

Messze előttem suhogás,
ott mennek sűrű, rőt avarban,
fejük ezüstös csillogás
ahogy eltűnnek a kanyarban.

Tudom, hogy meg sem látnak ők,
ott mennek egymásba karolva:
új forduló jön, új kanyar
feltűnnek messze, mosolyogva,
csak egymást látják, boldog súly
fejük egymás felé hajolva,
delejes vonzás álomi
ködökbe hív, lassan, botolva
megyek nyomukban egyedül
fáradtan, némán, imbolyogva.







CONCERTO


Elmálló idegen hegyek
égre rajzolva rémlenek,
északkeletről délnyugatra
ferde óriás völgyek hossza
sötét csúcsok közt kanyarog,
szelek szalagokra szakadva
belobognak a katlanokba,
száz méter magas bükkök, tölgyek
óriás markokban hörögnek,
tisztásokon idegen ünnep,
idegen bőrdobok büfögnek,
mokaszin talpak dobbanása,
tenyerek tapsa, csattanása,
mennydörgőn forgó tánckarok
őrjöngő ritmusa forog:
kavarog, kavarog, kavarog!
Füttyök, jajgató fuvolák,
őrült nyüszítő dúdolás,
sírás, mint záporsuhogás,
jaj Magyarország, jaj hazám!


Köztünk mélységes óceán.
Milyen messziről sírok én,
messze mentem a föld színén,
világomból kimentem én.
Jaj, édes otthoni beszéd!
Jaj, szélben elkevert zenéd,
szívem szűri szétszórt neszét!
Milyen messziről zokogok,
szívemben üszkös szél forog.
Útitarisznyám tele van,
neked gyűjtögettem aranyam,
haza már nem viszem magam.





CSAK CSENDESEN


Csendesen szívem, csak csendesen,
mért sírsz, könyörögsz, kiáltozol?
mért öklözöl engem vad dobbanással?
hiszed tán valakik vagyunk itt?
s megváltozik értünk a világ?

Sajgó pont vagyunk csak e havas világon;
aludj, a többi szív mind aludni tért,
s úgyis az lesz a vége, hogy belefáradsz.
Nagy madarak csapnak le ránk,
s a szürke égből hull a hó
takarni lábnyomunk.







EGYSZERRE LÉLEGZETET VETTEM...


Egyszerre lélegzetet vettem,
torkom hirtelen szabadult,
a kő, mely majd bezúzta mellem,
sziromcsomó lett, szerte hullt;
s amikor szemem kinyitottam,
köröttünk egy ázott csalit
éppen a napban szárította
kamaszos lombjait.

Fülemben az a sötét zúgás
átváltozott és tiszta lett,
felismertem a patak hangját,
mely a sűrűben nevetett...
Nem félsz? kérdezted s szavaidból
ezüstös ujjú könnyűség
örvényt kavart a levegőben,
mely felkapott, sodort feléd

s mellemmel melledhez tapadtan,
mint törzséhez szélfújt levél,
éreztem, édes érintésed
magának elígér;
s mint fény ha bimbója kinyílik
valami enyhe ébrenlét
virágzott zsongó tagjaimban
s átsugárzott beléd.

Valami tündér szomjúsággal
ölelkezett két hűvös láng,
lankadtak s nem tudnak betelni
s a zsibbadás úgy szállt le ránk,
mint lepkék fehér havazása,
mely megülte ámult szívünk...
szárnyak nyitódtak és csukódtak
s a csalit felrepült velünk...

Lépések... láttak? sose bánjad!
mentünk s az úton a kavics
fehérre mosva nevetett ránk
s virágok, füvek, bokrok is;
zöld tenyereken ázott lepkék
dermedten ültek, míg a nap
leheletével melengette
az ájult, fehér szárnyakat.







ÉG


Az ég nagy tengeréről,
alkonyi szigetségből,
egy óriási felhő
kinyújtja fehér mancsát,
nagy szőrös jegesmedve...

- Nincs ámulat szívemben -
jár-kel, dörmög magában,
nagy gombszemével rám néz,
s elfoszlik, ha megunta
hiába nyújtogatni
felém fehér bozontját.







ÉJSZAKÁK


hajdani
télfordulói éjszakák!
üdvözült hosszú éjszakák!
karokba rejtő éjszakák!
egymásba záró éjszakák!

mostani
télfordulói éjszakák?
külön ágyazó éjszakák,
külön fagycsontú éjszakák,
külön sírpárnás éjszakák







ÉNEK


Sem esőnek dobolása,
sem szeleknek ordítása
fel nem riaszt engemet,
sem a fáknak gyenge zöldje,
rigó hímje, kakukk hölgye
nem indítja szívemet,
nem énekek és nem színek,
gyönge szagok, réti hímek,
kankalin, sem ibolya,
nincs ajkamnak mosolya.

Vággyal nem, búval sem élek,
mint gubóban lepkelélek
szálak fonnak át meg át,
minden tagom mozdulatlan,
sorsom csak áll fordulatlan,
csillagzat vagy délibáb.
Minden szólam szólalatlan,
minden lépés indulatlan,
fényes ködfolt a jelen
s időm múlik jeletlen...

Küllők, kerekek forognak
újszülöttek fintorognak
s ríni kezdnek hirtelen,
malmok, tyúkok kotkodálnak,
völgyek csúsznak, hegyek málnak
s kizöldülnek esztelen,
hagyom málni akik málnak
zabáljanak, kik zabálnak,
sutban, zúgban, szemeten
ki mint tehet, úgy tegyen:

énfölöttem mint az álom
csillag áll az éghatáron,
nagy szövőszék, távoli,
kinek rengő motollását,
selyem gyolcsa suhogását
egyre vélem hallani.
Énköröttem láthatatlan
gubó készül, bonthatatlan,
fojtó, fojtó kegyelem,
elveszejtesz szerelem.







FÁRADTAN


Csak egyszer meglazítani
a féket ami nyom,
magamat elveszítni,
lebegni szabadon,
csak egyszer elterülni,
mély vizekbe merülni
s csak álomban örülni,
hogy nincs sem út sem nyom.

Hogy nem kell már akarni
s indulni nincs miért,
hogy köd lett minden célból
s a kin hogy véget ért,
ott csak a víz morajlik,
a távol ég hajnallik,
a szél fölébem hajlik
s egyik sem kérdi mért.

Nem kérdnek, nem felelnek,
ott elaludt a szó,
nem mérnek ott időket
és nincs sem év, sem hó
s akik ott találkoznak,
többé nem hadakoznak,
egymásra álmot hoznak
és nincs többé való.

Csak szótlan csókok vannak
és kábult halk mosoly
és ég és víz s a másik
minden egymásba foly,
mintha a szél ringatna,
az ég karjában tartana
s nem tudod kinek ajka,
ki csókol és hogy hol.

Nem tudsz, nem kérdesz semmit,
nincs más csak szerelem,
álom-karok kinyúlnak
s ölelnek nesztelen,
bódult szíveknek álma,
nincs dobbanás, sem lárma,
sem vágynak sóhajtása,
csak teljesült jelen.

Egymásba nyílt szemekre
alig jön rebbenés,
százados szomjúságra
iszunk ott enyhülést
s a sápadt ég derengve,
sorsunkon elmerengve
reánk borul kerengve
mint boldog szédülés.

Félholtra van csigázva
e hősi akarat,
a gát mely eddig védett,
inog, recseg, szakad,
s rám csapnak áradások,
oly édes szomjúságok,
hogy menekvést nem látok
sehol az ég alatt.

Hol van most cifra gőgöd?
hogy sorsodat legyőzöd,
végzeted megelőzöd,
ha tudod védd magad!
S hogy végre szabaduljak,
bőségembe ne fúljak,
magam is elárullak
börtönőr akarat.







FORMÁLTÁL ENGEM ÖRÖMÖDRE


Formáltál engem örömödre,
két könnyű lábbal, szinte szállnék,
s ha hirtelen kinőne szárnyam,
nem lenne váratlan ajándék,
mert aki lát, meglátja rajtam:
ez itt az Isten kedvelt lánya,
akit a szelek körüllengnek,
s kinek a tavasz új ruhája.

Formáltál engem örömödre,
de ékesíts fel most csodákkal!
szivárványt küldj sötét szemére,
ha lát, lásson hétszín varázzsal!
hadd lásson tündéreknél szebbnek,
éjjel nevemre felriadjon,
mint akit ékes villám keltett,
s utána szédülten virrasszon.

Ha jön a reggel, minden fényben,
harmatban, hőben felidézzen,
ha nem lát, értem sóvárogjon,
és hogyha lát, hát megigézzem.
formáltál engem örömödre,
de öltöztess most illatokba!
lépéseim füröszd zenében,
s csillagokat bűvölj hajamba.

Tedd meg most legnagyobb csodádat,
segítsed meg most kicsi lányod,
mert ha nem látom, érte sírok,
s ha látom, majdnem holtra válok,
tedd, étlen-szomjan engem várjon,
és sírjon értem apadatlan,
s boríts el minden édességgel,
hogy mindezért megvigasztaljam.







FORRÁS MELLETT


Táncoló forrásvíz, ahogy most lüktetve csendülsz
s kezemet hűsítve nevető ivekbe pendülsz,
fáradt szivem
zenéddel ringatod, lágyan pihen.

Tenyerem emlékszik, szememben, fülemben ébred
elfeledt emléke sok ilyen csendülő képnek,
gyermekkorom,
lendülő íveden visszaoson.

Malomgát zúgása, lendülő kerékről omlik
tündöklő vízsugár s száz fehér szirommá bomlik
s lábamon át
zöld-mohás mederben siet tovább.

Felkelek partjáról, - hogy csillog minden a napban,
pedig már alkonyul - távolabb lenn a patakban
gyapjumosók
éneke csattog mint távoli csók.

Be gyorsan hajlik a nap ma, de már oda érek,
a kanyaron túl, ott a fák közül száll fel az ének,
- itt vannak már,
parton a sok magas fűzfa kosár.

Bíborszín gyapjút mos kilenc szép lány itt a vízben,
szoknyájuk feltűrve, válluk megfeszül az ingben
amott az öreg
nézi a bíboros eget s vizet.

Hűvös van, csend is tett, sötétlik künn a sikon,
köveken át fut a víz, csörrenő fehér kavicson
csillag ragyog,
be jó hogy most hazaindulhatok -

aludni - álmodni - mindig ha fáradt a lelkem,
gyönyörű hajdani táj, felébredsz befogadsz engem
s ki téged idéz
áldott légy csendülő forrás te gyógyító kezembe símuló tündéri kéz.







HAJNALI ÜZENET


Magányos párnán a fejem lehajtom,
mondd hogyan alszol a túlsó parton?
én itt, megóva? éjbetakartan,
puha melegben, innenső parton:
madárhang keltett, boldog, magányos,
hajnali Dávid? kicsiny zsoltáros:
még csak derengés lehellt az égre
lágy sziromillat, hajnali béke:
üdvözült madár fuvolahangon
szólt egy faágon, innenső parton- -

mondd te üzentél? ő volt a tolmács?
hogy még maradjak, odaát megvársz?







IJESZTŐ VAD SZERELEM


Ijesztő vad szerelem elől daccal futottam,
fáradt, fáradt vagyok most, hová lett elszánt erőm,
szabad vagyok most... mégis
egyedül lennem fáj.

Örülni szeretnék most enyhe fényű napoknak,
fűben nyújtózni puhán, nézni, fehér fellegek
álmodozva hogy húznak
gyöngéd egeken át.

Rozsvetés zöld ragyogó, széllel beszél hajolva,
keskeny dűlő hívogat, dombokon, szőlőkön át,
csendes, csendes az este...
mért nem jössz most elém...?

Elfutni már nincs erőm, meleg tenyeredbe most
boldogan lehajtanám titkos mosolyú arcom,
békült s egyszerű minden,
kín, dac, rossz álom csupán.








KAVICS LENNÉK


Selyem forgás felemelne,
táncoltatna síkos hullám,
gördítene lágy erőszak,
minden sarkam lecsiszolva,
élnék sárgán, kicsi márvány,
piros érrel a szivemben,
forognék a folyóvízben,
elpihennék tóiszapban,
jönnek-mennek ezredévek,
- ha kikerülöm a gépet
amely őröl, zúz és éget,
eltemet és befalaz
öröklétem ugyanaz
mint a forgó földé -
Ellenségem csak az ember,
Ember ellen nincs vigasz.





KICSI LÁBAK NYOMÁN


Hiába szól nekem tanácsod bölcs öreg,
szelíden hallgatom, ám nem követhetem.
Nem kell józan utad!
engem kanyargó út s tavaszi ég vár.

Szentebb úton megyek, gyerekek nyomdokain,
picinyke lábak tudják az igaz utat,
mint a tiszta patak
játszva elkanyarog, fut s hazatalál,

mindig hazatalál minden gyermek szíve,
s gyermeki szív az enyém. Jó szellemek őrzik
gyenge, szép tagjaink,
s az örökkévaló szépség kíséri lábnyomunk.

Bátor gyermekszívünk néha veszélybe visz,
de meredek úton fog bizton a bizalom,
hamar könnyek nyomát
hirtelen örömfény játszva letörli.

Tőlem senki se fél, vak rámérez, rám mosolyog,
állat messze követ, fölém hajlik a lomb,
s télen csengve köszönt
kútkávákon a hosszú lecsüngő jégcsap.

Mindig van örömem s ezer könnyem naponta,
mindenki bánata fáj, bárki öröme derít,
így járok utamon
felhő és fény elkísér, velük időzöm s futok.

Nincs ebben sok haszon, ámde így élni szép,
s egy régi mester is így mondta : legyetek kisdedek.
Régiek nyomdokaiba
így lépek én kicsi lábak nyomán.







KÜLÖNÜLNI MINDIG VÉTEK


Isten teste fogva tart,
erdők, völgyek nem engednek
s ezer inda karja van,
rámfonva a végtelennek -
hív a lélek - -? nem lehet - -!
Külön nincsen test és lélek
- - Isten féltékeny magára - -
különülni mindig vétek.
Mindig-mindig győz a test,
s örökéltű Isten teste,
kialhat a gondolat,
mint a fáradt fények este,
ám a kar amely ölel,
Isten karja, kedves karja,
rövid álmunk, örök álmunk
befogadja, betakarja.










A LÁNY ÚJRA SZÓL


Én szeretem, hogy lány vagyok
s előtted csupa félelem,
és csupa sejtő reszketés,
húzódozás, önvédelem,
mikor te nem is sejted még
s csak alig érintett szavad,
egy hangra megrebben szemem
és lélegzetem elakad...

egyszerre megnyílik a perc,
és izzó mélységeken át
megérzem lenn az a parázs
hogy lehel évezredeken át,
minden mélyen át az a csók
feltör, megérint és elér...
valami vonzó rettenet,
amelytől elakad a vér...

mint villámfény, távoli kard,
egy villanás szemembe vág,
s gerincen át a sarkamig
átfénylik rajtam a halál;
egy percig fehér láng vagyok,
és ami ajkamon lehell
a mélyből jövő üzenet,
érzed, hogy te gyujtottad fel?

Te vagy a titkos kapcsoló...
tán nem tudod mit hordozol,
míg fénylő távolt és közelt
szivedben eggyé oldozol...
Előled rejteném magam
te mágnességgel telített?
felszikrázom, ha csöndesen
térdemre fekteted kezed.







LEGSZEBB VOLT AZ ÉJSZAKA


Legszebb volt az éjszaka,
a szótalan, a csóktalan,
melyben két ember elfeküdt
egyetlen ágyon boldogan,
hallgatva nem is túl közel,
elég volt egymás hűkezét
érezni néha simulón,
s hallgatni künn a szél neszét.

Tél volt, a kályha lángjai
alig lobbantak, s - két szobor -
feküdtünk egymás oldalán,
csak néma szánkon a mosoly
lett egyre tisztább, ékesebb,
s meghalt bennünk az árvaság
amire megreggeledett.

Oh, több volt ez, mint szerelem,


nem hevítette semmi láz,
de mindennel megbékített
az ajándék találkozás,
minthogyha annyi tévedés,
sötét tapogatása után
a fénybe érnék végre ki,
hogy megtaláljam új hazám...

vagy mint tengerbe ért folyó,
kit őseleme vesz körül
s szívében magasság és mély
egyetlen csókban csendesül,
míg minden cseppjében betelt
s megszűnt az út, a szomjúság,
s élete boldog vegyülés,
napfényben édes áramlás.







A MAGAM TÖRVÉNYE SZERINT


Jaj hol is kezdjem, hogy el tudjam mondani mennyire boldog vagyok,
éjjel volt, hirtelen elállt az eső, kacagtak a friss illatok
kettesben mentünk a fák közt az úton percekre boldogok.

Aludni sem hagyott örömem éjjel, nevetve gondoltam rád,
megszűnt a rettegés, gyanú és vágyódás, megszűnt a rabszolgaság,
szeretlek, mégis a magamé vagyok, most szabadon gondolok rád.

Bízhatok magamban, biztosan ringanak napjaim felém megint,
haragod nem halál s üdvözülhetek a magam törvénye szerint!
Hajnalok, nappalok vágytalan derűje s csillagok nyugalma int.

Mert tudom ha engednék, nem lenne csókodból sohasem, sohasem elég,
örvénylő keringés, kábulás, zuhanás, nem bánnám hogyha az ég
naprendszerei bomolva keringnek és itt a szörnyű vég.

S a nyújtózó fák közt megéreztem hirtelen: szabad-szabad vagyok,
énekeltek a csendben a cseppek s a bolondul friss illatok -
sohsem szerettelek annyira még mint most, hogy szabad vagyok!










MÁJUSNAK ELSŐ NAPJAIN


"A kútkávára süt a nap,
a cseppek gyöngyként hullanak,
himbál a vödör láncain -
májusnak első napjain.

Az eltört köcsögön madár
kék füvön körbe-körbe jár,
új hajtást hajt rozmaring
májusnak első napjain..."









MÁRCIUS


I. Olvadás

Óriás langyos száj
lenyelte a holdat,
csobogva cseng a hó,
csobogva, csengve olvad.
Fehér az éjszaka,
meleg lehelet járja,
fújja egy óriás
holddal derengő szája.
Alszik dunnák megett,
fújja a kását, fújja,
csobogva cseng a hó,
csengve csobog, míg megunja.

II. Olvad? Reggel?

Piliu, piliu, piliuliú!
kiált egy víg rigófiú:
szívünk körül a fagymarok,
a jégbilincs feloldatott,
édes remény,
szép igazad
jöjjön el, enyhe
ég alatt!
Piliu, piliu, piliuliú!
kiált egy víg rigófiú.

III. Esik?

Eső a felhő
nagy változása
égnek és földnek
találkozása.







MESSZIRŐL


Reggel van, ágyamon ülök
de enyém messze tenyered
és hirtelen csókom nyomán
finom köd futja be szemed.

Be édes fészekre talált
ajkamnak bújkáló tüze
szorongás száll fel szívedig
s a reggel fűszeres íze


lángokkal csap szét inyeden
és minden ered megtelik
szúró villámokkal
amik fel-felcikkázva szívedig
vakítanak, s Te nem tudod
mitől őrült meg reggeled
míg ajkam lassan
szomjasan csókolja
ájult tenyered.







MIATTAD, KEDVESEM


Fehér volt a bozót, csupa bársonypuha virággal,
parányi porzók aranyán élet és szín volt a nap
s a csend csupa dongás.
Itt méhek énekelték gyönyörű komoly daluk,
de amint közeledtem
árnyékom csenddel borította a tájat,
s zöldes homály nőtt mögöttem.

Riadtan futottam, elért,
bárhogy menekültem előle
egész a messze folyóig
s rám visszanézett belőle:
sodrás kapott el azóta,
nincs nyugtom sem földön sem égen
belőlem nő ki az árnyék
szívem csupa árny már régen -

régen, mióta te, kedvesem
elhagytál s futottál tőlem,
azóta szívemben lakik a halál
s árnyéka kihajol belőlem.







MINTHA TE HÍVNÁL


Könnyű néha és jó hozzád menekülni, Uram,
gyermeki könny fürdeti szelíddé konok szívem,
érzem, tiéd vagyok.

Még ami fáj sem fáj, könnyes szememben öröm.
Torkom s aléló szívem, fennen és némán kiáltják
boldog-bizakodva neved.

Ámde az óra rövid s hűs fuvalom száll szívemre,
a felhők gyöngéd tüze kialszik mind távolabb,
hűsebb, magasabb lesz az ég.

Milyen messze is vagy te, hogy hihettem közeled?
mért hittem, hogy annyi alkonyi sírás közt
hallgatod repeső énekem?

Hallgatnék már, de még mindig fel-feltör vágyó énekem -
torkomban fáradt könnyek - hív-hív a sötét messzeség
mintha Te hívnál!







MONDD, MIT ADJAK NEKED


Mondd, mit adjak neked, mi lenne méltó?
Mondd, mi lenne elég?
Boldog vagyok szegényes kincseimel,
Legalább mind Tiéd.

Az első légy, ki mélyen vándorolva
A múltba jöjj velem,
Gyerekkoromba míg csak visszalátok,
A táj Tiéd, legyen.

Járj bennem úgy mint ismerős vidéken,
Hol nem riaszt sötét,
Ahol öröm a patak halk folyása,
S tündéri nevetés.

Neked adom az erdők lehellését,
Érezzed arcodon,
A várakozó csöndet, amely ébreszt,
S mely veled oly rokon.

Az el nem jött csodákért mind a könnyet,
A sok gyerekpanaszt,
Eltitkolt kínt előtted mind kimondom,
Te megbocsátod azt.

Ismerj meg így: a tisztaság csak vágyam,
S a rend csak ideál,
Csak fegyelem, hogy nem inog a lábam,
Bár roskadoz a váll.

S most kincsemmé vált minden, ami bűn volt,
Mert Neked vallhatom,
Itéletedre - vess el, avagy tarts meg -
Magamat megadom.










RAGYOGÓ KÁBULAT


Ragyogó kábulat, jer közel édes!
Arcodat arcomhoz közelebb simítsad, édes,
Ujjaidon át
Érezzem a szenvedély lüktető véráramát.

Egyetlen melegség, egymásba lüktető jóság,
Mindenért kárpótló, mélyünkből fakadt valóság,
Szép ölelés
Ha örökké tartanál, akkor is kevés.

Feledtetető kell, csókokkal áltassuk édes
Szunnyadó jövőnket, szívünkre éhest,
S egymáson át
Bűvöljük szelíddé a nagy éjszakát.

Mert sötétéség, ellenség mindenik élő a másnak,
Egymásba győzzük le pólusait a világnak,
Mert idegen
Minden, mi kívül marad testeden.







SOSE HAGYJ EL


Itt, hol a ködben az időnek villanva suhogó szárnya
megbénul,
súlyos falak közt én felébredt tavaszom, csengettyű-
hangod elnémul,
menjünk a régi rétekre megint,
hol tavaszi árvízről a nap az égre s onnan nevetve
magára tekint.
Itt vagyunk, várj amíg feltűröm bokáig leérő sárga
ruhámat,
indulj te előre, térdig sem ér a víz, könnyen lábalok
utánad,
ott túl a zsendülő bokrok alatt
félig a vízből kiállva, a gólyahír sárga virága fakad.

Hallod? az erdőn szerelmes kakukkok egymásra találva
szólnak,
menjünk és kérdezzük tőlük, hogy boldogok leszünk-e?
soká? vagy holnap?
fussunk az erdei puha mohon,
nedvesen csillogó meztelen lábbal az úton játszó nap-
foltokon.

Tavaszom csengessed erdei csendbe most csengettyű
hangod zenéjét,
reszkető réteken, csillogó jókedvben perdüljön buk-
fenced hétrét!
vágyak és szerelem múljatok el,
gyermekkor szép ege, kakukkos erdeje, végy körül,
sose hagyj el!







SZÁNKÓN


Húzza a szánkót hegynek fel,
szuszog a Jankó hegynek fel.
Siklik a szánkó hegyről le?
Ujjong a Jankó hegyről le!

De puha fehér dunna a hó!
Még felborulni is jaj de jó!
Vörös az orra, a füle ég,
szuszog a Jankó, de húzza még.







SZEPTEMBER


Édes, édes most a nap,
bor van benn, vagy méz?
első csókban nyár és ősz
kéken összenéz.
Mámoros a levegő
lenge tánc a fény,
senki sincs ki ellenáll,
hősebb legyek én?

S vajon hősebb aki sír?
jobb-e aki fáj?
melyik hűség igazabb?
s már felel a táj -
gesztenyéken rőt levél
s második virág,
zsenge bimbók és avar,
bolond a világ?

Te is becsapod szívem
súlyod, bánatod?
mind ledobtad mit a sors
orvul rádrakott
s úgy perdülsz most táncosan
mint kit szél kavar,
álljak? fussak? melyik több?
honnan e zavar?

Új virágzás és gyümölcs
vegyül itt, mohó,
kecskerágó, bodza is
mind csupa bogyó
s mire kóró lesz a zöld
csipkerózsaág
virít majd a csitkenye
kihívó virág,

gúnyos, piros üzenet
mire jön a tél,
csattogó fehér fogától
senki sincs ki fél.
Háry János minden fa,
dicsekvő legény,
messze van még tél és fagy,
hencegjen szegény.

Te is hősködj ma szívem,
hidd a vágy, a nyár
örökké tart, jó kaland,
s mindig útra vár -
s feledd, feledd hogy a vég
mindig síri hó,
ahol annyi vágy után
megpihenni jó.










SZERELEM


Minek is kérded, neked hiúság,
csak mosolyogsz, ha elpirulni látsz,
s oly távol vagy, hogy kíváncsi szemed
szégyentől reszketteti szívemet,
hogy didereg, mint meztelen halott,
lámpának, szemnek kiszolgáltatott,
hogy jeges szégyenében majd elég,
mit kérdezed, hogy szeretlek-e még?
Nem tudom. Szívem csupa lázadás.
Szeretni kín, megtör és megaláz
s a fojtott láng, az el-eltemetett,
füstösen csap fel, mint a gyűlölet.

Gyűlöllek, mar a védtelen harag,
elfordulok, hogy meg ne lássalak,
félek, fagyok, borzongok, engedek,
fogam megkoccan nehogy kérjelek:
szeress, ölelj, megöl a szomjúság,
kezdődjön újra bennünk a világ,
az ősi ködben két felhőgomoly
egymás felé húz, borulj rám, omolj,
összecsapásunk villám, néma csók,
csak te! csak én! borulók, lázadók,
belőlünk szülessen a csóvás fény,
mindenben te és mindig újra én.

Mert te voltál az első, akiért
testem és lelkem egyszerre megért,
hogy ezer íz és ezer édesség
pezsgése, lángja hajtott tefeléd.
Hogyan köszönjem, mi lenne elég,
hogy tűzfény lettél, melyben föld és ég
fellángolt, égett, újjászületett,
mint a szívem, mely feléd reszketett,
haldokolt, mint a láng és dadogott,
új nyelven szólt, hogy az áhitatot,
amely betöltött, vakult fiatalt,
feléd ragyogja, édes diadalt...







TAVASZI HIMNUSZ


"Tágul a fény édes köre,
délben az árnyék rövidül,
egyre élőbb mosoly süt rám
mind áttetszőbb napok mögül,
ragyogás, ki az éjszakán


is átsütsz, úrnő, égi lány,
hogy aludtad át télidőd
a kemény, fagyos nyoszolyán?...







TEGNAP ANYÁM ELŐTT DICSÉRTELEK


Bocsáss meg érte, nem bírtam tovább,
Hogy ne mondjam el egyszer legalább,
Hogy néma nevetésed mily varázs,
Mint tüzes pipacs, virágzó varázs,
Hogy arcod izzik tőle, mint az ég,
Ha a szürke, tompa napból már elég,
S az alkony minden tündérit ígér,
Mi emberszívbe, s éjszakába fér.

Leírtam homlokod, melyet a gond
-sötét - uszályával bevont,
mely alól örökké borult szemek
mint messze felhőkből tekintenek,
elérhetetlen, bármily közel,
a lélek lelket, jaj mikor ölel?
És elfordultam, ne lássa anyám,
Hogy könny pereg szememből könny után.

Elmondtam, milyen magas termeted,
Lábujjra állva vállig érhetek,
S emlékeztem, hogy mily édes gyönyör,
Hogy mindig új vagy, idegen és más,
Elporzó hullám, örök változás...
Nyugtalan vággyal ég felé lehelsz,
Ahogy borulsz, elomlasz, felemelsz,
Az ölelés vagy, élő és örök,
Az első mozgás, melyből a körök
Indulnak, s visszatérnek szüntelen,
Lelkünk egymásban sohasem pihen...

És felriadtam-, régen hallgatok,
Anyám mit gondol, jaj, kérdezni fog...
S zavartan mondtam: anyám, a kezét
Ha látnád, milyen gyöngéd, barna, szép,
-és hirtelen elállt lélegzetem,
kezed éreztem hűlő szívemen,
és elfutottam, hadd legyek magam,
egyedül tiéd és zavartalan...

...most tudom, oly nagyon tiéd vagyok,
szivárványosak mind a nappalok,
hársillatúak mind az éjszakák,
s téged virágzanak künn a fák,
ezüstpárában, álmodó hegyek,
tündéri folyók feléd lejtenek,
melyek fölé az ámult ifju hold
aranyló arca szomjasan hajolt,
s úgy csókolja a vizeket a fény,
ahogy emlékeimben téged én.

Hajnal Anna: Tegnap anyám előtt dicsértelek

Link








TÉL


Alszom, és csupa jégvirágból
felnő körém egy édes erdő,
ajkaidból piros bogyó lett
s lehelletedből csipkefelhő,
rámomlik, ezüstbe takargat...
óh téli álmok istensége!
legszebb, akivel összezár
a jeges illat ittas kékje...







TÉLI HAJNAL


Fenyők vastag hóruhákban,
hócsuklyákkal, hószakállal
álltak őrt az erdők mélyén,
harcolta a fagyhalállal.

Pengő jajszó szállt az erdőn,
ha elroppant egy-egy szálfa
a nagy, kék acélmarokban,
de a többi némán állta.

Vastag csuklyák mögül nézték
óriási öreg szálfák
azt a mozgó, apró árnyat,
puposat, mégis soványkát:

apró felhő szállt előtte,
- tisztán látszott hóvilágnál -
hó csikorgott, nyoma porzott,
mélyebb futó vad nyománál.

Ki siet a havas erdőn?
jöhet farkas, éhes medve,
fagy lehelhet rá szívére,
fenyő zuhanhat recsegve.

Apa viszi erdőn túlra,


iskolába fiacskáit,
téli hajnal sötétségén
szálló lehelete látszik.

Hátán puttony. Két fiúcska
guggol benne félig alva.
Téli hajnal sötétsége
mint a bölcső, ringatgatja.

Apa gondja betakarja
melengeti boldog álmát
apa gondja legyőzi a
fagyos erdő hóvilágát.

Nagyapám volt, aki hajdan
ezt a harcot megharcolta,
kisfiai nappaláért
éjszakáit megsarcolta.

Tudta ő, hogy szolgasorból
ésszel nő a szabad ember:
Így harcolt a szolgasorssal
jövőt látó szerelemmel.







TÖREDÉK A SZERELEMRŐL


Meghalnék én, de élek
érted,
félek, hogy árva leszel,
féltlek:
mint gyönge gyermekét az
anyja
éjjel takaratlan nem
hagyja,
úgy takargatlak életemmel
féltelek égő félelemmel.


Én fáradt volnék, s megyek,
járok,
én türelmetlen lennék,
s várok,
én gyáva volnék, s mégsem
félek,
test voltam, s lettem érted
lélek.
Látom az utcát magam
nélkül,
ha mégis legyőzetem
végül,
elhullok bénító bajokban,
elégettettem nagy fagyokban







UGYANAZ?


Rossz vagyok? csupa hűtlenség,
mint füst a szélben erre-arra
úgy lengek át a napokon,
nem várva semmi diadalra...
Elernyedt minden akarat...
s ha fáradt kezeimet nézem
úgy érzem legjobb tétlenül,
lanyhán túladni az egészen.

Én megpróbáltam, s hittem is...
hogy mit? valahol még derengnek
lepkeszínek és sugarak...
de olyan fáradtan kerengnek,
oly messze már, hogy nevüket
s tapintásukat elfeledtem...
Ez lett volna az életem?
de ki maradt itt én helyettem?

Tapintom magam. Ugyanaz?
Fej. Karok. Lábak. Mi szökött el,
hogy üres a tapintható?
magamtól mikor? ki lökött el?


Hogy kicserélt egy pillanat,
hogy lehet, hogy észre se vettem?
Mindenki így él? vagy csak én,
ily tudatlanul, meglepetten?

Mindenki így él? hogy a fény
fürdik csodálkozó szemében,
és sokszor mondja azt, hogy: én,
s maga se tudja, hogy az ében
sötétben ki alszik el ágyán
s ki ébred fel helyette reggel,
kit visz előre könnyű lábán
s hogy kit dicsérget énekekkel...

aztán egyszerre, egy napon
minthogyha meghalna a reggel,
elsápad, elfoly vére mind
s tántorog hangtalan sebekkel;
minthogyha bennem hülne ki,
úgy elalélt vele a szívem...
ki halt meg akkor, ő? vagy én?
s mikor volt? ki mondhatja híven?

Ki felelhetne? Emberek,
ti máskép éltek? biztosabban?
valami hazátok csak van?
a földön s a holnapi napban?
valami biztos kéz csak fog,
s lámpát gyujt nektek, hogyha féltek?
...engem elejtett valaki...
s már csak a zuhanásban élek.







VÁRJ


Nem leszel mindig egyedül,
eljön hogy újra betakarlak!
együtt leszünk nagy hó alatt:
jövök, még szeretni akarlak.

Hozzád présel az áldott súly,
elérlek, soha közelebben:
csontomig érő remegés
átjár mint ifjú közeledben.

Megvársz? Csontszámmal megcsókollak,
csontkezem kezedre tapadhat
csontkarom karodba karolhat
szeretlek, szeretni akarlak.







VÁRLAK, VÁRLAK HŰ BARÁT


Én tovább már nem bírom,
túl nehéz lettem magamnak,
mézem felgyült éven át,
megáldottak ős hatalmak.
Szétfeszít, szívemnek telje,
Élet, hívtál, itt vagyok
s leborulni kényszerítnek
sziromlágy alázatok.

Vegyétek szerelmemet
mind kik éltek s élni fognak,
szétáradni vágy szívem
ital lennék szomjazóknak.
Erőimtől élednétek,
jertek, hadd szeresselek!
ezernedvű televénnyel
várok szomjas gyökeret.

Teljességem kinek kell?
nem hinni mohó szívemnek,
várlak, várlak hű barát
könnyítője terheimnek.
Ennyi erő már halálos,
csordult, érett hasztalan,
mégis csendes hullásomban
ezer tavasz magja van.







VIRÁGOKRÓL


Szél jár a kertben
reggeltől estig,
mikor az órák
a bimbókat festik,

tegnap még zárva,
kinyílnak mára,
violakék és
rezedasárga.

Pünkösdi rózsa
nyit virradóra,
bíborsziromra
méhecske száll,

majd forró délre
kinyílik félve,
s illatban áll a
liliomszál.














 
 
0 komment , kategória:  Hajnal Anna  
Címkék: kristályszárnyat, megérinthetetlen, kiszolgáltatott, megvigasztaljam, összecsapásunk, gyermekszívünk, hazaindulhatok, szivárványosak, megreggeledett, lehelletedből, naprendszerei, sebezhetetlen, kényszerítnek, gyerekpanaszt, alkonyfényben, újjászületett, sokszorozódva, hattyucsőrrel, szolgasorssal, mozdulatlanul, bíborsziromra, csipkerózsaág, általszállnak, gyerekkoromba, északkeletről, rettentésedet, hócsuklyákkal, útitarisznyám, üdvözülhetek, hattyuszárny, gesztenyéken, választottál, fegyverekkel, alkonyfénybe, fehérhajúról, gyűjtögettem, egész világ, szent ködök, szökkenő fény, boldog ablakon, üdvözült szobát, időtlen jelen, piros heverőn, szobán végig, parkett barna, ajtó néma, fehér ajtó, órát elfeledtem, négy kezedet, négy kezemet, föld színén, többi szív, Hajnal Anna, HAJNAL ANNA, József Attila-díjas, Hajnal Anna AKARLAK, AKIT SZERETSZ, ÁPRILIS RÉGI PARKBAN, CSAK CSENDESEN, EGYSZERRE LÉLEGZETET VETTEM, FORMÁLTÁL ENGEM ÖRÖMÖDRE, FORRÁS MELLETT, HAJNALI ÜZENET, IJESZTŐ VAD SZERELEM, KAVICS LENNÉK, KICSI LÁBAK NYOMÁN, KÜLÖNÜLNI MINDIG VÉTEK, LÁNY ÚJRA SZÓL, LEGSZEBB VOLT AZ ÉJSZAKA, MAGAM TÖRVÉNYE SZERINT, MÁJUSNAK ELSŐ NAPJAIN, MINTHA TE HÍVNÁL, ADJAK NEKED, Mert Neked, RAGYOGÓ KÁBULAT, SOSE HAGYJ EL, Háry János, TAVASZI HIMNUSZ, TEGNAP ANYÁM ELŐTT DICSÉRTELEK, TÉLI HAJNAL, TÖREDÉK SZERELEMRŐL, VÁRLAK HŰ BARÁT,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Tudjátok ?
Tényleg hasznos gyógynövény a csalán?
Mi a teendő a novemberi Rododendron bimbóval?
Az álmoknak valóban van jelentése?
Hogyan lehet megszabadulni a kuponoldalak és a maikupon hírlevéltől ?
Kívánhatok, Boldog Új Évet, minden megmaradt Csatilakónak?
még több kérdés
Blog Címkék
Jó reggelt!  Vezuvianit  Fotó: Farkas Attila, szöveg la...  Flavonoidokban gazdag étkek  Arany és kék szavakkal  Talicska virágokkal  Látogatóimnak- szeretettel.......  Mi történik a testünkkel és az...  Facebookon kaptam Mírjam barát...  Szűrke cica  Lila virágok  Jó éjszakát!  Nyári kép  Png nő  Az Úr az én oltalmam  Png virág  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Lila virágok  Pipacs csokor az ajtón  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Nyári kép  Azt mondják...  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Png nő  Jókai Anna tollából  Öntöző kanna  Soha ne becsüld alá  Csodás szépség és egészség gör...  Facebookon kaptam  Egy bizonyos határt...  Nő pipacsokkal  Valamikor régen  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Png kutya  Kellemes nyári napot  Ha Isten békéje lakja szívemet  Keserű a Mára vize  Valamikor régen  Napraforgó  Vashiány.......  Omnia mea mecum porto  Facebookon kaptam  Fogyózni kellene......  Facebookon kaptam  Nyári varázs  Nyári varázs  Muskátlik az ablakban  Voltaire : Értekezés a türelme...  Szép virágok......  Csodás szépség és egészség gör...  Korhatár nélkül  Azt mondják...  Soha ne becsüld alá  Facebookon kaptam  Szép estét kedves látogatóimna...  Mai harmónia kártyám  Napsütés,... zivatar,...szél  Png nő  Facebookon kaptam  Png kutya  Facebookon kaptam  Elejtetted a napot  Png pillangó  Csodás szépség és egészség gör...  Fotó: Farkas Attila, szöveg la...  Frissítő délutánra  Facebookon kaptam  Nyári kép  Jókai Anna - Perc-emberkék dár...  Facebookon kaptam  Lila virágok  Vörös rózsák  Facebookon kaptam  Mai harmónia kártyám  Kellemes hetet  Png virág  Png rózsa  Wulfenit ásvány  Soha ne becsüld alá  Facebookon kaptam  Balga utak  Facebookon kaptam  Flavonoidokban gazdag étkek  Tengeri üvegek  Jókai Anna tollából  Vörös rózsa  Szélmalomharc a Bakonyban (gyö...  Png kislány  Png nő  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Fehér gerbera  Vízesés  Szemüveges 
Bejegyzés Címkék
egész világ, szent ködök, szökkenő fény, boldog ablakon, üdvözült szobát, időtlen jelen, piros heverőn, szobán végig, parkett barna, ajtó néma, fehér ajtó, órát elfeledtem, négy kezedet, négy kezemet, föld színén, többi szív, szürke égből, ázott csalit, napban szárította, patak hangját, sűrűben nevetett, csalit felrepült, óriási felhő, fáknak gyenge, szél fölébem, szél ringatna, szelek körüllengnek, bíboros eget, fejem lehajtom, túlsó parton, forgó földé, igaz utat, tiszta patak, örökkévaló szépség, hosszú lecsüngő, régi mester, fáradt fények, hangra megrebben, villanás szemembe, percig fehér, mélyből jövő, titkos kapcsoló, szél neszét, kályha lángjai, ajándék találkozás, fénybe érnék, nagy kövek, hullám rajta, ébredés hiába, csend lakik, sokútú világra, álmaiért megfelel, friss illatok, úton percekre, magamé vagyok, magam törvénye, bolondul friss, cseppek gyöngyként, vödör láncain, eltört köcsögön, jégbilincs feloldatott, reggel fűszeres, csend csupa, messze folyóig, felhők gyöngéd, sötét messzeség, első légy, múltba jöjj, patak halk, erdők lehellését, várakozó csöndet, tisztaság csak, rend csak, szenvedély lüktető, nagy éjszakát, időnek villanva, régi rétekre, zsendülő bokrok, vízből kiállva, gólyahír sárga, erdőn szerelmes, erdei puha, úton játszó, szánkót hegynek, szánkó hegyről, fojtott láng, védtelen harag, csóvás fény, fény édes, árnyék rövidül, alkony minden, lélek lelket, ölelés vagy, első mozgás, ámult ifju, édes erdő, jeges illat, erdők mélyén, többi némán, havas erdőn, harcot megharcolta, , ,
2021.05 2021. Június 2021.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 21 db bejegyzés
e év: 172 db bejegyzés
Összes: 4161 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 349
  • e Hét: 3740
  • e Hónap: 29889
  • e Év: 306313
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2021 TVN.HU Kft.